Délmagyarország, 1967. július (57. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-27 / 175. szám

Űj filmek Nincs üres hely a MA­­FILM-stúdiók „órarendjé­ben": a nyár csúcsforgalmat hozott a műtermek­. Első filmjét készíti elő Sándor Pál rendező, aki Bohóc a fa­lon címmel három fiatal nyári vakációjának kaland­jait örökíti meg. a Sodrás­ban és a Zöldár alkotója, Gaál István Keresztelő című forgatókönyvét filmesíti meg. „Szerzői” filmet készít Sára Sándor, ő az írója, rendezője és operatőre a Feldobott kő című produkciónak. Mai témájú Máriássy Félix Kötelék című, készülő film­drámája. Hernádi Gyula ír­ta Az ötödik parancsolat cí­mű filmet, rendezője Rényi Tamás. Rostipari szimpózium Szegeden A Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület len­­kenderipari szakosztályának és Csongrád megyei csoport­jának rendezésében tegnap délelőtt megkezdődött Sze­­geden a rostipari szimpó­zium. A Tisza Szálló tükör­­termében kiváló hazai és külföldi szakemberek gyűl­tek össze: az ipar számos bolgár, belga, lengyel, olasz és NDK-beli szaktekintélye is részt vesz a háromnapos tanácskozáson. Elöljáróban dr. Tömörkény László Kossuth-díjas főmér­nök vázolta Szegednek a rostiparban betöltött szere­pét, majd dr. Bátyai Jenő, az MTESZ műszaki titkára üdvözölte a megjelenteket Lehr Ferenc könnyűipari miniszterhelyettes mondott ezután megnyitó beszédet Kifejezte meggyőződését, hogy a szimpózium létrejöt­te, a nagy tapasztalattal ren­delkező szakemberek részvé­tele, a referátumok és hoz­zászólások sora a rostipar további fejlődéséhez nyújt segítséget Különösen nagy jelentősége van ennek most, az új gazdasági rendszerre való felkészülés időszaká­ban. A miniszterhelyettes el­mondta, hogy az utóbbi hat évben nagyot fejlődött a rostipar termelése, majd részletesen elemezte jelen­legi helyzetét és távlatait. Délután megkezdődtek a szakmai előadások, korrefe­rátumok, amelyek holnap is folytatódnak. Pénteken dél­előtt a szimpózium résztve­vői üzemlátogatáson vesz­nek részt; megtekintik a Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat szegedi üzemét. Nemzetközi kemping A Magyar Camping és Ca­ravaning Club augusztus 7 és 13-a között Szentendrén valamint Leányfalun ren­dezi meg I. nemzetközi kem­pingtalálkozóját. A Szent­endre papszigeti kempingbe 600—800 felnőttet, a leány­falui táborba pedig 400 fia­talt várnak, a külföldi társ­klubok tagjai közül eddig csehszlovákok, franciák, hol­landok, lengyelek, osztrákok és románok jelentették be részvételüket. A táborozók megismerkedhetnek Buda­pest, Szentendre, Visegrád nevezetességeivel, hajókirán­dulásokon vehetnek részt a Duna-kanyarban. — Kérek négy köbméter fövenyt — szólt be a FÓ­ KA-telepen a pénztárabla­kon egy asszony. — Fövenyt, jó asszony, nem adhatok, mi azt nem árusítunk, csak marosi ho­mokot — mondta Zombori Pál telepvezető. — Neeem? Ide küldtek pedig az I. kerületi tanács 117-es szobájából. — Hát akkor jól elküld­ték, mert ott tudhatnák, hogy évekkel ezelőtt csak néhány napig foglalkoztunk a fövennyel, aztán felmond­­tuk. Menjen a vízügyi igaz­gatósághoz, hátha ott kap rá utalványt — tanácsolta a telepvezető. — Menjek Pontius Pilá­tusig? Így megjárkáltatni az embert! Újszegedről a ta­nácshoz, onnan ide, a város végére, a fövenyt pedig ott eszi a fene a közúti híd mellett, az ingyen strandon — méltatlankodott az as­­­szony. Jogos felháborodásá­ban még olyanokat is mon­dott, amit nem bír el a nyomdafesték. Mindennek fültanúja vol­tam. A FÖKA-telep telefon­ján felhívtam az I. kerüle­ti tanács építési és közle­kedési csoportját, gyanítva, hogy ez a hivatal foglalja magába a 117-es szobát. A sejtés igaznak bizonyult, majd érdeklődtem, hogy hol kaphatnék két kocsi fö­venyt. A Tisza lerakodásá­nak az a természetes kincse ugyanis udvarok, kertek ki­tűnő töltőanyaga, sőt ter­mőtalajnak is nagyszerű. — Forduljon a FÖKA-te­­lephez — így egy kedves női hang a vonal túlsó vé­gén. — Éppen ott vagyok, szemben ül velem a telep­vezető — mondtam. — Hát akkor nem tu­dom ... harapta el zavar­tan a mondat végét az előbb oly magabiztos útba­igazító. A fövenynek tehát nincs hivatala — állapítottam meg. A Tisza árterületéről hordhatja boldog, boldogta­lan, méghozzá Ingyen, pe­dig köbméterenként 4 fo­rintot lehet kérni érte. Zombori Pál úgy tájékozta­tott, hogy évekkel ezelőtt mindenféle hatóság, közte az I. kerületi tanács képvi­seletével kijelölték, hogy az árterület melyik szakaszá­ról hordható a föveny. Postán befizették a pénzt, az I. kerületi tanács épí­tési és közlekedési csoport­ján kapott egy jegyet a vá­sárló, s aztán rakodhatott. Csakhogy ugyanazzal a cet­livel egész évben hordhatta a fövenyt a boldog vásárló, mert azt a helyszínen sen­ki nem vette el, nem ér­vénytelenítette. Arra ugyan­is már nem volt ember. — Hát ezért mondtuk fel ezt a boltot — világosított fel a telepvezető. Vigyék, hordják a fövenyt ingyen, ha abban nem lát fantáziát az I. kerületi tanács. — Én pedig jó pénzt lá­tok a híd melletti magas parton. Becsülöm vagy 50 ezer köbméterre az ott le­vő fövenyt, amit ha elhor­danak is, jövőre meg sem látszik, mert ismét odarak­ja hordalékát a Tisza. Ne kössünk ketten üzletet? Én szedem a 4 forintot ötven­ezerszer és kilyukasztom a megváltott jegyeket is. A bevételt aztán kétfelé dob­nánk, s jövőre újra kezd­hetnénk. — Alig hiszem az újra­kezdést — tartózkodott az üzlettől a telepvezető —, mert akkorra hűvösre dug­nának mindkettőnket, jólle­het előbb dicséretet kap­nánk a fantáziánkért. — S akinek nincs fantá­ziája ebben a fövenyügyben, az mit érdemel? — Tessék megkérdezni László Ivánt, az I. kerületi tanács építési és közlekedé­si csoportjának vezetőjét —■ tanácsolta Zombori Pál, aki a nagy Üzletben nem mert velem társulni. Megkérdeztem. A föveny­re tényleg nincsen emberük. A fövenynek csak nincs hi­vatala. Kár. Sokan fognak még emiatt kilincselni és mérgelődni, akiket még ezek után is kiküldettek a FÓKA-telepre fövenyért. Vagy olyan nehéz lenne ezt a közhasznú, egyszerű ügyet a helyére tenni? L, F. GYORSPOSTA © GYORSPOSTA GYORSPOSTA © GYORSPOSTA Ház, aládúcolva Sándor Mátyás, Szeged, Juhász Gyula u. 5/b. szám alatti olvasónk panaszleve­­let küldött szerkesztőségünk­nek, melyben egyebek kö­zött ezt írja: „Több évtizede lakom ebben a házban, amelynek gazdája az ingat­lankezelő vállalat A men­­­nyezet le akart szakadni, mire kijöttek és aládúcolták. Annyi már a gerenda, hogy bukdácsolunk benne. Az aj­tók, az ablakok, a padozat mindenütt rossz. A tetőt ugyan megcsinálták, de ha esik az eső, zuhany nélkül nem tudunk bemenni a la­kásba. A tetőt javították, de ahol a téli tüzelőt tárolnánk, ott nem csináltak semmit.’’ Olvasónk panaszával kap­csolatban Endrődi Jenő, a II. kerületi házkezelőség helyettes vezetője elmondot­ta, hogy a Juhász Gyula 5/b. számú ház, mint veszé­lyes épület, lebontásra ke­rül. Felújítására nincs mód, mert drágább lenne, mint amennyit a ház ér. Csak a nagyobb rongálódásokat ja­vítják ki, hogy bizonyos ide­ig még lakhatóvá tegyék. Mellékutca, mint főút Petőfitelepről, a Dalos ut­cából húsz olvasónk aláírá­sával kaptunk panaszlevelet. A többi között ezt írják: „örvendetes, hogy Szeged környékén egymás után ál­lítják le a fúrótornyokat, hogy felszínre hozzák a nép­gazdaságig oly fontos ola­jat. Örömünk azonban ürömmel vegyül, mert a ne­héz vontat­ógépek Petőfi te­lep határában járnak, szál­lítják a fúrótornyok alkatré­szeit, gépeket, csöveket A legtöbbet a Dalos utcai la­kók szenvednek emiatt: a makadám utat már teljesen tönkretették a vontatók. Ká­tyúk, gödrök keletkeztek, s ha eső van, a gépek a gya­logjárdára, a házak falára csapják fel a sáros vizet, la­tyakot.” Nemes József, a II. kerü­leti tanács építési és közle­kedési csoportjának vezetője a panasszal kapcsolatban el­mondotta, hogy a szállítógé­pek útvonalát nem tudják másfelé terelni. A II. kerü­leti tanács a kátyúkat, mé­lyedéseket igyekszik folya­matosba kijavíttatni kohó­salakkal. Protekció nélkül „Olvastam a Júliusban osztják szét címmel megje­lent cikket a Dél-Magyaror­­szág 1967. június 10-i szá­mában — írja szerkesztősé­günkhöz küldött levelében Rokk Imréné, Szeged, Béke utca 4. szám alatt lakó ol­vasók. — Engem az érdekel­ne, hogy ezeket a lakásokat kik kaphatják, és kell-e hozzá valamilyen protekció, összeköttetés? Jó lenne, ha a lakáselosztásban a bizott­ság nem a vállalatokat és azok létszámát venné tekin­tetbe, hanem a dolgozók igényjogosultságát. Mészáros Tibor, a kerületi tanácsok lakás- és helyiség­gazdálkodási osztályának főelőadója elmondotta, hogy egyáltalán nem fedi titok a lakások elosztását. Szövetke­zeti lakást mindenki kap­hat, aki lakásra igényjogo­sult, állandó munkahelye van, s családjának havi jö­vedelme eléri a 3 ezer fo­rintot, melynek alapján OTP-kölcsönt igényelhet. A protekció nem érvényesül­het, hiszen a lakások elosz­tását a lakásügyi társadal­mi bizottság véleményezi, majd azt ellenőrzi a tanács­tagokból álló lakásügyi ál­landó bizottság. Egy újabb miniszteri rendelet értelmé­ben a vállalatok egyáltalán nem kapnak a szövetkezeti lakásokból, csak a magán igényjogosultak. Ami pedig a lakáscseréket illeti: azok a soktagú családok, melyek eddig állami házban levő főbérleti lakásban laktak, de az szűknek bizonyult számukra, elcserélhetik la­kásukat nagyobb szövetkeze­tire. Negyvennégyen... Ismerjük a történetet a hősről, aki semmi hősies­séget, érdemrendre­ érde­­mest nem talál a tettében. „Hát ottmaradtam azon a magaslaton, hogy is hagy­hattam volna magára a komámat, tehetetlenül, se­besülten”. Nem tettem semmi kü­lönöset — mondja. A nagy tettek, nemes cselekedetek jórésze ilyen. Emberi, egy­szerű indítékú. Ez jut eszembe most is, amikor hírét hallom: a Szegedi Textilművekből negyven­négyen mentek el egy te­lefonüzenetre, mentek a klinikára, hogy a vércse­réhez saját vérükből ad­janak nagybeteg társuk­nak. Nem volt szükség kü­lönösebb verbuválásra; előbb a délelőttösök, utá­na a délutáni műszakosok közül jelentkeztek az ál­dozatos barátok. S nem­csak a szövödeiek, a köz­vetlen munkatársak siettek a beteg lakatos, Páling La­jos segítségére, hanem a többiek is. Volt olyan dol­gozó is, aki áttelefonált feleségének a fonodába: „Erről és erről van szó, éppen a te vércsoportod...” És nem hiába telefonált. Negyvennégyen álltak ki a társukra törő halál ellen azon a napon. Kiáll­tak arra a bizonyos ma­gaslatra, s természetesnek tartják ezt a gesztust, ho­gyan is hagyhatták volna magára a jóbarátot. A nagy tettek, nemes cselekedetek jórésze ilyen ilyen nagyon emberi és ilyen egyszerű. S. M. Meghalt Füst Milán Hosszú szenvedés után, életének 60. évében, meghalt Füst Milán költő, író és esz­téta. Irodalmi munkásságá­nak kezdete egybeesik a Nyugat című folyóirat szá­­zadelejei Indulásával. Füst Milán első verset, amelyek­kel nagy feltűnést keltett, ekkor jelentek meg. Tehet­ségének eredetiségét, sajátos vonásait már ezek az első versek is magukon hordoz­ták. Munkái a klasszikus hangvétel és a modern élet­érzés különös keverékei; a költő fájdalomba, keserűség­be, magányba menekül a kínzó külvilág elől. A sajá­tos Füst Milán-i magatartás ezekből a jegyekből formá­lódott ki és erősödött meg a Tanácsköztársaság leverése utáni két, háború közti idő­szakban és a felszabadulás után. Magatartásának alap­jai ezekben az évtizedekben sem változtak lényegesen. Bizonyos azonban, hogy egy­re erősödött benne a huma­nista eszmények és értékek tisztelete, a rossz, a hazug, a hamis elleni fellépése, lá­zadása. Szám szerint nem túlsá­gosan gazdag irodalmi mun­kássága magas művészi szín­vonala miatt jelentős. Ő egyik megteremtője a ma­gyar szabadversnek, s olyan munkái, mint például A fe­leségem története című re­génye —• amelyet jellemző­­en az író műgondjára, hét esztendeig írt, nemzetközi sikert aratott Esztétikájá­nak alapelveit Látomás és indulat a művészetben című hatalmas könyvében foglalta össze. írói munkásságának kezdetén néhány drámát is írt — Boldogtalanok, IV. Henrik király — ezeket azonban négy évtizedig nem adták elő. Bemutatójukra most, az elmúlt években ke­rült sor, s különösen nagy sikert aratott — Gábor Mik­­lóssal a címszerepben —­ a IV. Henrik király. Az elhunytat a Magyar Írók Szövetsége saját halott­jának tekinti. Temetéséről később intézkedik. Kalauzok a kocsi mellett A múltkoriban ismerő­söknél megkérdeztek egy kisfiút: mi szeretnél lenni, öcsi? Villamoskalauz —vág­ta rá. A felnőttek elnézően mosolyogtak: kicsi még, majd később meggondolja. Mi az oka annak, hogy ez a gyermekkorban még von­zó, izgalmas szakma a fel­nőttek körében olyan nép­szerűtlen? Két „szem" tanuló Ami igaz, igaz: nem ép­pen könnyű napi 8—10 órát végigállni nyári hőségben, vagy télen, dideregve. Ügyelni mindenre: a pontos indításra, a rendre, az uta­sok épségére, s mindezt jegyváltás és bérletellenőr­zés közben. A fárasztó mun­ka ellenértéke: nagyon ke­vés szabad­idő és aránylag alacsony fizetés. Pálinkó József, a közleke­dési vállalat forgalmi osz­tályvezetője elmondta, hogy Szegeden, a különböző vil­lamosvonalakon összesen 78 kalauz dolgozik. Húsz fel­tétlenül kellene még, de je­lenleg csak két tanulójuk van. Régebben, míg többen jelentkeztek, oktatótanfo­lyamokat indítottak az új kalauzok kiképzésére. Há­rom napig elméletben és 8 —9 napig gyakorlatban sa­játították el a tudnivalókat. Most a két tanuló­ kalauz­nak ilyen tanfolyamot nem szerveztek, hanem a leg­jobbak kíséretében kiküldik őket egy-egy vonalra. A szabályzati utasításokat sza­bad idejükben tanulják — ki-ki szorgalma szerint. Egy hét eltelte után vizsgázniuk kell. Mint az ápolónő? Szalai Istvánné második napja gyakorol a dorozs­mai vonalon, ötszázan vál­tottak jegyet nála, s alapo­san próbára tették ébersé­gét is. De még az az ügyes utas sem tudta ,,átrázni”, aki húsz fillért akart adni forint helyett. — Miért jelentkezett ka­lauznak? — kérdeztem. — Valamikor ápolónő sze­rettem volna lenni, de kö­rülményeim nem engedték meg, hogy ezt a tervemet valóra váltsam. Szegedre nemrég kerültem, a gondot okozott az elhelyezkedés. Megláttam a hirdetést, hogy kalauzokat vesznek fel, je­lentkeztem és tetszik a do­log. Ebben a szakmában is emberekkel kell bánni, sok megértéssel és türelemmel. Éppen ezért, ha megfelelek, nem keresek más munkát. — Megfelel-e? — Oktató­ja, Fulai Jánosné ügyesnek, szorgalmasnak tartja. Bi­zonyára sikeresen vizsgá­zik. Artista és fegyőr A vállalatnak van olyan dolgozója, aki 10—20 éve kalauz, de vándormadarak is akadnak közöttük. Kér­désemre, hogy miért állnak odébb közülük olyan sokan és gyakran. Nagy Ilona vá­laszolt. Ő 14 év óta járja a várost és munkájával min­denki elégedett. Mindenhonnan jönnek ide emberek — mondja. A ka­lauzok között van hajdani artista és fegyőr is. Ez még nem lenne baj, de annál in­kább baj az, hogy sokan csak átmeneti megoldásnak tartják ezt a munkát. Nem tetszik nekik, hogy korán kell kelni és éjszaka fe­küdni. Szórakozni szeretné­nek a fiatalok,­­ erre bizony csak kéthetenként van módjuk. Az utasok idege­sen, érvénytelen vagy sza­bálytalan bérlettel utaznak, bliccelnek — főleg a fiata­lok, nem tartják be a le- és felszállás rendjét, s néha durván védik jogaikat. Bár a kalauzoknak szabályzat írja elő az udvariasságot és türelmes bánásmódot, oly­kor nem lehet elkerülni a parázs vitákat. Vérmérsék­let kérdése, mit tesz a ka­lauz. „Álljon arrébb!“ Németh Pálné mindig nyugodt, a 18 éves Tor­án István, aki idén öltötte fel a kalauzok egyenruháját, néhányszor már összekapott az utasokkal. — Legutóbb töbször fi­gyelmeztettem valakit, ne álljon a középső ajtóhoz, mert nem látom, mindenki leszállt-e már. Rám se he­derített, s kénytelen voltam erélyesebben rászólni. Mon­danom sem kell, panaszt tett, s én alapos fejmosást kaptam, így fest az érem másik ol­dala. Mi utasok sem va­gyunk angyalok. Gyakran csak elvárjuk az udvarias bánásmódot, de magunkra nem tartjuk kötelezőnek ugyanezt. Pedig a kalauzt nemcsak oktatói, munkatár­sai tanítják, hanem az uta­zóközönség is. Halmai Zsuzsa !•< ÉRDEMES MEGTEKINTENI­ AZ ÁLLAMI CIPŐIPAR és a BELKERESKEDELEM elpőkiállítását Július 29-ig (szombatig) a Tisza Áruházban Az Állami Cipőipar és a Belkereskedelem bemutatja az 1968. évi női-, férfi- és gyermekcipő modelleket. A kiállításra önt is szeretettel meghívjuk. TISZA ÁRUHÁZ SZEGED, LENIN körút 47, Nyitva reggel 8-tól este 7-ig. X. S. 84694 Csütörtök, 1967. július 27. YÍL-MAGYARORSZÁG §

Next