Délmagyarország, 1967. július (57. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-15 / 165. szám

1567. JULIUS II., SZOMBAT NÉVNAP: HENRIK FÜLLEDT, MELEG IDŐ Várható a nyugati me­gyékben nappali felhőképző­dés, a délutáni órák­tól kezd­ve záporeső, zivatar lehet. Az ország többi részén csak gyenge nappali felhőképző­dés, eső nélköl. Kissé meg­élénkülő déli, délnyugati szél. Fülledt, meleg idő. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 30—SS fok között. (MTI) A Nap kél 4 óra 01 perckor, és nyugszik 19 óra 38 perckor. A Hold kél 13 óra 16 perckor, és nyugszik 33 óra 39 perckor. vízállás A Tisza Vízállása Szegednél pénteken 92 centiméter (Apadó), százötven éve, született a múlt század egyik nagy műszaki alkotóegyénisé­ge, John Fowler (1817—1898) an­gol mérnök. Tervezett kikötő­­ket, dokkokat, hidakat, és a vá­rosi közutak közlekedéséhez lo­­komotívokat. Ő vezette be a drót­kötelet, mint a gépek erőátviteli eszközét. Nevének maradandó világhírt szerzett legjelentéke­nyebb, úttörő műve, a londoni — egyben a világon az első — földalatti vasút. KULTURPARK Nyitva 13 órától 31 óráig. MOZIK Vörös Csillag: Tegnap. ma. holnap. Színes, szélesvásznú olasz—francia filmvígjáték. Cresk 16 éven felülieknek. Előadások kezdése: negyed 6 és fél 8 óra­kor. — Fáklya: délután 2 és 4 órakor. Gábor diák. Színes ma­gyar film. Este 6 és 8 órakor. Tegnap, ma, holnap. Színes, szélesvásznú olasz—francia film­­vígjáték. Csak 16 éven felüliek­nek. Nyugdíjas Szakmaközi Műve­lődési Otthon, Kossuth L. su­gárút 53.: 5 és 7 órai kezdettel. Körhinta. Magyar film. Korha­tár nélkül. Postás mozi: Bűntény a leány­iskolában. Fél 6 és fél 8 órakor. Ságváritelepi Művelődési Ott­hon: A titok. Magyarul beszélő Jugoszláv film. 7 órakor. a dél-magyarország fényújságja este fél 8 órától 10 óráig híre­ket sugároz a Klauzál téren INSPEKCIÓS ÁLLATORVOSI SZOLGÁLAT Szeged város területére Július 15-től 22-ig, este 6 órá­tól reggel 6 óráig (vasár- és ünnepnap nappal is) elsősegély és nehezellés esetére ügyeletes dr. Komáromi János állami ál­latorvos Lakása: Újszeged, To­­rontál tér 3. Telefon: 14-064. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. — Nyelve gyorsabban pe­reg. A nők lényegesen gyor­sabban beszélnek, mint a férfiak — állapította meg John Cohans, a manchesteri egyetem pszichológiai pro­fesszora. Egy férfi két perc alatt 152 szót ejt, míg egy nő 214-et. A professzor a különbségre lovagias magya­rázatot ad: a nőknek több dolguk van a gyerekekkel és ez kényszeríti őket arra, hogy gyorsabban reagálja­nak a kicsinyek megnyilat­kozásaira.­­ A francia köztársasági ünnep alkalmából tegnap, július 14-én délelőtt Papp Gyula, a megyei jogú városi tanács vb elnökhelyettese fo­gadta és köszöntötte a vá­rosunkban tartózkodó fran­cia pedagógusokat. Az öt ta­nár az elmúlt két hét alatt nyelvtanfolyamot vezetett magyar kollégáik részére. A francia pedagógusok ma in­dulnak vissza hazájukba. — Tiszta szesz és határál­lomás. Tegnaptól kezdve a röszkei határállomáson meg­tiltották a literes tiszta szesz áthozatalát Jugoszláviából. Vonatkozik ez egyaránt ju­goszláv és magyar állam­polgárokra. A pénzügymi­nisztériumi utasítás értelmé­ben a vám- és pénzügyőri szervek a határállomáson visszatartják a tiszta szeszt azoktól, akik megkísérlik annak áthozatalát. A vám­­illeték levonása után a tisz­ta szesz értékét a határállo­máson kifizetik. Aki mégis megkísérli kijátszani a vám- és pénzügyőri szerveket, at­tól a tiszta szeszt bárhol el­kobozzák.­­ Az V. moszkvai nem­zetközi filmfesztiválon be­mutatott magyar játékfilm, az Apa, megnyerte a szak­emberek tetszését is. Erről tanúskodott a magyar film­delegáció csütörtök éjféli fo­gadása és péntek délelőtti sajtóértekezlete. A Szegedi amatőr táncze­­nekarok vetélkedője kezdő­dött tegnap, pénteken este az újszegedi vigadóban. A KISZ megyei, városi bizott­sága és a vendéglátóipari if­júsági szervezet közösen ren­dezett versenyében négy együttes lépett fel: a Daph­­nis, a Karaván, a Teddy Boys és a Kristály, vala­mint vendégként a buda­pesti műszaki egyetem zene­kara. A selejtezőket július 21-én este 6 órakor folytat­ják a vigadóban. — Nyugat-Berlinben a nők számára elég veszélyes do­log késői órákban egyedül járni a városban. Nemrég egy társaság alakult, amely­nek tagjai szolgálatot teljesí­tenek az utcán és elkísérik az egyedülálló hölgyeket. Az a férfi, aki a hölgyek magá­nyosságát megosztja, szolgá­lataiért óránként öt márkát kap. A színház- vagy mozi­jegyet, valamint a vacsora költségét ugyancsak a hölgy fedezi. — A vihar áldozata. Sza­­latnak községben pénteken nagy részvéttel temették el a mecseki viharok egyetlen áldozatát: a 30 éves Leopold Pétert, a komlói szénbánya dolgozóját, akit villám súj­tott agyon. — Üdvözlet a Japán KP-nak. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága táviratban üdvözöl­te a Japán Kommunista Párt Központi Bizottságát a párt megalakulásának 45. évfor­dulója alkalmából.­­ Rejtő László újságíró, az Újságírók Szanatórium Egyesülete volt főtitkárának temetése július 17-én, hétfőn fél 11 órakor lesz a Rákos­­keresztúri (Kozma u. 6.) te­metőben. — Harkovba indult teg­nap, pénteken este egy húsz diákból álló csoport dr. Czuth Béla egyetemi ad­junktus vezetésével. A részt­vevő egyetemisták, illetve a gyakorló gimnázium diákjai a József Attila Tudomány­­egyetem és a harkovi egye­tem ifjúsági szervezetei közti csereakció keretében nyári építőtáborban dolgoznak majd Ukrajna második leg­nagyobb városában. A lottó nyerőszámai: 20, 41, 49, 56, 64 A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása szerint Balatonfüreden a szabadtéri színpadon meg­tartott lottósorsoláson a 28. játékhéten a következő számokat húzták ki: 20, 41 49, 56, 64.­­ — Rostipari­ szimpózium Sze­gedér­. Háromnapos rostipari szimpóziumot rendez Szegeden a Textilipari Műszaki és Tudo­mányos Egyesület Csongrád me­gyei csoportja és a budapesti len-kender szakosztály. Július 28-tól 28-ig tart majd a Tisza Szálló tükörtermében az ipar jeles szakembereinek tanácsko­zása; a legfontosabb szakmai kérdések megvitatására Bulgá­riából, Olaszországból és Bel­giumból is érkeznek előadók. Korszerűsítik az országos építésügyi szabályzatot Az építésügyi és városfejlesztési miniszter új rendel­kezést adott ki az országos építésügyi szabályzat kiegé­szítésére. A minisztérium már megkezdte az új szabályzat kidolgozását, de a munka befejezése csak néhány év múl­va várható. Ezért most úgy rendelkezett a miniszter, hogy feloldja a régi szabályzat változtathatatlan merevségét és lehetővé teszi a korszerűségnek, a műszaki fejlődésnek, a gazdaságosságnak fokozottabb érvényesítését. Így ha a közérdek indokolja, akkor az Építésügyi és Városfejlesz­tési Minisztérium — az érdekelt országos szervekkel ös­­­szehangoltan — a szabályzat egyes előírásai alól kivételt tehet és — a korábbitól eltérő rendelkezéseket adhat ki. Az új intézkedés már életbe lépett. Ma nyílik meg a Hungária Étterem kert­helyisége Kellemes környezet, hideg italok, tánczene. Minden kedves vendé­günket szeretettel vá­runk. Hungária Szálloda és Étterem Vállalat veze­tősége és dolgozói Közlemény x Figyelem! A Vasutas Műve­lődési Otthon (Rákóczi u. 1.) minden szombaton és vasárnap este 20 órától 1 óráig táncestet rendez. Közreműködik a Phö­nix gitár­együttes. S. 84 310 Gyászközlemények Tudatjuk, hogy drága jó édes­anyánk, ÖZV. STEINER VIL­­MOSNÉ meghalt. Kívánságára elhamvasztattuk. Búcsúztatása július 17-én, hétfőn 15 órakor lesz a belvárosi temetőben. Ró­zsa és Sárosi család. Petőfi­­telen, I. 12. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ABRAHAM F. VILMOS temetése f. hó 16-án 9 órakor lesz a röszkei temetőben. Gyá­szolja: Ábrahám Jánosné, Hné Ábra­hám Mária, Vilóka, Istike, Afiazke, II. 81. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa és fia, DARÓCY MI­HÁLY életének 66. évében hir­telen elhunyt. Temetése f. hó 17-én délután 13 órakor lesz a belvárosi temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család, Petőfi S. sug. 10. T. 4183 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, a Tiszatáj Tsz dolgozóinak, a vas­öntödét rámoló brigád tagjai­nak, kik szeretett halottunk, BOGDÁN IMRE temetésén részt vettek, koszorú és virágadomá­­nyukkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyász.e­­ló család. T. 4181 6 DÉL-MAGYARORSZÁG Szombat, 1967. július 13. A magyar és a szovjet női tőrcsapat az aranyéremért Montreálban péntekre vir­radóra a párbajtőr egyéni világbajnokság hatos dön­­tő­jére került sor. A fináléban magyar szempontból nagy meglepetésre ott volt a csa­pat újonca, Fenyvesi Csaba is, aki a vigaszágról — nagy­szerű győzelmeket aratva — biztosította részvételét a döntőben. A legjobbak me­zőnyében azután már kiüt­között rutintalansága, s vé­­gülis csak az 5. helyet tud­ta megszerezni, de közben ragyogó fegyvertényt is végrehajtott: a világbajnoki címet megszerző szovjet Nyikancsikov ellen 5:3 arányban győzött, s ez — mint később kiderült — a 26 éves minszki egyetemi hallgató egyetlen veresége volt. Fenyvesi a döntőben második győzelmét a svéd Skogh ellen aratta. Az 1967. évi egyéni pár­bajtőr világbajnok Alexis Nyikancsikov, 2. Kriss (Szovjetunió), 3. Trost (Ausztria), 4. Brodin (Fran­ciaország), 5. Fenyvesi Csa­ba (Magyarország). Csütörtökön megkezdőd­tek és péntekre virradóra folytatódtak a küzdelmek a női tőr csapatban is. A ma­gyar csapat a negyed­dön­tőben Bóbis, Gulácsi, Sáko­­vicsné, Rejtő összeállításban biztosan nyert a lengyelek ellen, a döntőbe jutásért pedig Rejtő, Juhász, Gulácsi, Bóbis összetételű együttes a románokat verte meg. Mi­után a Szovjetunió a negyed­döntőben Franciaországot, az elődöntőben pedig Olaszor­szágot győzte le, ezen a vb-n is — mint tavaly Moszkvá­ban — magyar—szovjet dön­tőre kerül majd sor. Az MNK-ban továbbjutott a SZFAC SZEAC—Gyulai MEDOSZ 3:1 (2:1) Tegnap délután Gyulán kétezer néző előtt MNK- fordulót játszott a SZEAC, az NB II-es Gyulai ME­DOSZ ellen. A jó talajú pá­lyán a kitűnően bíráskodó Balla Gyula játékvezető síp­szavára a következő összeál­lításban állt fel a szegedi csapat: Tóth (Nagy) — Vár­helyi, Pataki, Arató, De­­zsőfi, Reményik dr., Pusz­tai (Csömör), Hajós dr. (Nemes), Kozma, Dobó, Vass. A mérkőzés szegedi táma­dásokkal kezdődött, először Kozma fejese, majd Hajós lövése jelentett veszélyt a gyulai kapura. A 17. perc­ben mégis a hazai csapat jutott gólhoz. A SZEAC ti­zenhatosán belül Pataki kér­zét érte a labda. A megítélt 11-est Himer értékesítette. 0:1. A 20. percben azonban a SZEAC-nak sikerült egyenlítenie. Pusztai kitű­nően elfutott a szélen és be­adását Kozma a hálóba fe­jelte. 1:1. A gól után megélénkült a játék és a szegedi csapat sok formás támadást vezetett. A 23. percben gyors támadás után Reményik dr. Hajóst szöktette, aki jó helyzetből a kapu jobb oldalába lőtte a gólt. 2:1. A második félidőben Ha­jós dr. helyett Nemes állt be. A szegedi csapat to­vább is támadásban ma­radt és a 13. percben Pusz­tai beadásából Kozma a ki­mozduló kapus mellett a kapuba gurított, 3:1. A 18. percben ismét cse­re következett, Pusztai he­lyett Csömör, Tóth helyett pedig Nagy lépett a pályá­ra. Most egy rövid időre fellángolt a MEDOSZ, s egy-két formás támadást veztett, de az eredmény nem változott Matolay Jenő Vasárnap: gazdag program Nemzetközi labdarúgó-mérkőzés — OB II-es vízilabda rangadó — Gyaloglóverseny Vasárnap érdekes mérkő­zésre kerül sor a SZEAC stadionban. A Karl Zeiss Jena csapatával játszik ba­rátságos mérkőzést NB I-es csapatunk. A találkozó jó mérkőzést ígér. Egyrészt, mert a jénai csapat lényegében a SZEAC- cal azonos helyen áll a bajnoki táblázaton, más­részt most a csapat hazá­jában is jó hírnévnek ör­vend. Ezt az is bizonyítja, hogy az együttes zöme va­lamilyen válogatott­ csapat tagja. Így például az ifjúsá­gi válogatott tagja Schütz, Brunner és Krausz; után­pótlás válogatott tag Tieze­­wetter, Joachim Ottó, és Kirsch; a nagyválogatottban játszik az ittlevő csapatból H. Müller. Az érdekesnek ígérkező mérkőzésre vasárnap fél 6 órakor kerül sor. De felhív­juk a közönség figyelmét a 4 órakor kezdődő előmérkő­­zésre is, melyen az SZVSE öregfiúk és a SZEAC öreg­fiúk mérik össze tudásukat. OB II-es vízilabda csa­patunk vasárnap idehaza játszik bajnoki fordulót 12 órakor az újszegedi uszodá­ban. Ellenfele az MTK csa­pata lesz. Méltán várható izgalmas mérkőzés, mert a SZEAC az 5., az MTK pe­dig a 6. helyen áll, amint ezt az alábbi táblázat is bizonyítja. 1. Budai Sp. 11 10 - 1 110:44 20 2. Vasas 11 8 1 2 58:32 17 3. Hódm­­ezev.* 11 6 2 3 54:49 13 10. Bp. Építők 11 1 - 10 46:72 2 * Büntetőpont levonva. A SZEAC csapata leg­utóbb Budapestről, a MAFC csapatától hozta el a pon­tokat Reméljük, hogy a vasárnapi vendéget is si­kerül legyőznie. * Vasárnap reggel fél 8 órai kezdettel Újszegeden az Odesszai körútnak a Rózsa Ferenc gimnázium és a vasútállomás közötti szaka­­­szán rendezi meg az SZVSE 20 km-es gyalogló versenyét az ország legjobbjainak részvételével. Itt lesz Dal­­mati, a magyar bajnok, Szegedről pedig az elsőosz­tályú Antal Andor továbbá Novák Antal és több jó­képességű vidéki gyalogló veszi fel a küzdelmet a két­ségtelenül erős mezőnyben. 4. Tipográfia 11 3 2 4 63:7S 12 5. SZEAC 11 5 1 5 43:47 11 6. MTK 11 5 1 5 48:61 11 7. Tata K. B. 11 4 1 6 60:69 9 8. VTSK 11 3 3 5 51:63 9 9. MAFC 11 2 1 8 51:73 5 RÁDIÓMŰSOR Kossuth rádió 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Haj­naltól—reggelig. Közben 4.45 Falurádió. 5.00 Hírek. Időjárás. 5.30 Reggeli krónika. 5.50 Fa­lurádió. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.30 Hírek. Időjárás. 7.00 Regge­li krónika. II. 7.15 Körzeti idő­járás. 7.30 Új könyvek. 8.00 Hí­rek. Időjárás. 8.05 Műsorismer­tetés. 8.22 Lányok, asszonyok. 8.42 Joan Sutherland és Giusep­pe di Stefano énekel. 9.20 Or­vosok a mikrofon előtt 9.25 Lakatos Vince népi zenekara játszik. 10.00 Hírek. Hazai lap­szemle. 10.10 A Moszkvai Fil­harmonikus zenekar hangverse­nye. 11.57 Hallgatóink figyelmé­be. 12.00 Hírek. Időjárás. 12.15 Szórakoztató zene nyugdíjasok­nak. 12.55 A budapesti színhá­zak műsora. 12.57 Elment világ­gá. Végh Antal elbeszélése. 13.17 Kamarazene. 13.38 Néhány perc tudomány. 13.43 Hirdetőoszlop. 13.58 Mi történt a héten a nagy­világban? 14.13 Wolfgang Wind­­gassen énekel. 15.00 Hírek. Nem­zetközi lapszemle. 15.15 Csak fiataloknak . 16.00 Hétvége. Köz­ben: 17.00-17.05 Hírek. Időjá­rás. 17.40 A középcsatár menny­­bemenetele. Jozef Kot csehszlo­vák író elbeszélése. 18.00 Wil­helm Kempff zongorázik. 19.00 Esti krónika. 19.25 Igazolatlan éjszaka. Zenés játék. 20.45 Ru­dolf Frimi zongorázik. 20.55 Hí­rek. Időjárás. 21.00 Nótacsokor. 21.35 Ezio Pinta énekel. 22.00 Hírek. Időjárás. 22.15 Sporthí­rek. 22.20—0.25 Táncoljunk! Köz­ben 24.00—0.10 Hírek. Időjárás. Petőfi rádió 4.30—7.57 Azonos a Kossuth rádió műsorával. 10.00—12.30 Zenés műsor üdülőknek. 12.30 Beethoven: II. szimfónia. 13.05 Részletek Lehár, Paganini és A mosoly országa című operettjé­ből. 13.42 Orvosok a mikrofon előtt. 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Hírek. Időjárás. 14.08 Könnyű­zene. 14.34 A telhetetlen gömböc. Gyermekopera. 15.00 Látogatás a bécsi „Figaró”-házban. Barát Endre írása. 15.20 Görbe tükör. Vidám műsor. 16.00 Hírek. Idő­járás. 16.05 Haydn: Aki hűtlen, pórul jár. Kétfelvonásos opera. 17.40 Kemény Klió és Fodor Já­nos énekel. Bige József furu­lyázik. 18.00 Hírek. Időjárás. 18.10 Kíváncsiak klubja. 19.00 Hangverseny a stúdióban. 19.25 Egy olvasó naplója. Kovács Jú­lia riportja. 19.40 A Magyar Rá­dió és Televízió énekkara éne­kel. 19.50 Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika n. 20.25 Új lemezeinkből. Debussy: Képek zenekarra. 21.01 Csilla­gom-Julis­kám. Sarkadi Imre elbeszélésé­nek rádióváltozata. 21.21 A jazz kedvelőinek. 21.35 Történelmi séta a kolostorkertben. II. Kri­­zsán László írása. 21.55 Verbun­kosok, népdalok. 22.20 Kamara­zene. 22.56 Galoppverseny-ered­­mények. 23.00—23.15 Hírek. idő­járás. TELEVÍZIÓMŰSOR Magyar televízió 16.08 Falusi könyvszol­gál­at. 16.?0 A második helyezett. Riport­­film. 16.10 Hősök, emberek. Szov­jet filmek a Nagy Honvédő Há­borúról. Bátor emberek. 18.10 Hírek. 18.15 Az orvosi gondolko­dás története. 1. Az orvosi szem­léletek áttekintése. 18.45 Nóta­szó. Serly Lajos dalaiból. 19.05 A TV Jelenti Aktuális riport­­műsor. 19.50 Cicavízió . . . 20.00 TV-híradó. 20.20 Szombaton es­te ... 1. Gyilkosság Riverport­­ban. Magyarul beszélő NDK bűnügyi Him III. (befejező) rész. (14 éven felülieknek.) 2. Hét sanzon a máról, S. L. Engibarov pantomimművész műsorából. 4. Brigitte Bardot énekel. 5. A nagy rablás. Amerikai burleszk­­filmösszeállítás. 6. Ez szórako­zás. Norvég rövüifilm. 22.20 TV- híradó — 2. kiadás. Jugoszláv televízió 17.40 Népi muzsika. 18.00 Tv­­újdonságok. 18.15 A szőke Pe­­tar. Bábjáték. 19.05 Rajzfilmek. 19.15 Szóban és képekben. 19.40 Hirdetések. 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Tv-híradó. 20.30 A nyár dala. 20.33 Hirdetések. 20.41 Szórakoztató zenés mű­sor. 21.41 Egy kis új, egy kis régi. 21.58 Gedeon a Scotland Yardról. 22.46 Tv-híradó.. A holnapi műsor Labdarúgás: Háromnegyed 4 órakor: SZEAC öregfiúk—SZVSE öregfiúk. SZEAC-stadion. Fél 6 órakor: SZEAC—Karl Zeiss Je­na nemzetközi labdarúgó mér­kőzés. SZEAC-stadion. Vízilabda: SZEAC—MTK OB II-es vízilabda mérkőzés, Újsze­­gedi versenyuszoda, 12 óra. Atlétika: Országos gyalogló verseny. Reggel fél 8 órakor kezdődik Újszegeden, az Odes­­szai körúton. Csapataink Idegenben. Evező­seink Csepelen­ szerepelnek, a kajak-kenu szakosztályaink ver­senyzői Vácott, az országos vidé­ki kajak-kenu bajnokságon. Ser­dülő úszóink Hódmezővásárhen ilyen az öt megye területi verse­nyén vesznek részt. Az atléta utánpótlás megyénkbeni legjobb­jai Gödöllőre utaztak az orszá­gos seregszemle döntőre. Szatymazl Kisvendéglőben folyó hó 17-én 20 órai kezdettel műsoros rendezvény lesz Közreműködnek a Novi Sad-i rádió népszerű énekesei: Boros Mirjana, Boros István, Berki Klára. Mindenkit szeretettel vár a Szatymazl Fmsz­ Igazgatósága Sütőipari tanúiénak VIII. ált. Iskolát végzett fiúkat felvesz a Szegedi Sütőipari Vállalat. Szeged, Vár u. 7. H. 22.662 DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­párt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lökös Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztár­saság útja 10 Telefon: 13-535. 13-003 Éjszakai telefon: 13-506 13-433 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó Kovács László Kiadóhivatal, Szeged. M gyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 13-500. 13-11« (Beküldött kéziratokat nem őr­iünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja: a Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy Zsilinszky u 28 sz. INDEX 29 053 Te­rjeszti a Magyar Posta. Előfi­zethető bármely postahivatalnál és a Posta Központi Hír ián iro­dánál (Budapest V. József ná­dor tér 1. sz.) Előfizetési díj « egy hónapra 12.— Ft. *

Next