Délmagyarország, 1967. augusztus (57. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-04 / 182. szám

Savanyú a tej Ebben a nagy kánikulában jobb lenne valami üdítő té­mával kezdeni heti postánk ismertetését, de éppen a nagy melegre való tekintet­tel fontos szóvá tenni, hogy több szegedi élelmiszerüzlet­ben savanyú tejet szolgálnak ki a vásárlóknak. Erről ír például B. A. olvasónk is, aki a 98-as József Attila su­gárúti árudában kétszer egy­más után savanyú tejet ka­pott a palackban. Meggyesi Lászlóné, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. szám alatt lakó ol­vasónk 4 hónapos kislányá­nak különösképpen szüksége lenne friss tejre. De nap­nap után hiába keresi, a „jegyes" tej is megsavanyo­­dik. Ismereteink szerint a tej­üzem visszaváltja az üzle­tektől a napközben megsava­­nyodott tejet, és bármely időben frissen pótolja. Saj­nos, a boltok ezzel a lehe­tőséggel csak ritkán élnek, sőt előfordul, hogy az előző napról megmaradt tejet be­leöntik az újonnan kapottba, s így a friss tej is­ azonnal megsavanyodik. Ezen a tart­hatatlan helyzeten mihama­rabb változtatni kell, s ezért az élelmiszer kiskereskedel­mi vállalat hathatós intézke­désére van szükség. A köszönet hangján Az öregek napközi otthonából kaptuk J. H. monogram­mal a következő kedves hangú levelet: „A II. kerületi Móra Ferenc klub tagjai nevében ez­úton fejezem ki köszönetünket klubunk vezetőjének, Gé­mes Istvánnénak és munkatársának, Farkas Ferencnének odaadó munkájukért, szeretetükért, amivel az öregek iránt viseltetnek és kérjük őket, hogy továbbra is ez vezesse őket mindig a »­kis« öregek iránt.” még egyszer a „lezárt Tiszáról" A szombaton és vasárnap megrendezett motorcsónak­verseny jegyárusítása miatt vasárnap megjelent cikkünk óta is több panasz érkezett szerkesztőségünkbe. Sényei Róbert tanár például a kö­vetkezőket írja: „Július 29-én, szombaton délután az újszegedi strand­ra igyekeztem. A pénztárban megváltottam a 3 forintos belépőjegyet, de a bejárat­nál a jegyellenőr nem enge­dett be. Érdeklődésemre a kapura kifüggesztett plakát­ra mutatott, mely szerint a 131/1966. sz. határozat alap­ján a fürdőjegy mellé min­den strandolónak 4 forintos motorcsónakverseny belépő­jegyet is kell váltani. Nem váltottam, hanem visszakér­ve a strandjegy árát, haza­mentem. Úgy tudom, hogy Magyarországon törvény és nem határozat van arról, hogy tilos az árukapcsolás, márpedig szerintem a stran­dolok rákényszerítése a mo­torcsónak-verseny belépője­gyének megvásárlására egyenlő az árukapcsolással.” Nagy Tibor Budapestről küldött levelezőlapot: „Köszönöm a szerkesztő­ségnek, hogy nem maradtak közömbösek ezzel a tömege­ket inzultáló motorcsónak versennyel szemben. Tanul­ságként a rendezőségnek meg kell szívlelni a lap fi­gyelmeztetését, mellyel sok­ezren egyetértünk. És még valamit: a közönségszervezés ilyen brutális formája nem jó, mert kiváltja az embe­rek bosszúságát. A közre­működőkről szólva — tiszte­let a kivételnek — nagyon rossz vélemény alakult ki. Sajnálom, hogy az egyéb­ként szép szombati vasár­napot, amit Szegeden töltöt­tem, ilyen nem éppen ven­dégmarasztaló bosszúságok tarkították." Feleletre váró kérdés „Huszonegy éves szak­munkás fiam Orosházán lé­pett állásba — írja Kónya Zsigmond Kiskundorozsmá­­ról, a Felszabadulás utca 1. szám alól. — Mivel vidéki munkahelyen dolgozik, szán­déka volt kiváltani a mun­kás-menettérti vasúti jegy váltására jogosító igazol­ványt A kiskundorozsmai állomás főnöksége a nagyko­rú fiam és feleségem szemé­lyi igazolványa mellé kíván­ja azt, hogy én is adjam le személyi igazolványomat Igen ám, de abban az áll, hogy tulajdonosa köteles megőrizni, állandóan magá­nál tartani és a hatósági kö­zegek felhívására felmutat­ni. Mivel én is vidéki mun­kahelyen dolgozom, nincs módomban, hogy az állo­másfőnökséget hivatalos munkaidejükben felkeres­sem. De azt sem értem, mi szükség lenne erre? Tekin­tettel arra, hogy hasonló esetről még nem hallottam, szeretnék tájékoztatást kap­ni arról, hogy hány éves ko­rig tartozik a szülő gyám­kodni gyermeke felett? Meg arról is, hogy hajlandó len­ne-e bennünket fogadni a dorozsmai állomásfőnökség, ha egyszer munkaidő után „kalákában” vonulna ki csa­ládunk felmutatni a sze­mélyi igazolványokat, hogy fi­am az őt megillető munkás­jegy váltására jogosító iga­zolványt megkaphassa?” Tábla kellene Szabados Lajosné, Széché­nyi tér 7. szám alatt lakó olvasónk vette észre a kö­vetkezőt: „A Kossuth Lajos sugárút és a Lenin körút sarkán nincs jelzőtábla, mely a Ju­goszláviából érkező gépko­csiknak jelezné a Budapest­re vivő utat. Tavaly és idén is sokszor láttam idegen rendszámú kocsikat, amint felszaladtak egészen a Jó­zsef Attila sugárútig és ott érdeklődtek meg, hogy mer­re visz az út Pestre. Bízom abban, hogy az illetékesek pótolják a mulasztást és el­helyezik a szükséges jelző­táblát.” Záptojások „Harmadik esetben történik, hogy tojást vásá­rolunk, s vala­mennyit el kell dobálnunk, mivel záp — írja Ti­­pity János, Nép­kert sor 10. szám alatt lakó olva­sónk. — Kétszer a Széchenyi téri 8-as árudából, jú­lius 13-án az új­szegedi, Gyapjas Pál utcai üzlet­ből kaptunk tel­jesen romlott, bü­dös tojásokat. Nem tudom, mi­kor fogy már el ez a romlott kész­let? Nem gondo­lom, hogy a ke­reskedelem ilyen árut vesz át a termelőktől, s fő­leg hogy hajlandó lenne fizetni érte. S nekünk mégis meg kell adni az árát?” Embermagasságú gaz Takács József, Petőfi Sán­dor sugárút 29. szám alatt lakó olvasónk hívja fel a figyelmet a következőkre: „A Petőfi Sándor sugárúti villamospálya melletti részt embermagasságú gaz éktele­­níti. Tavaly ilyen tájban le­­kaszálták, de az idén else­Bene Antal, Zákány utca 10/a. Mint lapunk augusz­tus 3-i számában olvashatta, mi is szóvátettük, hogy nem működik a megadott idő­pontokban a Dóm téri zené-ledkeztek róla. A Dugonics tértől a Moszkvai körútig a jobboldali sáv gondozott, de a villamos mellett nem. Ezen az útvonalon igen nagy idegenforgalom bonyolódik le és szégyeljük, hogy ilyen csúf környezetben utaznak a város vendégei.” Kőóra: Reméljük az illetéke­sek rövidesen intézkednek. Vicsai Zoltán Dobogó utca 27.: A kétkilós finomfehér­kenyér választéknövelést szolgál, a sütőipar nem ké­pes csupán ilyet gyártani, de ennek nem is volna ér­telme. Kovács László, Új­szeged: Mint ismeretes, a város belső nyugati iparkör­zetében már épül az AKÖV új telephelye. Amíg azt birtokba nem tudják venni, kénytelenek gépjárműveik egy részét a Marx téren parkírozni. Az, hogy a ko­csik piszkosak, összefügg a telephely hiányával, hiszen csak ott lesz mosásukhoz, tisztításukhoz megfelelő be­rendezés. Nagy Éva: Való­ban kellemetlen lehetett ta­pasztalata, de mint írta is, bőven kárpótolhatta a kelle­mes tiszai strandolás. Na­­csa Imre, Hódmezővásárhely, Cserei utca 4/a.: Az ügyet közelebbről nem ismerjük, de úgy gondoljuk, hogy a balesetből származó 80 ezer forintos anyagi kár megté­rítése, valamint a kirótt 8 hónapi felfüggesztett bör­tönbüntetés arányban áll az elkövetett cselekménnyel. Szerkesztői üzenetek Zászlók találkozása A szegedi munkásmozgalom ereklyéinek kiállítása a Somogyi-könyvtárban Hírt adtunk arról, hogy Párizsból hazakerült a sze­gedi festőmunkások zászla­ja, amelyet — a szóbeli köz­lésből vett korábbi 1900-as születéssel szemben, a ráírt keltezés szerint — 1913. áp­rilis 20-án avattak fel a vá­ros szervezett munkásai. Ez a helyi munkásmozgalom legrégibb ereklyéje: lobogó, amely alatt harcol május el­sejében, majd a két forra­dalom lázas-lelkes napjaiban felvonultak a szegedi dolgo­zók. 1919. június 16-án, a Berlini körúti Munkásott­honban végrehajtott fran­cia katonai razzia során vet­te magához a megszálló csa­patok hadnagya, Henri Guer­­rand. Most, majd ötven év múltán, az ő fiától, Roger H. Guerrand tanártól, Ver­­m­eil sur Seine polgármes­ter helyettesétől jutott vis­­­sza, Szegedre. Ebből az al­kalomból kiállították a zász­lót a rá vonatkozó doku­mentumokkal együtt a So­mogyi-könyvtár folyosóján. S egyidejűleg kiállításra kerül­t a szegedi munkás­­mozgalom másik megmaradt relikviája, az építőmunkások 1938-ban készült vörös zász­laja is. Ezt munkások őriz­ték meg a fasizmus és a né­met megszállás nehéz ide­je alatt is. Sokáig az Építők Házában tartották, most azonban ez is a város közgyűjteményébe került megőrzésre, és azért, hogy minél többen láthassák. A kis munkásmozgalmi kiállítás csak hétfőig lesz látható, mert utána a festő­munkások zászlajáról má­solat készül, melyet — a kí­vánság szerint — Roger H. Guerrand-nak visz vissza a hónap végén Horváth Fe­renc, aki az eredetit magá­val hozta Párizsból. A hatszázezred ül Tegnap délután a röszkei határátkelő­helyen a határ­őrség, a vám- és pénzügyőr­ség szolgálatban levő tagjai szinte hangosan számolták az országba lépő utasokat. Este az újszegedi kemping vendégei voltak, s ma reg­gel továbbutaztak Budapest­re. Azzal mentek el, hogy jövőre nemcsak átutazó ven­dégei lesznek Szegednek. (Enyedi Zoltán felv­i „Ennyien még nem vártak ránk” — mondták a francia fiúk a vendéglátók gyűrűjében Két francia fiú — Vajon ki lesz az idén a 600 ezredik vendég? — öt­lött fel a kérdés, amikor egy szürke Citroennek adott sza­bad utat a sorompó. Két n­apégette 18—19 éves fiú ugrott ki a kocsiból, félmez­‘­lesen, mezítlábasán. Romain Jacques Louis Montpellier-i és Vincent Ives Francois Marseille-i lakos együttesen volt a szerencsés 600 ezre­dik, aki Jugoszlávia felől átlépte az országhatárt. Mint turisták „átszalad­tak” Olaszországon, Görög­országon, Törökországon, Ju­goszlávián. Magyarország nem szerepelt a program­jukban, mert úgy tudták, hogy nem kapnak vízumot. Jugoszláviában honfitársaik biztatták őket, hogy csak nyugodtan jöjjenek: vízumu­kat fél óra alatt kézhez kap­ták. Ajándékok — Mindenre számítottunk, csak erre nem — mondta a fiatalabb, mosolygós képű Louis —, miután Gács György, a Szeged városi ta­nács idegenforgalmi hivata­lának vezetője anyanyelvü­kön üdvözölte őket és át­nyújtotta hivatala ajándé­kait: herendi porcelán dísz­tárgyakat, rajtuk a tanács­háza és a Dóm emblémájá­val; hímzett asztalterítőt, egy pár szegedi piros papu­csot, francia nyelvű város­ismertetőket, s természete­sen egy üveg vendégma­rasztaló kecskeméti barack­­pálinkát és a pincegazdaság borai közül egy üveg ka­darkát és rizlinget. Végül 20 szál piros rózsából kötött csokrot vett át a szíves ven­déglátás jeléül Francois, aki egyre szabadkozott turista­­öltözékük miatt, mivel a rekkenő hőségben nem szá­mítottak ilyen kedves fo­gadtatásra. „jövőre visszajövünk“ Nem babonásak, de hoz­zátették: kocsijuk rendszá­ma 3158 CA 13. Negyven nap kánikula róság, hanem a fülledt és rendkívül tartós hőség jelle­mezte. Az ország keleti és déli vidékein szórványosan mértek 35 fokot is, de Bu­dapesten a keddi 34 fokos maximum volt az idei csúcs, csupán július 5—10 között. Az ideihez hasonló tartós valamint 17-én és 18-án sze­ hőséget legutoljára 1963-ban. Üdült meg kissé. Ezt a 40 s előtte az 50-es évek elején napot nem a különleges sor- észleltek a meteorológusok. Az évszázados meteoroló­giai feljegyzések tanúsága szerint eléggé ritka az olyan hosszú kánikulai hőségidő­szak, amilyen az idei. Csü­törtökig egyfolytában negy­ven napig tartott a hőség, s A jövő szezonra jegyek már januártól Az elmúlt héten mozgal­mas, drukkos napok jártak a szabadtéri játékok szer­vezési osztályán: hallgatták az időjárásjelentést, ijeszt­gették az esőfelhőket. Az iz­galom oka kellemes volt: eddig több mint 80 ezer jegy kelt már el, tízezerrel több, mint tavaly összesen — nem szedttek volna tömegesen visszaváltani Pedig a nézőtéri férőhe­lyek száma az elmúlt évhez képest körülbelül ezerrel csökkent, így egy-egy elő­adásra csak 5796 belépőt tudunk eladni — büszkélke­dett Tóth István, a szerve­zési osztály vezetője, majd így folytatta: — A cigány­báróval nincs gondunk, he­tekkel ezelőtt minden jegyet elvittek, s jól halad a Don Carlos ügye is. A premierre még ezer jegyünk van, s a többi előadásra sem sokkal több. Tóth István harmadik esz­tendeje dolgozik a szerve­zési osztályon, tavaly nevez­ték ki vezetőnek. Elmondta még: a fesztivál idején köz­vetlen munkatársai révén 600 megbízottat irányít az egész ország területén, Sze­geden 110-et .Már előre te­kintenek, megindult a szer­vezés 1968-ra. A program elkészült, novemberben je­gyeket kapnak a nyomdától, s januárban már árusítják- Arcok a Cigánybáróból Császárnő: Fónay Márta Valósággal megszálltuk fény­képezőgépekkel, miegymás­sal a Royal szálló emeleti társalgóját, hogy a térre igyekvő Fónay Mártával tíz percre beszélgessünk. Aztán a tíz percből másfél óra lett, a sietős kérdésekből kelle­mes beszélgetés, amit a mű­vésznő jól ismert mosolyá­val és humorával fűszere­zett. A Cigánybáró plakátján hiába keresnénk a nevét, sőt „szerepe” is hiányzik a hosszúra nőtt listáról. De mivel a darab így is tarto­gat már meglepetést — „ide­gen” zenét, táncokat —, a derűt, humort szerető közön­ségnek ilyen meglepetés Fó­­nay Márta fellépése is. — Fogalmam sincs, hogy kerültem bele a produkció­ba. Szóltak, hogy játsszam el a császárnét, így aztán Mária Terézia leszek, aki rendbe rakja, eligazítja a „konfliktusokat”. Ezen a színpadon csupán egy szerep előzte meg derű­sen mozgékony császárnőjét: a Csínom Palkóban játszott. — És Szegeden mikor kez­dett — mert itt indult a karrier útján. — Hogy mikor? Ez talán nem is fontos — nevet ránk hamiskásan. — Szóval, va­lamikor, nem is olyan régen a Liliomfi Mariskáját ját­szottam, meg Rozikát Gár­donyi A bor című darabjá­ban, a többire nem is em­lékszem már. Nagyon szere­tem ezt a várost, de mint néző is csak egyszer voltam itt azóta... Egyénisége titkát keresem rajta. Nem, nem a komika „kötelező” alkatát vizsgálga­­tom, hanem a belülről jö­vő közvetlen derűt, ember­ségének lényegét, ami játé­ka, mozdulatai és mondan­dói közé raktározódott. Az­óta, amióta odaállt édes­apja elé, hogy ő pedig szí­nésznő lesz, vagy semmi, s amióta Vácról naponta be­vonatozott a főiskolára meg vissza — az éjjeli statisztá­­lások után holtfáradtan — a megdolgozott, s megérde­melt sikerek is segítették művészi és emberi kiegyen­súlyozottságát. Alighanem neki és műfa­ja képviselőinek van a leg­­hálásabb közönsége. A Hin­ten járó szerelem után nem ment végig anélkül az ut­cán, hogy meg ne szól­í­to­t­­ták, a nevetést meg ne kö­szönték volna neki vadide­gen emberek. — A nevetés a legcsodá­latosabb ajándék. Én létfon­tosságú dolognak tartom. Nemcsak a testét fejleszti az embernek — köztudott, hogy gyerekeknek a kacagás ,,egészségfejlesztő” —, ha­nem a lelkét is. Az utóbbi években műtét miatt sok ideje kiesett a színházból, de az utolsó évadban már a futó dara­bok mindegyikében szere­pelt. — Többek közt a Nagy­mama, Macska a garázsban, Marica grófnő című dara­bokban játszottam. Nemrég fejeztem be egy Csehov filmnovella sorozatot, s ugyancsak nemrég érkeztem meg egy csehszlovákiai és jugoszláviai turnéról. Min­denütt nagy szeretettel fo­gadtak. Azt hiszem, Budapestre hazatérve ezt majd Szeged­ről is elmondhatja Fónay Márta. .T. A. Villanyszerelés Erőátvitel és világítási berendezések szerelése, érintésvédelmi javítások ill. szabványosítások ki­vitelezése. Egyetértés MGTSz Villanyszerelő segédüzem. Szőreg, Pe­tőfi u­. 51. Telefon 17. Fentek, 1367. augusztus 1. DÉL-MAGYARORSZÁG 5

Next