Délmagyarország, 1967. november (57. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-26 / 280. szám

• ......... Y mKS­ZI reform várható hatása az életszínvonalra As fij gazdasági mecha­nizmus — mely átfogja a népgazdaságot és hatása az egész társadalmi életre ki­terjed — rendkívül bonyo­lult kérdés, aminek teljes áttekintése magasfokú köz­­gazdasági jártasságot téte­lez fel. A reform fő gondo­latainak legszélesebb körű megismertetése azonban el­engedhetetlenül szükséges fontos politikai feladat. E­z a munka hosszabb ideje eredményesen is folyik. A legszélesebb tömegeket vi­szont kétségtelenül érdekli, mi lesz az életszínvonallal, hogyan hat majd a reform a megélhetésre, könnyebb lesz-e az élet? S ezek a kér­dések teljesen jogosak, s noha a széles közvéleményt foglalkoztató úgynevezett „kényes” kérdésre felelős párt- és kormányvezetők már nem egy alkalommal — gyűléseken, cikkekben — világos választ adtak, nem ért azonban néhány prob­lémára mégis visszatérni. • Nem árt mindenek előtt azt hangsúlyozni, hogy mindaz, amit egész népünk viszonylatában a felszabadu­lás óta az életviszonyok ja­vítása szempontjából eddig is értünk, azt olyan történel­mi jelentőségű vívmánynak kell tekintenünk, amelyre — ilyen rövid idő alatt — még nem volt példa nemze­tünk történelmében. A ma­gyar dolgozók életviszonyai­ban a felszabadulás óta el­telt esztendők gyökeres vál­tozást idéztek elő. A mun­kások és alkalmazottak re­ál­jöved­elme 1066-ban 1­6 százalékkal, reálbérük 75 százalékkal, a parasztság fogyasztásának reálértéke pedig 92 százalékkal volt magasabb, mint 1949-ben. Világos válasz Az Országgyűlés által tör­vényre emelt harmadik öt­éves tervünk — amit a IX. pártkongresszus is megerő­sített — szintén világos vá­laszt ad arra, hogyan alakul a tervnek megfelelően a jö­vőben az 1965—70 közötti időszakban az életszínvonal. Mint legfőbb tényezőként a terv megszabja, hogy a munkások és alkalmazottak egy főre jutó reáljövedelmét ezen időszak végére az 1965. évihez képest 16 százalék­kal, az egy keresőre jutó reálbért 9—10 százalékkal, a parasztság fogya­sztásának reálértékét pedig 18 száza­lékkal kell növelni. A terv­időszak eddigi eredményei azt igazolják, hogy ezt a célkitűzést maradéktalanul teljesíteni fogjuk, megvaló­sítjuk pártunk politikájának azt az alapelvét, amely sze­rint a szocialista építés előrehaladásával törvény­szerűen emelkednie kell a dolgozók életszínvonalának. A számítások sz­erint az egy főre jutó évi reáljöve­delem 1970-re 2000 forinttal lesz, több, mint 1965-ben. De ha 1967 eddigi ered­ményeit vizsgáljuk, arra szá­míthatunk, hogy a lakosság összbevétele 8 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom 10 százalékkal, a reálbér 2, a reáljövedelem mintegy 4 szá­zalékkal emelkedik ebben az­ évben. Ez az ütem a harma­dik ötéves terv előirányza­tának megfelel és a további eredményeket az új gazda­sági mechanizmus az eddigi feltételeknél jobban meg­alapozza. Az új gazdasági mechanizmus irányelvei alapján azonban az­ eddigi­nél jobban kifejezésre jut majd a fizetésekben a több és jobb munka elismerése, háttérbe szorul az egyen­­lősdi, bérezésünk hívebben tükrözi „mindenkinek mun­­­­kája szerint” szocialista el­osztási elvet. Az életszínvo­­nalt érintő bérezési kérdé­sekre még egyszer visszatér­ve hangsúlyoznunk szüksé­ges, hogy 1967-ben is emel­kedtek — noha nem min­den kategóriában és nem egyforma módon — a kere­setek, s a kormány további bérkorrekciókra ad lehető­séget 1968-ban is. Az állami költségvetés terhére biztosí­tották a vállalatok évi más­fél-két százalékos bérfejlesz­tését Januártól kezdve azon­ban minden vállalat csak saját részesedési alapja ter­hére emelheti a dolgozók keresetét. A részesedési alap nagysága viszont attól függ, milyen nyereséget ér el 1968-ban az adott vállalat Lesz, ahol emelkednek, má­sutt viszont változatlanok maradnak az átlagbérek. Az ismert 4 százalék az átlag­bérek emelkedésének meg­szabott felső határa, átme­neti korlátozó intézkedés, hogy az­ életszínvonal stabil maradjon, a munkabérként kifizetett jövedelmek ne ha­ladják meg a várható áru­alapok színvonalát. Szó sincs tehát mindenütt automatikus 4 százalékos béremelési le­hetőségről, a vállalatok gaz­dasági helyzete ad majd vá­laszt: hol, mennyivel lehet előrelépni, vagy megmarad­ni az­ 1967-es színvonalon. A dolgozók egyéni jövedelme azonban — amely bérből és nyereséghányadból tevődik össze — a jövőben érezhe­tően függ majd a vállalat minden dolgozója együttes munkájának hatékonyságá­tól. Az emelkedés azonban csak abban az esetben reá­lis, ha egyben az adott egy­ségben tovább javul a mun­ka termelékenysége és a je­lenleginél gazdaságosabban termelnek. Hiszen talán nem szükséges külön hangsúlyoz­ni, hogy az irányítási rend­szer változása csupán a kedvezőbb feltételeket te­remti meg a gyorsabb hala­dáshoz, ténylegesen csak a jobb, a gazdaságosabb mun­ka hozhat létre több új ér­téket. Az MSZMP Központi Bi­zottsága legutóbbi ülése el­fogadta az 1968. évre terve­zett életszínvonal-emelkedés­ről és a fogyasztói árreform­ról szóló előterjesztést. Meg­állapította, hogy a tervezett ár-, bér- és jövedelempoli­tikai intézkedések megfelel­nek a korábbi párthatáro­zatoknak és a népgazdaság adott lehetőségeinek. A nem­zeti jövedelem jövő évben 5—6, az ipari termelés 6—7, a mezőgazdasági termelés 5 — 4, a kiskereskedelmi forga­lom 5 százalékkal növeke­dik. A lakosság egy főre jutó reáljövedelmét 3—4, az egy keresőre jutó reálbért 1,5—2, a lakosság fogyasztá­sát pedig 5—6 százalékkal kell növelni a KB irányel­vei szerint. Árak, árrendszer A másik kérdés, ami so­kakat foglalkoztat, s ami az életszínvonal fontos tényező­je: hogyan alakulnak 1968 januárjától a fogyasztói árak, hiszen a mechanizmus­ról szóló határozatból min­denki olvashatta, hogy je­­lenleg nemcsak a termelői, de a fogyasztói árrendsze­rünk sem megfelelő, nem ér­vényesül az az alapelv, hogy a fogyasztó értékének meg­felelő árat fizessen minden cikkért és szolgáltatásért. A fogyasztói árreform azonban — éppen az életszínvonalra történő döntő kihatása miatt — a termelői árrendezéshez hasonlóan 1968. január 1-étől egycsapásra nem oldható meg. A fogyasztói árrefor­mot csak fokozatosan, több év alatt tudjuk megvalósíta­ni, mert — ismételjük! — feltétlenül érvényesíti a párt az életszínvonal rendszeres emeléséről szóló ismert ál­láspontját. Teljes fogyasztói árreform január elsején még nem lesz, de már 1968 ja­nuárjától • fogyasztói árak viszonylag széles körében is — történik árváltozás: egyes árak emelkednek, mások csökkennek. Azonban az a fogyasztóiár-mozgás az ár­színvonalat lényegesen nem érinti. A gazdaságirányítás reformjával életbe lépő sza­bad árformák körében vár­ható áremelkedések és a ha­tósági árak körében fogana­tosítandó árcsökkentések együttes hatása a lakosság által vásárolt fogyasztói cik­kek és egyes szolgáltatások árszínvonalát 1—2 százalék­kal emelhetik oly módon, hogy a reáljövedelem terve­zett 3—4 százalékos emel­kedése 1968-ban megvaló­suljon. A fogyasztói ár­reform különösképpen nem érinti 1968. január elsején az alapvető fogyasztói árakat — köztük a sertéshús és zsír, a marhahús, a cukor, a liszt, a kenyér, a vaj, a tojás, a tej, a sajt, az étolaj árát, amit nem emelnek. Viszont a reform előírásának meg­felelően már a jövő évben növelik azon áruk körét ahol az ár a kereslet-kíná­lat, a piac szükségleténél megfelelően szabadon ala­kul. Jelenleg a fogyasztói áraknak ma alig 10 száza­léka ilyen szabadár, a jövő­ben ezen áruk körét 20 szá­zaléknyira kívánjuk növelni. A mechanizmusról szóló ha­tározatból világosan kitűnik azonban, hogy a kormány­zat a fogyasztói árak terü­letén elhatározandó minden változást úgy hajt majd vég­re, hogy az esetleges ár­emelkedéseket árcsökkené­sek, illetve béremelések kö­vessék, hogy a fogyasztói áraknak ez a nagyobb moz­gása se eredményezze széles tömegek életviszonyainak romlását. A kormány ke­mény kézzel megakadályoz minden „fekete” áremelést és jogtalan nyereséget. Az ezzel kapcsolatos rendelet már napvilágot is­­ látott. Munkaidő és fog­lalkoztatottság Az életszínvonalról szólva ne feledkezzünk meg az olyan nagy horderejű dön­tésekről sem, amelyeket nemrég léptetett életbe a kormány. Többek között a családi pótlék ismert eme­lésére, a tsz-tagok öregségi biztosításának bevezetésére, az alacsony nyugdíjak sze­rény emelésére, vagy a szü­lési szabadság meghosszab­bítására, az ismert gyer­mekgondozási segély beveze­tésére gondoljunk, amelyek mind-mind újabb százmilli­ókkal terhelik meg az ál­lamháztartást. A következő években ezen a téren is le­hetnek további változások, ha ennek gazdasági alapját munkával megtermtjük. Ez vonatkozik a munkaidő csökkentésére is, ami szinte tartozéka az életszínvonal­nak. Már a jövő évtől kezd­ve országosan mintegy 100 ezer dolgozó csökkentett munkaidő szerint termel. S a IX. pártkongresszus hatá­rozatának megfelelően 1970- ig fokozatosan heti 48 órá­ról 44 órára csökken általá­nosan az összes ipari dolgo­zó munkaideje, amennyiben műszaki-szervezési intézke­désekkel megteremtik a fel­tételeit mindenütt annak, hogy ne csökkenjen, hanem növekedjen a termelés, hogy a munkaidő-csökkentést a keresetek változatlan fenn­tartásával vezethessék be. A foglalkoztatottság vár­ható alakulása is izgatja a közvéleményt. E kérdés kö­rül a munkáshatalommal nem szimpatizáló elemek megkísérelnek zavart is kel­­teni, hivatkozva az egyik szocialista ország reform, okoz­ a munkanélküliségi problémák­ra Mi természe­tesen minden okos tanácsot és tapasztalatot felhaszná­lunk a magzyar népgazdaság jobb irányításához, de nem másoljuk senkinek a kon­cepcióját, ez­ért nem is vár­hatók azonos következmé­nyek. Hazánkban 1967 elején a munkaképes férfiak 96.6, a női lakosság 69.3 százaléka aktív kereső és továbbta­nuló volt. A harmadik öt­éves tervnek megfelelően­ az új beruházások, a szolgál­tatások körének kiterjeszté­se révén a nem mezőgazda­­ságban dolgozó foglalkozta­tottak száma további 200— 250 ezerrel nő. Tehát teljes foglalkoztatottságot a reform keretei között is biztosítani akarjuk. Kétségtelen azon­­ban­, hogy az eddiginél na­gyobb lesz a munkaerő moz­gása, egyik vállalatból a má­sikba, egyik népgazdasági ágból a másikba. Ennek szabadabb és demokratiku­sabb jogi feltételeit az új Munka Törvénykönyv te­remtette meg, a munkaerő átcsoportosítása során vi­szont őrködni kell a szocia­lista humanizmus és törvé­­nyesség betartása felett. A Csongrád megyeieket ezzel összefüggésben külön fog­lalkoztatja, hogy megtor­pan-e, vagy tovább tart a megye iparosítása. Az­ i­ n ' leg­elmaradottabb vidék iparosítása pártunk gazda­ságpolitikájának változatla­nul egyik fontos célja, amit meg is valósítanak. Előny­ben részesítik beruházások során az iparilag elmaradot­­tabb vidékeket, hitelpoliti­kával jobban ösztönzik a fő­városi vállalatokat, hogy a fejlesztést elsősorban vidé­ken valósítsák meg. Társadalmi gondoskodás Mindezen kérdések mel­lett az életszínvonalnak fon­tos tartozékát képezik a szo­ciális juttatások. A jövőben ez is differenciálódik. A társadalmi gondoskodás kö­rébe tartozó szociális jutta­tások (nyugdíj, családi pót­lék, betegségbiztosítás, ok­­tatás) rendszerét, anyagi erőnk növekedésének ará­nyában fejlesztjük. A nem társadalmi gondoskodás kö­rébe tartozó szociális jutta­tások fenntartása, bővítése viszont — a vállalati anyagi érdekeltség részeként — vál­lalatok hatáskörébe kerül. A v­állalatoknak a jövőben módjuk lesz arra, hogy ön­állóan döntsék el — a nye­­reségből képzett részesedési alap terhére — a juttatások (üzemi étkeztetés, üdülés stb.) fenntartását, bővítését, vagy ezek megszüntetését és az összegnek bérkiegészítésre való felhasználását. Az MSZMP IX. kongres­­­szusa az­ életszínvonallal kapcsolatos álláspontját így fogalmaztá meg: „Az alap­vető gazdaságpolitikai elv­nek megfelelően, a lakosság életszínvonala a népgazda­ság fejlődésében elért ered­­mények alapján a jövőben is rendszeresen emelekdik.” Ez a kormány számára pa­rancs. Az új gazdaságbényí­­tási rendszer egyik legfőbb célja, hogy megyorsítsa a nemzeti jövedelem növeke­dését. A nemzeti jövedelem viszont egyedüli forrása az életszínvonal emelésének. A nemzeti jövedelem növeke­désének üteme nagyban függ a gazdálkodás hatékonysá­gától, a munka termelékeny­­ségétől. Ehhez is kedvez­őbb feltételeket teremt az új irá­nyítási rendszer, az anyagi érdekeltség kiterjesztése. De naev emelő lehet az öntu­datosan végzett foerelmező­­ munka a szocialista morál és az­ a tudat, az a politikai bizalom, hogy az elmúlt több mint tíz év alatt népünk a párt, vezetésével sok nagy fo­ndatot oldott meg az or­szág javára, ezért eredmé­nyesen oldja majd meg a szocialista építés soron követ­­kező legnagyobb feladatát is benne az életszínvonal fej­lesztését is. RÁCZ LAJOS Életkörülményeink alaku­­­­lásában az alapvető szerepet a termelés fejlesztése és eredményessége játssza. Ez magában foglalja azt is, hogy bérezési kérdésekben sehol sem lehet elhatárolód­ni a tényleges érték­terme­lés­től. Másként szólva: egyetlen üzemben sincs termeléstől független bérgazdálkodás. Semmilyen százalékos szá­mok — amelyek összefügg­nek a bérezéssel — nem él­nek és nem is élhetnek ön­álló életet. A termelés ered­ményességével vagy stagná­lásával egyenes arányban formálódik az üzem, a vál­lalat bérgazdálkodása, bér-, fejlesztése, premizálási le­hetősége stb. Többek között az a célunk a gazdaság új irányítási rendszerével, hogy a bérezés jobban kifejezze majd a tényleges munkát és értékét. Ezáltal lehetnek és lesznek is jelentősebb bér­különbségek a végzett mun­ka értékének arányában. (Persze 1968-ban az általá­nos bérfejlesztési plafon négy százalék. E szabályo­zásnak az is oka, hogy az állam most az új irányítási rendszer indulásánál különö­sen szigorúan szabályozza a fogyasztási alap és a vásár­lóerő egyensúlyát.­ A másik gyakori téma az üzemekben a mozgóbérrész elosztási aránya, a 80—50— 15 százalékos megoszlás fél­reértett magyarázata. Ez a százalékolás a mozgóbérrész elosztási arányát és az el­osztás plafonját fejezi ki egyszerre. A vezető állásúak részesedése nem haladhatja meg a mozgóbérrészből évi jövedelmük 80 százalékát, a középgarnitúráé az 50 szá­zalékot és a munkásoké a 15 százalékot. A mozgóbér­rész elosztási arányát nem lehet úgy felfogni, hogy ez az évi nyereségrészesedés. Nyereségrészesedés is, de ebből a bérkategóriából ke­rülnek kifizetésre például étkezési hozzájárulások, jut­tatások, segélyek. Ezért nem lehet úgy számolni, hogy egy munkásnak például ha­vi 2000 forint a fizetése, ak­kor a 15 százalék alapján 3600 forintot kap, s ezt át­számolják nyereségrészese­dési napokra. Így valótlan kép alakulna ki. Azért is valótlan lenne ez a kép, mert ahhoz, hogy a 80—50—15 százalék elérhe­tő legyen, szinte valamen­­­nyi üzemünkben meg kell sokszorozni az értékterme­lést, ez pedig nem megy egyik hónapról a másikra. Másodszor: ezt a mozgóbér­­részt — mint jeleztük — terhelik olyan költségténye­zők, amelyek levonásra, il­letve kifizetésre kerülnek év közben. A kérdést úgy sem lehet feltenni, hogy magas a ve­zetők százalékos részesedé­se. Nem magas, de a veze­tők egyébként is éppen úgy nem érik el a plafont, mint a 15 százalékos kategóriá­ba tartozók. Azt is figyelem­be kell venni, hogy a veze­tők felelőssége, kockázatvál­lalása nem azonos a mun­kásokéval. Ezt a felelősség­ben különbséget, kockázat, vállalást, irányító tevékeny­séget , tehát a munka ilyen összetett kvalifikáció­ját juttatja kifejezésre mozgóbérrészhez jelzett ré­szesedési arány százalék­­száma. Az is közismert, hogy a vezetők bére nem garantált, csak 75, illetve 85 százalékban. Itt is érvé­nyes, hogy a felsőbb szerv­nek jogában áll a vezetőnél elvonást is alkalmazni az ál­tala elkövetett szabálytalan­ság vagy mulasztás eseté­ben. A kérdés lényege tehát az, hogy ne a százalékarányokra fordítsunk figyelmet. Ne arra, hogy kinek milyen a részesedési plafonja, hanem a tényleges termelésre, ér­téktermelésre, mert ettől függ, hogy 1968 végére a kü­lönböző kategóriákban mi­lyen részesedési lehetőséget teremtenek meg a vezetők és a munkások önmaguk számára. K. A. m A vállalati szociális juttatásokról A munkások és alkalmazottak életszínvonalában tekintélyes helyet foglalnak el a szociális juttatások: családi pótlék, szülé­si segély, étkezési és utazási hozzájárulás stb. A családi pót­lék: a szülési segély „ társada­lombiztosítási hálózat útjára, más juttatások — pl. az utazási ked­vezmények a közlekedési válla­latokon keresztül, de a szociális ellátás nagy része a vállalatok (intézmények) révén kerü­l a dolgozókhoz. A szociális juttatá­sok nagyságrendjét jól érzékel­­teti, hogy minden 100 forint bér­­re 36 forint szociális célú pénz­felhasználás történik. Ezek juttatások a szocialista építés­sel együtt alakultak ki és fej­lődtek, az utóbbi években azon­ban a kereseteknél gyorsabb ütemben nőttek. Mivel a gaz­dálkodás eddigi rendjében eze­ket normatív juttatásokként, központilag megszabott mérték­ben kapták meg az emberek, a célszerűség, ésszerűség és a helyi körülmények mérlegelésé­re nem került sor. Az új gazdasági mechanizmus­­ban sem cél a szociális juttatá­sok m­egszüntetése sőt a lehető­ségekkel összhangban növeked­hetnek is. A mechanizmushoz igazodva jellegüknek megfele­lően változik a szociális jutta­tások köre és finanszírozási rendje. Világosabbá válik, hogy ki" és miért adnak.­­ A társadalom, az állam a jövőben is segíti a nagycsaládosokat, az egyedül­álló gyermekes anyákat (apákat), s csökkent munkaké­pességűeket. Ezért az ezekkel összefüggő juttatások — családi pótlék, szülési segély stb. — a jövőben is növekednek és köz­­ponti pénzeszközökből finanszí­­rozódnak.­­ A vállalatok (intézmé­­nyek) révén nyújtott szo­ciális juttatások két cso­portba tartoznak: a) a termeléssel közvetlenebb összefüggésben felmerülő és ezért termelési költség­ként elszámolható juttatá­sokra: a védő- és munka­ruhára, a munkásszállások­ra és munkás­szá­llásokra fordított kiadások: b) közvetett szociális juttatá­sokra és ezért a részesedé­si alap terhére elszámolha­­tó: üzemi étkeztetés és üdültetés támogatására üzemi bölcsőde óvoda és j napköziotthon fenntartásá­­ra fordított kiadások az­ egyéb szociális, kulturális és sporttámogatás költsé­gei. A védőruha és felszerelések­­ szerinti csopnr­towáiban az Fges/s#»gugvt mí­­n 1 ■ 6*rí11m é* * S/ab­«?­»rvf^p*pk Országa« T *nar**a ujrg rmrpb •*_ tározza. Ennek alapjait a válla­­latok a kollektív szerződésben rögzítik a védőruhaellátás rész­­letes szabályait. Ugyancsak a kollektív szerződésben kell meg­határozni, hogy mely munkakör­ben milyen munkaruha adható és annak mennyi a kihordási ideje. A munkásszállítás költségeinek jelentős része a vállalati költ­­ségek között kerül elszámolásra. A dolgozók a munkábajárást szolgáló utazások során az ed­­digi kedvezményt továbbra is megkapják. A közlekedési válla­latok minden munkábajárást szolgáló Utazáshoz 20 százalék kedvezményt adnak. A vállala­tokat (intézményeket) terheli a dolgozó térítése és a teljes me­­netdíj 80 százaléka közötti kü­lönbözet. A munkásszállás fenntartásá­val összefüggő vállalati ráfordí­­tások termelési költségként ke­rülnek elszámolásra. A dolgo­zók a szállásért clső­renerált té­­rítést fizetnek A szállások köz­ponti kategorizálási rendszere fennmarad, a térítési díjak a szálláskategóriákhoz igazodnak elég nagy alsó és felső határok között. A részesedési alap terhére el­számolható szociális juttatások közül az igazgatói alap 16 száza­lékának megfelelő összeget, a segélyekre kifizetett pénzt, az üzemi étkeztetéshez és a válla­lati gyermekintézmények­ fenn­tartásához nyújtott támogatás összegeit 1887 évi szinten az ál­lam az új mechanizmusban ak­kor is garantálja ha a vállalat veszteséges. Tehát ezekkel a veszteségek növelhetők lesznek. Az adózott nyereségből a köz­­vetett juttatások növelhetők ha tehát a vállalatok eredménye­­sebben gazdálkodnak, meg lesz a lehetőségük arra, hogy közve­tett juttatásokban is többet nyújtsanak dolgozóiknak mint eddig. Ú­j elemként jelenik meg a konvertálhatóság. Nevezetesen az, hogy a vállalat dolgozói dönthetnek arról, hogy emelik-e az üzemi étkezéshez, az üdülés­hez adott támogatásokat, vagy esetleg csökkentik és az így felszabaduló összegeket pénzfor­­mában — részesedésként — fel­­osztják. A gyermekintézmények működéséhez biztosított össze­­gekre ez a konvertálhatóság nem érvényes. Vagyis ha ilyen rímen érnek el megtakarítást Szt más juttatásokra fordítani és szemé­lyi jövedelemmé átváltoztatni nem lehet, hanem zárolni kell. A részesedés-­ alandot finanszí­­ozandó szociális kulturális jut­­tatások felhasználásáról az igaz­gató véleményének meghallgatá­­sa mellett a vállalati szakszer­­vezeti szervek döntenek. Ez egy­­ben biztosítékot ad arra hogy ezek valótlan a dolgozók érde­­keinak megfelelően alakuljanak ■ ■ [UNK] 1 Vitamup, 1967. november 26. DÍL-MAQZARQRSZAQ 9

Next