Délmagyarország, 1967. november (57. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-26 / 280. szám
• ......... Y mKSZI reform várható hatása az életszínvonalra As fij gazdasági mechanizmus — mely átfogja a népgazdaságot és hatása az egész társadalmi életre kiterjed — rendkívül bonyolult kérdés, aminek teljes áttekintése magasfokú közgazdasági jártasságot tételez fel. A reform fő gondolatainak legszélesebb körű megismertetése azonban elengedhetetlenül szükséges fontos politikai feladat. Ez a munka hosszabb ideje eredményesen is folyik. A legszélesebb tömegeket viszont kétségtelenül érdekli, mi lesz az életszínvonallal, hogyan hat majd a reform a megélhetésre, könnyebb lesz-e az élet? S ezek a kérdések teljesen jogosak, s noha a széles közvéleményt foglalkoztató úgynevezett „kényes” kérdésre felelős párt- és kormányvezetők már nem egy alkalommal — gyűléseken, cikkekben — világos választ adtak, nem ért azonban néhány problémára mégis visszatérni. • Nem árt mindenek előtt azt hangsúlyozni, hogy mindaz, amit egész népünk viszonylatában a felszabadulás óta az életviszonyok javítása szempontjából eddig is értünk, azt olyan történelmi jelentőségű vívmánynak kell tekintenünk, amelyre — ilyen rövid idő alatt — még nem volt példa nemzetünk történelmében. A magyar dolgozók életviszonyaiban a felszabadulás óta eltelt esztendők gyökeres változást idéztek elő. A munkások és alkalmazottak reáljövedelme 1066-ban 16 százalékkal, reálbérük 75 százalékkal, a parasztság fogyasztásának reálértéke pedig 92 százalékkal volt magasabb, mint 1949-ben. Világos válasz Az Országgyűlés által törvényre emelt harmadik ötéves tervünk — amit a IX. pártkongresszus is megerősített — szintén világos választ ad arra, hogyan alakul a tervnek megfelelően a jövőben az 1965—70 közötti időszakban az életszínvonal. Mint legfőbb tényezőként a terv megszabja, hogy a munkások és alkalmazottak egy főre jutó reáljövedelmét ezen időszak végére az 1965. évihez képest 16 százalékkal, az egy keresőre jutó reálbért 9—10 százalékkal, a parasztság fogyasztásának reálértékét pedig 18 százalékkal kell növelni. A tervidőszak eddigi eredményei azt igazolják, hogy ezt a célkitűzést maradéktalanul teljesíteni fogjuk, megvalósítjuk pártunk politikájának azt az alapelvét, amely szerint a szocialista építés előrehaladásával törvényszerűen emelkednie kell a dolgozók életszínvonalának. A számítások szerint az egy főre jutó évi reáljövedelem 1970-re 2000 forinttal lesz, több, mint 1965-ben. De ha 1967 eddigi eredményeit vizsgáljuk, arra számíthatunk, hogy a lakosság összbevétele 8 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom 10 százalékkal, a reálbér 2, a reáljövedelem mintegy 4 százalékkal emelkedik ebben az évben. Ez az ütem a harmadik ötéves terv előirányzatának megfelel és a további eredményeket az új gazdasági mechanizmus az eddigi feltételeknél jobban megalapozza. Az új gazdasági mechanizmus irányelvei alapján azonban az eddiginél jobban kifejezésre jut majd a fizetésekben a több és jobb munka elismerése, háttérbe szorul az egyenlősdi, bérezésünk hívebben tükrözi „mindenkinek munkája szerint” szocialista elosztási elvet. Az életszínvonalt érintő bérezési kérdésekre még egyszer visszatérve hangsúlyoznunk szükséges, hogy 1967-ben is emelkedtek — noha nem minden kategóriában és nem egyforma módon — a keresetek, s a kormány további bérkorrekciókra ad lehetőséget 1968-ban is. Az állami költségvetés terhére biztosították a vállalatok évi másfél-két százalékos bérfejlesztését Januártól kezdve azonban minden vállalat csak saját részesedési alapja terhére emelheti a dolgozók keresetét. A részesedési alap nagysága viszont attól függ, milyen nyereséget ér el 1968-ban az adott vállalat Lesz, ahol emelkednek, másutt viszont változatlanok maradnak az átlagbérek. Az ismert 4 százalék az átlagbérek emelkedésének megszabott felső határa, átmeneti korlátozó intézkedés, hogy az életszínvonal stabil maradjon, a munkabérként kifizetett jövedelmek ne haladják meg a várható árualapok színvonalát. Szó sincs tehát mindenütt automatikus 4 százalékos béremelési lehetőségről, a vállalatok gazdasági helyzete ad majd választ: hol, mennyivel lehet előrelépni, vagy megmaradni az 1967-es színvonalon. A dolgozók egyéni jövedelme azonban — amely bérből és nyereséghányadból tevődik össze — a jövőben érezhetően függ majd a vállalat minden dolgozója együttes munkájának hatékonyságától. Az emelkedés azonban csak abban az esetben reális, ha egyben az adott egységben tovább javul a munka termelékenysége és a jelenleginél gazdaságosabban termelnek. Hiszen talán nem szükséges külön hangsúlyozni, hogy az irányítási rendszer változása csupán a kedvezőbb feltételeket teremti meg a gyorsabb haladáshoz, ténylegesen csak a jobb, a gazdaságosabb munka hozhat létre több új értéket. Az MSZMP Központi Bizottsága legutóbbi ülése elfogadta az 1968. évre tervezett életszínvonal-emelkedésről és a fogyasztói árreformról szóló előterjesztést. Megállapította, hogy a tervezett ár-, bér- és jövedelempolitikai intézkedések megfelelnek a korábbi párthatározatoknak és a népgazdaság adott lehetőségeinek. A nemzeti jövedelem jövő évben 5—6, az ipari termelés 6—7, a mezőgazdasági termelés 5 — 4, a kiskereskedelmi forgalom 5 százalékkal növekedik. A lakosság egy főre jutó reáljövedelmét 3—4, az egy keresőre jutó reálbért 1,5—2, a lakosság fogyasztását pedig 5—6 százalékkal kell növelni a KB irányelvei szerint. Árak, árrendszer A másik kérdés, ami sokakat foglalkoztat, s ami az életszínvonal fontos tényezője: hogyan alakulnak 1968 januárjától a fogyasztói árak, hiszen a mechanizmusról szóló határozatból mindenki olvashatta, hogy jelenleg nemcsak a termelői, de a fogyasztói árrendszerünk sem megfelelő, nem érvényesül az az alapelv, hogy a fogyasztó értékének megfelelő árat fizessen minden cikkért és szolgáltatásért. A fogyasztói árreform azonban — éppen az életszínvonalra történő döntő kihatása miatt — a termelői árrendezéshez hasonlóan 1968. január 1-étől egycsapásra nem oldható meg. A fogyasztói árreformot csak fokozatosan, több év alatt tudjuk megvalósítani, mert — ismételjük! — feltétlenül érvényesíti a párt az életszínvonal rendszeres emeléséről szóló ismert álláspontját. Teljes fogyasztói árreform január elsején még nem lesz, de már 1968 januárjától • fogyasztói árak viszonylag széles körében is — történik árváltozás: egyes árak emelkednek, mások csökkennek. Azonban az a fogyasztóiár-mozgás az árszínvonalat lényegesen nem érinti. A gazdaságirányítás reformjával életbe lépő szabad árformák körében várható áremelkedések és a hatósági árak körében foganatosítandó árcsökkentések együttes hatása a lakosság által vásárolt fogyasztói cikkek és egyes szolgáltatások árszínvonalát 1—2 százalékkal emelhetik oly módon, hogy a reáljövedelem tervezett 3—4 százalékos emelkedése 1968-ban megvalósuljon. A fogyasztói árreform különösképpen nem érinti 1968. január elsején az alapvető fogyasztói árakat — köztük a sertéshús és zsír, a marhahús, a cukor, a liszt, a kenyér, a vaj, a tojás, a tej, a sajt, az étolaj árát, amit nem emelnek. Viszont a reform előírásának megfelelően már a jövő évben növelik azon áruk körét ahol az ár a kereslet-kínálat, a piac szükségleténél megfelelően szabadon alakul. Jelenleg a fogyasztói áraknak ma alig 10 százaléka ilyen szabadár, a jövőben ezen áruk körét 20 százaléknyira kívánjuk növelni. A mechanizmusról szóló határozatból világosan kitűnik azonban, hogy a kormányzat a fogyasztói árak területén elhatározandó minden változást úgy hajt majd végre, hogy az esetleges áremelkedéseket árcsökkenések, illetve béremelések kövessék, hogy a fogyasztói áraknak ez a nagyobb mozgása se eredményezze széles tömegek életviszonyainak romlását. A kormány kemény kézzel megakadályoz minden „fekete” áremelést és jogtalan nyereséget. Az ezzel kapcsolatos rendelet már napvilágot is látott. Munkaidő és foglalkoztatottság Az életszínvonalról szólva ne feledkezzünk meg az olyan nagy horderejű döntésekről sem, amelyeket nemrég léptetett életbe a kormány. Többek között a családi pótlék ismert emelésére, a tsz-tagok öregségi biztosításának bevezetésére, az alacsony nyugdíjak szerény emelésére, vagy a szülési szabadság meghosszabbítására, az ismert gyermekgondozási segély bevezetésére gondoljunk, amelyek mind-mind újabb százmilliókkal terhelik meg az államháztartást. A következő években ezen a téren is lehetnek további változások, ha ennek gazdasági alapját munkával megtermtjük. Ez vonatkozik a munkaidő csökkentésére is, ami szinte tartozéka az életszínvonalnak. Már a jövő évtől kezdve országosan mintegy 100 ezer dolgozó csökkentett munkaidő szerint termel. S a IX. pártkongresszus határozatának megfelelően 1970- ig fokozatosan heti 48 óráról 44 órára csökken általánosan az összes ipari dolgozó munkaideje, amennyiben műszaki-szervezési intézkedésekkel megteremtik a feltételeit mindenütt annak, hogy ne csökkenjen, hanem növekedjen a termelés, hogy a munkaidő-csökkentést a keresetek változatlan fenntartásával vezethessék be. A foglalkoztatottság várható alakulása is izgatja a közvéleményt. E kérdés körül a munkáshatalommal nem szimpatizáló elemek megkísérelnek zavart is kelteni, hivatkozva az egyik szocialista ország reform, okoz a munkanélküliségi problémákra Mi természetesen minden okos tanácsot és tapasztalatot felhasználunk a magzyar népgazdaság jobb irányításához, de nem másoljuk senkinek a koncepcióját, ezért nem is várhatók azonos következmények. Hazánkban 1967 elején a munkaképes férfiak 96.6, a női lakosság 69.3 százaléka aktív kereső és továbbtanuló volt. A harmadik ötéves tervnek megfelelően az új beruházások, a szolgáltatások körének kiterjesztése révén a nem mezőgazdaságban dolgozó foglalkoztatottak száma további 200— 250 ezerrel nő. Tehát teljes foglalkoztatottságot a reform keretei között is biztosítani akarjuk. Kétségtelen azonban, hogy az eddiginél nagyobb lesz a munkaerő mozgása, egyik vállalatból a másikba, egyik népgazdasági ágból a másikba. Ennek szabadabb és demokratikusabb jogi feltételeit az új Munka Törvénykönyv teremtette meg, a munkaerő átcsoportosítása során viszont őrködni kell a szocialista humanizmus és törvényesség betartása felett. A Csongrád megyeieket ezzel összefüggésben külön foglalkoztatja, hogy megtorpan-e, vagy tovább tart a megye iparosítása. Az i n ' legelmaradottabb vidék iparosítása pártunk gazdaságpolitikájának változatlanul egyik fontos célja, amit meg is valósítanak. Előnyben részesítik beruházások során az iparilag elmaradottabb vidékeket, hitelpolitikával jobban ösztönzik a fővárosi vállalatokat, hogy a fejlesztést elsősorban vidéken valósítsák meg. Társadalmi gondoskodás Mindezen kérdések mellett az életszínvonalnak fontos tartozékát képezik a szociális juttatások. A jövőben ez is differenciálódik. A társadalmi gondoskodás körébe tartozó szociális juttatások (nyugdíj, családi pótlék, betegségbiztosítás, oktatás) rendszerét, anyagi erőnk növekedésének arányában fejlesztjük. A nem társadalmi gondoskodás körébe tartozó szociális juttatások fenntartása, bővítése viszont — a vállalati anyagi érdekeltség részeként — vállalatok hatáskörébe kerül. A vállalatoknak a jövőben módjuk lesz arra, hogy önállóan döntsék el — a nyereségből képzett részesedési alap terhére — a juttatások (üzemi étkeztetés, üdülés stb.) fenntartását, bővítését, vagy ezek megszüntetését és az összegnek bérkiegészítésre való felhasználását. Az MSZMP IX. kongresszusa az életszínvonallal kapcsolatos álláspontját így fogalmaztá meg: „Az alapvető gazdaságpolitikai elvnek megfelelően, a lakosság életszínvonala a népgazdaság fejlődésében elért eredmények alapján a jövőben is rendszeresen emelekdik.” Ez a kormány számára parancs. Az új gazdaságbényítási rendszer egyik legfőbb célja, hogy megyorsítsa a nemzeti jövedelem növekedését. A nemzeti jövedelem viszont egyedüli forrása az életszínvonal emelésének. A nemzeti jövedelem növekedésének üteme nagyban függ a gazdálkodás hatékonyságától, a munka termelékenységétől. Ehhez is kedvezőbb feltételeket teremt az új irányítási rendszer, az anyagi érdekeltség kiterjesztése. De naev emelő lehet az öntudatosan végzett foerelmező munka a szocialista morál és az a tudat, az a politikai bizalom, hogy az elmúlt több mint tíz év alatt népünk a párt, vezetésével sok nagy fondatot oldott meg az ország javára, ezért eredményesen oldja majd meg a szocialista építés soron következő legnagyobb feladatát is benne az életszínvonal fejlesztését is. RÁCZ LAJOS Életkörülményeink alakulásában az alapvető szerepet a termelés fejlesztése és eredményessége játssza. Ez magában foglalja azt is, hogy bérezési kérdésekben sehol sem lehet elhatárolódni a tényleges értéktermeléstől. Másként szólva: egyetlen üzemben sincs termeléstől független bérgazdálkodás. Semmilyen százalékos számok — amelyek összefüggnek a bérezéssel — nem élnek és nem is élhetnek önálló életet. A termelés eredményességével vagy stagnálásával egyenes arányban formálódik az üzem, a vállalat bérgazdálkodása, bér-, fejlesztése, premizálási lehetősége stb. Többek között az a célunk a gazdaság új irányítási rendszerével, hogy a bérezés jobban kifejezze majd a tényleges munkát és értékét. Ezáltal lehetnek és lesznek is jelentősebb bérkülönbségek a végzett munka értékének arányában. (Persze 1968-ban az általános bérfejlesztési plafon négy százalék. E szabályozásnak az is oka, hogy az állam most az új irányítási rendszer indulásánál különösen szigorúan szabályozza a fogyasztási alap és a vásárlóerő egyensúlyát. A másik gyakori téma az üzemekben a mozgóbérrész elosztási aránya, a 80—50— 15 százalékos megoszlás félreértett magyarázata. Ez a százalékolás a mozgóbérrész elosztási arányát és az elosztás plafonját fejezi ki egyszerre. A vezető állásúak részesedése nem haladhatja meg a mozgóbérrészből évi jövedelmük 80 százalékát, a középgarnitúráé az 50 százalékot és a munkásoké a 15 százalékot. A mozgóbérrész elosztási arányát nem lehet úgy felfogni, hogy ez az évi nyereségrészesedés. Nyereségrészesedés is, de ebből a bérkategóriából kerülnek kifizetésre például étkezési hozzájárulások, juttatások, segélyek. Ezért nem lehet úgy számolni, hogy egy munkásnak például havi 2000 forint a fizetése, akkor a 15 százalék alapján 3600 forintot kap, s ezt átszámolják nyereségrészesedési napokra. Így valótlan kép alakulna ki. Azért is valótlan lenne ez a kép, mert ahhoz, hogy a 80—50—15 százalék elérhető legyen, szinte valamennyi üzemünkben meg kell sokszorozni az értéktermelést, ez pedig nem megy egyik hónapról a másikra. Másodszor: ezt a mozgóbérrészt — mint jeleztük — terhelik olyan költségtényezők, amelyek levonásra, illetve kifizetésre kerülnek év közben. A kérdést úgy sem lehet feltenni, hogy magas a vezetők százalékos részesedése. Nem magas, de a vezetők egyébként is éppen úgy nem érik el a plafont, mint a 15 százalékos kategóriába tartozók. Azt is figyelembe kell venni, hogy a vezetők felelőssége, kockázatvállalása nem azonos a munkásokéval. Ezt a felelősségben különbséget, kockázat, vállalást, irányító tevékenységet , tehát a munka ilyen összetett kvalifikációját juttatja kifejezésre mozgóbérrészhez jelzett részesedési arány százalékszáma. Az is közismert, hogy a vezetők bére nem garantált, csak 75, illetve 85 százalékban. Itt is érvényes, hogy a felsőbb szervnek jogában áll a vezetőnél elvonást is alkalmazni az általa elkövetett szabálytalanság vagy mulasztás esetében. A kérdés lényege tehát az, hogy ne a százalékarányokra fordítsunk figyelmet. Ne arra, hogy kinek milyen a részesedési plafonja, hanem a tényleges termelésre, értéktermelésre, mert ettől függ, hogy 1968 végére a különböző kategóriákban milyen részesedési lehetőséget teremtenek meg a vezetők és a munkások önmaguk számára. K. A. m A vállalati szociális juttatásokról A munkások és alkalmazottak életszínvonalában tekintélyes helyet foglalnak el a szociális juttatások: családi pótlék, szülési segély, étkezési és utazási hozzájárulás stb. A családi pótlék: a szülési segély „ társadalombiztosítási hálózat útjára, más juttatások — pl. az utazási kedvezmények a közlekedési vállalatokon keresztül, de a szociális ellátás nagy része a vállalatok (intézmények) révén kerül a dolgozókhoz. A szociális juttatások nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy minden 100 forint bérre 36 forint szociális célú pénzfelhasználás történik. Ezek juttatások a szocialista építéssel együtt alakultak ki és fejlődtek, az utóbbi években azonban a kereseteknél gyorsabb ütemben nőttek. Mivel a gazdálkodás eddigi rendjében ezeket normatív juttatásokként, központilag megszabott mértékben kapták meg az emberek, a célszerűség, ésszerűség és a helyi körülmények mérlegelésére nem került sor. Az új gazdasági mechanizmusban sem cél a szociális juttatások megszüntetése sőt a lehetőségekkel összhangban növekedhetnek is. A mechanizmushoz igazodva jellegüknek megfelelően változik a szociális juttatások köre és finanszírozási rendje. Világosabbá válik, hogy ki" és miért adnak. A társadalom, az állam a jövőben is segíti a nagycsaládosokat, az egyedülálló gyermekes anyákat (apákat), s csökkent munkaképességűeket. Ezért az ezekkel összefüggő juttatások — családi pótlék, szülési segély stb. — a jövőben is növekednek és központi pénzeszközökből finanszírozódnak. A vállalatok (intézmények) révén nyújtott szociális juttatások két csoportba tartoznak: a) a termeléssel közvetlenebb összefüggésben felmerülő és ezért termelési költségként elszámolható juttatásokra: a védő- és munkaruhára, a munkásszállásokra és munkásszállásokra fordított kiadások: b) közvetett szociális juttatásokra és ezért a részesedési alap terhére elszámolható: üzemi étkeztetés és üdültetés támogatására üzemi bölcsőde óvoda és j napköziotthon fenntartására fordított kiadások az egyéb szociális, kulturális és sporttámogatás költségei. A védőruha és felszerelések szerinti csopnrtowáiban az Fges/s#»gugvt mín 1 ■ 6*rí11m é* * S/ab«?»rvf^p*pk Országa« T *nar**a ujrg rmrpb •*_ tározza. Ennek alapjait a vállalatok a kollektív szerződésben rögzítik a védőruhaellátás részletes szabályait. Ugyancsak a kollektív szerződésben kell meghatározni, hogy mely munkakörben milyen munkaruha adható és annak mennyi a kihordási ideje. A munkásszállítás költségeinek jelentős része a vállalati költségek között kerül elszámolásra. A dolgozók a munkábajárást szolgáló utazások során az eddigi kedvezményt továbbra is megkapják. A közlekedési vállalatok minden munkábajárást szolgáló Utazáshoz 20 százalék kedvezményt adnak. A vállalatokat (intézményeket) terheli a dolgozó térítése és a teljes menetdíj 80 százaléka közötti különbözet. A munkásszállás fenntartásával összefüggő vállalati ráfordítások termelési költségként kerülnek elszámolásra. A dolgozók a szállásért clsőrenerált térítést fizetnek A szállások központi kategorizálási rendszere fennmarad, a térítési díjak a szálláskategóriákhoz igazodnak elég nagy alsó és felső határok között. A részesedési alap terhére elszámolható szociális juttatások közül az igazgatói alap 16 százalékának megfelelő összeget, a segélyekre kifizetett pénzt, az üzemi étkeztetéshez és a vállalati gyermekintézmények fenntartásához nyújtott támogatás összegeit 1887 évi szinten az állam az új mechanizmusban akkor is garantálja ha a vállalat veszteséges. Tehát ezekkel a veszteségek növelhetők lesznek. Az adózott nyereségből a közvetett juttatások növelhetők ha tehát a vállalatok eredményesebben gazdálkodnak, meg lesz a lehetőségük arra, hogy közvetett juttatásokban is többet nyújtsanak dolgozóiknak mint eddig. Új elemként jelenik meg a konvertálhatóság. Nevezetesen az, hogy a vállalat dolgozói dönthetnek arról, hogy emelik-e az üzemi étkezéshez, az üdüléshez adott támogatásokat, vagy esetleg csökkentik és az így felszabaduló összegeket pénzformában — részesedésként — felosztják. A gyermekintézmények működéséhez biztosított összegekre ez a konvertálhatóság nem érvényes. Vagyis ha ilyen rímen érnek el megtakarítást Szt más juttatásokra fordítani és személyi jövedelemmé átváltoztatni nem lehet, hanem zárolni kell. A részesedés- alandot finanszíozandó szociális kulturális juttatások felhasználásáról az igazgató véleményének meghallgatása mellett a vállalati szakszervezeti szervek döntenek. Ez egyben biztosítékot ad arra hogy ezek valótlan a dolgozók érdekeinak megfelelően alakuljanak ■ ■ [UNK] 1 Vitamup, 1967. november 26. DÍL-MAQZARQRSZAQ 9