Délmagyarország, 1969. február (59. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-14 / 37. szám
N Ölselrog-politika Két nyilatkozat jelent meg a közelmúltban a Newsweek című tekintélyes amerikai folyóiratban: Nasszer egyiptomi elnökkel és Eskol izraeli miniszterelnökkel készítettek a lap munkatársai interjút. Mindkettőről beszámoltunk lapunkban. Az EAK elnöke — a korábbi állásponthoz viszonyítva — valóban számos engedményről nyilatkozott, Eskol viszont, bár említést tett arról, hogy nem akarják megtartani az 1967. júniusi „villámháborúban’’ elfoglalt arab területek egészét, interjújában kijelentette, hogy Izrael sohasem fog visszavonulni a Szíriától elrabolt Golan-magaslatokról, a Jordán folyó nyugati partvidékéről, Jeruzsálemből és az Akabai-öböl partjáról. Ezek után Hasszán el Zajjat, az EAK szóvivője sajtóértekezletén — kommentálva Eskol nyilatkozatát — feltette a kérdést: vajon a jog vagy az ököljog világában élünk-e? A tények és az izraeli kormányfő nyilatkozata arra vallanak, hogy az agresszor ököljog-politikát folytat, ennek ellenében az EAK a nemzetközi jog és az ENSZ alapokmánya szellemében akar élni. Az EAK rugalmasságát bizonyítja az a legfrissebb bejelentés is, miszerint az egyiptomi kormány elfogadja azt a javaslatot, hogy az arab—izraeli háború után a Szuezi-csatornán rekedt hajók tulajdonosai saját költségükre vizsgálják meg, miként tudnák hajóikat — összesen tizennégyet — a csatorna déli részén át kiszabadítani. Izrael magatartása azonban pontosan ellenkező irányzatú. A bejrúti légi kikötő elleni támadással is tulajdonképpen demoralizálni akarta az arab közvéleményt, feltűnően igazolni azt, hogy bármikor és bárhova le tud sújtani. A hét folyamán Jordánia ellen intézett légitámadásai, amelyek ugyan jórészt kudarcot vallottak az eredeti terveihez viszonyítva, az erőteljes légelhárítás miatt, vagy a Szíria területe fölötti légicsata, négy izraeli Mirage-gép meglepetésszerű támadása két Szíriai gép ellen, szintén Izrael erőszakos politikáját igazolja. Odd Bull, az ENSZ közelkeleti megfigyelőcsoportjának vezetője a napokban arról értesítette U Thant ENSZ-főtitkárt, hogy az egyiptomi és izraeli fegyveres erők sorozatos összecsapásai miatt a Szuezi-csatorna mentén „komollyá” vált a helyzet. Ugyanakkor az ENSZ-ben — miután Nixon kénytelen volt elfogadni a francia javaslatot a négyhatalmi tárgyalásokra vonatkozólag — egyelőre csak előzetes, kétoldalú megbeszélések folynak, éppen az amerikai időhúzó taktika miatt. Sőt, hír érkezett arról is, hogy a Nixon-kormány rövidesen leszállítja Izraelnek azt az 50 Phantom-típusú szuperszonikus harci repülőgépet, amelynek eladása ügyében a múlt év decemberében kötöttek megállapodást. Londonban pedig Cur izraeli hadügyminiszter-helyettes tárgyalásokat folytat brit harckocsik és légelhárító ágyúk vásárlásáról. Nyilvánvaló, hogy az izraeli öböljog-politika súlyos veszélyekkel terhes, és ezt a nagyhatalmak — még az Egyesült Államok is, amely a Biztonsági Tanács 1967. novemberi határozatát szintén elfogadta — enyhíteni igyekeznek. Ellenkező esetben olyan konfrontáció jöhet létre, amely rendkívül kellemetlen kimenetelű lehet az Izraelt támogató imperialisták számára is. Ezért Jarring, az ENSZ közel-keleti megbízottja egyelőre New Yorkban vár — újabb körútja előtt —, hogy a világszervezet székhelyén valamilyen döntés szülessen a közel-keleti válság megoldásával kapcsolatban összehívandó négyhatalmi értekezlet kérdésében. M. T. Vita a forradalmi harc célkitűzéseiről az OKP kongresszusán • Bologna (MTI) Az OKP kongresszusának vitájában a felszólalók közül sokan foglalkoznak különböző hangsúllyal a forradalmi harc távlati, stratégiai és közbeeső taktikai célkitűzéseinek kapcsolatával. A legnagyobb visszhangra azok a felszólalások találtak a bolognai tanácskozáson, amelyek szintézisre törekedtek az új helyzet új lehetőségei és a hagyományos harci formák, a közbeeső és a távlati célok, az „alulról jövő kezdeményezés” és a pártok akciója, a munkásosztály kipróbált harci szervezeteinek küzdelme és az újonnan létrejövő, bizonyos mértékben spontán fogantatású szervezetek tevékenysége között hangsúlyt helyezve az utóbbiak szerepére. Galluzzi, az OKP vezetőségének tagja csütörtöki felszólalásában a párt nemzetközi kapcsolataival és politikájával foglalkozott, Longo beszámolója alapján. Rámutatott: az Olasz Kommunista Pártnak a harcában tekintetbe kell vennie, hogy a monopolkapitalista erők nemcsak nemzeti, hanem nemzetközi szinten is szerveződnek a Közös Piac és a NATO keretében. Elsőrendű fontosságú tehát a NATO elleni küzdelem. Ezért bírálják az olasz kommunisták az olasz kormány külpolitikájának általános atlanti vonalát. Galluzzi, miközben állást foglalt a „tömbök politikájának” felszámolása mellett, leszögezte, hogy az imperializmussal szemben a főerő a szocialista országok közössége. Galluzzi bírálta Rossana Rossanda felszólalását, amely szerint a békés egymás mellett élés vonala háttérbe szorítja a forradalmi harcot. Hangoztatta a szocialista országok nagy szerepét Vietnam, Kuba és a Közel-Kelet népei forradalmi harcának nyújtott segítségben. Utalt arra: az olasz kommunisták tudják: az „egység a sokféleségben” elv, amelyet a nemzetközi munkásmozgalomban az olasz kommunisták követnek, nem oldhat meg mindent, mivel a különbségek nem csupán nemzeti sajátosságokból, hanem felfogásbeli eltérésekből is adódnak. Az olasz kommunisták is hozzá akarnak járulni a közös stratégia dolgozásához. Párizs Amerikai és saigoni vádaskodások • Párizs (MTI) Mint várható volt, nem hozott eredményt a vietnami kérdéssel foglalkozó párizsi négyes konferencia tegnap, csütörtökön megtartott negyedik ülése sem. A saigoni és az amerikai küldött felszólalásában továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy a politikai problémákról elvonatkoztatva, először a katonai részletkérdésekről tárgyaljanak. Ezzel továbbra is akadályozzák, hogy a konferencia előbbre jusson. Pham Dang Lam nagykövet, a délvietnami bábkormány képviselője, felszólalásában ismételten „északi agresszió”ról beszélt és követelte a demilitarizált övezet státuszának helyreállítását, az „idegen” (értsd: észak-vietnami és nem amerikai) csapatok kivonását és a hatékony nemzetközi ellenőrzést. Cabot-Lodge amerikai nagykövet tagadta, hogy az Egyesült Államokat neokolonialista célok vezetnék Dél- Vietnamban és azt igyekezett bizonyítani, hogy a saigoni rendszer Dél-Vietnam törvényes kormánya. Azzal a követeléssel állott elő,hogy kezdjék el az „észak-vietnami” erők kivonását Dél- Vietnamból, és amilyen mértékben ez megtörténik, úgy kezdik meg az amerikai és a „szövetséges” egységek kivonását. Tran Buu Klein, a DNFF küldöttségének vezetője megállapította: a tárgyalások sikerének az a fő akadálya, hogy az Egyesült Államok nem mondott le agressziós céljairól, valamint arról, hogy fenntartsa a saigoni hatóságokat, mint neokolonialista politikájának eszközét. Tran Bull Kiem többek között megállapította: az amerikaiak, amikor arra törekednek, hogy elválasszák a politikai kérdéseket a katonai kérdésektől, el akarják leplezni az Egyesült Államok igazi céljait, azt, hogy folytatni kívánják agressziós háborújukat Dél-Vietnamban. A demilitarizált övezet státuszának helyreállítására irányuló követelés arra szolgál, hogy megtévessze a közvéleményt, tagadja a délvietnami lakosság ellenállását az amerikai agresszióval szemben és rágalmazó módon a VDK-t vádolja agresszió elkövetésével. Xuan Thuy államminiszter a VDK képviselője hangsúlyozta: ez a háború a délvietnami lakosság harca a DNFF vezetésével az amerikaiak és csatlósaik agressziója ellen. Az az igazság, hogy több mint hatszázezer amerikai és csatlós katona gyilkolja a dél-vietnami lakosságot anélkül, hogy ehhez át kellene lépnie a demilitarizált övezetet. Ha az Egyesült Államok valóban meg akarja oldani a vietnami problémát, akkor komoly tárgyalásokat kell kezdenie a DNFF-al. a dél-vietnami lakosság illetékes képviselőivel, el kell fogadnia a VDK és a DNFF igazságos álláspontját. Jelenleg az Egyesült Államok és a Saigon hatóságok képviselői csak üres szavakat hajtogatnak és közben továbbra is fokozzák a háborút Dél-Vietnamban megsértik a VDK szuverenitását és biztonságát. A négyes tanácskozás küldöttségei 6 óra 20 percen keresztül tanácskoztak. Megállapodtak abban, hogy a következő ülésre február 20-án, csütörtökön kerül sor. Nixon—Tito üzenetváltás # Washington (Tanjug) William P. Rogers amerikai külügyminiszter fogadta Bogdan Crnobraja jugoszláv washingtoni nagykövetet, aki átadta neki Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök válaszát Nixon amerikai elnök korábban hozzá intézett üzenetére. A Tanjug értesülései szerint a két elnök üzenetváltása a Jugoszlávia és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok további fejlesztésének kérdésével foglalkozik. Nixon elnök közvetlenül beiktatása előtt intézett személyes üzenetet Tito elnökhöz, s abban kifejezte őszinte óhaját, hogy a két ország ki- együttműködése tovább fejlődjék. Nixon közölte Titóval, hogy kész közvetlen, nyílt eszmecserét folytatni üzenetváltások formájában, de egyidejűleg hangsúlyozta azt az óhaját is, hogy személyesen találkozzék Tito elnökkel. A jugoszláv államfő válaszában megelégedéssel üdvözölte Nixon elnöknek azt az óhaját, hogy a két ország sokrétű együttműködését tovább fokozzák, valamint az amerikai elnöknek a közvetlen, nyílt eszmecserére vonatkozó készségét. Tito elnök ugyancsak kifejezésre juttatta óhaját, hogy találkozzék Nixon elnökkel. A jugoszláv államfő legutóbb 1963-ban járt Washingtonban, az akkori elnök, John Kennedy meghívására. I Az USB elutasította az NDK jegyzéké t Washington (MTI) Az Egyesült Államok nem veszi tudomásul az NDK kormányának jegyzékét, amely tiltakozik a nyugatnémet parlament Nyugat-Berlinbe tervezett elnökválasztó ülése ellen és felszólítja a három nyugati hatalmat az ülés megtartásának megakadályozására. Amerikai részről azzal indokolták ezt a lépést, hogy az USA „nem áll diplomáciai kapcsolatban az NDK-val”. Katonai találkozó # Berlin (TASZSZ) Az elmúlt napokban a Német Demokratikus Köztársaságban Jakubovszkij marsallnak, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői főparancsnokának vezetésével találkozóra került sor a Varsói Szerződéshez tartozó országok fegyveres erői képviselői között A találkozó a Varsói Szerződés tagállamai fegyveres erői testvéri harci barátságának és kölcsönös együttműködésének szellemében folyt le. Karl Heinz Hoffmann hadseregtábornok, az NDK nemzetvédelmi minisztere fogadást adott a találkozó résztvevőinek tiszteletére. • London és Bonn együttműködése 41 Bonn (MTI) Wilson brit miniszterelnök bonni hivatalos tárgyalásainak befejezése után, csütörtökön sajtóértekezletet tartott. Felolvasta a közös nyilatkozatot, amelyet záróközlemény helyett adtak ki. Wilson és Kiesinger hangoztatja a közös nyilatkozatban azt a meggyőződését, hogy országaikat „közös célok, mindenekelőtt Európa egysége és biztonsága köti össze”. Ezért kinyilvánítják elhatározottságukat, hogy „mint partnerek”, együttműködnek. A sajtóértekezleten Vietnamtól kezdve a Közel-Keleten át a közösen gyártandó repülőgépig sok témát érintett Wilson és hangoztatta, hogy Kiesingerrel „jó, gyümölcsöző” megbeszéléseket folytatott. A brit kormányfőt eddig számtalan hazai és külföldi bírálat érte azért, mert engedelmesen kiszolgálta a washingtoni külpolitikát még olyan, a szigetországban egyértelműen népszerűtlen kérdésben is, mint a vietnami háború. Minden jel arra vall, hogy Wilson most még népszerűtlenebb kalandba, a bonni revanspolitika immár teljes és fenntartás nélküli támogatásába bocsátkozott Nyugat-Berlinnel kapcsolatos gesztusára, bonni tárgyalásaira és általában egész vonalvezetésére reagált a Pravda csütörtöki számában Beglev kommentátor, aki megállapítja: „Az angol politikai gépezet teljes erővel azon dolgozik, hogy rontsa az európai helyzetet”. A szemleíró érdekes fogalmazásban utal Wilson bonni tárgyalásainak lényegére: arra, hogy London, Bonn teljes támogatásáért azt kéri cserébe Kiesingertől, támogassa Anglia belépését a Közös Piacba. 12. — Szervusz, kedves öcsém! — rázta meg a kezét. — Hogy töltötted az időt Budapesten? — Jól, köszönöm! — Hát kerülj beljebb. Mindjárt bemutatlak a feleségemnek. Persze, előtte semmit se beszélj, jobb, ha szegénykémet megkíméljük az izgalmaktól. Petkes beleegyezése jeléül bólintott. Bornemissza pedig bevezette őt a lakásba. A horvát kezet csókolt a ház asszonyának, aki megnyomta a csillárról lógó csengőt. Jött a szobalány, tálalta a vacsorát. Evés közben keveset beszéltek. A rádióból szerencsére cigányzene szólt, s ez segített a társalgásban. Jobbára csak a cigányzenéről, meg a magyaros ételekről ejtettek szót. Feltálalták a gyümölcsöt. Petries evett egy fürt szőlőt, a további kínálást elhárította. — No, akkor átviszlek, kedves öcsém, az én barlangomba! — bontott asztalt Bornemissza. — A kávét majd ott isszuk meg. Itthon nem Kneipp-kávét fogyasztunk ám. És akad hozzá konyak is. Úgy vettem észre, hogy szereted! Konyak, békebeli egyiptomi cigaretta és fekete mellett aztán Bornemissza elmondta Petricsnek, hogy miképpen várják a partizánok küldöttét. Elővett egy névjegyet, az íróasztalán heverő papírvágó ollóval kettévágta, a felét odaadta a horvátnak, a másik felét tárcájában süllyesztette. — így, ni. A te részedet eljuttatod a partizánokhoz. Az én részemet holnap egy futárral elküldöm Zágrábba, az ottani konzulátushoz. Aki a konzulátuson levő fél névjegy másik felét bemutatja, azonnal kap vízumot, érte megy egy testőrtiszt és felkíséri Budapestre. A kabinetirodával mindent elintéztünk. Remélem, most már biztonságban érzed a partizánküldöttet... — Azt hiszem, ez a módszer kielégítő — mondta Petres. Így már biztonságosnak látszik az ügy. — No látod, kedves öcsém, hiába vannak itt a németek a nyakunkon, mi túljárunk az eszükön. Egy félórácskát még beszélgettek, aztán Petries búcsúzott. Bornemissza megölelte: — Sok szerencsét, édes fiam. Az isten is megáld azért, hogy segítesz a mi sokat szenvedő magyar hazánknak. És ha egyszer béke lesz, a kormányzó úr majd meghálálja szolgálataidat. Ő soha nem feledkezik meg azokról, akik őszinte és odaadó hívei. Petries távozott, Bornemissza pedig telefonon — világnyelven — értesítette ifjú Horthy Miklóst, hogy Petries átvette a fél névjegyet, s mindennel egyetértett. Egy óra sem telt el, egy testőr jelentkezett a Bornemissza-lakáson. Átvette azt a borítékot, amelyben azt a fél névjegyet Zágrábba kellett juttatni. A boríték egy éjszakát töltött a budai Várban, másnap indult Zágrábba. A békebeli tengerésztiszt névjegyének másik fele is a budai Várban töltötte az éjszakát. A Dísz tér 7. szám alatt, dr. Wilhelm Höttl íróasztalán. Petries, gróf Pejacsevich állítólagos intézője a Sturmbannführerrel folytatta Bornemisszával megkezdett konyakozását. Höttl jókat nevetett, amikor Petrics töviről hegyére, a bruderivást is beleértve, beszámolt neki, mire jutott Bornemisszával. Későre járt, amikor mindketten nyugovóra tértek. Másnap pedig Hötzl gépkocsija vitte ki Petricset a repülőtérre, ahol futárgép várt rá, hogy visszavigye Zágrábba. A gép még a levegőbe sem emelkedett, Hötzl máris diktálta a titkárnőjének: — Szikratávirat, azonnal, sürgős... „Tárgy: Berani küldetése. Oberführer! Marco Berani ma délben elindult Belgrádba és közvetlenül megérkezése után jelentkezni fog önnél. O Winkelmann SS-Obergruppenführer a legmagasabb rangú magyarországi SS- és rendőri vezető, valamint az én külön megbízatásomban jár el. (Folytatjuk.)