Délmagyarország, 1969. február (59. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-14 / 37. szám

N Ölselrog-politika K­ét nyilatkozat jelent meg a közelmúltban a News­week című tekintélyes amerikai folyóiratban: Nas­­­szer egyiptomi elnökkel és Eskol izraeli miniszter­­elnökkel készítettek a lap munkatársai interjút. Mindkettő­ről beszámoltunk lapunkban. Az EAK elnöke — a korábbi állásponthoz viszonyítva — valóban számos engedményről nyilatkozott, Eskol viszont, bár említést tett arról, hogy nem akarják megtartani az 1967. júniusi „villámháborúban’’ elfoglalt arab területek egészét, interjújában kijelentette, hogy Izrael sohasem fog visszavonulni a Szíriától elrabolt Golan-magaslatokról, a Jordán folyó nyugati partvidékéről, Jeruzsálemből és az Akabai-öböl partjáról. Ezek után Hasszán el Zajjat, az EAK szóvivője sajtó­­értekezletén — kommentálva Eskol nyilatkozatát — feltet­te a kérdést: vajon a jog vagy az ököljog világában élünk-e? A tények és az izraeli kormányfő nyilatkozata arra valla­nak, hogy az agresszor ököljog-politikát folytat, ennek elle­nében az EAK a nemzetközi jog és az ENSZ alapokmánya szel­lemében akar élni. Az EAK rugalmasságát bizonyítja az a legfrissebb bejelentés is, miszerint az egyiptomi kormány elfogadja azt a javaslatot, hogy az arab—izraeli háború után a Szuezi-csatornán rekedt hajók tulajdonosai saját költségükre vizsgálják meg, miként tudnák hajóikat — ös­­­szesen tizennégyet — a csatorna déli részén át kiszaba­dítani. Izrael magatartása azonban pontosan ellenkező irány­zatú. A bejrúti légi kikötő elleni támadással is tulajdon­képpen demoralizálni akarta az arab közvéleményt, feltű­nően igazolni azt, hogy bármikor és bárhova le tud súj­tani. A hét folyamán Jordánia ellen intézett légitámadásai, amelyek ugyan jórészt kudarcot vallottak az eredeti tervei­hez viszonyítva, az erőteljes légelhárítás miatt, vagy a Szí­ria területe fölötti légicsata, négy izraeli Mirage-gép meg­lepetésszerű támadása két Szíriai gép ellen, szintén Izrael erőszakos politikáját igazolja. Odd Bull, az ENSZ közel­­keleti megfigyelőcsoportjának vezetője a napokban arról értesítette U Thant ENSZ-főtitkárt, hogy az egyiptomi és izraeli fegyveres erők sorozatos összecsapásai miatt a Szue­­zi-csatorna mentén „komollyá” vált a helyzet. Ugyanakkor az ENSZ-ben — miután Nixon kénytelen volt elfogadni a francia javaslatot a négyhatalmi tárgya­lásokra vonatkozólag — egyelőre csak előzetes, kétoldalú megbeszélések folynak, éppen az amerikai időhúzó taktika miatt. Sőt, hír érkezett arról is, hogy a Nixon-kormány rövidesen leszállítja Izraelnek azt az 50 Phantom-típusú szuperszonikus harci repülőgépet, amelynek eladása ügyé­ben a múlt év decemberében kötöttek megállapodást. Lon­donban pedig Cur izraeli hadügyminiszter-helyettes tárgya­lásokat folytat brit harckocsik és légelhárító ágyúk vá­sárlásáról. N­yilvánvaló, hogy az izraeli öböljog-politika súlyos ve­szélyekkel terhes, és ezt a nagyhatalmak — még az Egyesült Államok is, amely a Biztonsági Tanács 1967. novemberi határozatát szintén elfogadta — enyhíteni igye­keznek. Ellenkező esetben olyan konfrontáció jöhet létre, amely rendkívül kellemetlen kimenetelű lehet az Izraelt tá­mogató imperialisták számára is. Ezért Jarring, az ENSZ közel-keleti megbízottja egyelőre New Yorkban vár — újabb körútja előtt —, hogy a világszervezet székhelyén valamilyen döntés szülessen a közel-keleti válság megol­dásával kapcsolatban összehívandó négyhatalmi értekezlet kérdésében. M. T. Vita a forradalmi harc célkitűzéseiről az OKP kongresszusán • Bologna (MTI) Az OKP kongresszusának vitájában a felszólalók kö­zül sokan foglalkoznak kü­lönböző hangsúllyal a for­radalmi harc távlati, straté­giai és közbeeső taktikai cél­kitűzéseinek kapcsolatával. A legnagyobb visszhangra azok a felszólalások találtak a bolognai tanácskozáson, amelyek szintézisre töreked­tek az új helyzet új lehető­ségei és a hagyományos har­ci formák, a közbeeső és a távlati célok, az „alulról jövő kezdeményezés” és a pártok akciója, a munkás­­osztály kipróbált harci szer­vezeteinek küzdelme és az újonnan létrejövő, bizonyos mértékben spontán foganta­tású szervezetek tevékeny­sége között hangsúlyt he­lyezve az utóbbiak szerepé­re. Galluzzi, az OKP vezető­ségének tagja csütörtöki fel­szólalásában a párt nemzet­közi kapcsolataival és po­litikájával foglalkozott, Longo beszámolója alapján. Rámutatott: az Olasz Kom­munista Pártnak a harcában tekintetbe kell vennie, hogy a monopolkapitalista erők nemcsak nemzeti, hanem nemzetközi szinten is szer­veződnek a Közös Piac és a NATO keretében. Elsőren­dű fontosságú tehát a NATO elleni küzdelem. Ezért bírál­ják az olasz kommunisták az olasz kormány külpoliti­kájának általános atlanti vonalát. Galluzzi, miközben állást foglalt a „tömbök po­litikájának” felszámolása mellett, leszögezte, hogy az imperializmussal szemben a főerő a szocialista orszá­gok közössége. Galluzzi bírálta Rossana Rossanda felszólalását, amely szerint a békés egymás mel­lett élés vonala háttérbe szorítja a forradalmi harcot. Hangoztatta a szocialista or­szágok nagy szerepét Viet­nam, Kuba és a Közel-Kelet népei forradalmi harcának nyújtott segítségben. Utalt arra: az olasz kommunisták tudják: az „egység a sokfé­leségben”­­ elv, amelyet a nemzetközi munkásmozga­lomban az olasz kommunis­ták követnek, nem oldhat meg mindent, mivel a kü­lönbségek nem csupán nem­zeti sajátosságokból, hanem felfogásbeli eltérésekből is adódnak. Az olasz kommu­nisták is hozzá akarnak já­rulni a közös stratégia dolgozásához. Párizs Amerikai és saigoni vádaskodások • Párizs (MTI) Mint várható volt, nem hozott eredményt a vietnami kérdéssel foglalkozó párizsi négyes konferencia tegnap, csütörtökön megtartott ne­gyedik ülése sem. A saigoni és az amerikai küldött fel­szólalásában továbbra is ra­gaszkodott ahhoz, hogy a po­litikai problémákról elvonat­koztatva, először a katonai részletkérdésekről tárgyalja­nak. Ezzel továbbra is aka­dályozzák, hogy a konferen­cia előbbre jusson. Pham Dang Lam nagykövet, a dél­vietnami bábkormány kép­viselője, felszólalásában is­mételten „északi agresszió”­­ról beszélt és követelte a de­­militarizált övezet státuszá­nak helyreállítását, az „ide­gen” (értsd: észak-vietnami és nem amerikai) csapatok kivonását és a hatékony nemzetközi ellenőrzést. Cabot-Lodge amerikai nagykövet tagadta, hogy az Egyesült Államokat neoko­­lonialista célok vezetnék Dél- Vietnamban és azt igyekezett bizonyítani, hogy a saigoni rendszer Dél-Vietnam tör­vényes kormánya. Azzal a követeléssel állott elő,­­hogy kezdjék el az „észak-viet­nami” erők kivonását Dél- Vietnamból, és amilyen mér­tékben ez megtörténik, úgy kezdik meg az amerikai és a „szövetséges” egységek ki­vonását. Tran Buu Klein, a DNFF küldöttségének vezetője meg­állapította: a tárgyalások si­kerének az a fő akadálya, hogy az Egyesült Államok nem mondott le agressziós céljairól, valamint arról, hogy fenntartsa a saigoni hatósá­gokat, mint neokolonialista politikájának eszközét. Tran Bull Kiem többek között megállapította: az amerikaiak, amikor arra tö­rekednek, hogy elválasszák a politikai kérdéseket a ka­tonai kérdésektől, el akar­ják leplezni az Egyesült Ál­lamok igazi céljait, azt, hogy folytatni kívánják agressziós háborújukat Dél-Vietnam­­ban. A demilitarizált övezet státuszának helyreállítására irányuló követelés arra szol­gál, hogy megtévessze a köz­véleményt, tagadja a dél­vietnami lakosság ellenállá­sát az amerikai agresszióval szemben és rágalmazó módon a VDK-t vádolja agresszió elkövetésével. Xuan Thuy államminiszter a VDK képviselője hangsú­lyozta: ez a háború a dél­­vietnami lakosság harca a DNFF vezetésével az ameri­­kaiak és csatlósaik agresszió­ja ellen. Az az igazság, hogy több mint hatszázezer ame­rikai és csatlós katona gyil­kolja a dél-vietnami lakossá­got anélkül, hogy ehhez át kellene lépnie a demilitari­zált övezetet. Ha az Egyesült Államok valóban meg akar­ja oldani a vietnami prob­lémát, akkor komoly tárgya­lásokat kell kezdenie a DNFF-al. a dél-vietnami la­kosság illetékes képviselői­vel, el kell fogadnia a VDK és a DNFF igazságos állás­pontját. Jelenleg az Egye­sült Államok és a Saigon hatóságok képviselői csak üres szavakat hajtogatnak és közben továbbra is fokozzák a háborút Dél-Vietnamban megsértik a VDK szuvereni­tását és biztonságát. A négyes tanácskozás küldöttségei 6 óra 20 percen keresztül ta­nácskoztak. Megállapodtak abban, hogy a következő ülésre február 20-án, csütör­tökön kerül sor. Nixon—Tito üzenetváltás # Washington (Tanjug) William P.­­ Rogers ameri­kai külügyminiszter fogadta Bogdan Crnobraja jugoszláv washingtoni nagykövetet, aki átadta neki Joszip Broz Tito jugoszláv köztársasági elnök válaszát Nixon amerikai el­nök korábban hozzá intézett üzenetére. A Tanjug értesülései sze­rint a két elnök üzenetvál­tása a Jugoszlávia és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok további fejlesz­tésének kérdésével foglalko­zik. Nixon elnök közvetlenül beiktatása előtt intézett sze­mélyes üzenetet Tito elnök­höz, s abban kifejezte őszinte óhaját, hogy a két ország­ ki- együttműködése tovább fej­lődjék. Nixon közölte Titó­val, hogy kész közvetlen, nyílt eszmecserét folytatni üzenetváltások formájában, de egyidejűleg hangsúlyozta azt az óhaját is, hogy sze­mélyesen találkozzék Tito el­nökkel. A jugoszláv államfő vála­szában megelégedéssel üd­vözölte Nixon elnöknek azt az óhaját, hogy a két ország sokrétű együttműködését to­vább fokozzák, valamint az amerikai elnöknek a közvet­len, nyílt eszmecserére vo­natkozó készségét. Tito el­nök ugyancsak kifejezésre juttatta óhaját, hogy talál­kozzék Nixon elnökkel. A jugoszláv államfő legutóbb 1963-ban járt Washington­ban, az akkori elnök, John Kennedy meghívására. I Az USB elutasította az NDK jegyzéké­­ t Washington (MTI) Az Egyesült Államok nem veszi tudomásul az NDK kor­mányának jegyzékét, amely tiltakozik a nyugatnémet parlament Nyugat-Berlinbe tervezett elnökválasztó ülése ellen és felszólítja a három nyugati hatalmat az ülés megtartásának megakadályo­zására. Amerikai részről az­zal indokolták ezt a lépést, hogy az USA „nem áll dip­lomáciai kapcsolatban az NDK-val”. Katonai találkozó # Berlin (TASZSZ) Az elmúlt napokban a Né­met Demokratikus Köztársa­ságban Jakubovszkij mar­sallnak, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyve­res erői főparancsnokának vezetésével találkozóra ke­rült sor a Varsói Szerződés­hez tartozó országok fegyve­res erői képviselői között A találkozó a Varsói Szerződés tagállamai fegyveres erői testvéri harci barátságának és kölcsönös együttműködé­sének szellemében folyt le. Karl Heinz Hoffmann had­seregtábornok, az NDK nem­­zetvédelmi minisztere foga­dást adott a találkozó részt­vevőinek tiszteletére. • London és Bonn együttműködése 41 Bonn (MTI) Wilson brit minisztereln­ök bonni hivatalos tárgyalásai­nak befejezése után, csütör­tökön sajtóértekezletet tar­tott. Felolvasta a közös nyi­latkozatot, amelyet záróköz­lemény helyett adtak ki. Wilson és Kiesinger hangoz­tatja a közös nyilatkozatban azt a meggyőződését, hogy országaikat „közös célok, mindenekelőtt Európa egy­sége és biztonsága köti ös­­­sze”. Ezért kinyilvánítják el­határozottságukat, hogy „mint partnerek”, együttműködnek. A sajtóértekezleten Viet­namtól kezdve a Közel-Ke­leten át a közösen gyártandó repülőgépig sok témát érin­tett Wilson és hangoztatta, hogy Kiesingerrel „jó, gyü­mölcsöző” megbeszéléseket folytatott. A brit kormányfőt eddig számtalan hazai és külföldi bírálat érte azért, mert en­gedelmesen kiszolgálta a wa­shingtoni külpolitikát még olyan, a szigetországban egy­értelműen népszerűtlen kér­désben is, mint a vietnami háború. Minden jel arra vall, hogy Wilson most még nép­szerűtlenebb kalandba, a bonni revanspolitika immár teljes és fenntartás nélküli támogatásába bocsátkozott Nyugat-Berlinnel kapcsolatos gesztusára, bonni tárgyalá­saira és általában­ egész vo­nalvezetésére reagált a Prav­da csütörtöki számában Beg­­lev kommentátor, aki meg­állapítja: „Az angol politi­kai gépezet teljes erővel azon dolgozik, hogy rontsa az európai helyzetet”. A szemleíró érdekes fogalma­zásban utal Wilson bonni tárgyalásainak lényegére: ar­ra, hogy London, Bonn tel­jes támogatásáért azt kéri cserébe Kiesingertől, támo­gassa Anglia belépését a Kö­zös Piacba. 12. — Szervusz, kedves öcsém! — rázta meg a kezét. — Hogy töltötted az időt Budapesten? — Jól, köszönöm! — Hát kerülj beljebb. Mindjárt bemutatlak a feleségemnek. Persze, előtte semmit se beszélj, jobb, ha szegénykémet megkíméljük az izgal­maktól. Petk­es beleegyezése jeléül bólintott. Bor­nemissza pedig bevezette őt a lakásba. A hor­­vát kezet csókolt a ház asszonyának, aki meg­nyomta a csillárról lógó csengőt. Jött a szoba­lány, tálalta a vacsorát. Evés közben keveset beszéltek. A rádióból szerencsére cigányzene szólt, s ez segített a társalgásban. Jobbára csak a cigányzenéről, meg a magyaros ételekről ej­tettek szót. Feltálalták a gyümölcsöt. Petries evett egy fürt szőlőt, a további kínálást elhárította. — No, akkor átviszlek, kedves öcsém, az én barlangomba! — bontott asztalt Bornemissza. — A kávét majd ott isszuk meg. Itthon nem Kneipp-kávét fogyasztunk ám. És akad hozzá konyak is. Úgy vettem észre, hogy szereted! Konyak, békebeli egyiptomi cigaretta és fe­kete mellett aztán Bornemissza elmondta Pet­­ricsnek, hogy­ miképpen várják a partizánok küldöttét. Elővett egy névjegyet, az íróasztalán heverő papírvágó ollóval kettévágta, a felét odaadta a horvátnak, a másik felét tárcájában süllyesz­tette. — így, ni. A te részedet eljuttatod a partizá­nokhoz. Az én részemet holnap egy futárral el­küldöm Zágrábba, az ottani konzulátushoz. Aki a konzulátuson levő fél névjegy másik felét bemutatja, azonnal kap vízumot, érte megy egy testőrtiszt és felkíséri Budapestre. A kabi­netirodával mindent elintéztünk. Remélem, most már biztonságban érzed a partizánküldöttet... — Azt hiszem, e­z a módszer kielégítő — mondta Petr­es. Így már biztonságosnak látszik az­ ügy. — No látod, kedves öcsém, hiába vannak itt a németek a nyakunkon, mi túljárunk az eszü­kön. Egy félórácskát még beszélgettek, aztán Pet­ries búcsúzott. Bornemissza megölelte: — Sok szerencsét, édes fiam. Az isten is meg­áld azért, hogy segítesz a mi sokat szenvedő magyar hazánknak. És ha egyszer béke lesz, a kormányzó úr majd meghálálja szolgálatai­dat. Ő soha nem feledkezik meg azokról, akik őszinte és odaadó hívei. Petries távozott, Bornemissza pedig telefonon — világnyelven — értesítette ifjú Horthy Mik­lóst, hogy Petries átvette a fél névjegyet, s mindennel egyetértett. Egy óra sem telt el, egy testőr jelentkezett a Bornemissza-lakáson. Át­vette azt a borítékot, amelyben azt a fél név­jegyet Zágrábba kellett juttatni. A boríték egy éjszakát töltött a budai Várban, másnap in­dult Zágrábba. A békebeli tengerésztiszt névjegyének másik fele is a budai Várban töltötte az éjszakát. A Dísz tér 7. szám alatt, dr. Wilhelm Höttl író­asztalán. Petries, gróf Pejacsevich állítólagos intézője a Sturmbannführerrel folytatta Bor­nemisszával megkezdett konyakozását. Höttl jókat nevetett, amikor Petrics töviről hegyére, a bruderivást is beleértve, beszámolt neki, mi­re jutott Bornemisszával. Későre járt, amikor mindketten nyugovóra tértek. Másnap pedig Hötzl gépkocsija vitte ki Pet­­ricset a repülőtérre, ahol futárgép várt rá, hogy visszavigye Zágrábba. A gép még a levegőbe sem emelkedett, Hötzl máris diktálta a titkár­nőjének: — Szikratávirat, azonnal, sürgős... „Tárgy: Berani küldetése. Oberführer! Marco Berani ma délben elindult Belgrádba és közvetlenül megérkezése után jelentkezni fog önnél. O Winkelmann SS-Obergruppenführer a legmagasabb rangú magyarországi SS- és rend­őri vezető, valamint az én külön megbízatá­somban jár el. (Folytatjuk.)

Next