Délmagyarország, 1969. július (59. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-16 / 162. szám

Móra és az interjú A nagy író kilencvenedik születésnapja alkalmából, majd egy fél sz­ázad táv­latából visszaemlékezem egy vele folytatott beszélgeté­semre, mely talán néhány új vonással világít rá Móra Ferencnek bennünk élő em­lékére. 1924. karácsonya előtt, mint az egyik szegedi iro­dalmi és művészeti hetilap, a SZÍNHÁZ ÉS TÁRSASÁG szerkesztője, felkerestem Móra Ferencet, hogy a ka­rácsonyi számba interjút kérjek tőle. Tudvalevő, hogy Mórának, főként az ásatá­soknál, Kotormán János volt a jobb keze. Ma úgy neveznék ezt a beosztást, hogy „hivatalsegéd”. Kotor­­m­án János azonban ennél több volt. Voltak, akik tré­fásan „tanársegéd”-jének vagy éppen személyi titká­rának is nevezték, de va­lahogyan a Móra és Kotor­mán közötti viszony a való­ságban is több volt, mint a múzeumigazgató és a hi­vatalsegéd közötti kapcso­lat. Mórához nagyon ritkán lehetett úgy bejutni, hogy előzőleg ne kerüljünk János bácsi útjába. Akkor is, mi­dőn a szóban forgó ügyben igazgatói irodájában keres­tem fel, a keskeny folyosón összetalálkoztam Kotormán Jánossal, s mint régi isme­rős, mindjárt sejtette, hogy miért keresem a gazdáját. Mint jó közigazgatási al­kalmazott, a megfelelő szö­vegezésben megkérdezte: — Csak nem a városnak a múzeumra vonatkozó jö­vő évi költségvetésben elő­irányzott összeg mire fordí­­tása céljából óhajt az igaz­gató úrral beszélni...? — Nem, nem arról... — feleltem. — Azért — hagyta hely­ben —, mert erről még hallani sem szeret a gazdám. Nagyon mérges lesz, ha ilyenről beszélnek neki. In­kább a hun halottakról vagy az irodalomról beszél­jen vele... No, csak tessék bemenni, egyedül van az igazgató úr. Móra Ferenchez valóban nem kellett előzetes beje­lentés, neki nem volt az előszobájában titkárnő a hozzáfordulók bejelentésére. Hozzá mindig be lehetett menni, mint egy atyai jó baráthoz, tanácsért, útba­igazításért, vagy akár egy szívességért is. Amikor be­léptem hozzá, egy papír fö­lé hajolva rótta apró gyöngybetűit. Az ajtónyílás­ra felnézett és ezt mondta: — Mindjárt fiam, csak odateszöm a pontot... Ahogy befejezte munká­ját, előálltam a kéréssel: — Interjút szeretnék a kará­csonyi számba... — Interjút? — ismétel­te. — Három hete sincs, hogy adtam nektek egy írást. Nem adok én most semmit, mert tudod fiam, úgy van az, hogy ha sokat látják az embert, akkor megunják, így van ez az írással is. Interjú­alanynak pedig én nem va­gyok alkalmas. Jobban ér­dekli a közönséget, hogy a primadonna mit csinál, ha nem a színpadon van, hogy ki udvarol neki, hogy mit eszik, vagy hogy a bon­­viván hány szerelmes leve­let kap naponta, no meg, hogy a polgármesternek mik a tervei a várossal a jövő évben. Ezek a szenzációk! — mondta Móra. — Tanuld meg fiam, ha szenzációkat és a közönséget érdeklő té­mákat akarsz megírni, ak­kor soha ne menj ilyen magamfajta kapakasz a kerü­­lőkhöz, mert abból csak kul­­túrbotrány lehet. Ha én mondanék szenzációkat — folytatta —, akkor abból nagy baj lenne, vagy te ke­rülnél börtönbe, mert meg­írtad, vagy én, mert meg­­mondtam. Jobb tehát, ha nem írsz semmit, vagy ír­jad azt, hogy nincs téma. Ez is téma, nem igaz?... Ehun egy szivar, gyújts rá!... Amikor köszönettel azzal utasítottam vissza a szivart, hogy inkább cigarettázom, egy Mirjám cigarettával kí­nált meg. Még sokáig ottma­radtam a Tiszára néző ab­lak mellett Móra Ferenccel és hallgattam az író elbeszé­léseit kedvenc témájáról, unokájáról, a Vademberről. Az interjúból tényleg nem lett semmi, csupán egy hat­vannégysoros írás, melynek ez volt a címe: „Móra Fe­renc nem ad interjút". Mikor legközelebb talál­koztunk, már messziről fe­nyegetett, de mosolyát a szája szegletében lógó szi­varral eltüntetve így szólt: „ Nagy betyár vagy fiam! Többet írtál rólam, mintha tényleg adtam volna inter­jút... Jenő István Értesítjük kedves ügyfeleinket, hogy az ALBÉRLETI IRODA VII. 18. 22, 25, 29-én, VIII. 1, 4, 6, 8, 11, 13, 15, 18, 22, 25, 27. 29-én délután 3 és 6 óra között NYITVA TART. Cím: Szeged, Eötvös u. 1. (Apáthy-kollégium épülete) Telefon: 11-708. Az ünnepi játékok alatt értékes keleti szőnyegeket vásárolhat a BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ BOLTJÁBAN. Szeged, Bajcsy-Zs. u. 19. xS A Minerva kettős sikere Szarvason rendezték meg július 11—13 között az első magyar parasztszínház meg­alapítójáról, Justh Zsig­­mondról elnevezett Országos Szövetkezeti Színjátszó Na­pokat, ahol résztvevő 13 amatőr együttes között volt a szegedi Minerva Színpad is. A szegediek Benedek Ka­talin : Idegen utcákon című egyf­elvonás­osával, melyet Konter László rendezett, a zsűri egyhangú döntése alap­ján nyerték el a KISZÖV dí­ját, Szarvas város nagydíját, valamint Molnár Judit és Konter László a legjobb egyéni alakítás díját. Munkaalkalmak Férfi keresked­őt segédet és rak­tári segédmunkásokat felve­szünk. Fizetés megegyezés sze­rint. Fűszért-fiók, Felső Tisza­­part 15. Ok. 20 762 Az algyői ÁFÉSZ a barakktá­bor területén megnyíló ÚJ ABC áruházhoz szakképzett, megbíz­ható Áruházvezetőt keres azon­nali belépéssel. Jelentkezés sze­mélyesen az fmsz központi iro­dán. Algyő, Vásárhelyi u. 5. Szőlőskert „Szakszövetkezet” Domasz­ék, kőműveseket, segéd­munkásokat vesz fel. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni: szakszövetkezet irodán, Doma­­szék, Petőfi u. 2. sz. alatt lehet. Dk. 20 760 Kocsikísérőket, segédmunkáso­kat, gépírónőt azonnali felvétel­re keres a VIDIA Kereskedelmi Vállalat, Szeged, Bakay Nándor u. 52. Gyakorlott villanyszerelőket és azok mellé segédmunkásokat felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Szegedi Elektromos Ktsz. Szeged, Kállay Ödön u. C. Felvételre keresünk karban­tartási és felvonulási munkákhoz kezdő és gyakorlott villanysze­relő, valamint vízvezeték-szerelő szakmunkásokat, ezen kívül TMK-üzemünkbe nagy gyakor­lattal rendelkező szerelőt hid­raulikus gépek és berendezések javításához. Bérezés megállapo­dás szerint. Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat, Sze­ged, Bocskai u. 10—12. Malomüzembe felveszünk könnyű munkára segédmunká­sokat (nők is jelentkezhetnek). Felveszünk lisztmézőket jó kere­seti lehetőséggel, keverő üzemi segédmunkásokat, raktári mun­kába rakodókat, 1 fő érettségi­zett munkaerőt adminisztratív munkába, 1 fő üzemi takarító­nőt. Jelentkezés: Vértanúk tere 6. Középiskolai fiú tanulókat al­kalmazunk augusztus hóta. Móra Könyvesbolt, Kárász u. 5. XL. 46 459 A Szegedi Konzervgyár felvé­telre keres szállítási rakodók­nak férfi munkaerőket, magas kereseti lehetőséggel. Jelentkezni lehet a gyár szállítási csoportjá­nál, Szeged, Rókusi ft. 6. xDk. »03 A Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat Szegedi Jutaárugyára felvesz villanyszerelő, asztalos, lakatos, kőműves szakmunká­sokat, valamint női és férfi se­gédmunkásokat. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. xL. 46 370 Könnyűipari munkaügyi vizs­gával rendelkező munkaügyi előadót keres a Hódmezővásár­helyi Szandálüzem. Erkölcsi bi­zonyítvány szükséges. Fizetés megegyezés szerint. xll. 12 873 A Szegedi Városgazdálkodási Vállalat lakatos, útburkoló, kő­műves szakmunkásokat, gépko­csivezetőket, hajtókat, rakodó­kat, férfi és női segédmunká­sokat felvesz. Jelentkezés a vál­lalat telephelyén. Szeged, Pa­csirta u. 1. xl. 46 398 A VIDEOTON RÁDIÓ ÉS TE­LEVÍZIÓGYÁR felvesz most vég­zett gépésztechnikusokat, vala­mint híradásipari technikusokat.­­ Jelentkezni lehet: VIDEOTON Rádió és Tv-gyár munkaerőgaz­dálkodási osztályán, Székesfe­hérvár, Berényi u. XV. 74 221 Szövőátképzés munkakörbe 16. évet betöltött fiatalokat felve­szünk. Leányotthon­ elhelyezést biztosítunk. Jelentkezés levélben. Újpest, Hazai Pamutszövőgyár, Budapest IV., Baross u. 91). Hegesztőket, csőszerelőket, ka­zánszakmában gya­korlattal ren­delkezőket és segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz Mgtsz vasipari segédüzemága. Fizetés megegyezés szerint. „Szorgal­mas” jeligére Sajtóházba. PNYV Szegedi Textilművek keres azonnali belépéssel áru­­minősítő munkakörbe női mun­kavállalókat, takarítónőket, va­lamint férfi és női segédmunká­sokat. Gyárunkban kedvezmé­nyes étkeztetés, textiljuttatás, évi két alkalommal kedvezmé­nyes textil vásárlás, valamint a kollektív szerződésben meghatá­rozott szabad szombat biztosítva. XDK. 896. Iparvállalat azonnali belépéssel titkárnőt keres igazgató mellé, s „Gyakorlott” jeligére a Sajtó­­­ házba. Felveszünk gyakorlattal ren­delkező autófényezőket, autósze­relőket, karosszéria- és lemez­lakatosokat, gépkocsivezetőket, autóbuszkalauzokat, rakodó- és segédmunkásokat. Munkába já­­ráshoz autóbuszjáratainkon díj­mentes utazást biztosítunk. 10. sz. Autóközlekedési Vállalat, S­eged, xS. 46 312 Közlemények A Közegészségügyi Járvány­ügyi Állomás felhívja a méhé­szek és egyéb érdekeltek figyel­mét, hogy 1069. július 17. 18. 19- én a Lenin krt. és a Tisza ál­tal bezárt területen levő par­­­­kokban és fás területeken szá­­j­nyeg elleni permetezést végez­tet. Felhívjuk az e területen la­­­­kók figyelmét, hogy a perme­tezés idején ablakaikat tartsák 1 csukva és a permetsugarat ke­rüljék. xS: 46 403 A Közegészségügyi Járvány­ügyi Állomás felhívja a méhé­szek és egyéb érdekeltek fi­gyelmét, hogy 1969. július­­ 15— szeptember 15. közötti időszak­ban a Tisza ártér mindkét ol­dalán, valamint a város terüle­tén fekvő parkokban előre meg nem határozható időpon­tokban szúnyog elleni permete­zést végeztet. A kezelt terüle­ten minden esetben figyelmez­tető plakátokkal fogjuk a la­kosság figyelmét felhívni. XL: 46 400 Mi? HOL ? MIKOR? 1969. JÚLIUS 16., SZERDA — NÉVNAP: WALTER SZÁRAZ, napos idő Várható időjárás szerda estig: kevés felhő, száraz, napos idő. A helyenként még erős északi szél tovább mérséklődik. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—27 fok között.­­ A Nap kel 4 óra 02 perckor, és nyugszik 19 óra 37 perckor. A Hold kel S óra 27 perckor, és nyugszik 29 óra 57 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 45» centiméter (áradó). SZÁZHARMINC éve, 1829-ben az angol fémipar köz­pontjában, Birminghamben nagy munkásfelkelés tört ki. A jo­gokból kirekesztett angol mun­kások 1838-ban programjuknak, a Nép Alaptörvényének (Peop­le’s Charter) törvénnyé eme­lését kérték. Miután a parla­ment ezt elvetette, került sor a nagyarányú felkelésre. A meg­mozdulást a kormány vérbefoj­­totta, a vezetőket bebörtönözték. A következő években azonban a mozgalom magasabb szinten megújult és végső kihatásaiban az uralkodó osztályt engedmé­nyekre kényszerítette. Lenin szerint a chartista megmozdulás volt az első tömegméretű prole­­tárforradalmi mozgalom. SZÍNHÁZ Nyári szünet MOZIK Szabadság: A beszélő köntös. (Színes magyar, fél 4. három­negyed 6 és 8.) Fáklya délután és este: Harc a sátánnal. (M. b. szovjet. 2, 4, 8 és 8.) Postás Mozi;­ Huszárkisasszony. (5 és 7.) VIDÁMPARK Nyitva 13 órától 21 óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 16 órától reggel 7 óráig és ■ Kossuth Lajos sgt. 31. sz. (13/6)-es) este 8 órától reggel 3-ig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket az I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel Állatorvosi ügyelet Szeged város területére Július 12-től 19-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal is) elsősegély és nehez ellés ese­tére ügyeletes dr. Palotás Gyula állami állatorvos. Lakása: Sze­ged, Partizán u. 7. Telefon: 12­ 694. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. 1­T RÁDIÓ Kossuth 4.39 Hírek, időjárás: 4.33 Haj­naltól reggelig... 5.00 Hírek, időjárás. 5.30 Reggeli krónika. 5.44 Falurádió. 0.00 Hírek, idő­járás. 6.30 Hírek. 6.45 Hallgató­ink figyelmébe. 7.00 Reggeli kró­nika II. 7.13 Körzeti időjárás. 7.35 Új könyvek. 8.00 Hírek, idő­járás. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 Részletek az MRT gyermekkó­rusának március 22-i zeneaka­démiai hangversenyéből. 8.55 7 ember — 1 építkezésen . .. 9.10 Kedvelt régi melódiák. 10.00 Hírek, Időjárás. 10.05 Jékely Zoltán, Keresztury Dezső és Végh György versei. 10.20 Szim­fonikus zene. 11.30 A Szabó csa­lád. (Ism.) 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Tánc­zenei koktél. 13.15 Mezei Gogó József népi zenekara játszik. 13.45 Válaszolunk hallgatóink­nak. 14.00 Schubert: B-dúr trió. 14.17 Európai folklór — V. rész. 14.30 Nőkről nőknek. 15.00 Hí­rek, időjárás. 15.10 Berki Ta­más dalaiból. 15.20 Pécsi és sze­gedi főiskolások a Zeneakadé­mián. 16.00 A világgazdaság hí­rei. 16.05 Haydn: C-dúr szimfó­nia. 16.33 Adottságok és lehető­ségek. 16.58 Hallgatóink figyel­mébe. 17.00 Hírek, időjárás. 17.05 Külpolitikai figyelő. 17.20 Kertner Lajos zongorázik. 17.47 Üt a határtalanba . . . Doku­­mentumműsor. 18.18 Tiszatáj­­est. 18.58 Hallgatóink figyelmé­be. 19.00 Esti krónika. 19.25 Örökszép áriák. 19.46 Nóta- és népdalest. 20.46 Visszhang. 21.16 Hírek. 21.19 Zeneművészeink reflektorfényben. Közben 22.00 Hírek, időjárás. Kb. 22.15—22.19 Sporthírek. 23.00 Könnyűzene. 24.00 Hírek, időjárás. 0.10—0.25 Éji zene. Petőfi 6.20 Torna. 6.30—8.05 Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05 Fúvós­indulók. 8.15 Könnyűzenei hír­adó. 8.45 Tallózás a világsajtó­ban. 9.00—10.00 Ezeregy dél­előtt. 10.00 A zene hullámhos­­­szán. 11.55 Néhány perc tudo­mány. 12.00 Fjodor Saljapin énekel. 12.40 Házunk tája. 13.00 Hírek, Időjárás. 13.05 Brahms­­művek. 13.45 Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00 Kettőtől ha­tig ... A Petőfi Rádió zenés délutánja. 16.59 Ötórai tea. Köz­ben 17.30—17.33 Hírek. 18.00 Hírek, Időjárás. 18.10 Hangver­seny a stúdióban. 18.45 Körmen­di Vilmos táncdalaiból. 18.33 Beethoven: V. szimfónia. 19.25 A Clark Sisters műsorából. 19.38 A régi orosz művészet forrásai­nál. 19.53 Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika II. 20.25 Új könyvek. 20.28 A világirodalom remekei. (Falusi Rómeó és Júlia). 21.23 Csárdások. 21.40 Atlasz. Világgazdasági Figyelő. 22.00 Bob herceg. 23.00 Hírek. Időjárás. 23.10 Ólunk operáiból. 24.00—0.10 Hírek. Időjárás. H? TÉVÉ 1 Budapest 17.15 Jeunesses Musicales. Közvetítés a Világszervezet 23. kongresszusa megnyitó hangver­senyéről, a MEMOSZ nagytermé­ből. 17.35 Részletek az Ons Do­rade együttes (Belgium) 1960. július 8-i budapesti hangverse­nyéből. 18.00 Hírek. 18.05 Tanár úr gyakorlóban. Portréfilm. 18.30 Nótaszó. 18.45 Vlagyimir Maja­kovszkij. Emlékezés a költőre, születésének 75. évfordulója al­kalmából. 19.05 Esti mese. 19.15 Tolna megyei körkép. (Ism.) 20.00 Tv-híradó. 20.20 Blackpool. Magyarul beszélő NDK tv-film. 21.40 Százéves a bécsi Opera­­ház. A Zenei Figyelő különki­adása. 22.10 Tv-hiradó. — 2. ki­adás. Belgrád 14.00 Az Apolló—11 űrhajó ki­lövése. Helyszíni közvetítés. 17.15 Házunk táján. Hírek. Idő­szerű események. 17.30 Tv-új­­donságok. 17.45 Húsz híres em­ber. 18.30 A vadon világa. Nép­szerű tudományos filmsorozat. 19.00 A Föld és a Hold között. 19.15 Miénk az egész világ. Szórakoztató zenés műsor. 19.45 Hirdetések. 20.00 Tv-híradó. 20.30 Hirdetések. 20.35 Saroyan: Szí­vem a hegyek között, Tv-játék. 21.35 Fiatalok fesztiválja. Közve­títés Vrnjacka Bánjáról. 22.35 A nyár dala 69. 22.38 Tv-híradó. 23.00 A Mladost—Jadran (Her­ceg Novi) vízilabda-mérkőzés közvetítése felvételről. Bukarest 16.35 Gyermekek világa. 16.50 Iskolások stúdiója. 17.45 Gazda­sági fórum. 19.00 Filmmúzeum: Manattan. 21.45 Tv-glóbusz (Minszk). 22.00 Irodalmi beszél­getések. Használt matracok 30 Ft-ért Új matracok 85 Ft-ért Tonett székek 15 Ft-ért Oroszlán u. 4. sz. alatti boltunkban. Bizományi Áruház, Szeged, xS. 46 278 apró­, hirdetések LAK­AS Nagyméretű, első eme­leti, másfélttőb&a (fél azoba külön bejáratú) waövetkezeti lakásom el­cserélném belvárosi két «/­obás szövetkezeti, vagy «Harnt lakásra. ..Nap­fényes 20748” Jeligére a fiajtóháztba. ldó» nénit, "vagy bácait lakásáért, vagy »lázáért eltartanánk. „Megértés 21397” Jeligére a Sajtó­­házba. x Nagyobb méretű ~2 szo­ba összkomforton szövet­kezet! lakást augusztus­ra átadom. .. Hitelé­t vál­lalással 21301” Jeligéit­ a S­aj­t­óh­ázba.___________x Belvárosti két szoba kü­lön bejáratú erkélye*?, gázfűtése* lakásomat elcserélném igényesnek megfelelő 3 szobásra, vagy két szoba személy­­fjetésre. „Nyáron” 20800” Jeligére a Sajtóházba. Budapest újlipótvárosi 2 szoba, hall, összkom­fortos, és távfűtéses, öröklakásomat szegedi­en elcserélném. Aján­latokat a szegedi Saj­­tóhá­za. „Telefon” — 21 253. Jeligére * Budát könnyen levá­lasztható egyszobás tára­­bérletem elcserélném sze­gedi lakásra. „Megegye­zünk 21312” Jeligére a Sajt­óh­ázba______________X Belvárost nagyméretű 2 szoba-konyhát, lakásomat elcserélném 2x1 savba összkomfortosra, költség­­térítéssel. „SünTh — 21221" Jeligére a Sajtó­­házba. Lakást átveszek, csere­alap van. Négylakásos ház eladó. Borbás u. 22. m___________ Kar­ász utcai ciül eme­leti egy nagyméretű szoba és fáspinedből ál­ló főbérleti lakásom el­cserélném egy- vagy kéts­oba összkomfortos­ra, lehetőleg Belváros­ban. „Megegyezünk” — 40 378 Jeligére a Hir­detőbe. xS Idén beköltözhető la­kást vennék. „00 000 21 384” Jeligére a Saj­­tóházba.__________________ Nagyméretű földszintes, szoba, konyha. «pélz, fáskamrás. főútvonalon levő lakásomat elcserél­ném garzon lakásra. „Magánon nő 21 382” jeligére a Sajtóházba. Bútorozott szobába szi­gorló orvos lakótársat ke­res. Podorné, Pusztá­mért u. 14 a emelet Fiatal gyermektelen há­zaspár üres albérleti szobát keres. „Pontos 21 344” jeligére a Saj­tóházba. Albérleti szoba kiadó házaspárnak, akinek épül a lakása augusztus 1-től. Debreceni u. 30 Rendes két fiatalember­­nek külön bejáratú bú­torozott szoba kiadó. Csongrádi sgt. 04 Fiatal házaspár külön bejáratú albérleti saobát keres. „Belvárosba 21 179 Jeligére a Sajtóházba, ud­vari szoba- konyha s lakást cserélek idős pár­ral. Far­kas­né, Bihari u. 38.________________________ Megfeleld másfélszobás belvárosi földszinti laká­sért, elcserélném három­­szobás földszinti belvá­rosi lakásomat. ..Hatvan 20 741” Jeligére a Saj­tól­­ázba. KIK ház­ban levő szo­ba-konyha,spejzos fás­­kamrás és plusz egy szoba apezios fáskamrás lakásunkat elcserélnénk, két svttba konyha spei­­z 0» lakásra, esetleg egy nagy szoba nagy kony­ha speizos lakásra. „Nyár 21 290” jeUgére a Raj­tóházba. Dolgozó, vagy diák fiúk részére bútorozott szoba azonnal kiadó. József A. sgt 82 SZERDA, 1969. JÚLIUS 16. Két dolgozó férfi részé­re bútorozott szoba Irt­aké. Hétvezér u. 58. 5-tea.______________ Kis szoba kiadó egy tanulónak. Kossuth u. 23. Kerekyné, fi­­tal házaspár Idős nénit vagy bácsit eltar­tana lakásáért. „Re­ménység 21 337” Jeligére a Sajtóházba. Elcserélném szoba-kony­ha, kis Apászoo fáskam­­rás lakásomat egy szo­ba és fáskamrásra.­­El­adó fél hálószobabútor, keményfa­ „Sürgős 21 341” jeligére a Sajtó­házba. Másfél szoba Összkomfor­tos Bécíd krt.-i köz­ponti fűtéses szövetke­zeti lakásunkat elcserél­nénk a szoba összkom­­fort­os tanácsira. „Meg­beszéljük” 46 331 jeligé­re a Hirdetőbe. Nagyállomás környékén levő régibérű 1 szoba összkomfortos magasföld­­szinti lakásom elcserél­ném hasonló 2 szoba összkomfortra ,,ELn5 emeletig” 46 338 jeligére a Hirdetőbe. Elcserélném belváros központjában levő nagy­méretű 1 szoba, előszo­ba, konyha, spájzos I. emeleti utcai szép kom­fortom lakásomat közép­méretű hasonlóra I. emeleti utcaira Belvá­rosban. ..Nagy család­nak megfelel” 46 416 Jeligére a Hirdetőbe. „ Kicserélném telepi 1 szo­­­­bás lakásom (víz, vil­­l lány, gáz bent) 2 szo­­­­básra. „Csendes” 46 415 I jeligére a Hirdetőbe. 1 külön bejáratú bútoro­zott szoba egy dolgozó fiú részére kiadó. Pe­tőfi Sándor sgt. 83. Szécsényi szabónál.­­ Minden igényt kielégítő bútorozott szoba gimná­ziumi, faiskolai vagy egyetemi hallgató leány- I­nstc albérletbe kiadó. Madács u. 4. I. 3. k­ü­lön bejáratú bútoro­zott szobába rendes fia­tal dolgozó leány szoba­társat keresünk. Alföldi u. 10. legfelső csengő. Külön ben • bútoro­zott sz' h­zaspárnak azonnal kiadó. Egy gyermek nem akadály. Kereszt u. 37. x Elcserélném komlói két­szobás összkomfortos la­kásomat hasonló vásár­helyiért vagy szegediért. Levelet: Dr. Mészáros János, Vásárhely, Tot­­ryal u. 24/a címre ké­rek. x ingatlan öbsirekültőzök! Két csa­ládnak is alkalmas ker­tes magánház eladó. Két egyenként legalább két­szobás cserelakás szük­séges. „20 711” Jeligére a Sajtóházba. x Vennék belvárosi házat. Belvárosi 4 szobás I. emeleti cserelakást biz­tosítok. „Belváros 21 185” jeligére a Sajtó­­házba. x Kertes magá­nház. eladó. Petőfi telep, Gábor Áron­­ u. 81.___________________x Kiskundorozsm­a, Új tér 6. számú ház készpén­zért azonnal eladó. Érd; ugyanott vasárnap egész nap, e héten délelőtt. Jövő héten délután. x Szoba-konyhás magánház 800 négyszögöl kerttel lakáscserével eladó vagy kertnélküli nagyobb ház­zal cserélünk. Hóderék, Újszeged, Hársfa u. 7/c Kolozsiék mellett. x 1 3 szobán új ház eladó, j cserelakást beszámítok,­­ fizetési kedvezmény. Ha­lász u. 28/a. x Mihály telek. Katona u. 7. és Lenin u. 45. szá­mú házak eladók. x j Kétszobás ház 450 négy­szögöles telekkel bekfd­­ I tőzhetőfen eladó. Réti sor 12. (Dorozsmai kő­hidnál.)__________ x Sürgősen vennék L szoba, konyha, spájzos, fáskamrás házrészt le­hetőleg villamoshoz kö­zel. „Készpénz 20 743“ jeligére a Sajtóházba, „ Eladó kertes, pincézett fél magánház, kisebb családnak megfelelő össz­­komfortos lakással. ..Másfélszobás összkom­fort­oá csere­lftllnégtt” Je­gére a Sajtóházba. Újszegeden azonnal be­költözhető kétszobás ét­kezőh­elyiséges beépített kon­yhás etázsfütéses n. emeleti lakrész társas­­házban eladó. „250 000 Ft. kp 21 209” jeligére 1 a Sajtóházba. Snob* - konyhán házrészt vennék. „40 000 Ft kész­pénz -­- törlesztés 21 272” jeligére a Sajtóházba,­­ Árvíz u. 13. számú ház eladó. Érd.: Ráczéknál 12 óra után mindennap. 300 négyszöges kert azonnali átadással (nem beépíthető) eladó. új­szeged, Déryné u. 32­ a. újszegeden kertes szo­­ba-konyhás magánház lakáscserével eladó. Csa­logány u. 14 b. xS Mátyás tér közelében I. emeletes új ház mind­két szintje telekkel el­adó. „Csak igényes ke­ressen fel” 46 381 Jel­igére a Hirdetőbe. xS Kinkundorozsmán 2/3-ad ház beköltözhetően el­adó Hunyadi u. 23. x Lebontásra emeletes téglaépület eladó, Kor­mányos utca 11. sz. Ház eladó 3 szoba össz­komfortos lakásátadás­sal. Víztoronyhoz közel? úrdeklőd­ni: ősz u. 13. 155 négyszögöl beépíthető telek, azonnal beköltöz­hető melléképülettel el­­adó. Szeged, Béketelep, Nagyszombati u. 10/a. é­rd­eklődni a helyszínen minden nap. Új kerítő? magánház el­adó. ..Szép gyümölcsös­sel 21 308” jeligére a Sajtóházba. ’'ai’ó házrész, szoba,­­ konyha, előszoba. Szil­iért sgt. 30. Fonyód- Abóbélatelepen 126 négyszögöl közmű­­­vesitett saroktelek el­adó. Cím: Székely, Pécs, Rét u. 39. Telefon: 54-10.______________________________ KI­» has 100 négyszögöl telekkel lebontásra ol­csón eladó. Gép u. 17/a. Kolos­vári térnél. Társasházbján kétszobás lakásra társat keresünk. Dankó P. u. 11. Szeged mellett, villamos­hoz tíz perc, buszmeg­állóhoz hat perc, 166 négyszögöl házhely meg­kezdett építkezéssel, épí­tési engedéllyel, magas­­nyomású ártéri kúttár eladó vagy Szeged kör­nyéki magánházért el­cserélhető vagy beszámít­ható „A­gusztusig 21 200” jeligére a Saj­tóházba. Eladó 135 négyszögöl te­lek melléképülettel, épí­tési engedéllyel. Érd.: du. 3-tól, vasárnap egész nap, újszeged. Ha­ladás tér 52. 600 négyszögül föld el­adó, Kendergyári u. 13. Újszeged. Belvárosban nagyállo­másnál ház eladó, két­szobás, fürdőszobás ha­sonló lakáscserével, üresen álló helyiség, műhelynek, raktárnak alkalmas elfoglalható. Érd, esti vagy reggeli órákban. Április 4. u. 36. Felhő csengő. Egy sac­ha-konyhás, ker­tes magánház eladó. Füge-sor 9. x Egy szoba-konyhás, elő­szoba, új ház 271 négy­szögöl telekkel eladó. Sz&reg, Madách u. 18. Ház eladó egy hold földdel, gyümölcsössel. Rúzsa. 507, Vágó, vasút­állomáshoz 5 perc. x Kétsz­obás összkomfortos ikerházrészem eladó. Másfélszobás összkomfor­tos cserelakás szükséges, augusztus végi költözés­sel. Megtekinthető egész nap. 8ágváritelep, Kan­dó Kálmán u. 4., új is­kolánál. x­E­G­Y P ft Réti 4 délutánra bejá­rónői munkát vállalok 2 órától. „Nyár” 46 417 Jeligére a Hirdetőbe. Megbízható fiatal házas­pár Idiás nénit vagy bá­csit lakásért októberből eltartana „Megbecsülés” 46 411 Jeligére a Hirde­tőig______________________ Idd» személyt lakásáért, eltartanánk „Jó bánás­mód” 46 432 Je­gére a Hirdetőbe. Gyakorlattal rendelkező áruforgalmi vezető állást változtatna Szegedre. Értékesítési vagy anyag­­gazdálkodói munkakörbe is. Jelenleg bedolgozói részleg tevékenységét irá­nyítja, ilyen jellegű munka vezetését, szerve­zését is vállalja. Aján­latokat „Pontos munka­erő” jeligére a szentesi Hirdetőbe. 6 DÉLMAGYARORSm

Next