Délmagyarország, 1969. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-30 / 200. szám

SPORT Spartakiád­döntők Idén is megrendezik a fa­lusi szpartakiádokat, de a versen­yek és mérkőzések most csak járási szinten ke­rülnek sorra. A szegedi já­rásban a községi selejtezőket már lebonyolították, és ezek után a döntők következnek. A kézilabdások vasárnap lépnek pályára Dorozsmán. A férfiaknál Dorozsma, Al­­győ és Kistelek, a nőknél Zsombó, Algyő és Dorozsma indít csapatot. Ugyancsak vasárnap rendezik a lövész­versenyek döntőjét Szegeden. Ott előreláthatólag 16—20 községből indulnak. A Sán­­dorfalva—Illés szpartakiád labdarúgó-mérkőzés Sándor­­falván lesz. Rangadó a Tisza-parti stadionban Vasárnap délután a Tisza­­parti stadionban az NB I B-s labdarúgó-bajnokság második helyének megszer­zéséért folyó küzdelem egyik jelentős mérkőzésére kerül sor. Az őszi idény negyedik fordulójában a SZEOL lab­darúgó-csapata a bajnoki táblázat második helyén ál­ló Várpalotai Bányászt fo­gadja. Annak ellenére, hogy még csak az őszi idény kez­detén tartunk, a két pont megszerzésével az összecsa­pásból győztesen kikerülő együttes kétségkívül jelentős lépést tesz az NB I-be jutást jelentő 2. hely felé. Az NB I-be jutásra pályázók közül a Videoton eddig is olyan kiegyensúlyozott teljesít­ményt nyújtott, s egyik biz­tos feljutóként tartják nyil­ván. Ezek szerint már csak „egy hely kiadó”, s így a küzdelemnek még fokozot­tabb kiéleződésére számítha­tunk. A SZEOL az őszi idényt sikeresen kezdte. A három fordulóban 5 pontot szer­zett, s ezt a szép teljesít­ményt még értékesebbé te­szi az a tény, hogy két­szer szerepelt idegenben. A várpalotai csapat szintén két győzelmet és egy döntet­lent ért el, de a bányászok az eddigi három fordulóban kétszer játszottak hazai pá­lyán. Idénynyitó mérkőzé­sükön a Kecskeméti Dózsa ellen gól nélküli döntetlen­nel végeztek, majd Mis­kolcon 4:1 arányú győzelmet arattak. Az elmúlt vasárnap pedig a listavezető Video­tont fektették kétvállra. őszi gólarányuk 6:2, majdnem azonos csapatunk gólará­nyával, mivel a SZEOL is hat gólt rúgott, de csak egyet kapott az őszi idény­ben. Tavasszal 0:0 arányú döntetlent hozott a két csa­pat találkozója. Vasárnapi összecsapásukon vélemé­nyünk szerint a szegedi gár­da esélyesebb a két pont megszerzésére, s így legalább egy hellyel előrébb kerülné­nek. A SZEOL formája megnyugtató, remélhetőleg a jó rajt nem fog vasárnap megtörni. A hazai pálya elő­nye, a közönség biztatása, a jobb helyezés reménye — ez mind olyan tényező, amely adhat annyi többletet, ami elég lesz a győzelem­hez. A kapott tájékoztatás sze­rint a vasárnapi mérkőzésre az elmúlt fordulóban győz­tes keretből kerül ki a kez­dő tizenegy. Bár Székely és Várhelyi I. Székesfehérváron megsérült, vasárnapi játé­kuk azért valószínű. Ha nem épül fel valamelyikük, ab­ban az esetben Molnár lesz a keret tagja. A kezdő csa­pat — amennyiben a sérül­tek rendbe jönnek — előre­láthatólag a következő lesz: Gilicze — Várhelyi III., Kő­vári, Magyar, Várhelyi I., Pikó, Dávid, Vörös, Varga, Berkes, Vass. A két cserejá­tékos személye: Kozma II., Székely és Molnár közül kerül ki. H. Gy. Szurkolókra vár egy csapat Ha egyszer egy csapat hullámvölgybe kerül, nehe­zen tud kilábolni abból, így van most az NB I B-s ké­zilabda-csapatunk is, a Sze­gedi Előre. Három mérkő­zést játszottak eddig az őszi szezonban, de egyszer sem sikerült győztesen el­­hagyniuk a játékteret. Az alábbi táblázat is azt szem­lélteti, hogy nem valami ró­zsás a szegedi gárda hely­zete. Több levél érkezett az elmúlt hetekben címünkre, melyek a Szegedi Előre helyzetével, sorsával, a csa­pat szereplésével foglalkoz­nak. A levélírók többségé­nek igaza van. Mi azonban szeretnénk egy másik — és nem lényegtelen — dologra is felhívni a figyelmet: a megcsappant nézőszámra. Igaz, ha megy a csapat­nak, akkor van közönség is. Tavaly 200—500 ember néz­te végig az Előre mérkőzé­seit — most pedig csak né­hányan tén­feregnek az álló­helyen. Pedig Szegeden sze­retik a kézilabdát, néha egy­­egy megyei mérkőzésen is megtelik nézőkkel az ülő­hely. Nem akarjuk azt mondani, hogy a mérkőzéseket a csa­pat helyett a közönségnek kell megnyernie. Azt azon­ban állítjuk, hogy még a gyenge csapat is megtálto­sodhat, önbizalmat szerezhet, fellelkesedhet és mérkőzése­ket nyerhet, ha biztatják, ha érzi a közönség hangját. Bi­zony jó volna, ha több szur­koló lenne az Előre mérkő­zésein, ha lelkesítenék az együttest, ha nem éreznék azt a keserű szájízt a fiúk, hogy „nekünk már mindegy, már nem is törődnek ve­lünk”. Bátran állíthatjuk: nem rossz a Szegedi Előre együttese annyira, hogy ne tudja kiharcolni a bentma­­radást. Egyetlen NB-s férfi csapa­tunk az Előre. Már csak ezért is össze kellene fogni érte mindenkinek. Szurkolóktól az illetékes vezetőkig. Mert, ha ők kiesnek, előrelátható­an hosszú ideig nem lesz NB I B-s csapata városunk­nak. Vasárnap délelőtt 10 órakor ismét itthon játszik együttesünk. A Kisstadion­ban­ a Budai Nagy Antal SE lesz az ellenfele. Szeret­nénk, ha a csapat a kezdet­től az utolsó percig lelkesen küzdene, s a kézilabda lel­kes szegedi szurkolói az el­ső hazai győzelemhez segí­tenék. 1. Szondy SE 1« tt I * »1 :229 23 2. FTC H 10 - « 347:244 20 3. BN­­ 13 10 - 3 283:239 20 4. C*. Tsz. SK 14 9 - 5 260:236 18 5. Pé­­st D. 1« 7 1 6 277:249 15 6. Videoton 1« 7 1 6 240:262 1* 7. Vári Fond 14 7 - 7 271:306 1« 8. Szív. MÁV 1« 6 1 7 274:258 12 9. Ny. Kinizsi 1« 4 - 10 282:323 8 10. DVTK IS 4 - 9 240:285 8 11. Szén. Előre 1« 4 - 10 186:245 8 12. MCIM Debr. 14 2 - 12 241:316 4 A hét végi műsor SZOMBAT Labdarúgás. NB IK­: SZAK— Kun Béla SE. SZAK-pálya, fél 5 (Walflsoh). Előtte SZAK— Dózsa tartalék bajnok!. Megyei bajnokság: Alsóvárosi MÁV— Szegedi Kender, Szabadság tér, fél 3 (Bács megyei játékvezető). Sz. Spartacus—Csongrádi SC, Juta-pálya, fél 5 (Békés megyei játékvezető). Előttük Ifjúsági bajnoki mérkőzés. Ifjúsági baj­nokság: Tápé—Sz. Dózsa, Tápé, 4 óra. A Vasutas Kiskunfélegyházán mérkőzik. Lovasverseny. Területi bajnok­ság, első napi küzdelmek, Sán­­dorfalva, 9 óra. Teke: NB I: SZAK—Győri Lenszövő, nők, SZAK-pálya, fél 8 (Király, Kalló). NB II: Sz. IKV—Bp. KISTEXT. férfiak. SZAK-pálya, 3 óra (Király, Kal­ló). Sz. Építők—Diósgyőri VTK, Építők-pálya, 3 óra (Simon, Horváth J.). Megyei bajnokság: Sz. Ruhagyár—SZAK, férfiak, ruhagyári pálya, 5 óra. Kosárlabda. MNK országos elődöntők férficsapatok részvé­telével a Rókusi Tornacsarnok­ban. első nap: Bp Előre (NB I) —SZEOL (NB II), fél 11. Hódme­zővásárhelyi MEDOSZ (NB II)— Bp. Ganz-MAVAG (NB I), 12 óra. SZEOL—Bp. Ganz-MAVAG, délután 6 óra. Bp. Előre—H. MEDOSZ, este fél 8 óra. VASÁRNAP Labda­rú­gás. NB I B: SZEOL— Várpalota, Tisza-parti rangadó, fél 4 (Zsolt). Előtte Sz. Dózsa— Pénzügyőrök NB II-es mérkőzés közös rendezésben, háromne­gyed 2 (Sabácz). Megyei I. osz­tály: Sz. Építők—Dorozsma, SZAK-pálya, fél 5 (Pólyák Z.). Előtte lflbajnoki. Megyei I. osztály: Mórahalom—Móravárosi Kinizsi, Mórahalom, fél 5 (Galy­­lvas). Bordány-Textilmüvek, Bordány, 4 óra (Sütő) Deszk— Nagylak, Deszk, fél 5 (Kuhn). Flőtte Deszk—Falemezgyár tar­­talékbajnoki. Városi bajnokság: Konzervgyár—Bőrösök, Cserepes sor, negyed 9 (Tóth VII. F.)­Gyálarét—EMERGC, fél 5 (Bü­ki). Mihálytelek—Falem­ezgyár, Mihálytelek, 4 óra (Barna). Já­rási bajnokság: Röszke—Tisza­­l­iget, Röszke, fél 5 (Horváth M.). Sándorfalva—Szatymaz, Sándorfalva, 4 óra (Bálint). Pusztaszer—Zákányszék, Pusz­taszer, fél 3 (Gaál). Ásotthalom — Üllés, Ásotthalom, 4 óra (Sza­bó J.). Forráskút—Balástya, Forráskút, 4 óra (Megyeri). Do­­maszék—Új­szenti vén, Domaszék, 4 óra (Albert). Csapataink idegenben. A Kos­suth SE Békéscsabán a VTSK- val, a Szőreg Hódmezővásárhe­lyen, a Kistelek Makón mérkő­zik. Birkózás. Az SZVSE idénynyi­tó kötöttfogású országos I—IV. osztályú versenye. Vasutas-sta­dion tornaterme, 9 óra. Céllövészet. A spartakiádok szegedi járási döntője. Szeged, Etelka sori lőtér, 9 óra. Kosárlabda. MNK országos elődöntők férficsapatok részvé­telével a Rókusi Tornacsarnok­ban, második nap: H. MEDOSZ —SZEOL, 9 óra. Bp. Ganz- MÁVAG—Bp. Előre, fél 11. Kézilabda. NB I B: Sz. Előre— Budai Nagy Antal SE férfiak, Kisstadion, 10 óra. MNK-mér­­kőzések: Textilművek—Móravá­­rosi Kinizsi nők, textiles­ pálya, 9 óra. Kábelgyár—Textilművek férfiak, kábelgyári pálya, 10 óra. Deszk—Szegedi Építők férfiak, Deszk, 10 óra. Szegedi járási spartakiád döntő, férfiak és nők, Dorozsma, 9 óra. I­o­vas verseny. Területi baj­nokság, második nap, Sándor­falva, 9 óra. Röplabda. NB I: Sz. Kender —Bp. Utasellátó nők, Kisstadion, 11 óra. Sz. Spartacus—Almás­füzitő nők, Tisza-parti Gimná­zium, 9 óra. Teke. NB I: SZVSE—Z. Danu­­via férfiak. Vasutas-stadion, fél 11 (Martonosi József). NB II: Sz. Postás—Bp. Erdért férfi rangadó. Postás-pálya, fél 11 (Tóth J.). Megyei bajnokság: IKV—Makói TVSE férfiak, SZAK-pálya, reggel 8 óra. SZOMBAT, 1969. AUGUSZTUS 30. Megyei rangadó Szegeden ma, szombaton rangadót játszik a megyei bajnokságban az Alsóváros és a Kender. A győztes ver­senyben marad a bajnoki cí­mért folyó nagy küzdelem­ben. Tavasszal Újszegeden 1:0-ra nyert a Szabadság téri gárda, amely most is esé­lyes a győzelemre, a leg­utóbbi szőregi 3:1-es vereség ellenére is. Alsóvároson ed­dig négy-négy hazai és ven­déggyőzelem született a két döntetlen mellett, kettőjük találkozóin. Tehát a mérleg: egál. A bajnoki címre esélyes többi csapat idegenben sze­repel. Érdekes, hogy a táb­lázat első két helyezettje Szegeden lép pályára, két régi NB III-as ellen. A Do­rozsma az Építőkkel, a Csong­­rád pedig a Spartacussal mérkőzik A Dorozsma ta­valy nyert először Szegeden az Építőkkel szemben, ko­rábban négyszer egymás után kikapott A Mindszent Szenetesen próbál eredmé­nyesen szerepelni, s egy esetleges győzelemmel a Ti­sza-menti község csapata to­vábbra is az élcsoportban maradna. a l. A legfrissebb eredmények Tégla sikere A Népstadionban pénte­ken folytatódtak az orszá­gos atlétikai bajnokság küz­delmei. Az időjárás ezúttal már kedvező volt, sem eső, sem szél nem igen zavarta a versenyzőket. Diszkoszvetés­ben a rekorder Tégla (Sze­gedi VSE) emelkedett ki ver­­senyző társai közül. Győztes dobása — 59,12 méter — a negyedik­­ sorozatban szüle­tett, s ezzel megvédte baj­nokságát. A női magasugrás selejtezője hozta a bajnok­ság eddigi első országos re­kordját. Csábiné Komka Magdolna, a Salgótarjáni Kohász 20 éves versenyzője 177 cm-re javította az általa 175 cm-mel tavaly óta tartott régi rekordot. A 180 cm-es kísérletei azonban már nem sikerültek. Magyar győzelmek modellezésben A belgiumi Genkben az el­múlt napokban 18 ország részvételével bonyolították le a 15. körrepülő modellező Európa-bajnokságot. A ver­senysorozaton nagy magyar siker született: a nemzetek nagydíját — immár negyed­szer — Magyarország nyerte. A sebességi kategóriában arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a versenyzők. Eu­­rópa-bajnok lett a csapat is. Sebességi Európa-bajnok: Tóth Imre 222 km/órás át­lag, 2. Krizsma Gyula 214 km/órás átlag 3. Baethge Károly 213 km/órás átlag Kovács dr. ötödik az EB-n Jugoszláviában, Splitben 22 résztvevővel bonyolították le az 500 kcm-es motorcsóna­kosok Európa-bajnokságát, amelyen szegedi is indult. Az elsőséget Franz Zimmer­mann (Ausztria) szerezte meg, második Kokotovics (Jugoszlávia), harmadik Re­­menár István (Magyarország Hajógyár), 4. Hartmann (NSZK), 5. Kovács Béla dr. (Magyarország Szegedi Spar­tacus). Négy futamot rendez­tek, és Kovács dr. a negye­dikben érte el a legjobb eredményt, amikor második lett. Sz. Postás—Apátfalva 0:0 A megyei bajnoki labdarú­gó-mérkőzést tegnap, pénte­ken Szegeden, a Juta-pályán játszották, 400 néző előtt, Len­kei vezetésével. A Postás fö­lényével kezdődött a játék. A 24. percben Holkó távoli, pattogós lövése az oldalka­­pufáról vágódott vissza a me­zőnybe. Utána szünetig a vendégcsapat támadott. A második félidőben fokozó­dott a küzdelem, a szege­dieknek több helyzetük akadt, de Jung kapus nagy­szerűen védett. A 24. perc­ben Lakatos Pétert a Postás­ból, majd a 34. percben Csa­tát az Apátfalvából a játék­vezető kiállította. Közlemények Szabás-varrás tanfolyam Indul kezdők és haladók részére a November 7. Művelődési Köz­pontban (Odesszai krt. 42.). Je­lentkezni lehet mindennap de. 9—17 óráig. (Telefon 13-828) Tan­folyamvezető: Sándor Gyuláné. I. sz. Zeneoktatói Munkakö­zösség beh­atást tart zeneóvoda, zenei előképző, magánének, har­monika, gitár, dob, fa-, rézfú­vós, dzsesszorgona, hegedű stb. tanszakra Naponta 10—12, 4—6 óráig, Bécsi krt. 2/a. II. 20. T.: 15­ 669. X A Pedagógus Szakszervezet orosz, angol, francia és német nyelvű tanfolyamot indít kezdő, haladó és társalgási fokon audio-vizuális módszerrel. Elfog­laltság heti 2 óra, fizetendő díj havi 25 Ft. Jelentkezni lehet szeptember hó 1-től 15-ig napon­ta délután 5 és 7 óra között Április 4. útja 1. szám, Ságvári Gimnázium, I. em. balra. Zongora, hegedű, gordonka, harmonika, ének zeneóvoda, (vezeti Kádár Lászlóné) és elő­képző tanszakokra beiratás az I. sz. Zeneoktatói Munkaközös­ségnél szept. 1—6-ig, mindennap 16—19 óráig a Közgazdasági Technikumban. (Tisza-parti ka­pu, jobb 2.) x A Szegedi Nemzeti Színház Igazgatóságának közleményei: Az 1969/70-es évadra régi bér­lőink részére szeptember 3-tól 15-ig biztosítjuk régi helyük megújítását. Kérjük, mielőbb fáradjanak be jegyirodánkba. Új bérlők, üzemi közönségszer­vezők! Szeptember 3-tól váltha­tók bérletek az új színházi évadra! Kedves Színházlátoga­tók! Kérjenek ismertetőt, felvi­lágosítást az új évad bemutatói­ról, országosan ismert és nép­szerű új tagjainkról, régi ked­venceikről a színház Kárász ut­cai jegyirodájában, ahol bősé­ges reklámanyaggal várjuk lá­togatásukat. (Nyitva reggel 9-től este 7-ig.)­­ A Liszt Ferenc Zeneiskola Igazgatósága felvételt hirdet zongora, előképző hegedű, csel­ló, ének, fa- és rézfúvó tansza­kokra. A Jelentkezés időpontja szeptember 1. de. 9—12-ig, du. 2—5 óráig, a Tábor utcai Ze­neiskolában. A most megnyílt új szegedi kihelyezett tagozaton (régi Mező Imre ált. lsk. épü­letében) a fenti időpontban elő­képző zongora, hegedű szakra lehet jelentkezni. xS. 45 633 SZÉPSÉGÁPOLÁS Szőrszálak végleges eltávo­lítása rövidhullámmal, szempillafestés. Telefonbe­jelentés: 15­ 020. Dr. Simon Miklósné kozmetikus Köl­csey u. 13. I. 2. xS. 45 191 Jó minőségű morzsolt csutka kapható a Rózsa­ malomnál, Tolbu­­hin sgt. 79. A Budapesti Őszi Vásárra szeptember 14-én autóbusz különjáratot indítunk. Részvételi díj 135 Ft, mely összeg a vásári belépőt és Budapesten egy vacsorát is magába foglal. VOLÁN UTAZÁSI IRODA, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky u. 28. S 45611 Galyatetőn 200 m* beépített alapterü­letű új modern folyóvizes, központi fűtéses, üvegtera­szos üdülő eladó vagy 3—5 éves időszakra kiadó. Jelige: „Magaslati”, a gyöngyösi Magyar Hirde­tőbe. Virágot 31-én, vasárnap a Kárász utcai virágüzlet­ből vásárolhat. Nyitva: 1- től 12 óráig. A Délkelet-magyarországi Lovasszövetség lovas bajnok­ságának III. fordulója Sándorfalván, a „Csikós csár­da” melletti lovaspályán lesz augusztus 30-án és 31-én 10 órai kezdettel. egész napos lovasat­űsor, ügető- és galoppverseny, ifjúsági és felnőtt díj­ugratások, csikósbemutatók, lovasjátékok. A verseny színhelye megközelíthető a menetrend­­szerinti autóbuszjáratokkal (Sándorfalva—Dóc—Sö­vényháza—Csongrádi. Kiváló ételekkel és italokkal várja kedves vendégeit a »Csikós csárda”. xS 46883 Balaton fenyveseit lakrészek előjegyezhetők a Pécsi 2. sz. Ügyvédi Munkaközösségnél. Pécs, Kossuth u. 22., telefon: 23-13. SZEGEDEN ÉRDEKLŐDNI: Vadász János, Szeged, Pillich u. 22. Telefon: 12-858, délután 6 órától 8 óráig. Napközben telefon: 15-551. PÓTBEÍRÁS: 1969. SZEPTEMBER 15-IG a 600. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, Szeged, Tolbuhin sgt. 84. sz. alatt. Felveszünk: VIII. általános iskolai végzettséggel öntő, géplakatos, szerszámkészítő, hegesztő, gázvezeték- és készülékszerelő, gépjármű villamossági műszerész (érettségizett), villanyszerelő, kőműves, műkőkészítő, tetőfedő, vasbetonszerelő, épületlakatos, útburkoló, betonozó, betonelemgyártó, gumigyártó, vegyészlaboráns (érettségizett) tanulókat. Jelentkezés: délelőtt 9 órától 11 óráig. HK 438 DÉLMAGYARORSZÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja - Főszerkesztő: F. Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanács­köztársaság útja 10., telefon: 13-535. 13-003 - Felelős kiadó: Kovács László.­­ A lapot nyomta: Szegedi Nyomda Vállalat, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky u 28. (Index: 29 053). — Előfizetési d­j egy hónapra 39 tonnt

Next