Délmagyarország, 1969. november (59. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-22 / 271. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA Hazaérkezett Losonczi Pál Közös közlemény az Elnöki Tanács elnökének iráni látogatásáról Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, aki felesége társaságában hivatalos láto­gatást tett az Indiai Köztársaságban és az Iráni Császárságban, a kíséretében volt személyiségekkel — Tímár Mátyással, a Minisztertanács elnökhelyettesével, dr. Hasi Vencel külügyminiszter-helyettessel, Asztalos Lajos kohó- és gépipari minisz­terhelyettessel és Molnár János művelődés­ügyi miniszterhelyettessel — együtt pén­teken délután a MALÉV különrepülőgé­­pével hazaérkezett Budapestre. A fogadtatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Fehér Lajos, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Péter János külügyminiszter, Nagy Józsefné könnyű­ipari miniszter. Ott volt S. Sinha, az In­diai Köztársaság budapesti nagykövete, F. J. Tyitov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete és Shamsedir. Gharib, az Irá­ni Császárság budapesti nagykövetségének­­ ideiglenes ügyvivője. (MTI) # Losonczi Pál iráni látogatásával kap­csolatban kiadott közös közlemény egye­bek­ között hangsúlyozza: a Magyar Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsa elnökének iráni látogatása, a sah és magas rangú vendége között lefolyt tárgyalások hozzá­járultak a két ország­­ baráti kapcsolatai­nak és együttműködésének megszilárdítá­sához. A Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöke meghívta őcsászári fel­ségét, a sahot és a császárnét, hogy tegye­nek hivatalos látogatást Magyarországon. A meghívást örömmel elfogadták. Az Apollo—12 útban a Föld felé A holdraszállás és a hold­­séták izgalmai után csütör­tökön még a felszállás az égitest felszínéről és a hold­komp, illetve az űrkabin összekapcsolása jelentett ko­molyabb feladatot az Apol­lo—12 űrhajósainak, ezeket azonban nagy pontossággal és teljesen tervszerűen haj­tották végre. A sikeres dok­kolási manőver után Con­rad és Bean átköltözködött Gordonhoz az űrkabinba, miután előzőleg beállította a már használhatatlanná vált holdkomp műszereit a­ mes­terséges „kényszerleszállás­ra” az égitest felszínére. A holdkomppal végzett utolsó kísérlet célja az volt, hogy a korábban az égitest fel­színén elhelyezett szeizmog­ráf mérje a becsapódás ha­tását és ezzel támpontot nyújtson a tudósoknak a me­teorbecsapódások hatásáról is. A holdkomp mintegy 35 —40 kilométerre a Surveyor krátertől zuhant le az égi­test felszínére és a rengés­jelző berendezés észlelte a hatást. A holdkutatással foglalko­zó tudósok egyelőre nem ta­láltak elfogadható magyará­zatot arra, mi az oka an­nak, hogy a holdkomp be­csapódása az égitest felszí­nére tartós, mintegy har­mincperces holdrengést oko­zott. Az űrhajósok a kabinban a hosszas és kemény munka után végre megpihenhettek. Pénteken egész napon át folytatták a keringést a Hold körül, miközben egy alkalommal módosították pá­lyájukat. Az űrkabinban el­helyezett különleges fényké­pezőgépek lencséi elsősorban a soronkövetkező holdexpe­díciók tervezett leszállóke­­helyit igyekeztek részletesen felderíteni, így a Pra Mauro nevű kráter környékét, amely az Apollo—13 célja lesz. A soronkövetkező hold­­expedíció a terv szerint már­ciusban indult útjára. Magyarországi idő szerint az esti órákban került sor az utolsó fontos manőverre: 10 óra körül, a Hold túlsó oldalán helyezték üzembe több mint két percre azt a hajtóművet, amely elindítot­ta őket a Föld felé. A vis­­­szavezető úton több tévéköz­vetítésre kerül sor, s ha szük­séges, módosítják a pályát, az idő jórészét azonban pi­henéssel, illetve a tapaszta­latok feldolgozásával töltik. Az Apollo–12 űrkabinja az előzetes tervek szerint no­vember 24-én, magyarorszá­gi időszámítás szerint este 22 óra körül száll le a Csen­des-óceánra, ahol a mentő­flotta máris készenlétben áll. ENSZ-határozatok Az ENSZ-közgyűlés pénte­ki plenáris ülése a különle­ges politikai bizottság javas­latára határozatilag szólította fel a tagállamokat, hogy ön­kéntes alapon alkalmazza­nak gazdasági és politikai szankciókat a Dél-afrikai Köztársaság ellen. A határo­zat újólag elítéli a dél-afri­kai kormány apartheid poli­tikáját. Egy másik dél-afrikai tár­gyú határozat azért marasz­talja el a Dél-afrikai Köz­társaságot, mert figyelmen kívül hagyva a világszerve­zet korábbi felszólítását, mindeddig nem helyezte sza­badlábra azokat a politikai foglyokat, akiket az apart­heid-politikával szemben ta­núsított ellenállásuk miatt börtönöztek be és továbbra is üldözi Dél-Afrik­a elnyo­mott népének politikai moz­galmait. Határozatot hozott pénte­ken a közgyűlés Rhodesia kérdésében is. Az elfogadott okmány ismét felszólítja Nagy-Britanniát, hozzon ha­tékony intézkedéseket, bele­értve az erő alkalmazását is, hogy Rhodesiában haladék­talanul megszűnjék a fehér kisebbség törvényellenes uralma. Végül a közgyűlés felszó­lította Portugáliát, hogy ha­ladéktalanul adjon függet­lenséget afrikai gyarmatai­nak. Alois Indra elutazott Budapestről Alois Indra, Csehszlová­kia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának titkára november 18—21 között Magyarországon tartózko­dott, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága meghívása alapján. Alois Indrát fogadta Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Biszku Béla, a Po­litikai Bizottság tagja, a KB titkára és Fullai Árpád, a KB titkára. Megbeszélést folytatott továbbá az MSZMP Központi Bizottsága több vezető munkatársával. Alois Indra pénteken elutazott Budapestről. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Pallai Árpád, a KB titkára és Borbándi Já­nos, ,az MSZMP KB osz­tályvezetője. Jelen volt Fran­­tisek Dvorsky, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. Egészségügyi beruházások Az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága, a Parlament Gobelin ter­mében tartott pénteki ülé­sén az egészségügyi beru­házások helyzetéről tájé­kozódott. A dr. Pesta László elnökletével megtartott ta­nácskozáson részt vett dr. Beresztóczy Miklós, az or­szággyűlés alelnöke, dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter, Madarasi Attila pénzügyminiszter-helyettes, dr. Darabos Pál, az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szak­­szervezetének főtitkára, és dr. Bartos István, a SZOT társadalombiztosítási főigaz­gatóságának vezetője. A képviselők kézhez kap­ták az egészségügyi beru­házásokkal kapcsolatos mi­nisztériumi, tanácsi és vál­lalati szervek tájékoztatói­ból összeállított munkaanya­got, amelyhez Keszegi Fe­renc képviselő fűzött kiegé­szítéseket. Az egészségügyi építkezések helyzetét elemző vizsgálat igencsak elmarasz­talja az építőipart. Az el nem vállalt munkák értéke az állami építőiparban csu­pán­ ebben az esztendőben mintegy négy és fél milliárd forint. Az építőipari piac hely­zetéből arra lehet következ­tetni, hogy a harmadik öt­éves tervben vázolt egész­ségügyi célok jórészét nem tudják majd megvalósítani. A fővárosban különösen sú­lyos a helyzet: a harmadik ötéves terv egészségügyi el­képzeléseinek — a jelek sze­rint — alig 30 százaléka tel­jesül. Az Egészségügyi Minisz­térium terv-főosztályának állásfoglalása szerint kedve­zőbb tervteljesítést lehetne elérni, ha központi intézke­désekkel — például az egész­ségügyi építkezések adó­kedvezményessé való minő­sítésével — versenyképessé tennék az egészségügyi be­ruházásokat. % 59. évfolyam, 271. szám 1969. NOVEMBER 22. SZOMBAT Megjelenik hétfő kivé­­telével mindennap, hét­köznap 8. vasárnap 12 oldalon. ARA: 80 FILBÉR Új üzletek a piactereken Lassan, de azért rendeződnek a szegedi piacok. Csak­nem egy éve terv és városi tanácsi vb-döntés van arról, hogy a Marx téren mintegy 1800 négyzetméter alapterü­leten kétsoros fedett árusító-csarnokot építenek. Csupán a munka elvégzésére nem akadt még vállalkozó. A legújabb tájékoztatás szerint talán jövő tavasszal fognak az épít­kezéshez. Az egyes vállalatok, a termelő- és fogyasztási szövet­kezetek, magánkereskedők azonban már az idén is több, a mai követelményeknek megfelelő üzlethelyiséget, pavilont építettek. Nemrég fejeződtek be a Szent István téren, a MEK és az újszegedi Haladás Tsz összefogásával készült pavilonsor munkái. A két éve épült halcsarnok folytatásá­ban ez az üzletkombinát máris nagyobb rangot ad a piac­térnek. A Marx téren szintén a MEK kezdte a korszerűsítést az autóbuszállomással szemben elhelyezett reprezentatív pavilonjával. Mellette gomba módra nőttek ki a magánke­reskedők ízléses üzletei, a felgyői Róna Tsz pecsenyesütő pavilonja. Itt helyezik el a szegedi áfész-nek a strandról áthozott két pavilonját, a járási könyvterjesztő és az OTP üzletét, ez utóbbiban totó-lottó szelvényeket árusítanak majd. A Marx téren a zöldség- és gyümölcskiskereskedők, — részben közös erővel — teljesen új üzletsort építettek új helyükön. Mindez az általános rendezést, a jövőbeni építke­zés lehetőségét is jelenti. Képeinken: a halcsarnok után a MEK és a Haladás Tsz pavilonja, a Szent István téren, (fenn). Zöldség-gyümölcs kiskereskedők elárusító helyisé­gei a Marx téren. Somogyi Károly­né felvételei fl SZOT ülése Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárá­nak elnökletével pénteken ülést tartott a Szakszerve­zetek Országos Tanácsa. Az ülésen Timmer József, a SZOT titkára beszámolt a Szakszervezeti Világszövet­ség VII. kongresszusának tapasztalatairól. Az Országos Tanács dr. Beckl Sándort — a Magyar Testnevelési és Sportszövet­ség Országos Tanácsának elnökévé történt megválasz­tása miatt, érdemei elisme­résével — felmentette a SZOT elnökségi tagsága és titkári funkciója alól. Tanácskozott a Baranya megyei pártbizottság Az MSZMP Baranya me­gyei bizottsága november 20-án ülést tartott, amelyen Rápai Gyulát, a megyei pártbizottság első titkárát érdemei elismerésével, — más, fontos megbízatása miatt — felmentette tiszt­sége és a pártbizottsági tag­sága alól, s Egri Gyulát vá­lasztotta meg az MSZMP Baranya megyei bizottsága első titkárának. Az ülésen részt vett és felszólalt Bisz­ku Béla, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. a­z MTS OT ülése jából és az MTS Országos A Magyar Testnevelési és Sporszövetség Országos­ Ta­nácsa november 21-én ülést tartott, amelyen Egri Gyulát — érdemei elismerésével — felmentette elnöki funkció- Tanácsa elnökségének tag­sága alól. Az MTS Országos Tanácsa elnökévé dr. Beckl Sándort választotta meg. Különös tévétorony A Mecsekben épülő 194 méteres televíziós torony­nak, arányosan kicsinyített mását formálja meg egy magyarszéki kőműves — borotvapengékből. < Kajtár Gergelynek a pengegyűjtés a hobbyja. Másfél évtized alatt 3500 féle borotvapen­gét gyűjtött össze. Elhatá­rozta, hogy a felesleges, több példányban is megle­vő zsilettekből megépíti egyes érdekesebb objektu­mok makettjét. Elsőként a mecseki tv-tornyot válasz­totta. Az acéltorony 980 milliméter magas lesz és ehhez — számításai szerint — csaknem kétszázezer zsi­lettet kell felhasználni. A borotvapengéket ugyanis lapjával rakja egymásra, s úgy metszi, darabolja őket, mint a téglákat, „malter­ként” különleges ragasztó­­anyagot alkalmaz.

Next