Délmagyarország, 1970. január (60. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-16 / 13. szám

.VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA Jubileumi emlékérem A Népköztársaság Elnöki Tanácsa hazánk felszaba­dulásának 25. évfordulójára Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet alapított. Az emlékérmet azoknak a szemé­lyeknek adományozzák, akik a független, szabad és de­mokratikus Magyarország megszületéséért, a szabadságért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott küzdelemben kimagasló érdemeket szereztek. Képünkön: Harsányi Mihályné égetés előtt zománccal vonja be az emlékérmet a pénzverdében. Mirko Tepavac látogatása Mirko Tepavac, a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság külügyminiszte­re és kísérete csütörtökön Százhalombattára, a Dunai Kőolajipari Vállalathoz lá­togatott el. A vendégekkel együtt részt vett a látogatá­son Erdélyi Károly külügy­miniszter-helyettes, Dórin­cz Imre nehézipari miniszterhe­lyettes és Marjai József, a Magyar Népköztársaság belg­rádi nagykövete is.­­ Péceli Béla, a Dunai Kő­olajipari Vállalat igazgató­­helyettese, műszaki vezető­­ tájékoztatta a vendégeket a­­ vállalat tevékenységéről, az­­ építkezés és a termelőmunka eddigi menetéről, a vállalati­­ tervekről. Az építkezés első szakaszának 1970-ben törté­nő befejezésével 3 millió tonna kőolajat dolgoznak fel Százhalombattán, a negye­dik ötéves terv végére, 1975- re pedig ennek kétszeresére emelkedik a termelés. Ezzel párhuzamosan fejlődik az erőmű. Összesen harminc üzemegység létesül. Jelenleg már hat üzemel. Az egyik, már működő üzem az INA­­ zágrábi tervezőintézetével­­ kooperációban készült. Ez az­­ üzem termékeinek egy részét­­ Jugoszláviába exportálja IJIest tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütör­tökön ülést tartott, a kül­kereskedelmi miniszter be­számolt franciaországi tár­gyalásairól és az 1970—74. évekre szóló, január 5-én Párizsban aláírt magyar— francia hosszú lejáratú gaz­dasági és kereskedelmi meg­állapodásról. Ez a korábbi­nál szélesebb alapokon irá­nyozza elő a két ország kö­zötti gazdasági és kereske­delmi kapcsolatok harmoni­kus és kiegyensúlyozott fej­lesztését. A megállapodás szerint mind Magyarország, mind Franciaország megteszi a szükséges intézkedéseket az ipari kooperáció hatéko­nyabb elősegítése érdekében. A kormány a jelentést jóvá­hagyólag tudomásul vette. A külügyminiszter beje­lentette, hogy Magyarorszá­got 1970-től kezdődően to­vábbi három évre újravá­lasztották az ENSZ gazda­sági és szociális tanácsa ke­retében a nők helyzetével foglalkozó bizottságba, és ja­vaslatára a kormány meg­újította eddigi képviselőjé­nek megbízatását. A Minisztertanács határo­zatot hozott az állami irá­nyító szervek 1970. évi gaz­dasági tevékenységének irányelveiről. Felhívta az irányító szerveket, elsősor­ban a vállalatokat felügyelő minisztériumokat, hogy az 1970. évi népgazdasági terv és állami költségvetés megvalósítása során ágaza­tuk területén következetesen tevékenykedjenek az ország gazdaságpolitikai céljainak megvalósításáért és a munka során felmerülő problémák megoldására, a népgazdaság­ra káros jelenségek elhárítá­sára tegyék meg a kellő in­tézkedéseket. A kormány a belügymi­­ni­szter, a Minisztertanács­i tanácsszervek osztályának vezetője és a Központi Sta­tisztikai Hivatal elnökének előterjesztése alapján meg­tárgyalta az egységes sze­mélyi nyilvántartási rend­szer kialakításának lehetősé­geit. Az elfogadott határozat megszabta a több éves mun­kát igénylő előkészítés fel­adatait, s ezek végrehajtásá­ra a Központi Statisztikai Hivatal elnökének irányítása alatt munkabizottságot je­lölt ki. A kormány a mezőgazda­sági és élelmezésügyi mi­niszter előterjesztése alapján rendeletet hozott az élelmi­szer-ellenőrző és vegyvizsgáló intézetekről. Ezeknek a mű­ködését és jogkörét eddig szabályozó korábbi rendele­tek ugyanis már nem felel­nek meg a követelmények­nek. Az új szabályozás szerint az intézetek elsőrendű fel­adata, hogy az előállítás he­lyén rendszeresen, a forga­­lombahozatal során pedig szükség szerint vizsgálják az élelmiszerek minőségét (ös­­­szetétel, hasznosanyag-tarta­­lom stb.). Feladatuk a do­hányipari termékek minősé­gének ellenőrzése is. A kormány kívánatosnak tartja az intézetek hálózatá­nak a negyedik ötéves terv során történő bővítését oly módon, hogy a főváros mel­lett — az eddigi tizenegy helyett — valamennyi me­gyében minőségellenőrző in­tézet működjék. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Téli napsütés fleáray István felvet­te Ha csak órákra is, de süt a nap. Még nem hirdet kö­zelgő tavaszt, hiszen a tél közepén­­ járunk, de mindan­­­nyian örömmel nézünk kissé még sápadt korongjára. Ha gyengén is, de melenget, és széppé varázsolja a januári latyakos utcákat. Talán ezzel is igazolja: a napfény­­ városában élünk 60. évfolyam, 13. szám 1970. JANUÁR 16., PÉNTEK Megjelenik hétfő kivé­­telével mindennap, hét­köznap 8. vasárnap 12 oldalon. ÁRA: 80 FILLÉR Európai kommunista és munkáspártok képviselőinek találkozója Január 14—15-én Moszkvában találkozót tartottak 28 európai kommunista és mun­káspárt képviselői. „A találkozó résztvevői eszmecserét folytatak az európai kollektív biztonság és a béke problémáiról. Tájékoztatták egymást a Lenin születésének 100. évfor­dulójával kapcsolatban teendő intézkedé­seikről. A találkozót az elvtársi együttműködés légköre jellemezte” — hangzik a talál­kozóról kiadott közlemény. A találkozón az alábbi kommunista és munkáspártok központi bizottságainak képviselői vettek részt: Belga Kommunista Párt, Bolgár Kom­munista Párt, Nagy-Britannia Kommu­nista Pártja, Magyar Szocialista Munkás­párt, Német Szocialista Egységpárt, Né­met Kommunista­ Párt, Németország Kom­munista Pártja.­­Nyugat-berlini Szocialista Egységpárt. Görög Kommunista Párt, Dán Kommunista Párt, Ír Munkáspárt, Észak­­íror­szági Kommunista Párt, Spanyol Kom­­munista Párt, Olasz Kommunista Párt, Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja, Nor­vég Kommunista Párt, Lengyel Egyesült Munkáspárt, Portugál Kommunista Párt, Román Kommunista Párt, San Marino-i Kommunista Párt, Szovjetunió Kommu­nista Pártja, Török Kommunista Párt, Finn Kommunista Párt. Francia Kommu­nista Párt, Csehszlovák Kommunista Párt. Svájci Munkapárt. Svéd Baloldali Kom­munista Párt. Jugoszláv Kommunisták Szövetsége. (MTI) lóval javul a mezőgazdaság anyagi-műszaki ellátása Kopácsi Ernő, az Agro­­tröszt vezérigazgatója csütör­töki sajtótájékoztatóján el­mondotta, hogy az idén to­vább javul a mezőgazdaság anyagi-műszaki ellátása. A múlt évinél 400 000 tonnával több műtrágyát hoznak for­galomba. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a mezőgaz­daság teljes igényét ki tud­ják elégíteni. Foszfor- és ká­lium-műtrágyából a kereslet 30 százalékát nem tudják fe­dezni. Nitrogén-műtrágyából jóval kedvezőbben alakul a helyzet; az üzemek az idén már csaknem annyit vásá­rolhatnak belőle, amennyire szükségük van. 1970-ben 30 ezer tonna komplex műtrá­­gyát importálnak. Javítják a kisüzemek, házikertek mű­trágya-ellátását; 5—10 kilós csomagolású kevert műtrá­gyát biztosítanak részükre. Növényvédő szerből a ta­valyinál 150 millió forint ér­tékűvel nagyobb készlet áll rendelkezésre. Az üzemek 200 féle kémiai anyagból válo­gathatnak. Mivel a háziker­tek ellátásánál tavaly is za­varok mutatkoztak, az ille­tékesek intézkedésére most bővítették a választékot. Többféle tenmék kis adagú csomagolásban kerül az üz­letekbe. A gépjavítások állami tá­mogatásának megszüntetése, továbbá a szocialista orszá­gokból importált gépek vá­sárlására nyújtott hitelek növelésére és az üzemek ja­vuló gazdasági helyzete kö­vetkeztében a gazdaságok va­­­­lószínűleg lényegesen több gépet szereznek be, mint az utóbbi években. Az Agro­­tröszt felkészült az igények kielégítésére. több mint nyolcezer trak­torra adtak megrendelést; hatezernek a szállítására már meg is kö­tötték a szerződéseket. Idén első ízben vásárolhatnak az üzemek Zetor—5611 típusú csehszlovák traktorokat; eze­ket biztonsági fülkével és más korszerű berendezések­kel látták el. Gabonakom­bájnokból az aratási idényre­­ a tavalyinál nagyobb kész­letet biztosítanak, ötszáz SZK—4-es már be is érke­zett. Az elmúlt évben nem volt elég vetőgép. Ezzel kapcso­latban a vezérigazgató el­mondotta, hogy idén még­­egyszer annyi, összesen 2500 vetőgépet vásárolhatnak az üzemek. Gépalkatrészekből is ki­egyensúlyozottabb ellátást biztosít a kereskedelem; a jugoszláv silókombájnokhoz például 10 millió forint ér­tékű megrendelést adtak fel, amelyet a jugoszláv partner vállalt is. A román gyárt­mányú pótkocsihoz 14 millió forint értékű cseredarabot igényeltek, 50 százalékkal többet, mint tavaly. A ke­reskedelmi szakemberek egyébként­­ azt várják, hogy az alkatrészforgalom 1970- ben visszaesik, mivel a me­zőgazdaságban sok új gépet állítanak munkába, s ezek cserealkatrészei iránt két­­három év múlva jelentkezik majd nagyobb igény. (MTI) T*r,b Béla felvétele A Kiskundorozsmai Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat központi műhelyében most van a nagy téli idénymunka. Itt főleg lánctalpas traktorokat javítanak a megye tsz-ei számára. Képünkön Bencsik Sándor csoportvezető és Juhász István egy lánctalpas erőgép végső szerelésén dolgozik

Next