Délmagyarország, 1970. március (60. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-14 / 62. szám
Esélyesek a szegedi kosarasok Vasárnap már az NB III- as kosárlabda-bajnokságban szereplő férficsapatok is pályára lépnek. Szegedről a küzdelemben három férfi- és két női csapat vesz részt. (A női együttesek nyitánya csak április 5-én lesz.) Érdekessége az idei bajnokságnak, hogy az NB 111-as liga létrehozásával megváltozott a feljebbjutás régi rendszere: az első helyezettek automatikusan, osztályozó nélkül jutnak fel az NB II-be. Szeretnénk, ha a Szegedi Postás férfi- és a SZEOL női csapatát — mint a bajnokság két legnagyobb esélyesét — az idén bajnokként üdvözölhetnénk. A Szegedi Postás vasárnap az első mérkőzését idehaza játssza, közvetlenül a SZEOL NB II-es csapatának mérkőzése után. Ellenfele Kunszentmárton együttese lesz. A szegedi gárda a lehetőségekhez képest szorgalmasan készült az új évadra, reméljük, sikerrel veszik az első akadályt. A másik két szegedi együttes idegenben játszik. A Felsőfokú Élelmiszeripari Technikum Szolnokon a Vegyiművek SE ellen mérkőzik, a Felsőfokú Vasútforgalmi Technikum pedig Mezőtúrra utazik. Sérült a fél csapat! Holnap: SZEOL— Bp. Honvéd találkozó Igen nehéz mérkőzés előtt áll a SZEOL NB 1-es labdarúgó-csapata. Vasárnap a Tisza-parti stadionban a Bp. Honvédet fogadják az eddig pont nélkül álló szegedi kék-fehérek. Korai és helytelen lenne az eddig lejátszott két forduló után messzemenő következtetéseket levonni, annál is inkább, mert a két találkozón betegségek és sérülések miatt a csapat összeállításánál szükségmegoldásokhoz kellett folyamodni. Most is gondterhelt Subits Lajos, a csapat edzője: — Már az NB I B mérkőzései során látható volt, hogy a tavalyi játékosgárda nem elég erős az NB I- re, ezért próbáltunk erősíteni — mondotta. — Az átigazoltak közül eddig sajnos egyedül csak a kapus, Bolya állt a csapat rendelkezésére. Sérülések, betegségek éppen a bajnoki idény kezdetekor „tizedelték” az első csapat keretét. Ruttkay három hétig küszködött influenzával, a múlt héten kezdte el az edzést, a tartalékcsapatban játszott is a Csepel ellen, de erőnléti állapota a hosszan tartó betegség után még nem kielégítő. Jósa hetekkel ezelőtt a Szegedi Dózsa elleni edzőmérkőzésen olyan súlyosan megsérült, hogy csak most, hétfőn kezdhette meg a munkát. Játékára előreláthatólag vasárnap sem számíthatunk. Molnár és Varga az idénynyitó mérkőzésen került a sérültek listájára. Varga bokasérülése oly súlyos, hogy a játékos még most sem léphet pályára, Molnár azonban ismét a csapat rendelkezésére áll. — Hogy a baj nem jár egyedül, beigazolódott a Csepel elleni találkozó előtt is — folytatja balszerencsesorozatuk ismertetését Subits Lajos. — Az elmúlt héten Kerekes, aki Molnár helyén játszott volna Csepelen, csütörtökön az öltözőbe menet bokarándulást szenvedett, ezért nem kerülhetett a csapatba. — Ha a fentiek mellett figyelembe vesszük, hogy jó néhány játékos most esik át az NB I-es tűzkeresztségen, úgy vélem, nincs szükség az eddigi eredmények, a viszonylag mérsékeltebb szereplés magyarázatára. — A sok gond ellenére örömmel állapítom meg, hogy a csapatban az akarással, a harci szellemmel nincs baj. Valamennyien lelkiismeretesen készülnek a vasárnapi találkozóra, és a közönség bizonyára jó mérkőzést lát a Tisza-parti stadionban. A SZEOL várható összeállítása: Bolya — Várhelyi III., Dávid. Magyar, Molnár, Pikó, Bánfalvi I., Pataky, Vörös, Vass Berkes. Cserejátékosok: Gilicze, Ladányi és Pálinkás. Hernádi Gyula n A gyermek a család szemefénye Védelme, boldogulásé a szülök gondja. Könnyebb a gyermeket iskoláinak elvégzése után elindítani az élet útján, ha a család idejében kötötte meg a megfelelőLETBIZTOSITAST ÁLLAMI BIZTOS.TÓ Indul a labdarúgó NB II Vasárnap elkezdődnek a labdarúgó NB II-ben is a tavaszi egyfordulós bajnokság küzdelmei, melyben az SZVSE és az Sz. Dózsa labdarúgói adnak majd számot felkészültségükről, küzdő szellemükről, tudásukról. Idegenben kezdenek. Az SZVSE-nek a KISTEXT, a Dózsának pedig a Ceglédi VSE lesz az ellenfele. A felkészülés egyik csapatnál sem volt zavartalan. Saját pálya hiányában idegenben, főleg vidéki ellenfelekkel akartak játszani, de a találkozóknak egy része a rossz pályák miatt, elmaradt. Az alapozást korán kezdték, így legalább erőnlétben értek el eredményeket. A technikában, csapatjátékban, összeszokottságban azonban jócskán lemaradtak. Mivel a tavaszi idény tét nélküli, így lehetőség nyílik, hogy az 1970/1971-es bajnoki év kezdetéig ütőképes csapatot alakítsanak ki az „új szerzeményeket” folyamatosan beépítsék. A vasutasok ellenfele, a KISTEXT, az NB II régi, jónevű csapata. Eddigi találkozásaik vegyes eredményeket hoztak. 1968-ban a szegediek mindkét alkalommal vereséget szenvedtek, tavaly viszont Budapestről jó játékkal sikerült az egyik pontot elhozniuk, itt pedig £ire győztek. Az SZVSE-nél még nem tudják, vasárnap milyen összetételű gárdával lépnek pályára. Az eddigi kétkapus edzések alig adtak lehetőséget a játékosok formájának számbavételére. Laczi Ferenc edző ezért csak szombaton jelöli ki az utazó keretet. A Dózsánál valamivel kedvezőbb a helyezet, több alkalmuk volt kétkapus edzésre. Biztosan helyet kapnak a kezdő csapatban, Portörő, Hegyi, Reményik dr, Szikora, Magyar Tibor, Csordás dr, Veress Gy. és Dezsőfi. Szlovák és Hajós dr. végleg visszavonultak. Itt is csak szombaton közük a csapatösszeállítást. Áprilisig, a pályaújítóig, a SZAK sportelepén bonyolítják le mérkőzéseiket — általában szombaton. Vasárnapi ellenfelüknek a Ceglédi VSE-nek összetétele ugyancsak ismeretlen. Tavaly itt 2:les hazai győzelem született, Cegléden viszont az utolsó percekben kapott góllal maradtak alul. A hiányos felkészülés miatt csapataink pontszerzése kellemes meglepetés lenne. Solti Mihály Kender— Spartacus 9:7 Tegnap, pénteken a két szegedi női csapat helyi rangadójával megkezdődtek az asztalitenisz NB II küzdelmei. Az idénynyitón nagy küzdelem alakult ki. A Kender győzelme meglepetés, mert a gyári együttes tavaly még a megyei bajnokságban szerepelt. Győztesek: Vikor Anikó, Vikor Bea 3—3, Szelesné 2, Dunaszegi, illetve: Berkéné 4, Kamocsay 2, Csikós Márta. A mezőny egyik legjobbja Szelesné volt. Bolgár női röplabdások a tornacsarnokban Ma, szombaton délután nemzetközi röplabda-mérkőzést játszik a Szegedi Spartacus női csapata a bolgár szövetkezeti válogatottal. A vendégek az OKISZ meghívására érkeztek hazánkba, és Szegeden kívül Budapesten is szerepelnek. A találkozó gén jó előkészületnek ígérkezik a jövő héten kezdődő NB I előtt, mert a Spartacus idén még nem játszott nehezebb ellenfelekkel. Főleg szegedi férficsapatok ellen álltak ki a lányok. A mai játék szép küzdelmet ígér, mert a bolgár csapatban egy-két válogatott is szerepel. A szegedieknél mindenki rendelkezésre áll A tavalyi gárdán kívül három újonnan igazolt röplabdás, Bozsik Mária, Tóth Ibolya, és Varga Gyuláné is helyet kap a csapatban. Szegediek nélkül Az országos középiskolai kosárlabda-bajnokság I. korcsoportjának elődöntőit március 19—20-án 4 férfi- és 4 női csapat részvételével rendezik meg Szegeden. Sajnos tőlünk már egyetlen diákcsapat sem érdekelt a küzdelemben. A Radnóti Miklós Gimnázium leánycsapata Budapesten, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium együttesétől hosszabbítás után szenvedett vereséget, s így minimális különbséggel a fővárosi csapat jutott az elődöntőbe. A hétvégi műsor SZOMBAT Labdarúgás. NB III-as idénynyitó mérkőzés: Kossuth SE - Békéscsabai Agyagipar. Ady téri pálya, 3 óra (Tóth L.). NB I-es mérkőzés: MTK— Rába ETO. Röplabda. Nemzetközi mérkőzés: Szegedi Spartacus—Bolgár szövetkezeti válogatott, női, Rókusi Tornacsarnok, fél 4. Teke. Megyei bajnokság: Sz. Kender—Hódmezővásárhelyi MEDOSZ, Epitők-pálya, 3 óra. Sz. Ruhagyár—SZAK. ruhagyáripálya, 4 óra. Vívás. Csongrád megyei egyéni bajnokság, női tőrverseny és férfi tőrverseny. Gutenberg utcai szakközépiskola, 3 óra. VASÁRNAP Labdarúgás. NB I: SZEOLBp. Honvéd, Tisza-parti stadion. 3 óra. Játékvezetők: Biróczky (Balla Gy., Dér). Előtte SZEOL— Bp. Honvéd NB I-es tartalékbajnoki mérkőzés, negyed 2 (Barcs). További NB I-es mérkőzések: Újpesti Dózsa—Tatabánya, Vasas-Komló, Diósgyőr—Videoton, Szombathely—Ferencváros, Pécs —Csepel, Dunaújváros—Salgótarján. A labdarúgó MNK-ért: Textilművek—Szegedi Spartacus, textiles pálya. 10 óra (Gallyas). KITE—Szegedi Építők. Kistelek, 3 óra (Tóth F.). Algyő— H. Melripond. Algyő, 3 óra (Batki). Sándorfalva—Szentesi Kinizsi. Sándorfalva, 3 (Szailer). Szegedi Tanárképző Főiskola—Móravárosi Kinizsi. Ady téri pálya, 10 óra (Kószó). Szegedi IKV—Tápé. Szabadság tér, 10 óra (Wittmann). Mindszenti Lenin Tsz — Szentesi Damjanich SE. Mindszent. 3 óra (Szeghő). Pitvaros - Csanádpalota. Pitvaros, 3 óra (Práger). Kiszombor—Apátfalva Kiszombor, 3 óra (Kormányos). Derekegyháza—Mindszenti Tiszavirág. Derekegyháza, 3 óra (Nagy I.). Atlétika. Szegedi városi mezei futóbajnokság. Felsőváros, a körtöltés Tölgyes utcai szakaszánál, fél 11. Birkózás. A Szegedi VSE országos jellegű I—IV. osztályú kötöttfogású versenye. Vasutasstadion tornaterme, 10 óra. Kézilabda, idénynyitó MNK- mérkőzések : KITE—H. Spartacus (NB II-es csapat) női, Kistelek. 10 óra. SZEOL—Makó női, Ady tér. 0 óra. SZEOL—Mindszent férfi, Ady tér. 10 óra. Sz. Kender-Hunyadi SE férfi. Ady tér, negyed 12. Textilmüvek—Dorozsma férfi, textiles pálya, fél 11. Sz. Építők—Hódikör férfi. Építőipari Technikum udvara, 10 óra. Metripond—Szegedi Volán (NB I B-s csapat) férfi. Hódmezővásárhely, fél 10. Textilmüvek— Móravárosi Kinizsi női, textilespálya, 9 óra. Kosárlabda. Idénynyitó mérkőzések a Rókusi Tornacsarnokban: SZEOL—Diósgyőri VTK férfi NB I. negyed 12. Sz. Postás—Kunszentmárton férfi NB III. fél 1. Ökölvívás. NB II: Szegedi Dózsa—Nyíregyházi Dimitrov SE. Rókusi Tornacsarnok, 9 óra. spartaktárt. Szegedi Járási döntők. Asztalitenisz egyéni és párosverseny. dorozsmai művelődési otthon. 9 óra. Sakk egyéni és csapatverseny. szegedi MÁV Nagyállomás. 9 óra. Teke. NB I: SZAK—Ferencváros férfi. SZAK-pálya. fél 11 (Martonosi, Tóth ,T.). Szegedi Postás—Ceglédi Építők férfi. Vasutas-pálya, 10 óra (Bedő). Vívás. Csongrád megyei egyéni bajnokság, kard- és párbajtőrverseny, Gutenberg utcai szakközépiskola, reggel 8 óra. S=0=R=0=K=B=A=N A Szegedi VSE vasárnapi birkózóversenyén mintegy hatvanan indulnak: a Bp. Ganz-MÁVAG, a BKV-Előre, a Mezőhegyesi MEDOSZ, az Orosházi Spartacus, a Bajai MEDOSZ, Tiszakécske, Eger és Kalocsa legjobbjai. A hazaiak közül mintegy húszan lépnek majd szőnyegre. Tegnap délután Párizsban, a Coubertin sportcsarnokban megkezdődött a férfi tőrcsapatok küzdelme a Bajnokcsapatok Európa Kupájáért. Tizenkét csapat nevezett és négy csoportban bonyolították le a selejtezőket. A BVSC csoportelsőként a legjobb négy közé jutott a Burevesztnyik Moszkva, Salle Leblond (francia), FC Bonn (nyugatnémet) társaságában. * Péntek délután Budapesten, a Sportcsarnokban került sor a női asztalitenisz bajnokcsapatok Európa Kupa tornájának elődöntőjében a Statisztika és a nyugatnémet DTC Kaiserberg együttesének találkozójára. A Statisztika 5:4 arányban győzött és az Európa Kupa döntőjében a Start Prága együttesével találkozik, a mérkőzést oda-vissza alapon bonyolítják le a csehszlovák és a magyar fővárosban. * örvendeznek a brazil szurkolók: Tostao első barátságos mérkőzésén 45 perc alatt három gólt lőtt. Általános vélemény szerint a kitűnő csatár teljesítményén nem látszik meg a hosszú kényszerpihenő. * Óriási érdeklődés előzi meg a vasárnap Torinóban sorra kerülő Juventus—Cagliari olasz rangadót, amely minden bizonnyal eldönti az olasz bajnoki cím sorsát. Jelenleg a Cagliari 2 ponttal előzi a második helyen álló Juventust. A torinói stadion 71 160 belépőjegyét órák alatt szétkapkodták. Egy 9000 lírás (14,40 dollár) belépő ára a feketepiacon már 22 ezer líra (35,20 dollár). Elliot címnyomókép 3 db eladó. Társadalombiztosítási Igazgatóság Szeged. DÉLMAGYARORSZÁG — A Magyar *2001811518 Munkáspárt Szeged város Bizottságának napilapja - Főszerkesztő: F Nagy István - Szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged Magyar TanácaKöztársaság útja 10., telefon 13-335 13 003 - Felelős kiadói Kovács László - A lapot nyomta' Szegedi Nyomda vállalat. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u 28 (index 29 033) Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Most, tavasszal végeztesse el olajkályhájának generáljavítását, MERT ŐSSZEL TORLÓDÁS ÁLLHAT ELŐ, ÉS IDŐBEN NEM KÉSZÜL EL KÁLYHÁJA. A generáltisztítást jutányos áron végzi. A SZEGEDI ELEKTROMOS SZÖVETKEZET Szeged, Kállay Ödön u. 6. Telefon: 14-007. Jön a nyár Jön a nyár Már itt a strandsaru! NAGY VÁLASZTÉKBAN A BOLTOKBAN MOST VÁSÁROLJON. OLCSÓBB, MINT TAVALY A PALMA FEHÉR FEDLAPOS I. OSZTÁLYÚ STRANDSARU 1 pár 27—32 számig 24,30 Ft 33—38 számig 34,70 Ft 39—44 számig 45,— Ft TELJES VÁLASZTÉK A SAROKFÁNTOS STRANDSARUBAN IS! A FEDLAP NÉLKÜLI PALMA STRANDSARU I. O. MINŐSÉG pár 27—32 számig 33—38 számig 39—44 számig 21,50,F 30,80 Ft 40,— Ft