Délmagyarország, 1971. április (61. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-20 / 92. szám
2 Új erőtényező Emlékezetes, hogy amikor a múlt esztendőben először felvetődött az arab államszövetség gondolata, Egyiptom, Líbia és Szudán együttműködéséről volt szó. Közben azonban Szudánban bizonyos belpolitikai nehézségek támadtak, amelyek véglegesen ugyan nem vetették el, de gyakorlatilag későbbre halasztották a csatlakozás megvalósulását. Ezzel szemben, ugyancsak belpolitikai okokból — Asszad hatalomátvételével változás történt Damaszkuszban, az ország külpolitikáj hajlékonyabbá vált és közelebb került a többi arab államhoz — Szíria lett a most alakuló hármas arab államszövetség harmadik tagja. A tagállamok illetékes politikai és állami szervei a közeljövőben ratifikálják majd az államszövetségről Benghaziban aláírt megállapodást, majd szeptember elsején népszavazás véglegesíti az eseményt az érintett országokban. Miközben az államszövetség tagjai külön-külön megőrzik majd ENSZ-tagságukat, fővárosuk, címerük és zászlójuk közös lesz, valamint elnökük is. (Valószínű, hogy Egyiptom elnökét, Anvar Szadatot bízzák meg majd ezzel a tisztséggel.) Ezek fontos elemei ugyan az új szövetségnek, de inkább formaiak. Lényegesebbek a tartalmi jegyek és lehetőségek. Az ügy érdemi jelentősége, amelyről a nyugati hírügynökségek első kommentárjai is azt állapítják meg, hogy: „a szövetség megalakulása olyan új erőtényezőt hozott létre a világnak ebben a térségében, amely minden bizonnyal befolyással lesz a közel-keleti konfliktus alakulására’’. Tegyük ehhez hozzá: legalább ugyanilyen jelentőséggel bír az új államszövetség belpolitikai szempontból, az érintett három ország belső fejlődését illetően is. Bizonyos, hogy az EAK (amely egyébként, a legfrissebb hírek szerint Egyesült Arab Köztársaságról valószínűleg Egyiptomi Arab Köztársaságra változtatja majd a nevét) katonai pozíciói megerősödnek. Sokat jelentenek az Izrael elleni harcban — amennyiben esetleg újból a fegyverek veszik át a szót — a most már Szíriában is igénybevehető támaszpontok. S még többet talán a líbiai — az izraeli légierők hatósugarán kívül eső — hadbázisok. Figyelembe kell venni, hogy Líbia nemrég 110 Mirage-repülőgépet rendelt Párizstól, s az államszövetség keretében Kairónak nyilván lehetősége nyílik szükség esetén ezek igénybevételére is. A líbiai függetlenség továbbá azt is jelenti, hogy a nyugati imperialisták helyett immár Líbia maga rendelkezik földje gazdag kincseivel, óriási olajtartalékaival, s Egyiptom a jövőben erre is fokozottabban számíthat. E tényezők nemcsak katonailag, de gazdaságilag is serkentően hatnak majd mind Egyiptom, mind Líbia és Szíria népeinek további fejlődésére. Sierra Leone köztársaság i Freetown (AFP, Reuter) Dr. Siaka Stevens miniszterelnök hétfőn Sierra Leonét köztársasággá nyilvánította, közvetlenül azután, hogy a parlament 53 szavazattal tíz ellenében jóváhagyta az alkotmány módosítását. Sierra Leone, a korábbi angol gyarmat és védnökség 1961. április 27-én vált függetlenné, amikor a brit nemzetközösség szuverén tagállama lett. Az államfői tisztséget II. Erzsébet angol királynő nevében a főkormányzó gyakorolta. A kormány 1969 óta foglalkozott olyan alkotmány bevezetésével, amelynek értelmében az ország köztársasági államformát öltene. Az új köztársaság első elnöke az eddigi főkormányzó, C. O. E. Cole lesz, Stevens miniszterelnök megtartja tisztségét. A hírügynökség tudósítója freetowni parlamenti körökből úgy értesült, hogy már szerdán módosítják az új alkotmányt és a módosítás értelmében Stevens miniszterelnök venné át a köztársasági elnöki tisztséget Műanyag kukaedényeket, ütésálló műanyagból, rászerelt fedővel RAKTÁRBÓL SZÁLLÍTUNK! Űrtartalom: 110 liter. Nettó nagyker. ár: 365 Ft/db Bruttó nagyker. ár: 496 Ft/db Fogyasztói ár: 550 Ft/db A 10 db-ot meghaladó megrendelést darabonként 20 Ft költségtérítés mellett leszállítjuk a VEGYIPARI INVEST VÁLLALAT, Budapest, 62. Postafiók: 143. / HL 252 Veteránok háborúellenes IiShIaIaca „Buktassuk meg Nixonti IMH 1 amrikai bombázásnk % Washington (MTI) A vietnami háborúból hazatért amerikai veteránok tüntető felvonulásával hétfőn reggel megkezdődött Washingtonban az amerikai háborúellenes mozgalmak nagy tavaszi békeoffenzívája. A „Vietnami veteránok a háború ellen” elnevezésű szervezett több mint 1000 tagja hétfőn az arlingtoni katonai temetőnél kezdte meg „békehadműveletét”, amelyet ,,Dewey Canyon III.nak” neveztek el, utalva a közelmúltban lezajlott „Dewey Canyon II.” fedőnevű laoszi invázióra. Az arlingtoni temetőben, az ismeretlen katona sírjánál akartak megemlékezni az indokínai háború amerikai és indokínai halottairól, azonban a hatóságok ebben megakadályozták a tüntetőket, s így a megemlékezésre a temető kapujánál került sor. Ezután a tüntetők a Fehér Ház előtt elvonulva, a Capitol Hill, a kongresszus épülete felé indultak el, hogy megkezdjék „többlépcsős” — ismét a laoszi invázióval kapcsolatos hivatalos szóhasználatra utalva — „korlátozott behatolásukat Washingtonba”. A maga nemében páratlan és országszerte nagy visszhangot, a kormánynegyedben pedig mélységes aggodalmat kiváltó veterántüntetés pénteken a kongresszus épülete előtt éri el csúcspontját. Szombaton a veteránok csatlakoznak a „békekoalícióhoz” tartozó amerikai békeszervezetek washingtoni tiltakozó nagygyűléséhez, amelyen a szervezők várakozása szerint százezrek fognak részt venni. A veteránok többsége régi, terepszínű egyenruháját viseli, sokan közülük Vietnamban nyomorodtak meg egész életükre. Többeket, akik egyik, vagy mindkét lábukat elvesztették, bajtársaik kocsiban tolnak a tüntető menetben. A Reuter washingtoni jelentése szerint Nixon vietnami politikájának kongresszusi bírálói bejelentették: széles körű kampányt kezdeményeznek az Egyesült Államok indokínai légi és földi beavatkozása ellen. Az elnök saját pártján belül Paul McClosvey republikánus képviselő állt a „Buktassuk meg Nixont!”mozgalom élére. • Saigon (UPI) Egy amerikai katonai szóvivő Saigonban bejelentette, hogy az amerikai légierő vadászbombázói hétfőn rakétákkal támadták a VDK területét a demilitarizált övezettől 65 kilométerrel északra. Más amerikai vadászbombázók laoszi területeket lőttek rakétákkal, míg B—52-es nehézbombázók szintén Laosz területét támadták hétfőn több hullámban. A saigoni alakulatoknak a dél-vietnami Shau-völgyben indított hadműveletében amerikai egységek is részt vesznek — tűnik ki a Saigonban tett hivatalos bejelentésekből. RADIOTELEX Moszkva Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke hétfőn fogadta Mahmud Riadot, az Egyesült Arab Köztársaság miniszterelnök-helyettesét és külügyminiszterét. Riad a szovjet kormány vendégeként — mint közöltük — április 15-e óta tartózkodik Moszkvában. Prága Csehszlovákiában hétfőn mindenütt befejeződtek a kerületi (megyei) és városi pártkonferenciák, s ezzel utolsó szakaszába lépett a CSKP májusi kongresszusára való felkészülés. A konferenciákon megválasztották a kongresszusi küldötteket, akiknek sorában a korábbihoz képest megnőtt a munkások, parasztok és fiatalok száma Peking L. P. Iljicsov, a Szovjetunió külügyminiszter-helyettese, a határkérdések rendezésével foglalkozó szovjetkínai tárgyalásokon részt vevő szovjet küldöttség vezetője és V. Sz. Tolsztyikov, a Szovjetunió pekingi nagykövete hétfőn visszaérkezett Pekingbe Moszkvából, ahol részt vett az SZKP XXIV. kongressszusának munkájában. Varsó A Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottsága és a Lengyel Parasztpárt elnöksége együttes ülésen tárgyalta meg a lengyel mezőgazdaság-politika időszerű kérdéseit és a mezőgazdasági termelés növelésének meggyorsítására 1971—75. között foganatosítandó intézkedéseket. Róma Seng Ping, a Kínai Nép köztársaság első római nagykövete, hétfőn megérkezett állomáshelyére. Mint ismeretes, Olaszország múlt év november 6-án lépett diplomáciai kapcsolatba a Kínai Népköztársasággal. London Nagy-Britanniában és Észak-Írországban jelenleg 814189 ember van munka nélkül, vagyis az egész munkaképes lakosság három és fél százaléka — közölte a brit kormány hétfő délben. A munkanélküliek serege egy hónap alatt több mint 21 000-rel gyarapodott, holott tavasszal rendszerint csökkeni szokott. New York John Lindsay New York-i polgármester bejelentette, hogy május 1-től 2800 városi alkalmazottat elbocsátanak, elsősorban az egészségügyi és kulturális téren dolgozók közül. Csökkentik a nyári idénymunkások létszámát is. Moszkva Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter hétfőn fogadta Stefan Jedrychowski lengyel külügyminisztert, aki úton Japánba rövid időre megszakította útját a szovjet fővárosban. Új Delhi A PTI indiai hírügynökség hétfőn arról tájékoztatott, hogy a pakisztáni hadsereg és a kelet-pakisztáni „felszabadító hadsereg” elkeseredett harcokat vív Meherpur város birtokáért, amely 185 kilométernyire nyugatra fekszik a fővárostól, Daccától, az indiai határtól pedig mindössze öt kilométer választja el. KEDD, 1971. ÁPRILIS 2*. Szovjet—finn tárgyalás 0 Moszkva (TASZSZ) Ahti Karjalainen finn miniszterelnök feleségével és kíséretével a szovjet kormány vendégeként hétfőn délelőtt hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett. Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök hétfőn a Kremlben tárgyalásokat folytatott a finn miniszterielnökkel. javuló helyzet Ceylonban . Colombo (Reuter, AP TASZSZ) A ceyloni kormány hétfői nyilatkozata szerint a hadsereg és a rendőrség Ceylon legnagyobb részén helyreállította a rendet. A helyzet javulása ellenére azonban a szigetország néhány vidékén nagy a feszültség. Ceylonban még érvényben van a kijárási tilalom, este hat órától reggel hat óráig. Bandaranaike asszony, miniszterelnök újjáépítési bizottságot nevezett ki, a bizottság feladata a polgári hatalom helyreállítása, a harcok következtében kárt szenvedett vidéki lakosság sürgős problémáinak megoldása, és azokkal a lázadókkal való foglalkozás, akik megadják magukat vagy foglyul esnek. Az újonnan kinevezett minisztériumi bizottság hétfőn cáfolta azokat a sajtójelentéseket, melyek szerint a hadsereg elfogott lázadókat végzett ki. A nyilatkozat egyúttal cáfolja azokat a ceyloni és külföldi híreszteléseket is, amelyek szerint a Kínai Népköztársaság támogatja a lázadókat. KÖZÜLETEK ÉPÍTKEZŐK KTSZ-EK figyelmébe ajánljuk a már jól bevált tégla középfalazó blokkot, amely GYORS L C GAZDASÁGOS Ö FELVILÁGOSÍTÁST: szeged-rókusi pu. (telefon: 14-365), makói pu. (telefon: 91), hódmezővásárhelyi pu. (telefon: 162), szentesi (telefon: 16), csongrádi (telefon: 17), kiskundorozsmai (telefon: 102) telepeinken adnak. SZEGEDI TÜZÉP VÁLLALAT HK 248 KÖZELEDIK A TANÉV VÉGE. ESEDÉKES A SANBLU BALESEHHZHISfTAL MEGÚJÍTÁSA. A BIZTOSÍTÁS EGÉSZ ÉVBEN ÉRVÉNYES.