Délmagyarország, 1974. március (64. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-02 / 51. szám

6 Nem jutottak tovább Az Országos Középiskolai Kosárlabda Bajnokság kere­tében a szegedi Tisza-parti Gimnázium II. korcsoportos fiú- és az I. korcsoportos leánycsapata is befejezte mérkőzéseit. Sajnos, egyik csapatnak sem sikerült to­vábbjutnia, és bekerülnie az ország legjobb 12 csapata közé. A fiúcsapat Miskolcon a Kilián György Gimnázium­tól az első mérkőzésen 109:51 (76:24) arányú vere­séget szenvedett. A sportis­kolára épülő miskolci diák­csapat ellen itthon sem volt sok reménye a Tisza-parti Gimnázium csapatának. Az eredmény azonban szoro­sabb volt, de 97:73 arányban ismét a miskolciak bizo­nyultak jobbnak. A leánycsapat győzelem­mel rajtolt Szegeden, s a nagykőrösi Arany János Gimnázium ellen 62:61 (32:30) arányban győzött. (A csapat tagjai voltak: Nyári Teréz, Nyári Zsuzsa, Katona Mária, Skultéti Angéla, Ko­­pornyik Gabriella, Bódi Ka­talin, Ladányi Zsuzsanna, Tombácz Ildikó, Pap Éva, Eiserle Katalin.) Ez a győ­zelem azonban kevés volt ahhoz, hogy a visszavágón eredményesen szerepeljenek. Nagykőrösön a nagyjából NB III-as összetételű csa­pattól 71:61 arányú veresé­get szenvedtek. A kiesés ellenére a Tisza­­parti Gimnázium játékosait dicséret illeti. Az iskola mindössze négy éve foglal­kozik kosárlabdázással, s ennek alapján már ez a tel­jesítmény is figyelmet érde­mel. Játékvezetői továbbképzés A Csongrád megyei lab­darúgó-játékvezetők részére március 4-én, hétfőn kezdő­dik az elméleti felkészülés a tavaszi idény mérkőzéseire. Az előadás Szegeden, a CSLSZ helyiségében, hétfőn délután fél 6 órai kezdettel lesz megtartva. Erre vala­mennyi játékvezető megjele­nését elvárja a JB megyei elnöksége. A legjobb nyolc között Nagy sikerrel mutatkozott be a hallei ,­D” csoportban a magyar férfi kézilabda­­válogatott, Algéria ellen 12:5-ös félidő után könnye­dén nyertek 30:10 arányban. Ugyanebben a csoportban Jugoszlávia 25:17-re legyőz­te Bulgáriát. További eredmények: „A” csoport: Csehszlovákia—Iz­­land 25:15, Dánia—NSZK 12:11 (!). ..B” csoport: Spanyolor­szág—Svédország 15:14 (!), Románia—Lengyelország 18:14 „C” csoport: Szovjetunió- Egyesült Államok 40:11, NDK—Japán 31:16. Kicsinek bizonyult a des­­saui cementgyár területén levő sportcsarnok, vagy ez­ren kintrekedtek a terem­ből, olyan nagy volt az ér­deklődési a tegnapi D-cso­­portbeli mérkőzés iránt. MAGYARORSZÁG­­BULGÁRIA 19:15 (9:7) Dessau, 2700 néző, vezet­te: Reichel és Tetens (NSZK). Magyarország: Horváth — Vass S. (6), Demjén (1), Si­­mó (1), Stiller (1), Hunyad­­kürti (6). Csere: Bartalos, Gubányi (2), Kocsis (1), Vass K. (1). Ami 24 órával ezelőtt még csak terv volt, megvalósult: Magyarország férfi kézilab­da-válogatottja két győze­lemmel bejutott a világbaj­nokság legjobb nyolc csapa­ta közé, függetlenül a va­sárnap esti, Jugoszlávia el­leni harmadik csoportmérkő­zés eredményétől. Az utóbbi idők leglelkesebb magyar csapata játszott Dessauban. Az együttesből Horváth nagyszerűen védett. Vass Sándor és Hunyadkürti egy tucat gólt dobott. Előbbi ta­lán a négy évvel ezelőtti vi­lágbajnokságon játszott ilyen jól. A fiatal játéko­sok most bebizonyították azt, hogy lehet rájuk számítani. 1. Jugoszlávia 2­2­­­­ 60:29 , Jugoszlávia—Algéria 35:12. További eredmények: A-csoport: Gera: Csehszlovákia—Dá­nia 16:12 (7:4). Erfurt: NSZK—Izland 21:15 (10:7). Rostock: Románia—Spa­nyolország 21:11 (12:8). C-csoport: Bra'> '° nH 're: NDK—Egye­sült Államok 35:14 (16:6). Szombaton a világbajnok­ságon szünnap van, vasár­nap az utolsó csoportmérkő­zésekre kerül sor. 2. Magyarország 2 2 - -19:25 4 3. Bulgária 2 - - 2 32:44­­ 4. Algéria 2 - - 2 22:6".­­A csoport állása: 1. Csehszlovákia 2 2 - - 11:27 4 2. NSZK 2 1 - 1 33:28 2 3. Dánia 2 1 - 1 24:27 2 4. Izland 2 - - 2 31:47 -B-csoport: SZOMBAT Atlétika. Terembajnokság álta­lános iskolás serdülő­k és gyer­mek kategóriájú fiúk részére. Szeged, Textilipari szakközépis­kola, 2 óra. Kézilabda. A szegedi terem­­bajnokság nyolcadik fordulójá­nak első mérkőzései, rangadók­kal. Vasútforgalmi technikum tornaterme (Marx tér), 3 órától este 8 óráig. A részletes műsor: DEFAG—Fémipari vá­lalat férfi 1.lapfokú mérkőzés, 3 óra. Eze­ked! ICábel^vár—HODIKÖT férfi 1. osztály, fél 4. DELEP SC—H. Hunyadi SE férfi kiemelt osz­­tály, 4 óra. HODIKÖT—Szegedi Volán férfi kiemelt osztályú rangadó, fél 5. H. Hunyadi SE— DÉLÉP SC férfi kiemelt osz­tályú visszavágó, 5 óra. Sz. Vo­­lán—HÖDIKÖT fé­fi kiemelt osz­tályú rangadó visszavágója, fél f Erdészeti technikum—H. Há­ti vádi SE férfi ifjúsáei, 6 óra. KSZV SE—Kiskundorozsma női 1. osztály, fél 7. Sz. Volán II.— KSZV SE férfi I. csztály, 7 óra. JZlskurdorozs­na—KSZV SE női 1. osztály, léi 8. Kosárlabda. A megyei közép­­lk­oIás vándor’runa-mérkőzések elöntői fiú- és leá’^'rso­­nto k részvételére’. Szeged: Eielmis-'­r- 1 >ari főiskola tornate’m'». 2 óra. L-bdar­ig's. Az 19”3/74. évi megyei bajnokság első tavaszi mérkőzése. A tartalékbajnoksá­­gért (NB-s csoport): Szegedi Dó­zsa II.—Szegedi AK II., Hunyadi tér, fél 3 Galyas). NB I-es mérkőzések: Videoton —Bp. Honvéd (televíziós közve­títéssel). Újpesti Dózsa—Salgó­tarján. VASÁRNAP Asztalitenisz. Szegedi váró. serdülőba­jnokság, Dugonics ut­cai általános iskola tornaterme reggel 8 óra. Atlétika. Id­énynyitó mezei fu­tóverseny. Szeged, a körtöltő Tölgyes utcai szakaszánál, fél 11 óra. Birkózás. Tizennégy, tizenöt és tizenhat évesek területi kivá­lasztó-versenye, Vasutas-stadion tornaterme, 9 óra. (Kötöttfogás és szabadfogás.) Kézilabda. A szegedi terembaj­­nokság nyolcadik fordulójának mérkőzései, rangadókkal. Vasút­­forgalmi technikum tornaterme (Marx tér), reggel 8 órától 2 óráig. A részletes műsor: Sz Tisza-parti gimnázium—Makói VSE férfi ifjúsától, 8 óra. MVSE —Sz. Volán II. férfi I. osztály, fél 9. Felsőfokú vasútforgalmi technikum—MEZÖGE­» II. férfi I. osztály, 9 óra. Sz. Konzervgyár —KSZV SE női ifjúsági rangadó, fél 10.­­Sz Rózsa Ferenc gimná­zium—HÓDIKÖT férfi ifjúsági rangadó, 10 óra. MVSE—Csongrá­di SC női I. osztály, fél 11. Sz. Konzervgyár—Sz. Tevti’művek női I. osztályú rangadó, 11 óra. CPSr—MVSE női I. osztály vis­­­szavágó, fél 12. Sz. Tevti művek —Sz. K<"*Szervgyár női I osztóvá rangadó visszavágóin. 12 óra. Fun­árin s?álló—A^IT f*rfl p’a’-inkú. fél 1. Sz. Kábelgyár— Sz. Vasútforgalmi technikum fér­fi ifjúsági. 1 óra. Felsőfokú vasútforgalmi technikum—Sz. Kereskedelmi és Vendéglátói­pari Szakmunkásképző Iskola férfi if­júsági. fél 2. Kosárlabda. Főiskolai bajnoki női mérkőzés: SZOTE—Bp. Ker­­tészeti Egyetem, Rókusi Tori csarnok, 11 óra. — Hétfőn férfi főiskolai bajnoki kosárlabda­­mérkőzés lesz Szegeden: SZEOL —Soproni MAFC, Rókusi Torna­csarnok, fél 5. Labdarúgás. NB I-es mérkő­zés: SZEOL—Csepel SC, Szeged SZEOL-stadion, fél 3 (Katona) Előtte SZEOL—Csepel NB I-es tartalékbajnoki mérkőzés, há­romnegyed 1 (Szailer). — To­vábbi NB I-es mérkőzések: Fe­rencváros—Tatabánya, MTK— Vasas, VM Egyetértés—Győr, Zalaegerszeg—Dorog, Pécs—Szom­bathely. Barátságos mérkőzések: SZAK —KSZV SE, SZAK-nálva. fél 10. Csongrád megyei ifiválogatott A —Csongrád megei ifiválogatott B. SZEOL-stadion, 8 óra. — A Dózsa Vásárhelyen a HODG Ép­pel, a Vasutas Sarkadon játszik barátságos mérkőzést. Megyei tartalékbajnoki (NB-s) mérkőzések: Szegedi Dózsa if­júsági—H. METRIPOND II.. Hu­nyadi tér, 10 óra (cr*Hzer) SZVSE ifjúsági—HODGEP II.. Vasutas-stadion, 9 óra (Albert). Sakk. OB II-es mérkőzés: Szegedi VSE—Alföldi Olajbá­­nyász, MÁV Nagyállomás sakk­terme, 9 óra — A Szentesi S^arta^us OB II-es csapata Sa’­­gót.aHá-ban az S. Kohásszal mérkőzik. r'’e'*.e. NB I-es férfi mérkőzés * DET­EK CP-ferencvárosi TC Szeged. DELE^-nálva­. fél ll (Rácz József, Herczegh G.). Vívás, Válogató verseny a gre­­noblei világbajnokságra, a leg­jobb magyar kardvívók részvé­telével. Vasútforgalmi technikum tornaterme (Marx tér) délután 3 órétől kb. R óráig. A verseny hírverő-jellegű, belépődíj nincs. A hétvégi műsor ffSokféle vélemény Az ember néha nem tud­ja visszafogni indulatait Régebben nemegyszer le­­gyintettem én is, amikor az Újpesti Dózsás Max Gá­bornál volt a labda, mert mindig várt a lövéssel, min­dig a jobb helyzetben levő társait kereste. Szinte soha­­sem kockáztatott. Ám, ami­­kor lövésre szánta magát jórészt a hálóban kötött ki a labda. Az indulatot azér említettem, mert a néz­ő rendszerint várnak valami újat, csillogót, villogót, lát­­ványosat. Az ő játéka nem ilyen. Precíz, nála ninc­s pardon. — Hogyan lett éppen pó­lós? — Egy évig úsztam, majd kosárlabdáztam. Azután ti­zenhat évesen Szecsei Györgynél kezdtem vízilab­dázni. 1964-től voltam leiga­zolva az Újpesti Dózsához. — Tizenhat évesen ma már kevesen kezdenek el sportolni. Ha igen, eltűnnek. — A későn kezdés hátrá­nyát hosszú ideig éreztem. Nem ismertem az ellenfél játékosait, nem volt ruti­nom. Serdülőcsapatban nem is játszottam. Jelentkezésem után néhány hónappal Víz­vári György, a felnőtt csa­pat akkori edzője felfigyelt rám. Rögtön betett a K mn­jádi csapatba (elsők let­tünk). Aztán amikor kihir­dették a felnőtt kers­et, ne­vem hallatára nem akartam hinni a fülemnek. Noha­m­z ificsapatban nem is játszot­tam, máris beindat­o­t­t Mayer, Dömötör, Martin tár­saságé K«i. — Több mint száz OB I-es mérkőzést játszott. De azt hiszem az elsőt sosem felejti el. —­ 1966-ban kerültünk Gaál Tomival (az Ü. D­zsa kapusa) a felnőtt kerethez. Valóban felejthetetlen érzés volt első „nagy” mérkőzé­sem. Az Eger ellen mutat­koztam be. Egyúttal baj­nokcsapat tagja lettem. — Ez idáig kitől tanult a legtöbbet? — Mayer Mihály­tól, Dö­mötör Zoltántól és egykori edzőmtől, Szittya Károlytól. — Az ifjúsági koros­t­ály­­ban együtt mutatkozott be Kásással, Steinmetzcel, Dá­viddal. Megillapította, le volt maradva — miért? — Jobban úsztek nálam, ők már fiatalon is elismert játékosok voltak. A bír'ó, vezetők, a benne e­tetík r _ lám az t sem tudták ki r­­gyok. P­l'ban ez nagy hát­rány! Mással kellett kitűn­nöm társaim közül. — ?? — A helyezkedésből élek. (Mayer Miskától tanultam.) Azután ritkán vállalkozom lövésre, mindig odaadom a labdát a jobb helyzetben le­vőnek. Én azt szeretem, ha magamra vonom a kapus fi­gyelmét, és a jobb helyzet­ben levő társam fejezi be az akciót. — Kiket tart a legjobb já­tékosoknak? — Akiket ez idáig sokat láttam játszani, azok közül Mayer és Dömötör tetszett a legjobban. — 1973. szeptembere óta van Szegeden. Mik az első benyomásai? — Koncz Istvánt, mint já­tékost nagyra tartottam, ma már elmondhatom, jó edző is. Az edzéslehetőséggel elé­gedett vagyok, az uszodai körülményekkel nem. Azt érzem, szeretik Szegeden sportágunkat, de azt is ér­zem, sokan mondanak olya­nok véleményt, akik nem ér­tenek hozzá. A vízilabda minden tekintetben rendkí­vül összetett sportág. Sok még az akadály. — Például? — Több bizalmat szeret­nék. Nekünk nagy előítélet­tel kell majd megküzdenünk a bajnokság során. Jól em­lékszem, néhány éve a BVSC túlnyom részt azért esett ki az OB I-ból, már rásütötték, hogy a mio­­ik osztályban a helye. Nos, ha jól tudom, húsz éve nem volt szegedi csapat a legma­gasabb osztályban. Minden bizonnyal s­­kan nézik majd ferde szemmel játékunkat. Legalább a s­egediek segít­­senek, harcoljunk együtt a bentmaradásért. Lesz majd mit lenyelnünk a mérkőzé­sek során. Azt kellene elér­nünk, hogy esetleg egy sze­gedi kupaviadalon, vagy ed­zőmérkőzéseken, vagy baj­noki találkozókon az egész országban megismertessük magunkat és fogadtassuk el, hogy mi OB I.esek vagyunk. — Mit vár a SZEOL 1974- es premierévelöl egy olyan játékos, aki minden váloga­tott keretet megjárt, már? — A sűrített fordulók a jól felkészült csapatoknak kedveznek. Bátran állítha­tom, mi ez't'eliess^ben e'L zett^nk, mint tavaly az Üi_ pisti Dózsa. Több gy@ngébb csapatot ismerek a SZEOL- nál. Bent kell maradnunk. — És mit vár önmagá­tól? — A szegedi József Attila Tudományegyetem jogi ka­rának első éves nappali sza­kos hallgatója vagyok, si­keres vizsgázást, és bentma­­radást az OB I-ben. Nemrégen Sárosi Lás­ló­val talélha­tom­­ az Új'esti D­ zsa ki­tűnősé ’el. k'csit ide­ges vlt. Hogy mi­ért ? — Csapó Gabor e'ch­ene'e­­le a Dózsából nem érdekelt, de Max Gabi a legstabilabb emberünk volt, nagyon saj­nálom, hogy jövőre nem játszhatunk együtt. Riskó Géza ff SZOMBAT, 1974. MÁRCIUS 2. Munkaalkalmak Szeged-állomás felvesz jegy­­vizsgálói munkakörben női dol­gozókat 18—35 éves korig, kocsi­­felirói, vonatfékezői, kocsirende­zői munkakörbe férfiakat 18—45 éves korig, 8 általános iskolai végzettséggel. Jelentkezni lehet: Szeged-állomás személyzeti cso­portjánál. x A Szegedi Ecset- és Seprűgyár férfi és női munkaerőket keres felvételre betanított és segéd­munkás munkakörökbe. Jelent­kezés: Cserzy M. u. 35. Munka­ügyi osztály. x Gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót keres a DELTEX Vál­lalat. Jelentkezni lehet: Szeged, Vértanúk tere 6. sz. x Asztalos szakmunkást rezsi­­asztalos munkakörbe, tehergép­kocsivezetőt és férfi segédmun­kást felvesz az Alföldi Bútor­gyár, Szeged, Cserzy Mihály u. 11. x A Szegedi Közlekedési Vállalat villamos kocsivezetői tanfolya­mot indít férfi és női munka­­vállalók részére. A tanfolyam idejére munkabért, az eredmény­től függően külön prémiumot fizet Önálló kocsivezetőként el­érhető kereset havi 2500 Ft, ezen felül évi 5000 Ft tömegközleke­dési juttatás, egyenruha ellátás és szabadjegy. Jelentkezni lehet március 1-től 15-ig Külső Pulz utca 2. szám. Forgalmi Osztá­lyon. A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanulási idő 1 hónap. Kere­set: 19­00—2600 Ft, betanulás után! Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes haza­utazást biztosítunk! Felvételi fe­lén az útiköltséget visszatérít­jük! Cím: P. F. V. Lőrinci Gyár 1183. Budapest, XVIII., Gyömrői út 85—91. Kérésére részletes tá­jékoztatót küldünk! x DEFAG Falemezüzeme: felvesz férfi és női munkaerőt segéd- és betanított munkakörbe, vala­mint műbútorasztalost. Láda­­részlegünkhöz, férfi és női lá­daipari szakmunkásokat és se­gédmunkásokat. Bölcsődei és óvodai ellátást biztosítunk. Je­lentkezés: Szeged, Budapesti út 1. sz. Munkaügyi csoportnál. Pincegazdaság azonnali belé­péssel felvesz villanyszerelő és lakatos szakmunkásokat. Jelent­kezés : Szeged, Tábor u. 3. sz. Műszaki osztály A DELÉp Házgyára felvételt hirdet az alábbi szakmákban: kőműves, vasszerelő, ács, kubi­kos, segédmunkás, vasszerelésben jártas segédmunkás. Kedvezmé­nyes juttatások: 44 órás munka­hét, ingyenes munkaruha, ked­vezményes étkeztetés, vidéki dol­gozók munkásszállodában elhe­lyezést nyerhetnek, illetve haza­­szállításukról gondoskodunk. Je­lentkezés: a Házgyár munkaügyi csoportjánál: Szeged, Budapesti út 8. x PNYV Szegedi Textilművek Gyára felvételre keres szak­képzett villanyszerelőket. Je­lentkezni lehet a Textilművek munkaügyi osztályán.­­ A szegedi Felszabadulás Tsz autóvillamossági szerelőt, hegesz­tő vizsgával rendelkező lakatost és gépszerelőt keres. Jelentkezni lehet: Suták Tibor kerületveze­tőnél, Újszeged, Bérkert u. 119. A szegedi Felszabadulás Tsz lánctalpas traktorvezetőket ke­res. Jelentkezni lehet Varga Sándor kerületvezetőnél, az Al­győi úti kertészetben. A Tápé postahivatal azonnali be­lépésre két belterületi kézbesítőt vesz fel. Lehet nő is. Autókarosszéria-lakatost fel­­veszek. Sír^ős. Tápé, Dózsa György u. 107. MÁV Vontatási Főnök«ép Sze­ded “Rendező azonnali belépés­sel felvesz dolgozókat m^zdony” fűtős munkakörbe. Felveszünk továbbá karbantartó villany s-e­­j relő, motorszerelő, lakatos szak­­­­munkásokat és fé­fi se'é'’mun­­­­kásokat. Szakmunkás után W»t­­, lábunk biztosítás* **a beiskol­­á­zunk ipari tanulókat Diesel­­szerelő, lakatos és villanyszerelő szakmákba. Fizetés és juttatá­sok a MÁV kollektív szerződés rendelkezései szerint. Felvilágo­­sítás és jelentkezés mindennap a Főnökség személyzeti irodájában. Vasműszaki szaksegédeket, raktári dolgozókat, gépírókat, portást, adminisztrátorokat azon­nali felvételre keres a VIDIA Délmagyarországi Vas-Műszaki Kereskedelmi Vállalat Szegedi Kirendeltsége (Szeged, Bakay Nándor u. 52.) x Csm. Pa­pírf­edolgozó ISZ Sze­ged, Huszár u. 8. alatt 5 női bedolgozót, 1 női hivatalsegédet és egy gépírni tudó általános adminisztrátort felvesz. x Az Aszfaltútépítő Vállalat Épí­tésvezetősége azonnali belépéssel­­ felvesz gépésztechnikust, labo­­­­ránst, gyors- és gépírónőt, *sz­­i­faltozó szakmunkást, hencerge­­nc«­rt. kult’kr»s brigádokat és segédmunkásokat. Jelentkezés: Szeged, Do­ozsmai úti telepen. * Szegedi Szűcsipari Szövetkezet felvesz perfekt gépelni tudó ad­­minisztrátort. Jelentkezés: Sze­ged, Tolbuhin sgt. 98. Műszaki Osztály. *­ Szeged 1. sz. postahivatal iro­dai munkára és külső munkára felvesz nőket és férfiakat. Je­lentkezés: Széchenyi tér 1. *• 14. * Adminisztratív munkakörbe­n>l gépelőt azonnali belépéssel fel­veszünk. „Sürgős 644/12.’ jeligére a Sajtóházba. X Szegedi székhellyel működő megyei hatáskörű szerv mező* gazdasági termékforgalmazásban jártas, illetve kertészeti, kisállat­­tenyésztési, mezőgazdasági tech­nikumi, főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkező munka­erőt keres, felvásárlási szakelő­adói munkakörbe, azonnali be­lépéssel. Pályázatokat „Felvá­sárlás 657/12” jeligére a szegedi­ Sajtóházba.­­ Az Országos Takarékpénztár* mórahalmi fiókja azonnali belé­péssel alkalmaz érettségizett munkaerőt, szerződéssel. Jelent­kezés fenti címen. x Szeged Megyei Tanács V. B Bölcsődék Igazgatósága szak­képzett gondozónőt, szakácsnőt keres felvételre. Jelentkezés Szeged, Párizsi krt. 27. x Heti 44 órás elfoglaltsággal délutáni műszakra takarítónőt felveszünk. „Sürgős 659/12” jel­igére a Sajtóházba. x Erősáramú technikusi képesí­téssel rendelkező dolgozókat fel­vesz a Szegedi Elektromos Szö­vetkezet Szeged, Kállai­ Ödön u. 6. x Közgazdasági technikumi érett­ségivel rendelkező, pénzkezelés­ben jártas adminisztrátort azon­nali belépéssel alkalmazunk. Je­lentkezéseket részletes önélet­rajzzal, fizetési igény megjelö­lésével „önállóság 660/12” jeligé­re a Sajtóházba.­­ Felvételre keresünk köponti­­fűtés és gázszerelő szakmunká­sokat, azonnali belépéssel Fize­tés megegyezés­e szerint. Jelent­kezés: Szeged, Járási Építőipari Szövetkezet, Szőreg, Tolbuhin tér 12. x Nyugdíjas­ gépkocsivezetőt al­kalmaz Intézet Pf. 399. Kezdő génírót alkalmaz Intézet pf. 399. KSZV Szegedi Kenderfonógyá­­ra nyugdíjas munkavállalót ke­res dekoráció, címfestés készí­téséhez. Jelentkezés a munka­erő-gazdálkodási csoportnál. Sze­ged, London, krt. 3. sz. x Közgazdasági technikumi vég­zettséggel rendelkezőt bérelszá­molói munkakörbe felveszünk. Jelentkezés: Szeged, Deák Fe­renc u. 22. MEK Bérelszámolás. A Szegedi Orvostudományi Egyetem épületgépészmérnököt és gépésztechnikust keres felvé­telre. Jelentkezés: főmérnöknél Szeged, Lenin krt. 107. sz., kedd és csütörtök 10—12 óra között. Fizetés (megegyezés szerint. ) Közgazdasági technikumi vagy képesített könyvelői végzettség­gel anyagkönyvelőt felveszünk. Jelentkezés a Csongrád megyei Tejipari Vállalatnál Szeged, Bu­dapesti út 6. sz. : Kezdő építésztechnikus női munkaerőt alkalmazunk rajzo­lói, szerkesztői munkakörben. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezés: MEK Beruházási Osz­tály. Szeged, Horváth Mihály u. 1/B. x DEFAG Falemezüzeme: felvesz villany«ter­lő és l*»k*tos szak­munkásokat. v*»1*»mint segéd­­m­unkátok­at. Felvétel e«-et*n óvo­dai és bölcsőde* e?látást biztosí­tunk. Jelentkezés» S^­^ed. Bu­dapesti út 1. sz. Munkaügy csoport^*!. x A Szegedi Alt. Vasipari I. Szövetk^e* fel­­ve«?: »zonn­ l* bu” k^^nhoz ka'*'*u*/'t*t. .T»’*»at­­ke^ni lehet a «zo,­"4.ken,i­,t mun­­k*»ü«TVi i-o^-'Hn. Szeged, Baj« út 3. sz. «hu x DEMASZ Központi I«?azo-*»tő«V­g-» 1 vn»'Mrt*'«­­Jw * s^tói és "**>•­­SzAmh’Gi ir'iaVikörho munka­vállalókat keres. Jelentkezés: Sz""»d. Fi­gurál tér 9. Szemés­zeti Osztály. x A József Attila Tudomány­­egyetem Gazdasági Igazgatósága 1 fő férfi és 1 fő női munkaerőt keres anyagi ta­ztálkodási, beszer­zési munkakörbe. Jelentkezni: JATE Ellátási Osztály, Szeged, Dugonics tér 13. II. em. 15. Szeged Városi Tanács Kórh­á­­za Szeged. Kossuth L. sgt. 42. felvesz élelmezési utókalkulá­tort, cukrászt, beteghordót, konyh­alányt, takarítónőt (taka­rítónőt nyugdíjast is, nyugdíja teljes meghagyásával). Pénztáros adminisztrátor dol­gozói azonnali belépéssel felve­szünk. AUTOKER Vállalat Lenin krt. 18. Jelentkezés: hétfőn. Gépírót és takarítókat keres a Juhász Gvush ,v*»n''rke«zó *'óis­к. di*», M ó«**4*l 14 óráig a Gazdaír­vi Igazgatóságon. MINDEN TÍPUSÚ háztartási hűtőgép GARANCIÁLIS ÉS FIZETŐ javítását rövid határidőre vállaljuk Szegedi Elektromos szö vetl<eset SZEGED, VIDRA II. 2. HŰTŐGÉP-OLAJKÁLYHA SZERVIZ, Telefon: 15-590.

Next