Délmagyarország, 1976. január (66. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-03 / 2. szám
Szombat, 1976. január 3 Szilveszter a tévében és a rádióban Csak a felébe kerülhet! — hirdette címében a televízió szilveszteri műsora. A takarékosságra hivatkozva — időszerű és majdhogynem divatos ez manapság! — jó előre kifogták a szelet a műsor készítői a zsörtölődök vitorláiból. Először azt hittem, csak én vagyok túlságosan izgága, amikor a tavalyi, jól sikerült műsor mércéjéhez próbáltam igazítani a mostani produkciót. Aztán kiderült, hogy a szilveszterezőknek az egyik fele szidta csak a műsort, a másik fele mást csinált, vendéglőben volt, rádiót hallgatott, társaságban szórakozott. A takarékosság fontos és időszerű, mondhatnánk parancsoló jelenség. Az ésszerű takarékosság, természetesen. A televízió is takarékoskodhat, sőt, takarékoskodnia kell. Megspórolhat különleges jelmezeket, hatalmas díszletépítményeket, tűzijátékot, visszafoghat a látványosságból, de miért kell a szellem termékeivel, az ötletekkel, a humorral, a nevetésre ingerlő művekkel éppen szilveszter estéjén takarékoskodni?!... Főiskolások bugyuta keretjátéka igyekezett valamiféle keretbe foglalni a szilveszteri vegyes salátát. Kelepelő számológép, a ránk tekeredő számlaszalagok próbálták érzékeltetni, hogy itt minden. Csak a felébe kerülhet így a siker is. Mert félsiker volt az óévbúcsúztató műsor, nem véletlenül, hisz valószínű, a szereplők fél gázsiért vállalták a fellépést. A villámtréfáknak se fényük, se dörgésük nem volt, az idősebb színészgeneráció dalra fakadt tagjai inkább esetlenségükkel csalták a nézők szájaszögletére a szánakozó mosolyt A tévések házibuliján valószínűleg jól szórakoztak a résztvevők. Hofi Géza politikai töltésű, laza gondolatláncolata szinte a műsor mentőöve volt, annak ellenére, hogy ő is alulmúlta megszokott önmagát. A műsor elején bezzeg fölcsigázták a kedélyeket. Arjen Lupin igazi, humoros kéziratot csempészett minden akadályt elhárítva a tévé műsorszerkesztőségébe, igazi, könnyfakasztó, kacagtató humoreszket. Csak azt nem tudom, hová tűnt a műsorból? Meggondolta volna, s visszacsempészte? Vagy eltették szűkebb napokra? Persze, a szilveszteri műsorral kapcsolatban mindig fokozott a várakozás. Az is igaz, hogy mindenkit kielégíteni, mindenkinek kedvére járni lehetetlen dolog. S ez most is így van. Egyik ismerősöm oda volt a bohóc Kudlik Juliért, a másik mérgelődve mondta, hogy maradjon inkább bemondónő. Egy idősebb rokonom megkönnyezte színészkortársainak opsrettdallamait, a buszon ugyanezt a számot két fiatal lány ócsárolta. Szóval megoszlottak a vélemények. Talán az egyik kollégámnak van igaza, aki azt mondta, ez volt a legjobb szilveszteri műsor, ilyet kell csinálni, szögezi az embert a készülék elé több órára, mellette nyugodtan lehet enni, inni, beszélgetni, akár ki is lehet menni, ott lehet hagyni az egészet... * T. L Jól járt, aki óévet búcsúztató nevettetőnek a kép nélküli hangot választotta szilveszter estéjén. Meglepetést, formabontást, nagyot akaró újítást ugyan nem hozott a rádiókabaré, szereplői is, humoralakjai is közismertek, havonta rendszeresen jelentkező bemutatóiból, de a humor savát-borsát adó aktualitás új, mai volt. Az 50. évét ünneplő rádió, úgy tűnik, semmi mást nem akart, csak hű maradni önmagához. Régi ,,bútordarab” Rátonyi, még a sok évvel ezelőtti Fehér ökör monológja óta emlékezetes, itt volt beköszöntőnek most is. Komlós János, mint szóvivő is ismert, tréfái, ötletei régóta közismertek, most is ő vezette a műsort. Az egykori humoristák klubjának talán minden tagja szerepelt, az ő jelenlétük sem volt újdonság. Mitől volt hát, hogy a csepeli munkásotthonba kitelepült, élő környezetben eljátszott műsornak közel egyharmadát jóízű taps töltötte ki? Nem fogta át az utolsó ötven évet, nem szerezte sziporkáit — sziporkák talán nem is voltak — az elmúlt harminc esztendőből, még a búcsúzó évet se páztázta át januártól decemberig, feldobott témái zöme év végi keltezésű volt. Az első öt percben már hallottunk a cukorról és az árváltozásokról, vagy a paksi lakótelepről. Régóta belátta már a rádió, hogy művi humornál, szófacsaró poénvadászatnál a természetes, felszabadult nevetés sokkal többet ért, és ehhez tartotta magát most is. Szenzációnak hatott viszont — reméljük, nem marad ez sem sokáig szenzáció —, hogy felső, sőt legfelsőbb helyekről is tettek föl kérdéseket a Mit üzen a rádió? című rovatnak. Vezérigazgatók, főigazgatók, igazgatók, államtitkárok, miniszterek „panaszkodtak” most olyan dolgokról, amilyenekkel hozzájuk fordult eddig a rádió. Élvezetes kérdéseket, csattanós válaszok követtek. A politikai kabaré bizonyította, hogy politikusokkkal együtt is tud nevetni. Peterdi Pál mondta, mert még szükségesnek érezte a külön magyarázatot ő is: Etelköz óta először vannak olyan főnökeink, akik nem szégyenüik, hogy humoruk van. Vitrai, Szilágyi, Petres, Hofi, Major Tamás, Tabi László, Kern András és társaik közismert tételt erősítettek hallgatóikban; a magyar közélet ismerete nélkül nincs nálunk jó kabaré, és a közélet nemcsak adatokat szolgáltat hozzá, de viselni is megtanulta. EL D. Szén Visontáról A Thorez bányaüzemben pénteken reggel munkába álltak a gépóriások: a visontai szénmezőn az elmúlt évinél is nagyobb méretű bányászati célkitűzések végrehajtását kezdték meg. A mátraaljai bányászok 1976-ban 6 millió ötszázezer tonna szén felszínre hozatalára vállalkoztak. Ezzel egyidejűleg 40 millió köbméter földet távolítanak majd el a szén terheiből, mintegy hétmillió köbméterrel többet, mint az előző évben. Ilyen magas bányaművelési teljesítményre hazánkban eddig még nem volt példa. (MTI) Nyereménybetétkönyvsorsolás Az Országos Takarékpénztár pénteken Budapesten tartotta a nyereménybetétkönyvek 1975. negyedik negyedévi húzását, és 1975. évi fő sorsolását. A húzáson a december 29-ig váltott és a sorsolás napján érvényben levő nyereménybetétkönyvek vettek részt. AZ 1975. ÉTVI NEGYEDIK NEGYEDÉVI SORSOLÁS Mindazok a nyereménybetét könyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvégződése) az alább felsorolt számokkal megegyezik, negyedik negyedévi átlagbetétjüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték, azámvégződés nyeremény szám végződés nyeremény AZ 1975. ÉVI FŐ SORSOLÁS Azok a nyereménybetétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó négy számjegye (szám végződése) a kihúzott négyjegyű számmal megegyezik, az 1970. évre számított éves átlagbetétjüknek 1000 százalékát nyerték. A fő sorsoláson kihúzott számvégződés: 8325 A nyereményösszeget — amelyből 20 százalék nyeremény illetéket vonnak le — a betétkönyvet kiállító OTP-nek, vagy posi ttfaittal január igétől Sieti jkre ... . 5 Levélváltás munkásőrtémában Meghozta a posta a Munkásőr Sajtószolgálat című tájékoztatót. Az országos parancsnokság félévenként megjelenő kiadványa érdekes dokumentumokat közöl a munkásőrség életéről, sikereiről, terveiről. Az Adatok, tények rovatban olvasható, hogy a szocialista versenymozgalom 1975. évi eredményei alapján a Szentes járási-városi munkásőregység is a legjobbak között szerepel. Megtudható belőle: Munkásőrnek a címe annak a hamaros — valószínűleg a nemzetközi nőnapra — megjelenő könyvnek, amelyben az önkéntes fegyveres testületek nőtagjai vallanak hivatásukról, elkötelezettségükről, munkájukról. Számunkra azonban legérdekesebb egy szegedi vonatkozású levélváltás. Miután a Népszabadság 1975. október 17-i számában Acélszürkében címmel riport jelent meg egy munkásőrgyakorlatról, Ecsedi Gézáné, a forradalmi munkásmozgalom régi szegedi harcosa napokon belül levelet küldött Erdélyi Györgynek, a cikk szerzőjének. „Engem annyira meghatott ez a cikk — írta —, hogy én azt szóval leírni nem tudom... Külön kell szólnom Zsók Ferenc parancsnok elvtársról, egész magatartásáról, ahogy bemutatta önnek hozzátartozó munkásőr harcostársait. Különösen az hatott meg, amikor azt mondta önnek, hogy legszívesebben levenné parancsnoki sapkáját és fedetlen fejjel tisztelegne az öreg harcostársai előtt.” Aztán közvetlenül a parancsnokhoz szól a levél: „Vegye úgy, hogy ön előtt gondolatban fedetlen fejjel most meghajolt és tisztelgett egy szegedi munkásasszony ... Igaza van önnek, szocializmust csak úgy lehet építeni. Egy kérésem volna Önhöz, parancsnok elvtárs: ha legközelebb összejön az ön egysége, adja át harcostársaimnak forró üdvözletemet, és minden munkásőrnek meleg kézszorításom.” A címzett természetesen továbbította a levelet az illetékes parancsnoknak, aki válaszolt Ecsédi Gézánénak: „Örülünk annak, hogy országunkban mind több az olyan becsületes emberek száma, akik elismerik munkásőreink nehéz munkáját. Kérését teljesítjük, és egységgyűléseinken levelét teljes egészében ismertetjük... A magam és munkásőr elvtársaim nevében ígérem, hogy pártmegbízatásunkat, vállalt kötelezettségeinket erőt és fáradságot nem kímélve teljesítjük... Zsók Ferenc, a Munkásőrség Somogy megyei parancsnoka.” A fenti levélváltás részleteinek közlését azért tartjuk időszerűnek a Délmagyarországban, mert holnap, január 4-én tartja ünnepélyes egységgyűlését a szegedi Gera Sándor munkásőr-zászlóalj. A pártmegbízatás egyéves teljesítéséről számot adó munkásőr elvtársaknak mi is köszönjük a szilárd helytállást, és kimagasló sikereket kívánunk 1976-ban is. Konok hentesek Teljesítetlen jogos kívánság A különböző lapokban megjelenő főzési tanácsokban mind többször hívják fel a háziasszonyok figyelmét a marhahús előnyeire. Ilyeneket olvashatunk: „Ha azt akarjuk, hogy a hús hamar megpuhuljon, jó, ha kétszer, háromszor is átdaráljuk, illetve a húsboltban átdaráltatjuk”. — Ugyan hol élnek ezek a főzési tanácsadók!? — tolta el maga elől felháborodva az új receptúrát egy háziasszony ismerősöm, majd hozzáfűzte: — Szegeden a húsboltokban nemhogy többször, egyszer sem darálják meg a marhahúst, bárhogy kérem is. Utána néztem felháborodása okának. Szegeden az élelmiszerkiskereskedelmi vállalat 26 hentesüzlettel rendelkezik és mindegyikben egy daráló van, amelyben csak disznóhúst hajlandók darálni. Marhahúst esetleg csak akkor, ha legalább 10 kilogrammot vásárol valaki, mert ekkora mennyiség után már érdemes szétszedni és kitakarítani a masinát. A szóban forgó vállalat igazgatóhelyettesének jelenlétében két hentesüzlet vezetőjét nem kellett ugyan meggyőznöm a többször darált marhahús előnyeiről, a háziasszonyok munkájának megkönnyítéséről, a darálástól mégis húzódoztak. Hivatkoztak létszámhiányra, az üzletek szűk voltára, a szakma elnőiesedésére, arra, hogy előre nem darálhatnak, csak a vásárlók szeme előtt, a darálók pótolhatatlan késeire, a háztartási darálókra stb., csakhogy lesöpörjék asztalukról a háziasszonyok jogos kívánságát, — bármely hentesüzlet — elvileg — természetes és mindennapos szolgáltatását. Beszélgetésünkben akkor állt elő fordulat, amikor megkérdeztem: régente vajon megtagadta-e bármely hentesüzlet tulajdonosa egyetlen vásárlójának is azt a kívánságát, hogy a marhahúst darálja le egyszer, sőt kétszer is? Kár kertelnünk. A választ mindannyian tudjuk: nem. Hogy a szolgáltatásnak ezt a tekintélyét több vagy jobb daráló használatával állítja-e vissza hentesüzleteiben a szegedi KLIKER, azt bízzuk rá. Elégedjünk meg annyival, hogy a jogos kívánalom kielégítésének csak megleli előbb-utóbb a módját. Akkor a háziasszonyok Szegeden is készíthetnek majd marhahúsból például tatár vagy orosz bifszteket, gombás ragut, amikor a darált marhahúst kevés olajon fedő alatt pároljuk, vagy amikor a finomra darált színhúsból rántott marhaszeletet készítünk. Mert ugyebár a háziasszonyok jogos kívánságát mégsem lehet lesöpörni a hentesüzletek pultjáról sem, bár eddig ez volt a gyakorlat. L. F. Hogyan kezdje, aki vadász akar lenni? Kora ősztől a tavasz kezdetéig tart a vadászat főszezonja. Bizonyára sokan gondolnak tehát arra, hasznos, sportszerű módja lenne a szabadidő eltöltésének, ha beállnának korunk nimródjai közé. Felmerül azonban a kérdés: hogyan kezdjék? A kérdésre a Magyar Vadászok Országos Szövetségében így válaszoltak: — Ha valaki vadász akar lenni, annak először is felvételét kell kérnie egy vadásztársaságba. A társaság közgyűlésén döntenek az illető kéréséről, s kedvező döntés esetén elnyeri a vadászjelöltséget. Ezek után — a belépési és a tagdíj lefizetése ellenében — tagsági igazolványt kap. — A jelöltség ideje alatt — ez fél év — a vadászjelölt ismerkedik az egyesületi munkával, a vadászélettel, a vadászterülettel, tanulmányozza a vadászat és a vadgazdálkodás szabályait. Eközben a társaság vadászmestere felkészíti őt az állami vadászvizsgára, amely kiterjed az elméleti és gyakorlati tudnivalókra. A vizsgát a jelölt a megyei vizsgabizottság előtt köteles letenni. A sikeres vizsga és a megfelelő feltételek fennállása esetén a rendőrség kiadja az illetőnek a fegyvervásárlási engedélyt, ami egyben a MAVOSZ tagsági könyv kiváltására is jogosít. A tagsági könyvbe pecsételi bele a rendőrség a fegyver birtoklásához szükséges fegyvertartási engedélyt. Ahhoz, hogy a társasági tagsággal, sikeres vizsgával, fegyvertartási engedéllyel rendelkező vadász gyakorlatilag is űzhesse ezt a szép sportot, vadászjegyet is kell váltania a megyei tanács vadászati felügyelőjénél. Mindezek birtokában aztán elkezdhet vadászni saját társasága vadászterületén, vagy meghívás esetén az ország bármely társulati területén, rezervátumban pedig külön engedéllyel vadászhat. Ami a kezdő vadász legszerényebb felszerelését illeti, az nagyon hasonlít ruházat szempontjából a turistaöltözékre, azzal a különbséggel, hogy színének a terephez kell alkalmazkodnia, nem lehet feltűnő. Végül pedig: jó vadász-szerencse is feeti, v Tévedések Moholy-Nagy körül A Délmagyarország december 24-i száma ismertetést közölt Berecz Miklós tollából a Magyar Nemzeti Galéria Moholy-Nagy emlékkiállításáról. A cik két olyan téves adatot tartalmaz, melyek helyesbítését, továbbélésük megakadályozását igen fontosnak érezzük. Moholy-Nagy László Bácsborsódon született, nem pedig a cikkíró által említett Bácsborsodon. Korábban is fölbukkant ez a téves adat, akkor Péter László éppen a Délmagyarország hasábjain (1970. júl. 21.) igazította ki a tévedést. A cikk befejezésében Berecz Miklós a következőket írja: „...abban az iskolában tanult valaha Moholy-Nagy László, melyben Babits Mihály is tanított akkor.” Ez is tévedés. Moholy-Nagy, a szegedi állami főgimnázium (ma: Radnóti gimnázium) növendéke volt, 1905 és ma között. Babits Mihály, a főreáliskola (ma: Vedres István építőipari technikum és szakközépiskola) tanára volt 1906 őszétől 1908 nyaráig. (Az épület Horváth Mihály utcai frontján Borsos Miklós szobrászművész alkotása őrzi a költő szegedi tanáréveinek emlékét.) Megjegyzem, a szakirodalom eddig egyetlen olyan adatot sem közölt, amely a főreáliskola tanára, és a 11—13 éves állami főgimnáziumi kisdiák kapcsolatára utalna. Bodri Ferenc alapos cikke is (Tiszarér, 1972/8. sz.) csak pesti kapcsoltukat elemzi. Sajnálatos, hogy ez a téves adat első ízben a Magyar Nemzeti Galéria emlékkiállításának a katalógusában (!) látott napvilágot, valamint az is, hogy a cikkíró e hibás adatot — az annyiszor leírt helyes adatok ismerete hiányában — kritikátlanul átvette. '' — A. F[ j