Délmagyarország, 1976. március (66. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-02 / 52. szám

Kedd, 1976. március 2. Ágyneműk, exportra Á­gyneműgumi­túrákat ex­­portál az Általános Ruhá­zati Szövetkezet A tevékeny­ségi körében újdonságot je­lentő exportot a Hungarocoop útján bonyolítják le. Havon­ta 300 ezer méter ágynemű­­anyagot dolgoznak fel egy belga cég, a legnagyobb európai ágyneműexportőr részére az új mezőkövesdi üzemben, s később pedig­­ Sárokon és Tatabányán is. A szövetkezet egy kanadai megrendelő részére is szállít modern ágyneműgarnitúrá­­kat, amelyeket a külföldi partner által küldött anya­gokból szabnak-varrnak, speciális kanadai és belga gépeken. Csendesek a hajnalok Ha nem is hajnalba, de ké­ső éjszakába nyúlt vasárnap este a Csendesek a hajnalok című szovjet film vetítése, mégis, aki csak tehette, meg­nézte. A Borisz Vasziljev kis­regényéből készült alkotást túlzás nélkül az utóbbi idők legjobb szovjet filmjei közé sorolhatjuk. Noha háborús a téma, az alkotók — a kisregény szel­lemének megfelelően — nem a szokványos, lélegzetelállító harci pillanatokra helyezték a hangsúlyt A nehezebb, egyben járatlanabb utat vá­lasztották — nagyrészt nyil­ván Borisz Vaszil­jevnek kö­szönhető, aki Sztanyiszlav Rosztockij rendezővel a for­gatókönyvet írta —, nem az elvont hősiességet, inkább azt a lélektani folyamatot próbálták nyomon követni, melynek során a szerelem­ről, boldogságról, szép ruhák­ról, csinos frizurákról álmo­dozó fiatal lányok eljutnak a harc vállalásáig, az önfel­áldozásig. Mert Zsenya, Gál­ya, Liza és a többiek nem hő­söknek születtek, vágyaikban bármelyik mai fiatal társuk­hoz hasonlóak. Az életre, nem pedig a hősi halálra készül­tek. A Nagy Honvédő Há­ború idején katonaruhába bújtak ugyan, s biztos kézzel irányítják a légvédelmi ágyút, kezelik fegyverüket, de nem lesznek hűtlenek ere­deti, fiatalos, vidámságra fo­gékony életükhöz sem. A film története röviden összefoglalható. A lányok Vaszkov, a harcedzett, kicsit morgós, alapjában mégis jó­szívű őrmester vezetésével nekivágnak az erdőnek, hogy foglyul ejtsék a németeket. Közben kiderül, hogy az el­lenség túlerőben van, a ma­roknyi szovjet csapat felőr­lődik, a lányok sorra meg­halnak. A rádió csak kisebb, szétszórt összecsapásokról be­szél. A film szándéka éppen annak érzékeltetése, hogy a háborúban a jelentéktelen­nek tűnő, hírbe alig kíván­kozó események mögött is emberi tragédiák rejlenek. A szándék maradéktalanul meg­valósult, elsősorban a jó ren­dezés folytán. Sztanyiszlav Rosztockij, noha kellőképpen hagyta érvényesülni az ap­róbb, lélektani motívumokat, mindvégig gondosan ügyelt arra, hogy a legkisebb rész­let is előrevigye a játékot, új és új adalékként — ha tetszik, színként — kapcso­lódjék a megrajzolni kívánt háború képébe. Törekvésével összhangban a Csendesek a hajnaloknak nincs főszerep­lője, a lányok és az őrmes­ter figurája egyaránt fontos; kiegészítői, értelmezői egy­más jellemének. Az már a színészi alakításokat dicséri, hogy a figurák mégsem se­matikusak. A film jó példája a sok­szor, számtalan formában megírt, filmbe foglalt téma újjáalkotásának. Kár, hogy a szerzők néhány ponton en­gedtek a kísértésnek —­ pél­dául a keretjátékban —, s olykor, ha elvétve is, de szó­hoz juttatták a frázisokat. A történet, a játék ugyanis ön­magáért beszélt, külön ma­gyarázat nélkül is elérte vol­na hatását. Mindenesetre a vasárnap este vetített szov­jet filmhez hasonlót szívesen látnánk máskor is. L. Zs. Lottótárgynyeremények —a 7. hét szelvényeire Hétfőn, a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság budapesti, Münnich Ferenc utcai székházában kisorsolták a lottó 1976. február havi tárgynyereményeit ■— a 7. hét szelvényeire. Az alábbiakban közöljük a szegedi totó-lottó körzeti iroda területén eladott és nyereménnyel kisorsolt lottószel­vények számát és a nyereményt 56 761 433 „tetőtől talpig fel­öltözhet”. 55 760 309 utalvány. 55 772 099­ utalvány. 61 000 555 utalvány. 61 008 302 textilutalvány. 61 016 175 utalvány. 61 018 190 utalvány. 81 033 827 utalvány. 61 030 940 textilutalvány. 01 032 309 „ki mit Választ”. 61 034 474 hű­tőgép. 61 034 774 hűtőgép. 61 038 101 bútor lakberende­zés. 61 039 263 utalvány­a. 043 947 tv. 61 047 524 utal­vány. 61 052 179 utalvány. 61 035 358 utalvány. 61 062 359 sztereó magnetofon és utal­vány. 61 068 172 utalvány. 61 079 783 utalvány. 61 094 634 utalvány­ 61 097 517 sztereó rádió, magnetofon és utal­vány. 61 105 773 hűtőgép. 81 115 840 tv. 61 164 255 tex­tilutalvány. 61 167 897 rádió. 61 192 349 utalvány. 61 197 282 utalvány. 61 207 873 utalvány. 81 348 813 utalvány. 61 262 703 színes tv. 61 263 536 színes tv. 81 385 956 utalvány. «1 277 221 utalvány. 61 281 006 utalvány. 81 393 000 utalvány. 61 294 934 utalvány. 81 294 985 utalvány. 81 296 590 színes tv. 61 303 613 utalvány. 61 313 102 sztereó magnetofon és utalvány. •1316 434 „tetőtől talpig felöltözhet". 61 337 386 tv. 61 341 158 utalvány. 61 373 470 „tetőtől talpig felöltözhet”. 61 373 472 „tetőtől talpig fel­öltözhet”. 61 380 987 utalvány. 61 418 361 utalvány. 61 412 054 utalvány. 61 451 003 utalvány. 61 479 193 konyhafelszerelés. 61 497 454 színes tv. 61 501 587 „tetőtől talpig felöltözhet”. 61 503 233 utalvány, 61 504 254 utalvány. A nyertes szelvényeket 1976. március 30-ig kell a tető­­lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorsíistó közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. 7 ail 070 textilutalvány. 7 228 549 hűtőgép. 7 238 926 utalvány. 7 249 622 utalvány. 7 251 937 textilutalvány. 7 269 576 utalvány. 7 370 304 utalvány. 7 298 241 utalvány. 7 311 496 utalvány. 7 338 875 utalvány. 7 352 550 utalvány. 7 355 894 utalvány. 7 371 104 utalvány. 7 403 525 textilutal­vány. 7 416 787 utalvány. 7 421 965 utalvány. 7 422 356 utalvány. 7 443 608 „tetőtől talpig felöltözhet”. 7 442 609 „tetőtől talpig felöltözhet" 7 535 169 utalvány. 7 557 432 bútor. 7 564 558 textilutal­vány. 7 671 138 hűtőgép. 7 573 874 sztereó rádió. 7 576 339 utalvány. 7 584 333 tv. 7 591 917 textilutalvány. 7 641 9«« utalvány. 7 656 845 u­tal­vány. 7 669 930 utalvány. 7 700 099 utalvány. 7 713 868 utalvány. 7 738 221 hűtőgép. 7 743 159 bútor. 7 750 787 utal­vány. 7 760 250 utalvány. 7 785 798 utalvány. 7 778 341 utalvány. 7 833 609­­ tetőtől talpig MBItMttt”, 7M5012 utalvány. 7 853­­­77 utalvány. 7 860 161 te, 7 881 490 utal­vány. 7 093 943 utalvány. 7 806 138 konyhafelszólalás. 7 918 398 utalvány. 1 983 530 spines tv. 7 943 354 textil­utalvány. 7 050 704 utalvány. 7 971 173 utalvány. 44 491 047 „tetőtől talpig felöltözhet”. 44 759 378 textil­­utalvány. 44 738 SIS utalvány. 44 745 731 színes tv. 44 745 786 hűtőgép. 44 762 281 utalvány. 55 479 058 rádió. 65 483 070 utalvány. 55 483 602 tv. 55 409 367 utalvány. 55 518 033 hűtőgép. 55 735 418 színes tv. Modellkísérletek A Keszthelyi Agrártudo­mányi Egyetem mezőgazda­­ságtudományi karának kuta­tói szennyvíztisztítási modell­kísérleteket folytatnak. A kísérletek célja az úgyneve­zett kommunális szennyvizek tisztításakor érvényesülő bio­lógiai törvényszerűségek meghatározása. Erre a cél­ra 0,8 köbméter térfogatú, nyitott, polietilén fóliával be­tett betsBQgdeeeéJsa fejte­* tek, amelyekben városi üle­pítőből származó szennyvizek­­ nyersanyagának bomlását vizsgálták komplex kémiai­biológiai módszerekkel. Valamennyi évszakban kü­lönböző terhelési próbákkal keresték a biológiai egyen­súly határait. A kísérletek eredményeit elsősorban a Balaton vízvé­delmében hasznosíthatják. ÖCS» V­éradónapok Véradónapot rendezett a Vöröskereszt városi szerve­zete és a Véradóállomás Mórahalmon, ahol eddig 170-en adtak vért, húszan pedig néhány hét múlva tartják karjukat, amikor egy kislány szívműtétéhez lesz szükség nagyobb mennyiségű vérre. Megtartották Algyőn, az Olajipari Vállalatnál is az idei első véradónapot, ahol 120 ember vizsgázott jelesre humanitásból. Hl? HOL? MIKOR? ISIS. MÁRCIUS 3. - KEDD - NÉVNAP ! LUJZA A Nap kel­t óra 83 perckor, és nyugszik 17 óra 30 perckor. A Hold kel­t óra 31 perckor, és nyugszik 19 óra 21 perckor. vízállás A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plüss 193 cm (áradó). SZÁZTÍZ ÉVE született Bite Pál (1866-1950), szocialista tanító, a forradalmak ide­jén tanfelügyelő és a közalkalmazottak szakszervezetének szegedi elnöke, népies elbeszélő. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: Az eltüs­­­szentett birodalom. - Hófehérk­e­­bérlet. Este 7 órakor: Manon Lescaut. - Somlay-bérlet. MOZIK Szabadság: fél 9 órakor: Pró­baidősök (színes, m, b. szovjet), háromnegyed 6 ea 8 órakor: Vö­rös rekviem (színes magyar). Fáklya: fél 3 órakor: Iskola­mozi — 6-7. osztályosoknak - háromnegyed 5 és 7 órakor: Ok­lahoma olaja (14 éven felüliek­nek, színes amerikai). Vörös Csillag: délelőtt 1« óra­kor: Vörös rekviem (színes ma­gyar), délután negyed 4, fél 6 és háromnegyed 6 órakor: Arany­­vadászok (14 éven felülieknek, színes olasz, 30 százalékos fel­emelt helyárral). Ügyeletes gyógyszertár Klauzál tér S, az­ (13/57-es) este 9 órától reggel 7 óráig. Csak sür­gős esetben. BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) ve­szi fel, sebészeti Ügyeletet is a II az. Sebészeti Klinika tart. Állatorvosi ügyelet Március 6-ig szombat 13 órától hétfő reggel 6 óráig, hétköznap este hat órától reggel hat óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes. I. és HI. kerület, Gyálarét, Kiskundorozsma területén: dr. Duba István állatorvos. Lakása: Újszeged, odesszai krt. 8. Tele­fon: nincs. A­ kerület, Algyő, Tápé terü­letén: dr. Major József állator­vos. Lakása: Algyő, Géza u. 8. Telefon: #, Szőreg, Orszentiván, Tiszaszi­­get, Kübekháza területén ügye­letes: dr. Kalmár Sándor állat­orvos. Lakása: Újszeged, Hlaha Lujza u. 31., I. em. Telefon: nincs. BUDAPEST 1­­9.00: Tévétorna (ism.) 9.03: Iskolatévé: Környezetism 9,33: Ifjúsági riportfilm (Ism.) 11.10: Játsszunk bábszínházat! 11.33: Kémia 14.05: Környezetismeret (ism ) 17.18: Hírek 17.30: A világ nagy cirkuszai 17.50: Nyitott boríték 18.30: A költészet percei 18.43: Játék a betűkkel 19.10: Reklámműsor 10.13: Esti mese 19.30: Tévéhíradó 30.00: Tévétorna 30.05: A Mojszejev együttes műsora 31.05: A Tévéhíradó különkiadása az SZKP XXV. kongresszusáról Kb. 31.30: A hazáról - magyar rövid­film. 33.00: Csapatjáték és taktika a labdarúgásban — I. 33.30: Tévéhíradó 3. 33.30: Tisztelgés Louis Armstrongnak BELGRÁD I. 17.10: Magyar nyelvű tévénapló 17.45: Népszerű­ tudományos film 18.15: Foglalkozások ábécéje 18.45: Népi muzsika 38.00: Nyitott képernyő 20.50: A csillagok néznek az­ égről BELGRAD 8. 11.43: Filmc­klus 18.00: Humoros adás 30.00: Iván — tévédráma 30.50: Huszonnégy óra 31.10: A fehér gomb 21.30: Tűzföld EBRf Kossuth rcm­a HABASSAO I. betűjét Szeged, Kiss Is­ván és Tóth Márta, Antal Lajos és Xató Raster Bagón András György és KaUuszi Katalin Mal­id, Ko­vács András János és Kiss Edi, Dancsó Imre és Fehér Ha­ ipár­ké, Nagy József és Papp Juli­­anna, Tóth János és Roczkov Katalin, Vecsernyés Pál Má­tyás és Molnár Mária, Molnár Sándor­­ és Brótár Mária Mar­git, aer*a János és Lévai Pi­roska Mal­id, Pádi Gábor és Sohiek Marton Regina Gods József és Tápai Mária, Nárpi Ferenc Dezső és Szabó Mária, Tóth István Antal és Tóth Má­ria. Balogh Sándor és Katona Ágnes házasságot kötöttek. II. kerület Szeged: Kugler Flórián és Czapp Gizella házasságot kö­töttek. I. kerület Szeged: Nagy Zoltán és Pa­taki Edit, Jega-Szabó Gábor és Balogh Magdolna, Tóth Kál­mán és Szabó Márta, Tanács László és OUa Katalin, Bartók Antal és Újvári Katalin Aran­ka házasságot kötöttek. születés I. kerület Szeged: Nagy Mihálynak és Kósa Erzsébetnek Erzsébet. Pe­tő Zoltánnak és Fekete Maria Katalinnak Melinda. Cságrány Ferenc Lászlónak és Nagy Ju­lianna Erzsébetnek Zsolt, Kösz­­ler Antalnak és Laskai Ágnes­nek Bianka, Kispéter Imrének és Tus?­inger Ágnesnek Otília Éva. Gyuris Menyhértnek és Csongrádi Jolán Katalinnak Ste­fánia, Vörös Jánosnak és Hor­váth Rozália Etelkának Gábor, Farkas Tibor Lászlónak és Nagy Katalinnak Tibor, Klivinyi Mi­hálynak és Tóth Erzsébetnek László, Lantos Lászlónak és Szécsi Rozáliának Erika, Far­kas Antalnak és Takács Ágnes Máriának Tibor István, Hídvé­gi Bélának és Kiss Máriának Róbert, Szilágyi Mátyás János­nak és Lévai Etelnek Zsolt Má­tyás, Malatinszki Péternek és Gyuricza Kornélia Máriának Csaba, Nagy Istvánnak és Sza­bó Juliannának Csaba, Árva Ferencnek és Kónya Piroská­nak Nóra Zsuzsanna, Süli László Mihálynak és Kotyera Margitnak László, Józsa László­nak és Kondász Julianna Ro­záliának Judit, Bánd Sándor­nak és szalai Máriának Sán­dor, Kormányos Istvánnak és Pallagi Klárának István, Mayer Miklósnak és Platz Zsuzsanná­nak Henrietta Zsuzsanna, Bo­­szágh Gyula Zoltánnak és Drá­vai Ágnesnek Attila, Kazi Im­rének és Molnár Erzsébetnek Péter. Nagy Mihály Gábornak és Triebl Magdolnának Gábor. Takács Józsefnek és Dudás Ilo­nának Tibor. Kmetyó Gyulá­nak és Cz­ékus Annának Anita, Király Pongrácnak és Csorba Julianna Teréziának Katalin, Bajusz Tamásnak és dr. Ka­­bók Katalinnak Ildikó, Masa Istvánnak, és Vecsernyés Ibo­lyának István. Árendás uécaki Családi események­ nak és Oláh Anti Erzsébetnek Anikó, Ábrahám Józsefnek és Narozsnyik Máriának Tibor, Papp Józsefnek és Engi Anná­nak Zsuzsanna. Illés Mihály Gézának és Faragó Gizellának Zsuzsanna. Takács Tibornak és Bozó Ibolyának Tibor. Szabó Lászlónak és Bánfalvi Zsófiá­nak Zsófia. Battancs Ferenc­nek és Szúnyog Mártának Szil­via Kitti, Gyóni Mihály József­nek és Tari Máriának Zsolt, dr. szöllősi Jánosnak és Kovács Irénnek Dalma, Sándor Sán­dornak és Borka Erzsébetnek Erika. Fodor Mihálynak és Ma­dár Mária Magdolnának Raj­­mund Mihály. Simon István Jó­zsefnek és Molnár Erzsébet Ró­zsának István Attila. Sutka La­josnak és Horváth Irénnek László, Kopasz Istvánnak és Nagy-György Zsuzsannának Ist­ván. Török János Péternek és Beesel Margitnak Ibolya, Sári Miklósnak és Szíjártó Rozáliá­nak Miklós, Nagy Istvánnak és Gulyás Piroskának Piroska, Frank Pálnak és Dékány Anikó­nak László Pál, Bányai Péter Jenőnek és Sós Saroltának Szabolcs Krisztián, Czuczka La­josnak és Máté Zsuzsannának Anita, Móricz Jánosnak és Bé­kési Magdolnának Endre János, Tóth Andrásnak és Kormányos Mária Annának Anikó, Nyer­ges Zoltánnak és Bocsa Ágnes Erzsébetnek Zoltán Antal. Adá­­nyi István Kálmánnak és Ba­logh Honának Szilvia, Farkas József Andrásnak és Dauda Magdolnának Zsolt. Frankó Miklósnak és Kiss Máriának Miklós Dániel, Szepesvári Jó­zsef Jenőnek és Herke Erika Magdolnának Viktória Erika Vincze Jánosnak és Fehér Em­ma Erzsébetnek Zita. Szegvári Ernő Tibornak és Horváth Györ­gyinek Szabolcs Zoltán, Vajna Andrásnak és Varga Margit­nak Anita, Sánta Ferenc Jó­zsefnek és Kardos Évának Fe­renc, Nagy Istvánnak és Szél Julianna Máriának Diána, Győrffy Sándor Lászlónak és Bukva Erzsébetnek Péter Sán­dor, Tanács Józsefnek és Rácz Máriának Erika. Devosa József­nek és Dér Mária Annának Iván, Magosh­ázy Ferencnek és Csűri Ibolya Erzsébetnek Fe­renc Társi Ferenc Lászlónak és Martonosi Gizellának Katalin Gizella, Kerényi Istvánnak és Csömör Ilonának László, Bá­nyai András Istvánnak és Hor­váth Ilona Arankának Anikó Irén, Zsikla György Jánosnak és Palásti Honának Endre György, Gombos István László­nak és Marót: Honának Zsolt, Pállai Zoltánnak és Bog* E Er­zsébetnek Angéla. Tóth István­nak és Kollár Éva Máriának István. Tóth Györgynek és Laj­­kó Erzsébetnek Edit. Pesti Jó­zsefnek és Bálint Mártának László József, dr. Pokorny La­josnak és Nöszt Anna Kata­linnak Anna nevű gyermekük született. Ii. kerület Szeged: Rauck József­­ And­rásnak és Lajos Gabriellának Gabriella Aranka, Balogh Jó­zsefnek és Jaksa Mariának Má­ria, Király Gergelynek és Bo­rsó Emíliának Angéla, Volford Imrének és Tóth Máriának Henriett, Gyovai Lászlónak és Adamik Juliannának László, Maróti Tibor Gyulának és Ko­vács Mária Magdolnának Ti­bor Attila, Födi Sándornak és Fődi Honának Krisztián, Laka­tos Sándornak és Kasza Erzsé­betnek Róbert, Varga Géza Lászlónak és dr. Simon Márta Editnek Bence Ákos, Ferenczik Pálnak és Gémesi Irénnek Gá­bor Pál, Forrai Sándornak és Fodor Máriának Krisztina Pi­roska, Képrai Ferencnek és Rácz Rozáliának Anett Szilvia, Bertalan Jánosnak és Vecser­nyés Évának Judit, Gedey Sán­dor Andrásnak és Kató Emmá­nak Sándor Csaba, Halász Im­rének és Zók Ilonának Erika, Horváth István Györgynek és Konkoly Éva Rdikónak Éva, Korom Jánosnak és Mostoha Ilonának Judit Erika, dr. Fó­­rizs Sándornak és Kocsis Mar­gitnak Gergely, Galambos Lászlónak és Ábrahám Máriá­nak László Titván, Juhász Zol­tánnak és Kocsis Éva Ilonának Róbert, Kis Lajosnak és Marek Márta Piroskának Ildikó, Nagy Vilmosnak és Magyar Rozália Erzsébetnek Kornél Lajos. Hop­pál Istvánnak és Tapsi noná­­nak Anita Ilona, Kolompár Or­bánnak és Patai Katalinnak Éva nevű gyermekük született. halálozás I. kerület Szeged: Szeles Péter, Kohn Ábrahám Gáborné Nagy Anna, Bzente Elvira Regina, Bártfai Csaba, Gombos Mihály, Canja­­vec Béláné Huszta Anna, Ka­posi József, Ábrahám József, Bodonyi Péterné Molnár Rozá­lia, Czirok Mártonná Gál Juli­anna, Györke Erzsébet, Kirí Ferenc, Gaáp Mihály, Szenes Kornélné Klucsovszky Aranka, Veres Ferencné Ottlik Rozália, Varga Józsefné Kotormány Emília, Komáromi Jánosné Ko­vács Rozália, Somogyi Imréné Hrabovszky Mária, Nagy Ist­ván, Deák Antalné Laczl Er­zsébet meghalt. I. kerület Szeged: Gera­ József, Bárá­ny­ Sándorné Kurusa Mária, Barna Nándor meghalt. III. kerület Szeged: Berta Istvánná Var­ga Viktória, Pecze Károlyné Slornyák Rozália, Grigercsik Endre, Katona Jánosné Barsi Julianna, Fürtön Ferenc, Borza Sándorné Marton Anna, Péter­­szabó Erzsébet, csüeg István, Pikes János meghalt. 8.87: Zenekari muzsika Közben: 6.90: Én és a társadalom 10.03: Iskolarádió 10.35: Puccini: Angelica névé­rt.35: Hét bagoly — 14. rész 13.35: Melódiakoktél Közben: IS.IO: Törvénykönyv 13.59: Az első tanító 14.49: Éneklő Ifjúság 15.10: Egy sárközi nóta#» 15.20: Rita Dorr éneke) 15.44: Magyarán szólva ■. . 16.00: A világgazdaság híre 10.05: Harsan a kürtszót 16.35: Népdalok 17 05: Fogyasztók fóruma 17.30: Rudolf Schock operett­­dalokat énekel 17.46: Új kórusfelvételeinkből 17.57: Új könyvek 18.00: A Szabó család 19.15: Nóták 10.30: Fiatalok Stúdiója 19.57: Hangverseny 31.05: Miért vagyunk kíváncsiak? 31.35: Dzsesszfelvételeinkből 23.30: Népdalok 33.39: Meditáció­­ az emberi kapcsolatokról 33.40: Kamarazene 0,10: virágénekek PETŐFI 8.05: Negyed óra háromnegyed ütemben 0.30: Tíz perc külpolitika 8.33: János vitéz — részletek 9.23: Délelőtti torna 9.33: A tudós, a kakas meg az altató 10.00: A zene hullámhosszán 11.55: Látószög - ifjúsági jegyzet 12.00: Népzene 12.33: Arcképek a német irodalomból 13.50: zenekari muzsika 13.33: Borosa Lajos saját pol-beat dalai 14.00: Kettőtől hatig... 10.00: Barátság a lágerexpressz 18.33: Népzenekedvelőknek 19.03: Simon: A diplomás -Közzene 19.15: Véleményem szerint 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Köszöntjük a 80 éves Mesterházi Lajost 81.29: Zeng az erdő 22.33: Könnyűzene éjfélig 3. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika Közben: 18.00: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok 16.03: Beethoven-felvételekből 18.43: Rettegett Iván - részletek 17.30: Külpolitikai klub 10.09: Bach-művek­­ 19.15: Iskolarádió 19.33: Hangverseny 20.43: A molde-i dzsesszfesztivál felvételeiből 21.03: Puccini-áriák 21.29: Rádiószínház: Setét-ügy 33.81: Mahler: Gyermek gyász­dalok 32.47: zenei panoráma rr­rr­rr erdőgyűrű Folytatják Kecskemét er­­dőgyűrűjének kialakítását. A zöldövezetnek kijelölt terü­leteken, rügyfakadás előtt, több százezer kisfa kerül állandó helyére. Eddig csak­nem ötszáz hektáron fejező­dött be a munka, és összes­ségében 1700 hektár erdő övezi majd az alföldi várost,

Next