Délmagyarország, 1976. október (66. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-19 / 247. szám

8 Téli könyvvásár Kádár János új kötete A Magvető Kiadó sok érdekes újdonságot tartogat a téli könyvvásárra. Gyorsuló idő című sorozatában megjelenik Kádár János Internacionalizmus, nemzeti érdek című kötete és Aczél György Egy elmaradt vita helyett című írása. Ugyanebben a sorozatban lát napvilágot Köpeczi Béla tanulmánya II. Rákóczi Ferencről, és Száraz György munkája, Egy előíté­let nyomában címmel. Három kötetben­­ kiadják Feleki László Napóleon-életrajzát. Tersánszky Józsi Jenő Bűnügy, lélekelemzéssel című krimiparódiája, melyet az író hagya­tékában, kéziratban találtak, ugyancsak az újdonságok kö­zött szerepel. ALACSONY­­ A DUNA VÍZÁLLÁSA Az esőzés ellenére a Duna vízállása változatlanul ala­csony. Vasárnap Szigetköz­nél és a Gönyü alatti folyó­szakaszon közel 20 gázló és hajózó útszűkület nehezítette a hajózást. Néhány gázlóban olyan alacsony volt a víz, hogy a hajók már nem tud­tak teljes terheléssel közle­kedni. A hajózás ennek elle­nére is a hétköznapihoz volt hasonló, a Duna menti orszá­gok hajóstársaságai a Dévé­nyi szoros és a Duna-kanyar közötti több mint 200 kilo­méteres szakaszon vasárnap több mint 50 ezer tonna árut továbbítottak. FÉRFIAKKAL TARTATTA EL MAGÁT A Szeged városi és járási rendőrkapitányság letartóz­tatta üzletszerű kéjelgés mi­att Károlyi Valéria 21 éves, foglalkozás nélküli, Kecske­mét, Bajcsy-Zsilinszky utca 58. szám alatti lakost, akit hasonló bűncselekmény miatt korábban már 20 napra el­zártak. Szabadulása után is ott folytatta, ahol abbahagy­ta. Szórakozóhelyeken kötött ismeretséget férfiakkal és tar­tott velük kapcsolatot anyagi ellenszolgáltatás fejében. Ká­rolyi Valériának van egy 11 hónapos gyermeke, akit a büntetőeljárás megkezdése­kor állami gondozásba vet­tek, anyja életmódja miatt. Károlyi Valéria ügyét hama­rosan átadják vádemelésre az ügyészségnek. * I. * I. LAKASKARBANTARTASI MEGALLAPODÄS öt évre szóló lakáskarban­­tartási megállapodást írtak alá a SZÖVOSZ és az OKISZ vezető képviselői. A lakás­szövetkezeti épületek kar­bantartásának és felújításá­nak elősegítését célzó meg­állapodás alapján az OKISZ és a SZÖVOSZ minden segít­séget megad ahhoz, hogy az építőipari kivitelezők a lakás­­szövetkezetek által műszaki­lag megalapozott karbantar­tási és felújítási munkákat az ötödik ötéves tervidőszakban az eddigieknél nagyobb mér­tékben és gyorsabban elvé­gezhessék. NEMZETKÖZI ÍRÓTALÁLKOZÓ Az október 18—22. között Belgrádban megrendezésre kerülő hagyományos nemzet­közi írótalálkozóra, melynek témája: „Az irodalom aktuá­lis kérdései: krízis vagy re­neszánsz?”. Csák Gyula Jó­zsef Attila-díjas író, az író­szövetség titkárának vezeté­sével küldöttség utazott. Tag­jai: Kulin Ferenc kritikus, Csuka Zoltán, Vujicsics Szto­­jan és Dudás Kálmán mű­fordító. COLLEGIUM ARTIUM A JATE Collegium Arti­­uma képzőművészeti szekció­jának első előadását ma, kedden este 8 órakor rende­zik meg a Rerrich Béla téri Béke-épület előadójában. Dr. Pogány Frigyes egyetemi ta­nár tart vetítettképes elő­adást a klasszicizmus építé­szetéről. Megy az újság Amerikába New Yorkból hozott levelet a pos­ta­ írója „egy régen, igen régen, vagy hetven év előtt elszakadt ne­veltje a városnak”. A kilencvenéves Rónai Ármin, „fáradtan, ágyban fekve” írta szép magyarsággal sora­it a Szegedi Naplónak, „vagy válto­zás esetén utódjá”-nak. Honnan tudhatja, hogy 1910-ben megalakult a Délmagyarország című lap, mely azóta is hosszabb-rövidebb megsza­kításokkal e város népszerű napi­lapja. Hetven esztendő emlékei, s a mával szembesített változásai sűrű­södnek az újságíróban e levelet ol­vasva. Több ezer kilométer távol­ságból egy matuzsálemi korú kiván­dorolt szegedi emlékeiben fölsejlik a századforduló Szeged-képe, a régi Szeged nevei, feltűnő arcai, az em­lékkép, amint „a tízéves gyereket beíratja apja az iskola accai soha nem meszelt, tisztátalan ablakú pol­gári iskolába”, akinek emlékeiben felidéződnek képek és események: „a Dugonics Társaság ünnepi ülé­sei... Dankó Pista temetése... egy Tolnai nevű ember, aki az egész város csodájára egy gázzal töltött gömb alatt egy kosárban felszállt és széthordta útján Szatymazon földre hullt... A város csend­jét­­rendjét őrző Koczor rendőrkapitány úr, meg egy hosszú kardú, vörös or­rú rendőr, aki a Kárász ucca és Klauzál tér körül le-fel sétált... a vasárnapi térzene a városháza előtt... az előkelő szépségek, akik két krajczárért ültek a Buchwald­székek hosszú során... a lóvonatok, amint tülkölve szaladtak a Kelemen uccán át Rókus és Szeged állomá­sok között... Sótörő Gyömbér Kata, amint méregette a ritkára szitált sót — nem literessel — messzelés­­sel kedvelt vevőinek ...a város két szép színésznője: Hettyei Aranka, aki Mészáros Gizával korzózik.. Rónai Ármin, aki 90 évesen, ágy­ban fekve a New York Times-ot ol­vassa, az egykori Szegedi Naplóra gondol. Levelében arra kéri a szer­kesztőséget, küldjön neki egy mai városi újságot. Mennyi mindenről kellene írni...! Hetven év alatt mennyi minden történt ebben a vá­rosban! Eltűnt a lóvasút, villamosok araszolnak, autóbuszok járnak. A Széchenyi téri platánok alatt ma is megvannak a széksorok, nyaranként térzene is szól, de a helyeket nem kell két krajcárért megváltani. Dan­kó Pista dalaiban máig él a Tisza­­parti halászcsárda szúnyoginváziós kerthelyiségében, s gázzal töltött léggömbök helyett itt is hangnál se­besebben szálló repülőgépek húznak el a város felett A város színházá­nak szép színésznői éppúgy korzóz­nak a Kárász utca sokadalmában, mint az egyetemek diáklányai, s a textilgyárak munkásnői. Sok-sok mindenről kellene írni a 70 évvel ezelőtt elszakadt Rónai Árminnak, hogy igaz és hiteles ké­pet kapjon a mai Szegedről. A Dél­magyarország — mely születése óta hű tükre a város mindennapjainak, érzékeny szeizmográfja, a folyama­tosság letéteményese kívánt lenni — egy példánya, mely most átszeli az óceánt, s több mint 50 ezer példá­nyából egy, néhány fénykép, brosú­ra kíséretében hírt visz New York­ba, egy láncszem a lassan hetven­éves folyamatból. Csepp a tenger­ből. Csepp, mely mégis magában foglalja e város egy napjának ese­ményeit, lakói életének napi öröme­it, problémáit. Hírt küldünk hát Rónai Ármin­nak New Yorkba, hírt küldünk hét évtized múltán Szegedről. Valószínű, egykori lakója annyi esztendő után nem ismerne rá. Új városrészek nőt­tek ki a földből, üzemek, gyárak születtek, átalakultak a régi terek, parkok, és a lakók, új ruhát kaptak a házak és az emberek, azok közül akikkel levélírónk egykor iskolába járt, vagy lányok után sétált a Ká­rász utcán, a Széchenyi tér platán­jai alatt, nyilván nagyon kevesen éltek. Azt szoktuk mondani, a na­pilap tiszavirág életű. Megjelenik, elolvassuk, eldobjuk. Másnap már nem aktuális. S íme, egy levél több ezer kilométerről, és több évtized távolából bizonyítja, hogy az újság folyamatában igenis ember- és tör­ténelemformáló erő, a maradandóság letéteményese. Most elszáll, át az óceánon a Dél­magyarország egy példánya. Hírt visz rólunk, szegediekről, mai szo­cialista életünkről. Reméljük, szíve­sen olvassa majd Rónai Ármin. . Tanai Lajos 5—10 ° Várható időjárás kedd es­tig. Erősen felhős, párás idő, ismétlődő esővel. Többfelé megélénkülő, időnként meg­erősödő keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 5—10 fok között Különbség — Mi a különbség a gyenge énekes és a kö­zött az ember között, akinek fáj a foga? — Nem tudom. — Az, hogy akinek fáj a foga, az szenved és or­dít, a gyenge énekes or­dít, viszont az szenved, aki hallgatja. HUSZONÖTMILLIÁRD FORINT Ebben az ötéves tervben 25 milliárd forintot fordítanak a metróépítéssel kapcsolatos felszíni közúti forgalom ren­dezésére. BŐRGYÓGYÁS­ZOK ÉS IMMUNOLÓGUSOK KÖZÖS TANÁCSKOZÁSA Hétfőn a Magyar Tudomá­nyos Akadémián megkezdte tanácskozását a Magyar Bőr­gyógyászok és az Immunoló­gusok Társaságainak közös kongresszusa. A tudományos tanácskozás 150 részvevője — közöttük több neves ha­zai és külföldi szaktekintélye — 68 előadás keretében vi­tatja meg az immunológiával kapcsolatos elméleti kutatá­soknak a bőrgyógyászat gya­korlati kérdéseivel összefüg­gő problémáit, tapasztalatait. A tanácskozás jelentőségét az adja, hogy a háromnapos rendezvény alkalmával e két, meglehetősen különálló tu­dományág képviselői hazánk­ban először tartanak közös tudományos kongresszust. LEÁNYVASAR­I PÉCSVÁRADON A Zengő lábánál fekvő Pécsváradon vasárnap tartot­ták a nevezetes Lukács-napi leányvásárt. Sok ezren gyűl­tek össze az egész napos lát­ványos mulatságra. NEGYVEN ÉVE haít meg Lu Hszün (188­1-198) kínai regényíró és novellista. Kitűnő műfordító is volt, ő for­dította le és adta ki kínaiul Pe­tőfi János vitézét. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este fél 8 óraikor: Filharmóniai koncert. MOZIK Szabadság: Az utolsó szolgálat (m. b. színes amerikai, tél­i, háromnegyed 6 és 8 órakor). Fáklya: Feh­ér fartosorc (szí­nes m. b. NDK—Jugoszláv, tél 3, háromnegyed 5 és 1 óraikor). Vörös Csillag: délelőtt 10, dél­után negyed 4, fél 6 és három­negyed 8 órakor. A­­cékruhás nő (színes francia). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) es­te 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a n. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) ve­szi fel, sebészeti ügyeletet is a II sz. Sebészeti Klinika tart. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Október IS-ig, este « órától reggel 6 óráig elsősegély és ne­héz ellés esetére ügyeletes. I. és III. kerület, Gyálarét, T­iskundorozsma területén: dr­­­ Tanóczki László állatorvos. La­kása: Szeged, Galamb u. 10. Te­lefon: 13-542. n. kerület, Algyő, Tápé terüle­tén: dr. Major József állatorvos. Lakása: Algyő, Géza u. 9. Te­lefon: 8. Kübekháza, Szőreg, Újszent­­iván, Tiszasziget területén dr. Varga Sándor állatorvos. Laká­sa: Újszeged, Fürj u. 46/A. Te­lefon: nincs. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél kötete« gondoskodni. 19«. OKTÓBER 1».­­ KEDD - NÉVNAP: NÁNDOR A Nap kel 11 óra­ 08 perckor, és nyugszik 1S óra 49 perckor. A Hold kel 1 óra 1S perckor, ok nyugszik 14 óra 38 perckor. VIZA LI.As A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz SÍ cm (áradó), mifc­i 8.00: Tévétuma (ism.) 8.05: LsikoLatévé: Magyar irodalom 9.06: Úszásoktatás 9.30: Óvodások műsora 10.06: Történelem­ 12.05: Földrajz 13.05: Iskola­tévé: Magyar irodalom (ism.) 14.05: Úszásoktatás (ism.) 14.55: Történelem (ism.) 16.50: Földrajz (ism.) 17.18: Hírek 17.30: A róka — jugoszláv rövidfüm 17.40: A szövetkezetek kongresszusai előtt. — riportműsor 18.10: Mindenki iskolája 19.16: Esti mese 19.20: Tévétémna 19.30: Tévéhíradó 20.00: Kisfilmek a nagyvilágiból 20.30: Biológiai egyensúly — magyar rövidülni 20.45: Az ébenfa szobrászai: a markondék 21.25: Aki mer, az nyer! 22.26: Tévéhíradó 3. BELGRÁD 1. 17.10: Magyar nyelvű tévésnapló 17.46: Olasz múzeumok 18.16: A védőnő 18.45: Népi muzsika 20.00: Középpontban 20.50: Nagy kutatók BUDAPEST­­ 22.00: Belgrádi zenei ünnepségek BELGRÁD 2. 19.45: Ljubljanai dokumentumfilmesek 19.00: Humor 20.00: Az én lengyel drámai antológiám 21.00: Huszonnégy óra 21.20: Slágerparádé 21.50: Látóhatár E ÜFIl KOSSUTH 8.27: Zenekari muzsika Közben: 8.50: Titkon innen — titkon túl (ism.) 10.06: Isficola rádió 10.35: Puccdni: A köpeny 11.32: Thiel: Karib-tengeri fantázia 11.38: Colas Breugnion — 14. (ism.) 12.36: Melódiákoktól Közben: 13.10: Törvénykönyv 14.05: Pool-beat 14.13: Ez energy délután 14.48: Éneklő Ifjúság 15.10: Az élő népdal 15.20: Saint-Saënis: Az állatok farsangja — szvit 15.44: Magyarán szólva 38.00: A világgazdaság hírei 36.05: Harsan a kürtszó! 16.35: Reneszánsz kórus muzsika 17.05: Térképvázlat Veszprém megye művelődéséről * 17.31: *Bemutatjuk új felvételeinket 18.00: A Szabó-csal­ád 19.16: Beverly Sills és Richard Tucker éneke! 20.00: Merre tart a fejlődő világ? 20.30: Új nótafelvételeinkből 21.05: Kilátó 22.20: Köszöntjük a 60 éves Emil Gilelszt 23.30: Gyöngy Pál szerzeményeiből 0.10: Táncdalok PETŐFI 8.05: Rudolf Schock operette dalokat énekel 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) 8.33: Sláger múzeum 9.20: Fenköit tudatlanság 9.33: Derűre is derű . .. (ism.) 10.00: A zene hullámhosszán 1­1.55: Látószög 12.00: Népdalok 12.33: Arcképek a lengyel irodalomból 12.50: Rahmaminov: Szimfonikus táncok 13.33: Beszélni nehéz (ism.) 14.00: Kettőtől hatig . .. 18.00: Európai népek zenéjéből 18.33: „Rapszódia magyar módra” 19.12: Mi történt Amazóniában? 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Iroda­l­mi kirándulások 21.03: A Rádió Dalszínháza 22.17: Fúvószene 22.33: Tíz perc külpolitika 22.43: Népdalcsokor 23.30: Rigó Magda és Maleczky Oszkár énekel 3. MŰSOR 14.05: Századunk zenéjéből 14.46: Mariska az anyjánál — Gsáth Géza novellája 14.59: Iphigenia Aulisban — részt. 16.03: Hangverseny Beethoven műveiből 17.03: Romantikus zene 18.03: XX. századi kórusmuzsika 18.17: Zenetörténeti érdekességek 19.15: Iskolarádió 19.33: A Magyar Állami Hangverseny­zenekar hangversenye Kb. 22.15: Dzsesszfelvételekből 22.31: Elektrooiikus zene 4 Kedd, 1976. október 19. Új cukorgyár épül Az ötödik ötéves terv legnagyobb élelmiszeripari beruhá­zása a kabai cukorgyár építése. Államközi szerződés értel­mében a gyárat termelésre kész állapotban lengyel válla­lat építi fel. A lengyel munkások egy része már megérke­zett, és elkezdte a több mint 7 milliárd forint értékű mun­kát. A képen: Tóvári József villamosmérnök, tolmács és Leszek Sáron, a cukorgyár generálkivitelezésének igazgatója az építkezésen. (MTI-fotó: Balogh P. László felvétele / KS) Tudományos ülés A Magyar Jogász Szövet­ség Csongrád megyei szerve­zetének büntetőjogi szakosz­tálya tudományos ülést ren­dez holnap, szerdán délután fél 4-kor a Szegedi Akadé­miai Bizottság székházában. Dr. Jan Waszczynski tanszék­­vezető egyetemi tanár, a lódzi egyetem professzora, a többszörös visszaeséssel kap­csolatos kérdésekről tart­ elő­adást. Közlekedési balesetek Halálos kimenetelű baleset történt Újszegeden, a Bérkert utcában. A gyalogátkelőben gépkocsijával elütötte Her­­czeg András Szeged, Lövölde út 55. szám alatti lakos Ve­res Kálmánná Szeged, Baros utca 4. szám alatti lakost, aki olyan súlyosan sérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Az ügyben a vizsgálat fo­lyik. Kijelölt gyalogátkelőben ér­te baleset Mórahalmon Tóth Viktória Mórahalom, Szegedi utca 1. szám alatti lakost is. Egy fékező személygépkocsi elé lépett. A gyalogos súlyos sérülést szenvedett. KERTBARÁTOKNAK A Szegedi Orvostudományi Egyetemen működő kertba­rátok köre idei első foglalko­zását ma, kedden délután 5 órakor tartja az egyetem Eötvös utcai KISZ-klubjá­­ban. Kiss Sándor megyei fő­kertész az őszi telepítésekről beszél az érdeklődőknek, akiknek filmvetítéssel is se­gítenek a kerti munkák szak­szerűbb elvégzésében. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: P. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10.­­ Telefon: 13-535, 13-003 Felelős kiadó: KOVÁCS LÁSZLÓ A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 22. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizettél «ür egy hónapra 20 forint. * Index: 36 083

Next