Délmagyarország, 1977. április (67. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-24 / 95. szám
Gazdag program a munka ünnepére a szegedi nagygyűlésen Huszár István mond beszédet A hagyományokhoz híven, május elsején, a munka ünnepén, zenével ébresztik Szeged lakóit. Reggel 6 órától három zenekar járja a város útjait. A munkásőr-zenekar a Viktor Hugó utcából indulva, a József Attila sugárúton, a Budapesti körúton, a Szamos és a Retek utcán át a Sziliért sugárúton, a Nagykörúton halad, majd a Kossuth Lajos sugárúton keresztül ér a Széchenyi térre. A MÁV-zenekar a Vasutas-kultúrotthontól az Április 4. útja—Lenin körút—Kossuth Lajos sugárút—Párizsi körút—Tolbuhin sugárút—Petőfi Sándor sugárút útvonalon köszönti az ünnepre ébredőket. A népi zenekar a Magyar Tanácsköztársaság útjáról indulva, a hídon át ér Odesszába, s a Népkert sorra. A politikai nagygyűlés — amelyre együtt érkeznek a munkahelyek dolgozói — délelőtt 10 órakor kezdődik a Széchenyi téren. Ünnepi beszédet Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese mond. Az ünnepség után a résztvevőket az újszegedi ligetben majális várja. A szabadtéri színpadon már fél 10 órakor megkezdődik a kultúrműsor, melyről a televízió képeket sugároz. Május elsejére a szegedi járásban is ünnepségeket tartanak. Az ünnepi program zenés ébresztővel kezdődik, a felvonuláson részt vesznek a termelőszövetkezetek, az üzemek, a közintézmények dolgozói, a községekből eljáró dolgozók, s az iskolák diákjai. Legtöbb községünkben majálist rendeznek, délután sportversenyek, este bál várja az ünneplőket. A zákányszéki ünnepségen és felvonuláson részt vesz a Jugoszláviából érkező népi együttes, mely este műsorral is bemutatkozik a közönségnek. ' Medencék, úszóházak, strandok Ezen a gyorsan változó, akár egy nap alatt télbe forduló tavaszon, így április végefelé furcsának, s még időszerűtlennek tűnik talán a strandidényről beszélni, de éppen a hirtelen fordulatok miatt megtörténhet: holnap, holnapután már felhúzzuk a fürdőtrikót. Ezért néztünk körül Szeged strandjain, s medencéi táján. A legnagyobb strandon, a Tiszán sok néznivaló nem akadt: a víz ismét elöntötte az árteret, lehúzódása a becslések szerint csak május közepe táján várható. S ha visszatér a víz a medrébe, még kell körülbelül két hét, hogy helyreálljon a rend, vendégeket fogadhasson a partfürdő. A megváltott bérletek addig érvényesek a dorozsmai Széksósfürdőbe és az uszodába, amelyet eddig SZUE-nak mondtunk, de a Vízművek és Fürdők Vállalat dolgozóinak házi pályázatán új nevet kapott, s Ligetfürdő lett. A tavaly elkészült nagymedencével és a két kisebbel együtt jócskán kitágult az uszoda tere, kezd már igazi fürdővé, s a liget szomszédsága révén valóban Ligetfürdővé válni. Március elsejétől már fogadja is fürdő- és napozóvendégeit, most reggel 8-tól este 7-ig, a főszezonban — június 1-től — pedig reggel héttől este nyolcig lesz majd nyitva. A Szegedi Tervező Vállalatnál egyébként már készülnek a tervek a Ligetfürdő idei, s jövő évi bővítésére, s valószínűleg még a nyáron elkezdődhet a következő ütem építése, két 25 méteres és két kisebb, kifli alakú medence alapozásával. A strandszezon kezdetére — május elsejére — sajnos, nem kerülhetnek helyükre — tavalyi helyükre — az úszóházak. A Szabadság, a Béke és a Tisza úszóház „lakói”, bérlői és csónaktulajdonosai a Tisza apadására várnak, s a vízimércéket lesik egyelőre a szárazföldön serénykedő hajósok is. Készülődnek már a Széksóstó nyitására Dorozsmán is. Az öltözőket újrameszelték, folytatódott a tereprendezés, s még a télen az erdő takarítása, rendezése. A kirándulóhely látogatóinak ellátása várhatóan javul az idén, a körpavilon áruellátását, a vendégek kiszolgálását a szegedi ÁFÉSZ vállalta, s a fürdő vendégei rövidebb úton juthatnak el majd a turistaszálló étterméhez is, a strandot körülvevő kerítésen ugyanis oldalkaput nyitnak. Noha a dorozsmai strand már április 30-án megnyílik, nem számolhatunk még be a hétvégi, csúcsforgalmi buszközlekedés megnyugtató megoldásáról. De a Volán forgalomszervezői , akiknek számolniuk kell egyebek közt a helyi járatokra vonatkozó szabályokkal, a rendelkezésre álló kocsiparkkal, a már elkészült új menetrend esetleges változtatásának következményeivel, s még azzal is, hogy megszűnik a 7-es villamos — törekednek majd, ígéretük szerint a dorozsmai strandhoz járó buszok ésszerű, az igényeket lehetőleg kielégítő „programozására”. S végül, a strandséta — bár kevésbé hatásos — lezárásaképpen: a Sportcsarnok mellett épülő uszodáról megtudtuk, hogy a tervek szerinti elkészültében ezen a nyáron már aligha bízhatunk. A DÉLÉP a vasbeton medence eddig elvégezhető munkálatait befejezte már, s készen állna a további szakipari szerelésekre is, de a vízgépészeti berendezések biztosításában zavar támadt, s például a medence csempézéséhez csak a berendezések megérkezése és beszerelése után foghatnak hozzá. A Ligetfürdő tehermentesítése a sportuszoda idei, nyári átadásával tehát már nem valószínű. P. K. Somogyi Károlyné felvétele A Ligetfürdő tavaly elkészült, 1200 négyzetméteres medencéje körül már megjelentek az első napozók Lázár György Norvégiába látogat Lázár György, a Minisztertanács elnöke Odvard Wordli miniszterelnök meghívására a közeljövőben hivatalos látogatásra Norvégiába utazik. (MTI) Rekordok a fúróberendezések F rF ¥I áttelepítésénél A szegedi szénhidrogénmedencében az elmúlt évtizedben mélyített mintegy 600 olaj- és gázkút közül egyik sem készült olyan viszontagságos körülmények között, mint a legutolsó, ahonnan mintegy két hét alatt sikerült csak áttelepíteni az RD 60-as berendezést az újabb fúráspontra. Nagyobb bonyodalmak talán csak ott voltak, ahol gázvagy olajkitörés következett be. Most azonban nem a föld mélyében, hanem a felszínen működő elemek — csapadékok, belvizek, feneketlen sár — szóltak közbe, vetették vissza a munkát. Amint arról már beszámoltunk, hatalmas szállító járművek, lánctalpas traktorok egész csapata rekedt a sártengerben, s kiszabadulásuk után még csak most, a hét végére sikerült átszállítani a többtonnás motorokat és más fúróberendezéseket a másfél kilométernyire kijelölt 602-es fúráspontra, s megkezdeni az új helyen a munkát A nehézségek nagyságára jellemző, hogy a medencében még az első kutak áttelepítéséhez is csupán öt napra volt szükségük a Nagyalföldi Kutató és Feltáró üzem szegedi olajbányászainak. Ezt a munkaidőt később — a terepviszonyok alapos megismerése, illetve a begyakorlottság növekedése után — átlagosan három napra szorították le, sőt ez év elején gyorsasági rekordot állítottak fel: a Szeged lakott területe alá irányított egyik bokorfúrásnál mindössze néhány óra alatt jutott át a berendezés egyik fúráspontról a másikra. Ebben az esetben természetesen új módszert alkalmaztak: a saját lábán, vagyis szétszerelés nélkül, betonalapzaton került át a torony az új munkahelyre. A mostanihoz hasonló „negatív rekord” elkerülésére a Dél-magyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalattal „mentőutat” vagyis használat után daruval felszedhető betonlapokat készíttetnek a szállító járművek alá, hogy rakományukkal együtt ne ragadhassanak a sárba. D. B. 67. évfolyam 95. szám 1977. április 24., vasárnap Ára: 1 forint Propagandisták kitüntetése mm ünnepség a megyei pártbizottságon Tegnap délelőtt, Lenin születésének 107. évfordulója alkalmából, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának székházában ünnepséget rendeztek a megye húszéves, illetve annál régebbi pártpropagandistái részére. Az ünnepelt propagandistákat dr. Koncz János, a megyei pártbizottság titkára köszöntötte. Beszédében méltatta Lenin munkásságát és annak történelmi jelentőségét; kifejezte köszönetét a propagandistáknak sokéves munkájukért; összefoglalta a politikai munka történetét, majd a Központi Bizottság 1976. október 26-i határozata alapján beszélt az ideológiai, agitációs és propagandamunka feladatairól A köszöntő után dr. Tamási Mihály, a megyei pártbizottság osztályvezetője bejelentette, hogy április 22-én, a budapesti központi ünnepségen több Csongrád megyei pártpropagandistát kitüntettek. A fővárosban megrendezett központi ünnepségen a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta dr. Lengyel István (Szeged, MÁV Igazgatóság). Az újonnan alapított Lenin-plakettet kapták: Kádi Sándor (Szeged, BM, városi és járási rendőrkapitányság); Tombácz Ferencné (Szeged, újszegedi szövőgyár); Kiss István (Hódmezővásárhely, HÓDIKÖT); Nyilasi Péter (Szeged, Belváros II. körzeti alapszervezet); Bata János (Szeged, Rendelőintézet). A kitüntetéseket és emlékplaketteket Győri Imre, az MSZMP KB titkára nyújtotta át a propagandistáknak. A megyei ünnepségen, a bejelentés után dr. Koncz János kitüntetéseket és okleveleket nyújtott át az ünnepelt propagandistáknak. Szocialista Kultúráért Érdemérem kitüntetésben részesült Bille Györgyné (Szeged, Kenderfonó és Szövőipari Vállalat üzemvezetője). Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült Sajti Imréné (Hódmezővásárhely, Delta Kereskedelmi Vállalat személyzeti és oktatási csoportvezetője). Propagandista oklevél kitüntetésben részesültek: Priskin Sándor (Szegedi Nyomda), Kertész F. József (MÁV, Szeged), dr. Deák Ferenc (SZOTE), Végvári Gyuláné (Ecset- és Seprűgyár, Szeged), Csenke László (Somogyikönyvtár, Szeged), Hellán János, dr. Dáni Mihály (Szeged, MÁV lg.), dr. Horuczi László (JATE), dr. Székely Sándor (JATE), Greminger Dezső (Szeged, Cipőgyár), Szél Tamás (tápéi általános iskola), Simon Béla, dr. Bába Imre, dr. Halász Miklós, Nagy József (megyei tanács), Simon József és dr. Vincze Zoltán (megyei rendőr-főkapitányság). A szegedi járásból: Szarka Sándor (Ásotthalom, Felszabadulás Tsz), Mikula Kálmán (Kistelek, ÁFÉSZ), Pesti Menyhért (Forráskút, Haladás Tsz), Bujdosó Albert (Csengele, Aranyhomok Tsz.), Tovább kutatják a Tiszát Szombaton befejeződött Szegeden a Tisza-kutatók kétnapos konferenciája. A tanácskozás második napján elhangzott előadások után meghatározták az idei feladatokat. Ezek szerint a tizenötéves kutatási program keretében folytatják a vizsgálatokat a vízlépcsők körzetében, ahol az emberi beavatkozás kihatásait elemzik. Az ornitológiai munkacsoport feladata többek között meghatározni, hogy az újtípusú erdőkben miként lehetne a hasznos madárfajokat tömegesen meghonosítani. Az idei kutatások előterében áll a vízminőség alakulásának rendszeres figyelemmel kísérése. Ezért a tervek szerint a Tisza egész hosszában úgynevezett víztestvizsgálatot végeznek. A folyó felső szakaszáról indulnak alkalmi laboratóriummal felszerelt kutatóhajón. A víz folyásával azonos sebességgel haladnak, tehát ugyanazzal a víztömeggel utaznak végig a kutatók. Közben mintákat vesznek a folyóból, hogy megállapíthassák, melyik szakaszon milyen kémiai vagy egyéb változások következnek be a víz összetételében. Ilymódon pontos képet nyernek, hogy hol és milyen befolyások, szennyeződések érik a Tisza vizét. Éljen a szocializmus , a szabadság, a demokrácia, a humanizmus társadalma! (Az MSZMP Központi Bizottságának május 1-i jelszavaiból)