Délmagyarország, 1978. június (68. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-30 / 152. szám

Péntek, 1978. június 30 A Legfelsőbb Bíróság ítélete a győri öntödei robbanás ügyében A Legfelsőbb Bíróság — fellebbezés folytán — csü­törtökön ítélkezett az 1978. január 4-i győri öntödei rob­banás ügyében. Halált okozó gondatlan veszélyeztetés bűntette miatt marasztalta el Molnár Albert művezetőt, Hegyi Lajos üzemvezetőt, Bognár Ernő termelési inté­­zőségi osztályvezetőt és Kö­vecs Miklós főművezetőt. Ezért Molnár Albertet 3 évi és 8 hónapi, Hegyi Lajost 2 évi és 6 hónapi, Bognár Ernőt ugyancsak 2 évi és 6 hónapi, Kövecs Miklóst pe­dig 1 évi és 6 hónapi sza­badságvesztésre ítélte. Az első három elítéltet 4—4 évre, Kövecset pedig 3 évre eltiltotta foglalkozásának gyakorlásától. A legfőbb bírói fórum büntetőtanácsának határoza­ta megállapította: a vádlot­tak szakmájuk elemi szabá­lyait és az utasítások soro­zatát szegték meg, ezáltal közvetlen előidézőivé váltak a tragikus robbanásnak. A felrobbant kemence ugyanis már korábban meghibáso­dott. Nem törődtek azzal, hogy miután a berendezést újra falazták, belsejébe víz tört be. Mindenáron erőltet­ték a termelés megkezdését, sőt akkor sem álltak hivatá­suk magaslatán, amikor a sietősen „rendbe hozott” ke­mencéből kicsapott az ol­vadt acél. Nem állították le a munkát, bár ezzel még idejében elkerülhették volna a katasztrófát. A Legfelsőbb Bíróság in­dokolásában aláhúzta: sem­miféle „termelési érdek” nem előzheti meg az ember életének, testi épségének vé­delmét. A vádlottak számá­ra ezért nincs mentő körül­ménye. A munkavédelmi előírásoktól nem szabad el­térni, aki pedig ilyen módon okoz balesetet, nem kerülhe­ti el a törvény szigorát. Különös legendák Amikor egy évvel ezelőtt Nádas Péter Egy családre­gény vége című kötete meg­jelent, örömmel üdvözölhet­tünk egy modernkedéstől mentes, komoly társadalmi felelősségérzettel és törté­nelmi helyzettudattal bíró új regényt a fiatal író tol­lából. Most, Bereményi Gé­za: Legendárium című, az ünnepi könyvhétre megjelent művének utolsó lapja után, az első élmény túlságosan is szubjektív, érzelmi alapokon álló olvasmányhatásának csillapodtán, máris kísért a gondolat: egyetlen esztendőn belül két ilyen, a korábbi évek „fiatal termésétől” ennyire elütő alkotás ten­denciát sejtet-e vajon, vagy csupán szerencsés körülmé­nyek, irodalmi periodizáció­tól független, véletlen mű­vek alkalomszerű összecsen­­géséről van mindössze szó? Különös legendák segítenek a válasz kísérletében. Családregényt írt Beremé­nyi Géza is. Több mint két­száz évet átölelő, a reform­kortól a 21. század első ne­gyedéig nyúló legendáriu­mot. A család más-más tag­jainak szemszögéből elő­adott történetek és lelkiálla­pot-jellemzések a sokszor bonyolultnak tűnő familiá­ris áttételeken túl azonban ennél sokkal többet sejtet­nek. Többet még annál az egyetlen rövidke résznél is, amelyben Bereményi „egy­­az-egyben”, direkt módon vall egyik alapérzéséről: „Az életemben sűrűn váltakozó rendszerek és korszakok mindegyikében csak ez az egy képződmény, a család bizonyult maradandónak. Mindent kibírt, és eltűrt mindent... Vészhelyzetekben az ország családokra bom­lott, az egyetlen, viszonylag megbízható kapcsolat­a ro­koni lett...” Ám az egyes ember lát­szólag jelentéktelen magán­ügyei, személyes jellegű töp­rengései fölött hatalmas tör­ténelmi freskó képe sejlik fel. A legkülönfélébb prózai eszközök — a memoártól az avantgárdig — mindent vál­lalni szándékozó, egy nemzet tagjainak sorsát egyetemes­ségében felmutatni akaró, óriási átmérőjű koncentrikus köröket egyszerre átkarolni kívánó írói hitvallás eszkö­zei. Azok a különös legen­dák, melyeket különböző történelmi korokban élő, egymást váltó nemzedékek, képviselői mesélnek el: totá­lis ábrázolásai — éppen a mi évtizedünknek, a hetve­nes évek Magyarországának. Egyszerre a múltból érkez­ve, és a jövő felé indulva. S közben mindvégig a he­lyét kijelölve annak a nem­zedéknek, akik a hatvanas években eszméltek magukra, s akik az ország sorsának történelmi szükségszerűsé­geibe bonyolódva, tévelyeg­­ve és elbizonytalanodva jár­ták végig néhány röpke esz­tendő alatt a társadalmi-tör­ténelmi önvizsgálat buktató­it. Számukra, nekik szól a Legendáriumnak a szeretet, az emberi melegség, a humá­num felé táguló végszava, szinte kamaszos szemérem­mel, egy oly sokszor, gyak­ran oly szélsőségesen meg­ítélt generáció szerény, halk­­szavú, mégis roppant hatá­rozott hitvallásaként. Az időn, az évszázadokon átívelő személyes tudatálla­potokban felfedezni a ma­gyar történelem hullámve­réseinek hegy­ völgyeit — talán így lehetne summázni Bereményi Gézának a ha­sonló korú írók között pá­ratlan, helyenként heroikus művészi erőfeszítéseket igénylő teljesítményét. Le­het, hogy egy év alatt ez az immár második, rendkívüli­nek számító mű mégis egy új nemzedék jelentkezését bizonyítja a mai magyar iro­dalomban? (Magvető, 1978.) Domonkos László Ügyeletes pisztrángok A kaaplai körzetben levő észt mezőgazdasági gépipa­ri vállalat új víztisztító be­rendezésének munkáját a rózsaszínű pisztrángok el­lenőrzik. Az elvezető csa­tornákba eresztett pisztrán­gok pillanatok alatt reagál­nak a legkisebb környezet­­változásra is: ha például néhány csepp benzin vagy olaj kerül a vízbe, a piszt­rángok­ viselkedése ezt azon­nal elárulja. A berendezés végén már tiszta átlátszó víz folyik, s a „pisztrángellenőrök” re­mekül érzik magukat, sú­lyuk pedig rohamos ütem­ben gyarapodik. (BUDA­­PRESS—APN). Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FARKAS KARÓI.V életé­nek 80. évében, 1978. június 21-­­án elhunyt. Hamvasztás utáni temetéséről később intézkedünk. A gyászoló család — Szeged, Pusz ti. 2 A. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÍMÁR JÓZSEF MÁV-nyugdíjas (volt szegedi la­kos) életének «7. évében elhunyt. Hamva­sztás utáni búcsúztatása 1978. július 1-én, szombaton 13 óra 30-kor lesz Szolnokon, a Munkásőr úti temető ravatalozó­jából. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, szomszédok­nak, akik SZEKERES SÁNDOR temetésén megjelentek, részvé­tükkel, virágaikkal mély fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. — A gyászoló család. 24 459 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. KOCZKA KÁROLY életének 52. évében elhunyt. Te­metése július 3-án 13 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család. 24 719 Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, STRAUSZ BÉLA 76 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Ham­vaszt­ás utáni temetéséről később intézkedünk. Gyászoló felesége. 24 718 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, munkatársaknak, szom­szédoknak, akik felejthetetlen halottunk, SUTÁR JÓZSEFNÉ temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család — Lövölde u. 83. 24 717 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak, akik fe­lejthetetlen halottunk. RE­­DENCZEI JÁNOSNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és vi­rágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 24 715 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak, akik fe­lejthetetlen halottunk, CSÁNYI SÁNDORNÉ temetésén megje­lentek, utolsó útjára elkísérték, és sírjára virágot helyeztek. Kö­szönetet mondunk a II. kórház belgyógyászati osztálya orvosai­nak és ápolóinak áldozatos mun­kájukért. A gyászoló család: 24 713 adásvétel tlabetta tranztrock el* adok Szeged, Közép fa* sor 37/A. x Olcsón eladó szép vilá­g 06 négyszemélyes re­it­amié, kettő fotel, há­­romajtós szekrény, ket­tő heverő, kovácsolt elő­­ézobeOU, erős sezlon 500 forintért. Brüsszeli krt. 14. Utcai garázs, legfődvárosi benzinkútnál. i­ rindig stúdió 3010-es e.adó. (Sztereó Du­al le­mezjátszó, rádiós, mag­netofon, g­öm­bhangs­zó­rókkal). Érdeklődni le­het: esti órákban 13­ 876 telefonon. Mont műszaki vizsgáz­tatott CU forgalmi rend­számú Skoda 1000 MB e.adó. Érd.: délután 3 órától. Tápé, Csertó u. 11K_______________ Rába I. szekrénysor, ke­­verék, asztalok, konyhai felszerelés, mosógép, centrifuga, magnó eladó. Tarján 419/A. VIH. 23. Érd.: 17 órától. Pannóniával hajtatott háztáji kocsi sürgősen e.adó. Érd.: Lovász Má­tyás. Szeged, Római krt. 26. ,,B” lépcső fszt. 1. ílk.ül 4 LE-os rotációs kapa, 8 darab AD ló és 2 darab AD 21 vas­beton áthidaló, 1 db 150x180 cm Teschauer ablak régi áron eladó. Érd.: szombaton délelőtt és vasárnap. Sepreg, Szerb U. 146. Kiadó ,,Varia” szekrény­sor fotelok, ágyneműtar­­tó, OTP-re is. Érdeklőd­ni: Bokor utca 10/A. IV. 3 Mindennap 16 óra után. Jó állapotban levő 1200-as Volkswagen eladó. — Maros, u. 30. Bontásból nagyméretű tégla és faanyag eladó. Érd.: Néptoert sor 3. Hétköznap 16 ért utál, szombat, vasárnap egész nap. Skoda Octáviához új lámpák, kuplungszerke­­zet gömbcsukló eladó. Arany János u. 11. IV. 3. (16 órától.) ZF-es Lada 1300-as el­adó. Tisza Lajos utca 97/B. Érd.: 6—8 óráig. Eladó egy kinyitható re­­kamje, két fotel. Festő u. 2/A. „B” b­. U. 4. 16 óra után. Eladó 136-os Polski FIAT 1300-as motor, sebes­ségváltó, szélvédő üveg. Kovács István, Ró­sakő, Rákóczi u. 66. Érd.: délután. Renault 10, bontásra el­adó. Feczisin János, Set. László u. 23/B. Pedálos Simson moped és teleszkópos Komár Igényesnek eladó. Újsze­­ged, Akácfa u. 3/A. b1 db kéthónapos és 10 db választott malac eladó. Petőfi te­lep, Gyé­mánt u. 1. XV. u. VG-a Skoda S 100 el­­adó. Szeged, Bérkert u. 60. Képcsőhibás Delta tv 500 forintért eladó. Ér­deklődni: szombaton, Rá­kóczi u. 7. Babetta kismotor újsze­rű állapotban eladó. — Érd.: szombaton, Rá­kóczi u. 7. Vinyisszó nagy teljesítmé­nyű szovjet kazán el­adó, originált állapot­ban. Érd.: mindennap 17 órától, Lumumba u. 13. 6ü1-es Trabant CL-es 1980. novemberig vizs­gáztatva eladó. Szeged, Repülőtér I. ép. II. em. 2._____________________ Eladók dobfé­lszereles, nagy kerekű Wartburg al­kat­részek, új típusú motor, csomagtartó. — Debreceni u. 18/B. ALBÉRLET Albérleti szoba igényes­nek kiadó, külön fürdő­szoba-hasaiké lat­tal ,, Kü­lön bejáratú 22 760” jel­igére a Sajtóházba. Magányos dolgozó nő, külön bejáratú szobát ke­res, vagy melléképületet.. „Központi fütdö 22 753” jeligére a Sajtóházba Albérleti szoba, konyha, fürdőszoba-használattal kiadó július 1-től. Kat­­rocaó András, 6724 Sze­ged, Cső utca 2/B. VI. em. 16. (Északi város­rész.) Külön bejáratú bútoro­zott szoba, konyha, há­zaspárnak kiadó. Petőfi­­telep, Sirály u. 23. Tarjánban három egye­temista lény részére ket­tő szoba kiadó, teljes fürdőszoba­, konyha­­használattal, július 1- től. Érd.: 81­ 036 telefon­­számon, hétköznap 8—16 óráig. L­A­K­A­S Tarján! 1+2-es OTP-la­kás. 340 000 + OTP-át­válla lással eladó. Érd.: egész nap. Szeged-Tar­­ján 618/B. I. 3._______ Tarján! 2 + 2-es tanácsi lakásom magánházra cserélném. „Megegyezünk 22 629” jeligére a Saj­tóházba. Eladó 2 szobás I. eme­leti öröklakás. Mérey u. 21. Győrvári. Lakásmegoldást keresek 120 ezer Ft készpénz­zel. „Minden megoldás érdekel 29 975” Jeligére & Hirdetőbe.______________ Két és fél szobás szö­vetkezeti lakást, másfél szobásra és garzonra cse­rélek. „összkomfort — 29 893” Jeligére a Hir­detőbe_________________ Két és fél szobás szö­vetkezetit másfél szobás­ra cserélek. „Bárhol — 29 894” jeligére a Hir­detőbe. INGATLAN Újszeged, Kendergyári út 9. számú, kert, fele eladó. Érd.: ugyanott. X Tanyai ingatlan Bor­­dányban kétszobás, víz­zel, villannyal, kedvező áron eladó. Levélcím: Szeged, Pf. 362. x Baktóban bekerített kis­kert eladó. ..őszi átadás 22 656” jeligére a Saj­tóházba. x Száznyolcvan szögöl te­lek kövesút me­llett el­adó, esetleg havi rész­letre is. Táp«*, Árnyas u. 8. X Tarjá­ni garázs eladó. Érd.: Tarján 618/B. I. 3. egész nap. Szeged,Tápén 2 szobás ház eladó. Érd.: min­dennap. Cím: Tápé, Já­vorka u. 11. x Háromszobás ház üre­sen, lakáscserével is el­adó. Május 1. u. 4. E­G­Y­E­B Bőrkabátok alakítása, javítása, vízhatlan, bőr­puhító festéssel, fekete zakók béléscseréje szak­szerűen készül. Csordás bőrruhakészítő mester­nél. Szt. Miklós u. 7. X Zsíírtszodával főzött szap­pant, dobozolt mosóport cserélek, ha­ladok zsírért Rákóczi u. 33. X Több éves gyakorlattal rendelkező lakatost fel­veszek. Lehet nyugdíjas is. Jelentkezni: újszeged, Radnóti M. u. 34. x 16 hónapos kisfiú mellé gondozót keresünk. Bar­tók tér vagy Marx tér környékén. Levélcím: Tóth János 6771 Szeged, Szerk. u. 214/A. x Német tanárnőt keresek „Társalgásra 22 758” jel­igére a Sajtóházba. Műszaki rajzolást válla­lok. Kovács, Kelemen u. 11. II. em. 13. Külső­ belső átalakítási, vakolási munkákat meg­bízható kőműves azon­nal vállal. „Szeged és környéke 22 747” jeligé­re a Sajtóházba. Középkorú magányos dol­gozó nőt keresek eltar­tónak, lakásért. „Lakás 22 748” jeligére a Sajtó­házba. Here első éves, 1100 négyszögöl, eladó: Újsze­ged, Lövölde útnál. Érd., Szeged, Móra u. 11. — Szombaton, vasárnap délután. Angliáig érvényen ví­zummal és valutakiuta­lással, gépkocsival utazó­hoz betársulnék. Dávid Endre, Debrecen, Boka K. u. 5. HÁZASSÁG 3» éves, 160 cm magas elvált, komoly gondolko­dású, értelmiségi dolgozó nő, lakással, rendezett anyagiakkal megismer­kedne józan életű, ott­hont szerető özvegy, vagy elvált férfival, házasság céljából. „Hűség 29 885” jeligére a Hirdetőbe­­n 156 cm magas barna 30 éves, mások által szép, csínos, elvált asszony 2 gyermekével, megismer­kedne korban hozzáillő józan életű férfival 42 éves korig házasság cél­jából. Lakás van. Csak fényképes levelekre vála­szolok. „Rohan az idő 22 763” jeligére a Sajtó­­házba. 46 éves özvegyasszony összkomfortos lakással, rendes, dolgozó férfit keres, házasság céljá­ból, lehetőleg özvegy fér­fi személyében. Csak fényképes levélre vála­szolok, 55 éves korig. „Piros szegfű 22 762” jeligére a Sajtóházba. Az Autóközlekedési Tanintézet folyamatosan indít tanfolyamokat. személygépkocsi­vezetői Háromféle kocsitípuson lehet tanulni! Jelentkezni: Berlini krt. 16. Munkanapokon 8—16.30 óráig. 7 197«. JÚNIUS 30., PÉNTEK - NÉVNAP: PÁL A Nap kel 3 óra 50 perckor, és nyugszik 0 óra 45 perckor. A Hold kel 0 óra 49 perckor, és nyugszik 15 óra 02 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön 4 215 cm (apadó) • MOZIK Fáklya: fél 4 órakor. A fo­lyó vonala (14 éven felülieknek, színes m. b. olasz), háromne­gyed 6 és 8 órakor: A bosszú (csak 16 éven felülieknek, szí­nes francia). Éjszakai előadás 22 órakor: Vigyázat, vadnyugat! (színes olasz—francia, 50 száza­lékkal felemelt helyárral). Vörös Csillag: délelőtt 10 óra­kor: Serpico (14 éven felüliek­nek, színes amerikai), negyed 4 órakor: A Pál utcai fiúk (szí­nes magyar-amerikai), fél­­- és háromnegyed 8 órakor: Serpico Éjszakai előadás 22 órakor: Éj­féli cowboy, (csak 1B éven fe­lülieknek, színes amerikai), Újszeged! Kertmozi: Police Python 357 (csak 16 éven felü­lieknek, színes francia—NSZK, 50 százalékkal felemelt helyárral, este 8 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sür­gős esetben. BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel, se­bészeti ügyeletet is a kórház tart. 8.34: Tv-torna 8.4«: Pedagógus-továbbképzés 15.1«: Pedagógus-továbbképzés 18.40: A dzsómon-kerámia. Japán kisfilm 17.00: Természetbarát 17.20: Játék a betűkkel 17.45: Pannon krónika 18.25: Nyugalm­unk érdekében 19.05: Esti mese 19.20: Tv-torna 19.30: Tv-híradó 20.00: Michelson beiktatása. Tv játék 21.30: Családi kör 22.20: Delta 23.00: Tv-híradó 3. BUDAPEST 2. 20.00: Vezetők klubja 20.30: Öt perc meteorológia 20­40: Bartókról. .. Székely Zoltán és Somfai László beszélgetése 21.35: Tv-híradó 2. 21.55: Reklám 22.00: Tolvajok és festmények. fa. b. olasz ií-film BELGRAD 1. 17.40: Magyar nyelvű tv-napló 18.15: Játsszunk színházat 18.45: Műkedvelők 19.15: Rajzfilm 20.00: Jugoszláv show 2105: Éjszakák és nappalok — filmsorozat 22­20: Aranyborjú — szovjet játékfilm BELGRÁD 2 16.45: Sportbajnokság 18.45: Telesport 19.15: Crna Gora 19.25: Akciók 20.00: Szórakoztató műsor 21.00: Huszonnégy óra 21.20: Dokumentumfilm 21.33: Arcképek 22.05: Komolyzene 23.00: Irodalmi klub 23.30: Sportbajnokság BUKAREST 15.30: Francia nyelvoktatás 18.05: A szív — gyermekfilm­sorozat 18.30: Tv-híradó 19.15: A végrehajtás — film 20.55: Képzőművészet 21.20: Tv-híradó. SZOMBATON DÉLELŐTT BUDAPEST 1­­8.28: Tv-torna 8.35: Természetbarát 8.55: Nyári Úttörő Olimpia 9.55: Tolvajok és festmények. M. b. olasz film 10.55: Tháliát beiskolázzák 11.50: Játék a betűkkel 12.15: Nyugalmunk érdekében KOSSUTH 8.25: A vér titkai 8.35: Barokk muzsika 9.34: Óvodások műsora 10.05: Hang-játék 10.25: Federico Garcia Lorca versei 10.30: Kom­lóssy Erzsébet és Faragó András énekel 11.00: Gondolat U.45: Dalok a szovjet hazáról 12.35: Tánczenei koktél 13.20: Népdalcsokor 13.57: Kóruspódium 14.08: Hatter­as kapitány, A jégsivatag, Verne regé­­nye rádióra alkalmazva II. rész 15 10: Zenekari muzsika 16.05: Vita, Interjú, Jegyzet a kultúráról 17.10: Eileen Farell és Alfredo Karus énekel 17.40: Tipegő: A Gyermekrádió műsora felnőtteknek 18.00: Máder László népzenei műsora 18 25: Mai könyvajánlatunk 19 15: Dvorzsák: IX. „Új világ" szimfónia 30.00: A békés idők harcosa. Csák Gyula rádiósjátéka 20.58: Beszéljünk Uszt Faremue! 21.34: Láttuk, hallottuk 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Dmitrij Baskirov Schumann zongoraestje a Zeneakadémia nagyter­mében 23.15: Dániel, Csanádi Imre versa 23.18: A zongoraest közvetítésé­­nek folytatása o.io: Nóták. Kovács Andor gitározik PETŐFI 8­05: Johann Strauss polkáiból és keringőiből A Bécsi filharmonikus zenekar játszik 8 a): Világtörténelem dióhéjban 8 33: A Johann Strauss polkáiból és keringőiből című műsor folytatása 9.15: Népdalok, néptáncok 10 00: Zenés műsor üdülőknek 11.50: Falusi változások. Jegyzet 12.00: A Budapesti Koncert­­fúvószenekar játszik 12.33: Magyar előadóművészek lemezedből 13.30: Kassák Lajos versei zű­n­óval 14.00: Kettőtől ötig... 17 00: Ötödik sebesség 18.00: Két fülem van. Vers és beat 18.19: Könnyűzene — Hangszer­szólók 18 33: Zenés Játékokból 19.34: Örökzöld dallamok 30.33: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. Balázs Erzsébet nótákat énekel. Jáger János gordonkáiig 21.15: Nyugaton a helyzet változatlan. Erich Maria Remarque regényének rádióváltozata 22.33: Muzsikáló kikötők - Havanna — n­. rész 23 13: Dzsesszfel­vételeinkből 3. MŰSOR: M 05y Szimfonikus zene ír.I): Ady Endre: Élelem nyitott könyve 15.28: Lengyel művészek operafelvételeiből 18.03: Jacob Werner orgonaestje a Zeneakadémia nagy termében 17­31: Vállalati arcképcsarnok. A Bizományi 18.01: A világgazdaság hírei 18­06: Régi kórusmuzsika 18.40: Holnap közvetítjük . .­­Berlioz A trójaiak című operája 19.15: Gitárral angolul 19 S3: Dzsesszfel­vételeink­ből 20.05: Mozart-művek 21.34: Donizetti operáiból 22.il: Új zenei Irányzatok SZOMBATON DÉLELŐTT KOSSUTH 8.25: Lányok, asszonyok 8.50: Zenekari muzsika 9.30: Dokumentumjáték 10.05: Romantikus kamarazene 11.01: A békés Idők harcosa PETŐFI 8.05: A munkásmozgalom dalaiból 8 20: Tíz perc külpolitika 8.33: Most érkezett... Könnyűzene 8.57: Válaszolunk hallgatóinknak 9.13: Népzenei Hangos Újság 9.52: Hetilapszemle 10.00: Szombat délelőtt 12.03: Operettmelódiák BUDAPEST I. DQjfcJ A „Pusztaszer Községi Tanács VB Szakigazgatási Szerve, Szeged Járás, Csongrád megye” feliratú címeres körbélyegzője elveszett Használata 1978. május 30-tól érvénytelen. 130 NÉGYZETMÉTER ALAPTERÜLETŰ IRODAHELYISÉGEK céljára alkalmas bérleményt keresünk a Belvárosban, hosszabb időre. Cím: Autóközlekedési Tanintézet Szeged, Berlini krt. 16. Telefon: 13-351.

Next