Délmagyarország, 1980. január (70. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-29 / 23. szám

Keid. 1980. Január 297 M eteorifok nyomai A Balhés-tótól északra fek­szik az a három kilométer átmérőjű kráter, amely a tu­dósok véleménye szerint egy nagyobb meteorit becsapódá­sának a nyoma. A becslések szerint a kráter, amely a helység neve után a Sunaki­­kráter nevet viseli, körül­belül 26 millió évvel ezelőtt keletkezett A krátert ősi kristályos ásványok képezik, felszínét egy valamivel la­zább üledékréteg borítja. A képződményben klasszikus kőzeteket valamint ritka ás­ványokat találtak, ami szin­tén a kráter kozmikus ere­detét bizonyítja. Kazahsztán területén két meteorit kráter ismeretes. A másik — a Zse­­mansin-kráter — az Arai­­tótól északnyugatra van. Dél-magyarországi alközpontja értesíti ügyfeleit hogy a VILLAMOS FORGÓ GÉP­­OSZTÁLYA nagy áruválasztékkal áll kvvv%v\\\v\\s\vv\vvvmsm««xs5ims vevői rendelkezésére xsx3sxxx%3esx\%%ss%%%%xxxsxxsxxxsext — egy- és háromfázisú VILLAMOS FORGÓGÉPEK — különböző típusú SZIVATTYÚK — 80 és 200 literes VÍZELLÁTÓ BERENDEZÉSEK SZELLŐZŐBERENDEZÉSEK — AHE típusú HEG­ESZTŐBERENDEZÉSEK Címünk: Szeged, Marx tér 9. 6734 Telefon: 14-192, telex: 82-432. Raktári címünk: Szeged, Dorozsmai út 76. 6791 Telefon: 61-2§4, 61-258. Nyitvatartás: 8—15 óráig. Föld alatti barangolás Hazánkban 1300 nyilván­tartott barlang van. Ezek kö­zül leghosszabb a 25 000 mé­teres Baradla-Domica bar­langrendszer és a 10 000 mé­teres budai várbarlang. Magyarországon az első, tudományos barlangkutatás 1905-ben kezdődött, s 1910- ben alakult a Magyarhoni Földtani Társulat szervezésé­ben a barlangkutató bizott­ság. Megbízásából Ströpl Gá­bor geográfus 1911-ben már bejárta és feltérképezi a gö­­mör-tornai barlangvidéket ahol 77 barlang adatait jegy­zi fel. Az elődök nyomdokait kö­veti az 1958-ban alakult Ma­gyar Karszt- és Barlangkuta­tó Társaság, melynek 1000 lelkes amatőr tagja őrzi, rendszeresen gondozza a ma­gyar karsztvidék természeti értékeit és kutatja a még feltárásra váró területeket. Diákokat éppúgy találhatunk köztük, mint egyetemi taná­rokat A Környezet- és Ter­mészetvédelmi Hivatal enge­délyével nemcsak feltárják a barlangokat hanem fel is térképezik, klímafelmérése­ket végeznek, földtani és hidrológiai vizsgálatokat foly­tatnak. Nem utolsó szempont a barlangok idegenforgalmi hasznosítása sem, bár ha­zánkban nincs különösebb propagandájuk, mivel a szállodai és vendéglátó háló­zat a barlangokhoz látogató turistákat nem tudja ellátni. A Magyar Karszt- és Bar­langkutató Társaság tagjai minden héten találkoznak Budapesten, a Kossuth La­jos téri székházban, évenként pedig vándorgyűléseket ren­deznek, melyeken szakelő­adásokat is tartanak, tapasz­talatcseréken vesznek részt. Tavaly Aggteleken tartották a XXIV. országos vándor­­gyűlést, ahol különböző tú­ralehetőségek, ügyességi ver­senyek, vetítések és tudo­mányos előadások várták az érdeklődőket Abaligettől Aggtelekig va­lamennyi barlangunk egye­di és pótolhatatlan termé­szeti kincs, a föld alatti vi­lág rejtelmeit és szépségeit tárják elénk. Impozáns kő­oszlopokat csipkefinom kris­tályfüggönyöket vízmarta sziklák érdekes formáit Nem elég gyönyörködni bennük, hanem meg is kell óvni Vezetői gyakorlattal, megfelelő­­ végzettséggel rendelkező, vezető-utánpótlásként számításba vehető főkönyvelő-helyettest alkalmazunk Jelentkezést írásban kérjük a Makói Háziipari • n‘> „nvi­­ ..J*** -WVI .,*-4­4. .. Szövetkezet, Makó, Szegedi a 39. 6900. címére ^ ADÁSVÉTEL SM-« Peugeot Dteeal, kis motorhibáva<l eladó. írd.: Siadorfriva, Petőfi utca 9«. x Polski 1300­ SC, rendenám nélküli, olcsón eladó. Ér­­ítetolödiud: Ésvany városrész 316. I. emelt 3. I-iéa. X Anyasertések, hízók, fiúk­­­ok, 7 hetes malacok el­adók, be­tog, ég miatt. Kor­ tattár a 31. x Jé állapotban­ levő, ZG-s, 1500-as Lada, eladó. Észa­k&roürosa 115/B V-34._______________________X Vágott rec és íaaBsyc«, por belit*, gázbojler, kon­vektor, kenamutlap,­­ vas, beüoeoó»Uada.lák eladók. — r-defc^drr­, dékfidU »—14 óráig, ön u 4« x r&tuania de Luxé motor, kerékpár eladó. PiAlich Kálmán u. 30. x Megkímélt állapotban te­vő, UD­.. Zaporoarec, Há menővé* mndenkival el­adó. Kiabálok: Baraényi u- 40.____________________x Négy db Guajuteeteca. leg­­befúvő teaman. 6x30.ae fó beeátir fűtőetehex eladó. Bx&bó Jance. ópunteexer 607. 6767________________x Mer,kát, kutyát vrez x SZOTE Gyógyszertani In. tőeet. fixesed, Dóm tér 13.______________________X hxobabétor elerte Jeeged. Kocscabu u. t. IV. eme­let 1«.____________________ Hétül gyártm­ányú páncél, tőkés aoncora el&dő. ér­­tetődni lehet: Debreceni u 33/A IV. emelet 18. ajtó, délután 4 órát«. remsabuium, új állapot, ham. Igényeé, középterme­tű nőnek eladó, é­rdeklőd­­ni: létem­ krt. 62. lset. 4. Trabant 601-es személy­­gépkocsi, 2 éves műsaaki­­val eladó. Érdeklődni: Liseaki városrész 121. ép. B lépcsőből II emelet 8 ajtó,, egéei nép.________ Szabolcsi örskre, piros, nemesípszt . vetőburgonya kisebb-r ags­ebb tételben eredő. ió­ jz «14­1» ló. „El­ső lok-wa­­l 197 789” Jet Igéré e 'Hirdetőbe._______ Trabant f1OO-as, üzemké­pes adlspeiben I motor kl­­fogáatalMji pszicsoám nék­ül eladó. Érdeklődni: Vairgá Józszf, óptir­z_aszer, Pekaebadula» u. 14. Palánianesektahes 9009 db 8-ra cserép és körfűrész, újszerű árspck-ban eladó. S­ereg, Rae­b­n 97. Sócaj Tnabarotíros szélvé­dő és fótiaó gmnik eladok. Északi városrólx 328/A IV. 11-___________________ Henger aliGui samoUos kályha endkló. Szeged, Pe­tőfi egt. M. I. cm 9. Trabant 601-»; eladó. — Oc.eeami tat. 90. B HL 13.________________________ Exiistréka gatMUr eladó. — Tapicsköztáj­aae&g u. «. Fodrásaüztet.________• Két személyes, hocrgáSlásra alkalmas, lengyel gumi­csónak eladó. Tarján, űr­­hajós u. 5. I. 2, 11 kg-os jfu.,.­elack.ot nyo­­máscsóktaai to­vei vagy tar­­talék palackot vinnék. — „Sürgős 11811** jeligére a Sajtóházba­­li torma marha- ragya el­adó. Szöged, Barát u. 15. Négy részes esem­énysar, lilóguroltóráveil eladó. Ér­­di-tetorm­á: dir. T­aHré Ká­roly, Szeded, Behnepervi u. 3. A 1/3. 11 húros," NS2S gitár sürgman, tgén­yfanek el­adó. írd.: dm. 5—­18 órá­ig. Alsóváros, Kacsa tu 10.________________________ Sötét, kombinált, enek­­rómy, keverő, rekasalé, ágynemetsir­ió eladó. Tar­ján, Olakk U. 19/C IL 19. Közism­erten Jó nagybőgő eladó. Megism­ xrthető: Tarján, űrhajó* u- 3. X. 80. flanbóék. ALBÉRLET Fiatal házaspár 1 gyer­mekké föltártó nélküli, üres, albérleti, szoba, konyha, fürdőszobás la­­kást bérelne, 1« hónapra, április 1-től. ..Keszpénz 11 820” jeligére a Sajtó­házba.____________________x Diáklányt al.bárlóneje lel.­veszek. „Nem dohányzó 11 873” jeligére a Sajtó­­háaba. Butorozatlan szoba, für­dőszoba^ és konyhahasz­­nálatt­al m­erkó. Algyő. Bartók Béla U. 70. II emelet 7._________________ Igényes, tot egyetemista lakást bérelne. „Sürgős — 197 777” jeligére a Hír­­dietóbs.___________________ Bútorozott szoba, két di­áklánynak kiadó. Marx tér 15/A m­. 3. L­A R­AS Másít -jobás OTP-­-aktot cserélünk ma­gánházra. —. ..Ráfizetek 11 714” Jeligé­ét a Sajtóhiba. * Mák oa, 9 sétaá­gánfOté­ses, város torpoaatjálmi levő, tanácsi lakásomat edcseréknént hswwlé rat­­g^dirv „Nyár 11 865" jal­­igére a Lajtah­ázba. Etedé 1 + óra. átad elmé­­leti, 60 m^-es, «abvetke­zeti lakáé. „Réseiésre Is 11761” jelige­re * Sajtó házba.____________________ Baprsni, U ml«, első emeleti, kérsanbác, hellos, örankomiarte* , tehermen­tes őtok&afcárt «veréimént •hegedű haeomlóra, máso­dik emeletig. Váterat: Marcsim Ferenc, Sopron, Oyenl Oóao n. 3. 9400. flarxonlakási készpénzért rsimét Mindem xnegoldás érdekel. „Sürgő* 11817” JeUgére a Babótoáska. Ufte« házban másfél szo­bás, rx> vetkezet! lakás el­adó Kp. + OTP. „m. fzneteU 11899” Jeligére a Lad­áhozba.____________ Dorcasma, Pél utca L­ép. U eaaejK 7. ejtő. OTF- talkás eladó, vagy kertes ma#áníházr«a elcserélném, helybem vág? mónahelani­­ért.___________________ PJwagslan kéi vagy épta ló. garázsra bánat, vagy Mroas LakréSBt kerestek megvetem». Újezegedi, 9 szobás. tornácai cserela. káet Marosit*»*. Ajante­­toűoaifc ..Késsméonben — 197 781” jel ígért* a Hír. detób*.____________________ Elcserélné» életta­ ki város­ra»1. 2 + 9-é*. garázsra. IV. enteuen taró, tanácsi tartcállamat­kát kisebbre. Az egyikbe* garázs szük­séges. „De ® rikoaiforto6 szükség«» 197 7%” jeligé­re a Hirdetőt». INGATLAN Beépíthet« telek, építési engedéllyel, valamint két hengeres Rapb­ox eladó Érd., Bordán?, Dudás u. 30. Z Sisöregen, a Z­sá­lya utcá­ban 900 négyszögöles por­ta eladó. Érd.: Store*. Hősök tér* 8. x Haro» szoba plusz gex­­tus, plusz garároza tár­ S3*házrész>eaiet eladom Érd.: csak igényesnek. — Február 1-től délutánoo­­ként. Rajnai, Szeged, Pa­­ct­im u. 7/B.___________X Belváriaban 900 négyvog­­es területen, teve, egyeme­­letes, 4 Lakás«; magán­­ház, 94 m1 aúaptokike.6 BWfiól­ épülettel, szabad­­háziból eladó, tad.: Sz» mc* u. 5/A ÜL eme:et. 11. De. 10—19 óráig, délután lé—Ifi áráig. 7 Szegedi, 3 zaobás, össs­­tomfortos . hzama; buda­­pesti, 3 szobás, összkom­fortos tateáerta csarélném vagy eladnAm. Zugló elánybem. Cím: Szeged, iXtózó tér 6. KrasznaA. Egyszobás, meseatomfoncG h A, arass eladó. Sadler, Sajka u. 8., udvar. Sándorfalván 400 négy­szögöl zárt tort- eladó. — „Tavass 11 808” jeligére e Saj­ bóházba. Szegeden, a körtöltésen kívül 3 szobás családfi há­zait vernek. ..560 ezer Ft 11 814” jeligére a Sajtó­házba. Negyvenezer forin­t kér?.­­penssel kisebb tanyát ke­rekeik megvételre. „Sze­gedhez kőnél 11 832” jel­igére a Sajtóházba. Beépíthető tettet, nőnk. ..újsaeged előnyben 11 852” juegére a Sajtó­­házba. házass­á­g Uslvenevea, vasúti nyug­dijaa vegyeslo. SsaRretcack megismerfceuxin­ 60—65 év toriul özvegyaasaaawal. házasaág céljából. &ki há­zam ha költözne. * Anyagiak Dánt érdekelnek. Csak ön. nyugdijas legyen és nem dohányzó, mert én sam dohányzóm­, sem az at­­toohon nem szeretem. — Olyan trjon, aki teljesen független, t»*drom péppel varrat levelet. „Hóvirág 11 856” jeligére várom a Sajtőházba. ________ x Társaság hiányában öz­­vegyaaszony, febérletd la­kással, ezúton keresi jó. van étatö, finom lel­kü, nyugodt, boldog életre vá­gyó férfi temetetségét, házaeyag céljából, 52—65 éven korig. „Piros tulipán 11838” jeligére a Sajtó­házba.____________________ 35 cm, 163 cm magra, nőtten férfi, egyszerű se­gédmunkáé, megismerked­ne házasság céljából lán­­­nyal vagy elvájt aseaony­­nyal. L*,kás vaai, egy gyermek nem akadály. . ..Kern jó egyedül 11 800” jeligén a Sajt­óházba. Megismerkednék 52—60 éve», jó megjelenésű, ko­moly «rmdoStodaeű. 175 cm magas, intelligene fér­fivé«, bázaeaág céjából. Ponté* címre válaszolok. ..Becsületes 11­8«” jel­igére a Sajtóházba. 5« éve» öwegyi&szocy, reordnaett snysglakkan, ha­­saaság cé­jából megismer, todrus víg tedén­yű, lakás­sal ren­delkező, nyugdíj­­űs férfival. ..Szép alkony — 197 774” jeligére a Hürde- MbS. 22 éves, 166 cm magas, sötétbamala szemű, barna hajú lány megisnerked­­ő* h­ázasság céljából bo­­caülte*, komoly gomb­ol­­k­odású férfival, 27 éves körte Fényképes Imreiek eönyben. „Személyes t«a­ UktaOBéS 197­7Só” jeligért a Hirdetőbe. Középkori özvegy ember keresi, hazavág céljából, vidám a’spiptermiisjetü hölgy knaerr­aégét, 44 éves korig, aki kertes ceanádl­ótitíhodkre vágyik. „Talájfocizzunk­ 107 787” Jeligéi­e a Himd­etőbe. Legalább 170 cm magas, 30 év körüli, kliroan-dottain Jó mmalr­enésű, diplomás férfi Ismeretségét keresi, házasság céljából, hozzá iL­­ő lány. „Jogász — 197 Tői” jeligére a Hirde­­tőbe. Legalább 165 cm magas, 30—36 éves, értelmiségi, jó megjelenésű, csa­lád­­centrikus férfi ionearetsé­­gét keresem, házas­ág cél­jából. ,,Elvált asszony — 197 763” jeügére a Hirtsc­­höbe. EGYÉB Mioden Igényt ttriégítő sapkafestő. mázó!A, t­upÁ­­tá­zóm­unkát vállaltok, ha­­tási időre, b­őjegyzécd­et feiveszek. Kocsis Gáspár. Szeged, Révei u. 6/A. 6720. X Kő­tkészítő iparomat« meg­kezdtem, 1 éves garanciá­val. Várom T. ügyfitei­met, 4 órától. Megrende­lését személyesen vagy le­vélben. Cím: Bogán Lász­ló, Szeged, Szamos utca 16/B 6733. Tarjáni vízto­ronynál. X Nyugdíjas, egészségügyi dolgozó nőt keresek, be­teghez, sürgősen. „Meg­becsülés l­ 821” jeligére a Baj­tóházba. x Személygépkocsival ren­­delked­ő, gépész fkktalem­­ber munkát vállalna. — „Minden megoldás érde­kel 11 874” jeligére a Sejtóházba. x ügyintézőnek vagy üziet­­kö­tőnek elmennék, saját gépkocsival. „Nagy helyis­meret 11 750” jeligére a Sejtt­óházba. Matematikából, fizikából korrepetálást, angolból fordítást vállalok. „Min­den szinten 16 291” jel­igére e Hirdetőbe. Tárgyalók­épes, nyugdíjas, nagyothallót szervező­­munkára felvess a Hallás­­sérültek Szövetsége. Sze­ged, Bartók Béla tér 4., kixid-péntek du. 5—7 óra között. Garázs fclato. Széni« Láca-Lő u. A. Wehe­m József Ugyano­ itt NDK, piros, mély babakocsi elad. Ér­deklődni: egész nap. Garin* kiadó. Hunyadi J. sugárút elejém. Telefon: 10-564. Garázs Lengyel utcában kiadó. Érd.: Csongrádi sugárút 21. Kertészetben jártas fia­­tALember ádla avió Je’.Jéggé! munkat vállalna vagy be­társulna. „Megbízható — 11 807” jeligére a Sajtó­házba. Gépkocsival, jogosítvány­­ny­al rendel­k­ező fiatalem­­ber főállásban munkát keres. Lángos-, pecsenye- StttőHnt, anyagbeszerző­­kerA stb. „Minden meg­oldó« érdekli 11 813” Jel­igére­l a Saj­tóházba. Pulóverek, ka­rdigánok ké­si kötését hozott az vég­ből vas alom. Érdeklődni: délután 5 óráitól. Tarján 602. A IX. 36. 1979. november 19-én el­­veszett Petőf­it­alop, Pápai UI. 78. alótt 1 kan és 2 nőstény kutya. A kan ku­tya. Cézár névre hallgat a­ emlesange SBÜhfi, hom­lok­on fehér csík, hasa és lába fehér, az egyik nős­tény kutya koromfekete, fényes, hosszú szőrű, a lába ír szetterhez hasonló, középtermetű. Neve: Ma­ci. A másik nőstény ku­tya Celbi névre hallgat, 1 éves, fekete színű és sárgán cirtunfráe. Az új híd környékén le­látták cikét. A becsülettes megta­lálót JU'Q'm­acom. O restből korrepetálást vállalok. „Fiatal tanárnő 11840” jeligére a Sajtó házba. Angol tanárt keres fran­cia szakos. „Kölcsönösen 11 838” jeligére a Sajtó­­házba. Csillag tér környékén ga­rázst bérelnek. „Sürgős 11 893” jeligé­re a Sajtó házba. Garázs kiadó, Kecskeméti u. »3. Tó­ h. Gépírást, másolást, egyéb adatind fribrartív jellegű munkát lakásomon vállal­nék. „Gyors, pontos — 197 790” jelikére a Hinta tói*. 198*1 JANUÁR 29., KEDD — NÉVNAP: ADÍX A Nap kel 7 óra 13 perckor, és nyugszik ift óra 4« perckor. A Hold kel 14 óra 38 perckor, és nyugszik 3 óra 02 perckor. vízállás A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 172 cm (áradó). SZAZHÚSZ EVE született Anton Pavlovics Cse­hov (1880—1904) orosz író, az el­beszélés és a dráma világhírű mestere. SZÁZ ÉVE született Bodor Aladár (1880— 1952) gimnáziumi tanár, író, újságíró, költő. 1921-től a Ma­gyarország munkatársaként Ju­hász Gyulának teremtett meg­szólalási lehetőséget. 1938-tól a Magyar Nemzet című lap anti­­fasiszta irányvonalának kimun­kálásában vett részt. Komlós Aladár kedvenc tanára volt. MOZIK Fáklya: Hair (színes amerikai filmmusical, III. helyárral, há­romnegyed 3, negyed 6 és fél 8 órakor). Vörös Csillag: délelőtt 10, este háromnegyed 8 órakor. A ma­darak is, a méhek is ... (szí­nes amerikai dokumentumaim, csak 16 éven felülieknek), ne­­gyed 4 és fél 6 órakor. A bot­csinálta hős (színes bolgár). Szabadság: Police Python 357 (színes francia—NSZK bűnügyi, csak 16 éven felülieknek, fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/S7-es) este 1 órától reggel 7 óráig. Csak sür­gős esetben. BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a n. az. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) ve­szi fel, sebészeti ügyeletet is a Cl. sz. Sebészeti Klinika tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Ma 13 órától 19 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben, 19 órá­tól 24 óráig a Gyermekklinika ambulanciáján, 0 óra és reggel 6 óra között a Gyermekklinikán (Korányi fasor 18.) és a Vá­rosi Gyermekkórházban (Újsze­ged, Odesszai krt. 37.) történik a sürgős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 19 órától reggel 7 óráig munkaszüneti napokon reggel 7 órától este 1» óráig a felnőtt la­­kosság részére Szeged, Hunyadi János sgt. L sz. alatt. Telefon: 10-100. Állatorvosi ügyelet Február S-ig, este 6 órától reg­­gel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes. I. és m. kerület, Gyálarét. Kis­­ku­ndorozsma területén: dr.„Do­­b* István állatorvos. Lakásig: Szeged, Odesszai krt. 8."Telefon:1­17-630. EL kerület Algya. Tápé terüle­tén: dr. Bíró János állatorvos Lakása: Szeged. Hóbiárt basa u. 371A. Telefon nincs. Kübekháza, Szőreg, Tiszaszi­­get, Újszentiván területén: dr. Kalmár Sándor állatorvos. La­kása : Újszeged, Marostól u. 12/A Telefon: 18-200. Az állatorvos Id szállításáról a hivő fél köteles gondoskodni. 11.05: Syrano de Bergerac — m. b. amerikai film (ism.) 12.55: Lehet egy kérdéssel több? á­llandó MŰSORSZÁMOK KOSSUTH: (hétköznap) : 4.20- 7.59: Jó reggelt! (közben: 4.40 és 6.45: Szót kérek! 5.20: Tudósí­­tói jelentések. 1.40: Falurádió 6.20 és 7.20: Reklám. 7.19: Kör­zeti időjárás. 7.30 Reggeli párbe­széd) - 8-16: Műsorismertetés utána: A mai nap kulturális programjából (vasárnap P.45-kor). - 12.00: Déli Krónika (utána hét­főtől péntekig: Ki nyer ma?) - 18.­15 Hol volt hol nem volt -18 30: Esti Magazin. PETŐFI: (hétköznap) 4.2S-718: Reggeli zenés műsor (közben: 5.35 és 6.55: Torna. 6.45: Könyv­­ajánlat. 7.35: Körzeti időjárásje­­lentés­ — 10.50: Toma - 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. HÍREK, IDŐJ AüÁSJELENTÉS: KOSSUTH: 4 30-tól 7.00-ig fél­óránként, majd I. 10. 12. 15. 17. 18.30. 22. 24 (szombaton éjjel 1- kor is). Vasárnap: 6, majd 8-tól ugyanaz mint hétköznap. PETŐFI: 4.30-tól 8.30-ig fél­óránként, majd 10.30-tól 20.30-ig kétóránként, ezután 23 és M Vasárnap: 8. 10.30. 14.30, majd ugyanaz, mint hétköznap. 3. MŰSOR: A 1L 13. 19. 2390 önti? BUDAPEST 1­­8.05: Tévétorna (ism.) 6.l­.: ISKOlatévé 15.05: Iskolatévé (ism­.) 16.35: Hírek 16.40: Melyiket az ötezerből? 16.55: A szakértő — m. b. angol bűnügyi filmsorozat 17.50: Hogyan tanulunk a Mindenki Iskolájában? 18.25: Prágaiak a budapesti utcákon — a Horizont szerkesztőség műsora 19.10: Tévétorna 15.15: Esti mese 19.30: Tévéhíradó 1. 20.00: Gyökerek — 10. 30.50: A repülés története — 5. 21.40: Tisztelendők 22.35: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 20.00: Yehudi Menuhin «— portréfilm 30.40: Az északi fal — angol dok.-film 21.25: Tévéhíradó 2. 21.50: Nyugati szélben nem hallani a lövést — m. b. NSZK tévéfilm BELGRAD 1. 17.10: Magyar nyelvű tévénapló 17.45: Gyermekeknek 18.15: Irodalom 18.45: Egy alkalom, sok dal 19.15: Rajzfilm 20.00: Aktualitások 20.05: A fáraók földje — amerkai film­ BELGRAD 2. 17.30: Minikoncert 18.45: A rajzfilmfesztivál elé 18.55: Ibéria állatvilága 20.00: Fenntartott idő ao.SO: Huszonnégy óra. 21.10: Esküdtszék — dók..adás 22.00: Szülőföld — a költészet színháza BUKAREST 16.05: Oktatás,nevelés 16.55: Szocialista országokból — Jugoszlávia 17.30: Úttörőhiradó 17.40: Szinbád, a tengerész 18.00: A mezőgazdaság dolgozóinak 18.30: Társadalmi politikai szemle 1S.50: Gyermekeknek 19.00: Tévéhíradó 19.*5: Kórusműsor 19.13: Hazai tájakon 20.15: Színházi est: A helyek lelke 21.15: Dalok 31.40: Tévéhíradó SZERDA DÉLELŐTT BUDAPEST 0­8.00: Tévétéma (Ism.) 8.05: Iskolatévé 10.3b: Delta (tanú) 8.27: Viták és monológok 2. 8.27: Népdalcsokor #..: v ssz&Jára fordult vilac 10.0S: MK 10—1« 18.38: Zenekari muzsika 11.33: Rózsaméz­ — 8. 12.35: Törvénykönyv 12.30: A Rádió Dalszínháza 14.23: Solti Károly nótákat énekel M.45: Arcképek a Szovjetunió népeinek irodalmából 17.10: Muszorgszkij: A gyermekszoba — dalciklus 15.28: Nyitnikék 16.05: Zengjen a muzsika 17.07: Fiatalok stúdiója 17.32: Todor Mazarov * operaáriákat énekel 17.45: A Szabó család 19.15: Mindenki zeneiskolája 20.09: Hosszú gyeplő, rövid gyeplő 20.39: Ferencz Éva n­épdalfelvételeiből 21.05: Ascona az igazság hegye Rózsa T. Endre műsora 21.35: Régi híres énekesek műsorából 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Debussy: Szent Sebestyén vértanúsága — kísérőzene 23.25: Czifra György Díszt magyar rabszodiáiból zongorázik 0.10: Hajdú Sándor Unodalstbol PETŐFI 8.05 Szatirikus dalok 8.20: tíz perc külpolitika 8.33: Társalgó lu.33: Zenedélelőtt 12.25: Látószög 12.33: Melódiakoktél 13.30: Éneklő Ifjúság 14.00: Kettőtől hatig ... 18.00: Tip-top parádé 18.33: Beszélni nehéz 18.45: Nóták 19.20: Látogatás a Cambridge-i Akusztikai Intézetben 19.30: Csak fiataloknak! 30.33: Pölöskei Ferenc és Takács Ferenc dokumentumműsora 21.26: Népzenekedvelőknek 21.56: Dzsesszfelvételekből 22.25: Kazimir Kálmán szerzeményeiből 23.15: Operettrészletek 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió 9.30: Zenekari muzsika 10.13: Berlioz: A trójaiak.­­ 3 13.05: Új lemezeinkből 13.59: Bemutatjuk a Ciprian Porumbescu konzervatórium madrigálkórusának új lemezét 85.00: Biológia­­ előkészítő egyetemi felvételi vizsgára 15.30: Vivaldi és Bach •műveiből 16.50: Mi a véleményed? Politikai vitamű­sor 17.10: Beethoven-lemezeinkből 18.14: Öt magyar zene a Rádióban — a közönség és a kritikusok 1979. évi díjaiért ».05: Nem tudom a leckét! 19­35: Modern írók portréi 19.55: Wagner operáiból 21.07 Elisza Virszaladze zongoraestje SZERDA DÉLELŐTT KOSSUTH 8.27: Szocialista brigádok akadémiája 8.56: Beszélni nehéz 9.08: Operafelvételek 9.38: Kis magyar néprajz 9.45: Tarka mese, kis mese 10.05: Külvárosi gyerekek — epizódok Martin Andersen Nexo gyermekéveiből 16.35: Válaszolunk a hallgatóinknak 10.50: Kamarazene 12.35: Hazánk tája PETŐFI 8.05: Gyalog Magda énekel és citerázik 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Idősebbek hullámhosszán 9.28: Robert Stolz vezényel 10.90: Zene délelőtt 11.30: A Szabó család 12.00: Népi zene E K3 KOSSUTH

Next