Délmagyarország, 1981. december (71. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-24 / 301. szám
14 \ Az év edzője: Pungor Miklós (SZEOL AK), női kosárlabda A SZEOL AK női kosárlabdacsapatának irányítását 1977 január óta végzi Pungor Miklós, aki időközben szakedzői diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán. Ténykedésének első két évében az NB I-ben játszott az együttes, míg az 1979-es bajnoki esztendőt az NB II-ben töltötte. Visszakerülve az első osztályba, az 1980-as évvel olyan szárnyalása, ívelése kezdődött a társaságnak, amelyre a legderűlátóbbak sem mertek gondolni: az idén ősszel induló bajnokság első szakaszának lezárásával a SZEOL AK együttese az előkelő negyedik helyen végzett, bekerült a legjobb tíz közé! Ez pedig azt jelenti, hogy ezentúl a sportág női vonalának krémjét képező csapatok között emlegetik a kék-feketéket. A fiatal szakember ötéves munkálkodása során nagyszerű közösséggé, szellemében és akaratában egységes gárdává formálódtak a lányok, kialakult egy stabil, jó csapat. Mégpedig olyannyira, hogy az ellenfelek megtanulták tisztelni a SZEOL AK nevét, mert a szó legszorosabb értelmében játssza a kosárlabdát, és legjobbaknak is föladja a leckét. Abban, hogy a szegedi együttes ma már a „jegyzettek” sorában lépked, hervadhatatlan érdemeket szerzett Pungor Miklós, mert tervszerű, hozzáértő munkája eredményeként a lányok megmutatták, tulajdonképpen mire is képesek. Az év szegedi sportolói A Sajtóház klubjában a Délmagyarország Szerkesztősége nevében ünnepélyes keretek között átadta 1981 legjobb szegedi sportolóinak a díjakat. Az év legjobb szegedi női sportolója: LŐRINCZNÉ NASITZ KATALIN (DÉLÉP SC) tekéző. 2. Molnár Edit (SZEOL AK) kosárlabdázó, 3. Villám Ildikó (SZEOL AK) kajakozó. Az év legjobb szegedi férfi sportolója: BALÁZSFI ZOLTÁN (SZEOL AK) súlyemelő, 2. Darázs Antal (DÉLÉP SC) autócrossversenyző, 3. Korom Ferenc (SZEOL AK) kajakozó. Az év legjobb szegedi női csapata: DÉLÉP SC *«nézői, 2. SZEOL AK kosárlabdázói, 3. SZEOL AK atlétái. Az év legjobb szegedi férfi csapatának díját az idén nem adták ki! 2. DÉLÉP SC röplabdázói, 3. SZEOL AK kosárlabdázói. Az év legjobb szegedi női ifjúsági sportolója: SZABÓ ERZSÉBET (SZEOL AK) atlétika, 2. Savai Beatrix (Vízügyi SE) evezős, 3. Szopori Erika (SZEOL AK) atléta. Az év legjobb szegedi férfi ifjúsági sportolója: ILLIiS JÁNOS (SZEOL AK) súlyemelő, 2. Karsai Ferenc (DÉLÉP SC) tekéző, 3. Deák György (DÉLÉP SC) tekéző. Az év edzője: PUNGOR MIKLÓS (SZEOL AK) női kosárlabda, 2. Nyári Sándor (DÉLÉP SC) férfi röplabda. 3. Török Tivadar (DÉLÉP SC) női t?ke. Balázsfi Zoltán (SZEOL AK) súlyemelő A 19 éves, szép reményekre jogosító sportoló az ifjúsági válogatottban eddig négyszer kapott helyet. Háromszor, 1978-ban, 1980- ban és 1981-ben országos bajnok volt, négyszer javított országos csúcsot. Legjobb eredményei: a 82.5 kgos súlycsoportban 1 315 kg (145, 170), a 90 kg-os súlycsoportban 325 kg (150, 175). Céltudatos, szorgalmas, az utóbbi évek egyik legjobb alkati adottságával rendelkező súlyemelője. Megbízható, kiemelkedő versenyzői tulajdonságokkal bír, azrjj képességei alapján elvárható tőle, azt rendszerint teljesíti. Nem ritkák az olyan versenyek, melyeken öt-hat gyakorlata is sikerül. Emelésének biomechanikája szinte optimális. Gyengéjeként említhető, hogy kitűnő húzóereje ellenérg kilökése labilis. Ezért jelenleg a legfontosabb, hogy mielőbb megtalálja az alkatához leg- Illés János (SZEOL AK) súlyemelő Sportolói pályafutása során csupán kétszer jutott osztályrészül neki, hogy címeres mezben, mint ifjúsági válogatott versenyezhessen, holott a Magyar Súlyemelő Szövetség — a SZEOL AK egyetértésével — 1977 óta menedzseli a 18 éves fiatalembert. Országos rekordot tíz alkalommal javított. 1976-ban, 1979-ben és az idén országos bajnok volt. Legjobb eredménye a 82,5 kg-os súlycsoportban 310 kg (142.5, 167.5). Minden versenyére nagy intenzitással, szorgalmasan és tudatosan készül. Olyan koncentráló képessége van, amely csak keveseknek adatott meg, e tulajdonsága nagyban hozzásegíti ahhoz, hogy mindig fel tud nőni az adott feladat nagyságához. Kitűnő versenyzőtípus, eddig egyetlen viadalon sem esett ki azért, mert nem tudott megbirkózni a súlyzókkal. Technikáját, súlyérzését, kedvező energiabefektetését tanítani lehet A kilökés viszont neki sem erőssége, néha türelmetlen, ennek következtében olykor technikája „szétesik’*. Lőrinczné Nasitz Katalin (DÉLÉP SC) tekéző Lőrinczné Nasitz Katalin, a DÉLÉP SC női bajnok tekecsapatának legeredményesebb tagja nem tartozik a kifejezetten szerencsés versenyzők közé. A 29 éves, kitűnő képességű sportember az idei országos egyéni bajnokságon hajszállal maradt le a dobogó harmadik fokáról, a párosok vetélkedőjén pedig klubtársával, SüUnével három fával döntöttek kevesebbet mint az aranyérmes Krisztán, Megyesiné duó. Egyéniben a befejező hat dobás előtt biztosan vezetett Aztán a hajrában megremegett a keze, a bábuk döntögetése helyett alaposan kiporolta a védőszőnyeget, magas árat fizetve a kezdetleges hibákért. A bajnokcsapat kezdőembere az NB I küzdelmei során igazolta átlagon felüli képességeit ő érte el a legjobb átlagot, 406 fával. Pedig nem könnyű az „éltáblás” helyzete, hiszen teljesítménye meghatározza a társak eredményeit. — A csapatversenyek megfoghatatlan légköre nagy hatással van rám, megsokszorozza erőmet. Tudom, hogy esetleges üresjárataimat az egész közösség megsínyli. És én nem akarok csalódást okozni. Az idén egyetlenegyszer sem okozott csalódást Kiegyensúlyozott teljesítményére a szövetségi kapitány is felfigyelt. Egészségi okok miatt azonban, egyelőre, lemondott a címeres mezről. Bajnoki cím: I. osztályú minősítés, meghívó a válogatott keret edzéseire — ezeket teheti a törékeny termelő asszony a mérleg egyik serpenyőjébe. Balszerencsés szereplés az országos bajnokságon, gyakori betegeskedés — ezek állnak a másikban. Végtére is tegyen ő igazságot, merre billen valójában a mérleg nyelve. — Az 1981-es esztendő pályafutásom csúcsát jelenti. Hiszen együttesünk nagy fölénnyel nyerte az NB 1 küzdelemsorozatát. A közösség sikere pedig kárpótol a kudarcokért. Igaz is, vérbeli csapatember. Csütörtök, 1981. december 24. A DELEP SC női tekecsapata Szegeden a sikersportágak közé tartozik a tekézés. A felszabadulást követően négy csapatbajnoki arany került Szegedre női tekecsapataink jóvoltából. 1962-ben a Kender SE bizonyult a legjobbnak, 1972-ben és 1976-ban a SZAK, illetve a jogutód, a SZEOL AK végzett az élen, az idén pedig a DÉLÉP SC női gárdája nyerte az aranyérmet. A kék-fehérek az őszi idény derekán a fővárosban lejátszott és szegedi sikerrel végződött BKV Előre elleni rangadó után behozhatatlan előnyre tettek szert. Végül az utolsó, 22. fordulót követően a következő sorrend alakult ki a „felsőházban”: 1. DÉLÉP SC 36 2. BKV Előre 29, 3. FTC 28. 4 SZEOL AK 26 ponttal... Az együttes edzőjével, Török Tivadarral készítettünk rövid számadást: — Hogyan sikerült ilyen imponáló fölénnyel megnyerniük a bajnokságot? — Nálunk mindenkor hat, esetenként hét, közel egyforma képességű, egymást biztató és segítő barátnő küzdött. Személy szerint senkit sem tudnék kiemelni, hiszen mérkőzésről mérkőzésre más vette át a „kulcsember” szerepkörét. — Az átlagokat tekintve, milyen sorrend alakult ki a csapattagok között? — Lőrinczné Naschitz Katalin a listavezető, mögötte a következő sorrend alakult ki: 2. Süli Józsefné, 3. Kovácsné Kiss Erika, 4. Óhát Imréné, 5. Kárász Anna. 6. — Tisztában vagyunk ve-Juhászné Balog Erzsébet. 7. l. hogy ezután minden r- Bernáth Andrásné. Hangsoválásunk ellenünk akar bizonyozni szeretném: mindenki nyítani. A bajnoki címet kivel elégedett vagyok, vala- harcolókat, az előbb említett mennyien tudásuk legjavát fiatalokat, továbbá az újonnyújtottákban érkezőket alkalmasnak . A bajnoki cím közé tartom a bajnoki cím meglez védésére. Szabó Erzsébet (SZEOL ÁK) atléta Szabó Erzsébet 1963-ban született, Gyulán. Az almáskamarási általános iskolában Nagy Lászlóné testnevelő figyelt fel adottságaira. A tanárnő javaslata alapján a szőke, göndörhajú kislány rendszeresen látogatta a járási sportrendezvényeket, ahol rövid idő alatt szinte valamennyi versenyszámban „bérletet váltott magának” a dobogó különböző fokaira. Később ezért irányították Szegedre, a Tisza-parti gimnáziumba és a SZEOL AK sportiskolájába, ahol végül is a rövidtávfutás mellett döntött. .Kiváló tanuló, kiváló sportember. Kétszer jutalmazták Csongrád megye jó tanulója, jó sportolója címmel, az idei szavazáson pedig a Délmagyarország olvasói 431 ponttal az év legjobb szegedi női ifjúsági sportolójává választották. 1978—79-ben krónikus bokaínhüvely-gyulladás kínozta. Elkeseredésében mármár végleg feladta a reményt, de edzőjének, Kelemen Bélának sikerült átsegítenie a lelki válságon. Ahogyan ők mondják: 10 évre becsületbeli szerződést kötöttek; a mester ígéretet tett tanítványának, hogy ez idő alatt nem hagyja cserben, együtt készülnek a nagy cél, az olimpiai kiküldetés eléréséért. A versenyző teljes felépülése óta két esztendő telt el, és mind a „pszichikai fogás’, mind pedig a céltudatos munka meghozta gyümölcsét. Zsóka eredményei fantasztikus mértékben javultak. Az idei felnőtt OB-n 4x400-as váltóban aranyérmet nyert. 400-on, valamint 4x100-on 4. helyre került. Az ifjúsági korcsoportban 400 méteren győzött, 100 és 200 méteren bronzérmet szerzett. A középiskolás bajnokság legeredményesebb indulója volt, hiszen mindhárom egyéni sprintszámban és a 4x400-as váltó tagjaként a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Ezen a seregszemlén Szabó Ildikó egy évtizede fennálló 200-as országos középiskolás csúcsából 0.3 másodpercet faragott le. Emellett 8 alkalommal javított megyei felnőtt csúcsot. A tavalyi bajor—magyar utánpótlásviadalra a korábbi sérülések miatt teljesen esélytelenül érkezett. A kedvezőtlen előjelekkel nem törődve 400-on elsőként szakította át a célszalagot! Ekkor kezdett komoly érdekelődést mutatni iránta az országos szakvezetés. Az idei sikerei alapján pedig már természetesnek vették, hogy beválogassák a Los Angeles-i olimpiára készülő felnőttkeretbe. Kelemen Béla igen nagy elismeréssel beszél tanítványáról : — Jó képességekkel és hozzáállással rendelkező atléta. A tétmérkőzéseken mindig a maximumot tudja hozni. A sport mellett az életre is tudatosan készül, testnevelőtanár szeretne lenni. Megbeszélésünk szerint az elkövetkező két olimpiáig a lehető legnagyobb erőbedobással dolgozunk. Azután elképzelhető, hogy ismét leülünk és kötünk egy újabb „szerződést” ... Az év ifjúsági sportolói A Magyar Televízió Sportosztálya a szövetségek javaslatai alapján az OTSH-val egyetértésben az idén huszonegyedszer ítélte oda az év ifjúsági sportolója címet a legjobb fiatal versenyzőknek. A győzteseknek és a helyezetteknek, valamint edzőiknek a díjakat a MUOSZ, az OTSH és a Magyar Televízió szervezésében a január 31-i tévéműsorban adják át. Az év ifjúsági sportolója a lányoknál Temesvári Andrea (Bp. Spartacus). A kiváló teniszező az idén junior Európa-bajnokságot, ifjúsági Európa-bajnokságot és felnőtt magyar bajnokságot nyert többek között. Edzője édesapja: Temesvári Ottó. A Vörösmarty gimnázium magántanulója. 2. Orosz Andrea úszó, a Bp. Spartacus versenyzője. 3. Bolvári Katalin asztaliteniszező és Polgár Anna kajakozó. Az év ifjúsági versenyzője a fiúknál: Wladár Sándor. Wladár az idén is folytatta sikersorozatát. Európabajnokságot nyert a 100 és a 200 méteres hátúszásban. Edzője: Széchy Tamás. Egyesülete az II. Dózsa. A II. Rákóczi Ferenc gimnázium tanulója. 2. Bereczki József atléta és Hlavati András súlyemelő. 3. Spránitz Gábor sportlövő. Az oldalt írták: BAGAMÉRY LÁSZLÓ, GYÜRKI ERNŐ, THÉKES ISTVÁN, PAVLOVICS LÁSZLÓ. A fotókat készítette: GYENES KÁLMÁN. \ «