Délmagyarország, 1982. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-12 / 109. szám

6 Érem nélkül A müncheni ökölvívó VB esti programjában az eddigi legnagyobb nézőközönség, mintegy 4000 szurkoló előtt újabb 14 pár küzdelme zaj­lott le, és szorítóba lépett a magyar csapat egyetlen még megmaradt tagja, a nagy­váltósúlyú Hranek Sándor is. Az érmesek közé jutásért Kuba félelmetes olimpiai bajnoka, Martinez volt az ellenfele. Csoda, szenzáció nem következett be. Marti­nez 5:0 arányú pontozással győzött Hranek Sándor el­len, és ez azt jelenti, hogy az 1974. évi havannai, a négy évvel későbbi belgrádi és a mostani müncheni vi­lágbajnokságon sem tudott egyetlen érmet szerezni a magyar ökölvívósport. Súlyemelő Maros Kupa Bálint kiemelkedő teljesítménye A Szegedi Építők Spar­tacus súlyemelő-szakosztálya Maros Kupa elnevezéssel versenyt rendezett, melyen minden korcsoport felmér­hette erejét, felkészültségét. A rendező egyesület sporto­lói több első helyet mond­hatnak magukénak, fiatalja­ik értékes helyezéseket ér­tek el. A SZEOL AK fiatal­jai szintén derekasan szere­peltek, 15 első helyet sze­reztek. Kiemelkedett az ifjúsági Balás Károly és Szécsi József aranyjelvé­nyes, valamint az úttörő korcsoportú Bulik András 473 pontos teljesítménye. A Maros Kupa legjobb e­gyé­­ni eredménye Bálint József nevéhez fűződik, aki a 100 kg-os súlycsoportban 327,5 kg-os első osztályú össztelje­sítményt ért el, különösen 185 kg-os lökése méltó fi­gyelemre. A szegedi versenyzők eredményei. Felnőttek, 5« kg: 1. Gancsa (Sz. Építők Spartacus) 142.5 kg 67.5 kg: ... 2. Juhász (SZEOL AK) 20» kg. 82,5 kg: ... 2 Pásztor (Sz. Építők Spartacus) 217.5 kg. 100 kg: 1. Bálint 327.5 kg. 11o kg: 1. Miklós (Sz. Épí­tők Spartacus) 170 kg: Ifjúsági I. krcs. 60. kg: 1. Ba­lás (SZEOL AK) 205 kg. 67,5 kg: 1. Szécsi J. (SZEOL AK) 230 kg. 82.5 kg: 1. Bálint K. (SZEOL AK)­­237,5 kg. 100 kg: 1. Helrich (SZEOL AK) 260 kg. + ICO kg: 1. Ládi (SZEOL AK) 230 kg. Ifjúsági II. krcs. 67,5 kg: . .. 3. Oláh (Fodor J. DSK) 125 kg. 75 kg: 1. Kovács (Sz. Építők Spartacus) 167,5 kg. 100 kg: 1. Zsiga Z. (SZEOL AK) 195 kg. Serdülő krcs. 44 kg: 1. Hangai (SZEOL AK) 235 pont. 52­ kg: 1. Konkoly (SZEOL AK) 330. 64 kg: __ 2. Kovács (Sz. Épí­tők Spartacus) 260. 67.5 kg: 1. Veréb (SZEOL AK) 298, 2. Ba­logh (SZEOL AK) 261. 71 kg: 1. Torjai (Sz. Építők Spartacus) 640, 2. BOdiCsi (SZEOL AK) 242. 75 kg: 1. Márton (Sz. Építők Spartacus) 472. +82,5 kg: 1. Korom 368, 2. Vojnár 266 (Mind­kettő SZEOL AK). Úttörő I. krcs. 40 kg: 1. Bulik A. (SZEOL AK) 473. 60 kg: 1. Ördögi­ M. (SZEOL AK) 333. Úttörő II. krcs. 36 kg: 1. Ka­tona (SZEOL AK) 218. 40 kg: 1. Gajda (Sz. Építők Spartacus) 249, 2. Hódi (SZEOL AK) 148. 56 kg: 1. Tihanyi (Sz. Építők Spartacus) 19* pont. Kézilabda Komlói Bányász— DÉLÉP SC 27-27 (12-11) NB I/B-s férfimérkőzés, Komló, 600 néző. Vezette: Kemecsei, Koutny. DÉLIÉP SC: Farkas — Do­bó 2, Várhegyi 1, Danyi 6, Barabás 2, Paku 2, Zsódi. Csere: Prekop (kapus), Noel 9, Tamás 5, Kiss, Fekete. Edző: Fellegvári Zoltán. Nagyszerűen kezdett a DÉLÉP SC, és már a 20. percben 11-5-re vezetett. A folytatásban azonban vissza­estek a szegedi játékosok: támadásban pontatlanul lőt­tek, és a védekezésében is elkövettek néhány durva hi­bát. Szünet után az 54. percben a komlóiak vezettek 25-20-ra. A DÉLÉP SC iz­galmas hajrában javított helyzetén, szerezte meg az egyik bajnoki pontot. Május 15-én, szombaton délután 5 órától a DÉL­ÉF­SC a Hajdúszoboszló ellen játszik bajnoki mérkőzést, a Szőregi úti pályán. Szegedi Textilművek— DUTÉP (Kecskemét) 20-20 (10-10). NB II-es női mér­kőzés, Kecskemét, 100 néző, vezette: Kóczó és Ladiszlai. Textilművek: Bíró — Fe­ri 3, FARKAS 4, Kispál 1, Buliás 4, Kocsis, Rajcsek 4. Csere: Szabó (kapus), Gaj­dácsi, Karkus 4, Pintér, Hos­­só. Edző: Böncsök József. Az igen elfogult játékve­zetés ellenére a textiles­lányoknak sikerült idegen­ből elhoznia az egyik pon­tot. Horgászhírek • IV­ADÉK MENTÉS A LENCSÉSEN Ivadékmentő akciót szer­vez társadalmi munkában a szegedi Herman Ottó Hor­gász Egyesület. Május 15-én és 16-án (szombaton és vasárnap) reggel 7 órától déli 12 óráig a Lencsés ne­vű vízen verseny formájá­ban kívánja menteni a hal­állományt. Az említett két napon darab- és méretkor­látozás nélkül fogható min­denfajta hal. (Két darab méreten felüli ponty meg­tartható!) A kifogott hala­kat a helyszínen a horgász­egyesület megbízottjainak kell átadni. A verseny 1— 3. helyezettjei — a gyer­mekek külön — díjazásban részesülnek. A félreértések elkerülésé­re közöljük, az említett víz­­terület a további intézkedé­sig horgászvíz marad, tehát e területre is érvényesek a rendszabályok. A változá­sokról értesítjük a tagokat. ÖTTUSA — HORGÁSZOKNAK A Herman Ottó Horgász Egyesület május 30-án (va­sárnap) öttusa-versenyt ren­dez az ajkai holtágon szak­osztályai p zére. Az év­..­.­­napos programban reggel 7 órától déli 12 óráig horgász­verseny lesz, a későbbiekben halászléfőzésből, barkácso­lásból, szárazföldön és vízen való célbadobásból mutatják be tudományukat a résztve­vők. Az eredményhirdetésre és a díjkiosztásra délután 4 órakor kerül sor a halőr­­háznál. Jelentkezni május 18-ig lehet az egyesület iro­dájában. ÚJ HORGÁSZREND átkán A Csongrád megyei IB módosította az atkai holtág horgászrendjét. Ezentúl ok­tóber 1-től május 31-én 24 óráig napkeltétől napnyug­táig (az újságokban, illetve a kalendáriumokban közölt időpontok érvényesek!) lehet horgászni. A nyári időszak­ban viszont bővül az idő­tartam. Június 1-től szep­tember 30-ig reggel 4 órától este 10 óráig lehet a vízpar­ton tartózkodni, illetve hor­gászni. Mostantól a holtágból a darab korlátozása mellett méretkorlátozás nélkül fog­ható az angolna! A busa kí­méléséért szivarólmos kész­séggel pergetni változatlanul nem szabad. Június 1-től szeptember­ig reggel 4 órától 7 óráig a halőrháznál napijegy vált­ható. Megyei II. osztály Helycsere az élen Négy fordulóval a megyei 11. osztályú labdarúgó-baj­nokság befejezése előtt még nem tisztázódott a bajnoki cím sorsa. A Tisza-Új pont­vesztésével, illetve a Bor­­dány győzelmével helycsere történt az élen, jobb gólkü­lönbségükkel a bordányiak vezetik a táblázatot. De igen szoros a mezőny a 7— 12. helyezett között is. Domaszék—Tisza-ÚI 1-1 (0-1). Domaszék, 200 néző, vezette: Kószó. Jó iramú, szikrázó mérkőzésen a ven­dégcsapat támadósora nem remekelt. Ugyanakkor a ha­zaiak lelkesedésből és vé­dekezésből is kitűnőre vizs­gáztak. Mihálytelek—Szegvár 5-0 (2-0). Mihálytelek, 300 né­ző, vezette: Csáti. A szegvá­­ri csapatból hiányzott az átütőerő, de talán ebben köz­rejátszott az is, hogy Por­­törőt a hazaiak jól semle­gesítették. Gólszerzők: Far­kas (2), Gyula, Tóth, Sze­keres. Szőreg—Sz. Postás 1-0 (1-0). Szőreg, 200 néző, ve­zette: Botka. A 30. percben Lagdánt (Sz. Postás) a já­tékvezető kiállította, a sző­­regiek javára két tizenegyest ítélt, s így nem csoda, a pá­lyaválasztók győzelme... Bordány—Székkutas 1-0 (1-0). Székkutas, 150 néző, vezette: Gyuris. Jó iramú mérkőzésen a sokat támadó vendégcsapat csatáraival szemben a jól helytálló ha­zai védelem egyszeri meg­ingása döntött. Nagymágocs—Mórahalom 0-0. Nagymágocs, 300 néző, vezette: Kovács H. M. A ha­zai gárda végig irányította a találkozót, gólhelyzeteket dol­gozott ki, de a védelemre berendezkedett vendégek há­rítani tudtak mindent. Csanytelek—Pitvaros 3-1 (1-1). Csanytelek, 100 néző, vezette: Szécsi. A vendég­csapat korai gólja felrázta a hazai együttest és végig tá­madta a mérkőzést, így a jobb középpályás játékával meg­érdemelten nyertek a pálya­­választók. Csanádpalota szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1. Bordány 20 13 5 2 63-1« 31 2. Tisza-Ü1 20 13 5 2 53-23 31 3. Nagymágocs 21 10 7 4 42-24 27 4. Szőreg 21 9 5 3 31-26 27 5. Mihályteleki 21 10 7 6 53-32 26 E. Csanytelek 20 6 8 6 20-27 20 7. Szegvár 20 7 4 9 30-36 18 8. Székkutas 20 7 2 11 17-32 16 9. Mórahalom 20 4 7 9 38-55 15 10. Pitvaros* 20 5 6 9 31-48 15 11. Csanádpal. 20 5 5 10 30-50 15 12. Domaszék* 21 5 5 11 24-33 14 13. Postás 20 2 2 16 26-47 6 14. Balástya törölve , egy-egy büntetőpont levonva. Asztalitenisz NB I Jobb volt a Ganz-MÁVAG Legutóbbi mérkőzését Bu­dapesten, a Ganz-MÁVAG ellen játszotta a DÉLÉP SC NB I-es férfi asztalitenisz­csapata. A találkozó esélyesei egyértelműen a tavalyi baj­nokságban negyedik helyen végzett fővárosiak voltak. Ennek ellenére a DÉLÉP- esek, veszprémiek elleni biz­tató játékot véve alapul, re­ménykedtek a pontrablás­ban. A házigazdák azonban másként gondolkodtak, mert alig egyórai játék után olyan tetemes előnyt szerez­tek, amely után már csak a nagyarányú vereség elkerü­lése lehetett a szegediek cél­ja. A DÉLÉP játékosai nehe­zen alkalmazkodtak a szá­mukra ismeretlen Butterfly­­asztalokhoz, melyeknek — a Stiga-asztalokhoz viszo­nyítva — kisebb a tapadá­suk, és így a felpattanó lab­da röppályája is más, lapo­sabb ívű lesz. Persze kár lenne az asztalok „számlá­jára” írni a vereséget, hi­szen Szosznyákot leszámítva a többi szegedi asztaliteni­szező átlagban egy-egy győ­zelemmel maradt el igazi képességétől. A MÁVAG végül is a vártnál nagyobb, 16:9 arányban nyert. A Ganz-MÁVAG-ból Asz­talos 5, Gréczy 5, Horváth 4, Tóth 2 mérkőzést, nyert, míg a DÉLÉP SC-től Petá­ki 3, Szosznyák 2, Berta 2, Kovács és Mohai pedig 1—1 győzelmet szerzett. * A DÉLÉP SC csapata ma, szerdán délelőtt 11 órakor a Szőregi úton a BEK-dön­­tős BVSC együttesével talál­­kz­­i­k. A Gc­­g­­­y vezérelte gárda ellen a szegedieknek már 6—8 győzelem elérése is sikernek számítana A vendéglátók csapatában egy változás lesz a múltkorihoz képest, az érettségi vizsgá­ra készülő Kovács helyett a fiatal, 17 éves Szabó kap lehetőséget. A szegedi főiskolások sikere Minden évben megrende­zik a Pedagógusjelöltek Országos Spartakiádját. E nagyszabású, idén húsz in­tézmény csapatát felvonul­tató rendezvénynek most Nyíregyháza adott otthont. A szegedi résztvevő, a Ju­hász Gy­ula Tanárképző Fő­iskola együttese kitűnően szerepelt; az atléták és az úszók halmozták a sikere­ket, a tornászok és a kézi­­labdások megfeleltek a vá­rakozásnak, s csak a kosa­rasok okoztak csalódást. A mérleg: atlétikában 5 arany, 1 ezüst- és ? bronzérem. Bajnok lett Kajára Tünde (súly, gerely), Kósa Erika (40­0 m), Ladányi Zsigmond (súly) és a 4x 100-as férfi váltó. Kézilabdában (idén csak nők­nek rendezték) a­­ szeg­edi csapat a döntőben 14—8-as vereséget szenvedett, így ezüstérmes lett kosárlabdában (idén csak fér­fiaknak) a harmadik helyért ját­szott meccsen szenvedtek 35—33-as vereséget a szegedi fiúk, ezért csak negyedikek. Torna egyéniben Vámos Ká­roly szerzett 1 arany-, 1 ezüst-, és 1 bronzérmet. Az úszás eredménylistája: 4 arany, 2 ezüst, 2 bronz. Első helyen végzett Kovács Ágnes 0ol( hát), Szuromi T "(­n mell), Sárdi György (’­rw) gyors)­­ és a 4x5o m-es női j. í B. T. Szerda, 1982. május 12 1982 MÁJUS 12., SZERDA - NÉVNAP: PONGRÁC A Nap kel 5 óra 12 perckor, és nyugszik 20 óra 10 perckor. A Hold kel 6 óra 18 perckor, és nyugszik 8 óra 09 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 435 cm (apadó). HETVEN ÉVE született Szegeden Kárász Judit (1912—1977) fotóművész, a Sze­gedi Fiatalok Művészeti Kollé­giuménak tagja, a Dél-Alföld paraszti nyomorúságának művé­szi meg­örökítő­je, a szociofotó­­irányzat kimagasló képviselője. SZÁZHETVEN ÉVE született Ludvigh János (1812— 1870) újságíró, politikus. Az 1848—49-i forradalm­ban és szabad­ságharcban országgyűlési kép­viselő, majd kormánybiztos volt. 1850-től csaknem két évtize­den át Brüsszelben a Kossuth­­emigráció céljain dolgozott, fran­cia nyelvű politikai röp­iratok kiadásával és­­ különböző diplo­máciai megbízatások teljesítésé­vel. 1868-ban­­­ Töröljük el a val­lásügyi minisztériumot mini a haladás akadályát” címmel látott napvilágot röpirata. ZENÉS SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Adáshiba — Visszhangok — Jancsó-Kelemen­­bérrlet. KISSZÍNHÁZ Este 7 órakor: ön is lehet gyilkos — Bartók-bérlet. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10. dél­után negyed 4. fél 6 és három­negyed 8 órakor: Hegyi emberek (színes m. b. amerikai kaland­film, II. helyárral). Filmtéka (Móra Ferenc Múzeum díszterme): Fáraó I—II. rész. (színes m. b. lengyel, dupla helyárral, este 6 órakor). Fáklya: háromnegyed 3 órakor: Nyerítő nyeremény (színes m. b. csehszlovák ifjúsági), negyed 6 és fél 8 órakor: „Nürnberg 1946” (magyar). Újszegedi Kertmozi: Szexis , hétvége (színes m. b. olasz— francia, 16 éven felülieknek­ III. helyárral, este 9 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Dugonics tér 1. sz. (13/53-as) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti ügyeletet az I. Kórház (Kossuth Lajos sgt. 42.) tart, urológiai felvételi ügye­letes a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.). GYERMEKORVOSI ÜGYELET Ma 13 órától 19 óráig a Lenin krt.­ 20. szám alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben, 19 órától 24 óráig a Gyermekklinika am­bulanciáján, 0 óra és reggel 8 óra között a Gyermekklinikán (Korányi fasor 18.) és a Városi Gyermekkórházban (Újszeged, Odesszád krt. 37.) történik a sür­gős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 19 órától reggel 7 óráig, szombatonként déli 12 órától hétfő reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére. Szeged, Hu­nyadi János sgt I. szám alatt Telefon: 10-100. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22 órától reg­gel 6 óráig, szombat reggel 7-től hétfő reggel 7 óráig. Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14-420. S. O. S. LELKISEGÉLY- SZOLGÁLAT Mindennap este 7-től reggel 1 óráig Telefon: 11-000. Állatorvosi ügyelet Május i­>­:g munka.sv.ünc. na­pon egész nap. In­t­köznap estei 6 órától reggel 6 óráig Szőreg,­­ U­j­szenti­ván, Tisza sziget. Kübek­­háza. peszk területén ügyeletes:­ dr. Lám­per Elek állatorvos. La­­­kása: Szeged, Mátyás tér 25/a. Telefon: 20-719. Az állatorvos kiszállításáról 4 hívó fél köteles gondoskodni. BUDAPEST 1­­8.00: Tévétoma (ism) 8.05: Iskolatévé 9.40: Delta (ism.) 10.05: Különös meglepetés — m b. NSZK bűnügyi tévéfilm (Ism.) 11.30: Lehet egy kérdéssel több? (Ism.) 13.50: Iskolatévé (iem) 16.30: Hírek 16­.45: Egy született komikus — m. b. francia tévéfilm 18.25: Ki, ha ők nem? Kinek hasznos — miért hasznos? 3 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese 19.30: Tévéhíradó 20.00: Élő népdal 20.10: Üt a KEK-döntőiig 20.25: FC Barcelona—Standard Liege — labdarúgó KEK-döntő mérkőzés 22.15: Mozart :B-dúr zongora­verseny 22.40: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 20.00: Fotó Ha Per — magyar film (ism.) 21.40: Tévéhíradó 2. 22.05: Rockpalota — Essen *02 BELGRÁD 1. 18.10: Magyar nyelvű tévénapílm 18.30: Videooldalak 18.40: Hírek 18.45: A mese ideje — gyermekműsor 19.15: Tévénnaptár 19.45: Aktualitások 20.15: Rajzfilm 20.30: Tévéna­pló *m­­* • C-» <-*+Tr 21.30: Europiona: a KEKI 23.15: Vasilje Mokranjac zenéje 23.45: Tévenaipló 1 BELGRAD 2. 19.45: Kötetlenül — dok.-adás 19.45: Dokumentumműsor 21.00: Drámaest — Gogol: A revizor 22.20: Zágrábi körkép 22.33: A kultúra ma 23.20: Könyvek­ és eszmék ÚJVIDÉK 17.40: Tévéhíradó -szerb-horvátul, magyarul és a belgrádi stúdióból 18.45: Meseidő • 19.15: Népvédelem 19.45: Mexikói népzene 20.15: Rajzfilm 20.00: Tévéhíradó 2. — magyarul 21.00: Zenés műsor 21.25: Barcelona—Standard KEK-mérkőzés 20.15: Tévéhíradó 2. — szerb-horvátul BUKAREST 15.00: Hírek 15.06: Középiskolai érettségi (2. fokozat) 15.40: Élet egy gondolatiért 16.00: A nők világa 16.50: A legkisebbeknek 19.00: Tévéhíradó 19.25: Gazdasági aktualitások 19.40: Politikai fórum 20.05: Filmmúzeum: Ruth életéért — angol film 21.00: Tévéhíradó 21.40: Balettest CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT BUDAPEST 0 8.30: Tévétéma (iam.) 8.35: Iskolatévé KOSSUTH 8.27: Diákfélóra 8.57: Tudomány és bűnüldözés 8 12: Haydn: D-dúr „Londoni” szimfónia 9.44: Kis magyar néprajz 10.05: Hangos, zenés olvasó­könyv 10.35: Rádiószínház: Hősök a gőzben — Kopányi György hangjátéka 11.21: Nótacsokor 12.45: Magvetők 13.05: Operaslágerek: 13.35: Dzsesszmelódiák 14.29: Miska bácsi leveles­ládája 15.15: A borsodi bányamuarkés­­ság zenei élete 15.24: MR 10-14 16.05: Wolf: spanyol daloskönyv — részletek 1 36.51: Eper és vér — részt. 17.06: Szőrös­tül-bőröstül — Tamás Gizella riportja 17.30: Pátria — népzen­ei hang­lemezsorozat 17.44: Dalok Kálmán Imre operettjeiből 19.15: Kilátó 20.00: Don­i­z­et­ti-ciklus 6.: A csengő 21.00: Népzenekedvelőknek 21.30: Külpolitikai klub 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Lemezmúzeum 23.00: Viták a filozófiáiban 23.15: Fehér Sándor népi zenekara Játszik 0.10: Ihász Gábor táncdalaiban PETŐFI 8.06: Muszty Bea és Dobay András énekel 8.20: Tíz perc külpolitika 8.35: Idősebbek hullámhosszon 9.30: Válaszolunk hallgatóinknak 9.45: Két operettnyitány 10.00: Zenedélelőtt 11.35: A Szabó család 12.05: Népdalok a Dunénfu­rtról 12.35: Tánczenei koktél 13.30: Labirintus 14.00: Kettőtől négyig ... 16.08: Mindenki iskolája 16.40: Fiataloknak! 17.30: Ötödik sebesség * 18.35: Moszkvából érkezett 19.05: Zenei Tükör 19.35: Kállai Kiss Ernő •klarinétozik 19.45: A Ten C. C. együttes felvételeiből 20.35: A Rádiószínház bemutatója: Az ugariti bikák pásztora — Hegedűs Géza hang­játéka 31.24: Nosz­talgiahu­llám 22.06: Népdalok 22.30: Fényes Szabolcs szerzem­én­y­ei­ből 33.20: Zenés játékok­ból 3. MŰSOR 9*&0: Iskolarádió 9.30: Vajda János versei 9.36: Ú­j operalemezeAnkből: Reimann: Lear király 12.09: XIX. századi kamarazene 13.07: Barokk muzsika 14.48: A Bécsi Oktett tagjai játszanak 16.02: Operanyitányok 16.37: öt földrész zenéje 16.50: A véges végzelem 17.20: Az MRT énekkarának hangverseny Közben: ».05: Színhangote — Meggyes­ László festőművésszel 19.06: Iskolarádió 19.35: Schumann: Sztarfoniku.*; etűdök 20.06: A Cseh Fiatalmondkuc zenekar hangversenye a Prágai Tavaszon Közben: Kb. 30.45: Külföldi tudósoöaé a szó kb. 21.40: George Malcbakn Scarlattti­szonáták­at, cse­nbalózik 22.00: A Yes együttes összes felvétele 4. 23.05: Darvas Gábor műveiből n­Ti's

Next