Délmagyarország, 1982. május (72. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-30 / 125. szám

Vasárnap, 1982. május 30 Solar *73 Mire jó a kép? Hogy ab­lakot nyisson a világra? Kogy ápolunk nem látott dolgokkal ismertessen meg bennünket? Hogy a mester­ségesen létrehozott vizuális közegében kiélhesse játékos kedvét a Swmo estheticus, esztétikai örömöket szerez­ve ezzel másoknak? Hogy a form­­ateremtő, autonóm lehe­tőségek­­ fölhasználásával sa­játos, új világot teremtsen, amely nem prezentálja, ha­nem reprezentálja, amely nem másolja, hanem önnön törvényei szerint újjáalkot­­ja a létezőt? Nyilván erre is, arra is alkalmas a kép. A fotográfiai úton létreho­zott kép is. A Bartók Béla Művelődé­si Központ „B” galériájában nemrégiben nyitották meg a Szegedi Fotóklub Solar *76 alkotócsoportjának kiállítá­sát. Képek veszik körül a látogatót. Fotók, melyek a képalkotó elvek sokarcúsá­­gát illusztrálják önmaguk gyakorlati létezésében. Pa­taki Zoltán fotói egy-egy pillanat múlandóságát ra­gadják ki az idő karmaiból, maradandóvá, elemezhetővé, s így fölfoghatóvá téve ar­cok századmásodpercekig élő rezdüléseit. Tatár Tibor balettpróbaterme szinte már kubista keménységnél szüle­tik újjá a fényből szőtt tér­ben, hogy a benne élő, el­mosott kontúro s mégis konkrét­ súlyos figurák pa­noptikumszerű sterilitásában az egymás felé irányuló mozdulat moccanatlanná tett pillanatáé legyen a lényeg. Vagy egy szép félakt, elmo­sott, olvatag kontúrokkal, már-már a húszas évek lágy­ságát idézve felelteti meg önmagát világunk nagyon is mai, jobbik felének tiszta romanticizmusával. És Lu­kk­a Gyulának az épület ál­tal szűkre zárt szürke tér­ben kibomló női arca, vagy a sziklák ferde horizontja fölé emelkedő, meghatároz­hatatlan formákba szervező­dő, kemény-szürke ege — sajátos logikai szkémák le­hetőségeit hordozó formavi­lágot teremt képeiben. Vagy Süli István népviseletbe öl­tözött fiatal párja, az emberi kapcsolat stációit fölmutató sorba fűzve, amint a gro­teszk túlpartján tér vissza egy­ újfajta realitásba, benső­séges sejtelmeket idéző vilá­got konstruálva finom elraj­­zolásaiban. Vagy Takács Gá­bor hullámzó gabonatáblába süppedő kislánya, ellenpon­tozott, ösztönös reminisz­cenciájaként egy híres-hír­hedt képelődnek. Csak itt a fej nem fénylőn kopasz, s az arc sem fennsőséges, in­kább elmélyülő-komoly. S nem az ember magasodik az életet hordozó gabonatábla fölé, hanem őt ölelik ma­gukba a kalászok ... Sokféle módszer, képalko­tó lehetőség él a tárlaton, békésen egymás mellett. A fotográfia sokféle lehetősége, amelyek a legjobb képeken sajátos atmoszférát teremtő, letisztult formákba ötvöződ­nek, hol a grafika tisztasá­gával, hol a részletek belső mozgásának rendezett dina­mikájával. Ez a sokféleség e­ény­os, hátrány is egyszer­re. Hátrány talán azért, mert a metódusok eklektikus rendszere kevés lehetőséget nyújt arra, hogy a fotós sze­mélyiség sajátos világa iga­zán katalizálja a születőben levő kép formavilágát, az al­kotó ember félreismerhetet­len kézjegyét hordozó művé formálva azt, minden eset­ben. S előny is, mert nyitott­ságával tágabb, sokarcúbb képet ad a sokarcú világról, az 1976-ban alakult­ Solar alkotócsoport arc poeticájá­hoz híven. Mert hiszen ők — eredeti céljuk szerint — mindig is a fények, formák, az élet által teremtett vizua­­litás sokféleségének vará­zsát kívánták fölfedezni. Új áalkotni képeikben. Sz. I. 3 © kai-kézirat, Kazinczy hajtincse Több értékes kézirattal gyarapodott a közelmúltban a Petőfi Irodalmi Múzeum. Fischer Ernő nyugalmazott főiskolai tanár, festőművész több külföldi — egyebek kö­zött dél-amerikai — ajánla­tot visszautasítva, a múze­umnak adta el 12 darabból álló gyűjteményét, amely sok meglepetéssel szolgált az i­rodalomtörténészeknek. Előkerült Petőfi Sándor 1847-ben írt Széphalom cí­mű versének tintaírású má­sodik kézirata, amelynek lé­tezéséről eddig nem tudtak. A vers szövege nem tér el lényegesen az Országos Szé­chenyi Könyvtárban őrzött kéziratétól, előkerülése még­is jelentős esemény, hiszen az utóbbi 30 évben nem for­dult elő, hogy eredeti Petőfi­­versre bukkantak volna. A kollekció része Jókai Mór a Kétszarvú ember cí­mű regényének csaknem hi­ánytalan kézirata. Rendkívül ritka a Jókaitól származó, szinte teljes regénykézirat, ugyanis az író halála után jó néhány művének egyes részeit egy-két oldalanként szétosztogatták a családta­gok — „a jól sikerült zsúr emlékére” és ehhez hasonló „ajánlásokkal”. Hasonló okok miatt hiányos az Egy ma­gyar nábobnak a Petőfi Iro­dalmi Múzeumban őrzött kézirata is. A hézagok egy részét kitölti az az öt, mind­két oldalán teleírt lap, amely a regény első és negyedik fejezetéből származik, s ugyancsak a gyűjteményből került elő. Kuriózum Eötvös József — valószínűleg az 1830-as évek elejéről származó — levele Dessewffy Józsefhez, az ak­kori konzervatív körök is­mert alakjához. A kizárólag politikai kérdésekkel foglal­kozó terjedelmes levélben Eötvös leírja a reformmoz­galommal kapcsolatos állás­­foglalását, véleményét Szé­chenyi politikai nézeteiről. Kossuth Lajos rövid, politi­kai vonatkozású levelét Ka­zinczy Gáborhoz az teszi kü­lönösen értékessé, hogy az 1840-es évek első feléből származik, s ebből a korból kevés Kossuth-levél maradt ránk. Sajtótörténeti érdekesség az a levél, amelyet Széche­nyi 1828. szeptember 26-án írt ugyancsak Dessewffy Jó­zsefnek, a felső-magyaror­szági Minerva című irodal­mi folyóirat tulajdonosának. A két és fél oldalas levélben praktikus javaslatok, taná­csok olvashatók arról, mi­ként lehetne a lapot még vonzóbbá tenni. Mivel a fo­lyóirat közölte a levelet, an­nak szövege ismert volt, most azonban előkerült az eredeti kézirat is. Ugyancsak megjelent már nyomtatás­ban — tehát nem ismeretlen a szakértők előtt — az a terjedelmes irat, amelyet a Konzervatív Párt 1846. no­vember 12-i alakuló üléséről készítettek. A múzeum bir­tokába került eredeti pél­dány kőnyomatos sokszorosí­tással készült, s mint most kiderült, ezzel nem teljesen azonos a nyomtatásban pub­likált szöveg. Rendhagyó „irodalomtör­téneti emlék” is szerepel a megvásárolt gyűjteményben : Kazinczy Ferenc hajtincse, melynek hitelességét a hoz­zátartozók néhány soros írá­sa szavatolja. 5 A segítőkészség szép pél­dáival találkoznak mai Pos­taládánkban az olvasók — annak tekintjük ugyanis a jobbítás szándékával megfo­galmazott javaslatokat, ész­revételeket, a hasznosítható ötleteket, s a kritikai meg­jegyzéseket is. Hiszen akik a közlekedés, a kereskedelem, a szolgáltatás hiányosságaira hívják fel a figyelmet, nyil­vánvalóan nem a megszégye­nítés szándékával, hanem a változtatás reményében fog­tak tollat. Ebben a hiszem­­ben adjuk közre mai váloga­tásunkat, bízva abban, hogy az észrevételekre eddig is frissen reagáló „illetékes­­partnereink” válaszai hama­rosan megérkeznek. S hadd ragadjuk meg az alkalmat, hogy készséges segítségüket a lapunkhoz forduló névé­„A múlt év novemberében levelet írtam Postaláda ro­vatuknak, a levél a lap no­vember 14-i számában je­lent meg. Arra hívtam fel a figyelmet, hogy Felsővároson két Vajda utca van: az egyik a Fecske utcától tart a Ke­reszttöltés utcáig, a másik a Kereszttöltés utcától a Szil­­léri sorig (a körtöltésig). Ré­gen a két szakasz folyamatos utcát alkotott, ma azonban egy tízemeletes, sok lépcső­házas, Kereszttöltés utcai szalagház megfelezi úgy, hogy az egyik Vajda utcá­ban járva nem is észlelhető a másik szakasz, úttestjük sem találkozik. Mint tavalyi levelemben említettem, e kettősség sok nehézséget okozott már a postásoknak, a taxisoknak, de még a rendőröknek is. Levelemre nem reagált senki sem. Két hete az élet újabb, ezúttal véres példát szolgáltatott arra, hogy a probléma valódi. Május 9-én 18 órakor a mentők roham­kocsija keringett szirénázva a Fecske utca — Vajda utca — Kereszttöltés utca — Szil­­léri sgt által határolt tömb belsejében, a Vajda utca 36. számú épületet keresve. Ez az épület azonban a Kereszt­­töltés utca és a körtöltés kö­zötti, másik Vajda utcában van, ahová a mentők emiatt csak később, hosszas kérde­­zősködés, majd rádión adott tájékoztatás után jutottak csak el. A keresett címen egy vérző, fejsérült gyerme­ket kellett ellátniuk, majd további gyógykezelés céljá­ból fekvőbeteg-intézetbe szál­lítaniuk” — olvastuk dr. Praefort László levelében. „Vajon Sándorfalván mért nem tesz a tanács minden utcasarokra utcanévtáblát, jelezve azt is, a jobb és a bal oldalon, merről milyen házszámok vannak. Sokszor a mentősök összevissza ke­tten megköszönjük. Tudjuk ugyanis, hogy egy-egy pa­nasz kivizsgálása nem cse­kély feladat. A hosszadalmas „nyomozásra” mai összeállí­tásunkban is akad példa: az Állami Biztosító válaszleve­léből erről bővebbet is meg­tudhatnak olvasóink. resgélik a fél falut, mire az utcát megtalálják. Megvan az utca, de keresni kell a számot. A csongrádi útnál van egy ABC, olyan víz van előtte, mikor esik az eső, hogy kép­telenség gyalog elmenni az úton. Befolyik a víz a házak alá is. Szükség lenne egy postaládára a boltnál és egy nyilvános segélykérő tele­fonra is” — írja egyik sán­­dorfalvai levelezőnk. „Lassan már második hó­napja, hogy leszerelték a múzeum előtti szökőkút sze­relvényeit — nem tudni, mi célból” — írja Pécskai László, akinek „a lányom­nak mondom, mengem ért­sen belőle” — alapon üzen­jük: a szökőkutat felújítják, ezért nem működik jelenleg. Ördögh Sándorné lakóbi­zottsági tag a rókusi 122-es épületben. Leveléből idé­zünk: „A Szatymazi úti há­zak elejét a lakók társadal­mi összefogással, összeadott pénzből (második éve) rend­be tették, mert 1980 decem­berében, mikor átadták a házakat, még a­­ törmeléket sem hordták el — nemhogy parkosítottak volna. Azóta sem. Most kezdtek volna nyílni a rózsák, a virágok, végre szép volt a házunk tája, és mindez a két kezünk munkája és az összefogás eredménye, amit annyit han­goztatnak! Hát, most meg­tanultuk, hogy semmi értel­me!! A posta dolgozói két nap alatt a virágágy kellős közepén árkot ástak, az ös­­­szes virágot eldobálva talál­tuk, mire délután a munká­ból hazaértünk. Most fekte­tik a telefonkábelt. Kérdez­zük, miért nem lehetett előbb megcsinálniuk? Meg kell je­gyeznünk, hogy a virágok mellett hagytunk egy körül­belül méteres füves részt. Ha már ástak, akkor nem lehetett volna ott?” „Utcai” témák postaláda társszerzőnk az olvasó csengőt szerelniük a karjuk­ra”), de komolyan gondolja: egyre több kerékpáros, se­gédmotoros száguld a jár­dán, még akkor is, ha jár­ható a kocsiút, ezért szigorí­tani kellene az ellenőrzést, és növelni a büntetésként fi­zetendő összeget.... Megzavarta az utasokat, hogy május 17-én a Szent György térről a 35-ös kocsi­állásba állt be egy 33-as jel­zésű autóbusz, s így Bóta Sándor levélírónk is azt hit­te, majd indulás előtt cserél táblát (35-ösre) a kocsi ve­zetője. S mert nem így tör­tént, olvasónk lemaradt a 33-as helyéről elindult „tényleg 35-ös” buszról. Harna M. András azt teszi szóvá, hogy még mindig for­galomban vannak a 70 fillé­res ár jelzésű régi postai le­velezőlapok, amelyekért az új postai díjszabás szerinti árat kell fizetni. Nem az ár­ral, hanem a félreérthető jelzéssel van gondja levél­írónknak, aki szerint e régi lapokat ki kellene vonni a nyér, hentesáru kiszolgálása­kor a csomagolópapírt uj­juk megnyálazása után ve­szik fel. Érdemes volna min­denütt átvenni a Széchenyi­ téri városellátó üzlet­ eladói­nak ötletét: szivacsot hasz­nálnak ujjuk nedvesítésére.” Május 23-én a 22 órás és a 22 óra 20 perces járat is kimaradt a 22-es vonalon, a Belváros felé menet,, s ez csak a legutóbbi tapasztalata Kamocsay Évának. Pápái István a Hunyadi tér 12-ból tréfásan fogalmaz ugyan­­ lassan oda jutunk, hogy a gyalogosoknak kell­­ forgalomból. Gyorss: Ez az alcím, a Gyorsszol­gálat nem először jelenik meg a Postaládában. Most is olyan panaszokat gyűjtöt­tünk itt egy csokorba, ame­lyek gyors közreadásával szeretnénk szolgálni levél­íróink érdekét, s amelyek közlésekor „gyorsszolgálati” segítséget kérünk az illetékes kommunális és szolgáltató vállalatoktól. „Elhanyagolt állapotú IKV- házban lakunk a Katona Jó­zsef utca 57-ben. Már hóna­pok óta rettegésben élünk az illemhely miatt. Ugyanis olyan rozoga építmény, hogy egyre jobban süpped lefelé. Recseg-ropog alattunk, szó­val alig merünk bemenni, félve attól: egyszer valakire rádől. Azonkívül az udvar­ban levő szennyvízlefolyó is el van dugulva. A szenny­víz csak felfelé tör belőle. Kellemetlen bűz vesz körül bennünket. S ez az egészség­telen körülmény most, ilyen melegben a betegség ter­jesztője lehet. Mi, a ház la­kói több ízben beszóltunk már az IKV-nak. De eddig Az itt következő levélgyűj­temény azért kapta a Sorok­ban címet, mert „agyonra­­gyzol&t témák újabb ,váltóz­ olgálat semmiféle biztatást vagy ígérő szót nem kaptunk. Megjegyezni kívánjuk még, hogy házmester nincs, a ház­mesteri lakás pedig üres. Lett volna közülünk olyan, aki vállalta volna az állás betöltését, de ez elől elzár­kózott az IKV.” — írja a ház lakói nevében Farkas Gusz­táv. Lakóházunk, a Budapesti körút 2. hiányosságainak lis­táját most nem részletezzük, csupán annyit említünk Far­kas Józsefné leveléből, hogy panaszukra, melyet március 12-én küldtek el az IKV házkezelési osztályának, or­voslást csak részben kaptak. A lifttel, a kapu nyitvatar­tásáéval, a lépcsőház állapo­tával kapcsolatos panaszok hozzánk eljuttatott gyűjte­ményét elküldtük az IKV igazgatójának, Dimovics Mátyásnénak egy kérdéssel tudunk segíteni: próbálták-e már a Város­gazdálkodási Vállalat férgek irtásával foglalkozó szak­embereinek tanácsát kérni? Ha nem, ezt tanácsoljuk, zatait adjuk közre, a lényeg­re rövidítve. K. Mihályné azt teszi szó­vá, hogy „az eladók a két Sorokban Válaszol az illetékes Kiss Antal a Volán-járatok információs tábláit hiányol­ta nemrégiben. Balogh Imre üzemigazgató válaszából idézünk: „A megállóhelyi informá­ciók elavultak és — a téve­dések elkerülésére — lesze­reltük a régi táblákat a vá­ros területén. Egyidejűleg megkezdtük az új rendszer kialakítását. A gyártás a na­pokban fejeződött be, és mint bizonyára az utazókö­zönség már meggyőződött róla, a kiszerelést megkezd­tük. A teljes hálózat kiala­kítása rövidesen befejező­dik.” Sebők István zákányszéki levélírónk azt tette szóvá, hogy önhibáján kívül kétszer fizette be gépkocsija egy évi kötelező felelősségbiztosítási díját, s nem sikerült vissza­szereznie a pénzt. Az Álla­mi Biztosító megyei igazga­tója, Mészárosné dr. Schnei­der Klára kérésünkre „nyo­mozásra” kérte fel munka­társait. Íme az eredmény: „Ügyfelünk problémáját adminisztrációs hiba idézte elő. Az 1978. évi műszaki vizsga alkalmával kiadott új díjigazoló lapon a kötelező felelősségbiztosítás díj esedé­kességi időpontját a KFM adminisztrátora tévesen je­gyezte be, ennek eredménye­ként a következő műszaki vizsgánál — 1981-ben — a 3 évi kötelező díj helyett 4 évi díj befizetését kérték a panaszostól, a postai csek­ken azonnal fizetett, majd ez év januárjában felkereste Szeged járási fiókunkat és a többletként fizetett összeg visszafizetését kérte. Az ügyfél jelentkezésekor semmiféle bizonylattal — díjfizetési igazolólap, csekk — nem rendelkezett, így a befizetésekkel kapcsolatos ténymegállapítás eléggé idő­igényes volt. A kötelező díj­fizetéseket nyilvántartó köz­ponttól kapott értesítés sze­rint túlfizetés nem mutat­kozott, ezért az ügy meg­nyugtató, valós rendezése vé­gett fel kellett keresnünk a műszaki vizsgát lebonyolító szerveket — Autóklubot, Gépjárműjavító Ktsz-t és a KPM Autófelügyeletét —, amelyeknél az üggyel kap­csolatos bizonylatok találha­tók. Az ügy tisztázása végett 1978-ig visszamenőleg kel­lett iratokat kikeresni a KPM raktárából, ez hossza­dalmas feladatnak bizonyult. A bizonylatok alapján meg­állapítottuk, hogy ügyfelünk reklamálása jogos. Ezért in­tézkedtem, hogy a túlfizetést utalják vissza, örülünk, hogy egy vitás ügy megnyugtató rendezéséhez hozzájárulhat­tunk.” Összeállította: Pálfy Katalin Köszönet a segítségért A Postaláda nyilvánossá­ga előtt szeretnénk köszö­netet mondani azon válla­latok vezetőinek és szocia­lista brigádtagjainak, akik évek óta minden tavaszon 65 gyermek második ottho­nát, óvodánkat társadalmi munkában szépítik, csino­sítják. Az óvoda udvará­ban levő nagyméretű játé­kok javítását, festését vál­lalta a Csemege vállalat Komócsin Zoltán szocialis­ta brigádja, amely évente kétszer minden gyermeket édességcsomaggal ajándé­koz meg. A Kéziszerszám­gyár szegedi gyáregységé­nek Szabadság szocialista brigádja az udvarunk kerí­tése, a játékok javítását végzi. A Volán Szinkron szocialista brigádjának tag­jai udvarunk kertjét ásták föl, a Szegedi Városgazdál­kodási Vállalat Szántó Ko­vács János szocialista bri­gádja pedig a parkosítás­hoz adott segítséget. A fo­dortelepi óvoda kis lakói köszönik ezt. Molnárné Kereszthegyi Irén vezető óvónő, fodortelepi óvoda . Május 17-én este fél 8 körül a villamosról leszab­va a Rózsa utcai megálló­ban hároméves kisfiam le­esett a lépcsőről. Egy szin­tén ott leszálló férfi azon­­nal megkérte egy — a Re­tek utca felé tartó — autó vezetőjét, vigyen el ben­nünket a klinikára. Szeret­ném megköszönni mind az ismeretlen férfi, mind a fiatal pár kedvességét, akiknek figyelme még arra is kiterjedt, hogy a klini­kán az elsősegélynyújtást megvárják, és haza is szál­lítsanak bennünket. Nevü­ket sajnos nem tudom — ijedtségemben és idegessé­gemben azt sem tudtam, hová vigyem kisfiam — pedig szívesen megírnám. Simándi Judit Bihari utca 30/B * Igen nagyszerű emberek a mai fiatalok, ha jó kör­nyezetbe, rendes körülmé­nyek közé kerülnek. Példa erre a DÉLÉP Ybl Miklós melegpadló-burkoló brigád­ja. Patronálnak minket, a felsővárosi öregek napközi otthonának lakóit. Padló­­burkolatot csenitek, mert a nehezen lépő lábak alatt hamarabb kopik, válik csú­szóssá a padozat. Minden helyiséget kimeszeltek. Nem kis munka volt ez, otthonunkat újjá, meg szebbé tenni. Hát ilyen fia­talok is vannak! Vörös Pálné, a felsővárosi öregek napközi otthona

Next