Délmagyarország, 1982. december (72. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-03 / 284. szám

8 Tíz deka marhahús Pontosan 10 deka lehet a hússzelet — egy dekával sem több, sem kevesebb — hiszen a megrendelő NSZK- beli vásárlópartner nemcsak a higiéniai követelmények betartására ügyel, de a mennyiséget is ellenőrzi időről időre. Így persze nem csoda, hogy a belföldi piacon is kedvelt marhahúsrolád készítése a legigényesebb kézi munka, az automata gépsor csak a dobozok zárását végzi el. A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalatnál — ahol ez a készételkonzerv készül — a közelmúltban átalakították, fölújították ezt az üzemrészt, várható, hogy ezáltal gyor­sabban, összehangoltabban megy majd a munka. Két szo­cialista brigád — az Október 11. és a Március 8. — as­­­szonyai dolgoznak itt, egy műszak alatt 4 ezer doboz ter­mék kerül ki a kezük alóL KITÜNTETÉSEK A MÁV szegedi igazgató­ságától a közelmúltban nyug­díjba vonult dolgozók közül kimagasló szakmai és poli­tikai tevékenységük elisme­réseként többeket kitünte­tésben részesítettek. Tegnap, csütörtökön délelőtt az igaz­gatóság központjában meg­tartott ünnepségen Kiváló Munkáért kitüntetést kapott Fekete Ferenc csoportveze­tő vezérigazgatói dicséret­ben részesült Sárkány Lu­kács ügyintéző, Török János csoportvezető, Tücsök Mi­hály mozdonyfűtő. Igazgatói dicséretet 25-en kaptak, köz­tük Szegedről Barna Ist­ván, Bálint Dezső, Tóth An­dor, Tóth György, Borbély Gyula, Hódmezővásárhelyről Bürger József, Szentesről Szabó István és Nagy Mi­hály. A TÉLAPÓ CSIMN-BUMMBAN Ezzel a címmel rendez­nek gyermekműsort Miku­lásra ma, pénteken délelőtt 11 órai kezdettel a dorozs­mai Petőfi­ Sándor Műve­lődési Házban. KÖZLEKEDÉS ÉS BIZTONSÁG A Hazafias Népfront Sze­ged városi elnöksége mel­lett működő várospolitikai munkabizottság tegnap, csü­törtökön megtartott ülésén két témában tanácskozott. El­ső napirendként Nacsa Lász­ló rendőr százados, a Szeged városi-járási Közlekedésbiz­tonsági Tanács titkára tar­tott előadást városunk közle­kedésbiztonságának helyzeté­ről és a lakótelepek köz­lekedésének időszerű kérdé­seiről. Majd Dankó János, a Szeged megyei városi tanács építési és közlekedési osz­tályának csoportvezetője tar­tott tájékoztatót Szeged tö­megközlekedésének fejlesz­tési terveiről VIRÁGKÖTÉSZETI BEMUTATÓ A Kárász utcai virágbolt virágkötészeti bemutatót ren­dez ma, pénteken délután 5 órától a petőfitelepi klub­­könyvtárban. A vásárlással egybekötött­ kiállítás holnap és holnapután is látható délelőtt 10-től délután 4 órá­ig. Helyszín, zenével Számtalanszor valami valahogy mindig összekapcsolódik bennem a muzsikával. Hangszerek-zeneszer­­számok, amelyeket legszívesebben hallgatok, zongora, csembaló, he­gedű, gordonka, hárfa, trombita, or­gona, üstdob. De épp így szeretem az angolkürtök sötét tónusú hang­zását vagy a tubák basszus pam­­pam-pamját. A múlt végül is ezer­nyi mozaikdarabka az emlékezet ablakkeretébe szorítottan, s vala­mennyi részalkotóelem mellett-mö­­gött ott vibrál egy dallam, örök útitársként. Eszemre hallgatva mélységesen egyetértek Schuman­­nal, amikor a melódiát a dilettán­sok csatakiáltásának nevezi, ám a szívem mást súg. Motívumokat őriznek a memória mikrobarázdái, s­­ ahány motívum, annyi dallam, és mellette ott a név: Corelli, Vivaldi, Albinoni vagy éppen Mozart. Bee­thoven, Haydn. De még Stravinsky (Sztravinszkij), Richard Strauss, sőt Schönberg is. Nem beszélve az egy­kor annyiszor elátkozott Richard Wagnerről, akinek korát pfújolásra (is) ingerlő modernizmusa már ré­­gesrég — néha fülbemászón melo­dikus — hagyománnyá szelídült. A muzsika egyik nagy hazai csa­tanyerésének is fölfogható, hogy városunkban zeneiskola működik a valahai adóhivatal egykori épületé­ben. Ahonnét annak idején zord végrehajtók indultak komor ábrá­­zattal kegyeledelen útjaikra, ott most a muzsika ösvényén az első lépéseket megtevő fiúk-lányok pró­bálgatják az ujjrendet, a vonótar­tás, húrfogás fortélyait. A zenetör­ténet sok olyan sajnálatos esetet is följegyez, amikor nyomorgó zene­szerzők, muzsikusok szegényes házi motyója is dob alá került — hát most elégtétellel hallgathatják a túlvilágon a közkedvelt iskoladara­bokat, szonátákat, etűdöket, ha in­nen, a Tábor utcából odáig elhal­­latszik. A Szabadság mozgó Zenés Szín­házzá avanzsált moziterme hősiesen igyekszik megfelelni új funkciójá­nak, de teljes zavartalansággal se­hogy se tudom a helyiséget a mu­zsikával összepárosítani, bár sok hangversenyt végigültem már a színháziatlanul kényelmetlen faszé­keken. S míg odafönt a dobogón az Eroica-szimfónia, a Tűzmadár­­szvit vagy épp az e-moll zongora­­verseny (Chopin) hangjai áradnak, elém minduntalan régi moziélmé­nyek képei tolulnak: Suttogások, sikolyok; Az ifjúság édes madara; Kifulladásig; Háború és béke... A látványt keresem a zenekar elém­­táruló szélesvászontablójában is — újra és újra azt a két csellistát, azt a fekete estélyiruhás göndörszőkét és azt a hosszúszoknyás-blúzos szemüvegest, fejük ritmusra moz­dulását, ujjaik boszorkánytáncát a gordon­k­ah­úrokon. A Tisza Szálló koncertterme egé­szen más. Galéria, dús aranyozású stukkódíszek. Bartók itteni fellépé­seinek immár klasszicizálódott em­léke. S — afféle mellékhatásként — persze azért más is: egy időszaké, amikor az épület sajátságosan egyéb célokat szolgált. Nem hogy belépni nem lehetett ide földi halandónak, de még a túloldalra is át kellett mennie, ha netán erre vitt útja. S lépteit még ott is a fegyveres őrség szigorú pillantása kísérte. Szerteáradnak a hangok. C. Franck A-dúr szonátája. Hegedű és zongora felesel egymással. Allegro ben moderato. Allegro. Recitativo — Fantasia. Allegretto poco mos­­so ... Közben valahai, tán sose is volt­­messzeségű halakra gondolok. Első­­hálózó társaságbeli ifjú hölgyekre, amint végiglejtenek a tükörfényes­­re vikszolt parketten snájdig hu­szár hadnagyocskák, szép reményű városházi urakcsok karjaiban. Kö­röskörül a gardedám-mamák ellen­pontfüzére ... A SZOTE új oktatási központjá­nak első emeleti előadótermében is szoktak rendezni hangversenyeket. Kíváncsian várom, hogyan illeszke­dik majd egymáshoz muzsika és helyszín? A falburkolat pácbarna, a padlózat sárgás tónusú, a padsor műtőfehér. Köröskörül, fent a ma­gasban hangdobozok, tévéképernyők, az audiovizuális oktatás fülei, sze­mei. Jobbról-balról egy-egy óra, hogy — jelképesen — létezésünk negyedik dimenziója, az idő is je­len lehessen. Jobbról, a bejárat fö­lött az atomok periódusos rendsze­re, színezetten. Nézem, a SZOTE-n hányadik elemnél tartanak a szu­­pernehezek birodalmában? A 103- nál. Aztán felhangzik Haydn F-dúr oktettje. A legigazibb tán mégis a Zene­­művészeti Főiskola — a „konzi”, a „konzervato­r” — nagyterme. A dobogón egy hölgy gordonkával, sa­játmintás, bordó nagyestélyiben. Mellrészénél vékony aranycsík. S aranyozott a cipellő is. A hölgy le­hunyja szemét, arca átszellemül. Kodály: Adagio. S a tételek közötti másodpercnyi szünetben papírzseb­kendővel megtörli ujjait, felsőajkát. Mindez olyan emberi. Akár a mu­zsika. Közben egy régi nyár emléke: Manci néni szemben lakott a kon­­zervatoárral. Mindig Chopin forra­dalmi etűdjét játszotta. A hangok szétáradtak a délutáni napsütésben, aztán ráaláltak a Petőfi sugárúti hársfavirágokra. Papp Zoltán Széllökések Meteorológiai Intézet elő­rejelzése az ország területé­re péntek estig: nyugaton több keleten kevesebb lesz a felhő. Számottevő eső nem valószínű. A keleti, délkeleti szél időnként megélénkül, néhány helyen erős széllöké­sek is lehetnek. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet pénteken 3, 8 fok kö­zött várható. MUNKAÉRTEKEZLET, TÉLAPÓ ÜNNEPSÉG A Hazafias Népfront Bel­város III/A körzeti bizottsá­ga a közelmúltban a lakó­bizottságok bevonásával tar­tott kibővített munkaértekez­letet. A megbeszélésen ér­tékelték az elmúlt év mun­karendjét és munkamódsze­rét A népfrontbizottság leg­közelebbi rendezvényére de­cember 7-én, kedden kerül sor, amikor is Télapó-ün­nepséget rendeznek a lakó­területükön élő idős embe­rek számára, a Földvári ut­ca 3. szám alatt ELŐADÁS A FOTÓKLUBBAN A Szegedi Fotóklub fog­lalkozásán ma, pénteken es­te 6 órakor Kerekes Gábor fotóművész tart előadást. Az érdeklődőket a Bartók Béla Művelődési Központba vár­ják. JÓZSEF ATTILA-EST Teszáry Gábor József At­­tila-estjét rendezik meg ma, pénteken este 7 órai kez­dettel a DÉLÉP Vár u. 1. szám alatti Inter­klubjá­ban. fodrászüzletek nyitvatartása Az év végi ünnepek miatt módosul a Szegedi Fodrász Vállalat üzleteinek hét végi nyitva tartása. Már e héten, december 4-én, szombaton is nyitva lesznek a fodrászüz­letek, kozmetikai szalonok — reggel 7 órától délután há­­rvomig. EDDA­KONCERT Az Edda-együttes hangver­senyét rendezik meg ma, pénteken este 7 órai kez­dettel az Ifjúsági Házban. A népszerű együttes eddigi két nagylemezének zenei anya­gát mutatja be. DI.A.IOL­A KISZ KB, az Állami Ifjú­sági Bizottság, az Ipari Minisz­­térium szervezésében a közel­múltban Budapesten rendezték meg a Ki minek mestere? or­szágos villanyszerelő-verseny döntőjét, amelynek selejtezőire és elődöntőin 1300 szakmunkás indult. Szép sikert ért el Ábra­hám József, a Kőolajku­tató Vállalat Münnich Ferenc, a Magyar Népköztársaság két­szeres Kiváló Brigádjának tag­ja, aki a szakmunkások kate­góriájában az ötödik helyet érte el. Panasz... — Borzasztó ... Ami­kor kijövök a pénzem­ből, nem jövök ki a fe­leségemmel, amikor pe­dig kijövök a felesé­gemmel, nem jövök ki a pénzemből... Köszönetet mondunk mindazon rojcomoknak. Ismerősöknek, txa­­ratöknek és mindazok­na­k, akik felejthetetlen drága egyetlen kisfiúnk, PODONYI ATTTT.A temetésen megjelentek, neszvé­­t ÍUcken és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekezték. Gyászoló szülei, Algyő, 21 214 Hálás köszönetet mondunk mindazon­ rokonoknak, bará­toknak, ismerősöknek, akik drága szerettünk, DR. CSÉPÁNYI DEZSŐ docens búcsúztatásán megjelen­tek. Külön köszönetet mondunk a Művelődési Minisztériumnak, a József Attila Tudományegye­tem vezetőinek, az egyetem pártszervezetének, tanárainak, a munkatársaiknak, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola ta­nárainak és mindazoknak, akik megjelenésükkel, virágaikkal bánatunkban osztoztak. Továb­bá köszönetet mondunk mind­azoknak az orvosoknak, egész­ségügyi dolgozóknak, akik sze­retett halottunk, hosszas, súlyos betegségében lelkiismeretesen gyógyították, ápolták. Gyászoló felesége «* gyermekei. 20 »30 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, akik felejthetetlen ha­lottunk, ÖZV. HEGYKÖZI JÁNOSNfi Százt Erzsébet temetésén m­egj­e­len­tek, részivé­­tükkel, virágaikkal fáj­dalmm­un­kát enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Mélyén megrendülve tudat­juk, hogy édesanyám, nagy­anya, testvér és rokon. ÖZV. STOLCZ DEZSŐNÉ Boros Margit rövid szenvedés után, 73 éves korában elhunyt. Temetése de­cember 3-án 12 órakor lesz a cinteremből. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. BERKÓCZY PÁL nyug. főorvos elhunyt. Teme­tése dec. 6-án 13 órakor lesz a Dugonics temető ravaszaiLozé­­jából. Gyászoló felesége és családja. 21228 Köszönetünket fejezzük ki mindazon rokonoknak és isme­rősöknek, akik felejthetetlen halottunk. ÖZV. NÉMETH ISTVÁNN« temetésén megjelentek és virá­gaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Szeged, Mórahalom. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerős­öknek, munka­társaknak, akik felejt­hetetlen halottunk, ZSIKÓ JÓZSEFNÉ temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 21 222 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett testvér, nagy­néni, BODOR LÁSZLÓNÉ Mirt Ilona női fodrász, életének 68. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Ham­vas­ztás utáni búcsúztatásá­ról értesítéssel leszünk. A gyá­szoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, nagymama, KUCSAI JÓZSEFNÉ Süli Viktória életének 58. évében, rövid szen­vedés után elhunyt. Temetése pénteken 14 órakor lesz az algyői temetőben. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanyánk és nagymama, ÖZV. NÉMETH VILMOSNÉ Kása Julianna 70 éves korában, dec. 1-én, rö­vid szenvedés után, váratlanul elhunyt. Temetése dec. 6-án 14 órakor lesz a domaszéki te­mető ravatalozójából. A gyá­szoló család, Domaszék 1044. 21 229 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen feleség, édesanya, nagymama. KOTHENCZ SÁNDORNÉ D»monios Katalin életének 46. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése dec. 6-án 13 órakor lesz az Alsó­városi temető kápolnájából. A gyászoló család: 21 231 Gyászközlemények Péntek, 1982. december 3 HURRÁ. ITT A CIRKUSZ! Bohócok, akrobaták, zene­humoristák bűvészek, zsong­lőrök mutatványaira várják a gyerekeket a Bartók mű­velődési központba holnap, szombaton délután 4 óra­kor. A Hurrá, itt a cirkusz! című produkcióba a közön­ség soraiból is választanak szereplőket, így nyeremé­nyekre, jutalmakra is szá­míthatnak a gyerekek. DIAKÉPEK GÖRÖG­ORSZÁGRÓL A HVDSZ-hez tartozó ipa­ri szövetkezetek területi szakszervezeti bizottságának nyugdíjas-összejövetelén, ma, pénteken délután három óra­kor dr. Keszthelyi Béla tart diavetítéssel kísért elő­adást. A napfényes Görög­országban címmel. A ren­dezvény helye az Arany Já­nos utcai KISZÖV-klub. Gépkocsi nyeremény­­betétkönyvek sorsolása Az Országos Takar­ékpénztár a gépkocsi-nyereménybe­­tétkönyvek 66. sorsolását november 30-án Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betét­könyvek vettek részt amelyek 1982 július 31-én még ér­vényben voltak. Ezúton tájékoztatjuk az érdekelteket arról, hogy a forgalomban levő gépkocsi nyeremény betétkönyvek között vannak olyanok, amelyek számában — nyomdatechnikai okokból — az érdekelt, szám előtt eaővel több nulla van, mint amennyi a jegyzékben szerepel Az eredmény meg­állapításánál az értékelhető számok előtt szereplő nullás számokat természetesen figyelmen kívül kell hagyni. Az alábbiakban közöljük a Csongrád megyében vál­tott, érvényben levő és nyereménnyel kisorsolt betétköny­vek számát és a nyereményt. 10 000 FORINT ÖSSZEGŰ BETÉTKÖNYVEK A listában az alábbi rövidítéseket használtuk: w] Wartburg Limousine, w = Wartburg de Luxe t <= Tra­bant Lim. Special, s = Skoda 120 t. A sorsolás eredményeinek pontos adatait a decem­ber 3-án megjelenő hivatalos nyereményjegyzék tartal­mazza. A jegyzék megtekinthető az OTP-fiókokban, pos­tahivatalokban­ és takarékszövetkezetekben A nyertes betétkönyvei vagy az ezt helyettesítő Iga­zolás”-t a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fióknál, postahivatalnál vagy takarékszövetkezetnél kell bemu­tatni. A Masvai Szocialista Munkáspark Szeged városi Bizottságánal napilapja. Főszerkesztő:­­ Nagy István - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Sh­oor István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelet kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Ta­­nftesköztársaság útja ló. Sajtóház: «740 - Telefon: 12-633 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajzsy-Zsilinszky utca » *»720. Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra S* forint, fm Index: 23 033 • ISSN­ 0133-023 s t

Next