Délmagyarország, 1983. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-02 / 1. szám

Hpffő, 108,?. jan­n­ár 3. Az MTESZ idei rendezvényei 1983 első félévében 34 nemzetközi tanácskozást szerveznek az MTESZ tag­­egyesületei Az elsőt, a nemzetközi ergonómiai kon­ferenciát január 20. és 22. között rendezi Budapesten, a Szervezési és Vezetési Tu­dományos Társaság. A ta­nácskozáson az ergonómia időszerű kérdéseit vitatják meg. A legtöbb a nemzetközi tanácskozást a Magyar Ag­rártudományi Egyesület ren­dezi meg; öt nemzetközi ta­nácskozást szervez a jövő év első felében, köztük a ve­tőmag-világkonferenciát. Második helyen a Gépipari Tudományos Egyesület áll négy nemzetközi tanács­kozás megrendezésével. A Magyar Biológiai Tár­saság május első felében a szövettenyésztés kérdéseiről hív össze nagyszabású nem­zetközi tapasztalatcserét, amelyre mintegy négyszáz külföldi vendéget várnak. Az MTESZ környezetvé­delmi bizottsága a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület, a Magyar Agrár­­tudományi Egyesület, az Építőipari Tudományos Egyesület és több érdekelt nemzetközi szervezet ma­gyar bizottsága közösen szervez május végére Bu­dapesten több napos tanács­kozást a települési, és egyéb szerves hulladékok ártalmat­lanná tételének, illetve a mezőgazdasági hasznosítás lehetőségeiről. Az Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egyesület — a Nemzetközi Optikai Bi­zottság támogatásával — hívta össze Budapestre jú­niusra az Optika ’83 konfe­renciát, ahol a nagy látó­terű, nagy felbontó képes­ségű optikai eszközök mik­roelektronikai felhasználá­­sáról lesz szó. (MTI) ' Petőfire emlékeztek Petőfi Sándorra emléke­zett pénteken a szülőváros, Kiskőrös. A költő születésé­nek 160. évfordulója alkal­mából megrendezték a ha­gyományos fáklyás felvonu­lást és emlékünnepséget, melyen Lencsó László, a Petőfi Irodalmi Múzeum osztályvezetője mondott, ün­nepi beszédet Az ünnepség résztvevői koszorút helyez­tek el a Petőfi-szobor talap­zatán és a város központjá­ban levő szülőházon. Az emlékmúzeum melletti kiállítóteremben bemutató nyílt a költőnek idehaza és külföldön kiadott könyvei­ből, illetve a műveket il­lusztráló rajzokból. A kiál­lítást, amely március 15-ig látható, Bíró Zoltán, a Pe­­­­tőfi Irodalmi Múzeum fő­­­ igazgatója nyitotta meg. A napló utolsó lapjára kettőt előre, egyet hátra Igaz, hogy már 1983-at írunk, ez a cikk mégis az elmúlt esztendő kiállítási észrevételeit rögzítő napló utolsó lapjára kívánkozik. Összefoglalásnak, mérlegké­szítésnek — talán tanulsá­gul. Kezdjük talán a statiszti­kákkal. A főváros és Pest megye után Csongrádban él a legtöbb képző- és ipar­művész; a Magyar Népköz­társaság Művészeti Alapján­­ak 78 tagja van — 31 fes­tő, 10 szobrász, 9 grafikus, 17_ iparművész és három művészettörténész. A legma­gasabb szakmai elismerést jelentő szövetségi tagok szá­ma 29. Csongrád megye 1982-ben a képzőművészet terén különleges helyzetbe került. A művészeti élet decentralizálási törekvéseit fölmérendő, Zalával együtt­i tevékenység kísérleti tere­pévé jelölték éppen az ed­digi eredmények elismerése­ként. Mindez összekapcsoló­dott azzal, hogy új tisztség­viselők kerültek a vezetői posztokra. A szövetség dél­magyarországi területi szer­vezetének (Csongrád és Bé­kés megye) elnöke Németh József festőművész lett, a hódmezővásárhelyi csoport titkára Fejér Csaba festő­művész, a szegedié Benes József grafikusművész. A decentralizálási törekvések szellemében máris igen fontos és jelentős eredmé­nyek születtek. Legkiemel­kedőbb mindenképpen az Ópusztaszeri Nemzeti Törté­neti Emlékpark bejárati épületében, a szegedi alko­tók tondóival díszített úgy­nevezett Szegedi kapu belső palástján fölavatott, mint­egy 70 négyzetméteres bronz dombormű, Tóth Valéria szobrászművész alkotása. De ehhez a szándékhoz a me­gyei tanács által kezdemé­nyezett akció, melynek cél­ja, hogy helyi művészeti erők összefogásával díszít­sék a községek házasságkötő termeit, 1982-ben elkészült Németh József szegvári, Zoltánfi István deszki, Tóth Valéria zákányszéki, Zom­­bori László nagymágocsi, Novák András doma­zéki, Erdős Péter fábiánsebestyé­­ni és Fodor József mind­szenti pannója, s a megva­lósulás útján van Szathmáry Gyöngyi, T. Nagy Irén, Kotsis Nagy Margit, Fejér Csaba, Szalay Ferenc, Lan­tos Gyöngyi és Szabó Júlia munkája. Jelentős eredmé­nye az elmúlt esztendőnek, hogy nemcsak megkezdő­dött a párbeszéd és együtt­működés helyi építészek és képzőművészek között, ha­nem ennek már nemcsak az első sikeres példáját való­sították meg, hiszen az új­­szegedi tanácsi továbbképzé­si és módszertani intézet után átadták a KÖJÁL- székházat, melynek előcsar­nokában már látható Benes, József nagyméretű zománc­­kompozíciója, s még ez év­ben fölállítják Szathmáry Gyöngyi hatalmas jelképes alkotását az épület előtt, Lapis András szobrát pedig a belső udvarban. Úgy tűnik, mindezek elle­nére képzőművészeti közéle­tünk jellemzője még mindig a kiállításcentriktus.....1982- ben több mint száz Szegedi vagy itt élő művész tárlatá­ról adtunk hírt, s több mint hetvenről írtunk tudósítást, recenziót, kritikát. Olyan emlékezetes tárlatokat lát­hattunk, mint a Dürer ere­deti rajzait bemutató kama­rakiállítás, Buday György emlékszobája, a szegedi nyári tárlatok eddigi soro­zatát búcsúztató díjnyerte­sek seregszemléje, Anna Margit festményei, Józsa Bálint fémszobrai, Varga Mátyás nagy sikerű visszate­kintő tárlata, K­ubinyi An­na textiljei, Papp Oszkár zománcképei, Kollár György festményei, az Állami vá­sárlások 19S1. című bemuta­tója. Évfordulókhoz kapcso­lódva rendezték meg Vink­­ler László életmű-kiállítását a Képtárban, melynek rész­anyagát a Budavári Palo­tában, a Magyar Nemzeti Galéria termeiben több mint két hónapig láthatta a ha­zai és a külföldi érdeklődők sokasága, grafikáit kiállítot­ták Gyomron, hagyatéká­nak válogatott anyagát Szentesen, s mintegy zárás­ként az év utolsó napjai­ban az MTF­SZ miniatűr könyvklubjának gondozásá­ban, a Szegedi Nyomda dol­gozóinak társadalmi munká­jával elkészült A múlandó­ság cáfolata című kis kötet, mely Devecseri Gábor antik ihletésű verseit és Vinkler ezekhez készített rajzait tar­talmazza. A 60 éves Pintér József is retrospektív kiállí­tást rendezett, rajzainak bemutatásával emlékeztek Szeged festő Színdbádjára, Erdélyi Mihályra­, aki tíz esztendeje hunyt el. Mint kiderült, teljesen spontán alakult az elmúlt évben Békés és Csongrád megye képzőművészeinek kölcsönös bemutatkozása. Szegeden például láthattuk Tóth Ernő nagyszerű fest­ményeit, Mladonyiczky Bé­la szobrait, a békéscsabai fiatalok alkotó közösségének kollektív bemutatkozását, Lonovics László szitanyor­a­­tait, Takács Gyöző kerámiá­it, Páka György metszeteit. Békésben vendégeskedett például Cs. Patai Mihály, Stehlik­ János, Fritz Mihály, Dér István. Új kiállító he­lyiségek is debütáltak, illet­ve erősödtek meg. Így pél­dául a megyei továbbképzé­si és módszertani intézet Folyosó Galériájában kiállí­tást rendeztek Erdélyi Mi­hálynak, Novák Andrásnak, a gyulai Póka Györgynek, valamint a szegedi művész­ház lakóinak; a Szegedi Bú­toripari Szövetkezet Híd ut­cai szalonjában bemutatko­zott Tóbiás Klára, Kopasz Márta, Rostáné Papp Piros­ka és Tóth Magdolna; a SZOTE oktatási épületének emeleti előcsarnokában nagy, siker­ű kiállítást rendezett­ Sonkadi István. folytatta ré­gi és sikeres vállalkozását a Gabonatermesztési Kutató Intézet, klubjában láthatták az érdeklődők Tóth Magdol­na kerámiáit, a bíróság nagytermében Csikós And­rás, Szabó Miklós és Stéhiik János alkotásait. Első kiállí­tásának megrendezésével so­rozatot szeretne indítani a gyógyszertári központ is új épületében. Jelentősnek ítélhetjük a szegedi művészek szereplé­sét az ország más tárlatain. Az Országos Képzőművésze­ti Kiállítás résztvevői között volt Benes József, Kotsis Nagy Margit, Fritz Mihály, Lapis András és Fitz Vero­nika; a pécsi kerámiabien­­nálé egyik fődíjasa a szege­di Szalay László; a békés­csabai alkalmazott grafikai biennálén találkozhattunk Pölös Endre és Tildy Ka­talin munkáival. Cs. Pataj Mihály elvitte képeit Bé­késcsabára, Szarvasra, Oros­házára, Salgótarjánba, Bu­dapestre és az NSZK-ba is. Varga Mátyás munkáinak a Várszínház Galériája adott otthont. Pintér József Baján és Budapesten mutatkozott be. Novák András Debre­cenben, Fontos Sándor és Kalmár Márton Hatvanban, Zombori László Pécsett, Pa­taki Ferenc Balassagyarma­ton és Kecskeméten, Benes József és Gerle Margit Haj­dúböszörményben. A Tisza­­táj tárlatot ezúttal a pécsi Képcsarnokban rendezték meg. A vizuális kultúra nép­szerűsítésének és az alkotói élménygyűjtésnek immár nemcsak kísérleti terepei a szegedi üzemek, ahol a szo­cialista szerződésekben rög­zített kapcsolatok egyre iz­mosodnak. Sajnos, a kétségtelen egyé­ni eredmények mellett a medvében élő művészek al­kotásainak tartalmi-esztéti­kai minőségére, értékeik megítélésére még mindig rá­nyomja bélyegét a rosszul értelmezett, immár kerékkö­tő hagyománytisztelet. Hiá­ba érzik mind többen,szűk­nek ezt a skatulyát, az itt élő művészek jelentősebb részére a piaci viszonyok hatnak, s ez­ az éltető tere­pe a pusztán formai és te­mát­­kai öröksé-ápolásnak. Jandi Lajos 5 Szilveszter a televízióban... Tételezzük föl a hihetet­lent: valamelyik kollégánk az Elbától nyugatra óhatat­lan érdeklődéstől s hazánk jó hírnevétől áthatva, veszi a fáradságot és megtanul magyarul, sőt, arra vete­medik — egyébként nem csekély valóságérzékkel —, hogy a Magyar Televízió teljes szilveszteri műsorát elérhetővé teszi önmagának. Ama fölismerés jegyében, hogy a tömegkommunikáció­ban nem is kívánható egy ország vázlatos társadalmi keresztmetszetét jobban be­mutató — mert totalitás­igényt év végi humordöm­­pinggel ötvözött — alkalom, mint a szilveszteri Nagy Tévés Parádé, utólagos és permanens össznépi kritiká­val, amúgy harmadnaposan. Fenti kolléga — mondjuk — előbb a jogi esetek kü­lönkiadását tekinti meg. Meg­állapítván, hogy olyan ere­deti fickó, mint a dr. (Jog) Erőss Pálnak nevezett úr, egy extrém eseteket fölvonul­tató műsorban is „villog­hat”, éppúgy, mint az igazi egyéniségek bármikor, ak­kor is, ha nem nudistákról, aktot holmi halastó miatt kellőképpen élvezni nem tu­dó aggastyánról vagy riasz­tóan házisárkányos asszony­ság válási ügyéről van szó. A Szuperbola esetében pe­dig Árkus József személye, annyi szellemes és okos Népszabadság-béli cikk szer­zőjének rangja olyasmit elő­legezett, hogy a szilveszteri különkiadás írója ezúttal is árgus, sőt Árkus szemekkel figyeli a tévé paródiákra al­kalmas darabjait. Ám idén valami (pontosabban: két yalám­i) ~ erőteljesen zavarta látását Igazi,­­e bajtól olykor az évközi Parti­bolákban is szenvedett kissé, de feltehe­tően most az az alapelv ve­zérel­hette, hogy a magyar honpolgár szürke hétköznap­jain oly kevés (és főleg szép!) női kebellel találkozhat, ad­junk hát most neki, amen­­­nyi csak belefér. S több tucatnyi kebel bizony ké­nyelmesen el is fér a kép­er­nyődobozban, a baj mindössze annyi, hogy arány­talan többletet biztosított a mélyebb — árkuspapírnyi — humorral szemben. Házmes­ter Ákos rémhírháttere vá­rosvédő Cziróday Mihállyal kombinálva, sajna, két kü­­lön-külön kiváló paródia­­ziccert laposított el — s csak az igazán nagy humorhelyze­teket használta ki, úgy­ahogy. Viszont ezek már olyan ordítóak voltak, hogy Szegvári Katalin 82-es stú­dióbéli hírhedett produkció­iét és Regős István bűnrossz Bűn-sorozatát föl- és kihasz­nálni Árkus-szintű program­nak már-már övön aluli ütés. Bár igaz, ami igaz, Esztergá­lyos Cecília Lollója és Gál­­völgyi—Szegvári teljesítmé­nye sokat segíthetett, hogy lássák, vannak még dolgok bőven, melyek falrengetőb­­bek minden szilveszteri fe­néknél és egyéb női alkat­résznél ... Később jött egy amolyan megvacsoráztató krimi (kol­légánk is kihasználta az al­kalmat), majd az utolsó fala­tokat izgatottan nyeldekelve ült vissza a képernyő elé: a magyar kabaré utolsó ne­gyedszázadának legjelentő­­sebb egyénisége következett. Kinek felléptét többszörösen is felfokozott várakozás előz­te meg. Okkal: a nyáron már három éve múlt ama nevezetes. Új Tükör-béli bot­rányának, időközben: hosszú hallgatás, távozás a Mik­roszkóp Színpadról, fájó hiány a tavalyi szilveszteri műsorban — most Itt volt újra. ismét Hofi. Sőt: HOFI. Ha ilyen óriási tehetség, úgymond, „visszatér”, kevés izgalmasabb feladat akad, mint figyelni: mi lett hát belőle? Megőrzött, tovább­fejlesztett, megmerevedett, ismétel vagy továbblép, bra­vúros eszközeit és páratlan szellemességét miként képes reprodukálni? Nos, a Mikroszkóp Színpa­don részben már bemutatott, s a tévében most (m­­ár elő­zetes források szerint kissé túlzottan) „megvágott” pro­dukció a maga nemében az elmúlt 10—12 év minden­kori szilveszteri szenzációit idézte. Hofi címe — Nevezz csak Cucinak! — nem je­lentett kevesebbet, minthogy ezen az estén ő lesz a ma­gyarországi szocializmus, né­pi nevén „cucilizmus” — majd megjelent, harckocsizó sapkában, később befőtt­ként .éltéve önmagát és imi­gyen lett belőle arab... S eme ötletparádé még század­része sincs a látottaknak. Hát még, amit hallhattunk-Változott-e Hofi? Nem jó a kérdés. Működése teljes mértékben egybeesett az ország történelmének 1968 utáni szakaszával, átmeneti (most már mondhatjuk) hul­lámvölgye pedig a válság „begyűrűzésével” — minden erőltetett párhuzam nélkül. Hofi Géza önmagában is szimbolizál kissé valamit, mindazt, ami történt és tör­ténni fog ... Műsorában két újdonság föltétlenül figye­lemre méltó. A közönség fe­lé „kibeszélő”, utóbb an­­­nyit vitatott alaptónusa két­ségkívül megváltozott, fino­mabb és kedvesebb lett úgy humánusabb, hogy ere­dendő keménységéből el nem vett semmit. (Tanulság: a legnagyobbaknak is használ­hat némi lecke...) Aztán: ezúttal jóval többet foglal­kozott általánosságokkal, Cenznétől egészen az ötve­nes évekig. Szkeptikusabbak megjegyezhették (persze ma­gyar állampolgárok!): na, ha már Hofi is az ötvenes évekkel élcelődik ... Bizony. Csak élcelődjék, minél in­kább, annál jobb. Mert Hofi nemcsak a tőle méltán el­várt igen magas színvonalon tett e feladatnak eleget, de korábbi „népnevelői” céljait is érvényesí­tette. Erre pe­dig — e témában — válto­zatlanul jobban szükség van, mint valaha. A cud (aus Ungarn, például) köztudottan nem attól jó vagy jobb, amit elhallgatnak róla... Aus Ungarn. Ja. Und aus Wien und Budapest. Te csak házasodj, Ausztria (németül sajnos nem tudom), de a Habsburgok programját jó ideje tévénk fordítva gyako­rolja — ám az óévbúcsúz­tató Bécs—Budapest közös gálaest olyan rossz volt, hogy talán még képzelt nyugati kollégánk is. ki hall­hatott valamit harangozni holmi Habsburg-ellenes ma­gyar mozgalmakról — s mellékesen az enyhülésnek is feltétlen híve — csak mély elismeréssel . adózha­tott mindazoknak, akik an­nak idején a túlzott házaso­dást radikálisan ellenezték... Hiszen a frigy olyatén gyer­mekei, mint a már-már bán­tóan ripacskodó dalos tálján pacsirta, Milva vagy a szab­vány „wiener” revüegyver leg (egy nagy művészt, Charles Aznavourt kivéve) — semmi mást nem adtak, mint nyugodt, italos előké­szítést a meghatott éjféli pillanatnak. Amikor is a ,,cu­­ci" (aus Ungarn) új évébe lépett — Elbán túli kollé­gánk pedig, kidugaszolván a palack Törleyt, ajkán fura­­csodálkozó félmosollyal tán ennyit mondhatott: hm... De legalább figyelt. Domonkos László ...és a rádióban A nagyapám szabómester volt. Magánügy, tudom. A szabókat mégis jobban sze­retem a másféle szakmát mívelő mestereknél. Leg­jobban — az év utolsó nap­ja óta — Tímár Györgyöt szeretem, aki megnyitotta a magyar közmondásszabósá­got. Közmondásokat kön­­­nyű összeilleszteni, gondo­lom, csak ismerni kell őket, s olyan észjárás szükségelte­tik, mint a rádió főszabá­száé. Jártam már székesfőváro­sunk egyik, fejedelemről el­nevezett terén, de az, ami Tímár Györgynek, bevallom nem jutott eszembe, ti., hogy vak tyúk is talál *hős disznót. Mert talál, és ezt a szerző tudja. A rádiókabaré csapata jó csapat. Évek óta bizonyít­ják. Talán azért őrzik a csúcsformát, mert kénytele­nek rá. Versengeniük kell a tévével, s mindenki tudja, hogy eszköztáruk mennyivel szűkösebb. Nincs más vá­lasztásuk, húsz másodper­cenként prezentálnak egy jó poént, s megtalálják azokat az embereket, akiket azért szeret a közönség, mert tud­­ja róluk, hogy képesek er­­re. A műsorújságból is kide­rül, elég egyetlen pillantást vetni a szerkesztőket ábrá­zoló fotóra, hogy ez a kaba­ré nemcsak amúgy átabotá­­ban készült. Farkasházy Ti­vadar mintegy messziről te­kint le a kéziratnapk­ra, melyen Marton Frigyes és Kaposy Miklós osztozkodik, miközben Sinkó Péter úgy tesz, mintha mosolyogna. Egyébiránt csupa komolyság a stáb, mert valószínűleg azt vallják, amit Karinthy Fri­gyes, szóval, hogy a hu­morban nem ismernek tré­fát. Nem is ismertek, hálisten­­nek, és most szilveszterkor sem. Lehr, Markos, Nádas, Koltai, Bárdi, Bodrogi, Ta­hi, Verebes. Ha futballisták volnának, nem kellene vis­­­szasírnunk az aranycsapa­tot... Továbbá Peterdi és Somo­gyi, a két Pál, és Boncz, az egyetlen Géza. Soha rosszabb kabaré-mű­­sort! Ebben a mai, válságos és mindentől fanyalgó világ­ban, szerencsére van még egy csapat, s egy magyar filmből is tudjuk, hogy egy csapat mindig kell, amelyik valószínűleg erejét nem kí­mélve rojtosra töprengi az agyát, hogy megnevettesse a rádió hallgatóit. Nyilván azért csinálják, mert tudják: érdemes, tud­ják: megéri. Talán már érzékeltettem, hogy alléié vsiout, „ tatot pares alapot) nekem Tímár György száma tetszett a legjobban. De igazságtalan volnék a többi szerzővel, ha nem árulnám el, hogy eb­ben a betyár nehéz kön­­­nyű műfajban szinte mind­egyikük elérte a csúcsfor­máját. Lehetségesnek tartom Per­sze, hogy akadt hallgató, akinek még ez a produkció sem volt kedvére való. Fájt a gyomra, éppen ös­­­szeveszett a menyasszonyá­val vagy vőlegényével. Ne­kik azt üzenem, Marton Fri­gyes és társulata nem tehet erről... Tímár György mondta volt: ki mint veti ágyát, úgy arat! Ennél bölcsebbet nem tu­dok mondani. És egyáltalán, kellene? Jót nevettem. Sze­retem azokat az embereket, akik meg tudnak nevettetni. Hagyom is magam, még azt sem bánom, hogy kikészül a hasfalam. Ez történt ugyanis az év utolsó napján, este nyolctól éjfélig. Most, amikor ezeket a sorokat ko­pogom az írógépen, szól a magnó, a szilveszteri műsor szól. Kuncogok, röhögök, viho­­rászom. Még annak ellenére is, hogy az imént azt hal­lottam, búcsúztunk az elő­ző évi életszínvonaltól... ,, Pein Ferese

Next