Délmagyarország, 1983. február (73. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-11 / 35. szám

8 AZ MTESZ VB ülése Tegnap, csütörtökön dél­után kibővített ülést tartott Szegeden, a Technika Házá­ban az MTESZ megyei szer­vezetének végrehajtó bizott­sága. A testület többek közt megvitatta a Bólyai János Matematikai Társulat me­gyei tagozatának munkájá­ról szóló beszámolót, az Op­tikai, Akusztikai és Film­­technikai Egyesület zajcsök­kentési szakosztálya, vala­mint audiovizuális és ku­tatófilm-szakosztálya megyei szervezetének munkájáról szóló tájékoztatót. Tanács­kozott arról is, hogy a tu­dományos egyesületek ho­gyan segítik az 1983. évi gaz­daságpolitikai állásfoglalás­ban meghatározott felada­tok végrehajtását SZÓR­A­KOZTATÓ­ Zl, NESZI.K .VIZSGÁJA Az OSZK minden évben meghirdeti a szórakoztató­zenészek, táncdal- és nép­dalénekesek kategóriaszerző, I kategóriajavító vizsgáját, melyre jelentkezni február 15. és március 15. között lehet — a Csongrád megyében élőknek Szegeden, az OSZK megyei kirendeltségén (Tol­­buhin sugárút 14.). Ezúttal először nemcsak az érettsé­givel, hanem a szakmunkás­­végzettséggel rendelkezők ér­deklődését is fogadják. GYERMEK­BALESET i A József Attila sugárúton. A 140 B számú ház előtt Csesznek József 9 éves ál­talános iskolai tanuló egy l­assan haladó lovas kocsi ellőtt akart á­tsietni. Nem vet­te észre, hogy egy sze­mélyautó — melyet Borsos István szegedi lakos veze­tett — már megkezdte a lo­l­vas kocsi előzését, és bár fékezett a gépkocsi vezető­je a balesetet nem tudta el­kerít­en­i. Cseszd­e­k J­ózse­fet súlyos, nem életveszélyes ál­lapotban a mentők szállítot­ták a kórházba. Riasztó jel, hogy­­ az utóbbi időben több olyan baleset történt, melynek szenvedő alanyai a gyerekek voltak. Ez a baleset is elkerülhető lett volna, hiszen a kijelölt gyalogátkelőhelytől mindös­­­sze negyven méterre tör­tént! LECHNER­­EM­LÉKÜNNEPSÉG Lechner Lajos, Szeged új­­jáépítője születésének 150. évfordulója alkalmából em­­lékü­nnepséget rendeznek a Lechner téri emlékkőnél hol­nap, szombaton déli 12 óra­kor. Az ünnepséget dr. Bá­tyai Jenő, az MTESZ Csong­­rád megyei szervezetének al­­elnöke nyitja meg. Lechner Lajosra és munkásságára Ta­kács Máté, Szeged város fő­építésze emlékezik. ELHUNYT BODROSSY FÉLIX Súlyos veszteség érte a magyar filmművészetet, Bod­­rossy Félix érdemes mű­vész, Balázs Béla-díjas ren­dező-operatőr február 10-én, életének 63. évében elhunyt A ZEBEGÉNYI MŰHELY TÁRLATA A zebegényi műhely tag­jai már több alkalommal be­mutatkoztak Szegeden. Tíz alkotó ismét kiállítja mun­káit a November 7. Műve­lődési Házban. A megnyi­tóra ma, pénteken este 7 órakor kerül sor, a kiállítás február 28-ig tekinthető meg. *Új présgép nagy z­ászló felvétele A XI. számú Autójavító Vállalatnál új, NDK-gyártmányú présgép segítségével készítik el házon belül a hiányzó al­katrészeket. Igény és lehetőség szerint más vállalatoknak is dolgoznak vele Lódén és csőnaci Látni nem láttam, csak hallot­­tam ezt is, amazt is a televízió múlt heti Lódén-show című műsoráról. Hanem maga a szó — nem a ,show”, hanem az a bizonyos másik — igencsak megdobogtatta a szíve­met. Proust — elveszett idő, satöbbi — említette egyszer, hogy az illatok emlékeket ébresztenek. Nos, ugyan­ez elmondható a szavakról is. Sze­mélyesen tanúsíthatom. Elég volt meghallanom ennyit: lódén — és egyből pörögni kezdett fejemben a memória vetítőgépe, hogy a felvil­lanó képek azon nyomban visszarö­pítsenek az ötvenes évek elejére, amikor célul tűztük ki, hogy rövid időn belül a vas és acél országa le­szünk, azt viszont elfelejtettük hoz­zátenni: a ledené is, méghozzá minden mást megelőzve. Lévén, hogy gyorsan kiderült: szőrös felületű, puha tapintású, zöld színű szövet­féleséget sokkal könnyebb előállíta­ni, mint nehézipart. Szinte egyik hónapról a másikra lódenbe öltözött az egész ország. Máig se tudom, hogy sikerült azt ilyen villámgyorsan megcselekedni. Mindenesetre­ sikerült. Ráadásul a lódenanyag pozitív érdemjegyet ka­pott a hivatalos minősítéskor is, ami szintén nem mellékes, hisz minden­ki viselhette, anélkül, hogy bármine­mű megbélyegezéstől kellett volna tartania. A nylon — nejlon — már lényegesen rosszabbul járt. Mielőtt bekerült volna a hazai közforgalom­ba, máris kisütötték róla, hogy a rothadó kapitalizmus terméke, a Coca-Colához és a whiskyhez ha­sonlatosan. (Egy ideig még talon­ban kellett várakoznia, hogy dia­­dalútjára elindulhasson.) Mi minden készült máról holnap­ra lóden anyagból?! Elsősorban és legfőképp természetesen felsőkabát Rövid, közép, hosszú, bokát verdeső. Sapka, Kosztüm. Lemberdzsek. Bri­­csesznadrág. Csodáltam is, hogy a szín senkinek sem tűnt fel? (Akkor­ra már lódenzöldben parádézott az egész ország. Az utcák, terek olya­n nők voltak, mint egy Grimm-mese növényvilága.) Korábban ennél ki­sebb dolgokból is problémák sar­­jadztak. Szóval, senkinek sem tűnt fel, hogy e zöld szín néhány évvel előbb — 1944 — bizony meglehető­sen kompromittálódott. Ped­ig az öltözködés még változatlanul a köz­­érdeklődés és -megítélés homlokte­rében állt. Még azok az idők jár­tak, amikor hajlamosak voltak rá — egyesek? sokak? —, hogy a fej­bőséget közvetlen összefüggésbe hozzák a nadrágszár-szélesség cen­timétereivel. Ekkoriban nagy ütkö­zet zajlott az úgynevezett ..c­o­­naci’’ ellen. Ha valaki beszűkíttette a nadrágszárát, felkészülhetett rá, hogy mindez nem marad fullánkos megjegyzések nélkül, s hogy az illető előbb-utóbb — lett­légyen különben bármily hű, megbízható munkás, erkölcsös stb. tagja e hazának — ké­tes hírbe keveredik. Ekkoriban jár­ta a széles — úgynevezett bunkó fejű — vastag talpú, gojzervarrott cipők divatja is. A nadrágok boka felett arasznyira összeszűkültek, s a behemót cipő ettől — virtuálisan — még inkább megnagyobbodott, s úgy festett, mintha szárazföldre ho­nosodott békaemberek járkálnának az utcán bőrtalpú marhabox uszo­nyokat öltve magukra. S ha a cipő menés közben nyikorgott , az volt ám csak az igazán sikkes! Hogy mi egészítette még ki az öltözéket? Nos, egy — majdnem térdig érő — zakó; nyakkendő, melyre (jobbára kézműves módon) pálmafákat, für­dőruhás csinibabákat festettek; ke­resztcsíkos zokni és persze egy úgynevezett „fecske” fürdőnadrág. Esetleg még — nem mindenkinek — lapított tetejű, széles karimájú kalap. Ennyi tökéletesen elég volt, hogy az ember örökre jampec híré­be keveredjék. Nos, hogy örökre — ez azért talán (különösen most már, a múlt, a történelem ismeretében), kissé túlzás. De valamennyi időre feltétlenül. Márpedig ha az emberre rásütötték a „jampec” jelzőt, ak­kor bizony kezdett rosszul égni a dohánya: utcán, munkahelyen, is­kolában, de még a szórakozóhelye­ken — vendéglőben, bárban, táncis­kolában — is. Maradjunk annyiban: nagyon nem jó volt jampeenek len­ni. Az érzékenyebbek inkább vál­lalták volna ehelyett a bér-, norma- és táppénzcsaló szintén kétes epi­­theton ornansái csakhogy a jam­­pecség bélyegétől szabadulhassanak, pedig a bér-norma-táppénz csalás sem számított abban az időben (igaz, ma sem) békés foglalatosság­nak. A múltkor azzal fogadott a Nagyáruház szövetosztályán egy csinos ifjú hölgy, hogy: — Gyönyö­rű lódenanyagunk érkezett! — Kösz­ — mondtam. — Meg se nézi? — kérdezte ő. — Nem — mondtam, s azt gondoltam közben: nekem egy életre elég volt a lódenból. Ügy va­gyok vele, akár a kukoricaliszttel. Csinálhatnak nekem belőle állatian finom puliszkát, mindenféle földi jó segédanyaggal fölszerszámozottan — a kukoricalisztből is elegem volt negyvenötben-negyvenhatban. Egy életre. Hanem a show — csinos, hiányos öltözékű pipikkel, lenge fátylakkal, ingerlő gömbölydedségekkel —, nos, a show az viszont jöhet... Papp Zoltán Havas esők Előrejelzés az or­szág terü­letére ma estig: Borult, pá­rás, eleinte még több helyen ködös időre lehet számítani. Sokfelé várható eső, észak­nyugaton, északon havas eső, hó is valószínű. A délkeleti, déli szél megélénkül, több­felé megerősödik. A legma­gasabb nappali hőmérséklet: északnyugaton 0, +5, délke­leten 3 és 8 ° között való­színű. SZEGEDI FOTÓSOK SIKERE A Fotóművészet folyóirat tavalyi, negyedik negyed­évi pályázatán két szegedi fotós nyert nívódíjat. Mó­ricz György, az Artik al­kotócsoport tagja Kirándu­lás reggeltől estig című kép­sorával és Architektúra cí­mű képével, dr. Kosztolányi Gyula, a Szegedi Fotóklub tagja pedig Motorcsónak­verseny című felvételével. Pataki Zoltán, aki ugyan­csak az Artik tagja, cseh­szlovákiai fotópályázaton sze­repelt sikerrel, Akt című képéért oklevelet kapott. FRANCIA FILMEK Holnap, szombaton délután egy órakor, a József Attila Tudományegyetem KISZ- klubjában francia nyelvű filmeket vetítenek. A prog­ramban Robert Enrico két műve szerepel, a Le Vieux Fusil (A régi puska) és a Les Aventuriers (Kalandorok). (A filmek nem szinkronizál­tak, és nem feliratosak.) Gyerekszáj A nagymama az óra használatára tanítja az unokát. A nyolcasra ál­lítja a kismutatót és a tizenkettesre a nagymu­tatót. — Na, Zsuzsika, hány óra van most? — Nyolc, nagymama. Azt tudom, csak még azt nem tudom, hogy este vagy reggel. * 2 RONGYOSBÁL Gutenberg utca 12. szám alatti klubjában idén is meg­rendezi a Centrum Áruház KISZ-alapszervezete a ha­gyományos rongyosbélat. A mulatságot február 14-én, hétfőn délután, 6 órai kez­dettel tartják. Köszönetet mondunk mind­azoknak a te­st­véreknek, roko­­n svokina­k, munkatársaiknak, jó is­merősöknek, szo­m­szédok­nak, akik virágaikkal fájdalmunkat é­l NAGY PALNE Szered! Mária temetésén. A gyászoló család, Sáni Sorfáivá. Fájó szívvel tudatom, hogy ItsiPAS ISTVÁN Kétszó, súly >s betegség után, eves komiban elhunyt. Kí­v­ánság 11 a elhamvviusztatj­uk. A Mély fájdalommal tudatom, GYŐRI I ALBERTNÉ Péter Mária (Marika) évében hirtelen elhunyt, 'reme­te-v február 14-én 15. óraikor le-­­, a Belvárosi térnél t­ ravata-22 340 Hálásan köszönjük a toko^ pák, a HungarHotels dolgozói­ra /min­t t­án iflók­ - a­k­i­k felej­t- PÁLVÖLGYI zöltan­e vetőkkel, valamint virágaikkal fájdalmainkat enyhíteni Igyek?/- 1. k A. gyászoló család. Újsze­ged, Közép fasor W/B. 22 320 Gyász­közlemények Fáj­d­alom­tól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett le­ányunk, BELLER GYÖRGYNÉ Hauk Gyöngyi február 9-én, 29 éves korában eléntítie sem­ elhunyt. Termetese február 1­2-én, 14 óraikor lesz a szőregi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Szöreg. Köszönetet mondok mind­azoknak, akik férjeim, GESZTESY FERENC elhhuinyta alkalmából részvétü­ket fejezték ki. Gesztesy Fe­rencivé. Fájdalommal tudatjuk, hogy DEZSŐ LÁSZLÓ 71 éve­s korában elhunyt. Ham­­vasztás utáni búcsúztatása feb­ruár 1­5-én 15 órakkor lesz, a Bel­városi temető ravatalozójából. A gyászoló család- 24 685 Mély fáj­dal­ammal tudatjuk, hogy a drága férj, édesapa, nagyapa, dédapa. HEVESI JÓZSEF életének 74. évében örökre itt­­hagyott bennünket. Temetése február 14-én de. 11 órakor les­ av. Alsóvárosi temető kápolná­jából. A gyászoló család. 22 337 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, a desz­ki Ma­ros Tsz. vezetőségének és dolgo­zóinak, akik felejthetetlen édes­anyánk. ÖZV. GUBICS MATYASNÉ temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. 22 335 Mély fájdalommal tudatj­uk, hogy a felejthetetlen feleség, édesanya, nagymama, testvér, ÖRDÖG B El A NE Váradi Ilona életének 59. évében hosszú szen­vedés után elhunyt. Temetése február 15-én 12 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család. 22 342 M­ély f­á­jd a forram­al tudat­j­u­k, hogy a felejthetetlen férj, édes­apa, nagyapa, após és rokon, LÉVAI ANTAL szobafestő és mázoló életének 90. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése február 14-én de 11 órakor lesz a Du­gonics temető ravata logojából. A gyászoló család, Hunyadi J. Sgt. 57. 22 338 Fájdalommal tudatom, hogy OLÁH JENŐVE Oltványi Aranka hosszú betegség után, 56 éves korában elhunyt. Búcsúztatása hamvat­sz­tás után lesz. Gyászoló élettárba. 22 336 Péntek, 1983. február 11; | Életvédő orvosi műszer A Kutatási Eszközöket Ki­vitelező Vállalatnál több éves fejlesztő munkával elkészült az infúziós készülékek csa­ládjának újabb tagja. Az Infusens elnevezésű orvosi műszer a csecsemőgyógyá­szatban használható: ponto­san és folyamatosan adagol gyógyszert vagy tápszert. Az infúziós készülékek bármilyen folyadék nagy­­pontosságú, pulzálás nélküli adagolására alkalmasak, ezért széles körűen használ­hatók az orvostudomány kü­lönféle területein: a­ gyógyí­tásban és a legbonyolultabb laboratóriumi kísérleteknél egyaránt. A műszercsalád egyes típusai rendeltetésük szerint különböznek egy­mástól. Az Orvostovábbképző In­tézet műszerfelelős orvosa minősítette a magyar gyárt­mányú infúziós készülékeket. Véleménye szerint teljesen egyenértékűek a külföldiek­kel. E készülékek eddig csak importból voltak beszerezhe­tők, amelyek tetemesen drá­gábbak a hazaiaknál. Ezek az eszközök nélkülözhetetle­nek az intenzív terápiában, de segíthetik a gyógyítás ru­tinfeladatainak elvégzését is. A betegek ellátásában gya­kori eset, hogy valamely gyógyszert csak olyan pon­tosan lehet adagolni, hogy arra az emberi kéz szinte képtelen. Közismert, hogy az infúziós palackok tartalma — az általános gyakorlat szerint még manapság is — a gravitáció szerint jut a beteg érrendszerébe, holott az adagolás szükség szerint lehetne gyorsabb, lassúbb is. Az életvédő orvosi mű­szernek is nevezhető készü­lékcsalád különféle típusai­ból évente 60—80 darabot készített a vállalat. Erre az évre eddig 41-re kapott megrendelést koszorúzás Csütörtökön, a Farkasréti temetőben születésének 75. évfordulója alkalmából ko­­szorúzási ünnepséget rendez­tek Kis Ferenc József Attila­­díjas költő sírjánál. A meg­emlékezés virágait a Műve­lődési Minisztérium, a Ma­gyar Írók Szövetsége, a Nyomda­, a Papíripar és a Sajtó Dolgozóinak Szakszer­vezete, az Irodalomtörténeti Társaság, a XII. kerületi Ta­nács képviselői, valamint családtagok, barátok, roko­nok helyezték el. FARSANG CB-RÁDIÓSOKNAK Farsangi mulatságot ren­dez ma, pénteken este 6 órai kezdettel a Szeged Ét­teremben a CB Rádiósok Or­szágos Egyesületének Dél-al­földi csoportja. Közlemények A Pannónia filmstúdió század elejei kivándorlásról film i' luv k'i­a­i " ál­d<>k­i: m«­i­­i­u­­mokat, fotográfiákat, amatőr fil­meket, relikviákat. Levélcím: Budapest, Vörös Hadsereg u. 64. 1024. Mezei Borbála gyártásve­zető. A DÉMÁSZ Szegedi Üzemigaz­gatósága értesíti a lakosságot, hogy Algyőn, a Csónak utcában létesített 20 kV-os OTR-transz­tozó 20 kV-os szabad vezetéket 1983. február 11-én feszültség alá helyezi! Ezen időponttól kezdő­dően a légvezeték érintése eset­t motorállomás rongálását a tör­­vény szigorúan bünteti! richMAGY Ámsm : A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő • F. Nagy István - Főszerkesztő-helyettesi 8z. Elmo* István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felolet. kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. ta­ társköztársaság útja 10. Sajtóház. «740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. *720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra áá forint, m Index j 25 053 s. ISSN 2­0133-025 « ___ ,

Next