Délmagyarország, 1983. június (73. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-18 / 143. szám

12 Mi jöhet még ? ezután? DOKTORAVATÓ A TUDOMÁNY­­EGYETEMEN Doktoravató tanácsülést tart ma, szombaton, a Jó­zsef Attila Tudományegye­tem. Az állam- és jogtudo­mányi karon 23 nappali és 44 levelező, a bölcsészettudo­mányi karon 45, a termé­szettudományi karon pedig 27 nappali tagozatos hall­gatót avatnak doktorrá. IFJÚSÁGI KLUB­VEZETŐK TANFOLYAMA If­júságiklub-vezetőknek ren­dezett 3 hetes tan­folyamot a KISZ Csongrád megyei bi­zottsága és a megyei tanács művelődési központja az új­szegedi KISZ-iskolában. A megye minden részéből ér­kezett résztvevők többek kö­zött társadalmi és kultu­rális életünk aktuális kér­déseiről, bel- és külpolitikai eseményekről, a közművelő­dés intézményrendszeréről, a klubélet, az­ ifjúságnevelés különböző módszereiről hallh­­athattak előadásokat, láto­gatásokat tettek több klub­ban, filmvetítéseken vettek részt és konzultációkon cse­rélték ki tapasztalataikat. CSONTTÖRÉS, garázdaság Ittas­­ volt, amikor tettle­­gességig fajuló verekedést kezdeményezett közeli hoz­zátartozójával a 40 éves, sze­gedi Krista József (Csaba utca 47 A). Úgy megütötte ro­konát, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülést, ön­csont­­törést okozott. Nem sokkal később otthon ragadtatta el magát. Midőn családja szó­vá tette, hogy ismét itta­san tért haza, rettentő mé­regbe gurult. Haragját le­vezetendő,­­összetörte a be­rendezést, kiverte az ablak­üvegeket. Hozzátartozói az utcára menekültek előle. A rendőrség letartóztatta, sú­lyos testi sértés és garázda­ság miatt indított büntető­eljárást ellene. IDEGENFORGALMI ÜGYELET Ma, szombaton reggel 9- től este 7 óráig, s holnap,­­ vasárnap 9-től délután négy óráig a Volán Tourist Baj­­csy-Zsilinszky utca 28. szám alatti irodájának munkatár­sai tartanak idegenforgalmi ügyeletet Szegeden. „ OLASZ OPERAÉNEKESEK KONCERTJE Schubert 1820-ban szüle­tett színpadi művét, A va­rázs hárfát mutatják be, né­met nyelvű előadáson, a Bo­lognai Teatro Comunale és a szegedi színház művé­szei június 23-án, este 7 órá­tól, a Zenés Színházban. Ve­zényel Tito Gotti. Közremű­ködnek Lozvita Dierk, Wal­ter Schwitkam, Silvia Vanspronzen, Otto Ebel­­mann, Sebastian Gonzales és dr. Szüts István, valamint a szegedi szimfonikusok és a színház kórusa. Díjtalan be­lépők a Kárász utcai szer­vező irodán igényelhetők. Ugyanezt a műsort a köz­reműködők előadják a kö­zeljövőben, Bolognában is. EMLÉKTÁBLA GYURKOVICS MÁRIÁNAK Gyurkovics Mária, Kos­­suth-díjas kiváló művész születésének hetvenedik év­fordulója alkalmából pén­teken emléktáblát avattak a Budafoki út 81. szám alatti szülőházának falán. Melis György Kossuth-díjas kiváló művész idézte fel a kitűnő koloratúrszoprán emberi és művészi alakját. Az avató­beszéd után a fővárosi és a XI. kerületi tanács, a Zene­művészek Szakszervezete és a Magyar Állami Operaház képviselői koszorúzták meg az emléktáblát. Az emberi „leleményességnek" nincsenek határai. Eddig csak az autóbuszmegállóknál kihelyezett információs lapok védőborítóját tépték le vagy firkálták tele, olvashatatlanná tették a menetrendi tudnivalókat. S lám, még meglepeté­seknek nézhetünk elébe — a Volán munkatársai pedig új tájékoztató feliratok után... A cipőgyári buszmegállóban ugyanis eddig nem tapasztalt módját választotta valaki a rongálásnak: felgyújtotta a hirdetményt. Mi jöhet még A fekete macska ötre beszéltük meg. Vártam egy órát, de nem jött. Úgy döntöttem, hogy nem én telefonálok elsőnek. De mégis telefonáltam. — Miért nem jöttél? — Hova? — csodálkozott. — A presszóhoz! — emlékeztet­tem. — Három órát vártam ott, mint egy hülye! — Igazán? — kérdezte örven­dezve. — Igazán! — hazudtam. — Borzasztóan kellemetlen — mondta —, de nem voltam benne biztos, hogy mára beszéltük meg, vagy holnapra. — Mára! — Akkor jól * gondoltam .. . — Ha gondoltad — idegeskedtem —, akkor miért nem jöttél el? — Mert nem voltam benne biz­tos, hogy nem mégis inkább hol­napra beszéltük meg... Haragszol? — Ne beszéljünk róla — válaszol­tam kitérően. — Akkor holnap öt­kor ugyanott, rendben? — Hát látod! — mondta öröm­mel. — Ugye, hogy mégis igazam volt, amikor azt gondoltam, hogy holnapra beszéltük meg? Szótlanul letettem a kagylót. Más­nap öt órakor ott voltam is Szamó­ca presszónál. Húsz percet késett. — Ne haragudj, hogy elkéstem — mondta kifulladva —, de legalább egy negyedórát kellett várnom, míg végre átmehettem az úttesten. — Miért? — csodálkoztam. — Mert éppen akkor, amikor át akartam menni a másik oldalra, a taxiállomásra, átfutott előttem egy fekete macska. Tehát nem tehettem mást, mint vártam, amíg valaki ... — Helena! — szakítottam félbe. — Csak nem hiszel az ilyen babo­­­nákban? — Hát persze, hogy nem! — til­takozott sértődötten. — De . .. — Vagy hiszel, vagy nem! — Már mondtam, hogy nem hi­szek — mondta idegesen. — A té­nyekben viszont hiszek, sajnos! Az pedig tény volt, hogy egy fe­­­kete macska átfutott előttem az úton, és az is tény, hogy bajt ho­zott rám. — Nem hiszem! — Én sem hinném — mosolyo­­dott el szomorúan —, ha nem ta­pasztaltam volna magamon. — Hogy-hogy? — kérdeztem most már kissé unatkozva. — Úgy.­— élénkült fel —, hogy amikor kiléptem a házból, az utca másik oldalán két taxi állt. És ép­pen akkor, amikor ráléptem az út­testre, megláttam a fekete macskát. Tehát visszaléptem a járdára. — Miért? — Hogy megvárjam, amíg valaki átmegy előttem. De senki nem jött, így tehát kénytelen voltam várni. Ezalatt az egyik taxi elment. Ami­kor végre, kb. 10 perc múlva egy férfi elindult azon a nyavalyás út­testen, szaladni kezdtem, hogy elér­jem a második taxit. De akkor lát­tam, hogy abba beszáll egy nő. Annyira siettem, hogy nem vártam meg, amíg zöld lesz a lámpa és majdnem elütött egy autó. Legalább százzal ment! Szerencsére a másik utcában. Mire aztán végre a taxi­állomásig jutottam, taxi már nem volt. A következőre 15 percig kel­lett várnom. Ezért is késtem el. És mindez miért történt? Amiatt a macska miatt, természetesen! — Várj csak. Helena — mondtam nyugodtan. — Ha nem hinnél az ilyen hülyeségekben ... — Milyen hülyeségekben? — sza­kított félbe. — Abban,­ hogy a fekete macska bajt hoz! — De hiszen nem hittem — von­ta. meg a vállát —és mégis úgy történt, sajnos. Ha nem jött volna a macska, nem ment volna el az or­rom előtt a taxi. — De ha rögtön átmentél volna az úttesten . .. — De hiszen nem mehettem át! Meg kellett várnom, amíg az a férfi elindul az úttesten, és ráadásul majdnem elütött az autó! — Amelyik a másik utcában ment! — mondtam a pontosság ked­véért. — De ez most nem fontos. Inkább azt mondd meg, hogy azt a férfit, aki rögtön a macska után ment át az úttesten, elütötte az autó? — Nem ... De miért kellett volna elütnie? — Azért, mert egy fekete macska ment át előtte az úton. . — De ő nem látta a macskát! Ha látta volna, biztos, hogy nem ment volna át az úttesten! — Na, ebben nem lennék ennyire biztos. Szerencsére a XX. században már nem hisz mindenki a babonák­ban. — Ez természetes! — helyeselt. — Hiszen én sem hiszek bennük. — Ha nem hinnél — ordítottam —, nem vártál volna a járda szélén, úgy, mint egy idióta, és nem ment volna el az orrod előtt a taxi! — Nem tudom, élnék-e még ak­kor. Már mondtam neked, hogy az az autó legalább százzal ment. — De nem azon az utcán! — És nem mindegy az — sóhaj­tott fel —, hogy melyik uitcán gá­zol el? — Hülyeségeket beszélsz! — Ha akarod, egyáltalán nem szólok semmit — mondta hűvösen. — Ha csak ilyesmiről tudsz be­szélni, akkor tényleg jobb, ha meg sem szólalsz! — Ahogy akarod — mondta fel­emelkedve az asztal mellől. — Elmész? —­­kérdeztem csodál­kozva. — Természetesen. Ha azt akarod, hogy semmit se mondjak, akkor jobb, ha egyáltalán­­ nem találko­zunk. Hallgatni nélküled is tudok. Maradj itt. Láttam, hogy nem tudom vissza­tartani. Egyedül ittam meg a ká­vémat és kimentem a presszóból. Alighogy kiléptem az ajtón, átfutott előttem az úton egy fekete macska. Mindenesetre megálltam rágyújtani. Természetesen továbbra sem hiszek az ilyen ostobaságokban, de az tény, hogy az a macska, amelyik Helena előtt futott át az úton, nem hozott neki szerencsét. Úgy gondoltam, jobb, ha nem kockáztatok, mert ami azt illeti, két fekete macska egy napon nem mindennapi pech! Maria Czubaszek Borult idő Várható időjárás az or­szág területére szombat es­tig: csak a nyugati, észak­­nyugati országrészben szaka­dozik fel átmenetileg a fel­hőzet, másutt folytatódik a borult idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet szomba­ton 12—17 fok között ala­kul. LOVAK A SZÁLLODÁBAN Az előétel zab, a fő fo­gás sárgarépa, míg a des­­­szert kockacukor azon az aranyozott betűkkel írt ét­lapon, amelyet a hágai Ho­tel des Indes-ben állítottak össze a lóvendégek számá­ra. A holland főváros leg­elegánsabb szállodája a vá­rosban évenként megrende­zett lókiállítás nyitásának napján lovakat is vendégül lát. Minden évben másfajta lovakat. Az idén izlandi törpelovak kaptak ..meghí­vót”. Több ezer kíváncsi né­ző szeme láttára a szálloda főb­ejáratánál sorakozott­­ fel csütörtökön a hét különleges vendég, és a fekete csokor­nyakkendős, elegáns pincé­rek ezüsttálcán hordták fel a fogásokat. nyerőszámai: 9, 30, 44, 60, 67 A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Zircen megtartott 24. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 9, 30, 44, 60, 67. rthieg­tisztelés" Az autós odapörköl a másiknak, aki elkacs­­inarta előle a parkoló­helyet: — Te disznó! — A mai sertésárakra való tekintettel, úgy vélem, hogy nagyon megtisztelt ezzel a jel­zővel! VETÉLKEDŐ FIATALOKNAK Tisza-parti disznóparty cím­mel rendez tréfás, játékos vetélkedőt ma, szombat dél­után 2 órai kezdettel négy szegedi nagyvállalat KISZ- bizottsága: a MÁV, a kő­olaj-, a postaigazgatóság és a DÉLÉP, a fiataloknak. Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerősök­nek, a ház lakóinak és mi­nd­­azoknak, a­kik özv. Bona ferencné Furák Teréz búcsúztatásán megjelentek és részvétükkel, vil­águnk­kal mély fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Köszönetet mondatia továbbá kezelőorvosának, aki élete meghosszabbításán fárado­zott. A gyászoló család. 23 898 Hálás szívvel mondunk kö­szönetet mindazon rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett édesanyánk. ÖZV. MAKRA ISTVÁNN ® temetésen rész­t vettek. A­­ gyá­szoló család. 23 704 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak, bará­toknak, munkatársaknak, akik felejthetetlen drága édesanyánk, ÖZV. BURUCZKAI SZV. VESZTERKÉ Molnár Rozália temetésén részt vettek, és virá­gaikkal mély fájdalmunkat enyhítették. Külön köszönetet mondunk a ti. belklinika orvo­­­sainak, nővéreinek és a körze­ti főorvosnak akik élete meg­mentéséért­ fáradoztak. A gyá­­gssd­o család, Tápé. . 23­7. Gyász­közlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, éd­esapa, após, nagyapa. SZÉLL IMRE Röszk­e, I. körzet 19. sz. alatti lak­os, életének 75. évében el­­hunyt. Felejthetetlen szerettün­­ket j­únius­­ 16-án 10 óra­kor he­lyezzük örök nyugalomra a röszkei temető ravatalozójából. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, munkatársaknak, a hadikiegészí­­tő parancsnokságnak. Komplett Ruhaiddá Vállalat vezetőségének és dolgozóinak, akik felejthe­tetlen halottunk. DANI ISTVÁN búcsúztatásán megjelentek, rész­vétükkel és virágaikkal fájdal­munkon enyhíteni igyekeztek Külön mondunk köszönetet a körzeti orvosának, orvosainak, a men­tőszolgálat tagjainak, akik élete meghosszabbításáért fára­doztak. A gyászoló család: 22 955 Köszönetet mondunk mind­­azoknak a rokonoknak, bará­toknak, a ház lakóinak, isme­rősöknek, a DEFAG központ és az erdészet dolgozó imák, a ME* DOSZ, a Móra Ferenc Tsz. a Szegedi Afész központ és a Nagyáruház dolgozóinak, a Tál­ján IV. sz. AH. Isk. tanulói­nak és tanárainak, a közvetlen munkatársaknak, akik f­elejthe­­tetl­en drága jó férjem és édes­apa, FARKAS SZILVESZTER temetésén megjelentek, és soha el nem­ múló fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Külön mon­dunk köszönetet az élete meg­mentéséért fárad­ozóknak. Gyá­szoló felesége, és gyermekei. 22 956 Köszönetet mondunk minden­­­kinek, akik GYURIS MARIA temetésén megjelentek, és virá­gaikkal fájdalmunkat enyhítet­ték. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a­­ szeretett férj, édesapa, KISPÉTER ANDRIS elhunyt. Temetése június 20-ára. 15 órakor lesz a röszkei temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád. 23 707 Szombat, 1983. június 18. A franciák és a bor Csökken a bor becsülete a franciák körében, akik pedig hagyom­án­yosan nagy tisztelői közé tartoznak. A borpalackozók nizzai nem­zetközi kongresszusa alkalma­i­ból közzétett feli­­érésből kide­rül, hogy a franciák ma már korántsem isznak annyi bort, mint mondjuk jó két év tíz­zel del ezelőtt. 1989-ban még fejenként 129 liter volt a borfogyasztás, napjainkban mánd nem több P0 liternél, a fogyasztás egy har­madával visszaesett. A négy­ezer házta­rtásra kiterjedő fel­mérés szerint a 14 évesnél idő­sebb franciák közül 23 százalék abszolút bornemissza, és a bor csak 45 százalékuk mindennapi itala. A borfogyasztás csökkenésé­nek okai a szakemberek abban látják, hogy az alkoholos ita­lok egyre inkább élvezeti cik­ké válnak, s ebben a sze­rep­­körben a fogyasztók előnyben részesítik az égetett szeszes ita­lokat vagy a sört (ezek fo­gyasztása 1960 óta a háromszo­rosára em­el­kedett), bár — mint a sza­kemberek nagy meg­lepetésükre kiderítették — az étkezőasztalb­ól lekerült bor he­lyét nem valamely másik kon­­kurrerns szeszesital foglalta el, hanem — a csapvíz. Másik ok a generációváltás­ban keresendő: míg az időseb­beknél a bor az étkezések el­­­maradh­atatlan kísérője, addig a fiatalabb nemzedékek már csak mint alkalmi italra tekintenek a borra, s a megváltozott munka- és életmóddal egyre kevésbé összeegyeztethető a korábbi gyakorlat, a napi két­szeri alkoholfogyasztás. A bor­tól való elfordulás további oka, hogy a szektor az elöregedés jeleit mutatja: az újítások hiá­nya, a borgazdaságok kis mére­te, az alacsony nyereségesség egyformán árt a borpiacnak. Országjáró diákok találkozója B­ u­ hatszáz lelket számlá­ló „diákfaluvá” alakult át öt napra a Mecsek új ki­­rándulóközpontja: június 24. és 28-a között Orfűn, a fes­tői szépségű hegyi tó part­ján fekvő turistacentrum­­ban rendezik meg az or­szágjáró diákok tizenhatodik országos találkozóját. A KISZ Központi Bizott­sága az Állami Ifjúsági Bizottság és a Művelődési Minisztérium a Baranya me­gyei KISZ-bizottságot bízta meg, hogy szervezze meg az idei találkozót, amelynek célja, hogy a legjobb hazai országjáró diákkörök tagjai a természeti szépségekben, történelmi emlékekben és kulturális nevezetességekben gazdag „Kincses Baranya” megyével ismerkedjenek, tú­rákon, sportversenyeken és helyismereti vetélkedőn mérjék össze felkészültségü­ket. A középiskolás fiúk és lá­­n­ok egy hét múlva, pénte­­ken ütnek tábort sátraikkal az ODOT-faluvá kinevezett korszerű orfűi kempingben, a tóra nyíló hegyoldalban. Az országos találkozó meg­nyitó ünnepségére Pécsett, a Széchenyi téren gyűlnek össze. Az ezt követő ,műso­ros ismerkedési est a Hul­­lám fürdőben lesz. A Kö­­zép-Mecsek túraútjain ter­mészetjáró- és tájfutó-ver­senyeket rendeznek, Pécsett pedig városismereti vetélke­dőn vesznek részt a diákok. A tájékozódási futásban az idén először a kísérő taná­rok számára is szerveznek versenyt. Az Express Ifjúsági és Diákutazási Iroda abaligeti cseppkőbarlang-túrát, szi­­getvári várlátogatást és pé­csi városnézést szervezett a diákoknak, huszonöt bara­nyai vállalat pedig üzemlá­togatásra várja őket. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István — Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István — Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Ta­nácsköztársaság útja 10. Sajtóház: 6740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőkul. Előfizetési díj egy hónapra 34 forin, e Index: 25 053 a ISSN­ 0133^-023 x ­.-T •

Next