Délmagyarország, 1983. július (73. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-05 / 157. szám

Kedd, 1983. július 5 üzenet a zavarosból „A tévéfilm azért készült el, hogy értékválságos korszakunkban eltűnődjünk e mű üzenetén”. Imigyen szála a Foltyn zeneszerző élete és munkássága című film műsorújságbeli beharangozója Kérem, tűnődni, azt lehet, bármikor, bármin, bárkinek. Egy mű üzenetén eltűnődni azért értelmes cselekedet (ha lehet így nevezni az eszünk, meg szívünk mozgolódását), mert gyarapodik az esélyünk, hogy önmagunk teljesebb megismerése révén holnaptól teljesebb életet élhetünk. A dolog sikere azonban oly sok mindentől függ ... Ezért igazából csak igen ritkán éljük meg eme különös gyarapodás élményét Magam mégis engedelmeskedtem a szolid felszólításnak, s igenis eltűnődtem a szerdán látott, Capek regénytöredékéből a tévé kiváló női alkotógárdája (Felvidéki Judit, Schulze Éva, Szántó Erika) által prezentált filmen. Először is az üzenetét kerestem, természetesen. Mint föntebb említettem, a termékeny és hasznos tűnődésnek rengeteg akadálya jöhet; az enyémet mindjárt az elején megtorpantotta a kétely (ami, Descartes óta tudjuk, fölöttébb életrevaló dolog, hiszen „cogito ergo sum”). Azon morfondíroztam, hogy valóban dilettáns zeneszerzőt láttam-e a film főszereplőjeként, ahogy azt nekem előzetesen sugallták a műsorújságban? Ha ugyanis a film zenei részleteit idéztem emlékezetembe, azt találtam, hogy a Mártha István szerzette muzsika tehetségesen karikírozta a zenei dilettantizmust. Ha a Maszlag István által megsp>r iált figurát „tekintettem át”, megjelent előttem egy komplett szélhámos, aki kezdetben leöntötte magát némi pszichopata mázzal, úgy akarván magának gondtalan, pénzes létfeltételeket teremteni, hogy elhiteti a világgal: ő zeneszerző, művész, elhivatott és megszállott. Pechjére a már megkeményedett, tartósnak bizonyult, így aztán idővel a komplett szélhámos komplett őrültnek mutatkozott, amibe bele is lehet halni. Hősünk megtette, s ez volt a film slusszpoénja. Mármost — ■ kérdeztem magamtól kétségbeesetten —, hogy jön ez az én értékválságos koromhoz? Sőt, továbbmegyek, mi köze mindennek az én személyes értékválságaimhoz (mert ugyebár, ha a kor, melyben élünk, olyan, amilyen, mi sem lehetünk másmilyenek) ? Kínlódva próbáltam fölidézni a dialógusokat, hátha ott van a kutya eltemetve, vagyis nézőt próbáló huncutsággal (ugye tetszettek már valamit harangozni a művek többrétűségéről!) a szöveg mélyei pen relették el az alkotók a valódi, nekünk szóló üzenetet, s a játék maga csak az elhanyagolható felszín ... Bevallom, hiába igyekeztem. A művészet — álművészet, az érték — álérték, s valódiság — álság megkülönböztetéséhez adalékokat, fogódzókat, művészetfilozófiai, esztétikai problémákhoz való hozzászólásokat, kérdéseket — csak a film előzetesében, a Capektől származó idézetekben találtam, a filmben nem. Ebben, akárhogy forgattam, egy pszichológiai esettanulmányt láttam, remek művészettel, hatásos színészi eszközökkel felrajzolt portrét egy különös emberpéldányról, aki zeneszerzőnek képzelte magát. Mi tagadás, érdeklődéssel figyeltem erre a figurára, s örömmel konstatáltam, hogy üzent is nekem, valami olyasmit, hogy lám, az önismeret tényleg milyen fontos, hiszen vészes hiánya halálos betegség Hogy a fals önértékelés nemcsak magunkra veszélyes, hanem a környezetünkre is, azaz nem magánügy, azaz kutya kötelességünk időnként fölülvizsgálni önértéktudatunkat. Amikor a Maszlay István által életre keltett figurán való tűnődéseimben idáig jutottam, rájöttem, hogy mindez műüzenetnek sem kevés, csak éppen nem ugyanaz, mint amit a filmkészítők nekem szántak. De hát, mint említettem, sok féle gátja lehet az üzenetek leadásának is, a vételek sem problémamentesek, a kommunikáció zavarai különben is korunk jellemzői, az értékválságról nem is beszélve. Az ember folyton úgy érzi magát, mintha a zavarosban kéne halásznia. Tehát rosszul. Az ilyen apró kellemetlenségek, hogy néha az összezavartságból is kipecázhat valami neki valót, reményt keltőek. Valószínűleg holnap megint leülhetünk, hódolni hobbinknak, kifogni a műsorfolyamból valamit, hogy sütnivalónk legyen. Csak halkan, s szépen kérdem: mégis, nem lehetne ezen az egészen valamit egyszerűsíteni? Úgy értem, mi lenne, a tévés alkotók nem tennének folyton úgy, mintha „valamit mást” akartak volna „üzenni’. Ha egyszer nem úgy lépnének elénk, mint álruhás királykisasszonyok, és aztán nem duzzognának, megsértődve, hogy képtelenek vagyunk fölismerni őket. Ha elszánnák magukat, hogy a zavarosság, a művészkedés, a „tisztátalan művészet” helyett... De beszéljen Karel Capek: „ ... ha művész vagy, nem ezért vagy itt, hogy gyarapítsd az anyagot, hanem, hogy formát adj és rendszerbe foglald." Mit lehet ehhez hozzátenni? Tűnődöm. „Ne fogjon senki könnyelműen..." Te jó ég! S ha mégis az én vevőkészülékemben van a hiba? így születnek a tévérecenziók — mondják a televíziós alkotók, s minden megy tovább. Sulyok Erzsébet Mi, állampolgárok, tengersok levelet küldünk K. J. szerkesztőasszonynak; ilyeneket is, meg olyanokat is. Valószínűleg azért tesszük, mert bízunk abban, hogy K. J. asszony elintézi, hogy utánajár, vagy megbízza rovatának riportereit, hogy derítsék ki, igazunk van-e vagy sem. És K. J. szerkesztőasszony riporterei időről-időre, hétről-hétre nekiindulnak, nyakukba veszik az országot, bejárják Tolnát,Baranyát, Borsodot és Hevest, Csongrádot és Győrt, továbbá... Mit tagadjam, szeretem K. J. műsorait. Értem, értünk, a hallgatókért születnek. Állampolgárokért, akik sajnos sokszor már nem tudnak máshová fordulni panaszaikkal, mint a rádió levelzési rovatához. Persze ezek a polgártársaim is tudják, hogy érdemes K. J. szerkesztőasszonyt megkeresni. Levél nem vész el, panasz nem marad megválaszolatlanul; mi több, talán elintézetlenül sem... — Mert a sajtó munkatársai azért néhány apróságot mégiscsak el tudnak intézni. Hogy csak a klasszikus példát mondjam: Tabi László író és humorista élete főművének tartja ama cselekedetét, hogy sikerült elintéznie: támasszák ki a Ferihegyi repülőtér balesetveszélyes lengőajtóit. K. J. és lelkes csapata ennél nagyobb dolgokat is el szokott intézni. Történt tegnap a Válaszolunk hallgatóinknak műsorában, hogy valaki panaszolta, rádől egy lakatlan ház, méghozzá azért, mert packázik a hivatal, nem adja ki a bontási engedélyt. A riporter ment, az engedélyt kiadták, az életveszély megszűnt. A tegnapi műsor vendége, dr. Jutasi György, az ELTE adjunktusa még arra is figyelmeztetett bennünket, állampolgárokat: nem biztos, hogy mindig a jogszabályoknak van igazuk, lévén, hogy azok elavulhatnak, érvényüket veszthetik, s akkor a hatóságnak csak egy dolga lehet: megváltoztatja azokat. Egy budapesti állampolgárral hatszor és egymás után hatszor közölték hivatalosan, mennyi lakbért kell fizetnie. Egy csillagtelepi asszony kálváriát járt a házán levő antenna miatt. Nagy ügyek? Nem azok. Kis ügyek és tanácsi ügyek. Az asztal másik oldalán ülők intézik őket, és sajnos nem mindig olyan lelkiismeretesen, pontosan, ahogyan azt a törvények és a szabályok előírják. S miután emberek, néha tévednek is. K. J. szerkesztőasszony műsorai arról győztek meg minket, hallgatókat, állampolgárokat tanácstól és egyéb helyektől kapott levelek címzettjeit, hogy van módunk kivédeni a bürokrácia ránk lődözött nyilait. És jó, hogy így van Mindezek után fedjük fel K. J. kilétét A jótevőt Kósa Juditnak hívják. P. F. K. J. megbízatásai Olvasóvá nevelés Gyermekkönyvtárosok tanácskozása Ha a gyerek könyveket lát maga körül, az nem baj. Ha a szülei kezében is lát könyveket, az jó. Ha saját könyvei vannak, még jobb. A család önmagában valószínűleg mégsem tudná olvasóvá nevelni a holnapi felnőtteket. Hiszen gondoltuk csak meg: hány órát töltenek együtt manapság a szülők a gyereke lekél? Szerencsére vannak intézmények, amelyek arra hivatottak, hogy megtanítsák az újabb és újabb nemzedékeket az olvasástudományra is. Mostanában már nyilvánvalóbb mint korábban volt, hogy egymással együttműködve, összefogva teljesítheti e fontos feladatát a könyvtár és az iskola. Ezért nincs csodálkozni való rajta, hogy a gyermekkönyvtárosok továbbképzésén, amely tegnap, hétfőn kezdődött Szegeden, pedagógusok is részt vesznek. Körülbelül nyolcvan szakember érkezett a regionális — vagyis Békés, Tolna és Csongrád megye gyermekkönyvtárosainak rendezett — tanácskozásra. A továbbképzéseket hagyományosan szervező intézmények — a Könyvtártudományi és Módszertani Központ, az Országos Széchenyi Könyvtár — mellé most a Somogyikönyvtáron kívül a Magyar Könyvtárosok Egyesülete is csatlakozott, hiszen az idei, Győrben rendezendő vándorgyűlésének a témája: az olvasóvá nevelés. Ezt pedig a gyermekkönyvtárosnők alapozzák, együtt az alsótagozatokban tanító pedagógusokkal. Hogy hogyan? Erről szólnak a háromnapos tanácskozás előadásai, melyeknek sorát Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyettese nyitotta meg tegnap délután a Vár utcai gyermekkönyvtárban. A továbbképzésen résztvevők Csongrád megyei és szegedi kollégáik tapasztalataival, az itteni eredményekkel és gondokkal is megismerkedhetnek, hiszen tegnap például Sáráné Lukátsy Sarolta, a Somogyikönyvtár szakreferense a könyvtári kisközösségek szerepéről tartott előadást. Magyar Istvánné szakreferens pedig a lakótelepi könyvtárak lehetőségeiről és feladatairól beszélt. Ma, kedden a pedagógusok kapnak szót, az olvasóvá nevelésben szerzett iskolai tapasztalataikat osztják meg a hallgatósággal. A tízéves ásotthalmi Petőfi Sándor Emlékkönyvtárt mutatja be a gyermekkönyvtárosoknak Csépe Mihályné, községi könyvtárvezető ma délután, s ott lesznek a vendégek az úgynevezett nyári gyermekfoglalkoztató programján is. A könyvtárosok ellátogatnak több közművelődési intézménybe, megnézik Szeged nevezetességeit és természetesen az épülő új könyvtárt Börze — hulladékból A július 15—24. között megrendezésre kerülő Pécsi Ipari Vásárra kétszáznál is több hazai és vagy ötven jugoszláv vállalat szövetkezet jelezte kiállítási szándékát. Külön pavilonsort kap a negyven kisiparos és kiskereskedő. Újdonság lesz — a tervek szerint — a hulladékanyagok börzéje, melyen a felhasználásukra keresnek majd gyártót. Ismét utaznak a táncosok Fesztiválra-Franciaországba Csak az elmúlt hét végén jött haza Svédországból a Szeged Táncegyüttes felnőtt csapata, most meg az ifjabbak utaznak. Ma, kedden indul Franciaországba az ifjúsági csoport 40 táncosa, Zsoldos Ildikó vezetésével. A nemzetközi fesztiválok rendezőinek világszövetségének, a CIOFF-nak a meghívására vesznek részt egy nemzetközi fesztiválon, 11 más országbeli tánccsoporttal együtt. Matha — ez a város neve, ahol a fesztivál zajlik majd, de a környékén is számos helyen lépnek fel a szegediek. Az előzetesen megküldött program szerint a pár perces bemutatóktól a 2 órás önálló műsorig sokféle forma előadást várnak tőlük, s ezeken kívül rádió-, tévé- és lemezfelvételt is készítenek velük. A hazai és szűkebb hazai táncművészet hírvivőire persze nemcsak az ebből fakadó felelősségteljes kötelességek várnak. A fesztiválprogramban játékra való alkalmak is szerepelnek, például: egész napos sportvetélkedő. Hiszen — gondoljuk csak meg — ezen a nemzetközi seregszemlén 16 évesek a legidősebb résztvevők. Valószínűleg érdekes szakmai tapasztalatok megszerzésére is mód lesz, hiszen „táncos szempontból’ különleges országokból mint Kubából, Indiából, Portugáliából, Algériából is meghívót kaptak a fiatal együttesek. A szegedi ifjak csoportja 20-án érkezik vissza. * Ugyancsak külföldi, nizzai szereplésre készül az üllési Fonó Táncegyüttes. A műsoruk már komplett, de az utazás előtt még az itthoni közönségnek is bemutatják. Ma, kedden este 7 órakor Üllésen láthatják az érdeklődők. Munkásszállások fejlesztése 40 Az idén több mint millió forintot fordítanak vasúti munkásszállások fejlesztésére. Az összeg egy részét a még ebben a tervidőszakban felépítendő új budapesti munkásszálló előkészületi munkálataira szánják. Ezenkívül lakókocsikat, konténereket vásárolnak, s vasúti kocsikat alakítanak át. Ennél jóval nagyobb összeget, mintegy százmillió forintot költenek a régebbi, s még felújításra érdemes szállások kisebb-nagyobb javítására, korszerűsítésére, karbantartására. A vasúti munkarendből adódóan, a MÁV-nál nagy gondot kell fordítani a dolgozók elszállásolására. Mintegy 4 ezer 500-an laknak állandó munkásszállásokon, a többiek — főképp a pályaépítéseken és pályafenntartásokon dolgozók — úgynevezett mobil szállókon, vagyis kiselejtezett, átalakított vasúti kocsikban, közúti lakókocsikban, illetve lakókonténerekben élnek. A MÁV-nál megoldódott a bejáró, ingázó dolgozók elhelyezése, a szállásigényeket kielégítik, sőt olykor más közlekedési ágazat szállásgondjain is segítenek. A munkásszállások minősége azonban még sok kívánnivalót hagy maga után. A szálláshelyek közül ugyanis még kevés az igazán korszerű, színvonalas lakóhely. 5 Nemzetiségi kultúrcsoportok fesztiválja A vaskúti kultúrházban a közelmúltban rendezték meg a nemzetiségi kultúrcsoportok országos fesztiválját megelőző harmadik területi vetélkedőt, ahol a többi között fellépett a deszki „Bánát” kultúrcsoport is. A deszkiek bánáti néptáncokat és népszokásokat mutattak be, amelyeket a kultúrcsoport alapítójának segítségével, Milivoj Gyorgyev állított össze. Előadták még a nagy és kis kólót, majd régi népszokásokat és a hozzájuk tartozó természetkultuszt kísérő rituális dalokat, a „LAZARICÁK”-at és az esőt kísérő dalokat, a „DODOLÉK”-at. Fellépett az együttes legidősebb tagja, a 85 esztendős Milenko Rádity is, aki ősrégi epikus és elbeszélő énekeket adott elő fergeteges sikerrel. B. A. Igaz történet az öt találatról A hónap végén ismerőseim között általában vicctéma: mit tennél, ha egy ötös a lottón az öledbe hullna. Legtöbbször nevetés a válasz, a szerényebbek megjegyzik, csapnának egy nagy murit, pezsgővel és kaviárral, de sokan elhessegetik a gondolatot, kinek Van ilyen nagy szerencséje. Ördög István sem hitte el, amikor az újságban olvasta az öt számot, hogy az mind az ő száma. Két napig álmatlanul forgolódott, amíg szívébe bemerészkedett az öröm érzése. Hogy sűrűn lerúgta magáról a takarót, annak nem kisebb oka volt, mint 1,8 millió forint. Ennyit nyert 22 évesen. Szeged melletti községben lakik, kora reggel naponta utazik a városba, és az egyik bolt helyettes vezetője. Magas, kemény kötésű fiatalember a szerencse kegyeltje. Élettörténete azért is érdekes, mert négy év óta Fortuna rendszeresen nyugtalanítja csábos mosolyával. — Amikor leérettségiztem a Rózsa Ferenc Szakközépiskolában, minden héten megvettem négy lottót. Szinte nem volt olyan szelvényem, amelyiken kéttalálatos ne lett volna. Ezért ráírtam a nevemet és a lakcímemet, hogy a kis nyereményért ne kelljen annyit járkálni. A pénz pedig hetente, menetrendszerűen érkezett. — Volt-e valamilyen rendkívüli előjel a 24. héten? — Nem vagyok babonás, de ahhoz a jó szokásomhoz mindig ragaszkodtam, hogy a lottót a Marx téri pavilonban vásároljam meg. Soha nem játszottam állandó számokkal. Csak ez az egy kabalám volt, amit említettem. — Mit szólnak ehhez a nagy szerencséhez a falujában? — A legtöbben csak legyintenek, nem nagy ügy, mondják, ahol több a örül- komos. Igaz, ők nem a lottóból, hanem a gyümölcsből gazdagodtak meg. Ismerek olyan embert, akinek 3—4 milliója van a bankban. — Azért örült a pénznek, el tudja költeni? — Eddig egyetlen hobbim volt, a lemezgyűjtés, ezt most jobb körülmények között folytathatom, kicserélem a Hi-Fi tornyomat egy értékesebb gépre, de megmondom őszintén, nagy terveim nincsenek. Én nem is láttam a pénzt, csak betétkönyvet kértem, hiszen augusztusban bevonulok katonának, s addig időm se lenne költekezni. Talán majd egyszer építek egy házat, itt Szegeden de most már nyugodtabbak az éjszakáim. — Az utolsó kérdésem: kitöltene nekem egy lottót? — Szívesen. De én sem hagytam abba a szerencsevadászatot. H. M.