Délmagyarország, 1983. július (73. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-01 / 154. szám
6 SZEOL AK Ülést tartott a Baráti Kör A SZEOL AK labdarúgó Baráti Kör Egyesület intéző bizottsága Borbola István ügyvezető titkár elnökletével a szegedi városi pártbizottság tanácskozó termében ülést tartott tegnap, csütörtökön. Az eseményen a testület több, fontos, korábban már vázolt dologban hozott döntést. Határozat született többek között a tagdíjakból és a reklámokból származó összeg felhasználásáról, valamint az NB I-be jutott csapat játékosainak jutalmazásáról. Megtárgyalták az együttes erősítésével kapcsolatban felmerült gondokat, végezetül pedig az IB tagjai számoltak be végzett munkájukról. Serdülőlabdarúgó-válogatottak tornája Budapest válogatottja karnyújtásnyira a tornagyőzelemtől Tegnap, csütörtökön délután az újszegedi Kisstadionban folytatódott a megyei serdülőlabdarúgó-válogatottak tornája. A negyedik játéknap első mérkőzésén a Veszprém megyeiek folytatták jó szereplésüket, ezúttal Bács-Kiskun megye csapatát fektették kétvállra. Eredmények: Veszprém megye—Bács-Kiskun megye 3-2 (2-0). Vezette: Ricsán. Veszprém megye: Csákéi — Molnár, László Cs., Kálmán (Czuczu), Demjén (Horváth), Limperger, Perger, Nagy Z., Bősze (Balássy), Németh, Cser (Schmid). Edző: Balogh Károly. Bács-Kiskun megye: Polgár — Papes, Deli. Endrődi, Mátrai (Kármán), Czéh, Fórizs, Csorba (Endre), Kajtár, Dobos, Sahin (Kanász). Edző: Czéh László. Góllövő: Bősze, Endrődi (öngól), Schmid, illetve Czéh, Sahin. Jó: László Cs., Limperger, Bősze, illetve Czéh, Fórizs, Sahin. Budapest válogatottja— Zala megye 3-2 (2-1). Vezette: Molnár. Budapest v.: Hámori — Somogyi, Filácz, Füleki, Borsos (Huszák), Mayer, Oravecz (Cserrta), Jarabik, Székely, Tajti (Jován), Schmidt. Edző: Somody Lajos. Zala megye: Nagy — Kerkai, Tóth (Bata), Dobos, Szalai L., Bernáth, Szalai Cs., Bakonyi, Karbuczky (Kokol), Simon (Balogh), Békefi. Edző: Bita József. Végig izgalmas, színvonalas mérkőzés. A fővárosiak a 71. percben Jarabik fejesgóljával szerezték meg a győzelmet Góllövő: Jován, Huszák, Jarabik, illetve Bernáth, Szalai L. Jó, Somogyi, Cserna, Jarabik, illetve Szalai Cs., Békefi. A torna állása az utolsó forduló előtt: 1. Budapest 6 pont, 2. Veszprém megye 4, 3. Zala m. 2, 4. Bács-Kiskun m. 2, 5. Hajdú-Bihar m 2. Ma, pénteken fél 9 órától a Budapest válogatottja— Veszprém megye mérkőzést rendezik, azt követően 10 órától pedig a Zala megye— Hajdú-Bihar megye összecsapásra kerül sor. A torna a déli órákban az ünnepélyes eredményhirdetéssel ér véget. T. I. Sakk EB Plovdivban csütörtökön délelőtt a sakkcsapat EB 5. fordulójában függőben maradt játszmákat folytatták. Ezek során a legnagyobb érdeklődés a Szovjetunió—Jugoszlávia összecsapás még egy, függőben maradt játszmája iránt nyilvánult meg, amely döntetlenül ért véget. Így a találkozó eredménye: Szovjetunió—Jugoszlávia 4:4. A magyar válogatott 5:3-ra kikapott Hollandia csapatától. További eredmények: Szovjetunió—Dánia 6:2 (3. forduló) , Bulgária—Dánia 4,5:3,5 (5. forduló). Az élen a sorrend: Szovjetunió 29, Jugoszlávia 23,5, Magyarország 22,5 pont. XIX. Nyári Úttörő-olimpia Döntőben a szegedi fiúröplabdások A Debrecenben zajló Nyári úttörő-olimpia negyedik napján kiemelkedően szerepeltek a szegedi fiúröplabdások. Óriási izgalom előzte meg a Tarján III-as ált. isk. tanulóinak utolsó csoportmérkőzését, melyen az addig veretlenül vezető tatabányaiakat kellett legyőzni a továbbjutáshoz. A jelenlevő , Csongrád megyei úttörők fergeteges biztatásától kísérve ragyogó játékkal 3:0-ra győztek, a szegediek, s így csoportelsőként jutottak tovább. Titkos Lajos testnevelő tanár a mérkőzés után az izgalomtól megviselten értékelte csapata teljesítményét. A gyerekek önmagukat múlták felül, különösen Hufmann Zsolt játéka emelkedett ki. A szakemberek véleménye szerint a torna kiemelkedően legjobb mérkőzését vívta a két együttes, s ezzel az eredménnyel az iskola történetének legnagyobb sportsikerét értük el. Kellemes meglepetést okozott Zádori Gabriella, a szegedi Gagarin Ált. Isk. 7. osztályos tanulója, aki tájékozódási futásban negyedik helyezést ért el. A kézilabdások csoportmérkőzésein a dorozsmai fiúk két vereség után a Nádudvartól 21-15-re, Dunaújvárostól 16-13-ra kaptak ki — a győriek elleni mérkőzésükön igyekeztek javítani előző teljesítményükön. Jó játékkal végig három-négy góllal vezettek, de a győzelmet az utolsó percekben a gyenge bíráskodás meghiúsította. A 18-18-as döntetlennel végződött találkozón Tajti, Ördögh és Jászberényi játéka érdemel dicséretet. A befejező napokon a dorozsmaiak az 5—8. helyért küzdhetnek. Ugyancsak az 5—8. helyért játszanak a szegedi Mező Imre Alt. Isk. lányröplabdásai is, akiknek az első napi győzelmüket — 3:0 Pécs ellen — két vereség követte, melyek közül különösen a második napi, a Debrecen elleni fiaskó volt fájó. A harmadik, Ajka elleni találkozón már újra jól játszottak a lányok, kétszer is tetemes hátrányt sikerült ledolgozniuk, a döntő játszmában azonban drámai küzdelem után szenvedtek vereséget. Megkezdődtek a versenyek torna-, atlétika- és tollaslabda sportágakban is. (A megyebeli sportolók eredményeiről következő lapszámunkban számolunk be.) Az NDK-ba utaznak a DÉLÉP SC röplabdásai Alighogy hazaérkeztek az NSZK-beli túrájukról a DÉLÉP SC férfi röplabdásai, tegnap, csütörtökön ismét útrakeltek. Ezúttal az NDK- ba repültek, ahol a Hidro Nordlausen SC meghívására ötnapos tornán vesznek részt. Gönczi István csapatvezető, Nyári Sándor vezető edző, Verha László szakosztályvezető és Endreffy Lóránt, technikai vezető kíséretével a következő játékosok utaztak el: Barta, Arany, Lénárt, Nusser, Huszta, Pesti, Katona, Kérges, Nagy L., Tihanyi és Petre. Sakk Vasutas Kupa Papp László harmadik A közelmúltban fejeződött be a IV. SZVSE Kupa nemzetközi egyéni sakkverseny küzdelemsorozata. Az eseményt jugoszláv és lengyel sportolók részvétele avatta nemzetközivé. A résztvevők két 16-os csoportban, kilencfordulós, svájci rendszerű lebonyolítás szerint küzdöttek a pontokért. A mesterjelöltekből álló A-csoportban egy mester, továbbá két FIDE- mester is asztalhoz ült. A színvonalas versenyt jó játékkal, végig a kecskeméti DUTÉP mestere, Máthé Gáspár nyerte veretlenül. A szegedi Papp lászló harmadik helye szép sikerként könyvelhető el. Meglepetésre a két jugoszláv FTDE- mester, Gyantár és Sínes mérsékeltebb teljesítménye. A végeredmény: 1. Máthé CDUT.ÉP) 7,5, pont, 2. Barbulovics (Junoszlávj 6.1. Papp '(STftTSW ír.5, *, »ÍQyatnm) tár (jugoszláv)”"fi. , 5. íftkő«vits (Bp. -Tizenvéd) 5,5, 7?. ItíT. Berecz (SZVSE) 5, 7. Magyar (SZVSE) ,5, 8. Tornyai (SZVSE) 4,5, 9. Gárdos (Makó) 4 10. Sines (jugoszláv) 3,5, 11. Csűri (Komló) 3,5, 12. Dankó (SZVSE) 3,5, 13. Antal (Veszprém) 3,5, 14. Linczer (SZVSE) 3, 15. Seres (Pénzverő) 3, 16. Woszczak (lengyel) 2. A B csoportban három mesterjelölt, valamint 1. osztályú sakkozók verekedtek. Végeredmény: 1. Gulácsi Ferenc (SZVSE) 8 pont, 2. Varga (Mezőkövesd) 6, 3. Szécsényi (Kiskunhalas) 5.5, 4. Vadászi (Eger), 5.5, 5. Nagy H. (Makó) 5, 6. Aradi (SZVSE) 5, 7. Forgó (Eger), 8. Somló (Sz. Dózsa) 4,5. A legjobb ifjúsági versenyzőnek járó díjat az A csoportban Nikovits Tibor, a B csoportban pedig Aradi László kapta. * A közelmúltban Ajkán rendezték meg a II. Szabad Föld Kupa országos sakk- fi4H'S0Rib doptejét,, A5*«gy#pi *», a '’tszápatinei'Senyen l«)zei 2^0 sátakozó vetélkedett/ A 5íők’*’csapat VéYséfrtyéf ’SierfféS együttese nyerte, a férfiaknál a Pestalics, Orosz, Rácz, Békési összetételű Csongrád megyei és Szeged ‘ városi tanácsi közös csapat a második helyet szerezte meg. SÚLY fc-IÜl KUI MAROS KUPA A Szegedi Építők Spartacus súlyemelő-szakosztálya Maros Kupa néven országos versenyt rendezett az újszegedi Sportcsarnokban. A háromhónapos eseményen a rendező egyesület sportolói közül az ifjúságiaknál Magda A. (56 kg, 2.. 117.5 kg) és Kulcsár J. (75 kg, 2., 160 kg) érte a legjobb eredményt. A felnőttek között Gancsa (56 kg. 1., 152.5 kg) és Ocskó M. (90 kg. 1., 252.5 kg) az első helyen végzett. A serdülőknél Kiss L. (44 kg, 178 pont) a második. Födi I. (80 kg, 340 pont) a harmadik. Rozmán J. (67.5 kg., 282 pont) szintén a harmadik helyen végzett. Az úttörő T. krcs-ban Gajda Z. (42 kg, 560 pont) az első, a II. krcs-ban Hrabál D. (28 kg, 189 pont) az első, Dézis T. (44 kg, 169 pont) az első, Török K. (52 kg, 122 pont) ugyancsak az első helyen végzett. JEGY — 400 DOLLÁÉRT A wimbledoni nemzetközi teniszverseny férfi egyesének vasárnapi döntőjére a feketepiacon már csak 400 dollárért lehet jegyet kapni. Annak ellenére, hogy a várt Connors—McEnroe ,,álomdöntő”’ a védő idő előtti búcsúja miatt elmarad, a mostanihoz hasonló érdeklődés még nem volt. A wimbledoni döntő mégiscsak a legnagyobb teniszesemény, bárki is játsszon ott — mondotta az egyik nepper. — Az emberek jegyet akarnak, nekünk ezt be kell teremteni, és az érdeklődök ezért mindent hajlandók megfizetni. ísválri 9 1. Totózékrtak 27. hét 1. Odense (dán, 2.)— 8. Werder Bremen Eisenstadt (osztrák, 9.) (NSZK, 2.)— 1 . Pogon Szczecin 2. Admira Wacker (lengyel, 4.) ■ 1 (osztrák, 10.)—IFK 9: F. Düsseldorf Göteborg (svéd, 4.) x 1 (NSZK, 9.) — 3. RH Cheb FC Zürich (svájci, 4.) 1 (csehszlovák, 9.)— _ _T . . . Videoton (13.) 1 2 10. Bp. Honvéd (3.)— 4. Sturm Oroz Intef Bratislava (osztrák, 4.) (csehszlovák, 4.) 1 . Cracovia (lengyel, 14.) 11. Braunschweig 1 (NSZK, 15.) — 5. Trakia Plovdiv Vitkovice (bolgár, 3.)— (csehszlovák, 7.) x 1 Elfsborg (svéd, 6.) 2 12. Thielefeld (NSZK, 8.) — 6. Young Boys Hammarby (svéd, 3.) 1 Szlávia Szófia Botev Vraca (bolgár, 12.) 1 . (bolgár, 8.) 7. St. Gallen (svájci, 3.) (norvég, 4.) 1 Malmö (svéd, 1.) 2 Pótmérkőzések: 1, 1 Lábteniszbjnokság A KISZ Szeged városi Bizottsága július 9-én, szombaton reggel 8 órától a Tisza-parti stadion salakos edzőpályáján rendezi meg KISZ Kupa elnevezéssel Szeged város nyílt lábtenisz páros bajnokságát A bajnokságra bárki benevezhet július 4-én, hétfőn délután 5 óráig a KISZ Szeged városi Bizottságán (Tanácsköztársaság útja 7. Telefonon: 11-555, 11-655. Nevezési díj páronként 40 forint. Péntek, 1983. július 1: 1983. július 1M péntek — névnap: Tihamér A Nap kel 4 óra 50 perckor, és nyugszik 20 óra 45 perckor. A Hold kel 0 óra 20 perckor, és nyugszik 10 óra 32 perckor. vízállás A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 133 cm (apadó). HETVENÉVES Szabó Iván (sz. 1913.) kétszeres Munkácsy-díjas kiváló művész, a Képzőművészeti Főiskola tanára, a vásárhelyi művésztelep vezetője. Szobrász, éremművész, keramikus, grafikus. Mintegy 30 köztéri szobra áll. SZÁZHETVENÖT ÉVE született Kovács Pál (1808—1886) orvos, író és szerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1847—48-ban szerkesztette a Hazánkat, az első magyar nyelvű győri lapot, amelynek Petőfi Sándor és Arany János is munkatársa volt. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10, délután negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor. Jézus Krisztus szupersztár (színes, zenés amerikai, kiemelt helyárral!) Újszegedi Kertmozi: este 9 órakor: Tűtorony (színes, m. b. kanadai, III. helyárral!) Fáklya: délután háromnegyed 3 órakor: Tizedes meg a többiek (magyar filmvígjáték), negyed 6 órakor: Bölcs Jaroszlav I—II. rész. (színes szovjet, dupla helyárral!) Szabadság: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: Bosszúvágy (színes m. b. amerikai krimi, III. helyárral! 16 éven felülieknek!) Diszkó Kertmozi (Kiskőrössy Halászcsárda): este 9 órakor: Abba (színes, zenés svédausztrál, II. helyárral!) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel, sebészeti felvételi ügyeletet az I. Kórház (Kossuth Lajos sgt. 42.), urológiai felvételi ügyeletet a IL Kórház tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. Telefon: 13 500 ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: 1.$zeged, Hunyadi János sgyjú sz." alatt. Telefon: hmpo FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap" estre 10 órától reggel 6 óráig, szombat reggel 7-től hétfő reggel 7 óráig Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Tel.: 14-420. S. O. S. LFI.KI SEGÉLYSZOLGÁLAT Mindennap este 7-től reggel 7 óráig. Telefon: 11 000. BUDAPEST 1. 16.00: Hírek 16.10: Évfolyamtársak — m. b. szovjet tv-film — 2. 17.25: Pannon krónika 17.55: Képújság 18.00: Ablak 19.10: Tv-torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Ki mit tud? — 1. középdöntő Közben: Kb. 21.40: Tv-híradó 3. BUDAPEST 2. 20.00: Zenés nyári esték. Rossini: Alkalom szüli a tolvajt 20.50: Tv-híradó 2. 21.10: A vége folytatódik dok.-film 21.55: Érzelmek zűrzavara — m. b. francia film (14 éven felülieknek!) 23.25: Képújság BELGRÁD 1. 15.50: Videooldalak 16.00: Nyári délután 17.00: Magyar nyelvű tv-napló 18.00: Hírek 18.05: Tv-naptár 18.15: Zenei lépcső — tv-sorozat gyermekeknek 18.45: Népi muzsika 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Rockord dossziéi — filmsorozat 21.00: Egy este Mataj Koleznikkel és barátaival 21.45: Tv-napló 22.00: Kulturális mozaik 23.30: Hírek BELGRADl 19.00: Diagnózisok — adás a tudomány köréből 19.30: Tv-napló 20.00: Pirani zenei esték ’83 20.40: Hírek 20.45: Ezer arcunk — dok.sorozat 21.35: A legjobb jugoszláv filmek — Játékfilm ÚJVIDÉK 15.15: Műsorkalauz — szerbhorvátul és magyarul 15.35: Tv-híradó magyarul 16.00: Nyári délután 18.00: Tv-híradó — szerbhorvátul 18.15: Gyermekműsor 18.45: Magyar nóták 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó magyarul 20.00: Rockford dossziéi — amerikai bűnügyi tv-filmsorozat 21.00: Egy est Mateja Koleznikkal — zenés műsor 21.40: Tv-híradó — szerbhorvátul BUKAREST 14.30: Német nyelvű adás 16.25: A volánnál — autóvezetőknek 16.35: Kanadai városok 16.50: A legkisebbeknek 19.00: Tv-híradó 19.20: Gazdasági figyelő 19.35: Kedvelt dallamok 19.50: Történelmi pillanatok 20.15: Az őrnagy — országos filmbemutató 21.00: Irodalmi-művészeti tv-folyóirat 21.30: Tv-híradó SZOMBAT DÉLELŐTT BUDAPEST 18.00: Tv-torna 8.05: A mi képernyőnk — a szegedi stúdió román nyelvű műsora 8.20: A mi képernyőnk — a pécsi körzeti stúdió német nyelvű műsora 8.40: Kisfilmösszeállítás 9.55: Nemcsak nőknek (ism.) 10.10: Az ördöngös fickó — 5. (ism.) 11.05: Ízlések és pofonok (ism.) 11.55: Képújság KOSSUTH 8.25: Szennyvízöntő 8.35: Mozart: Esz-dúr vonósötös . 9.03: „Vár egy új világ...** 9.33: Ki népes vagytok? 10.05: Gyermekeknek 10.32: Népdalok 11.00: Kilátó 11.45: Fúvósesztrád 12.45: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 13.28: Reginé Crespin operaáriákat énekel 13.55: Oktatásunk pótvizsgái 14.15: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik 15.05: Réti József operettdalokat énekel 15.28: Sziriusz és az ősember 16.00: Fűtől — fáig 17.05:: Prokofjev: Péter és a faszkafű 17.32: Ami a 'Számok mögött aa — riport 17.57':..Leszter J*jzf»ef nótáiból 19.15: Homo ludens 19.35: Vonzódások — Kálnoky László 20.35: Operettkedvelőknek 21.30: Magyar reformkorok — — 1867—1945-ig 22.30: Ormai Gábor mélyhegedűn játszik 23.30: Olasz madrigálok 0.10: Melódiakoktél PETŐFI 8.05: Filmzene (sz.) 8.35: Slágermúzeum 9.21: Intermikrofon 9.41: A viszály Kék Madara 10.00:Zenedélelőtt 11.35: Tánczenei koktél (sz.) 12.40: Néni muzsika (sz.) 13.15: Külpolitikai arcképcsarnok 13.35: Felütöm a telefonkönyvet — riport 14.00: A Petőfi rádió zenedélutánja 15.30: Könyvről — könyvért 15.45: A Golden Earring együttes felvételeiből (sz.) 16.35: Jó utat! (sz.) 17.30: Ötödik sebesség (sz.) 18.35: Pophullám (sz.) 19.40: Régi nóta híres nóta 20.35: Az Attila úttól Casablancáig — útiműsor 21.35: Magnóról magnóra (sz.) 22.20: Ferninád Kauer: 12 új magyar tánc 22.30: Nem szentírás! 23.20: A tegnap slágereiből 3. MŰSOR 9.00: Operakórusok (sz.) 9.25: Új dzsesszfelvételeinkből (sz.) 10.00: Zenekari muzsika (sz.) 11.35: Sarolta — részletek Erkel operájából (sz.) 12.45: Dsida Jenő: összegyűjtött versek és műfordítások 13.07: Fiataloknak (sz.) 13.57: A Magyar Rádió Brahms-ciklusa (sz.) 15.37: Világújság 15.57: Zenekari muzsika (sz.) 17.00: Felejthetetlen arcok az Operaházból 17.32: Népdalok az Alföldről 17.57: Kritikus füllel 19.05: Operaművész lemezek (sz. 20.08: Glenn Gould zongorázik 21.24: Rádiószínház — A város Ingmar Bergman hangjátéka 22.36: Francia sanzonok (sz.) 22.56: Magyar szerzők ütőhangszeres műveiből SZOMBAT DÉLELŐTT KOSSUTH 8.25: Családi tükör 8.55: A Föld, amelyen élünk 9.10: Színes népi muzsika 10.05: Lemezgyűjtőknek 11.13: Aranylemezek — 1958—1964 12.30: Déli zeneparádé PETŐFI 8.05: Miljutyin és Dunajevszkij operettjeiből 9.00: Váradi Hédinek hívják. Foglalkozása: színművesi 9.40: Hogy tetszik lenni? 10.35: Többet ésszel... 11.35: Térzene Pécsett (sz.) 12.00: Jó ebédhez szól a nóta