Délmagyarország, 1983. augusztus (73. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-20 / 197. szám
\ Szombat, 198S. augusztus 20. Zákányszéki tudósítások Zákányszék területe 6 ezer 606 hektár, 3 ezer 46 lakosa van, közülük mintegy kétezren élnek a kiterjedt tanyavilágban, összesen 324-en járnak el a községből dolgozni, ez az aktív keresőknek nem egészen 20 százaléka. A község legnagyobb munkaadója az Egyetértés Szakszövetkezet. A földterületnek mintegy felét közösen művelik, a többi a szakszövetkezet tulajdonában, de a tagok kezelésében van. A szakszövetkezeti forma életrevalósága a gazdaság kiemelkedő eredményeiben is igazolódott. Ez a szakszövetkezetes világ a hagyományos szorgalomnak, kistulajdonosi szemléletnek és a korszerű agrotechnikának szerencsés ötvözete. Hozzájárul az eredményekhez, hogy a község fejlődését a szakszövetkezetben is, a tanácsnál jó főként a helyi viszonyokat jól ismerő, Zákányszéken nevelkedett vezetők irányították és irányítják. Erre a községre — mint a mai magyar falvakra általában — a jólét, a közösségi célokra is könnyen mozgósítható szorgalom, a rengeteg társadalmi munka nyomán megvalósuló dinamikus fejlődés a jellemző. Terven fölül Szél Sándorné tanácselnök az iskolaépítésre a legbüszkébb a közelmúlt zákányszéki történelméből. Büszkeségét nem nehéz megérteni: nem egészen két évig épült az új, a terv szerint négy 1ntermes, szükségből több tanár csoport korszerű foglalkoztatására is alkalmas iskola. 1980 őszén, kezdték el az alapokat ásni. Az első szakaszban egy szakembert adott a CSOMIÉP, aki a társadalmi munkásokat irányította. Később sem panaszkodhattak a vállalatra: korrekt, jó kapcsolat alakult ki, amit az is bizonyít, hogy később az újabb óvodai csoport elhelyezésére szolgáló helyiséget és a nagyobb teljesítményű konyhát is a CSOMIÉP dolgozói segítettek kialakítani — sok társadalmi munkával , így vált lehetővé, hogy Zákányszéken az új tanévtől teljes legyen a szaktantermi oktatás; egyetlen óvodába jelentkezőt se kelljen elutasítani, s az általános iskolai napközi otthont is igénybe veheti bárki. További eredmény, hogy a most induló tanévtől megszűntek a korábban még működő tanyai iskolák, minden általános iskolás korszerű, szakosított oktatásban részesülhet Bölcsőde nincs a községben. Igény bizonyosan lenne rá, hiszen volt olyan szülő, aki Mórahalomra is áthordta volna a gyermekét csak lehetett volna. Pontos felmérést egyelőre nem is készítettek, tapasztalatból is tudják azonban, hogy jó néhány fiatalasszony emlegeti, visszamenne dolgozni, ha tudná kire hagyni a gyermekét napközben. Az egészségügyi alapellátás rendben van. Egy orvosi körzet van a községben, nemrég épült föl az egészségház, gyógyszertárral, szolgálati lakásokkal. Az egy körzeti orvos néha alig 1eszik ki a munkából, különösen télen, járványosabb időben olykor 70—80 beteget is ellát egy-egy rendelésen. Emellett még sorra látogatja a tanyán lakó, beteges, idősebb embereket. Kéthetenként gyermekorvos is rendel a faluban, az ő tevékenysége azonban nem biztosíthat teljes ellátást. Amelyik gyerek közben megbetegszik, azt vagy a körzeti orvos, vagy a járási szakrendelő látja el. Pölös Géza tanácstitkár azt mondja, nagyon rátermett, szorgalmas kereskedők kezében van a falu ellátása. Kiválóan dolgozik az élelmiszerbolt, az iparcikkbolt, a vendéglő vezetője. Az viszont gond, s erről a személyét nem tehet, hogy viszonylag sok alapterülettel kénytelenek beérni. Ha a raktárterületet növelni tudnák valamiképpen, akkor nőne az eladótér, több mindent ki tudnának rakni, ránézésre is nagyobb lenne a választék. A vendéglő szerződéssel üzemel, mostani vezetője előfizetéses ebédet is főzet az igénylő intézményeknek. Az Egyetértés Szakszövetkezet is működtet tejboltot, saját vendéglője van a gazdaságnak. A TÜZÉP-telepen az országos hiánycikkek kivételével minden kapható, amit keresnek. Megszűnt ugyan a Volán kirendeltsége, de előbb a szakszövetkezet, majd amikor a jogszabályok ezt lehetővé tették, a teherautó-tulajdonosok vállalják a szállításokat a községben. A tanyaiak a belterület felé orientálódnak. Mind többen építenek a belterületen. Van, aki nem is költözik be még egy ideig, de a falusi otthont mindenképpen biztosítani kívánják maguknak. Amit ismét csak elégedetten mesélnek a tanács vezetői: telkekből ki tudták elégíteni az igényeket Három különböző irányban sajátítottak ki területet s kereslet szerint adják őket tartós használatba. Olcsóbban adták az ifjúsági házak mögötti részen és az új iskolával szemben a telkeket, a mórahalmi úti részen viszont a nagyobb kereslet hatására magasabb árat szabtak. Az új telkekhez rövid időn belül biztosítani tudják az elektromos hálózatot. Nehezebb a helyzet a vízvezeték-építéssel. Némiképp lemaradtak a hálózat bővítésével, elsősorban anyagi okok miatt. A tervek készen vannak, szakaszonként igyekeznek megvalósítani őket Többek között erre is jó a társadalmi munka: amit lehet, elvégeznek a lakosság összefogásával, s így maradnak a szűkös fejlesztési alapok olyasmire, amit nem lehet közös erővel megoldani. A járdaépítés például mehet társadalmi munkában. Minden évben egy utcában épül meg a járda, az anyagot a tanács vásárolja, a munkát a járda majdani használói végzik. A pormentes út építéséhez pedig pénzzel is hozzájárul a lakosság: úgy jött ki az átlag, hogy portánként 3 ezer forintot kellett befizetni. Idén elkészült már az aszfaltút a József Attila és a Vasút utcákban, a közeljövőben a Kis Imre és a Malinovszkij utca kerül sorra. Megkérdeztem a vezetőket, nem sajnálják-e a zákányszékiek ezt a nem kevés pénzt, és még több munkát, amivel az éves terveken fölül is hozzájárulnak a falu építéséhez. Azt felelték, szervezés, egyetértés kérdése az egész. A szemre is látható fejlődés ellenére távolról sem valósult meg minden elképzelésük. Nagy szükség lenne például tornateremre, amit nem a vezetők szűklátókörűsége, hanem pénzhiány miatt nem építettek meg rögtön az iskolával. Újabb utak pormentes burkolását tervezik. Szeretnének egy szovjet hősöknek emléket állító műalkotást, nem mondtak le a bölcsőde megvalósításáról sem. Még ebben az évben megkezdi működését az öregek napközi otthona, amely fokozatosan hetes otthonná alakul át: a gondozottak hét közben benn is alszanak. 1950-ben lett önálló község Zákányszék. Egyetlen utcával kezdte a belterület, most 18 utcája van a falunak, eztán mindennél többet mutató mércéje a fejlődésnek. Szomjazó földek — szomjazó gépek Az 1952-es emlékezetes nagy szárazsághoz hasonlítják az idei aszályt az idősebb zákányszékiek. Borbás István, az Egyetértés Szakszövetkezet elnöke kisfiú volt akkor, ám a kártételre élénken emlékszik. — Van azért különbség is — mondja. — ötvenkettőben kimélyítették az emberek a vályogvető kopolyákat, hogy egy kis vízhez jussanak. Az akkori ások, kapák munkáját ma gép végzi, markoló ás ugyanolyan gödröket Azért is kisebb a kár, mert a műtrágya és a korszerűbb fajták hatása mutatkozik. Néhol a fordítottja is igaz: a kényesebb, intenzívebb fajták kevésbé bírják a szárazságot. Térdig ér a közös táblán a kukorica, megsárgult, szem nem nő benne. — Lesilózzuk az egészet. Csakhogy, akkor legalább 12 vagon szemes kukoricát kell vásárolni, hogy tudjunk mit adni a hízómarháknak. Korábban irigykedtek egy kissé a szomszédos gazdaságok, hogy nálunk van állattenyésztő ágazat, nincs különösebb gondunk a szerves trágyával. Most egyszerre teherré váltak az állatok, mert hát, mit adunk nekik enni? Terveztük, hogy 160 borjút vásárolunk a vásárokon, és a környékbeli kistermelőktől. Most csak azokkal kötjük meg az üzletet, akik évek óta állandó partnereink, azokkal is csak a jó kapcsolat érdekében. — Nem lehetne másodvetéssel, vagy valamilyen tömegtakarmánnyal enyhíteni a gondot? — Tavaly 1 ezer 500 tonna répaszeletet vásároltunk. Idén négyezer tonnára adtuk föl a megrendelést. Azt a választ kaptuk, hogy „kötelezettség nélkül előjegyezték” az igényünket. Hát ettől még éhen pusztulhat a marha ! Jó lenne, ha például a répaszelet elosztásakor előnyben részesítenék az aszály sújtotta gazdaságokat. Próbálkoztunk egyébként másodvetéssel is a károk enyhítésére. 60 hektáron vetettünk szuperkorai hibrid kukoricát és szudáni cirokfüvet. Ez utóbbi szálas takarmány, a kaszálás után jó idő esetén sarjút is hajt, lehet legeltetni. Ebben az aszályban azonban már eleve rosszul kelt a másodvetés, azóta is csak senyvedezik a növény a szárazföldben. — Nem volt elég az utóbbi időben érkezett csapadék? — Múlt szombaton jött egy forró szélvihar, úgy vitte a port, hogy a házak alig látszottak. Egy-egy kisebb zápor után ilyen , időben egy nap alatt kiszárad a föld. — Öntözni nem tudtak volna? — A közösben nincs megfelelő vízforrás. A fóliatelepet öntöztük nagy nehézségek árán, egyébként csak a kisgazdaságok locsoltak, csökutakról, vagy markolóval kiásott mély gödrökből. — Paprikából, paradicsomból milyen lesz a termés? — A szokásos hozamnak csak a fele várható. Most nincs fennakadás az átvevő telepen. Nemrég betonoztuk ki, egyelőre nem próbálja ki a nagy forgalom. A paprikatermesztők többszörösen is rosszul járnak: ott van mindjárt az aszálykár, a kieső termés. Az idei szerződést úgy kötötték, hogy a szokásos ár 10 százalékát csak akkor fizetik ki, ha a végtermék minősége megfelelő. Augusztusban, szeptember elején időszaki felárat is szoktak kapni a termelők. Minthogy alig van termés, most ettől is elesnek. Azt mondta egyébként a vállalat képviselője, hogy jövőre a 10 százalékot sem teszik a végtermék minőségétől függővé, eleve úgy akarják megkötni a szerződéseket. Az idén azonban már nem változtatnak. — Gabona? — Nincs elég tárolóterünk. Korábban szó volt róla, hogy kaphatunk támogatást tárolótér létesítésére. Erről aztán elhallgattak a felettes szervek. Most az a helyzet, hogy aratás után beszállítjuk a gabonát a vállalathoz, aztán pár hét múlva visszaszállítják ide az Áfész telepére, mert a kistermelők igénylik, állandóan vásárolják. Kiderül, hogy egyéb gondjuk is van, amely szorosan összekapcsolódik az aszállyal, mintegy fölerősíti a károkat, azzal, hogy akadályozza az enyhítésüket. Egy idei rendeletről van szó, amely arra kötelez bennünket, hogy a tavalyi bázishoz képest 5 százalékkal csökkentsük a közületi gépjárművek fogyasztását. Ez teljesen megköti a kezünket. Például, ha megkapjuk is a négyezer tonna répaszeletet, azt nekünk kell elhozni. A tavalyi mennyiség duplájánál is többet kellene ideszállítani. Aztán: helyben csak az exportálható barackot veszik át tőlünk. Ebben a hőségben egy nap alatt megpuhul, akkor már nem alkalmas exportra. Találtunk mi neki belső piacot, csakhogy oda el kell vinni. Még azok a vállalatok, szövetkezetek is kérték a szállítást, akik korábban maguk jöttek el az áruért. — Talán az energiatartalékok felszínre hozását szolgálja ez a rendelkezés? — Csak a bázisra alapozva, a szállítási feladatoktól függetlenül? Mert a fogyasztási normákat úgyis betartatják, a rakomány nélkül fűtött kilométereket szigorúan ellenőrzik, nem elég az? Mi történne egy rekordtermés esetén? Nem elég az árakba épített ösztönzés? Más években bérmunkát vállaltunk a járműparkkal ilyenkor. Most azt sem tehetjük, mert túllépjük az előírást. Súlyosbítja a helyzetet, hogy új járművet csak úgy lehet üzemeltetni, ha az általa felhasznált üzemanyag a régi járművek fogyasztásával megtakarítható. De nem is igen lehet új IFÁ-khoz hozzájutni, az elhasználódott öreg kocsiknak pedig már úgyis alig-alig lehet normán belül tartani a fogyasztását. A zákányszékielnök kérdéseit ezennel továbbítjuk az illetékeseknek, azzal a megjegyzéssel hogy véleményünk szerint ez ésszerűtlen, mintöbb kártékony formája az energiatakarékosságnak, mert az elavult bázisszemléletből, és nem a végrehajtandó valóságos feladatokból indul ki. Semmiféle tájékoztatás és érdemi indoklás, a fölmerült kérdésekre semmiféle válasz nem érkezett idáig TANÁCS ISTVÁN Nyolc plusz öt óra Németh Ferencné a szalámigyárban szakács. Férje a pincegazdaság gépkezelője. Minden reggel négy óra húszkor indulnak el, körülbelül egy kilométerre van tőlük a zákányszék-alsói buszmegálló. — Nem is mindig áll meg az első busz — meséli az asszony. — Nekem azért rossz ez, mert a röszkei busszal szoktam kimenni a szalámigyárig, ha itt későbbi busz vesz föl, lekésem a röszkeit, gyalogolhatok a Centrumig, onnan mehetek villamossal. Négy óra húszkor jövök el délután a busszal a Marx térről, negyed hat, mire hazaérek. Jó a munkahelyem, szeretem a munkámat, jóban vagyok a munkatársaimmal. Tíz éve eljárok már a községből dolgozni. — Azelőtt mit csinált? — Dolgoztam a földben, bikákat hizlaltam. Nagyon nehéz volt, belebetegedtem. Azóta bevettük gabonával a földeket, azt a kombájn learatja, nincs vele gond. Van egy kis gyümölcsösünk, de a barackot sem igen tudjuk eladni. Ha megveri a jég, mindjárt vége, ha meg sok terem, azért válogatnak benne. — Kocsijuk van, nem tudnának piacolni vele? — Kevés is ahhoz, meg nem is érünk rá. — Miért választották az ingázást? Nem jobban megérné intenzíven művelni a földet? — Nem a mi nevünkön van a föld, hanem az édesanyámén, ő kinn lakik a faluban. De nem venné szívesen, ha leadnánk a földjét a téesznek. Most már hozzászoktunk ehhez az utazó élethez. Kényelmesebb így. Családunk nincs, nekem hét, a férjemnek tíz éve van hátra a nyugdíjig. — Kijárnak a faluba? — Anyámat gyakran meglátogatjuk. Egyébként Szegeden bevásárolunk, egyéb dolgunk nincs a központban. Esténként még dolgozunk valamennyit a ház körül, megnézzük a híradót a tévében, esetleg a filmet, ha érdekes. Aztán lefekszünk, és alszunk hajnal is. Elfáradunk. Nem csodálkozom. Nyolc óra munka, plusz öt óra utazás munkanaponként ... Pedig Szeged ide alig húsz kilométer. 9