Délmagyarország, 1983. augusztus (73. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-13 / 191. szám

4 SZEGEDI ÜNNEPI HETEK Adam: Giselle. A lening­­rádi Kirov balett vendég­játéka a dómszínpadon. Előadás este fél 9-től. Szőke Tisza nemzetközi táncverseny az újszegedi Sportcsarnokban, este 7 órától. „Tudománnyal a népért”, az akvarista szakkör jubi­leumi kiállítása a SZOTE Dóm téri Oktatási Inté­zetében, augusztus 21-ig. I. Országos Táblakép-fes­tészeti Biennále. Kiállítás a Móra Ferenc Múzeum Hor­váth Mihály utcai Képtá­rában, és az Ifjúsági Ház­ban. Féner Tamás Balázs Bá­la-díjas fotóművész és Kür­ti Mihály fotókiállítása a Bartók Béla Művelődési Központban, szeptember 4-in. Váró Márton szobrász­­művész alkotásai a Móra Ferenc Múzeum Kupola­galériájában, augusztus 20-ig Vankóné Dudás Juli nép­művész kiállítása a Juhász Gyula Művelődési Köz­pontban, augusztus 20-ig. Szeged múltja, jelene, jö­vője — várostörténeti ki­állítás a várkertben. Ifj. Lele József néprajzi gyűjteménye, Szeged-Tá­pé, Vártó út 4. Tehetség, szorgalom, azonosulás Kettős portré a Royalban Kezdjük a bemutatkozás­sal, s ez hadd legyen az új­ságíró tiszte, mert a balett­­művészek oly szerények, hogy nehezen állnak kötél­nek. Irina Kolpakova, a Szovjetunió állami díjával kitüntetett népművész, Gali­­na Uljanova után a máso­dik — s első aktív! — ba­­lettos, aki a közelmúltban megkapta a Szocialista Mun­ka Hőse kitüntető cí­met. Partnere, akivel ma, szombaton este a Gisella fő­szerepében lép föl. Szergej Berezsnoj, az OSZSZK nép­művésze, kiváló szólótán­­cos Úgy terveztem párhu­zamos interjút készítek, az­az azonos kérdéseket teszek föl a balettpárosnak. Íme, a beszélgetés így zajlott. — Visszaemlékezéseik sze­rint mikorra tehető a tánc iránti vonzódásuk, mikor kötöttek örök hűséget a ba­lettel? Irina Kolpakova: Kisgyer­mek korban. Akkor, amikor a lányok mind arról álmo­doznak, hogy színésznők vagy táncosnők lesznek. Van akinek az álma valóra vá­lik, van, aki elhessegeti azokat, mások új vonzódá­sok körébe kerülnek. Szóval, én világéletemben balett­táncos szerettem volna lenni, az élet különös kegye foly­tán — no és rengeteg ta­nulás, keserves küzdelem árán — talán az­ lehetek. Szergej Berezsnoj: a fiúk között kisebb a tánc iránti vonzódás, sőt, mondhatom, nem is mindig sikk gyer­mekkorban táncosnak ké­szülni. Én mégsem bántam meg. Mert aki vállalja en­nek a pályának minden ne­hézségét, kemény küzdelmét, az végül is megtalálja örö­mét különleges szépségét. — Úgy gondolom, kiváló iskolában, kiemelkedő tehet­séggel a balettművészetnek el lehet sajátítani épp na­gyon magas művészi szín­vonalát. Vajon mi az a va­rázs, az a plusz, ami mégis kiemeli a legjobbakat a jók közül? I. K.: Mint minden más művészet műveléséhez, a baletthez is tehetség szor­galom, azonosulási képes­ség, belső tartalom szüksé­ges. Semmi sajátos adottság­ra nincs szükség, harmóniát kell teremteni a tehetség, a fej, a láb és a szív között. Sz. B.: Azért tanulni ren­­g­eget tanulni mégiscsak eleve ért­hetet­len. — Mióta táncolnak együtt, milyen partnernek ismerték meg egymást? I. K.: Hat esztendeje tán­colunk együtt a legkülönbö­zőbb balettekben. Szergej kiváló partner, nélküle egy­szerűen nem tudnék táncol­ni — s kacag önfeledten, felhőtlenül. Sz. B.: Hallotta, mit mon­dott, ezután próbál­ták meg másképp nyilatkozni? — Melyek voltak legemlé­kezetesebb szerepeik? I. K.: Nem azért mert Szegeden ezzel a darabbal vendégszerepelünk de a Giselle pályám egyik leg­szebb munkája- Ezenkívül nagyon szerettem a Rómeó és Júliát, a Kővirágot, a Csipkerózsikat, a Hattyúk tavát. Sz. B.: Hadd tegyem ehhez hozzá a Rajmondát, a Cho­­peniánát és sok más közös munkát. *..... — Igen magas kitünteté­sek birtokosai Irina a társu­lat 200 éves jubileuma alkal­mával vehette át a legma­gasabb kitüntetést, a Szo­cialista Munka Hőse címet, amelyet mindeddig előtte egyetlen balettos kapott meg. Szergej az OSZSZK kiváló művésze. I. K.: Sokat dolgozom, fanatikus embernek tartom magam. Mindig azon igye­keztem, hogy ez a rövid időhöz kötött művészpá­lya minél teljesebben, minél gazdagabban, képességeim szerint minél magasabb szinten valósuljon meg. Bol­dog vagyok, hogy nemcsak a közönség és a szakma, de a vezetés figyelme is ráirá­nyult a munkámra — a mi kis kollektívánkra. A szere­tet és a figyelem megnyil­vánulásának érzem ezt a magas kitüntetést, de őszin­tén mondhatom, életemben nem történt semmi válto­zás. Ugyanúgy élek és dol­gozom mint annak előtte, számomra minden fellépés azonos feladat, legyen az bármilyen mű és bárhol a világban, Leningrádban, To­kióban vagy Szegeden. Sz. B.: Nem könnyű mun­ka a mienk, a színpad mű­vésze a közönség mérlegén méretik meg. S ez nagysze­rű dolog. Ha az embert sze­reti a néző, akkor már ér­demes élni. — A leningrádi Kirov Opera- és Balettszínház ar­ról világhíre, hogy leghí­vebben őrzi és ápolja a klasszikus hagyományokat, de ugyanakkor úttörő jelen­tőségű feladatot is vállal a modern balett színpadra ál­lítása és népszerűsítése ér­dekében. Önök milyen fel­adatot vállalnak ebben a rendkívül izgalmas, kétpólu­sú munkában? 1. K.: Balett-társulatunk elsődleges művészi feladata valóban a klasszikus orosz örökség leghűségesebb ápo­lása, az értékek megőrzése, s az ezeken kisarjadó új törekvések serkentése. Min­den alkalmat megragadunk, hogy ezt a mi általunk sze­retett és fontosnak ítélt ha­gyományt minél szélesebb közönségrétegekkel megis­mertessük hazánkban és külföldön egyaránt. Nem vé­letlenül lehetett balettegyüt­­tesünknek hatalmas közön­ségsikere Párizsban és To­kióban, az Egyesül Álla­mokban és Afrika országai­ban. A klasszikus koreográ­fiák, a régi balettremekek mellett természetesen társu­latunk nem zárkózik el a kísérletezéstől, az új törek­vések felkarolásától sem le­járt koreográfiáját például éppen párizsi közönség előtt vittük zajos sikerre. Sz. B.: Egyszóval hagyo­mány és korszerűség egy­aránt jellemzi munkánkat. — Úgy tűnik, Irina beszé­desebb, mint Szergej. Min­den interjúnál ez a gyakor­lat? I. K.: Szergej mindenben egyetért velem. Azért hall­gat, mert véleménye egye­zik. Csak akkor szól, ha más a meggyőződése. Erre persze még alig volt példa. S addig, amíg csöndes, nyu­gi van. Sz. B.: A színpadon min­dig egyetértünk! — s nevet­nek a szegedi Royal Szálló napsütötte hab­jának pálmá­ja alatt. Tandi Lajos Szombat, 1983. augusztus 13. Leningrádi balettművészek köszöntéset Fogadás a városi tanácsházán Tegnap, pénteken délelőtt a szegedi városi tanácson köszöntötték a Lenin­­renddel és az Októberi Forradalom Ér­demrenddel kiüntetett Leningrádi Állami Akadémiai Kirov Opera- és Balettszín­ház Szegedre érkezett művészeinek veze­tőit. A baráti beszélgetésen a leningrádi balettművészek képviseletében megjelent Makszim Eduardovics Krasztyin, a szín­ház igazgatója. Oleg Vinogradov főbalett­­mester, Viktor Fedotov karnagy, Igor Ivanov fődíszlettervező. Irina Kolpakova primaba­­erina és Szergej Berezsnoj szóló­­táncos. A leningrádi művészeket Papp Gyula, a városi tanács elnöke köszön­tötte. Ott volt a találkozón dr. Komócsin Mihály, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a megyei pártbizottság első titkára. Török József, az MSZMP Szeged városi bizottságának első titkára. Szabó Sándor, a megyei tanács elnöke. Papp Gyula köszöntőjében hangsúlyoz­ta, hogy nagy várakozással tekintenek a világhírű Kirov Balett vendégszereplése elé. A baráti beszélgetés során szó esett a szabadtéri fél évszázados történetéről és arról a kultúrpolitikai misszióról, amelyet a Szegedi Ünnepi Hetek negyedszázada betölt. Elhangzott, hogy a szovjet művé­szek — mindenekelőtt a balett, a folklór és az opera világhírű képviselői — rend­szeresen fölléptek a dóm előtti színpadon és hív­eket szereztek ezeknek az interna­­cionális műfajoknak. Adam Giselle cí­mű, romantikus ihletésű, fantasztikus ka­­dettje először kerül erre a színpadra, ez csak fokozza a várakozásokat.­ Külön öröm, hogy Igor Ivanov eredeti díszletei­ben szegedi zenekarral — élén Fedotov karnaggyal — olyan világhírű művészek tolmácsolásában láthatják, mint a tegnap este föllépő Galina Mezenceva és Konsz­­tantyin Zalinszkij és a ma esti előadás párosa, Irina Kolpakova és Szergej Be­­rezsnoj. Papp Gyula átadta a szovjet vendégek­nek a kettős jubileumra megjelentetett kötetet és Szeged város emlékplakettjét. Viszonzásként M. E. Krasztyin, a Kirov Opera- és Balettegyüttes 200. évforduló­jára megjelentetett albummal és emlék­éremmel kedveskedett a vendéglátóknak. Elmondta, hogy ismét beigazolódott az a régi mondás, hogy jobb egyszer meglátni azt, amiről már sokszor hallottak: a szegedi Dóm tér csodálatos, architektúrája kivé­telesen nagyszerű, a Szeretnék, ha azon a három estén, melyen színpadra lépnek, maradandó élményt szereznének a népes közönségnek. Népzenészek a szélmalomnál Néhány környékbeli ha­gyományőrző együttes ba­ráti találkozójával kezdő­dött , s a népművészetek egésznapos színvonalas be­mutatójává alakult. A do­rozsmai népzenei találkozó immár hagyományos ese­ménye a nyári ünnepi prog­ramnak. Az ideit, vasárnap rendezi a­­ helyi Petőfi Sán­dor Művelődési Ház. 4 helyszín: nevezetes néni műemlék, a dorozsmai szél­malom környéke. A sze­replők: hagyományőrző né­pi együttesek, zenekarok, népművészek, néptánc­együttesek. Az események: délelőtt 10 órakor kezdődik a nép­művészeti vásár, s tart es­te 6-ig. Délután 2-kor vo­nulnak a malomhoz a meg­hívott együttesek: a héviz­­györki asszonykórus, a föl­­deáki citerazenekar, a Ga­lagonya együttes, a sándor­falvi citerazenekar, a zá­­kányszéki parasztkórus, az érdi assz­onykórus, a ma­­docsai népi együttes, a tá­péi népi együttes, a do­rozsmai tamburazenekar, a Dankó Pista citeraegyüttes, a kisteleki citerazenekar és az öregcsertői néni együt­tes, valamint a Népművé­szet Mesterei: Koka Rozá­lia, Prikoszky Máliás, Gyurka Mihályné, Gara Pál, Bige József és Kónya György. A műsorvezető tisz­tét ifj. Lele József tölti be. Este 6 órától a művelődési házban a Szeged Tánc­­együttes és az ü­llési Fonó együttes ad műsort, utána: táncház. A művelődési ház­ban eg­yébként Mónus Fe­renc vásárhelyi fazekas, a Népművészet Mestere állít­ja ki munkáit. Tárlatát ma, szombaton délután 6 óra­kor nyitja meg Holler Lász­­lóné, a vásárhelyi tanács elnökhelyettese. A klasszika sem dogma A koreográfus arcképvázlata kezében a Pravda, úgy ül a Royal halljában. Már­is mutatja: még elutazásuk előtt, július 28-án, a moszk­vai Nyemirovics-Dancsenko Színházban mutatták be A púpos lovacska című, általa koreografált balettet, s a kritikához csak most jutha­tott hozzá. ..És jót írnak?” Mosolyog. Oké, mondja, „nemzetköziül”.­­ Több­­ balettet is ké­szítettem már­­ az elsőt itt, a Kirovnál. 1976-ban, ami­kor oda kerültem. Koreog­ráfianovellák volt a címe. Makszimova főszereplésével került színpadra a Gala­­thea, majd a háromfelvoná­­sos Huszárballada követke­zett, Tyihon Hrenykov ze­néjére. A régi tangó cím­mel balettfilmem készült, s a Scsedrin-muzsikára, Szó­fiában is bemutatott A pú­pos lovacska pedig a leg­frissebb művem. Dmitrij Brjancevet, a Ki­rov Balett koreográfusát 1957-ben vették föl a lenin­grádi balettintézetbe utána tíz éven át Moszkvában dolgozott. Közben ,.melléke­sen” ugyanitt elvégezte a színművészeti főiskolát is. Amikor koreográfusi ,,ars poeticájáról” kérdezem, előbb elmosolyodik, majd gondterhelten pillant maga elé. — Hát igen, nehéz kér­dés. A koreográfusi munka (is) alkotó tevékenység, ami­ben az a fontos, hogy ért­hető és izgalmas legyen a közönségnek, amelynek és akiért minden történik. Egy­értelműnek hasson minden­kinek mindaz, amit el aka­runk mondani, fel akarunk mutatni. Bármilyen koreog­ráfiát alkalmazok, arra tö­rekszem, hogy a kor, az akkori ízlésvilág, az akkori táncnyelvezet határozza meg mindenkoron a produkciót. Hiszen nem lehet például ugyanazon művészi nyelven „prezentálni” a Huszárbal­ladát és A régi tangót, vagy éppenséggel a Hattyúk ta­vát. Ha a megfelelő fenti mi­nk­be helyezem mindezt, egyfajta tanulság szűrhető le: a klasszika sem lehet dogma. Semmikor, semmi­képp. Eszköz, attól függően, milyen célt akarok az egyik, vagy a másik koreográfiám­­mal elérni. ..Tisztán” klas­­­szikus művet sokan és igen jól állítottak színpadra ed­dig, „egy az egyben” utá­nozni nem lehet, gyökere­sen újat kezdeni megint csak nem. A lényeg a ru­galmasság. Ez a szakmám, és legszentebb kötelességem, hogy igyekezzem hát, meg­ismerni minden , csínját­­bínját. Csak így található meg az a nyelv, amelynek tökéletes ismeretét saját al­kotói elképzeléseimhez egyeztetve kell érvényesíte­­nem — úgy, hogy érdeklő­désre tartson számot. Ter­mészetesen nem lehet ma­gányosan ,,partizánskod­ni”, az én munkámban sem. De nagyot akarni — igen. Sőt, ha úgy tetszik, ez kötelező is. A koreográfus­­ monológ­ja itt ér véget. Búcsúzko­­dunk, mosolyog újra, int, siet, kezében munkásságá­nak legfrissebb hazai kriti­kájával. Lehet, hogy el­mentében titkon arra gon­dol, néhány nap múlva egy Délmagyarországgal (no meg egy tolmáccsal) fog ugyan­így sietni — hasonló elége­dettséggel .. . D. L.

Next