Délmagyarország, 1984. május (74. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-29 / 124. szám

Kedd, 1984. május 29 és városkörnyéki TIT-szervezeti változás A közigazgatási változáso­kat, a járások megszünteté­sét szervezeti változások kö­vetik a Tudományos Isme­retterjesztő Társulatban is. Nevezetesen: a TIT eddigi, városi szervezete helyett ezentúl a TIT Szeged megyei páros és páros környéki szer­vezete működik, amely teg­nap, kedden alakult meg. A Kárász utcai székházban megtartott ülésen kilenc ta­got kooptáltak az újjászer­­veződő elnökségbe (a régi járási szervezet elnökségé­nek volt tagjait). Bordány, Deszk, Sándorfalva-Dóc, Do­­maszék, Kübekháza, Röszke, Szatymaz, Tiszasziget, Új­­szentiván és Zsombó, a vá­ros környéki községek tar­toznak immár az átalakult TTT-szervezet hatókörébe. Sándorfalva-Dóc kivételével, ahol helyi szervezet műkö­dik, mindegyik községben TIT-csoportok dolgoznak. A tegnapi elnökségi ülésen megvitatták és elfogadták a második félévre szóló, a ki­bővült feladatkörnek megfe­lelő munkater­vet is. Újvidéki küldöttség A József Attila Tudo­mányegyetem vendégeként Szegeden tartózkodik a No­vi Sad-i egyetem küldöttsé­ge, dr. Zoran Sztojanovics rektor vezetésével. A dele­gáció tagjai tegnap, hétfőn megbeszéléseket folytattak a JATE vezetőivel, mindenek­előtt a két felsőoktatási in­tézmény oktatási, tudomá­nyos és kulturális együttmű­ködésének lehetőségeiről, a kapcsolatok erősítéséről. Ma a két egyetem vezetői együttműködési szerződést írnak alá. Puszi neked,1731 I ■ fcXXCÓd rádiófigyelő emberiség llwlí­­­y Van egy Déry-kisregény, • Simon Menyhért születé­se (film is készült belőle), ami az 1963-as „első föllé­legzés” átmeneti optimiz­musában született. Egy el­dugott vidéken, vad télvíz idején minden ember ös­­­szeifog, hogy világra segít­sen egy kisgyermeket, vagy­is mentse az anyát, szállít­sd*e, szervezzen stb. Az írás igen szép. Van a magyar tömegkom­munikációban egy bizonyos riporttípus, amit — önké­nyesen — nevezzünk „bez­­zegoptimistának”. A bezzeg­­optimista riportokat— akad olykor — e sorok írója el­sősorban a rádióban követ­heti nyomon, de ritkán ta­lálkozott eddig olyan egy­értelmű, ha úgy tetszik, vegytiszta formájával, mint a múlt héten, kedden es­tes a Kossuth adón. Kása Judit dokumentumriportja hallatán. Már a cím is.. szűzmá­­riám. Szó szerint: „Az em­berek jók.” így, fehéren­­f­eke tán, mindjárt bele a kö­zepébe. Nem mondom, ha az általános iskola alsó ta­gozatában kellene eszmei nevelő célzattal beszélni csak úgy általában „az em­berekről" (de nem kell), a dolog még elmenne, de fel­tételezve, hogy az esti fő­­i műsorok mégis talán in­kább a felnőtt hallgatóknak készülnek, a dolog enyhén szólva kissé leegyszerűsített­nek tűnik. Hiszen, ha meg­kérdeznénk mondjuk egy 16 éves átlagos értelmi ké­pességű fiatalt, véleménye szerint jók-e az emberek, egészen biztosan valami olyasmit válaszolna, hogy a kérdés teljesen rossz, az emberek nem jók, és nem is rosszak, mindössze „csak" bonyolultak s ő szeretné is megismerni őket ezért ta­lán még dokumentumripor­tokat is fog készíteni egy­szer. Ám menjünk tovább. A történet, nagyjából, egy sú­lyos beteg fiatal nő műtét­je előtt szeretné egyetlen gyermeke „jövőjét biztosíta­ni”, s noha tanácsi lakásra jogosult, szövetkezetit kér, és persze kap a megható­dott kerületi tanácstól, a méltányossági keret terhére. „Nem tudtam volna elvisel­ni, hogy saját gyerekem ne legyen", mondja (nem de­rül ki hogyan sikerült, csak annyi, hogy az apa „más családban él"), s a későb­biekben mozgássérült kislá­nyát, Dianát két ízben is vadidegen emberek befo­gadják, gondját viselik, amíg az anya kórházban van. Megszólal a tanács el­nökhelyettese, az óvónő, a gyermekvédelmis, a kislányt befogadó anya — mind „olyan emberek, akik meg­látják a másiknál a nehéz­ségeket”. Hogy az egésznek mi kö­ze az igazi humánumhoz, nem tudom. Hiszen persze, hogy szép, ha az emberek segítenek egymáson, persze, hogy figyelemre méltó, ha a rászorulók olyan támogatás­ban részesülnek, ami jár An­i, ha m­­­indez oly nemcsak csöppet sem meg­győző, semmi hatása sincs, de még visszás érzéseket is kelt — az eljárás már-már vétkesnek mondható. Nem arra gondolok (bár gondol­hatnék), hogy a régi jó re­cept szerint kisgyerek, el­hagyatott anya, elveszett kiskutya és hasonlók min­dig garantáltan biztos si­kert jelentenek, hanem in­kább egy-két fura ember jut eszembe. Akik nem ha­lálos betegek, „csak” élni szeretnének, viszonylag ké­nyelmesen, de csillagászaii összegeket volnának kényte­lenek fizetni a lakásért, s ha nem így tesznek, hos­­­szú éveket várhatnak, elő­­szobázhatnak, protekció után szaladgálhatnak. Akik­nek ugyan nem mozgássé­rült a gyerekük, de „csak” a jövőjét szeretnék biztosí­tani, ám mindössze késő este látják, pénzhajsza után, holtfáradtan és idegesen, majd a gyerek két vagy há­rom (másnemű) testvérével alszik egy szobában, a nyil­vánvalóan szintén méltá­nyossági alapból kiutalt pa­nelek egyikében, amelynek annyira örültek szülei, hogy ő nem is érti. (És még sok minden mást nem ért...) Akiknek nem kellene fene­­nagy összefogás, „csak” megértés, jó szó és megbe­csülés munkahelyen, villa­moson és hivatalokban, de ehelyett a hét­végéknek örülnek, és tíz üveg kőbá­nyaival boldogan sietnek hazafelé pénteken délután. Higgyék el, még folytathat­nám. A bezzeg optimista riport végén persze mindenki éne­kel, hurrá, az emberek jók. Igenis jók, puszi neked, emberiség! Nem tudom, de igen erősen gyanítom, hogy fölöttébb reménytelen ör­dög—angyal kategóriákba gyömöszölni fajtánkat, pe­dig néha még politikusok is próbálkoznak ilyesmivel. Hogy a dokumentumriport föladata is egészen más len­ne, azt hagyjuk is. Azt úgy­szintén, hogy a humaniz­mus hiteles kifejeződése pél­dául a Simon Menyhért születésében is egészen más. (Lásd: realizmus.) Az egészben az a pláne, hogy ez az emberiség azért oly­kor szimbolikus értelmű — csókokra igenis méltó. Ám tudjuk, a puszi és a csók között van némi muzsikál­ni való különbség. Domonkos László 5 Kitüntetések a gyereknapon A szegedi úttörőelnökség sok-sok segítőtársával színes programokat szervezett va­sárnapra a gyerekeknek a gyermeknapra. Az Ifjúsági Ház kulturális bemutatóját például a műjégpálya miha­marabbi megépítéséért hir­dették. A műsorban fellépett Vass Gábor, a Szegedi Nem­zeti Színház művésze, sok szegedi iskolás: a Madách, a rókusi I-es számú, a Tarján IV-es számú és a Szirmai ál­talános iskola diákjai. A több mint 600 gyerek versek, dalok, bábjáték előadását, valamint a jugoszláviai pio­nírok bemutatóját láthatta, hallhatta. A díszbemutató bevételét — 6 ezer forintot — a városi úttörőelnökség a műjégpálya számlájára utal­ta át. A Volán vállalat nem­csak a városban élő kicsi­nyeknek kedveskedett, a Szegedhez tartozó községek kis lakói is ingyen utazhat­tak a buszokon. A Vörös Csillag moziban tartották a gyermeknapi díszünnepséget, amelyen Tóth Tamás, a városi KISZ-bizott­­ság első titkára mondott kö­szöntőt. Dr. Szilágyi János, a Csongrád megyei KISZ-bi­­zottság titkára és Szabó Ág­nes, városi úttörőelnök ki­tüntetéseket adott át A Ma­gyar Úttörők Szövetsége Or­szágos Elnökségének Kiváló Úttörőmunkáért kitüntetését kapta a Tarjáni III-as számú általános iskola Kállai Éva úttrőcsapata és a domaszéki iskola Petőfi Sándor csapata. Az úttörőszövetség Orszá­gos Tanácsának Dicsérő ok­levelét nyerte el a rókusi I- es számú iskola Szilágyi Er­zsébet úttörőcsapata, az Or­szágos Tanács Gyermekekért Emlékplakettjét pedig a DÉMÁSZ ,,Törekvés” szocia­lista brigádja kapta. A Sze­ged városi úttörőelnökség Dicsérő oklevelében részesült az Odessza 11-es számú ál­talános iskola Udvardi Já­nos, a Tarján IV-es számú iskola Dani János úttörőcsa­pata. a kiskunhalasi határőr­ség szegedi határforgalmi százada, a DELÉP KISZ-bi­­zottsága a Gladics József KISZ-szervezet, a Csongrád megyei Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság Ladvánszki József KISZ- alapszervezete. a konzerv­gyár Kállai Éva szocialista brigádja. Az Országos Elnökség Út­­törővezető Érdemérmét vet­te át dr. Bérczi Kálmánná (Szatymaz). Glasza Béláné (Gera Sándor iskola). Kis Ernőné (ságváritelepi iskola). Mezey Károlyné (Tabján IV- es számú iskola). Salánki István (nyugdíjas pedagó­gus). Kiváló Úttörővezető el­ismerésben részesült Bunda Viktória (tanárképző II-es gyakorlója). Kecse Nagy Sándorné (tanárképző I-es gyakorlója). Szepesy Kornél­­né (Zalka Máté iskola). Tol­mács­ Istvánná (Révai isko­la). Tankó Imréné (Ságvári gyakorló). Tapody Zoltán (Dorozsma, I-es számú isko­la). Valcz Gyuláné (Tarján III-as számú iskola). Az Or­szágos Tanács Dicsérő Okle­velét kapta Alexiné Marián Orsolya (kisegítő iskola). Becskyné Lőrincz Magdolna (Dugonics iskola). Csikós László (siketek általános is­kolája). Dórán Istvánná (Dó­zsa György iskola). Dobay Ferencné (szőregi általános). Fehérvári Györgyné (tápéi iskola). Gaálné Gaál Györgyi (Tarján IV-es iskola). Hasz­nos Pálné (Madách Iskola). Horváth Tibor (az NKFV csoportvezetője). dr. Imreh Balázsné (Gárdonyi iskola). Juhász J. Pálné (Rózsa Fe­renc iskola). Kéri Istvánná (úttörőház). Kiss Ferencné (algyői általános). Monostori Lászlóné (Odessza II-es szá­mú iskola). dr. Perneki Mi­­hályné (Kodály téri iskola). Simon Oszkárné (gedói isko­la). Sponner Jenőné (Hámán Kató iskola). Szabó Jánosné (Tarján, III-as számú isko­la). Táborosi István (Béke utcai iskola), Varga Sándor­né (Mező Imre iskola). Az Országos Elnökség Kiváló Ifjúvezetői Munkáért kitün­tetését kapta Csury Erika óvónő (Hajnóczy utcai óvoda), Miklós Edit (a DÉLÉP előadója), Simon Gabriella és Suki Katalin (a Radnóti Gimnázium diákjai). A Szeged városi úttörőelnök­ség a Kiváló Kisdobos ki­tüntetést adta Szilágyi Mag­dolnának. Kiváló Úttörő lett Szász Andrea, Furák Erika, Pál Margit, Détári Anikó Tombácz Anita, Rigó Erzsé­bet és Torma Ida. M. E. Amolyan ismeretterjesztő tévészínháznak mondanánk legszívesebben a Kazimir Károly rendezte pénteki pre- Ünnepi könyvhét '84 Premierek, dedikálások, találkozók Gazdag programmal foly­tatódik ma, kedden az ün­nepi könyvhét szegedi ren­dezvénysorozata. Az új So­mogyi-könyvtár második emeleti előadójában, a Dóm téren, délután 6 óra­kor két új kiadvány pre­mierjét rendezik meg. A szegedi városi tanács műve­lődésügyi osztálya néhány évvel ezelőtt sorozatot in­dított, mely a szegedi grafi­kusokat mutatja be. Az idei könyvhétre a Szegedi Nyomda közreműködésével Vincze András grafikai mappája jelent, meg Nagy Károly szerkesztésében. A másik kötet erősen kapcso­lódik a helyszínhez, hisz a Somogyi-könyvtár 100 éve címet viselő könyv az új otthonba költözött biblioté­ka történetét dolgozza föl — szerkesztője Péter László. A könyveket bemutatja és a könyvtári kiadvány szer­kesztőjével beszélget Tandi Lajos. A programban köz­reműködik a Canticum ka­­marakórus. A Kárász utcai Móra könyvesboltban délután 4 órakor az egyik legeredetibb fiatal magyar író, Esterházy Péter dedikálja könyveit, közöttük az idei könyvün­nepre megjelent különös művét, a Kis Magyar Por­nográfiát. Major Tamás is Szeged vendége lesz. Dél­után 6 órakor a SZOTE Dóm téri oktatási épületé­ben találkozik az érdeklő­dőkkel, s könyvheti mun­kájának, a Téli rege a­­ sínpadon című „rendezői példánynak” olvasóival. sándorfalvi könyvtárban Csongor Győző vendégeske­dik. délután 5 órakor az algyői fiókkönyvtárban Tóth Bélával találkozhatnak az ol­vasók, ugyancsak 5-kor a kisteleki fiókkönyvtárban Bácskai János színművész mutatja be opaUo estjét. Pusztamérgesen a könyvtár­ban délután 6 órakor Kiss Ferenc pszichológussal be­szélgethetnek az érdeklődők a párválasztásról és a pár­­kapcsolatokról. S természe­tesen ma is, délután 1 óra­kor a Dugonics téren könyvtől könyvért, keni! gromi, ami i­ma dekáért M­omkor a Nagy László felvétele Könyvek és gyerekek — irodalom és gyerekközönség sok­féle találkozását rendezték meg vasárnap a Móra könyves­boltban Drámatörténeti leporellólap miért. A zalameai bíró té­véváltozatának bemutatóját. Megszokhattuk már, hogy az önálló tévéfeldolgozások műsorba kerülésének egyre ritkuló alkalmaikor ne ke­ressünk túlzott hévvel vá­laszt a kérdésre: miért ép­pen ezt, s miért éppen most? Klasszikusok esetében különben is az adaptáció mikéntjétől függ, hogy egy­általán jogosult-e a kérdés. Ha jól sikerült, a bemutató mindig aktuális, ha kevés­sé, hát fölfoghatjuk, miit fönt mondtuk: tisztes isme­retterjesztésnek. Végtére oly sokat hangoztatott tévés fel­adat ez is. Ha a jószemű olvasó né­mi elégedetlenséget, ponto­sabban kielégítetlenséget lát megbújni fönti sorok között igaza van. Bármily méltá­nyolandó tumiillik, hogy kap­tunk most egyféle dráma­­történeti képeslapot, illuszt­rációt a spanyol barokk mi­benlétéhez, az efféle dráma­ínséges időszakban, mint a tévé mostani korszaka, még­iscsak valami sajátságos „ol­vasatát” várnánk Calderón, de la Barca művének. De Kazimir nem tett mást, mint higgadt gyakorlottsággal „le­vezényelte” a Zalameában történteket. Valószínűleg a tiszteletreméltó ismeretter­jesztő szándéktól hajtva, si­kerrel és iskolásan mutatta meg, mi még Calderónnál a spanyol reneszánsz folytatá­sa (Don Mendo, az anakro­nisztikus Don Quijote-ha­­sonmás, az ő szolgájával), mi a Lope de Vopa-drámá­­val való hasonlóság, és mi a végérvényesen barokk, és a sajátosan calderóni miszti­ka ebben a műben. Már­­már didaktikus hangsúlyok­kal szerepelt az előadásban mindazon „tódra vaku”, amit a drámatörténet sorakoztat A felvonásokat ama neveze­tes kóbor lovagról és San­­chójáról való metszetek fel­tűnései jelezték; a fergete­ges, burjánzó jelenettechni­ka követésére kihasználta­tott a tévétechnika, de csak­is erre, a színházi technikai szünetek kiküszöbölésére. Előnye tehát mindössze, mintha egyszerre több szín­paddal rendelkezhetne a rendező. Tartalmilag­ ki­nyilváníttatott, hogy az élet — talán, mint álom, hogy a becsület mindenek fölött, s hogy az igazság föltétlenül a királynál. Hogy a Calde­­rón-dráma: a katolikus ab­szolutizmus költői tükre. Csakhogy a drámatörténe­tet bármi könyvlapok sege­delmével is bejárhatjuk. A színház (még a tévészínház is) másra való. Hogy mire, talán véletlenségből sike­rült érzékeltetni a tévémű egyetlen valódi „színházsze­­rű" jelenetében, két jó szí­nésznek, Ink­e Lászlónak és Szabó Gyulának. Arról a je­lenetről van szó, melyben 3 két azonos jellemű, egyenes szavú és tántoríthatatlanul igazságszerető ember, a ne­mes Don Lope (Inke), és a zalameai paraszt. Pedro Crespó (Szabó) kemény vi­tája zajlik, s amelyből ba­rátságuk születik. A többi­­ iskolázott színészek ruti­nos kötelességteljesítése. Kár, mert ebből a becsületdolog­ból, az igazságkereső ember erkölcsi fölényéből tán csak lehetne valami ma is ható példaszerűséget fabrikálni. Színházias, „fehéren izzó” szenvedélyek kellenének hozzá, olyanok, amilyene­ket beleírt volt néhai Cal­deron de la Barca a darab­jába. Sulyok Erzsébet I

Next