Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-09 / 134. szám

Úszó­tanfolyam A Juhász Gyula Tanár­képző Főiskola sportköre június 18-tól, július 2-től, július 16-tól és július 30-tól kéthetes úszótanfolyamokat indít 5—15 éves gyerekek­nek. A részvételi díj szemé­lyenként 250 forint, a fog­lalkozásokat a partfürdő medencéiben tartják. Jelent­kezni lehet az általános is­kolákban, vagy a turnusok első napján reggel fél 8-kor és 9 órakor a partfürdő fő­bejáratánál. Holnap délután DÉLÉP SC­­Sz. Dózsa A területi labdarúgó-baj­nokság KöTOs-csoportjában holnap, vasárnap az utolsó, a 30. forduló összecsapásait rendezik. Csapataink közül a DÉLÉP SC a Szegedi Dó­zsával méri össze felkészült­ségét, azaz vasárnap dél­után 6 órától helyi rang­adóra kerül sor a DÉLfIP SC Szőregi úti sporttelepén. A kék-fehérek magabizto­san készülnek a találkozóra, hiszen számukra már a dön­tetlen is a bajnoki cím megszerzését jelentené. Az utóbbi hetekben kiemelke­dően szereplő építősök a mérkőzés esélyesei, annál is inkább, mert a Dózsa csa­pata Guba, Mérley és Csö­mör sérülése miatt tartalé­kosan veszi fel a küzdel­met. Az SZVSE ugyancsak hol­nap, vasárnap délután Nagy­szénáson lép pályára. Rajt a HungarHotels tornán Pénteken két mérkőzéssel megkezdődött a HugarHo­­tels nemzetközi női kézilab­datorna. Az első napon a négy együttes Hódmezővá­sárhelyen lépett pályára. Eredmények: OSZSZK—Jugoszlávia 35-29 (13-12) Hódmezővásárhely, 1000 néző, v.: Kliment, Papp. Legjobb dobók: Tyjan (10), Barszukova (8), Vitrina (5), ill. Kolar (7), Durica (6), Mugosa (6). Kiegyenlített, jó iramú mérkőzésen az utolsó tíz percben biztosította be győ­zelmét a szovjet csapat. Szabó : Nagy visszhangot váltott ki az MLSZ csütörtöki rendkívüli üléséről kiadott közlemény, amelynek értel­mében — mint ismeretes — megsemmisítették a Volán —Bp. Honvéd és a Diósgyőr —Nyíregyháza mérkőzések eredményét (0-0-lal egyik csapat sem kap pontot), s kiesettnek nyilvánították az NB I-ből a Volán együtte­sét. — Szükség volt ezekre a kemény döntésekre — mon­dotta Czékus Lajos, az MLSZ főtitkárhelyettese. — Sajnos, ilyen irányú fegyel­mi üléseink még nem értek véget, kedden ismét össze kell ülni, s ezúttal az NB gólkirály II-ben történt hasonló ese­teket vizsgálják meg. Egyéb­ként az érintett egyesületek a csütörtökön nyilvánosság­ra hozott döntés ellen pa­nasszal élhetnek. Elmondotta az MLSZ fő­titkárhelyettese, hogy mi­után 0-0-lal igazolták a Vo­lán—B a Honvéd és a Diós­győr—Nyíregyháza mérkő­zéseket, egyúttal törölték az ott született gólokat, így töb­bek között Esterházy Vo­lánnak lőtt három gólját is. Ennek alapján nem Ester­házy Márton, hanem Szabó József, a Videoton játékosa lett a gólkirály 19 góllal, második Esterházy (17), har­madik Kiss L. (16). Feljutó csapatok rangadója Szőregen Minden bizonnyal kitűnő mérkőzést láthat szombaton délután 17 órakor a nézőse­reg Szőregen, ahol a megyei II. osztályú labdarúgó-baj­nokság első és második he­lyezettje méri össze tudását és erejét. A Tápé, amely az utolsó forduló előtt 3 pontos előny­re tett szert, már bajnok. Mindössze egy évet töltött a megyei II. vonalban. Az együttes munkáját Tóth Já­nos irányította. A szőregi labdarúgók nagy bravúrt hajtottak végre, az eltelt három év alatt. Az idei ered­ményükkel együtt, két osz­tályt léptek előre, s ezzel ti­zenöt év után ismét a me­gyei élvonalban küzdhetnek a pontokért. A siker ková­csa a csapat tagjai mellett Török György edző volt. A két feljutó gárda őszi összecsapása a pályaválasz­tó Tápé 1-0-ás győzelmével végződött. A szőregi Rákó­czi tehát most szeretne vis­­­szavágni a vereségért. Sportműsor Kézilabda: NB I B. NSk: Szegedi Textil­­művek—Pécsi msc, Textilművek pálya, 16 óra. Kosárlabda: NB II. Nők.: Tanárképző Főis­kola—BEAC, Ságvári E. gyakorló általános iskola tornaterme (Áp­rilis 4. útja). 0 óra. Labdarúgás: Megyei 1. osztály: Kinizsi Hú­sos—Bordán­y, Szabadság tér, 11 óra. Bubori. Előtte 16 órától Ifjúsági mérkőzés. Megyei II. osztály: Saékkiutas —Kisexxmbor, SzéWcutas, 11 óra, Ung, szőreg—Tápé, Szőreg, 11. Kormányos. Előtte 16 órától if­­júsági mérk­őzések. „ „___ NK­-s ifjúsági és serdü­lőbaj­­nok­ság: SZEOL AK-Szolnoki MÁV MTE, SZEOL AK-pálya, 10 óra. (Az ifjúsági- és a ser­­dülőcsapat összecsapása azonos időpontban kezdődik). Röplabda:­­ Osztályozó az NB I-be jutásért. Nőik. A-csoport: TFSE—Bakony Vegyész, Illa iskola, 10 óra. Tenisz: OB II. Férfiak: JATE SC-*­­Gyöngyös, a JATE ligeti pályái, 12 óra. Tömegsport: Csongrád megyei Hírlap­ futás, Széchenyi tér, 9 óra 10. VASÁRNAP Hongg&rHotels nemzetközi női torna: újszeged! Sportcsarnok: Szovjetunió—­Bulgária, 9 óra. Ma­gyarország—Jugoszlávia, 11.45. Megyei bajnokság. Nők: Tápé— JATE SC, Majakovszkij téri is­kola, 10 óra. Labdarúgás:: „ ■ [UNK] \ .,í­­ . \ 4- v Területi bajnokság: DÉLÉP SC—Sz. Dózsa, DÉLÉP-pálya, 18 óra. Előtte 18 órától ifjúsági bajnoki mérkőzés. Megye I. osztály: Szentesi Ki­nizsi—Fábiánsebestyén, Szentes, 17 óra, Kovács K. Szegvár— Mártély, Szegvár, 17. Kovács. Kiskun­d­o­rozsana—Cson­grád, Kis­kun­do­rozson­a, 17, La­czkó.. Kiste­lek—Alsóvárosa MÁV, Kistelek, 17, Varga A. Tiszaa-ÚJ KSK— Sári­dórf­alva, Tiszasziget, Makó— Mindszent, Makó, 17, Köböl. Előtte ifjúsági bajnoki mérkőzé­sek. Tanárképző Főiskola— KSZV SE, Kisstadion, 17, Ma­darász. Megyei II. osztály: Alsgyő— Rösztke, Algyő,­ 17 óra, Takács. Ásotthalom—Mórah­alom, Ásott­­halom, 17, Oszláca. Zákányszék —Csanádpalota, Zákányszék, 17.30, Csóti N­a­gymá­gocs*—Apáti­fal­via. N­agy­mágocs, 17, Szécsi. Előtte ifjúsági bajnoki mérkő­zések. Megye­ III. osztály: Balástya —Sz. Postás, Balástya, 17. óra, Megyeri, Deszik—Bales, Deszk, 17, Forgács, Szatymaz—Forráskút, Szatymaz, 17, Szécsi A. Rúzsa— Pusztaszer, Rúzsa, 13.30. Üllés— Csengele, Üllés, 17, Szélpál Do­­maszék—Ópusztaszer, Domaszék, 17, Madácsiú Salakmotor: OB II egyéni bajnokság, má­sodik futam­. Napos úti­ pálya, 16 óra. SPORTNAPKÖZI! A Szegedi Lakóterületi SE 6—12 éves gyerekek részére sportnapközit indít 3 hetes turnusokban, minden héten hétfőtől péntekig. A napi programban intenzív úszásoktatás, játékos sportvetélkedők, kulturális foglalkozások szerepelnek. A rendezők ebédet és edzői felügyeletet biztosítanak. Jelentkezni lehet: Szegedi Lakóterületi SE Szeged, Lenin krt. 12. „Még sokáig szeretnék a világ élvonalában versenyezni" — vallja Vidácsné Ábrahám Mária Munkahelyén, a Dél-al­földi Gázgyártó és Szolgál­tató Vállalatnál keresem. — Budapestre, a televí­zióhoz hívták — hajjon kollégáitól az udvarias fel­világosítást. Igen, Vidácsné Ábrahám Mária egy csapás­ra népszerű ember lett. A közelmúltban, a Lluvjaná­­ban megrendezett világbaj­nokságon nyert két arany- és egy bronzérem megtette hatását. Mosolyogva nyújt kezet, szemmel láthatóan örömmel ül le a „vallatószékbe”, az azonban csakhamar kiderül, hogy, legalábbis egyelőre, nem tartozik a rutinos nyi­latkozók közé. Pedig, aki csak egy kicsit is járatos a sportéletben, az tudja: a teke a sikersportágak közé tartozik. És mégis! Világ­­bajnoki csapatarany ide, világbajnoki egyéni arany oda, nagy tétben mernék fo­gadni, hogy Vidacsr­ét ke­vesen ismerik a városban. Hogy miért? Mert valamikor régen nem egy népszerű sportágat választott, hanem egy kivá­ló játékot, amelynek a sportjellegét a kívülállók csak nehezen ismerik el. A tizenegy év előtti ,,pá­lyaválasztásról"’ ekképp vall az újdonsült bajnok: — Az egykori válogatott tekézőnő, dr. Szamosszegi Béláné csábításának enged­ve álltam neki a bábuk döntögetésének. 1973-ban a SZAK-ban kezdtem pálya­futásomat, s egy esztendővel később már az első csapat­ban is helyet kaptam. — Meddig kellett várnia az első, igazán jelentős si­kerre? — öt évig. 1979-ben az NSZK-beli Augsburgban rendezett ifjúsági Európá­ba :no­kságok az egyéniben, továbbá a párosban, Hal­­mainéval az oldalamon, bronzérmet nyertem. — A szép siker egyúttal belépőt is jelentett a felnőtt válogatottba... — így igaz! Egy évvel később már tagja voltam a mangaliai­­ világbajnoksá­gon szerepelt válogatottnak, két évvel később pedig a brnói VB-n is pályára lép­tem. Bár ne tettem volna ... — Ezek szerint nem sze­repelt valami fényesen. — Finoman fogalmazott. Legyünk egészen pontosak: kifejezetten rosszul ment a játék, minek következtében ötven dobás után lecserélt B. Tóth László szövetségi edző. Kegyvesztett lettem. Az 1982 őszén Szegeden megrendezett Magyaror­szág—NDK nemzetközi via­dalt a lelátón izgultam vé­gig. Az egyéni versenye­ken, továbbá a bajnoki mérkőzéseken mutatott tel­jesítményem alapján azon­ban visszakerültem a leg­jobbak közé. — S hogy az új szövet­ségi edző, Juhász László nem választott rosszul, azt az idei világbajnokság ese­ményei igazolták. Két világ­­bajnoki cím és egy harma­dik hely ... Kérjük, eleve­nítse fel a verseny esemé­nyeit! — A csapatverseny során nagyszerűen ment, 467 fával a mezőny élére kerültem. A páros vetélkedőt követően azonban már az NSZK-beli Kaiser vezetett egy fával. A befejező napon ismét jól ment a játék. Az első 50 dobást követően kilenc fá­val vezettem Kaiser előtt, aki a folytatásban három üreset is dobott. Riválisom megtorpanása megnyugta­tott, s két alkalommal is sikerült levennem vala­mennyi bábut. Végül is vi­lágcsúccsal lettem bajnok. — Világbajnoki aranyér­mek, 38-szoros válogatott­ság, országos bajnoki cí­mek... Sok sportoló elége­dett lenne, ha egy hosszú pályafutás végén, a „leltár­­készítéskor” ennyi, kézzel is fogható emléket tudna fel­sorakoztatni ... — 28 éves vagyok, férjem „szakmabeli”, ugyanis az NB II-be most följutott SZEOL AK-ban tekézik. Ki­egyensúlyozott családi éle­tem az újabb sikerek biz­tosítéka. — Terve, vágya? — Még sokáig szeretnék a világ élvonalában verse­nyezni, és... Ugye megért: szeretnék mielőbb anya lenni. Thékes István Somogyi Károlyné felvétele Dr. Varga János, a DfIGÁZ igazgatója tegnap délelőtt hi­vatalában fogadta Vidácsné Ábrahám Máriát, és a válla­lat kollektívája nevében jutalmat nyújtott át a kétszeres világbajnoknak, aki, mint mondotta, mindenkor maradék­talanul ellátta hivatali teendőit. A bensőséges hangulatú ünnepségen Vidácsné, kollégái kérésére, felelevenítette a ljubljanai teke-világbajnokság érdekes eseményeit A Déri Miksa Szakközépiskola igazgatósága felvételt hirdet gépészeti és villamosenergia-ipari szakon levelező tagozatra Az iskola sikeres befejezése után közvetlenül technikusminősítő tanfolyammal technikusi oklevél szerezhető jelentkezési lapok az iskolában beszerezhetők. (Szeged, Úttörő tér 7.) Szombat, 1984. június 9.' és SZOLGÁLTATÁS! BIOREGENERÁTOR! sportsérülésnél, izomhúzódásnál. ízületi gyulladásnál rándulásnál. Izomgyengeségnél, kondíció fokozásánál segít a BIOREGENERATOR. Szegedi Lakóterületi SE, Lenin krt. US. A hónap atlétái A Magyar Atlétikai Szö­vetség szakvezetése a máju­si teljesítményeket mérle­gelve úgy határozott, hogy a „Hónap atlétája” címet a felnőtt férfiaknál Bakos György, az Ú. Dózsa gátfu­tója, a nőknél Szabó Karo­lina, a Bp. Honvéd hosszú­távfutója, illetve Siska Xé­nia, a Vasas gátfutónő­je ér­demelte ki. Az utánpótlás kategóriában hasonló elis­merésben Vida József, a Ha­ladás VSE kalapácsvetője, valamint Szopori Erika, a SZEOL AK atlétája része­sült. Építőipari szállítási vállalat KIRENDELTSÉGE a lakosság szolgálatában építőanyag és egyéb tömegáru fuvarozását vállalja Fuvarfelvétel Szeged, Nyugati ipari övezet Munkanapokon 8—16 óra között Telefon: 61-454. Az Alföldi TÜZÉP Vállalat Építőanyag Áruházában (Szeged, Marx tér C pavilon) június 4—15-ig nagyszabású engedményes vásár különféle cikkekre, 30—50 százalékos árengedménnyel Június 15-től az áruház átköltözik Szeged, Bécsi körút 36. szám alá, ahol folytatjuk az értékesítést. ____

Next