Délmagyarország, 1984. december (74. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-01 / 282. szám

12 Klubszín­padny­it­ó Hernádi Oszkár felvétele Az épülő színház melletti új színészklubban december 3-án, hétfőn este H órakor megnyílik a Klubszínpad — még­hozzá két bemutatóval. P. Horváth László Mária Magdolna című egyfelvonásos színművét, valamint Schtvajda György Himnusz című, ugyancsak egyfelvonásos komédiájét mu­tatják be a Szegedi Nemzeti Színház művészei — Juhász Róza, Bácskai János, Kovács Zsolt és Gerencsér Lajos — Sándor János rendezésében, Mira János díszleteivel és Molnár Zsuzsa jelmezeivel. Képünkön: Juhász Róza és Kovács Zsolt a Himnusz egyik jelenetében KIADVÁNY AZ MSZMP KB állásfoglalás­á­ról Az Ifjúságpolitikáról cím­mel megjelent füzet alak­ban a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága 1984. október 9-i ülésének állásfoglalása a Kossuth Könyvkiadó gon­dozásában. A füzet tartal­mazza Németh Károlynak, az MSZMP Politikai Bi­zottsága tagjának, a KB titkárának az előadói be­szédét, valamint a Közpon­ti Bizottság állásfoglalását az ifjúságpolitikai kérdé­sekben. CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÓ A Szeged városi Vörös­­kereszt rendszeres családvé­delmi tanácsadó szolgálatot tart minden hétfőn délután 14-től 17 óráig, csütörtökön pedig délelőtt 9 és 12 óra között. A Székely sor 21. szám alatti klubhelyiségben várja és fogadja mindazo­kat, akik családi és egyéni konfliktusaik, általuk meg­oldhatatlannak látszó gond­jaiban megoldási lehetőséget keresnek. Akik a személyes beszélgetést valamilyen ok­nál­ fogva nem vállalják, problémáikkal lev­élben for­dulhatnak a tanácsadó szol­gálathoz, melynek címe: Sze­ged­, Pf. 102. KURUC/ D. ISTVÁN TÁRLATA A hódmezővásárhelyi Tor­nyai János Múzeum retros­pektív kiállítást rendez a nemrég 70. születésnapját ünneplő Kurucz D. István Munkácsy-díjas festőmű­vész, a Magyar Népköztár­saság Kiváló Művésze al­kotásaiból. A tárlatot hol­nap, vasárnap déli 12 óra­kor dr. Koncz János, a me­gyei pártbizottság titkára nyitja meg a múzeum föld­szinti termeiben. KISMAMA­TORNA Zenés testnevelési foglal­kozásokat rendez a tarjáni Vöröskereszt fiatalasszo­nyok részére minden szer­dán és pénteken, a Csongor téri pártházban. A terhes asszonyok speciális gya­korlatokat végezhetnek eze­ken a napokon, délután 5- től 6 óráig, a gyesen levő kismamák pedig kondicio­nálótornán vehetnek részt 6-tól 7 óráig Gyász­közlemények Mály fájdalommal tudatom, hogy felejthetetlen férjem, DOBÓ KÁROLY életének 78. évében hirtelen el­hunyt. Gyászoló felesége, Móra­­halom, Kapás u. 2. Tudatom, hogy szeretett fele­ségem. SZABÓ ANTAL­NÉ Fodor Rozália hamvasztás utáni búcsúztatása december 3-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójá­ból. Gyászoló férje. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édesapa és nagyapa. MEGYESI LÁSZLÓ hamvasztás utáni búcsúztatása december 4-én 11 órakor lesz Dugonics temető ravatalozó A gyászoló család, Alföldi Szójából, i dl u. 33. I TÉLAPÓS ... Ismerőseim napok óta „zsarolják” a gyereket, legyen jó, mert nemso­kára jön­ a Télapó. S ama nagy­­szakállú, nagybajuszú ugye, mint tudjuk... Úgy tűnik, a gyerkőc is tudja. Sőt, unja. Mert minap meg­jegyezte: — Hagyjatok már békén ezzel a Télapózással! Mert ettől úgysem le­szek jobb. A meglepett szülők megkérdez­ték : — Miért Egyenes választ kaptak: — Mert nem hat rám a Mikulás. Tavaly se azt kaptam tőle, amit kértem . . . ..HITEL". Megosztotta velem gondját a ba­rátom: ismerőse keze­snek kérte OTP hitel felvételéhez, ám ő nem szívesen vállalna kezességet, de nem mondhatja meg direktben a véle­ményét ... Szóval, nehéz ügy. — Nem is tudtam megfelelő tanácsot adni. Csak az jutott eszembe, hogy az OTP megfelelő osztályán az köz­napi „ügyfelek tájékoztatására” nem kel­­lene-e kitenni egy táblát, amin Martti Lami intelme áll, miszerint. ..Kölcsönt kérni csak a pesszimistá­tól szabad aki nem számit arra, hogy visszakapja.” KÉRDEZZ — FELELEK.. . A november végéhez méltatlanul enyhe napok előcsalogattak néhány legyet és szúnyogot. Meg velük az egyik hálábli kicsi lányból a kér­dést: — Mondjad, télen hová bújnak a szúnyogok? Őszintén kellett válaszolni: — Ha tudnám, nyáron is oda kül­­deném őket. .. SZABAD­ ÁR? Lassan kezdek rájönni, nekünk, a kedves vásárlóknak nem szabad annyit morgolódnunk az úgynevezett szabad árképzés miatt. Elvégre a mi szabadságunkat is növelték ez­zel: minél több a szabadáras ter­mék, annál többször szabad eldön­tenünk, hogy vesszük, vagy nem. Egyes termelők még ennél is mes­­­szebbre mennek, s tágítják sza­badságunk határait. A Marx téri piacon például. Megkérdeztem a lá­daszám almát árulót: — Hogy adja kilóját? Egykedvűen maga elé bökött a levegőbe a portéka fölé: — Tizenhat meg húsz forintért. — Aztán melyik a tizenhat és me­lyik a húsz forintos? — Amelyiket maga annak nézi... KÖZ-MOND-ASKALÓDÁS: Még a se hideg, se meleg termé­szetű közönyös emberek is kényte­lenek elismerni, hogy az utóbbi hé­­ten, „az évszakhoz képest szokatla­nul enyhe idő” volt. Csak attól tar­tanak, nehogy ..ráfázzunk”, s az időjárásfelelős decemberben bebizo­nyítsa nekünk annak igazságát, hogy lehet eső, lehet ha akkor is jön még a kutyára dér. Szabó Magdolna Enyhülés Időjárási előrejelzés az ország területére ma estig: a déli szél a Dunántúlon megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet szom­baton általában 6, 11 fok között, a néhány tartósab­­ban ködös területen 0 fok közelében várható. ÚJ TÁVHÍVÓ­­TELEFONKÖZPONTOK Új, távhívásra alkalmas telefonközpontokat helye­zett üzembe pénteken reg­gel Biatorbágyon, és a kör­nyező községekben a Buda­­pest-vidéki Postaigazgató­ság. Az új központok kör­zetszáma 26. A beruházás tizenkétmillió forintba ke­rült. Az új központok mű­ködésével közvetlen tár­csázással hívható ezután Biatorbágyon kívül Herceg­halom, Páty, Tök és Zsám­­bék község. Megváltozik va­lamennyi előfizető kapcso­lási száma; az új telefon­számokat az Érd és környé­ke részére kiadott telefon­könyv tartalmazza. TŰZ A SZÁRÍTÓBAN A Somogy megyei so­­mogysámsoni Marót Völ­gye Termelőszövetkezet szá­rítóberendezésében csütör­tökön, az esti órákban tűz keletkezett. A helyszínre ér­kezett marcali és keszthe­lyi tűzoltóknak ötórás, meg­feszített munkával sikerült eloltani a tüzet. A berende­zésben, valamint a benne elhelyezett kukoricában há­romszázezer forint kár ke­letkezett. A tűz okának ki­derítésére , a rendőrség szakértők bevonásával vizs­gálatot folytat. A lottó nyerőszámai: 7,16, 20, 65, 75 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 48. heti sorsolás alkalmával a következő nyerőszámokat húzták ki: 7, 16, 20, 68, 75. A november havi tárgy­­nyeremény-sorsoláson a 46 heti szelvények vesznek részt. Keresztkérdés Álarcosbál — máskor is Az eredetileg kiadott programtól eltérően decem­ber 5-én, szerdán este 7 órától is lesz Álarcosbál­­előadás a Zenés Színházban. A Jancsó-, illetve a József Attila-bérletek érvényesek. — A takarékkönyveden kí­vül mást már nem is tud­ olvasni? Csörög a telefon... Csörög a telefon... I. haraszt meg zörög, mert fujdogál a szél. A ki­fordított példabeszéd az au­tóbuszok megállóira — nyilván nem valamennyire — vonatkozik. Tudom, lehet közlekedni a buszokkal, gyakran hitetlenkednek is, amikor késésről, kimaradás­ról csörögnek, ezúttal az idő­sek, a betegek, a kismamák telefonjai késztetnek a gon­dokat igaznak tudni. A „szél most azt súgja", hogy Sző­­regen, a Rádiónál, a Lenin körúton a Centrumnál és a Hunyadi sugárúton az SZTK- nál túl alacsonyak a beszál­­lóhelyek. Mozgássérülteknek, koros embereknek nehéz a le- és felszállás. A még ké­nyelmesebb utaztatás érde­kében ió lett volna meg­vizsgálni, s ha indokolt, megjavítani a megállókat...­­.. útról szól Bende Lajos. Gyálaréten a Napraforgó ut­cában vízvezeték-építés mi­att ástak árkot. Egy hónapja az úttest használhatatlan, s főleg balesetveszélyes. Erről is az idősek jutottak eszem­be... . ha úz, mondták a E HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK: Ács S. Sándor Hívható mindennap 14 órától 18 óráig, szom­baton 10-től 13 óráig. Telefon: 12­84- ból, mert az útépítést jelző tábla akadályozza a fe­lezővonalban a közlekedési féltel nincs kivilágítva, épít­kezés sincs). lí.az én esetem azt hi­szem egyedülálló — mondta Pisócki Lászlóné (Alkotmány utca 27.). Történt, hogy a Nagyáruházban szőnyegvá­sárlási akciót hirdettek, 30 százalékos engedménnyel. Panaszosunk kérte, hogy szállítsák haza a kiválasz­tott és kifizetett árut, amit természetesen vállalt is az áruház. Néhány nap eltelté­vel reklamált, mert nem kapta meg a szőnyeget. Ak­kor elnézést kértek a vevő­től és ígérték: hamarosan teljesítik jogos kérését. Erre viszont nem kerülhetett sor, mert a november 28-án mondták az üzletben — a szőnyege valahol elkalló­dott. Eddig a hír. A válasz, amelyet a Nagyáruháztól kaptam: „Tudunk a sajnála­tos esetről. Már elnézést kértünk a kedves vásárlótól, s ezt most megismételjük. A háromnapos akció nem várt sikert hozott: ezernél több szőnyeg kelt el, s an­nak zömét házhoz kellett szállítani. A vevőnk szőnye­ge való igaz, hogy elkalló­dott, természetesen felaján­lottuk, hogy válasszon he­lyette a készletből, azokból, amelyeket nem értékeltünk le. Egy szőnyeget elvittünk, amelyet a vásárlónk kért, de az tényleg nem olyan, mint amely először megtetszett. Felkínáltuk, most újra hang­súlyozzuk, amennyiben a szőnyeg továbbra sem tet­szik, bármikor szívesen adunk másikat — 30 százalékka olcsóbban.” legyen Thököly tó — utca­ Szombat, 1984. december 1 IKARUSOK KANADÁBA Első ízben szállít jövőre csuklós Ikarus autóbuszokat a MOGÜRT Külkereskedel­mi Vállalat Kanadába. A közelmúltban megkötött szerződés alapján a CO. Transpo ottawai közleke­dési vállalat, egy torontói cég közvetítésével 34 csuk­lós autóbuszt rendelt. Az Ikarus Kanadában egy év­vel ezelőtt mutatta be elő­ször járműveit, amelyek az­óta is bemutató körúton jár­ják az ország városait. Az üzletkötésnél jó referenciá­nak bizonyult az a 200 csuklós autóbusz, amelyet a MOGÜRT eddig az Egye­sült Államokba szállított, ahol a felhasználók igen kedvező tapasztalatokról ad­tak számot. A kanadai ex­portra készülő járművek fő egységeit helyi üzemek sze­relik majd be. Ha a magyar járművek be­válnak Ottawában, más vá­rosok tömegközlekedésének fejlesztéséhez is szállíthat a magyar járműipar autóbu­szokat. mikroszámítógép-KLUBOK A Neumann János Szá­mítógéptudományi Társaság megkezdte a mikroszámító­gép-klubok hálózatának ki­alakítását. A társaság száz magy­ar gyártmányú, Pri­mo típusú személyi számí­tógépet bocsát megyékben megalakuló klubok rendel­kezésére. A klubhálózat lét­rehozásától a társaság szak­emberei azt remélik, hogy ily módon a személyi szá­mítógép az érdeklődők szá­mára hozzáférhetővé vá­lik. A klubokban tanfolya­mokat szerveznek, s széles körben megismertetik a gé­pek kezelését, programozá­sát. A Primo személyi szá­mítógépet az MTA SZTAKI fejlesztette ki. E mikroszá­mítógépet ma már számos kis és közepes vállalat is könnyen megvásárolhatja, segítségükkel olcsón gépe­síthetik a döntés-előkészíté­­si, adatfeldolgozási tevé­kenységet. Ezért fontos, hogy alkalmazási módszere­ik minél ismertebbekké vál­janak. Vetélkedők elsősegélynyújtásból Harminckét általános isko­la tanulóinak ifjú vöröske­­resztesei mérték össze tudá­sukat a napokban szervezett városi elsősegélynyújtó ve­télkedőn. A verseny legügye­sebb résztvevői a Ságvári Endre gyakorló iskola és a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola II. gyakorló általá­­nos iskola ifjú vöröskeresz­tesei voltak, akik részt vesz­­nek a megyei vetélkedőn. A peremközségek iskoláinak csapatai közül a legjobb eredményt Zsombó és Doma­­szék érte el. Ugyancsak vetélkedőn döntötték el, hogy ez évben kik a legügyesebb elsőse­gélynyújtók a lakóterületi egészségügyi állomások és a mezőgazdasági termelőszö­vetkezetek vöröskeresztesei között. Első és második he­lyezést a tabjáni egészség­­ügyi állomásvezetők, har­madik helyezést pedig a Mó­ra Ferenc Mezőgazdasági Termelőszövetkezet elsőse­gélynyújtói érték el. Vádemelés a késelő rab ügyében Az elmúlt hetekben élén­ken foglalkoztatta a közvéle­ményt az a bűncselekmény, amely október 19-én történt a Szegedi Fegyház és Bör­tönben. A történtekről már beszámoltunk, de nem árt felidézni még egyszer az ese­ményeket. 1984. október 19-én dél­előtt Richter Richárdot, aki emberölés bűntettének kí­sérlete miatt 7 évi szabad­ságvesztés büntetését tölti a szegedi börtönben. fegye­lemsértést követően felelős­ségre akarták vonni. Az Al­földi Bútorgyár egyik főmű­vezetőjének irodájába kísér­ték ahonnan visszajutott munkahelyére, két kést vett magához, és ezzel megtá­madta az útjába eső mű­vezetőket. Késszúrásaival megölte Frank Tibort, aki sérüléseibe aznap­ Nagy Fe­rencet, aki október 25-én és Tóth Andrást, aki november 24-én halt meg. A vádlott­ ámokfutásakor további négy személyt is megsebesített. Ami miatt pedig újból fel kellett eleveníteni az esemé­nyeket: a Csongrád megyei Főügyészség vádiratot nyúj­tott be a Csongrád megyei Bírósághoz. Az ügyészség Richter Richárdot hivatalos személy ellen, több emberen, különös visszaesőként elkö­vetett emberölés bűntettével vádolja. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat, petelds kiadó: Kovács László — Szerkeszt­őség és kiadóvállalat, Szeged. Tanácsköztár­­saság útja 10. Sajtóház. 0710 — Telefon: 12-S33 — A lapot nyomja a Szegedi Nyom­da. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky u­tca 28. 8720. Igazgatói Dobó József — Törleszti a Magyar Posta. Elfizethető a postahiva­taloknál és s­ézpesztóknél. Fiófizetéss dl­ egy hónapra 34 forint. — Index: 23 053 - ISSN: 0133—023 a

Next