Délmagyarország, 1985. január (75. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-05 / 3. szám
10 SPORT Ma délután Úszás a jégtáblák között Nem mindennapos eseményre kerül sor ma, szombaton a Tiszán, Schinlla György, az ismert ,szupermaratoni futó, a „jeges fürdő” kedvelője, átússza a folyót. A körülmények, amint közvetett úton közölte, mind „kedvezőbbé” válnak, sűrűsödnek az úszó jégtáblák, s ezt ő különösen kedveli. Az attrakció, ami igenigen komoly felkészülést igényel, délután 2 órakor kezdődik. A Tiszát már háromszor átúszó Schirilla a régi közúti hídnál merül vízbe, s miután elérte a túlsó partot nyomban visszafordul, és a klinikák előtti szakaszon lép .szárazra”. \ Hadsereg-úszóbajnokság Az MN közvetlenek úszóbajnokságának második napján is szervezetten, pergő ritmusban zajlottak az események az újszegedi Sportuszodában. Tegnapnégy számban avattak bajnokot. mindenéav győztes a szegedi helyőrség katonasportolója, illetve váltója! A két nap során húsz helyőrség közel 200 versenyzője állt rajtkőre a küzdelemsorozatban. Az előcsatározások után végül kilenc számban avattak bajnokot, s valamennyi Balkán János alezredes csapatának tagja, tehát „taroltak” a szegediek! Az MN országos bajnokságán, amit január 10—17- én Szombathelyen bonyolítanak le. az ,,MN közvetlen” válogatottja a szegedi csapatra épült Vezetője, Balkán János, aki érthetően büszke lehet az eredményre, így summázta a tapasztaltakat: — Céltudatos, kemény munkával készültünk. Segítőm, az egykori válogatott magyar bajnok búvárúszó, Kiss Ferenc semmit sem bízott a véletlenre, hiszen a tavalyi országos csapatbajnoki cím valamennyiünket kötelez. Szeretnénk megismételni Szombathelyen is a tavaly nyáron elérteket. Hogy miénk lesz-e ismét az első hely azt nem tudom, nem ismerem az ellenfeleinket. Arra viszont mindenképpen jók vagyunk, hogy a dobogón végezzünk. A második nap eredményei: 100 m pillangóúszás: 1. Blézer György (Balkán et. csapata) 1:04.6, 2. Pesti Levente (Magyar et. csapata) 108.3, 3. Ulrich József (Balkán et. csapata) 1:10.5. 100 m hátúszás: 1. Blézer György (Bajkán et csapata) 1:09.3, 2. Balázs Géza (Bajkán et. csapata) 1:12.2, 3. Reizer István (Brarídhuber et. csapata) 1:13.1. 400 m gyorsúszás: 1. Vajda József (Bajkán et. csapata) 4:55.8, 2. Pesti Levente (Magyar et. csapata) 5:04.6, 3. Leffler Gyula (Bajkán et. csapata) 5:08.2. 4x100 m gyorsváltó: 1. Bajkán et. csapata 4:08.2, 2. Gábor et. csapata 4:29.7, 3. Körmendi et. csapata 4:32.1. A pontverseny végeredménye: 1 Bajkán János csapata 171, 2. Gábor et. csapata 63, 3. Bognár et. csapata 61,5 pont Rajtol a 100 méteres hátúszás mezőnye Jégpálya a Szőregi úton A DÉLÉP SC Szőregi úti sporttelepén január 7-től (hétfőtől) jégpálya áll az érdeklődők rendelkezésére. A korcsolyázni vágyók hétfőtől péntekig délután 2 órától este 8 óráig, szombaton és vasárnap reggel 8-tól este 8 óráig vehetik igénybe A belépődíj gyermekeknek’ 10,—, felnőtteknek 15,—, Baráti Kör tagoknak 10,— forint. A büfében melegítő és üdítő italok vásárolhatók. A sporttelep a 60-as és 60 Y-os autóbuszjáratokkal közelíthető meg. * A Tarján IV. számú (piroe) iskolában szintén van a korcsolyapálya. A jégsport kedvelői szombaton és vasárnap délelőtt 8-tól H óráig, délután 3-tól este 7 óráig hódolhatnak kedvenc időtöltésüknek. Atlétika Szopori Erika rangelső A napokban tette közzé a Magyar Atlétikai Szövetség az atléták 1984. évi eredményei alapján összeállított ranglistát. Örvendetes, hogy a névsorban több szegedi sportoló neve is szerepel. Közülük is kiemelkedik Szopori Erika, aki amellett, hogy a 400 méteres gátfutásban országos csúccsal rangelső, még két számban szerepel az első tíz között. Ugyancsak szakága legjobbja volt tavaly a gerelyhajító Bolgár Tamás és a diszkoszvető Saskőy Alfonz (mindkettő SZVSE) is. A legjobb tíz között szereplő versenyzők. Nők: 200 m:1.9. Szabó Erzsébet (SZEOL), 10. Papp Éva (SZEOL) egyaránt 24.66. 400 m: ... 3. Szopori (SZEOL) 53,27, 4. Szabó 53,35, ...9. Papp 54,63. 800 m: ... 2. Szabó 2:05.71, ... 9 Szopori 2:08,2. 400 m gát: 1. Szopori 57 18, ... 9. Garzó Erika (SZEOL) 62,19. Diszkosz: ... 4. Saskőyné Szűcs Éva (SZVSE) 58,62. ... 8. Kertész Tekla (SZVSE) 51,74. Gerely: ___ 9. Domonkos Anikó (SZEOL) 53,76. Hétpróba: ... 6. Domonkos 5398 pont. 1500 méteren Szabó Andrea (SZVSE) nem szerepel ugyan az első tíz között, de 4 :27,42-vel az ifjúságiak korosztályában listavezető. Férfiak: 800 m: ... 8. Énekes Béla (SZEOL) 1:49 22. 1500 m: ...9. Énekes 3:41,20 Súly: ... 2 Ladányi Zsigmond (SZEOL) 19,60. Gerely: 1. Bolgár 84,32, ... 6. Szoboszlai Péter (SZEOL) 74,90, ... 10. Herédi István (SZEOL) 73,10. Diszkosz: 1. Saskőy 63,24, ... 6. Katona Sándor (Szentesi Vízmű) 60,20. Sakkbajnokság Bezdán ezüstérmes ■ »*. * ’ í * te »■ *%» «# A napokban fejeződött be .Debrecenben a három korcsoport: a 11, a 13 és a 15 évesek számára megrendezett országos sakkbajnokság döntője. Minden kategóriában a selejtezőkből továbbjutott legjobb tizenkét játékos ült asztalhoz. Csongrád megyét négy versenyző képviselte — sikerrel. A 15 éves lányok között Barta Edit (Szentesi Spartacus) negyedik, az ugyanilyen korú fiúk között Bartha Attila (Szentesi Spartacus) hetedik helyezést szerzett. A szegedi versenyzők közül ugyancsak a 15 évesek között indult Gazdik Attila, a Mező Imre általános iskola tanulója és 6 pontot gyűjtve ötödik lett, s ezzel az ifjúsági aranyjelvényes minősítést is megszerezte. A legkiemelkedőbb eredményt Bezdán Tibor, a Tanárképző Főiskola I. sz. gyakorlójának tanulója érte el, aki a 13 évesek csoportjában 8 ponttal második helyezett lett Hargitay András az új szövetségi kapitány Pénteken megállapodás született a Magyar Úszó Szövetség vezetői és Hargitay András között, amelynek értelmében a korábbi többszörös világbajnok úszót szövetségi kapitányi teendőkkel bízzák meg. Hargitay András beiktatására szombaton kerül sor a szövetség tanácstermében, ugyanakkor, amikor a leköszönő kapitányt, Tóth Ákost elbúcsúztatják a szövetség vezetői, valamint az elmúlt hétéves időszak legeredményesebb úszói és edzői. Készül a szovjet labdarúgó-válogatott Április 17-én Svájc ellen vívja idei első VB-selejtező mérkőzését a szovjet labdarúgó-válogatott. A felkészülés január 6-án kezdődik, majd a hónap közepén a szovjet csapat indiai túrán vesz részt. A Moszkovszkije Novosztyi című, több nyelven megjelenő hetilapnak Eduard Malofejev vezető edző elmondta: Tizenkilenc játékost hívtak a közös gyakorlásra, közülük hárman először kaptak lehetőséget a bizonyításra. A sikeresnek nem nevezhető tavalyi esztendő ellenére Malofejev jó színvonalúnak értékelte a szovjet labdarúgást, s mint mondotta, optimistán tekint erre az évre. A világbajnoki selejtezőkön 1984-ben a szovjet csapat két mérkőzésből mindössze egy pontot szerzett, de három klubcsapat — a Dnyepr, a moszkvai és a minszki Dinamo — az európai kupaküzdelmekben bejutott a legjobb nyolc közé. A válogatott feladata, hogy elkerülje a tavalyi hibákat, ennek érdekében szorosan együttműködünk a klubok edzőivel — mondta Malofejev. Totózóknak 1. HÉT SKÓT PREMIER KUPA 1. Dundee (7.) — Glasgow Rangers (3.) 2. Hearts (6.) — Dumbarton (8.) 3. St. Mirren (5.)— Dundee United (4.) OLASZ A OSZTÁLY 4. Como (11.)— Avellino (10.) 5. Cremonese (16.) — Ascoli (15.) 6. mternazionale (3.)— Roma (5.) 7. Lazio (14.)— Milan (6.) 8. Sampdoria (4.)— Juventus (7) OLASZ B OSZTÁLY 9. Campobasso (17.)— Lecce (4.) 10. Parma (20.)— Arezzo (11.) 11. Sambenedettese (1«.)Padova (16.) 13. Taranto (16.)— Varese (13.) 13. Triestina (8.)— Catania (3.) PÓTMÉRKŐZÉSEK: X LX 11 X 11 X 1 X 1 Xx 212 x 2 x 11 X 11. , Sebgyógyító lámpa EVOLITE (Vitray Tamás műsorában szereplő sebgyógyító lámpa) GYÓGYÍT: lábszárfekélyt, bőrbetegségeket, sebeket, pattanásos arcbőrt. Jelentkezni lehet: Szegedi Lakóterületi SE, Szeged, Lenin krt. 12. Szombat, 1985. január 5. Befejeződött a tanácskozás Tegnap, pénteken ért véget Szegeden az a konferencia, amelyet a mindennapos testnevelés Csongrád megyében összegyűjtött tapasztalatairól tartottak az újszegedi oktatási központban. A tanácskozás után dr. Keczer Tamást, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetőjét kértük meg, hogy értékelje az elhangzottakat. — Egyértelműen állást foglaltunk abban, hogy a mindennapos testnevelés bevezetése, folytatása társadalmi szükséglet — mondotta dr. Keczer Tamás — Ami megyénkben eddig ebből megvalósult, az mások számára is modell lehet, s a konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy célszerű lenne mindenütt elterjeszteni. Fölvetődött az is, hogy fölkérjük a Művelődési Minisztérium illetékesét, fogalmazza meg támogató irányelveit. Fölmerült az is, hogy a tanárképzésben szerepet kellene kapnia a mindennapos testnevelés oktatásának, hogy a főiskolákról kikerülő ifjú szakemberek is jól ismerjék ezt a témakört. Hogyan sikerült a tanácskozás? Az én véleményem szubjektív ugyan, mégis azt mondom: nagyon hasznosnak érzem. Talán alátámasztja ezt, hogy elhangzott olyan javaslat. Újabb színhelyeken tegyük rendszeressé az efféle tapasztalatcserét. Mindenképpen jelentősnek érzem, hogy több országos szerv vezető képviselőin kívül 16 megye sportfőelőadói, valamint vezető testnevelő szakfelügyelői is itt voltak. Olimpiai ötpróba télen Ismét megrendezik a már több ízben sikert aratott olimpiai ötpróba elnevezésű tömegsportakciót. Az eddigi kiíráshoz képest újdonság, hogy a különböző próbák teljesítését pontozzák, s a kétéves időszak alatt tíz, illetve húsz pontot elérőket értékelik és díjazzák. Az indulási feltételek változatlanok, tehát a megyei Testnevelési és Sporthivatalban akcióigazolványt kell váltani (ára 20 forint) s valamennyi próbára három hónapnál nem régebbi orvosi igazolvánnyal kell rendelkezni. A 14 éven aluli indulni szándékozók részére szülői engedély kötelező. Az első túrára megyénkben február 2-án, szombaton 9 órai kezdettel kerül sor. Jelentkezni fél 8 és fél 9 között három versenyközpontban lehet: Kiskundorozsmán a Petőfi általános iskolánál, Kisteleken a Petőfi utcai általános iskolánál, Hódmezővásárhelyen a Frankel Leó szakközépiskolánál. Az indulni szándékozóknak addig feltétlen be kell szerezni a január 17-től kapható akcióigazolványt és január 28-ig el kell küldeni nevezésüket a megyei Testnevelési és Sporthivatal címére. Az akció szervezői külön kérik a csoportosan indulni szándékozókat, hogy előre jelezzék az indulási létszámot, mert a 20 kilométeres, 5 óra alatt teljesítendő túra résztvevői autóbusszal utazhatnak majd vissza Szegedre, s nagyszámú jelentkező esetén a rendezőség járatsűrítést kérhet a Volántól. Toborzó A SZEOL AK cselgáncsszakosztálya felvételt hirdet 8 és 16 év közötti fiatalok részére. A judo iránt érdeklődőket (fiúkat és lányokat egyaránt) ebben a hónapban minden kedden és csütörtökön várják a szakosztály edzői. A fiúk az Etelka soron levő SZEOL tornacsarnokban fél 4 és 5 óra között, a lányok a Madách utcai általános iskola tornatermében 5 és fél 7 között jelentkezhetnek. Pályázati felhívás! A Volán 10. sz. Vállalat szentesi üzemegysége pályázatot hirdet üzemigazgató-helyettesi MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. Feladat: Az üzemegység termelési feladatainak megszervezése, végrehajtása, fejlesztése, a körzet személy- és árufuvarozási szállítmányozási igényeinek kielégítése piaci információgyűjtéssel, a fuvaroztatókkal való kapcsolat továbbfejlesztésével és az ehhez szükséges műszaki háttér megszervezése, A munkakör betöltésének feltételei: — autóközlekedési szakon szerzett egyetemi, vagy főiskolai végzettség, 3 éves gyakorlat, illetve — közgazdasági, jogi egyetemi végzettség és legalább 3 éves autóközlekedési szakmai gyakorlat, — erkölcsi, politikai feddhetetlenség. A pályázatnak tartalmaznia kell: s,_T — az eddigi szakmai tevékenységet» — részletes önéletrajzot A pályázatot a Volán 10. sz. Vállalat szentesi üzemegysége címére (Szentes, Rákóczi u. 8. 6600) kell benyújtani, 1985. január 10-ig. A pályázattal kapcsolatosan, szükség esetén, ugyanitt részletesebb információt is kaphatnak. A pályázat elbírálása 1985. január 31-ig történik, eredményéről a pályázókat írásban értesítjük. A pályázat határozott idejű megbízatásra szól.