Délmagyarország, 1985. március (75. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-15 / 62. szám
Péntek, 1985. március 15 Szívműtétek után Eltértek a szokványos savsebészeti gyakorlattól a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikáján: a szívműtétek után nem kezelik serkentő gyógyszerekkel a szívet, miként ez ideig az előírás szerint tették. Az eredmény: a műtét utáni halálozások száma egynegyedére, egyötödére csökkent. Amint dr. Juhász Nagy Sándor professzor a klinika kutató laboratóriumának vezetője a többi között elmondta: felismerték — talán elsőként a világon —, hogy a műtét után közvetlenül adott szívserkentő gyógyszerek hatására a szív újra erőteljesen vert ugyan — ez megnyugtatta a sebészeket —, a műtéti beavatkozás következtében legyengült szív azonban számos esetben súlyosan megsínylette a mesterségesen fokozott működést, ezért mondta fel a szolgálatot, bár a műtét sikeres volt. Kísérleteik igazolták feltevéseiket, mégis nagyon óvatosan kezdték alkalmazni „újításukat”. Fokozatosan mellőzték a szívserkentő gyógyszereket, úgy, hogy egyre kisebb adagokat, majd egyáltalán nem adtak a betegeknek. Igyekeztek a minimumra csökkenteni az esetleges kockázatot. Most már minden kétséget kizáróan tudják: semmit sem kockáztattak, ellenkezőleg, kezdettől a betegek javát szolgálták. A sebészeti beavatkozást fejlesztették tovább, tökéletesítették, a jelenleg is világszerte alkalmazott eljárás gyengeségeit szüntették meg. Küldött a kongresszusra Közös nevezőn Olvasóinknak nem kell különösebben bemutatni Réti Csabát, a Szegedi Nemzeti Színház tagját és magánénekesét, viszont kevesebben tudnak közéleti szerepléséről, amely elválaszthatatlan művészi munkájától, sőt egymást feltételezik abban a törekvésben és hitben, amely a színházhoz köti immár közel 30 esztendeje. Korán bekapcsolódott a színház köz- és társadalmi életébe. Művésztársai érdekvédelmét képviselve hosszú időn át szakszervezeti bizottságuk elnöke. S erre az időre esik párttagságának kelte is. Az elmúlt ciklusban színháza párt alapszervezetének titkára, s a városi pártbizottság tagja. Az MSZMP kongresszusára készülve ismét megválasztották mindkét tisztségbe. Küldött volt a városi, majd a megyei pártértekezleten. Az utóbbi tanácskozáson az a megtiszteltetés érte, hogy küldöttnek választották meg a pártkongresszusra, ahol Csongrád megye művésztársadalmát képviseli. Amikor most otthonában fogadott bennünket és beszélgettünk vele, elmondotta, hogy felszólalásában a városi pártértekezleten mindarról beszélt, ami színháza sajátja eredményekben, gondokban, problémákban. — Mit mond, ha szót kap a kongresszuson? — Régtől fogva belém ivódott, hogy a társadalomért, szűkebb területemen a színházért dolgozni, küszködni kell, mert kevés az, ha az ember csak a saját munkáját végzi el. Azok foglalkoztatnak, amelyek általános művészeti vagy országos problémák, és véleményem, véleményünk szerint kijavításra, megoldásra várnak. Itt van például az a gondunk, hogy a vidéken élő és dolgozó művészek munkája, produktuma nem esik azonos elbírálás alá a fővárosi művészekével, még ma sem. Márpedig úgy érzem, hogy a decentralizálás időszakában egyre jobban kell biztosítani az önállóságot, és mindinkább azonos szintre hozni a megítélést főváros és vidék között. Egyértelműen a színvonal legyen a követendő és elismert mérce a hovatartozásban, a művészeti teljesítmények megméretésében. — Úgy vélem — tette hozzá —, a művészetek nagyobb súlyt kapnak a jövőben a társadalom mozgásában. Ezt annak is tulajdonítom, hogy kongresszusi küldöttként személyemben a Szegedi Nemzeti Színházat érte a megtiszteltetés, hangot adhassunk eredményeinknek, gondjainknak. A hátralevő napokat a kongresszusig azzal töltöm, hogy konzultálok írókkal, festőkkel, szobrászokkal, iparművészekkel, zeneszerzőkkel, hogy közös nevezőre jussunk a mondandóban, amit így lehet summázni: nagyobb kitekintést a vidékre. Lődi Ferenc Zenei naptár Ruha István hegedűestje Neve a legbiztosabb reklám. Szinte roskadozott a Tisza Szálló díszterme a rendkívüli élményre várakozók sokaságától szerdáig este, a filharmóniai kamarabérleti koncerten. Ruha erőteljes, hatásos egyéniség. Senkihez nem hasonlítható az előadóművészi habitusa. Ellentmondást nem tűrő, fergeteges, magával söprő temperamentumával az első pillanatban lehengerli a hallgatóságot. Zeng a keze alatt a hangszer. A legszemélyesebb deklamációval szólaltatja meg a 18 századi Leclairt, akárcsak a szélsőséges szenvedélyű Brahms-ot. A bírálat hangjával már nem közelíthető meg művészete. Olyan uralkodó, parancsoló erejű személyiség nyilatkozik meg játékában, aki meglehet, taszíthat is, de ugyanakkor hipnotizál, képtelen a hallgató kivonni magát delejező hatása alól. Valamiféle ősi erő, szilaj vadság, megszelidíthetetlenség, határtalan szabadság izzik hegedűhangjában, ahogyan a zenét lüktető történéssé eleveníti. Mozart C-dúr szonátájának előadásában nem azt a nyugat-európai klasszikus zenei idiómát beszéli, idézi, amelyet adekvát klasszikus zenei tolmácsolásnak fogadhatunk el, mert megbamló tempóvételei, olykor enyhén glisszandós hangindításai, sajátos akcentusai nemigen férnek a klasszikus zenei képbe. És mégis, a ruhás előadóművészi koncepció egészébe helyezve, abban mérlegelve, meggyőző erejű, sziporkázóan színes, klasszikus tolmácsolássá békül. Ördögi varázsló Leclair-nek, a 18. századi francia hegedűirodalom legnagyobb hatású legkiválóbb mesterének lenyűgözően szép zenéjében is, a D-dúr szonátában, már az első pillanatban mellbevág a személyes, dús hanggal, a lendületes nagyívű dallamformálással, az érzelmek tobzódó áradásával. Pompás, telivér zeneiséggel fogalmaz minden gondolatot; Leclair is, Tartini is csak ürügy, hogy az előadóművész lelke kitárulkozzon, hogy sámános, izgalmas, varázslatos tündérvilágba szédítse hallgatóit. Tartini—Kreisler g-moll szonáta (Ördögtrilla) hegedűre és comtinóra előadása kapcsán — de bármelyik elhangzott kompozíció alapján is — említhetem, mert nem hagyható szó nélkül, az a káprázatos virtuozitás, mellyel Ruha uralja hangszerét Nem létezik számára semmiféle technikai probléma. Csodálatos kifejező hangja, vonótechnikája, plasztikus, tiszta formaérzéke, s a bal kéz ujjainak boszorkányos fürgesége, biztonsága — ámulatba ejtő. Tartininek, akit a 18. század legnagyobb hegedűsegyéniségének, átfogó kultúrájú képzeletgazdag mesterének tartottak — felvillanyozó 20. századi tolmácsolója volt a hegedűművész. Brahms d-moll szonátája hegedűre és zongorára (Op. 108.) szintén igen magas érzelmi hőfokon szólalt meg előadásában. Rohmann Imre, a fiatal zongoraművész emelkedett, inspirált zongorázása finoman segítette Ruha zenei mondanivalójának kiteljesedését. Eleven, friss, muzikális, tiszta játéka a Mozartszonátában is kellő arányban érvényesült, míg a Ruha által döbbenetes hatással hegedül Leclair-és Tartini-művekben a coutinoszólamot áhítatos alázattal, feszült érzékenységgel tolmácsolta A hevült hangulatú koncerten ráadások színes csokrával búcsúzott a kivételes tehetségű hegedűs Berényi Bogáta 5 Pályaválasztás előtt Szűcs? Grafikus? Pincér? Cirógatnak, simogatnak az éledező tavaszi napsugarak. Déli fényárban tündököl a Móra iskola parányi udvara. A betonon víztócsák sötétlenek, ahol száraz, ott szomorú, szürke, mint az udvar három oldalát határoló magas falak. A kívülálló, aki csak egy riport erejéig kóstol az iskola mindennapi küzdelmébe, egyre inkább szimbólumnak érzi ezt a környezetet, ahogy hallgatja a korát meghazudtoló, fiatalos igazgatót. ... és gondok-bajok vannak. Ne felejtsétek el, a nyolcadikat még nem végeztétek el. Vége egy félévnek, megkapta mindenki a kettesét-hármasát. (Kisfiam, vedd ki a kezed a zsebedből, az enyém sincs beledugva.) Bírjuk ki ezt a hátralevő szűk három hónapot, tisztességgel, becsülettel. Törődjön többet mindenki eszével, hajával, cipőjével... Tisztasági verseny volt. Az a nyolcadikos osztály, ahonnan két kosárra való szemetet takarítottak ki a múlt hónapban, most nyert. Megemberelték magukat. Az igazgató beszél, beszél, beszéd közben nevel, fegyelmez, nevén szólítja minden tanítványát. Mintha saját gyereke lenne az a pici, az a föltűnően picurka cigány fiúcska, meg az a langaléta kócos, és az a nyiltsz ini figyelmeztetést is vállaló, suttogva fecsegő, dacos „nagylány”. Hevenyészve fölkapott nagykabátokban állnak a diákok, párosával, osztályonként. Hallgatják a „dirit". Érezni, főként a végzősök, hiszik is, nem is az intelmet. — Higgyétek el nekem, ennyit, mint itt, sehol nem törődnek majd veletek ... Beválik-e a jóslat? Ki tudja, mi lesz azzal a harminckilenc „mórással” június után? K. Sándor: — Hát mit mondjak? — a többiek szórakoztatása kedvéért vakarózik, grimaszol. — Asztalosnak, vagy férfiszabónak mennék — a divat szót különös nyomatékkal ejti. •— Szeretek bütykölni, mindenfélét csinálni. Meg azért is választottam ezeket a szakmákat, mert meleg helyen lehet végezni. Télen ugyanis fázom. A. Zsuzsa: — Én cukrász, vagy szűcs leszek. — Halkan beszél, szinte suttog maga elé. Kocsis tanárnő családlátogatáson derítette ki, Zsuzsa kiskorától kezdve süt-főz a népes famíliára. — Tizenegyen vagyunk, mindig segítettem anyunak. Eszembe se jutott, hogy a főzés is szakma. L. Krisztin. — Tanárnő szeretnék lenni. Miért? Hát, nem a fizetésért, tudom, keveset keresnek. — A többiek sanda pillantással vizsgálják a két osztályfőnököt, ők vajon mennyit kapnak. — Szeretem a gyerekeket. V. Róbert: — Fölszolgálónak tanulok. — Kis tanár úr nógatására akadozva magyarázza, nem várhatja, hogy valaki segítse, édesanyja, édesapja elhagyta — Sok pénzt akarok keresni, hogy a családomnak majd könnyebb legyen, mint nekem A pincérek meg sokat keresnek rövid idő alatt. B. Mátyás: — Rajztanárom biztat, próbálkozzam meg a képzőművészeti szakközépiskolával. Azt mondja, jó grafikus lennék. — Zavartan, szerényen beszél, sugárzik róla a vágy egy próbatétel után, és a kiszolgáltatottság, ő is csak a maga erejére számíthat. (Majd.) — Járok szakkörbe, tanulok sokat, gyakorlom a fontosabb dolgokat. Hátha sikerül. Kórusban sorolják, voltak üzemlátogatáson, a nyomdában, a Defaginál, a vendéglátónál. Az otthonban jártak a pályaválasztási intézettől is. Beszélgettek velük. Minden nyolcadikos kapott egy könyvet, amelyben szakmákról, iskolákról olvashattak. Legtöbbjüknek a két osztályfőnök segített dönteni. A lányok vitatkoztak is Kocsis tanárnővel. Valamelyikük kitalálta, jelentkezzenek mindannyian fogtechnikusnak. Mondják, az általános iskolákban most kezdik „tépni a hajukat” az osztályfőnökök. A szokott munka mellett ilyenkor indul a beiskolázási dömping. Még nem küldték el a jelentkezési lapokat, s ez azt jelenti, mert mindig lehet módosítani a választáson. — Föltételezem, a Móra iskolában az átlagosnál nagyobb a felelősség ilyentájt a tanároknak. Takó Tivadar igazgató: — Nevelőiskola a miénk. A 240 diák húsz százaléka cigány, több mint fele veszélyeztetett, hátrányos helyzetű; állami gondozott. Mondjam-e, hogy nagyobb? Nagyobb egész évben, mindennap, minden órán, minden szünetben. Az alvó városrészből egyre többen költöznek újabba, így iskolánkban egyre kevesebb a gyerek. Legalábbis a beiratkozó elsős. Másodiktól aztán hozzánk kerülnek ... A 39 végzős közül alig van egy-két 16, aki dolgozni menne tőlünk. Szeretném, ha mindegyikük tanulna. Reménykedünk, hogy amelyikük iskolába kerül, még jó kezekben lesz egy pár évig. No és szakmát is szerezhetnek. S 17 évesen csak nagyobb eséllyel állnak talpra. * — A pedagógusok adminisztrációjának csökkentését célzó rendeletnek érzik-e gyakorlati hasznát? Dr. Pollák Györgyné szbtitkár: — Bennünket nem kérdeztek, milyen legyen a rendelet. Az egyik októberi közlönyben jelent meg, akkorra már elindítottuk az évet a szokott módon. S kérdem én, az óravázlatozás a legfölöslegesebb a tanári munkában? Az egyszerűen kell. Minden valamirevaló tanár csinálja. A pályakezdő, mert gyakorlatlan, de még mi, öregek, is írjuk ha új osztályba kerülünk. Egyébként sok mindent lehetett eddig is rugalmasan intézni. Nem fontos például összegyűjteni a személyiigazolvány-kérő nyomtatványokat. Aztán eltörölték a személyiséglapokat. De ha egy diákunk másik iskolába kerül, ott nyilvánvalóan megkérdik, milyen ez a gyerek. * — És a továbbtanulás ügyrendje? Kis Ernő, az egyik végzős osztály főnöke: — Ilyenkor hiányoznak leginkább a szülők nekünk is. Akikkel meg beszélünk, tanácstalanok. Különben nem most kezdünk foglalkozni a pályaválasztással. Már az alsó tagozatosokkal járjuk az üzemeket. Szervezzük, keressük a gyerekek nyelvén értő szakembereket. Látogatunk: egy család, egy délután. A jelentkezési tanokkal szerintem nincs sok munka. A jellemzésre adott 4—5 sor is teljesen fölösleges. Húszéves gyakorlat mondatja velem, ez a pályaválasztási szisztéma valahogy nem az igazi. Mag Edit Diákok a csecsemőgondozásról A Vöröskereszt városi vezetősége 33 általános iskola tanulóinak részvételével csecsemőgondozási vetélkedőt szervezett. A peremközségek ifjú vöröskeresztesei közül első helyezett Bordány, második Tiszasziget, harmadik pedig Szőreg csapata lett. A szegedi iskolák közül a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola II. számú Gyakorló Iskolája első, a Gagarin iskola második, a Révai József általános iskola csapata pedig harmadik lett. A megyei szintű vetélkedőn a bordányi, a főiskolai II. számú gyakorló és a Gagarin iskola diákjai vesznek részt. Vöröskeresztes munkálkodás A Magyar Vöröskereszt országos vezetősége csütörtökön ülést tartott. Hantos János, az országos vezetőség főtitkára ünnepi beszédben emlékezett meg a Vöröskeresztnek a felszabadulás óta megtett útjáról. Megállapította: az eltelt 40 év során a Magyar Vöröskereszt — kinőve a szűk egyleti keretből — a nép javát szolgáló önkéntes tömegszervezetté fejlődött. Hagyományos feladatait az utóbbi időben új vonásokkal gazdagította, magas rendű példamutatásával fontos társadalmi feladatot teljesít. A vöröskeresztes aktivisták közreműködnek a lakosság egészségügyi ismereteinek gyarapításában, az egészségre káros szenvedélyek elleni küzdelemben, a véradás megszervezésében. A jövőben tudatosan foglalkoznak a különböző okok miatt hátrányos helyzetben élő gyermekek és felnőttek, valamint családjaik szociális támogatásával, bővítik a gyermek- és ifjúságvédelmet segítő tevékenységet, illetve a Rokkantak Szövetségével való együttműködést. Az ünnepi megemlékezést követően a Vöröskereszt felszabadulás utáni újjászervezésében és tevékenységének gazdagításában szerzett kiemelkedő érdemeiért többeknek Henry Dunant Emlékérmet nyújtottak át. Az országos vezetőség a továbbiakban beszámolót hallgatott meg a különleges segélyszolgálatok működéséről. Megállapította: hétéves tapasztalatok igazolják, hogy e szolgálatok létrehozása helyes kezdeményezés volt. Több közúti elsősegélynyújtó, vízi-, barlangi- és hegyimentő-alegység tevékenykedik az országban. Jelentős eltérések vannak azonban az egyes egységek szervezettségében és működési színvonalában. Nincs megnyugtatóan megoldva a balatoni vízi mentés, a kérdés átfogó rendezésével a Balatoni Intéző Bizottság és más illetékes szervek foglalkoznak. A Velencei-tavi szolgálat működését a balatonihoz hasonló indokok — többek között a nagy távolság a vízen, viharok — teszik szükségessé; itt a szolgálat azonban még csak a parton végez elsősegélynyújtást. A beszámoló megvitatása után a testület határozatot hozott, amelyben leszögezte: a jövőben a Magyar Vöröskereszt Különleges segélyszolgálatának keretében — központilag jóváhagyott működési szabályzat alapján — önkéntes vízi-, barlangi- és simentő-alegységek működjenek ott, ahol létük indokolt, és az érintett állami, tanácsi, illetve más szervek biztosítják a kellő feltételeket. A különleges szolgálatok a jövőben is támogatják az állami szervezetek munkáját a vízi mentésben, a barlangokban eltűntek felkutatásában, illetve sérültek kimentésében, a tömeges sportolás során megsebesültek ellátásában. Munkavállalási tanácsadó Megjelent az Ifjúsági Munkavállalási Tanácsadó 1985. című kiadvány a Fővárosi Pályaválasztási Intézet gondozásában. A kötet— ha nem is öleli fel a teljes munkaválasztékot — jó szolgálatot tesz az általános és középiskolát befejező, nappali tagozaton továbbtanulni nem akaró, munkát vállalni szándékozó fiataloknak. Azok is haszonnal forgathatják a kötetet, akik munkahelyet szeretnének változtatni.