Délmagyarország, 1985. május (75. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-24 / 120. szám

4 A húszan aláírt levél így szól: „A troli végállomása és a Rókus 2. Sz. Iskola kö­zötti rész állandóan kima­rad a Tiszta Szegedért moz­galomból. Miért? Tele van kővel, szeméttel, gazzal a környék. Külön gondunk a kóbor kutyák szaporodása, már hát szaladgál a kör­nyéken, s attól félünk, hogy valamelyik „balesetet” okoz. Az Ilona utca 2—8-ig hét lépcsőház házfelügyelője el­követ mindent, hogy a rá­bízott épületekben rend és tisztaság legyen. Kért már parkosítás céljára földet is, ami eddig nem érkezett meg. Az épületek előtt kopár pusztaság látható. Kérdé­sünk, hogy meddig kell még várni az itt lakó emberek­nek, hogy részt vehessenek környékük csinosításában. A víztorony és a trolivégállo­más közötti lakók a senki földjéhez tartoznak? Sürgő­sen kérünk egy telefont is az iskola környékére, vagy legalább egy rendőri segély­kérőt. A garázsokból nincs rendes kijárási lehetőség. A kocsikkal illegálisan a jár­dán járunk (a mentők is). Hadd kérjünk még egyet: ABC-áruházat.’’ A levelet Orosz Mátyásné (Ilona u. 8/A) írta alá — 19 társá­val. postaláda társszerzőnk az olvasó Húsz aláírással jött jogos panasz, Rókusról. Írják: en­­gedelmü­kkel (mármint lapunk engedelmével) bátorkodunk megtenni egy-két figyelemre méltó megjegyzést. Kedves az udvarias hangnem — jó, hogy írtak, de igazán csak akkor lesz jó, ha gondjaikra gyógyírt kapnak. Aztán jött írás ud­variatlanságról is, melynek híre már Vásárhelyre szállt, tájékoztattak arról is, hogy „ilyen maszek is van”. Hogy milyen? Megtudható az összeállításunkból. Nem érdemes írni a névtelen levelek „egyenes útjáról". Megtettük már „ezerszer", most csupán utalok rá: „az egy igaz asszony" levele, no meg a „Csongrádi sgt. 104. sz." aláírás gondo­zatlanul hagyatott. Környezetünk érdekében Hír — Vásárhelyen Visnyei Ferenc Hódmező­vásárhelyről, a Csomorkányi utca 27-ből küldte levelét. Írja, hogy a közelmúltban betért Szegeden a Vadász utca és a Kossuth Lajos sgt. sarkán levő boltba, ahol két zacskó kakaót és négy zsem­lét vett. A piszkos, lucskos, kissé bűzös zacskót szerette volna megtörölni, és ezért papírt kért. Nem kapott. Mondta: ha nincs papír, jó lesz egy rongy is. Az eladó udvariatlanul dobta elé a ruhadarabot. Panaszosunk — miután­ megtörölte a kakaós­zacskókat — udvariasan visszaadta a rongyot. Írja még, hogy a boltban nem voltak sokan, s nem érti a kelletlen segítséget. Ő csu­pán szóvá tette panaszát, s abban bízik, hogy még egy­szer hasonló eset nem fordul elő. Úttalan Alsóváros Építkeznek a Földmives utca 1. szám alatt. Csányi Istvánná írja, hogy lezárták az egész járdát, nem hagy­tak gyalogjárót. Tudni kell, hogy rengeteg gyerek jár is­kolába, óvodába, a kicsiket cipelik bölcsődébe, mindezt a kocsiúton, amely olyan keskeny, hogy két kocsi is alig fér el. Kérdezi, hogy mikor kapják vissza a gya­logosok a járdát? A maszek Bully Ágnes (Kereszttöltés u. 24/B. alól) a maszeknak ír lapunkban. Szívesen adok helyet néhány sorának. „Ké­rem, írják meg az újságba, hogy ilyen maszek is van. Éspedig Felsővároson, a 209- es épületben. Az ott levő zöldségesnek szeretnék kö­szönetet mondani, ugyanis két héttel ezelőtt vásárol­tam nála, ő 100 forinttal A hang terjedési sebessé­ge állítólag 333 méter má­sodpercenként. A technika ördöge előbb feltalálta a rá­diót, majd az ipari forra­dalom fejlődésével jöttek az újabb találmányok: előbb a magnó és végül a magas hanghűséget biztosító, kü­lönböző típusú Hi-Fi tor­nyok. És, minthogy minden­nél megfigyelhető egy ok­okozati összefüggés, felve­tődik a kérdés: vajon, mi volt az „ok", amiért ezt a sok ördöngös szerkezetet feltalálták? A válasz pedig egyszerű: a zene. * Az utóbbi években egy új hit volt kialakulóban nyuga­tebbet számolt tévedésből. Ezt később tudtam meg, ugyanis két hét után újra betértem üzletébe, s akkor mondta, hogy régen lesnek, hogy visszaadják a pénzt. Nem hordok oda ezreket, ritkán jutok le, és mégis visszaadták a pénzemet. Azt hiszem, hogy ez ma, nagy dolog. Köszönöm neki." tán: a Walk­ Man. Ez a va­lóban nagyon ötletes szer­kezet magas hanghűséget biztosít, amelyet még egy Hi-Fi torony sem tud, ezen­kívül pedig kétségtelen elő­nye, hogy „lerövidíti" az utat, habár hátránya, hogy viselőjét kikapcsolja a kül­világból. Mondanom sem kell, ez is nagyon hamar el­terjedt nálunk. De terjedő­ben van egy új „hóbort” is, amelyet elképzelhetetlennek tartottam, egészen addig, amíg valamelyik nap nem láttam. Megyek a korzón haza, és közben nézegetem a kiraka­tokat. Egyszer csak, mint A technika „ördögei” derült égből a villámcsapás, leszól hozzám Pia Zadora. Elkezdek forgolódni, hogy vajon melyik ablakból „szű­rődik” ki a zene. És akkor meglátom: négy fiatal jön a korzón, az egyiknek a vál­lán egy hatalmas rádió­magnó, amelyik tízes hang­erővel bömböli, hogy „ami­kor elkezd esni az eső”. Én sem vagyok egy olyan típus, aki nem szereti a ze­nét. Sőt. De úgy gondolom, senkire sem tartozik (ter­mészetesen a szomszédok mindig kivételt jelentenek), hogy milyen a zenei ízlé­sem, és én azt éppen milyen hangerőn szeretem hallgat­ni. A fiatalság természete­sen mindig különbözni sze­retne mindentől és minden­kitől. Újat akar, olyat, ami­lyen még nem volt. Példa erre az Angliából elindult hippi, majd a csöves és punk korszak. Ezeknek a társadalmi jelenségeknek már csak elvétve akad egy­két képviselője. Valószínű, hogy ilyen lehet a mostaná­ban feltűnt új irányzat: az újhullám is, amelynek a képviselői­ vitték végbe az előbb említett esetet. Ezzel most nem általánosítani sze­retnék. F­s ez még csak nem is az újhullámos mozgalom ellen szól, hiszen, amióta John Lennon színre lépett, a fiatalságnak mindig van egy sajátos öltözködési for­mája. Bálint András Gábor Válaszol az illetékes A Volántól kaptunk vá­laszt az április 12-én, ezen hasábokon megjelent beje­lentésre. Ez így szól: „A Délmagyarország c. napilap­nak írt közérdekű bejelen­tést megvizsgáltuk, vála­szunkat az alábbiakban ad­juk meg. A Közlekedési Minisztéri­um a helyi tömegközlekedés tarifáira vonatkozó VI/1/ 1985. (ÁT. 3.) KM—AH. sz. ármegállapítása — mely 1985. február 1-től hatályos — bejelentést érintő téma­körben a következők szerint rendelkezik. A különleges igényeket kielégítő betűjel­­zéses helyi autóbuszjárato­kon (idényjáratok, telkesjá­ratok, színházi járatok, für­dőjáratok, temetőjáratok, al­kalmi rendezvényekhez köz­lekedő járatok), ha a járat útvonala 5 km-t nem halad­ja meg 4 forint, ha a járat útvonala az 5 km-t megha­ladja 2x4 forint a menet­jegy ára. A betűjelzéses já­ratokon a bérletek és uta­zási igazolványok nem érvé­nyesek.” A Marx tér—Kiskundorozs­­ma fürdő között közlekedő helyi autóbuszjáratok az idé­zett ármegállapítási rendel­kezésnek minden vonatko­zásban megfelelnek, hiszen nem mindennap közleked­nek, csak idényjelleggel, jel­legénél fogva egyidejűleg fürdő- és telkesjárat is, a járat útvonala 5 km-t meg­haladja. Vállalatunk gazdál­kodási eredményeinek rová­sára engedményt tett, hi­szen a telkesjáratokon elfo­gadjuk az összvonalas bér­letjegyet, a tanuló-nyugdíjas bérletjegyeket és utazási igazolványokat, tehát ezek­kel is lehet utazni. Java­soljuk bérletjegy váltását, mert azzal mindenképpen olcsóbb az utazás — 4 tagú családot figyelembe véve. összeállította: (>­j I­nWfióMDnAJflsrr jvnn^mi Acs S. Sándor Májusi szerenádok Hol vannak már a ci­gánymuzsikás régi szere­nádok, a muskátlis ablakok alatt, a rácsos kapuk előtt, melyek mögül bódító illa­tokat árasztottak a májusi virágok, simogató tavaszi szellők lengtek a ház fö­lött, míg a csipkefüggö­nyök árnyékában fény vil­lant. Regények lapjain sok ol­dalon jönnek elő ezek, színes képekben, vagy régi filmkockákon lehet látni. Mélabús dallamokkal kí­sérve éneklik még ma is a szövegét: egy ablaknál állj meg cigány stb. Szerenádok! Voltak, vagy vannak még? Vannak, de más formák­ban. Hiszen már hagyo­mány a ballagás utáni sze­renádozás. Tisztelet a volt tanároknak, szeretet s megbecsülés jelei ezek a májusi szerenádok. A tanulók kipuhatolják titokban a tanárok ked­venc nótáit, s lehetőleg ezt éneklik. Emlékszem ... Holdvilá­go« éjjel volt. A kis lakó­telepen több tanár lakik. Tömörkényiből, Rózsából, szakmunkásképzőből és volt a Radnótiból is. A lakótelep csipkés fe­nyőágai közül messzire lát­ni az autólámpák fényét. Egyik jön a másik után. Jönnek a diákok... Pél­dás sorokban felsorakoznak az ablakok alatt, s halkan megszólal a szerenád ... Néha zene is kíséri, száj­­harmonika, vagy más hangszer, amit tudnak. Az akkordok szállnak a ma­gasba a házak felé. Min­denki hallja, aki ott lakik. Kíváncsi tekintetek jelen­nek meg az ablakoknál... Az idősebbek elgondol­ják: nekünk még ballagá­sunk sem volt, és szere­nád? A tanárok ablakain út fény gyullad... Talán könnyezve hallgatják ked­ves dalaikat — míg nyíl­nak a dallamokra, s be­hunyt szemű esték a virág­illatos, párás éjszakában... A fehér blúzosok hada továbbvonul, az autók aj­tajai csapódnak, s mit si­mogatja őket az ezüstös holdsugár, kézenfogva újabb ablakok alá men­nek ... Diákok, boldog diákok! Tanárok, boldog tanárok! Az életre nevelés nehéz munkájának fontos szaka­szához vezették a daloló, szerenádozó diákokat. Emelt fővel hallgatják bú­­csúszerenádjukat, míg elé­be néznek a nehéz napok­nak. Szerenádok! Eszembe jut­nak a tanyán töltött máju­si alkonyok. A vad puszta hamar elcsendesedett. Ne­héz munka után pihenni tért ember, állat. A mezők felől enyhe tavaszi szél lengedezett, s hozta a föl­dek, puszták, kamillák, az orgonák édes illatát. Csend mindenfelé ... Csak a kö­zeli tanyákból hallatszott kutyaugatás. Milyen egye­dül vagyok e pusztán, az iskola szegényes szertár­szobájában! Az ablakokon illatos, tavaszi, üdítő leve­gő áramlott. Andalító csend, a május varázsa ... Hogy kerültem ide a pesti képzőből a vad ta­nyára? Ejtett hatalmába a gondolat. Sehol senki ... Csak a pusztán álló ma­gas épület, az iskola néz rám csodálkozva ... vagy a szertár poros szagú me­szelt falai? Mert a lakás­ban lakott a másik tanító feleségével. Néptanító vagy... — gondoltam... Olyan egye­düli ez a lét itt! S ekkor megszólalt egy igazi, cso­daszép „szerenád”. Soha nem hallottam ilyet. Rudisch Ferencné Péntek, 1985. május 24 MI? HOL? MIKOR? 1985. MÁJUS 24., PÉNTEK — NÉVNAP: ESZTER A Nap kel 4 óra 57 perckor, és nyugszik 20 óra 25 perckor. A Hold kel 8 óra 8 perckor, és nyugszik 0 óra 54 perckor. VÍZÁLLÁS II. Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 655 cm (áradó). NYOLCVAN ÉVE született Mihail Solohov (1905— 1984) Nobel-díjas szovjet-orosz regényíró, elbeszélő. Parasz­tszü­­lők gyermekeként ifjú korát do­ni kozák környezetben töltötte. Középiskolái tanulmányait meg­szakítva a polgárháborúban küz­dött a Don menti ellen­forradal­márok ellen. Ez életre szóló él­ményanyagot adott számára. 1925-ben kezdett hozzá A csendes Don című nagyszabású regényé­hez, amelyen másfél évtizedig dolgozott. Nobel-díjjal, és sok más magas kitüntetéssel elis­mert irodalmi munkássága ha­zánkban is jól ismert. HETVENÉVES Gáti József (sz. 1915), színész, a Színház- és Filmművészeti Főis­kola tanára, a magyar versmon­dás kiváló képviselője. HATVANÉVES Kiss Sándor (sz. 1925) kétszeres Munkácsy-díjas szobrászművész, számos köztéri szobor és dom­bormű alkotója. ZENÉS SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Bánk bán (Ko­dály Z.-bérlet). MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 1». dél­után negyed 4, fél 6 és három­negyed 8 órakor: Flashdance (színes, amerikai), kiemelt hely­­ári). Kertmozi: este 9 órakor: öt láda aranyrög (színes, m. b. francia, III. helyár!). Fáklya: délután háromnegyed 3 és negyed 6 órakor: Bocsássa­nak meg, kérem (színes, szov­jet); este fél 8 órakor: Flash­­dance (színes, amerikai, kiemelt helyár!). Filmtéka: ma délután 4 és 6 órakor: E. T. (színes, m. b. amerikai). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) es­te 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel, se­bészeti felvételi ügyeletét az I. sz. sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére. Szer­ged. Hunyadi János sgt.­­ sz. alatt. Telefon: lo-ioo. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától más­nap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22 órától reg­gel 6 óráig, szombaton reggel 7- től hétfő reggel 7 óráig. Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Tel.:11­ 420 S. O. S. LELKI SEGÉLY­SZOLGÁLAT Mindennap este 7-től reggel 7 óráig. Telefon: 0­000. 17.35: Tv-naptár 17.43: Gyermekeknek 18.15: A Blaca sivatag — művelődés 18.45: Szórakoztató adás 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Filmsorozat 21.00: Jó estét! 21.45: Tv-napló 22.00: Tíz után — kulturális magazin BELGRÁD 2. 18.05: Hírek 18.30: Zágrábi körkép 19.00: Tudományos beszélgetések 19.30: Tv-napló 20.00: Komoly zene 20.43: Tegnap, ma, holnap 21.00: F­sküdtszék — dok.-adás 23.05: Kis katonák — jugoszláv játékfilm ÚJVIDÉK 15.05: Tv-magazin szlovákul 10.00: Tv-hiradó magyarul és szerbhorvátul 16.55: A Zagrebacki solisti együttes műsora 17.25: Jugoszláv Labdarúgó Kupa: Crvena Zvezda— Dinamo 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó 20.00: Mike Hammer — 8. 21.40: Tv-híradó 2.. szerb­­horvátul SZOMBAT DÉLELŐTT BUDAPEST 1­­ 8.25: Tv-torna 8.30: Nasa Obrazovka — (ism.) 8.50: Aki mer, az nyer 9.25: Csak gyerekeknek 9.55: Tizen Túliak Társasága 10.45: A mi udvarunk — 3. 10.10: A halál archívuma — 8. — (Ism.) 12.10: Nemcsak nőknek — ,(Ism.) BUDAPEST 1­­8.33: Tv-téma 8.10: ITV 9.00: Zelk Zoltán: Tollászkodik a tavasz 9.23: Kamera 9.55: Az élet ereje — (ism.) 10.50: A lehetetlen lefilmezése walesi rövidfilm 11.30: Képújság 13.40: ITV 15.15: Hírek 15.50: Száz híres festmény 16.03: Mihail Solohov-sorozat — Feltört ugar — 2. 17.40: Három nap tv-műsora 17.53: Képújság 18.00: Kalendárium 19.10: Tv-torna 19.15: Esti mese . 19.30: Tv-híradó 20.00: Gogol: Holt lelkek — tv-játék 21.45: Péntek esti randevú 22.45: Tv-híradó 3. 22.55: Himnusz BUDAPEST 2. 16.10: Képújság 16.15: Csörgősipka 16.25: Don Quijote — 33. 16.55: Keresztkérdés 17.25: Labdarúgó UEFA-torna elődöntő 19.00: A lipicai ménes 19.15: Eugen Suchon, a zeneszerző — csehszlovák film — (ism.) 19.40: A Kreml ősi falainál — (Ism.) 20.00: A barokk világa — 3. 21 00: Tv-híradó 2. 21.20: Gondolkodó — tudományos magazin BELGRAD 1. 8.45: Művelődési műsorszemle 8.50: Tv-naptár 9.00: Kisdobosok között 9.13: A föld, amely meleg, mint az édesanya 9.30: Német nyelv 10.00: A népfelszabadító harc irodalma 10.30: Hírek 10.35: Művelődési műsor 12.30: Hírek 1S.20: Videooldalak 10.30: Német nyelv­­ (ism.) 17.00: Magyar nyelvű tv-napló 17.30: Hírek EHEK1 KOSSUTH 8.20: Tudomány és gyakorlat — (ism.) 8.50: Szebenyi János fuvolázik 9.33: Erdőszélen vadrózsa — óvodások műsora 9.52: Sottósorsolás 10.05: Verhaeren versei 10.10: Zenekari muzsika <* 142004 Gondolat -r A­a­d jló 11.45: Tím­á­•'1 E#iíPnépda­l­okat 31' énekel 12.30: Ki nyer ma — Orosházán? — Játék és muzsika tíz percben 12.45: Szocializmus — válogatás a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elméleti folyóiratából — Könyvszemle 12.55: A zene is összeköt 14.10: Válogatott perceink 15.30: Brahms: Esz-dúr trió 16.05: Nemzetközi mese-és gyermekrádiójáték fesztivál — Az oroszlán­os macska 16.55: Örömhír — Tamkó Sirató Károly versei 17.00: Neveletlenek — 2. — Incze Zsuzsa riportja 17.25: Talabér Erzsébet nótákat énekel 17.43: Szabó Ede emlékezete 19.15: Embermesék — a műsort: Lengyel Anna készítette 20.13: Fejezetek a magyar zenei előadóművészet négy évtizedéből — 8. 21.00: Johann strauss-művek 21.40: Egy történelmi nyomozás — az Ismeretlen Szende Pál István 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Szemben egymással — Eltérő nézetek és gazdáik a stúdióban 23.00: Walter Gieseking két zongoraversenyt játszik 0.10: Rácz Aladár cimbalmozik PETŐFI 8.05: Zenés játékokból 8.30: Tíz perc külpolitika — (ism.) 9.05: Napközben 12.10: Fúvószene 32.25: Édes anyanyelvünk — (ism.) 12.30: Népi muzsika 13.05: Pophullám 14.00: Péntektől péntekig 17.30: ötödik sebesség 18.20: Közvetítés a labdarúgó UEFA-torn­áról és a balatonfüredi Soling Európa-bajnokságról 19.05: Fiataloknak! — Komjáthy György kívánságműsora 15.50: Egészségünkért! — az Országos Egészség­­nevelési Intézet tájékoztatója 20.00: Nótakedvelőknek 21.03: Gáti József rádiós szerepeiből — A hódítás iskolája 22.18: Az élő népdal — Béres János műsora— (ism.) 22.28: Jereb Ervin szerzeményeiből 23.20: A tamburmajor lánya — rácz1 a­­atr 24.00: Éjféltől hajnalig SZOMBAT DÉLELŐTT KOSSUTH 8.25: BNV-reklám 8.23: Családi tükör 9.03: Színes népi muzsika 10.03: Ismét — a javából 12.30: Déli zeneparádé PETŐFI 8.10: Népszerű muzsika 8.50: Tíz perc külpolitika — (ism.) 9.05: Tövisek és virágok 10.00: Szombat délelőtt 12.10: Jó ebédhez szól a nóta mzsi'!

Next