Délmagyarország, 1985. szeptember (75. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-19 / 220. szám

Csütörtök, 1985. szeptember 19 Ásatás a templom tövében A felújítást segíti — Akadály a talajvíz — Apa, láttad? Biztosan vízvezetéket ásnak a Mátyás téren! — szólt a fiú, mire az apja: — Dehogyis. Én ások ott, kisfiam, a templom tövében. Ha nem is szó szerint, de a beszélgetés lezajlott, Trogmayer Ottó múzeumigazgató-régész és Olivér fia között. Másutt lassanként „becsukják a boltot” a régészek, bevonulnak kutatószobájukba, hogy feldolgozzák, rendszerezzék, amit a nyáron végeztek. Meglehetősen furcsa hát, hogy az alsóvárosi templom bejáratánál és déli kapuja előtt földkupacok jelzik: itt még javában tart a munka. — A kora őszi feltárás mellett szólt az a tapasztalatunk, hogy ekkortájt viszonylag alacsony talajvízszintre számíthatunk. Pontosabban számíthattunk. Mert hogy vízben tocsogunk már most is, pedig napsütéses, száraz hetek után vagyunk. A templom felújítását megelőző feltáró munkával összhangban kapott megbízást az Országos Műemléki Felügyelőségtől a szegedi régész arra, hogy nyomozzon a több építési periódusban elkészült templom eredeti alapjai után. „A mai templom egy, esetleg két egymást követő régi temlomra épült a XV. és XVI. század fordulóján. A befejezést jelző évszám (1503) a tér felöli falon elhelyezett kőfej alatt van a kőbe vésve." — írja Szeged könyvében Péter László. A mostani vizsgálódásoknak nem bizonyítaniuk kell e korábban már hitelesített tényt, hanem segíteniük kell a felújítás tervezőjének, Gál Tibornak a munkáját. (A falkutatást Lukács Zsuzsa már elvégezte korábban — eredményét bárki megszemlélheti, ha körbejárja az épületet, és a levert vakolatok alól kibukkanó ablakszemekre vet egy pillantást.) A templom déli, barokk kapujának bontásakor megtalálták az eredeti, gótikus ívet. Most pedig a bejárat körüli talajréteget térképezik föl. A hozzáértő számára beszédesek az eltérő anyagú és színű rétegek; a kibontott barokk kori küszöb alatt meglelték a gótikus járószintet, amelyről valószínűleg lépcső vezetett föl a templomba. Tovább azonban nem mélyíthető most a kutatóárok, a talajvíz lehetetlenné teszi az érdemi vizsgálódást. Ugyancsak a víz miatt körülményes a főbejárat előtti egykori szélfogó alapjainak kibontása, és arra sincs most lehetőség, hogy a sekrestye falának alapjainál „kutakodjanak”. Pedig ott a feltételezések szerint jobbak lennének az esélyek, hiszen az utólag hozzáépített torony falából román kori köveket véstek ki a falkutatáskor. E kövek nyilván az eredeti templom építőelemei voltak ... — Nem tudni hát még, sikerül-e az eredeti román kori templom fundamentu mát megtalálni. Sok munka dönti el, mennyire módosul a műemlék külső képe? — A régészeti kutatás csak egy a szükséges és lehetséges vizsgálatok közül. Egy-egy ilyen előzetes tájékozódásba a tervező statikust, műtörténészt, építészt is be kell, hogy vonjon. Célját, a lehető legkorábbi állapot visszaállítását csak így érheti el. Lesznek hát még konzultációink, mielőtt megkezdődik a tényleges felújítás. P. K. Új film Fantom az éjszakában Színes, szinkronizált amerikai film. Irta: David Shatter. Fényképezte: James A. Contner. Zene: Keith Emerson. Rendezte: Bruce Malmuth. Főbb szereplők: Sylvester Stallone, Billy Dee Williams, Rudger Haruer, Persis Khambatta, Lindsay Wagner. i-auu — ». i i i-> •» c.i »•> A fanWilli látszólag egyáltalán nem fantom, nagyon is hús-vér pasas, igaz, New Yorkba már kissé átszabatott fizimiskával érkezik, de az ilyesmi manapság már nem sokat számít, láthatunk magunk körül többszörösen átalakított képű-lelkű embertársakat minden külön plasztikai beavatkozás nélkül is. Ez a fantom imigyen szőke lesz, s kék szemű, és az csak természetes, hogy különben is német, bizonyos Wulfgar névre hallgat. (Kicsit ugyan már az is unalmas, hogy minden krimiben a főgonosz örökké német származású, de hagyjuk. A história, tudjuk, bonyolult.) Mindazonáltal ez a fantom bizonyos szempontból mégis csak igazi fantom ám: én a film végéig nem tudtam meg, tulajdonképpen mi a fenéért ilyen baromi kegyetlen, vérszomjas, permanensen gyilkolászó terrorista. Vajon csúnya gyerekkora volt, hátrányos helyzetűnek számított, netán a Vörös Brigádok eszmei hatása alá került? Az indítékok legföljebb csak annyira bújnak ki a nagy éji homályból, mint az üldözők a fedezékből — néminemű sértett hiúság meg egy pici filozófiai (?) mögöttes kandikál elő mindössze. Ami a filozófiát illeti, több hasonlóval lehetett már találkozni A Sakál meg a Keselyű napjától mondjuk A város hercegéig és a Tű a szénakazalbanig, s őszintén szólva én már régóta szeretnék egy ismeretelméleti kérdések iránt ily fogékony vad terroristával találkozni, s megtudakolni tőle, miként vélekedik Hegel dialektikájáról, Kant kategorikus imperatívuszáról vagy Nietzsche tételéről az örök visszatéréssel kapcsolatban (Lukáccsal elő se mernék hozakodni — az Ontológiát nyilván betéve tudja valamennyiük) — de sajna, soha sincs rá érkezésem. Igen nagy kár pedig. Az üldözőknek persze van érkezésük. Sőt, szinte csak az van. A két főzsaru (Storsky és Hutch, vagy a minden lében két kanál ikszedik revolvertestvérbátyjai) közül az egyiket ama szép szomorúszemű Sylvester Stallone alakítja, kinek láttán az ember nem tud szabadulni az érzéstől, hogy tán azóta ily vonzóan szomorúszemű, mióta többszörösen félholtra verette magát a Rockyban. Most egy meglehetősen bugyuta mellékszálon őt korábban már elhagyó feleségét is abajgatja, ám egy végső zseniális trükkel természetesen sikerül leterítenie — mármint a szuper vérengző fantomot... Ám addig — majdnem minden megtörténik, ami az ilyesféle, erősen szabványosnak mondható amerikai filmekben elképzelhető. A savószemű germán öldököl, a kemény New York-i rendőrök üldöznek, ugyanakkor komoly tévedés lenne azt állítani, hogy a műfajon belül a legeredetibb szerkezeti építkezésű és megoldású produkciót láthatjuk. Minden tökéletes, minden „profi”, már ami a közvetlen filmes technikát illeti, hatásos, jó zene, kitűnő operatőri munka — mégis legföljebb ha percekre érezhet némi feszültséget az ember gyereke. Pedig több éber-hatásvadász elem (ártatlan, síró csecsemő a túszok között, stb.) igyekszik mindent megtenni a cél érdekében, de mindhiába. Akárcsak a Wulfgar nevű, filozofálásra és ámokfutásra hajlamos vezérgyilkos a menekülésért. Akinek egy szemernyi kétsége lenne mindezenközben, miként végzi az utolsó kockákon ez a vadállatiasdi gyilokmester, az menjen New Yorkba rendőrnek. Ott a metrón nem holmi fogantyúkkal babrálnak a déli legények. Domonkos László Szolidaritás Chilével Chilei szolidaritási gyűlést rendezett a népfront városi bizottsága és a kereskedelmi vállalatok pártbizottsága tegnap, szerdán, a Füszért-klubban, ahol Bodnár László tartott előadást. Ünnepi műsort a Családi és Társadalmi Eseményeket Rendező Iroda irodalmi köre adott. A Somogyi-könyvtár új kiadványa Mindszent története (1700—1900) Keller Lajos mindszenti plébános kis könyvecskét jelentetett meg a századfordulón Mindszent története 1700—1900 címmel. A könyvet a címlap szerint nemcsak hogy ott írták — ott is nyomtatták a községben. Weisz 1. könyvnyomdájában. Ennek hasonmás kiadása készült most el a szegedi Somogyikönyvtár helytörténeti sorozatában, kiegészítve egy névmutatóval, egy kronológiai adattárral és a sorozatszerkesztő Péter László utószavával. A szerzőről a szerkesztő közöl fontos tudnivalókat: Dunaföldváron született, a váci egyházmegyében lelkészkedett, s néhány más állomáson keresztül 1881- ben Sádorfalván át került Mindszentre, ahol 22 évig tevékenykedett, nemcsak az egyház, hanem a közélet szolgálatában is. Nevét a községről írt könyve őrizte meg a feledéstől, amelyet most a községi tanács könyvtárán keresztül célszerűnek és illendőnek tartott újra nyomtatni. E vállalkozás a folytatás igényét is magában hordozza. Mindszent további históriáját Szentes város monográfiájának függelékében Bóna József tanító vázolta föl 1928- ig; Csongrád vármegye monográfiájában még tíz évvel megtoldotta Follajtár Ernő, Fóris Anna és Kertész János ... — s azóta nem akadt folytatója az ügynek. Pedig az igazán nagy dolgok azután történtek. Ezt az igényt a szerkesztő is megfogalmazza, azzal a reménnyel, hogy Keller Lajos könyvecskéje talán inspirációt ad majd a község történetének korszerű átgondolására és a hiányzó évtizedek igényes feldolgozására. A jószándékú plébános lelkiismeretesen összegereblyézte a községről föllelhető korábbi ismereteket, olyanokat is, amelyek az idők viszontagságai miatt veszendőbe mentek volna nélküle. A társadalmi viszonyok megítélésében azonban nem tudhatott mélyre szállni. Adatrendszere pontos és reális következtetések levonására is alkalmas, főleg tanügyi témában, a birtokviszonyok, a gazdálkodási ágazatok és a ruházkodás ismertetésében. Beszámol árvizekről, közbiztonsági viszonyokról, időjárási szélsőségekről, járványokról, tűzvészekről, népmozgalmi adatokról. Sz. S. I. 5 Hová, merre emberke? Szép arcú, bájos kislány néz farkasszemet a kamerával. Láttán hajlandó lenne elérzékenyülni az ember: lám, milyen megejtő a fiatalság, az ártatlanság, ő maga a tisztaság, a biztató jövő. Csakhogy a szemét fekete csík takarja. Lehuppan a néző a szívmarkoló valóság talajára: a helyszín a rendőrség egyik szobája, s mi magunk egy kihallgatás tanúi vagyunk. A gyereklány, a „bűnös” nyilatkozik. Helyesebben csacska félszegséggel filozofál az életről, és ítélkezik. Egyre csak azt hajtja: úgy nem akarok élni, mint a szüleim. Hogy csak dolgoznak, hajtanak ... Ügy nem érdemes — mondja, s tudjuk, maga a céltalan lődörgést, a csavargást választotta. Szegény szülők! 1. tanácsg.ver-Egy tudományos hozason szót kap mekpszichiáter. Elmondja: növekszik megyénkben is a szipózó, a ragasztón kívül a narkotikumok széles skáláját használó tizenévesek száma. Azonos — ám a társadalomtól eltérő — értékrendet valló gyerekek bandába verődnek, hogy mindattól, amit mi, szülők, pedagógusok, egyáltalán a felnőttek nyújtani tudunk nekik, messze „elrepüljenek”. Akár olyan messzire, hogy soha vissza sem találnak ... Szegeden nemrégiben fölakasztotta magát egy beteg lelkű, kezelés alatt álló fiú. Szegény szülei! Vannak azonban ennél kevésbé fájó tanulságok is a gyermekvilágban, olyanok, amelyek fölött már sajnálkozó sóhaj nélkül eltekintünk. Némelyiket már-már természetesnek vesszük, mint a rpai élet velejáróját, netán támogatjuk is: jól van fiam, szemesnek, —könyöklőnek, hanyagnak, kétszínűnek, hízelgőnek — áll a világ. S mondjuk, — talán csak életünkkel példázzuk — ne legyél élhetetlen, az erőseké — a pimaszoké, a durváké, a másokat megalázó-megsértőké, a minden útjukba kerülő telket-tárgyat összezúzóké — a világ. Így aztán fiaink csak úgy heccből emelnek ki a helyükről köztéri padokat, törnek be kirakatüvegeket, firkálnak össze frissen festett falakat, lopnak el járműveket, önérzetükben sértik és bélyegzik meg szerényebb, halkabb, a szemükben nyilván balek, elnyomni való társukat. Ennél már csak az elképesztőbb, ha a szülő a jóindulatú figyelemfelkeltésre értetlenül reagál: ugyan, nem kell azt olyan komolyan venni, nem tudják, mit beszélnek. Ne tudná, ne sejtené egy 10—14 éves gyerek? Az egyik csongrádi iskolában fölmérést készítettek a pedagógusok. Arra voltak kíváncsiak, mit jelent ennek a korosztálynak a haza. Arra a kérdésre, el tudnád-e hagyni a hazádat, megdöbbentő válaszokat kaptak. A diákok 54 (!) százaléka igennel felelt. Hogy miért? Mert — mint írják egyebek között —, apukámnak 15 öltöny ruhája lehetne, szép házban élhetnénk, Volvón járhatnánk stb. Szegény hazánk! S deformálódott értékítélet a külföldről, amit nem is tapasztalhattak. Sajnálkozhatunk is, hisz, a családot, hazát megtagadni képes tizen-egynéhány évet „tapasztalt” emberkék láttán vérezhet is a szívünk. De azt hiszem, jobban tennénk, ha szigorú, kegyetlen önvizsgálatba kezdenénk, halasztást nem tűrő gyorsasággal. Mert soha nem a mégoly gaztettet, önpusztítást végrehajtó, hajdan volt szemünk fénye a „bűnös”. Az emberke az elődök által kikövezett úton halad, mióta világ a világ. Hogy ez az út a napfényes, boldog jövőbe, az értelmes életbe, avagy a semmibe torkollik, tőlünk is függ. Még az apró állatnak is kell egy biztos búvóhely, ahol viharban, hóban, fagyban, veszélyben meghúzódhat. Létfeltétele az embernek is a testi-lelki biztonságot, meleget nyújtó otthon és az a mással igazán soha nem pótolható haza is. Ha akár a 60 négyzetméternyi, akár 10 ezer négyzetkilométernyi fészekhez kötő szálak elszakadnak, ugyan kibe, mibe kapaszkodhatna lelki egyensúlya felbomlása nélkül az ember? Mibe az anyja szoknyáját épp hogy elengedő gyerek? Ezeket a szálakat erősíteni a mi feladatunk, elszakítani hagyni meg éppenséggel a mi vétkünk. Mindenek előtt igazán meg kellene menteni a jelennek és a jövőnek a család szentségét és sérthetetlenségét. Nem jogi szabályozásra, drákói válásellenes törvényekre gondolok. Egyszerűen arra, hogy adjuk vissza az otthon melegén őrködő anya társadalmi rangját. Ne csak arról zengjünk tirádákat, aki kiváló mérnök, szövőnő, szakszervezeti bizalmi, hanem arról is, aki — jóllehet, tisztességgel helytáll munkahelyén is — de sikeresen organizálja, egyensúlyban tartja saját családja életét. Olyan légkört teremt, amelyben jól érzi magát a férj, és a gyerekek is, ahova vágyódik, s ahonnan nem elvágyódik a kis közösség minden tagja. Erő, idő, pénz kérdése is mindez, létezésünk — kétségtelen — külső tényezőktől is függ. De tény, hogy a szeretet kohézióját igen egyszerű dolgok is erősítik, akár a jól sikerült, együtt elfogyasztott, finom, gőzölgő húsleves, egy kiadós beszélgetés, a közös játék és kirándulás, s ha méltó helyre kerülhetnének ismét a család szép ünnepei. Tudnunk kellene olykor egy pillanatra megállni ebben a nagy hajszában, rohanásban, s örülni egymásnak, az életnek. Meggyőződésem, hogy a kiegyensúlyozott anya körül kiegyensúlyozottak a gyerekek is, vonzásköréből nem kerülnek ki, térben bármilyen távol is vannak tőle. I 3. Mi mindent tapasztalhatnak gyerekeink azon az úton, amelyen mi elindítjuk őket? Találkozhatnak eszmékkel, példaképekkel, az éppen érvényes értékrenddel. Ha csak azt látják, hogy butikos, zöldségkereskedő, a másokkal dolgoztató kőműves Volvóval jár, akkor ne csodálkozzunk, hogy arra következtetnek: ők végzik a társadalmilag leghasznosabb munkát, hiszen ezt honorálja legtöbb pénzzel a haza. Ha tíz-tizenkét éves gyerekeket faggatnak, mik szeretnének lenni, sokak csak ezeket a foglalkozásokat említik. Mert, mint az a tévébeli kislány is, hatása alá került értékzavarainknak: tudatukban nem a tisztességes, megbízható munka, a magas teljesítmény, az alkotás fogalma párosul az anyagi jóléttel. Így lehet aztán az eszménykép a bizsuárus, életcél a mütyürkeárusítás, nem pedig a hídépítés, a matematikai programozás, a gyermekek nevelése stb. S ha már végképp elszakad egymástól a munka és a boldogulás fogalma, mert nincs rá szülői szó, otthoni példa, társadalmi eszménykép? Marad az én és a lélek teljes zűrzavara, amelyre jövőt építeni nem lehet. Otthontalanul, gyökértelenül nem élet az élet. Egészséges ösztönű ember ragaszkodik is a fészkéhez. De el lehet-e hagyni egyáltalán, ha szeretettel, értelemmel, igazsággal és jó erkölccsel van kibélelve? Chikán Ágnes Tóparti táboriskola Tóparti táboriskolát nyitott, s ezzel újabb egyedülálló kísérletbe kezdett a szentlőrinci egyes számú általános iskola. A Mecsek hegyei közt fekvő orfűi úttörőtáborban berendezett táboriskola első lakói — félszáz hatodikus diák — azzal a céllal töltenek el egy tanulmányi hetet a kellemes tóparti környezetben, hogy helyben dolgozzák fel a természetet vizsgáló szaktárgyi túrák tapasztalatait, s öntevékenységüket fejlesztve a tanulás mellett gyakorolják a magukról való gondoskodás mindennapos teendőit. A táboriskola programja szervesen illeszkedik a komplex tantárgyi kísérleteiről országszerte ismert szentlőrinci iskola nevelési célkitűzéseihez. A szokásosnál szabadabb keretek között tartott foglalkozások ugyanis a tapasztalatok szerint serkentik a vakációból visszatért gyerekek ismeretszerzési kedvét, segítik alkotókészségük kibontakoztatását.