Délmagyarország, 1985. október (75. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-18 / 245. szám

Péntek, 1985. október 18 Bevallom őszintén, sokáig nem tudtam, hogy létezik szakszervezet a mezőgazda­­sági termelőszövetkezetek­ben. Azt hittem, értem a képletet, a szövetkezetekben a tagok a tulajdonosok, hát önmagukkal szemben dol­gozói mivoltukban képvisel­tessék magukat? Csakhogy egyvalamit kihagytam a szá­mításból. A téesz ma már nemcsak a gazdálkodó pa­rasztemberek szövetkezése, az iparszerű, nagyüzemi mezőgazdaságban alkalma­zottak, melléküzemági dol­gozók is tevékenykednek. Az ő kapcsolatuk a földtu­lajdonnal csak közvetett, így érdekképviseletük létrehozá­sa is indokolt. A Medosz Csongrád Me­gyei Bizottságának politikai munkatársa, Kun Imre el­mondta, hogy 1976 óta lehet a téeszekben szakszerveze­tet alakítani. A mostani vá­lasztások után a tisztségvi­selők a harmadik ötéves ciklusnak vágnak neki. Me­gyénkben tíz termelőszövet­kezet él a „dupla érdekkép­viselet” törvényadta lehető­ségével. Az egyik a 690 fős létszámú Szegedi Új Élet Tsz, ahol százötvenhárman ragasztják havonta kis könyvecskéjükbe a szak­­szervezeti bélyeget. A na­­­pokban az iroda tanácster­mében gyülekeztek azok, akik arra az időre abba tudták hagyni a paprika­­szedést, illetve a baromfi­­feldolgozó üzemben szünte­len működő futószalag mel­lől eljöhettek. Természete­sen a többi ágazat dolgozói és az irodai alkalmazottak is jelen voltak. Szeptember­ben a hat bizalmira, most pedig az öttagú szakszerve­zeti bizottságra, annak tit­kárára adták le voksukat. A kis tanácskozóterem zsúfolásig megtelt, többen az elnöki irodába szorultak, de a nyitott ajtón keresztül hallhatták Halász Ferenc lakatos-üzemvezető, szb-tit­­kár beszámolóját. Mivel be­vallottan bőbeszédű ember, inkább jegyzetéből olvasta fel az elmúlt öt év króni­káját. Így nyolcvan perc helyett csak nyolcat vett igénybe. Örömmel mond­hatta el, hogy a sok meg­próbáltatást átélt közösség végre stabil gazdálkodási körülmények között élhet, s a gazdasági vezetők legfőbb gondja ma már a nyereség termelése. Az időszak ele­jén kivitelezhetetlennek tű­nő feladatok sorra megol­dódtak. Az 1980-as veszte­séges év utáni új vezetés erőfeszítései után 1982-ben már huszonkétmilliós nyere­séget könyvelhettek el. Az aszályos évek sem tudták megrendíteni az alapjaiban megváltozott gazdálkodást. A szakszervezet munkáját sem szabad kihagyni e fo­lyamatból. Viták helyett igyekeztek a vitás kérdése­ket megoldani. Sikerült a munkatársak és a szövet­kezet érdekegyezőségét tu­datosítani. Természetesen maradtak még kritikus pontok. A baromfifeldolgozó üzem munkakörülményeiben még csak ezután várható érezhető javulás a fürdő, WC elkészültével, és egyéb, a körülményeket javító át­alakításokkal. A munkavé­delemben is akad még ten­nivaló. Nem sikerült csök­kenteni a munkából kieső napok számát, a védőfelsze­relések használatát talán az eddigieknél is erélyesebben kell megkövetelni. Az élet itt sem kizárólag munkából állt. Kirándulá­sok, üdülések színesítették az itteniek életét. Harkány­ban évente kilencvenen pi­henhetnek a szövetkezet sa­ját üdülőjében, öt év alatt nyolcvannégyen kaptak SZOT-beutalót. A segélye­zés is rendszeres. A 48 szü­lési segély mellett közel ugyanennyien szociális se­gélyben részesültek. Az idén a szeptemberi iskolakezdés terheinek mérséklésére gyermekenként hatszáz fo­rintot fizettek ki. S hogy a szakszervezet munkáját nemcsak a titkár látta eredményesnek, a tit­kos szavazás végeredménye igazolta. A jelölőbizottság listáját mindenki elfogadta. Ismét Halász Ferenc lett a titkár. Dula Sándorné az szb elnökeként fog tevé­kenykedni, a bizottsági ta­gok Tanács István és Nagy Ferenc, és egy új név a tes­tületben, Makra Géza. A Medosz megyei küldöttje Nagy Ferenc lesz az elkö­vetkezendő öt évben. T. SZ. I. „Dupla érdekképviselet" Szakszervezet a téeszben Októberben, Berhidán A bakonyi 574 méter magas „öreg Futóné" lábá­nál, a síkságon augusztus derekán dühödten mozgott, remegett a föld, Berhidától a Balaton partjáig nyolc településen át tombolt pusz­tított. — Most is félnek, re­megnek az emberek, nem mernek visszamenni a há­zakba. Ha felettük száll el egy repülőgép, azt hiszik, megint jön a földrengés — mondja Stróbl Tiborné csöppnyi­­ udvarukban, aho­vá találomra nyitottunk be, hogy közeli képet kapjunk a történtekről, és megtud­juk, miként halad a helyre­állítás, van-e segítségük? Stróblék háza áll, a meg­roggyant kéményen önkén­tes segítők­­ dolgoznak. Körmöczy Zoltán, a pak­siak művezetője azért jött, hogy megnézze: van-e ele­gendő anyag az építőknek. — Most negyvenegy tagú a brigád — mondja —, négy komplex­ csapatot vál­lalt az Atomerőmű. Voltak itt Zalaegerszegről munká­sok, szerszámok, gépek nél­kül. A mi erőnk abban rej­lik, hogy hárman előre jöt­tünk, megnéztük, konkrétan mit kell csinálni. Amikor a többiek megérkeztek, már tudták, ki melyik házon, fog dolgozni. Az anyagokat, a gépeket, állványokat, a kéziszerszámokat egy köz­ponti helyen tároljuk a fa­luban, kizárólag az építő­anyagot kapjuk a tanácstól. Felkerestük a Bezerédj utcát, ahol a többi paksi dolgozik. Az egyik épület tűzfalát már kibontották, mielőtt hozzálátnának az új­jáépítéshez, alapot készíte­nek, anélkül húzták fel a házat hajdanában. Átellen­­ben megroggyant vályoghá­­zat igyekeznek lakhatóvá tenni a paksiak. Bármelyik utcában já­runk, egymást követik a megtámasztott falú házak. — Amikor meglátták ácsaink ezeket a gyönyörű fenyőgerendákat, fájt a szí­vük, vétek ilyet dúcolásra használni — mondja Kör­möczy Zoltán. — A tanács a helyreállítás, az anyagok költségeit leszámlázza, a tulajdonosoknak kell kifizet­ni. Nézze ezt a házat, nem érdemes helyreállítani, idő­vel majd összedől. Sok van ilyen, ezekre nem sza­bad költeni. — A lehetőségekhez ké­pest nagyon elégedett va­gyok a helyzettel, a szük­ségeshez viszonyítva már nem — mondja Gyuricza László, az MSZMP Veszp­rém Megyei Bizottságának első titkára. Munkahelyén, Veszprémben kerestük fel, hogy rövid interjút készít­sünk vele. — Az intézmé­nyek helyreállításánál nincs gond, lengyel munká­sok is jönnek, csak a ma­gántulajdonban levő házak javításánál van feszültség. Én nem látok lehetőséget arra, hogy a tél beállta előtt valamennyi magánház elkészüljön. A faluközössé­gekben nem nyilvánult meg a készség, hogy kalá­kában kijavítsák a megron­gálódott épületeket, holott általában kalákában épültek a házak. A földrengés után az emberek kiültek a ház elé és vártak. — Falukat járva, ma­gunk is meggyőződhettünk róla, de a munkások is elmondták, némi pazarlással folyik a helyreállítás. Mi erről a véleménye? — Ez biztos. Ilyen ese­tekben a pazarlás majdnem törvényszerű. A dúcoláshoz használt faanyag egy-másfél millió forintba kerül. Bá­nyavidéken vagyunk, a föld alatt alkalmazott anyagokat használták fel a bányászok. Biztos, ami biztos, a dúco­lásnak lélektani szerepe is van. Kétségkívül van pa­zarlás. Veszprémben járva­ volt alkalmunk találkozni a me­gyei tanács elnökével, Ist­ván Jánossal. — Lassúnak tűnik a hely­reállítás. Télre visszaköltöz­hetnek saját házukba a ká­rosultak? — A teljes helyreállítás befejezését a jövő év köze­pére tesszük. A hidegebb idő beálltával nehezültek a körülmények, itt-ott elége­detlenség tapasztalható. A földrengés és az utórezgé­sek száz négyzetkilométeres területen nyolc települést érintettek, csaknem 31 ezer embert. Egy hónapig stati­kusok dolgoztak a települé­seken, és ezt nehezen ér­tették meg az emberek, azt hitték, két hét alatt végez­nek. Elsődleges dolgunk a kitelepítés volt, Veszprém­ben 210 OTP-lakást lefog­laltunk, Várpalotán negy­ven családot helyeztünk el. A háztáji, az állatok­ miatt sokan nem akarták elhagyni Berhidát, nekik sátrakat állítottunk fel. Ha szükséges, bárkit két nap alatt át tudunk telepí­teni Veszprémbe. — Úgy tudom, a költsége­ket átterhelik a háztulajdo­nosokra. De mit tehet az, akinek nincs tartaléka, vagy elegendő jövedelme? —­ Az Állami Biztosító kártérítése mellett az OTP kedvezményes kamatú hitelt biztosít, és maximálisan 100 ezer forintig vissza nem térítendő hitelt kaphatnak azok, akik erre valóban rá­szorulnak. Azt senki sem vállalta és vállalja, hogy az állam fedezze teljes egészé­ben a kiadásokat. Jelentős a társadalmi segítség, szinte óráról órára növekszik az egy számlára befolyt összeg. Októberben Berhidán és Peremarton-gyártelepen még nem csitultak el a földren­gés utórezgései. Még két­­három évbe is beletellik, amíg az utolsó hullámok is elülnek, s teljes egészében helyreáll a rend, megnyu­godnak a kedélyek. N­. T. Berhidai utcakép Philippe Roman estje az egyetemen „Mennyi ideje vette fel ezt az allűrt?” — kérdezte tőle egy kissé régimódi hölgy. „Én, asszonyom? — felelte — Százötven éve.” Ez a válasz több, mint szelle­mes mondás: felvillantja e színészek mélységes igazsá­gát. Kerülve mindenfajta ska­tulyázó, regresszív és ostoba kategorizálást. Philippe Ro­mant azok közé a művészek közé sorolhatjuk, akik sze­mében a színház az Élet színháza, az intenzív és jó­tékony kommunikációé, a földön járó színház — a „glébe” szó ugyanis földet is jelent — a maga örömei­vel, fájdalmaival, lelki bá­nataival és a mélységek felfedezéseivel. Nem a tükör színháza, amely ott csillám­lilt az én (ego) zavaros vizé­ben, hanem a földé, mely egyre gazdagodik a felfede­zések során, és távol áll az intellektuális sablonoktól. És mivel állítólag az utazások alakítják — és nem csupán­ — az ifjúságot (Voltaire), Philippe, Roman nem elég­szik meg azzal, hogy Fran­ciaországban színtársulatot vezessen, vagy megpróbálja kifejleszteni a kommuniká­ció művészetét saját hazá­jában: fellép külföldön is, Madagaszkárban, Kenyában — ahová jövő télen újra visszatér —, Európában ... Ezen az estén Victor Hugo­­versek mondására vállalko­zott, feltárva a teljesen le­nyűgözött közönség előtt az írónak eddig talán félreis­mert arcát: a humoristáét. Victor Hugóról tudtuk, hogy gyengéd nagyapa és szenve­délyes vitatkozó, dühödt egyházellenes és megrögzött spiritiszta, aki hű a meg­győződéseihez és szabados a szerelmeiben; úgy ismertük, mint a halál költőjét — csaknem valamennyi leszár­mazottját elveszítette —, aki azonban felül tudott emel­kedni fájdalmán, és még a halál szívében is új életerő­re lelt: nem zárkózott be önmagába, ami minden bi­zonnyal elapasztotta volna benne az ihletet. Mindez jól érezhető Philippe Roman versmondása révén, aki­ szí­nész lévén, nem éri be azzal, hogy elmondja a verseket. Hugo „szemének szemében” helyez el minket, annak a legmélyében, amit Rimbaud a „látomásának” nevezett a Látnokhoz írott levelében. Hugo nyilvánvalóan nem felejtette el Chateaubriand tanácsát: ,,A modern költő palettáját árnyalatok végte­len változatossága borítja”, és a humorista Hugo sem­miben nem marad el a lát­nok Hugo mögött; minden hevületét beleadja, hogy ne­vetségessé tegye ellenségeit, így Mastait és azt a Herce­­gecskét, akiket bábokként kelt életre, mintha Isten tévedései lennének, aki kár­tyáinak egy részét elveszí­tette az Ördöggel szembeni játszmájában. Elnyervén az Istentől két szobrocskát, az ördög nagy gonoszán IX. Fiús pápává és III. Napó­leonná változtatta át őket. Nyilvánosan meghurcolta őket, mint azt a Trochu nevű tábornokot, akiből Tropchu-t („bukott”, „fel­sült”)­ csinált. Persze töb­beknek feltűnt, mennyire szereti Hugo az egyszerűsítő ellentéteket: „Fogai, persze, egyáltalán nem voltak ha­misak. De tekintete sem volt őszinte” — írja a Rosa jó­­szándékai c. versében; vagy a kissé felszínes iróniát: „Pásztorlánykáink nyírják a birkákat, de nincs annyi birka mint ahány bankár”. (A szív nem csinál több os­tobaságot), vagy az igen ke­véssé komikus tanácsokat, amelyeket mindazonáltal mélységes igazság hat át: „Ne faljátok fel azt a gye­reket, akinek az anyja a tiétek lesz”. De talán ép­pen ez a humor vezethet ki minket Hugo emlékművének árnyéka alól, és késztethet arra, hogy közelebb kerül­jünk hozzá, rajta és vele nevetve. Erre szólított fel minket Philippe Roman ezen az estén. Victor Hugóra is lehetne alkalmazni azt, amit ő maga írt Horatiusszal kapcsolatban: „Úgy fogjuk megértetni, hogy megsze­rettetjük”. Ez Philippe Ro­mannak csodálatosan sike­rült. A JATE Klub és az egye­tem vezetősége tette lehe­tővé e műsor bemutatását, amely a szívünkhöz szólt, hiszen most ünnepeljük Vic­tor Hugo halálának centená­riumát. Philippe Roman, aki felejthetetlen emléket őriz rövid magyarországi tartóz­kodásáról, érvényre tudta juttatni azokat a nagyszerű kulturális kapcsolatokat, amelyek két népet össze­köthetnek. Jean-Paul Pagliano Fordította: A. S. Automatizálás Gyártásautomatizálási sze­minárium kezdődött csütör­tökön Kecskeméten a Gép­ipari Tudományos Egyesü­let, a Magyar Elektrotech­nikai Egyesület, valamint a kecskeméti Gépipari és Au­tomatizálási Főiskola ren­dezésében. A kétnapos ta­nácskozáson csaknem két­száz elméleti és gyakorlati szakember vesz részt. A szeminárium témája a szá­mítógépekkel vezérelt, ke­vés emberi felügyeletet igénylő, rugalmas gyártás, amely a gépipar fejlődésé­nek az egyik fő iránya. „Hétköznapi” történet Amikor e sorok megje­lennek, már elkezdődött a műtét, s bizonnyal tart majd hosszú órákon át, hiszen az emberi szervezet motorja oly érzékeny és bonyolult szerkezet. Hetekkel ezelőtt terjedt el a hír: Feri beteg, baj van a szívével. Operálni kellene, méghozzá miha­marabb, mert a napok számára életet jelentenek. Nemsokára újabb hírek jöttek: a műtét egyre sür­getőbb, várni tragédiát je­lenthet. De nincs elég éle­tet adó vér. Nem kellett felhívás, futótűzgyorsasággal száj­­ról-szájra járt a hír a Mahart dolgozói között. Nyújtották karjukat a vér­adó állomáson mindazok, akik tehették. Sokkal töb­ben annál, mint a hivata­los véradónapokon. Feri 36 éves és nincs hozzátartozója. Úgy hiszem, mára már van egy nagy családja, akik egész nap összeszorult gyomorral vár­ják majd egy hosszú mű­tét végét. K. K. 5 Szájsebészeti kongresszus Csütörtökön, tegnap meg­kezdődött a magyar és az osztrák szájsebésztársaság első közös kongresszusa Hé­vízen, a SZOT Helikon gyógyüdülőjében. A szom­batig tartó tudományos ta­lálkozón mintegy 200 szak­ember vesz részt: magyar és osztrák orvosok mellett csehszlovák, NDK-, vala­mint NSZK-beli vendégek is, összesen 40 előadás hangzik el. A nyitónapon a vezető téma az állkapocs­töréseknél alkalmazott fém­lemezes csontrögzítés leg­újabb formája volt. Pénteken a szájban kelet­kezett daganatok sebészete, illetve gyógyszeres gyógyí­tásuk lesz a tanácskozás tár­­gya. Többen is szólnak az úgynevezett intraarteriális kemoterápiáról. Ennek lé­nyege, hogy a nyaki ütőér­be juttatják a gyógyszert, amely így — nem terjed­ve szét az egész testben — hatékonyabban fejtheti ki hatását. A zárónapon kon­ferenciát tartanak a fogbe­ültetés aktuális kérdéseiről. Ennek keretében bemutat­ják a magyar gyártmányú, hazai alapanyagból készült, hamarosan az orvosi műszer­­kereskedelembe kerülő alu­­míniumoxid-kerámia mű­­foggyökeret, s beszámolnak a kísérleti stádiumon már túljutott, sikeres hazai al­kalmazásáról is. Ereklyék Az első nemzeti dinasztia, az Árpád-ház királyainak jelvényeit és ereklyéit be­mutató kiállítás nyűt októ­ber közepén a magyar Nem­zeti Múzeumban. Az emlék­anyag mellett helyet kaptak az egyházi gyűjteményekben őrzött felbecsülhetetlen ér­tékű műtárgyak és erek­lyék is.

Next