Délmagyarország, 1985. november (75. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-19 / 271. szám
4 Az elcsábított főmérnök Tortrnt. luiuy a hatvanas evek <U>ri*kan <1/ akkori tanu'solnok-helyett is el, vagy inkább visszacsábitott Szegedre egy emberi azzal a szilárd elhatározással, miszerint csak és kizárólag a harmadik emelettől felfele ad néki lakást. Az idegen boldogan jött. Teljesen mindegy volt számára, hányadik szinten lesz az otthona, csak végre legyen. A csábítónak azonban korántsem volt közömbös a föld felszíne fölött hány méterrel lakik majd az idegen, hiszen a Vízművek és Fürdők főmérnöki állását szántak neki. Szikért László azóta is — immáron húsz esztendeje — a kakasos templomra néző ház negyedik emeletén lakik és azóta is a vízművek főmérnöke. Azaz most már csak társadalmi munkában látja el régi munkakörét, hiszen nyugdíjfelmondási idejét tölti. Ami ugye teljes szabadságot jelenthetne számára, ha nem kérték volna még egy kis utándolgozásra, legalább addig, amíg az utóda megérkezik. * Szomorú az ősz a dorozsmai Széksós-fürdőben. A vízibiciklik csónakok az öltözőkben pihennek,, mindenütt nyirkos, sárga levelek, víz nélkül tátongó medencék, elhagyott csónakázótó Fázom és szomorúnak látom a fid hektárnyi parkot Kísérőm, a főmérnök oly büszkén, melegséggel magyaráz, ahogyan csak édesgyermekéről beszél az ember. Nem csoda, hiszen az it tervei alapján készült a dorozsmai strand, vagy inkább nyaralósunk. Mennyire nem szakbarbár műszaki, gondolom, hiszen az átemelő berendezések, csőrendszerek s ij iús technológiai ismeretek nem emeltek gátat szeme elé, amitől ne mindig a pihenésre vágyó embert látná. S ne azon gondolkodna, hogyan tehetne meg kényelmesebbé e parkot. Beszél a fejében tervként létező szabadtéri bográcsos konyháról, a kilátóról, a színes kabinokról, az autóparkoló épitéséről. Kassán-lassan képzeletemben megelevi ne_ dik egy nyári Dorozsma képe. * ,,A Szilléry Laci nyugdíj,ba menetelével az utolsó mohikánok egyike vonul el a műszaki pályáról" — jellemezte tömören egyik jó ismerője. Oly nehéz — s talán csak száraz felsorolás lenne — meghatározni, milyen is a jó szakember Hitem szerint szakmaíának nemcsak abszolút ismerője, hanem szerelmese is. Olyan, aki néhány perc alatt felskiccelt ábrával a világ legegyszerűbb módján a laikus számára elképzelhetővé és érthetővé teszi például a kétszintes víztorony nyomásfokozó rendszerét. A főmérnök rajzolt és magyarázta a Komócsin téri és a Dugonics téri szökőkutak működési elvét amelyet ő tervezett, mint ahogyan nevéhez kapcsolódik az éiszaki vízmű, a termálfürdő és a lúgétfürdő ,,megálmodása” is. Fejből sorol számtalan adatot a víz- és csatornahálózat méreteiről, régebbi és mostani kapacitásokról, beruházásokról, a 30 ezer szegedi ház 30 ezer vizes gondjáról-bajáról. A kisujjában van a szakma, szokták mondogatni az ilyen felkészültségű emberről. Jóllehet, a műszaki egyetemet színjelessel végezte, az igazi iskola számára is a több évtizedes gyakorlat volt. Maga kissé ironikusan, de találóan így vall erről: „Az egyetemen azt kell megtanulni, hogy később mit és hol kell keresni, a mindig változó műszaki ismeretek világában". És azt, hogy Szilléry László mindig tudta, honnan és hogyan gyarapítsa szakmai ismereteit, mi sem bizonyítja jobban, mint szaktudása elismeréseként kapott számtalan kitüntetés. A hét Kiváló Dolgozó jelvény, a négy OVH Elnöki Elismerés, valamint a legszebben csillogó, az egy élet munkáját elismerő Munka Érdemrend ezüst fokozata. * Tanárnak készült. Aztán a háború a vasútépítőkhöz sodorta, majd a Véletlen a miskolci vízműhöz. Ez 1950- ben történt. Azóta végigjárta a „vizes lajtorja” valamennyi fokát, s miután szilárd elhatározásává vált, hogy ezen a területen akarja eltölteni munkáséletét, beiratkozott a műszaki egyetem vízépítő-mérnöki karának levelező tagozatára. Egyetemi éveiről legendákat mesél, amelyeknek apropóját az az ellentmondásos helyzet adta, hogy jó néhány vizsgáztatója és tanítója egyben jó ismerőse, barátja volt. Hisz ez idő tájt nemcsak egyetemi hallgató, hanem már ismert vízműves szakember is. Ennek okán készült a vizsgákra rettenetes erővel, hiszen elméleti felkészültségét bizonyítania talán elsősorban a barátoknak kell. Miskolc után következett az Országos Vízügyi Hivatal, ahol másfél évig hitegették önálló lakással, s ahonnan könnyű volt a szegedi születésű fiatalembert elcsábítani még akkor is, ha csak a negyedik emeleten rendezhette be végre otthonát. Kalocsai Katalin II AZ ASS AG Sipos Tibor és Olajos Katalin f.ia, Dudás Dániel Soos Ildikó, Manorski László és Schmidt Piroska. Bányai Károly és Biro Julianna Terézia. Martonosi György és Illa Magdolna, Szász István és Csinyi Katalin. Gazdag László és Bakácsi Zsuzsanna. Tóth Zoltán és Fucsko Erzsébet. Csizsár István Jenő és Krizsán Éva Kornélia . házasságot kötöttük. SCLETES Gutaby JózsofncMc es Kovács Juliannana k .Judat Anett, Miklós .1 •. iratnak • Szakáln Melinda Kolltnok Linda. Danko Andrásnak .es Nagy Erika Marínnak Adrienn Andrea. [Danko Andrásnak és Nagy Erika Mariának Noémi Ágnes, daliái Lászlónak és;árnyán Jolánnak Szandra Nőm. Komét« Lászlónak es 'I ik itv.ki Mariamük Márta. Kispal Tibor Sándornak és Szekeres Guibraellának Krisztián Tibor, Juhász Gábornak, vs DimoviCa Piroskának Gabor. Rabl Flóriánnak és Bagi Sarolta Etelkának ricikke. Gandian József Istvánnak és Borcsőik Rozáliának Andrea. Farkas Lászlónak vs Borboli Mártának tétvei Milan, Tóth László Gyulának, és Borbála A minkának Renáta Zsanett, Gallyas Sándornak és Pap Erzsébetnek János. Gallyas Sándornak és Pap Erzsébetnek Anita. Védrédi Mihálynak és Kiss Márta nőik Marta. Szabó Gábor Lászlónak és Boldizsár Ildikónak Gátxer János. Juhász Tuxir Gyulának és Kuczkin Idának Andrea. Piroska Bélának és Csinos Juliannának Tímea Julvan- 11.a. Dávid Sándornak es Bubmcu Katalinnak Melinda Renáta. Hajdo János Imrének és Dobó Ágnesnek Zoltán, Rácz Ferencnek és Sárszegi Zsuzsannának Kitti Kovacs Miklósnak es Szarva.« Erzsébetnek Balázs, Szabó Pál Családi események Mihálynak és Tóth Évának Hajdzu Péter. Lipták Tibor Malquisnak és Szekeres Gabriellának 'Tibor, Kovács György Gergelynek és Boros Évának Éva Hona. Ormos Bélának és Nagy Katalinnak Zsuzsanna. Kovács Gyula Andrásnak és Bulié* Piroska Juditnak Gyula András. Markát Istvánnak és Perneki Irénnek Gábor. Hajnal Gézának és Czibolya Zsuzsanna Máriának Zsuzsanna. Borbás Istvánműker. Bodo Valériának Dániel. Borka Andrásnak és Vízhányó Bmnui Gyöngyinek Zoltán Ferenc. Szabó Lászlónak és Molkar Editnek Zsuzsa. Miskolczi .Jánosnak és Foczko Kaalinnak Brigitta Katalin. Hegedűs Jánosnak és Bárkányi Juliannának Peter. Bán Tamás Imrének és Nagy Zsuzsannának Zsuzsanna Réka. Galvácsi Falnak és Kormos Irénnek Endre. Dobay Imre Ferencnek és dr. Tónik Erikának Zsófia Erika. Szabó Vince Mihálynak és Horváth Ilonának Attila. Mihály Péter Ernőnek és Takács Ildikónak Kata Klára nevű gyermeke született. HALÁLOZÁS Marton Péterné Farkas Julianna.. Csiszár Gyula. Meleg Is Wanne. HorCiég Marul. Molnár János. Kakuszi József. Szécsi Antal. Naidu Dezső. Tóth Péter fal. Szibo Pa Iné Béri Teréz, Horváth Gézáné Tóth Piroska. Tari Flórián. Bartha Ferencné Stumpf Ágnes. Simon Istvanné Verős Magdolna. Morvay Endrené Katona Piroska Mária. Gúlái József, Ludvig Károlyné Csizznadia Rozalia. Kárpáti Flórián. Kasza Ferenéné Dunkel Margit. Csúcs Mihály, Rácz László Ignác. Nemet Andrásné Dudás Mária, dieser lajosné Ludva Erzsébet. Jaczikovich Imréné Kovács Ilona. Kováts Antal, Domonkos Géza. Bálint Antalné Gyuris Anna, Tápai Imréné Sebők Anna. Molnár Mihályné Turzo Erzsébet. Csíkos Mihályné Tómén Mária, Albert Ferenc. Bálint Imre, Faragó Imre Józsefné Fekete Julianna’. Geza Sándor, Hangár Mátyásné Szintó Ilona. Katari Pálné Kekemen Mária, Molnár Irenené Schauer Ilona. Szigeti János. HavJar Isttvánné Kerúi Frartcisika. Tith Pál Ernőné Vágó Maria. Frányó Dezsőné Bakó Edit. Hódi Józsefné Szilády Margit. Tóth Sándor* :1c Tolli Erzsix*!. Szino Paine Terhes Anna. Szabó Klára. Forgókig Mátyásné Vetni Maria. Fótit I*iJ0s:i" Nemefi Erzsebid, Kalmár András, Papp Jozseln.* Kr ecsi Rozáliái Dicső Jenőné Nógrádi Erzsébet. Dobó Istvánná Acs-Sánli Piroska. pukoc/.ki Liszló Béla. dr. Jezorniczky Ákosné llaász Ilona Márta megha. la.k. { Nemzetközi filmnapok November 17-én, vasárnap befejeződtek Budapesten a csaknem egy hónapja tartó nemzetközi filmnapok. Az európai kulturális fórum alkalmából október 21-től 28 ország 83 játékfilmjét mutatták be a magyar ábécé sorrendjében. A budapesti Kossuth moziban csaknem 40 ezer néző tekintette meg az európai és az észak-amerikai filmművészet kiemelkedő alkotásait Gyógyszerszedés Az utóbbi esztendők során hazánkban is mind többet foglalkozik a szakirodalom azzal, hogy a beteg milyen mértékben működik együtt orvosával, mennyire fogadja meg a tanácsát, milyen pontosan tartja be a gyógyszerszedésre és az egyéb életmódbeli, főleg étkezésre vonatkozó élőírássait. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a betegek többsége nem, vagy nem pontosan tartja be az utasításokat. Minél többféle gyógyszert rendel egyidejűleg az orvos, annál pontatlanabbul szedik be a betegek. A többféle gyógyszer együttes rendelése pedig szükségszerű következménye annak, hogy az újabban forgalomban levő korszerű gyógyszerek, ún. monokomponens (egyetlen hatóanyagot tartalmazó) medicinák, ugyanakkor az optimális gyógyszerhatás eléréséhez több hatóanyag kombinálása célszerűbb. A jól megválasztott kombináció ugyanis lehetővé teszi, hogy az alkotórészek mindegyikéből jóval kevesebbet kelljen beadni azonos hatás eléréséhez. Ezzel ugyanis a kellemetlen mellékhatások csökkenthetők. Általában az idősebb betegek kevésbé tartják be az orvosnak a gyógyszerszedésre vonatkozó előírásait, ez fakadhat feledékenységből is. Ennek ellensúlyozására olyan gyógyszertároló illetve -adagoló dobozokat szerkesztettek, amelyek egy-egy napra feltöltve tartalmazzák a reggel, délben és este beszedendő gyógyszereket. Egyszerű házi eszközökkel is elkészíthető egy egész hétre szolgáló adagolódoboz: elegendő 21 gyufásdobozt egymás mellé ragasztani 3x7 darabos elrendezésben, és mindegyiknek az elejére írjuk rá, hogy melyik nap milyen (reggeli, déli vagy esti) gyógyszeradagját tartalmazza. Sokat lehet javítani az együttműködési készségen, a gyógyszerszedési fegyelmen azzal is, ha az orvosok kellően tájékoztatják a betegeket arról, hogy milyen betegségre, miért kell az előírt gyógyszert szedni, milyen eredmény várható a pontos gyógyszereléstől, és milyen veszéllyel jár az, ha nem az előírásoknak megfelelően szedik a gyógyszert. Előfordul az is, hogy a gyógyszertől elvárt hatás bekövetkezte után a beteg (vagy a hozzátartozója) önkényesen megszakítja a gyógyszer további adagolását, nem gondolva arra, hogy ez a visszaesés veszélyével járhat. Antibiotikumok esetében az ilyen eljárás alkalmas arra is, hogy ún. rezisztens (tehát a gyógyszerrel szemben ellenállóvá tett) kórokozók szaporodjanak el: ez pedig nemcsak az egyén, de a társadalom számára is fokozott veszéllyel jár. Felfújható ballon — lavinaveszély esetére A közelgő jelet idézi az a hír, amely szerint egy augsburgi gyár sorozatban készít olyan pvc-vel bevont, nejlonszövetből készült, nem szakadó, 120 literes űrtartalmú ballont, amely a lavinába került embert, mint valamiféle mentőöv, a felszínen tartja. E mentőballon két változatban készül. Az egyik a különösen veszélyeztetett profiké, az alpesi mentőszolgálat, a hegyi őrség, a hegyi vonatok és a lavinabizottságok alkalmazottaié lesz. Ők a levegővel felfújt, 70 centiméter átmérőjű ballont a hátukra csatolják, s a lavinától fenyegetett területről visszatérve a levegőt ismét kiengedik abból. A második változat sízők számára készül. A mentőkészüléket egy táskában töltetlenül magukra öltik. Ha hirtelen szükség lesz rá, meghúznak egy szakítózsínórt, s a ballont egy préslégpatron három másodperc alatt megtölti levegővel. A ballont Bajorországban, Svájcban és Kanadában próbálják ki % Kedd, 1985. november 19 1985. NOVEMBER 19.. KEDD — NÉVNAP: ERZSÉBET A \.»p kel fi óra 55 perckor, és nyugszik ifi orr. perckor. A Hold kel 13 óra 17 perckor, és nyugszik 23 óra 13 perckor. VIZA LEAS A. Tisza vízállasa Szegednél hétfőn plusz 225 cm (áradó). sz:.\zms/.onOt éve hiA n.ci» Marko Karoly (1791 — .állt) festőművész*, a klatss/óci/.mai kiemelkedő képviselője. Idill: sugalló és biblián, mitológiai jelenetekkel élénkített tájképet évtizedeken ;»: befolyásollak ,i házfal fe*,*. eszetet. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt lit. cli> 1 - utáni negyed 4. fel 6 es luttomnegyed 8 óráikor: Nyomás utánái! (s/.imrs, m. b. olasz, filmvigj.iUA. Kiemelt helyai! 14 éven aluliaknak nem ajánlott!). Fáklya: délután háromnegyed .) órakor: Álmodik az állatkert (s.mnc. magyar), e*to nogy<xi fi és fél 8 órakor: Nyomás, utána! (színes, m. b. olasz. film vígjáték.. Kiemelt helyár! H éven aluliaiknak nem ajánlott!). Szabadság: este háromnegyed fi óf. 8 órakor: Aranyeső Yuccuban (vines, m. b. olasz filmvigjáték. Kiemelt helyár!). Filmlékr. (Kígyó u. 4.): este 6 óráikor: Ez a hajó megy (s/inrs olas^*. 14 éven aluliaknak nem ajánlott!). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7-ig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az Idegsebeseti KI Inoka u. 4.) veszi fel, sebészeti és urológiai felvételi ügyeletét a II. Kórház (Tolbuhlh sgt. 57.) tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. sz. alatt Telefon: 10-100 GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Sbenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 23 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14-420. SOS LELKTSEGÉLYSZOLGÁLAT Mindennap este 7-től reggel 7 óráig. Telefon: 11 000. BUDAPEST 1 3.55: Tv-torna (isin.) 9.00: ITV 10.00: A harmadik hatá — tv-film sorozat — 5. — (ism.) 10.50: Jó hangulat zenével — (ism.) 11.15: Képújság 15.35 : ITV 16.30: Hírek 16.35: Tv-egyetem — Az ókori Hellasz — 5. — (ism.) 17.03: A gyermek, mint utas 17.15: Képújság 17.20: Baranyai horgászvizek — a pécsi körzeti stúdió műsora 17.50: Reklám 17.55: Három nap tv-műsora 18.00: Hagyományok és kérdőjelek 18.50: Reklám 19.05: Mini Stúdió ’85 19.10: Tv-tornái 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: A messziről jött ember — francia kakandfilmsorozat — 3. 20.55: Studio ’85 21.53: Hatvanhat — vofidég: dr. Nagy Sándor, a SZOT titkára 22.45: Tv-híradó 3. 22.55 Himnusz BUDAPEST 2. 17.50: Képujság 17.03- KiTck világ 18.10: Aprók tánca — I.*l-Alföld (BuUisiya) — (i&rp.) 18.30: Körzeti adasok — Budap*‘st, Pécs, S>‘gcd 19.05: Bulgária bennszülött- és ereklyenövényei? — bolgár rövidfilm — (ism.) 19.25 Boothoven : Asz-dúr szonáta — szovjet film — (ism.) 19.45: Tátrai zergék — csehszlovák rövidfilm — (ism.) 20.00: Holton Schneider Budapesten — koncert Budapest Sportcsarnokból 21.55: Tv-híradó 2. 21.15: Reklám 21.20: Eva, menj férjhez! — csehszlovák film 22.35: Képújság BELGRÁD 1. 17.25: Tv-híradó 1. 17.45: Tarka autóbusz — gyermekműsor 18.15: A könyv ideje 18.45: Vasárnapi videoklippek — 2. 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó 2. 20.00: Témák és dilemmák 20.45: Lottó 20.55: A vörös abroncs — francia játékfilm BELGRAD 2. 17.30: Belgrádi műsor 19.00: Kirtizan—Jesenic — bajnok jégkorongképkö/.és 20.wi: Záróest 22.00: Számítógépek —• angol ismeretterjesztő sorozat — 8. Újvidék IIj.40: Tv-hiradó 1. — magyarul 17.05: Számok és betűk 17.23: Tv-híradó szerbhorvátul 17.43: Gyermek.műsor 18.15:Tovan Popovic. átvagy ál/. ideálokért élni 18.4űr: Az. (>n igáizgatás fölyamartai 19.15: Rajz.fil.m 19.30: Tv-híradó 2., magyarul 20.00: Záróest caKa KOSSUTH 8.20: Társalgó 9.44: Tündér — A. A. Milne gyermekversei zenével ro.m: Diák félóra 10.^5: Éneklő Ifjúság 10.50: Zenekari muzsika 11.30: Ádámcsutka — Mykolas Slupkis regénye — 14. 1230: Ki nyer ma? 13.45: Kaez. Aladár saját műveiből <-4 feldolgozásaiból játszik cimbalmon 13.00: A Rádió Dalszínháza — Offenbach: A 1»6-os szám —egy felvonósós daljáték 14.10: Magyarán szólva — Nyelvőrködőn 14.21: Orvosi tanácsok 14.30: Dzsess/melódiák 13.00: Élő világirodalom, Svájc — 2. 1*5.17: Fél óra népzene 15.47: Armando Travaloti filmzenéiből 16.05: Kérhetek valamit? 17.00: 17 j rn ova sva 17.30: Mozart: Hat német tánc. K. 600 17.45: A szabó család 19.15: KiliU* 20,(M): Archívumok mélyéről 21.16: Albert István népi zenekarának felvételeiből 22.30: Tudomány és gyakorlat 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Az Észt Állami Férfikar Termisz kórus műveket énekel 22.52: Kína kingitől! — 2. 23.02: Nagy mesterek— világhírű előadóművészek 0.10: Himnusz o.15: — 4.20: Éjfél után PETŐFI 8.08: Slágermúzeum 8.50: Tíz perc külpolitika — (ism.) 9.05: Napközben — zenén délelőtt 12.10: Filmzene fúvószenekarok tolmácsolásiban 12.30: A Magyar Rádió népi zenekara játszák 13.05: Popzene stoncoban 14.00: Perencz Anikó oboázik 14.15: Sanzonok 14.40: Zeneiskolásoknak — zeneiskolások muzsikálnak 15.05: Breitner János táncdalaiból 13.20: Könyvről könyvért 15.30: Csúcsforgalom 17.30: Kamasz,panasz 18.30: Gramofonalbum 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Az élő népdal! — (ism.) 20.10: Hagyományok, szokások itt és ott... — 1. 20.30: Daróci Bárdos Tamás népzenei feldolgozásaiból 21.05: Magyar anekdotakincs — hazai anekdota.Sz* könyvekből válogatás — 17. 21.35: Osváth Júlia és Szabó Miklós operettfelvételeiből 22.00: Könnyűzenei hangverseny a berhidai és penemartoni földrengés idős károsultjai javára 23.29: Nóta muzsika 23.50: — 0.13: Barbara Thompson d.sess e együttes o játszik 0.15: Éjfél után . . . 3. MITSOR .9.05: A kiállító terímek programjából 9.00: Tokos Zoltán (gitár) hangversenye 10.40: A lágerek Olaszországból 11.21: Purcell: A tündérkirálynő — hangversenyopera 13.05: Világhírlap 13.20: Romanu muzsika 14.22: Joseph Rouleau operaáriáJoait énekel 14.52: Zenekari muzsika 15.30: Labirintus 15.45: Muzsika gyerekeknek 16.00: Európai Kulturális Fórum 1985 — Toruk Köztársaság 16.15: A Lipcsei Gewandhaus zenekara játszik 17.00: Iskolai radió 17.30: A 43. utca — részletek: Warren zenés játékából 17.39: Bemutatjuk új felvételeinket 16.30: Na matemjem jeziku — a Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 13.05: in der Mutter.vonacho — a Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.35: Muzsikáló természet 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termét Közben: Kb. 20.25: Minden létező valami jel 21.30: A Londoni Számionikus Zenekar jaisz Lk 22.10: Operakórusok 22.30: Perspektívák