Délmagyarország, 1987. március (77. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-25 / 71. szám
8 Fogadó az M7-es mentén FÓRUM A VÁROSI TANÁCS ELNÖKÉVEL Csütörtökön, március 26- án délután 5 órkor az 1. számú lakóterület pártvezetősége és a belvárosi nyugdíjasklub közös szervezésében várospolitikai fórumot rendez. Vitaindítót és beszámolót tart Papp Gyula, a városi tanács elnöke. A tanácskozás színhelye: Victor Hugo utca 5. TAVASZI HANGVERSENY A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tavaszi hangversenyt rendez holnap, csütörtökön este fél 8-kor a Tisza Szálló hangversenytermében. A koncertet Szendrei János főigazgató nyitja meg. Közreműködik a főiskola vegyes kara Krouter Vilmosné vezetésével, Maczelka Noémi és Kemény Erzsébet (zongora), Matusovits Edit és Egri László (ének), Mészáros Emma (continuo), valamint a főiskola Zenekara. Vezényel Monoki Lajos. A műsoron többek között Bach, Lassus, Palestrina és Kodály művei szerepelnek. KÖRNYEZETVÉDELMI ÜLÉS A Hazafias Népfront Csongrád megyei környezetvédelmi bizottsága tegnap, kedden megtartott ülésén tájékoztató hangzott el az MSZMP KB 1986. július 15-i, a környezet- és természetvédelem helyzetéről, a társadalmi támogatásáról szóló határozatáról, a határozatból adódó népfrontmozgalmi feladatokról. Ezt követően az idei év munkatervét vitatták meg a bizottság tagjai. SZEGEDI SZÁJSEBÉSZ FIRENZÉBEN A San Francisco-i mikrosebészeti kutatóintézet kezdeményezésére Firenzében, első ízben ülnek össze az e tudományággal foglalkozó kutató-gyakorló orvosok. Magyarországot Hampel György, a Szegedi Kórház Rendelőintézet szájsebésze képviseli. A nemzetközi munkaértekezleten a mikrosebészet legújabb technikai lehetőségeiről és azok alkalmazási területeiről lesz szó, a szegedi orvos a Maxillo-faciális téma előadója. A kurzus március 23- tól 31 ig tart. ÜLÉSEZETT A NÉPFRONT KISTELEKI ELNÖKSÉGE A Hazafias Népfront kisteleki elnöksége megtartotta soros ülését. A testület és a városi jogú nagyközség vonzáskörzetében levő községek népfrontvezetőit Antalffy György országgyűlési képviselő tájékoztatta tevékenységéről, valamint a Parlament munkájáról. Felszólalt Ocskó Imre, Kistelek megyei tanács tagja is. Javasolták, hogy a jövőben a népfrontbizottságok szervezzenek olyan közéleti fórumokat, rétegtalálkozókat, ahol lehetőség adódik közvetlen eszmecserére az országgyűlési képviselő és a megyei tanácstagok között a lakosságot érintő fontos közügyekről. A BÉRTÖMEGGAZDÁLKODÁSRÓL Ma, szerdán délután fél háromkor a Technika Házában a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület kenderipari szakosztálya rendez előadást. A téma: A bértömeg-gazdálkodásban rejlő lehetőségek kihasználásának módszerei. Az előadó: Geiger Tiborné, az Ipari Minisztérium főmunkatársa. A FInN népfőiskoláról A finn népfőiskolák története, fejlődése és helyzete címmel Aarne Laurila, a finn kulturális vegyes bizottság elnöke tart előadást ma, szerdán délután fél 3 órai kezdettel a Kárász u. l. sz. alatti TIT-klubban. NYILVÁNOS BETEGBEMUTATÓ Nyilvános betegbemutató lesz pénteken este 7 órakor az I. Számú Belgyógyászati Klinika tantermében az érdeklődő orvosok részére. monodráma-BEMUTATÓ Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból című művéből készült monodrámával vendégeskedik Szegeden a Kecskeméti Katona József Színház művészeiből alakult FMD-színház: ma, szerdán este 9 órai kezdettel Kovács Gyula főszereplésével, Mózes István rendezésében a JATE 5-ös menzájának épületében (Lenin krt. 103.) mutatják be a darabot az érdeklődőknek. Az M7-es autópálya jobb sávjának 52-es kilométerénél, a Velencei-tó és környéke Afész beruházásában, mintegy 25 millió forintos költséggel elkészült a Sztráda fogadó. A március 18-án megnyílt létesítmény különlegessége, hogy a gyorsbüfé és a két éttermen kívül az emeleten 11 két- és háromágyas szoba is várja a vendégeket Változik a Hallom a szőregi ABC-ben, amint az egyik eladó kislány szól a másiknak: „A Rádóban láttam..." Megüti a fülem, mert az én nyelvérzékem szerint úgy helyes, hogy a Rádónál láttam... A tizenéves kislány nem tudja, hogy a tavaly felújított, több mint százéves Rádó vendéglő névadója hajdan élő személy volt, Pákáski Hadován (1892—1975), s az ő becenevén lett a szőregiek ajkán a kocsma neve: Rádó. Dicséretes, hogy a tulajdonos áfész újra ezen a hagyományos néven nyitotta meg a nagy múltú vendéglőt. S most a név új élete tanulságos nyelvi megfigyelésre nyújt alkalmat. Amint elhomályosult a névadó, s vált személynévből pusztán intézménynévvé a Rádó, úgy változott meg az új nemzedék tudatában és nyelvszemléletében ösztönösen a ragozása. Korábban, kivált míg Rádó bácsi élt, senki nem mondhatta, ha a kocsmájában múlatta az időt, hogy a Rádóban. iddogál, csak azt, a Rádóndi. Hasonló nyelvváltozás megy vég nyelv be bizonyos fajta helyneveinkben is. Hajdan, amikor még határrész volt Ásotthalom vagy Mórahalom, helyhatározós alakja így szólt: Ásotthalmán, Mórahalmáa, Ásotthalmára, Mórahalmára. Inczefi Géza Szeged környékének földrajzi nevei (1960) című dolgozatában 1733-ból idézi a levéltári adatot: Móra Halmán. Mióta a tanyaközpontokból önálló község lett, észrevétlenül megváltoztak a tagok: most Ásotthalmon, Mórahalmon vagyunk; Ásotthalomra, Mórahalomra megyünk, így tükrözi a nyelv többnyire észrevehetetlen — s így csak kivételesen tetten érhető — változása a gazdasági, társadalmi élet változásait. De van, amikor csak az analógia, a hasonlóság nagyon erős nyelvi törvénye kezdi ki a hagyományos alakot. A minap a Délmagyarország első oldalán, címben olvashattuk a Mihálytelken alakot. A helyi nyelvérzék szerint a Városhoz tartozó kis település (amelynek hivatalos és teljes neve egyébként Szentmihálytelek) ragozott alakjában is megőrzi valamennyi magánhangzóját, akár Kistelek, tehát helyesen Szentmihályteleken (köznapi beszédben Mihályteleken), ahogy Kisteleken is (nem pedig Kistelken); szentmihályteleki (ahogyan Alsóváros szélső utcájának a neve is helyesen Szentmihályteleki utca). Miben különbözik ez az utolsó nyelvi változás az előbbi kettőtől, a Rádóétól és Mórahalométól? Abban, hogy ennek nincs elégséges társadalomtörténeti alapja, pusztán a hasonlóság alapján jött létre. A Horger Antaltól fölismert úgynevezett kétnyiltszótagos törvény szerint nyelvünkben igen gyakran kiesik a ragozott szó testéből a második magánhangzó: gyomor ^ gyomra; korom *v, kormos; telek ^ telkes, telki (járat) stb. Ennek az analógiájára keletkezett — helytelenül — a mihálytelki, Mihálytelken alak is. Ezt tehát kerülnünk kell, nem szabad hagynunk terjeszkedését. Az Ásotthalmon, Mórahalmon alak uralomra jutását nincs okunk hibáztatni. S bár személy szerint sajnálom, bele kell törődnünk a Rádóhoz, Rádóndi nekem még természetes alak helyett a Rádóba, Rádóban, használatába is. Péter László Hűvös reggel, enyhe délután Várható időjárás az ország területén ma estig: az északi megyékben gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és néhol gyenge eső, zápor is előfordulhat, másutt többnyire derült, napos idő lesz. Időnként megélénkül a déli, délnyugati szél. Országszerte erősödik a nappali felmelegedés. A hőmérséklet reggel —2 és plusz 3 fok, a kora délutáni órákban 12 és 17 fok között alakul. SZEKSZEPILKONCERT A Szekszepil együttes koncertjét rendezik meg a régi Délép-szállóban levő JATE-kollégium Alternatív zenei klubjában ma, szerdán este 7 órai kezdettel. FILMVETÍTÉS NYUGDÍJASOKNAK A Kisapák és nyugdíjasok című szovjet filmet vetítik ma, szerdán délután 5 órai kezdettel a Juhász Gyula Művelődési Központ Dugonics moziban (Kossuth L. sgt. 52.) levő nyugdíjasklubjában. V1" . L. . . r. ,1" J... i .1.111" Ártalom» Nővér, tehet, hogy a végén megbolondulok — mondja a pszichiáter. —• Időnként az a kényver, képzetem támad, hogy hozzám egyetlen normális beteg nem jön. ÜGYFÉLFOGADÁS AZ IKV-NÁL Március 16-tól megváltozott rend szerint fogadják az ügyfeleket az IKV házkezelési és üzemeltetési osztályán, a négy házkezelőségen, illetve a vállalati központban. A változás lényege: csütörtökönként hosszabb ideig, általában este fél hétig lehet felkeresni az IKV ügyfélfogadóit. TUDOMÁNYOS ÜLÉS A Magyar Gyógyszerészeti Társaság Csongrád megyei szervezete és a SZOTE Gyógyszerésztudományi Kara tudományos ülést szervez holnap, csütörtökön délután 4 órai kezdettel a kar Eötvös utca 6. szám alatti előadótermében. Lipcsey Attila egyetemi tanár Depressziók és antidepresszánsok, modern terápiás lehetőségek címmel, Temesváry Beáta egyetemi adjunktus Gyógyszerek által előidézett suicidium címmel tart előadást. NYUGDÍJASOK KI MIT TUD JA Holnap, csütörtökön délután 4 órakor a November 7. Művelődési Házban rendezik meg a nyugdíjasok Ki mit tud?-ját. A most második alkalommal megrendezésre kerülő vetélkedésben verseket, magyar nótákat és kabaréjeleneteket hallhatnak az érdeklődők. MOZGÁSSÉRÜLTEKNEK A Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete szegedi klubjában (Petőfi Sándor sugárút 75. szám) ma, szerdán este fél 6 órai kezdettel a Titokban Hongkongban című francia filmet vetítik. Szerda, 1987. március 25 MEGJÖTTEK A GÓLYÁK Megérkeztek téli szálláshelyükről a gólyák előhírnökei Zalába. Az első, hosszú útról megtért madarakat Alsópáhokon és Pókaszepetk községben figyelték meg. Az időjárás késleltette a vándormadarak vonulását, így a gólyák is körülbelül tíz napot késtek, de most már élénkülő madármozgás tapasztalható mindenütt, így a Kis-Balaton környékén is. Délről észak felé tartanak a cankók, s a természetvédelmi felügyelők darvakat is láttak. A nálunk telelő vetési ludak viszont még nem szedelőzködnek, úgy látszik, nem bíznak az időjárás tartósan enyhébbre fordulásában. VIDEOMOZI A megszegett eskü című hongkongi karatefilmet vetítik holnap, csütörtökön este 7 órakor az Ásotthalmi Petőfi Sándor Művelődési Ház videomozijában. MICIMACKÓ KUCKÓJA Az ifjúsági ház Micimackó kuckója című, ma, szerdán délután 5 órai kezdettel megrendezendő gyermekfoglalkozásán a mókussal ismerkedhetnek a résztvevő kicsinyek. A reflexológiáról Ezzel a címmel Jó Lajos, természetgyógyász előadását hallhatják az érdeklődők holnap, csütörtökön este 6 órakor az odesszavárosi klubban (Szolgáltató sor 3.). Az Országos Anyag- és Árhivatal közleménye A forint árfolyamának módosításával összefüggő intézkedések keretében egyes energiahordozók termelői ára március 25-től megváltozik. A fűtőolaj, a gadron, a kerozin, a vegyipari benzin, a propán-bután gáz, az energetikai földgáz, a villamos energia és a hőenergia termelői ára 8 százalékkal, a gázolaj és a tüzelőolaj termelői ára 4 százalékkal emelkedik. Mivel a gázolaj közületi és fogyasztói forgalma azonos áron történik, a dízel üzemű gépjárművekhez felhasználásra kerülő gázolaj ára literenként 40 fillérrel (9,30 Ft,literről 9,70 Ft/literre) emelkedik. A többi energiahordozó (valamennyi tüzelőanyag és energiaszolgáltatás) fogyasztói ára nem változik. (MTI) Művelődési központok híradója „Szándékunk szerint negyedévenként jelentkezünk az MMK Híradóval, hogy tájékoztassunk a közművelődést érintő aktuális eseményekről, pályázatokról, rendezvényekről, hogy informáljunk intézményünkben rendezett vagy megrendezendő képzési formákról, tanfolyamokról, bemutatókról, minősítésekről” — ezzel a beköszöntővel indul a Csongrád Megyei Tanács Művelődési Központjának új kiadványa, az MMK Híradó, amely alighanem jelentős esemény szűkebb pátriánk közművelődési életében. A közművelődés szakemberei között régi, és időről időre újrafogalmazott igény, hogy nagyobb mélységben — „keresztmetszetben" — tájékozódjanak minden olyan eseményről, amely eredendően kollektív természetű munkájukban valamennyiüket érintheti. Az MMK Híradó, a megyei művelődési központ periodikájának most megjelent első száma, amely bevallottan kísérleti jellegű, részint már megrendezett eseményekről (általános művelődési központok igazgatóinak tanfolyama, éneklő is, jóság, hangverseny a könyvtárban, rendezvények stb.) számol be, részint beharangoz olyan nagy fontosságú eseményeket, rendezvényeket, mint a közművelődésben mind nélkülözhetetlenebb számítástechnika új tanfolyama, az országos népművészeti pályázat, vagy az amatőrmozgalom különböző rendezvényei. Az MMK Híradóban olvashatunk olyan újdonságokról is, amelyek az ifjúsági klubmozgalmat, a honismereti munkát, a mentálhigiénét, és a közművelődési szolgáltatásokat érintik. DÉLMAGYARORSZÁG \ Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi iizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István F<őszerke*/.tü*helyettes: Szavay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztése# e* kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztársaság útja lt). Sajtolta/ (.7tv. — Telefon: ií bit. — A lapot nyomja, Szegedi Nyomda, Szeged, Kajrsy-Zsilinsky utca 28. t-726. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy Hónapra 44 forint — i&sN ; 0144—x