Délmagyarország, 1989. augusztus (79. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-08 / 185. szám
4 Vékony jégen. Mifelénk évtizedekig az volt a szokás, hogy a Szovjetunióról csak jót, vagy semmit. Aki eltért ettől az aranyszabálytól, az hamar megütötte a bokáját, így éltünk, éldegéltünk, mígnem egyszer csak megfordult a szél, mert megjött Gorbacsov. Hatalomra jutása jelentéktelen elődje halálával vált lehetségessé, s egyáltalán nem ígérte azokat a robbanásszerű változásokat, amelyek bekövetkeztek. Jobb időkben, beérkezett tudósok buzgó merengésbe foghatnak majd, vajon Gorbacsov okozta-e ezeket a rendkívüli időket, vagy ezek lökték őt az egekbe? Netán megegyezhetnek a döntetlenben is, ám akkor mivégre a tudomány? Hacsak nem azért, hogy tudós értetlenséggel meresztgessük szemünk e nem ilyennek várt világra. Hiszen mi történik a Szovjetunióban? Hová tűnt e hatalmas Birodalom akárcsak tegnap is megszokott rendje és nyugalma? Hová munkásai és parasztjai évezredes türelme, nélkülözést szokott lakóinak bizakodása? A tengernyi együttélő embercsoport megszokott összetartása hirtelen elenyészett, szinte a szemünk előtt telt be a végzetes pohár, s ma már tömegek ébrednek úgy, hogy elviselhetetlennek tudják a tegnapot! Amikor három éve, egy áprilisi éjszakán Csernobil iszonyú fényei megjelentek a világtörténelemben, a szovjet propaganda csiszolt gépezete megszokott mozdulatokkal körbefonta azt. Hetekre eltüntette, megette, lenyelte, mint pók a zsákmányát. Ám a bűvészek keserű tanulsága, hogy minden erőit az alvilágnak ők sem uralják. Csernobil után a katasztrófák és már-már magyarázhatatlan tragédiák sorozata következett, hajók és tengeralattjárók elsüllyedése, vonatok összeütközése, sőt éjszakai fölrobbanása, földrengések és kínzó természeti csapások. Ezek az események azonban nem önmagukban jelentkeztek csupán. Inkább afféle kísérőnek számítanak, mellékalakok ők egy nálunknál hatalmasabb drámában. Afgán háború, halottak és sebesültek tízezrei, fiatal, életre indulók körében pusztító értelmetlenség, üzbég maffia, rémkirályok börtönei, örmény-azerbajdzsán háborúskodás évei, halottak százai, elüszkösödő vidékek, a bejrúti kísértet derengése, Hitler—Sztálin eltitkolt, tagadott egyezsége révén szerzett népek és fél évszázad utáni lázadások, az egészségügy elképesztő viszonyai; az értelmetlen túlfegyverkezés megpróbáltatásai; utak, közlekedés; emberi érintkezések — reménytelen lemaradás a század végi követelményektől. S mindenek fölött a legfájóbb kétely robbanásként terjedő gyötrelme: ha semmi sem úgy igaz, mint hirdették nekünk, ha hiába véreztünk? Ez az ember szépen mosolyog, de a fogai vasból vannak! Az agg Gromiko mondta volna ezt a híressé vált mondatot, híresztelések szerint távoli rokona, Gorbacsov főtitkárrá választásakor. Az imént címlistaként említett problémajegyzék olvastán hihető, hogy a megnyerő mosolyra ugyanúgy szüksége van Gorbacsovnak, mint a vasfogakra Rendkívüli képességeiről mindenki meggyőződhetett, akinek módjában állott találkozni, tárgyalni vele. Külföldi lapok és olvasóik előtt tán elismertebb vezető, mint otthoni népei körében. Pártfőtitkár, államfő, legfőbb katonai parancsnok s ki tudhatja, milyen fontos titulusai vannak még. Innen mit élünk, a birodalom nyugati pereméről tekintve legfőbb tulajdonsága a reformok iránti vonzalma, annak fölismerése, hogy így tovább nem megy, még erőltetetten sem. Ám van-e elegendő támasza a mintegy húszmilliósra becsült új osztály, hatalmi csoportosulás, a közép- és fölső vezetőből szerveződött fonadék halálos szorításából kitörni? Megfordítani a kis kelet-európai szövetségesek eliszaposodott családi-királyi-szocializmusait? Képes lesz-e az egyre kemé (Zs. Medvegyev Gorbacsov-könyvéről) úyebb követeléseket támasztó, feszült légkörben dolgozó hazai munkástömegek féken tartására? Most győzött a bányászsztrájk százezres tömegei fölött, de mit tesz, ha holnap a vasutasok, vagy akárkik, mások rúgják föl az elvárt megértés szabályzatát? Alkalmas-e bárki is vöröslő indulatok fényénél irányítani a fenyegető tűzgolyókat? Kérdések, melyek kérés nélkül is dörömbölnek. Most egy könyv jelent meg Angliában élő orosz szerzőtől, amely segíthet válaszolni. Tartok tőle, ezt a könyvet egész Kelet-Európában mi, magyarok olvashatjuk először. (Láng Kiadó, 1989.) Tráser László Szemenszedett igazság „Ha valóban meg akarjuk menteni az európai filmet, harcolni kell olyan törvényért, amely előírja, hogy a televízió 60 százalékában a mi filmjeinket játssza. Én azt is szorgalmazom, hogy a filmet engedjék be az iskolákba, hogy legalább az emlékezetben maradjon meg egy eltűnőben lévő művészeti ág, melyet naponta rombol és manipulál a televízió.” Ettore Scola filmrendező „Amikor a televízió még nem volt föltalálva, az embereknek nem is volt rá szükségük." Részlet egy iskolai dolgozatból „Nem vagyok szenvedélyes szerető. Azt tartom, hogy a szív hűséges, a szex nem." , Alberto Moravia író * „Ha az emberek csak okos dolgokat mondanának, egyesek a szájukat sem tudnák kinyitni.” ^ 1 A Poncél publicista „B. azért nősült meg, mert az agglegényeimhez már nem volt elég ereje."1 Egy válóperes ügyvéd szövege „A hölgy annyira vigyáz az erkölcseire, hogy ha este 10-ig nem jut ágyhoz, hazamegy." Francois Sagan feljegyzése Közhírré tétetik Jens C. Holstein nagyvállalkozó az alábbi hirdetés közzétételére kérte a Daily News című lapot: „Ezúton tudatom barátaimmal és ellenségeimmel, hogy fiam, Cecil június közepe óta itthon tölti iskolai vakációját. Ezt követően, hamarosan visszatér Európába. Amíg nálunk tartózkodik, narancsszínű Porsche kocsinkkal közlekedik. Ha ez az autó valamelyik éjszakai lokál, vagy bármely kétes hírű szórakozóhely közelében parkol, kérem úgy tekinteni, hogy az inkriminált helyen a fiam tartózkodik, és nem pedig én." Nevelő szándékú ítélet Az igazságszolgáltatás új útját nyitotta meg az egyik kaliforniai bíróság, amikor ítéletet hirdetett egy fiatal autóelkötő ügyében. Azazhogy, legyünk pontosak, nem is új ez az út, inkább csak elfeledett. McCarty bíró ugyanis nevelő szándékkal rótta ki a penitenciát. „úgy, ahogy Mark Twain még bizonyára gyermekkori emlékként megírhatta volna" — szögezte le a Star című magazin. Az ítélet úgy hangzott, hogy a vádlottnak nyomban a bírósági aktus lezárulása után be kell vonulnia egy irodába, és ott tízezerszer le kell írnia a következő mondatot: „Ami nem az enyém, azt nem viszem el." A büntetés végrehajtásának időtartamáról nem szól a cikk. Azt viszont a bíró is megtudta, hogy a szankció nem egészen tökéletes, és kiváltképpen nem elrettentő. A házi feladat befejezése után, a szabadulás során ugyanis eltűnt a toll. HÁZASSÁG Családi Fodor János és Balogh Gizella. Boldizsár József és Dimovics Erika. Miklós Zoltán és Ambrus Zsuzsanna. Zsembery Antal Gyula és Sebők Éva. Fehérvári István és Richter Eszter. Szabó József Zoltán és Szabó Erzsébet. Kis János József és Szabó Ilona Katalin. Balogh László és Kiss Magdolna Eszter, Adok György és Kelemen Zsuzsanna, Martonosi Csaba István és Varga Edit, Veszelovszki Mihály és Gyuris Anikó, Némák Zoltán és Kispál Gyöngyi, Klippel Zsolt Tamás és Beöthy Ágnes Edit, Lénárd Tibor és Delley Piroska. Batár Imre és Nádházi Brigitta Ibolya. Sebők László és Szántó Piroska. Tóth József és Garamvölgyi Éva. Sántha György és Nemcsók Ildikó. Zelei László és dr Vanger Márta Emerencia. Kiss János és Budai Anita Valéria. Szombati András és Káté Andrea. Sándor Mátyás és Bátor Rozália, Szabó Zoltán és Gyuris Magdolna. Varga Tibor és Nagy Ilona házasságot kötöttek SZÜLETÉSEK Deák István Zsoltnak és Kovács Ilonának Tímea. Ambrus Istvánnak és Bosnyák Csillának Csilla. Rácz Lajos Péternek és Vura Annamáriának Annamária. Sebők Andrásnak és Pálvölgyi Máriának András. Király Imre Lajosnak és Komlósi Évának Linda Petra, Orbán Lajos Jánosnak és Masa Máriának Petra Mária, Edelényi Tibornak és Csasztván Anna Ágnesnek Judit, Mihály József Miklósnak és Kovács Viktória Katalinnak Szilvia Katalin. Laczkó Lászlónak és Berta Veronikának Balázs, Baai Józsefnek és Bischof Erzsébetnek Attila. Gombos Pálnak és Bárkányi Máriának Zoltán. Marsi Sándor Pálnak és Henyecz Tündének Dániel Patrik, Pesti Zoltánnak és Németh Éva Annának Krisztián. Varga Lászlónak és Kisguczi Anikónak Adám. Kovács Jánosnak és dr Búvár Irénnek Márta, Megyesi Lászlónak és Miklós Zsuzsannának Szabina. Megyesi Lászlónak és Miklós Zsuzsannának Diána. Samu Jánosnak és Berta Matild Erzsébetnek János. Sági Józsefnek és Nagy Erzsébetnek József. Kocsis Ferencnek és Babarczi Magdolnának Máté. Monostori Dávid Tibornak és Szél Máriának Tibor. Juhász Istvánnak és Kálmán Juliannának Alexandra, Szűcs Lászlónak események és Hódi Máriának Krisztina, Keszei János Lajosnak és Bálint Mária Katalinnak Kitti, Bata Tibornak és Kovács Piroskának Tibor György, Ördög Miklósnak és Márki Zsuzsannának Csilla Réka, Szekeres Miklósnak és Kiss Máriának Miklós Gábor, Kovács Lászlónak és Savanya Ildikónak Alexandra, Sákovics Józsefnek és Takács Mária Évának Eszter, Szűcs József Imrének és Papp Aranka Máriának Gábor, Tóth Attila Andrásnak és Sas Valériának Zsanett Valéria, Konyán Csabának és Varga Juditnak Bettina Judit, Eperjesi Zoltánnak és Krizsán Eszternek Nikolett, Nyankó Lászlónak és Mityók Mária Magdolnának Mónika, Fiskovics Gábornak és Szilágyi Gabriellának Dávid, Zsemben Zoltánnak és Gurdics Erzsébetnek Krisztina, Fodor Istvánnak és Szabó Zsuzsannának Tamás, dr Lázár Istvánnak és Hegedűs Hajnalkának Bence, Bitó Jánosnak és Kovács Klára Etelkának Dávid, Tóth Jánosnak és Solymosi Gabriella Máriának Alexandra, Kóti Jánosnak és Szokolay Klára Erzsébetnek Ferenc János, Biharvári Zoltán Józsefnek és Prolok Ágotának Réka, Balázs Tibornak és Alscher Andrea Editnek Roland Tibor, Tóth Imrének és Papp Évának Csaba. Ferenczi Ferencnek és Zsoldi Krisztinának András. Kosztolányi Józsefnek és dr Barna Ilonának Máté. Szanka Istvánnak és Jenei Magdolnának Bálint, dr Deák Dezső Tibornak és dr Kóbor Évának Bálint, Jávor Lászlónak és Sziráczki Tündének Dávid, Barsi Ferencnek és Samu Andrea Csillának Ádám, Ónozó Jánosnak és Kokavecz Mártának Kitti, Dajka Sándor Józsefnek és Keresztes Juliannának Tünde Julianna, Takács Andrásnak és Farkas Máriának András, Mosoni Attilának és Hajnal Erikának Ádám, Géczi Bélának és Ballagi Katalinnak Roland Béla, Mészáros Zsoltnak és Bálint Erikának Attila János, Fleisz János Péternek és Kolozsvári Erzsébetnek András Zoltán, Greksa Róbertnek és Hangya Évának Szabina, Papp Imrének és Szűcs Klárának Róbert, Papp Imrének és Szűcs Klárának Tibor, Szekeres Istvánnak és Jámbor Editnek István Attila, Nenádor Mihálynak és Makádi Mana Magdolnának Dorottya Annamária, Csányi Ferenc Mihálynak és Lakatos Gabriellának Dániel, Bartalos István Andrásnak és Veres Gizellának Anett Bianka, Boros Istvánnak és Kiss Erzsébetnek István. Kopasz Istvánnak és Szincsok Éva Ildikónak Zsófia. Vékony Dávidnak és Ruskó-Hunyadi Évának Katalin. Szekeres Istvánnak és Bárkányi Máriának Tamás, Jáger Tamás Zsoltnak és Viski Máriának Bence. Kurgyis Péternek és Mucsi Anikónak Eszter, Talpai Sándornak és Ressely Mária Évának Mária Rozália, Pomázi Zoltánnak és Tóth Juditnak Zoltán. Faragó Lászlónak és Kuris Piroskának Tamás, dr Ferdinándy Zsoltnak és dr Horváth Emese Beatrixnek Tünde. Márta Lászlónak és Lajos Katalinnak László. Budai Lászlónak és Batik Ilonának László. Búza Józsefnek és Rózsa Ilonának József Márk. Medovárszki Mátyásnak és Medve Katalinnak Kata Dóra. Vidács Tibornak és Kovács Évának Melinda Emese. Patai Lajosnak és Horváth Györgyinek Györgyi. Szúnyog Mátyásnak és Engi Ilonának Károly. Csővári Lászlónak és Domonyi Györgyinek László nevű gyermeke született HALÁLOZÁS Kónya Károlyné Ferenczi Anna. Nagy István. Szél Józsefné Fekete Etel. Kovács Antal. Hannel Istvánná Nagy Csilla Pálma. Józsvai István. Haraszti József. Csányi Ferenc. Gémes Józsefné Bakos Julianna.Jeszenszki Károly, Lábdi Julianna. Majda József. Papp Józsefné Márta Izabella. Szelezsán Péterné Sípos Zsófia. Keller Pálné Buknicz Ilona. Kapás Istvánná Foki Margit, Sarnyai István. Dudás János, Jójárt József. Sposzta Lajosné Fehér Erzsébet. Almási Sándor. Pósa István, Lakatos Tóth Sándor, Hargai Mihályné Ligetvári Ilona Magdolna, Bakai István, Rácz Gáborné Kovács Rózsa, dr Korányi Elemér Bálintné Lamberg Rózsa, dr Hámori Géza, Takó Ferencné Kovács Franciska, Sziráki Lajosné Szabó Ilona, Jójárt Sándor, Müller Jánosné Fortenbacher Teréz, Nagy Ernő, Hajnal Sándorné Kovács Anna, dr. Maróti Lászlóné Kerényi Gizella, Csányi Gyula Zsigmond, Varga Ferenc, Darázs János, Holl Józsefné Kindtner Terézia, Peták Mihály, Pesti Sándor, Hódosy Imre Tamás, Borka Sámuel, Szlaboda László, Kraut Mátyásné Tavaszi Erzsébet meghaltak 1989. augusztus 8., kedd 1989. AUGUSZTUS 8., KEDD - NÉVNAP: LÁSZLÓ A Nap kel 5 óra 30 perckor, és nyugszik 20 óra 10 perckor. A Hold kel 12 óra 45 perckor, és nyugszik 22 óra 19 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása hétfőn Szegednél plusz 226 cm (évadó), 21,2 X. SZÁZ ÉVE született Lányi Viktor (1889-1962) zeneszerző, író és műfordító, Lányi Ernő zeneszerző fia 1910-től a Pesti Hírlap és a Nyugat elismert zenekritikusa volt Több mint félszáz operaszöveget fordított magyarra Saját művei daljátékok, sanzonok, dalok, többek közt Csokonai, Petőfi, Babits, Móra Ferenc verseire. MOZIK Korzó: délelőtt 10 órakor: A hekus (színes, m . amerikai krimi, IV. helyár): délután 1, háromnegyed 6 és este 8 órakor Amerikába jöttem (színes, m. b. amerikai film, IV helyár) délután fél 4 órakor A szakadék (magyar film). Fáklya: délután fél 3 órakor Hófehér és rózsapiros (színes, NDK mesefilm), háromnegyed 5 és 7 órakor: A legényanya (színes, magyar film, III. helyár!). Belvárosi: délután 3. negyed 6 és fél 8 órakor A hekus (színes mű amerikai film, V helyár!) Kamaraterem: délután 3 órakor: Óz, a csodák csodája (színes, amerikai mesefilm), negyed 6 órakor Tarka történet (szines mesesorozat): este fél 8 órakor A taxisofőr (szines. amerikai film, III. helyárt) Balázs Béla Filmtéka: délután fél 4, fél 6 és fél 8 órakor Betty Blue (szines, francia film III helyár, 18 éven felülieknek) Kertmozi: este 9 órakor A cápa bosszúja (m. b. amerikai film, V helyár 16 éven felülieknek!). Kiskörössy Halászcsárda, videomozi: délután 4 és este 8 órakor Lámpaláz (színes, olasz horrorfilm) Kiskörössy Halászcsárda, kert: este 10 órakor; A kém, aki szeretett engem (színes, angol film, IV. helyár!) Éva presszó: este 8 órakor Szoknyás Faust (szines, ma olasz spanyol film ) ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3 szám (1357-es) Este 8 órától reggel 7 óráig Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: Ma a balesetet szenvedett személyeket az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u 4.) veszi fel. sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a Gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik ÉJSZAKAI ORVOSI: Este fél 6 órától reggel fél 8 óráig a felnőtt lakosság részére Szeged, Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Telefon: 10-100 GYERMEKORVOSI: Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELETEK: Ma, este 7 órától holnap reggel 7 óráig az Újszegedi Gyermekkórház. Odesszai kft 37 Telefon 22-655 FOGORVOSI ÜGYELET: Hétfőtől péntekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged Zöld Su 1-3 Telefon: 14-642 CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS: Hétfőn délután 2 és 5, csütörtökön délelőtt 9 és 12 óra között a Szent Mihály utca 1 szám alatt, telefon 13-740 SOS LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig Telefon 11-000 IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54-773. Minden munkanapon 8 — 16 óráig hívható. Tévé BUDAPESTI. 9.00 Képújság 9.05 Tévétorna nyugdíjasoknak 9 10 A békakirály birodalmában — NDK ismeretterjesztő filmsorozat — 111/1. — A pocsolya — ism. 9.40 Panoráma — Világpolitika percről percre — ism 10 25 Mozgató - Tévétorna mozgáskorlátozottaknak 10 35 Képújság 16 15 Hírek 16 20 Pannon Krónika - A pécsi körzeti stúdió híradó műsora — Dél-dunántúli hírek, információk, események 16 30 Nachrichten — Hírek, német nyelven 16 35 Nasa Obrazovka - Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 17 05 RTV Közönségszolgálat 17 10. Érdekházasságok — Vladimír Nett regényének csehszlovák tévéfilmváltozata - V/2. ilm 18 45 Számadás — Gazdasági negyedóra 19.00 Műsorajánlat 19 05 Reklám 19.10 Esti mese — Mirr-Murr — Nagytakarítás — Magyar bábfilm 19.20 Reklám 19.25 Közlemények — Műsorajánlat 19.30 Híradó 20.00 Reklám 20.05 A világ nélküled - Francia tévéfilmsorozat — VIII/5. rész 21 00 Reklám 21 05 Egy szoknya - egy nadrág — Zenéi kalandozás a divat körül — DÍJKIOSZTÁS 21 35 Budapest Nagydíj, nemzetközi atlétikai verseny - Közvetítés a Népstadionból, felvételről 22 45 Az animacio mesterei — Angol dokumentumfilm-sorozat — Számítógépes grafika 1. 23.15: Híradó 3. BUDAPEST 2. Tv 2 Endrei Judittal és Rózsa Péterrel 17.25 Képújság 17 35 Tv 2 - Benne Reklám — Riportok — Időjárás - Zene - Teledoktor — Orvosi tanácsok — Az autisztikus gyerekek 18 00 Telesport 18 25 Gyerekeknek 1 — Alvin és a mókusok — Amerikai rajzfilmsorozat — 1 Győzzön a legkülönb mókus — 2. A kutyának a mókus a legjobb barátja 18.49 Kérdezz1 Felelek - Egri János műsora 19 00 A bíró — Bolgár film 20.25 Tv 2 Benne. .A peresztrojka mozia" 21.00 Híradó 2. 21 20 Tv 2 21 35 Halló, halló - Angol komédiasorozat - VI/1 22.05 A Gondolkodó arcképcsarnoka - Vallomások Lukács Györgyről — Az utolsó évtized kb. 22 50: Tv 2-Napzárta KÜLFÖLDI TÉVÉADÓK MŰSORÁBÓL BELGRÁDI. 8.10: Műsorismertetés. 8.15: Hírek. 8.20: Tv-naptár. 8.30: Gyermekműsor. 9.00: Nyári program. 14.55: Oktatóműsor. 15.25: Műsorismertetés. 15.40: Ráadás. 16.30: Magyar Híradó. 17.40: Műsorismertetés. 17.45: Hírek. 17.55: Tévénaptár. 18.05: Számok és betűk. 18.25: Tudományos program. 19.10: Időjárás. 19.13: Hírek. 19.18: Rajzfilm. 19.30: Tvnapló 1.19.53: A mai sport. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Giordano Bruno — film. 21.40: Tv-napló II 22.00: Jelzések. 23.00: Hírek. 23.05: Ráadás. 01.05: Hírek. 01.10: Műsorismertetés. SKY 6.30: Üzleti hírek. 7.00: Gyermekeknek. 9.30: Show-műsor. 11.00: Sullivanék — filmsorozat. 1930: Sky-krónika. 12.30: Gondfórum. 13.00: Egy másik világ — amerikai filmsorozat. 13.55: A Skytext oldalai. 14.50: Változó világ - filmsorozat. 15.45: Szeretni — filmsorozat. 16.15: Vígjáték sorozat. 16.45: Rajzfilm. 17.00: Rockshow. 18.00: Eurosport: Világjátékok. 1900: Micsoda hét. 20.00: Díjlovagló EB. 21.00: Golf. 20.00: Motorkerékpáros Grand Prix. 23.00: Atlétikai Mobil Grand Prix. Budapest Nagydíj. 00.00: Világjátékok. SUPER 7.00: Hírek. Időjárás. 8.02: Egyveleg. 15.30: Nino Firetto műsora. 16.30: Kívánságműsor 18.30: Könnyűzenei koncertek 19.30: Vígjátéksorozat. 20.00: Sport. 21 50: Világhíradó. 22.00: Az angol futball-liga. 23.00: Amerikai profi kosárlabda. 00.00: Hírek, időjárás, egyveleg. KOSSUTH 8.20: Hogy tetszik lenni? - nyugdíjasok műsora. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00—11.00: Napközben. 11.00: Népdalok. 11.26: Vetkőzés — Nemes György novellája rádióra alkalmazva. 12.45: Intermikrofon — Zenés szomszédolás. 13.00: Klasszikusok délidőben — Zenekari muzsika. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok — a zajártalomról. 14.30: Dzsesszmelódiák. 15.00: Kapcsoltuk a győri körzeti stúdiót... Határtalanul. 15.20: Archívumunkból — Nagy Izabella nótákat énekel. Farkas Jenő zenekara játszik 15.40: Poggyász - Tudnivalók utazóknak. 16.00: Tizenhat óra — Hírmagazin. 16.10: Szívesen hallgattuk. 17.00: „Kerek istenfája, szép tizenkét ága..." — Az évkör népszokásai Bertalantól Mátéig. 17.45: A Szabó család 19.15: „Sárkényölő" - Emlékezés Raul Wallenbergre. 20.12: Rólunk van szó! 20.15: A tudományok és a tudománypolitika - Szellemi értékeink hasznosítása 7. rész. 20.45: Nótakedvelőknek. 21.45: „Hajszálgyökerek" - A magyar kardvívóiskola alapítója: — Keresztessy József 22.00: Hírvilág. 22.30: Barfark Bálint művészete — V/2. rész. 23.07: Operaest - Ebe Stignanl felvételeiből. PETŐFI 8.05: Kölyökrádió — szünidőben 8.53: Orroló - Mosonyi Aliz meseregénye folytatásokban. 9.05: Népdalkörök énekelnek 9.30: Sportvilág - ami a tegnapi műsorból kimaradt... 9.40-11.00 Rivaldafényben: Sanzonparádé. 11.05: Világoság 11.10: Térkép és útravaló. 11.30: Balatonrádió. 12.10: Verbunkosok, nóták 13.05: Testőrségben — Egészséges életmódról — gyermekeknek. 14.00: Sokféle Szórakoztató irodalmi magazin. 14.50: Könyvről — könyvért (Élő) — Irodalmi rejtvényműsor tíz percben. 15.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót (Élő) - Reményi Eszter gordonkázik, Simon Béla zongorázik. 15.20-17.30: Csúcsforgalom (Élő), közben: Ki a leggyorsabb, ki a legkitartóbb? 16.40: A Magyar Atlétikai Szövetség és a Magyar Rádió tehetségkutató akciója. 17.05-21.00: Nyáridő, benne: 17.05: Csúcsforgalom folytatása. 17.30: Helykereső — Esélyekről, lehetőségekről — fiataloknak. 18.30: Pop-regiszter. 19.05-kb. 19.25: Közvetítés az atlétikai Budapest Nagydíjról és tudósítás a műrepülő EB-ről 19.30: Népzenéről, nótáról — Hagyományápolók nyári táborai. 20.00-20.30: Esti beszélgetés a 21-es stúdióban (Élő) — Vendégek: Faragó Laura, Bojtor Imre és Győre Zoltán. kb. 20.50 — 21.00: Közvetítés az atlétikai Budapest Nagydíjról. 21.05: Falusi detektív - VII Lipatov kisregénye rádióra alkalmazva. 21.40: Ojjerett históriák — XII/ 7. rész. 22.35: Újdonságainkból - magyar könnyűzenei felvételek. 23.15: A dzsessz története — 80/46 rész Dizzy Gillespie felvételei. 23.55-0.14: Michel Legrand zenekara játszik. SZEGED Szentes 66.29 MHz - Szeged 94,9 MHz 1989. augusztus 9., szerda 5.55: Műsorismertetés, hírek, meteorológia, útinform. 6.00: Krónika (Kossuth). 6.15: Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről — az ügyeletek jelentik. 6.30: Hírek, lapszemle (Kossuth). Miről ír a Békés Megyei Népújság, a Petőfi Népe, a Csongrád Megyei Hírlap és a Délmagyarország. 6.45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Krónika (Kossuth), sport. 7.25: Körzeti időjárásjelentés. 7.30: Dél-alföldi hírek, tudósítások, programajánlat. Műsorunk tartalmából: Ahol megszakad a hűtőlánc - Csongrád megye versenysportjáról. - Miért győzött a Demokrata Fórum két játéltja? -25 éve született Vígh Gyula.