Délmagyarország, 1989. október (79. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-21 / 250. szám

1989. október 21., szombat y ! Mi? Hol? Mikor? 1989. OKTÓBER 21. SZOMBAT - NÉVNAP: ORSOLYA A Nap kel 6 óra 11 perckor, nyugszik 16 óra 47 perckor. A Hold kel 22 óra 23 perckor, nyugszik 13 óra 34 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 108 cm (áradó). SZÁZHUSZONÖT ÉVE született Bihari János (1764 — 1827) cigányprímás, zeneszerző, a magyar verbunkos zene kiemelkedő képviselője Állítólag 1822-ben Liszt Ferenc is elismeréssel szólt róla. Lavotta Jánossal és Csermák Antallal a magyar zenei romantika „virtuóz triászát” alkotja BELGRÁD 2. 9 NAGYSZÍNHÁZ 19 órakor Rigoletto (Sajtóbemutató) vasárnap 15 órakor Lear király (Gárdonyi bérlet) kisszínház 11 órakor Olivér (Bérletszünet) 20 órakor Szajré (Bérletszünet). BÁBSZÍNHÁZ Jancsi és Juliska (fél 10 órakor Süni. 11 órakor Hollókirály bérlettel). MOZIK Korzó: szombaton és vasárnap délelőtt 10 órakor: Tőzsdecápák (színes, m. b. amerikai film, IV. helyár!), délután fél 4 órakor A szélhámosnő (magyar film), 1, háromnegyed 6 és 8 órakor Jó reggelt. Vietnam! (színes, m. b. amerikai film V. helyár! Csak 16 éven felülieknek!) Fáklya: szombaton és vasárnap fél 3 órakor: Lolka és Bolka vakációja (színes mesefilm). háromnegyed 5 és 8 órakor: Az utolsó császár I—II (színes francia—olasz film. II. dupla helyár!). Belvárosi: szombaton és vasárnap 3, negyed 6 és fél 8 órakor: Tőzsdecápák (színes, m. b. amerikai film. IV. helyára). Kamaraterem: szombaton és vasárnap 3 órakor: Aranyember (színes magyar film), negyed 6 órakor: Terülj, terülj asztalkám (színes magyar mesesorozat) fél 8 órakor: Hat bagatell (színes magyar film). Balázs Béla Filmtéka: fél 4 fél 6 és fél 8 órakor: szombaton: Obi, Óba, avagy a civilizáció vége (színes lengyel fantasztikus film Csak 16 éven felülieknek!), vasárnap Suttogások és sikolyok (színes svéd film. Csak 16 éven felülieknek!) Kiakórétay halászcsárda­ (video­­mozi): délután 4 és este 8 órakor: Halálos ölelés (színes, m­b. amerikai erotikus film. Csak 18 éven felülieknek!) Dugonics mozi: szombaton és vasár­nap fél 4 és fél 6 órakor: A légy (színes amerikai horrorfilm. V. helyár!). Bálint Sándor Filmszínház: vasárnap 5 és 7 órakor: Amerikai feleség (színes, m. b. olasz film. III. helyár! Csak 18 éven felüliek­nek!). ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓ­GIAI FELVÉTEL: Ma a balesetet szenve­dett személyeket Szegeden az Idegsebé­szeti Klinika (Pécsi u 4.) veszi fel. sebé­szeti és urológiai felvételi ügyeletet a II Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a Gyermekklinika gyer­meksebészeti osztályán történik. VASÁRNAP A balesetet szenvedett személyeket a ll­es kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel Sebészeti felvételi ügyeletet az Idegsebé­szeti Klinika (Pécsi u 4.), urológiai felvételi ügyeletet a k­­is kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a kór­ház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. HÉTVÉGI ORVOSI ÜGYELET: Szeged és Tápé felnőtt lakossága részére (Hu­nyadi J sgt 1, telefon: 10-100) pénteken este 7 órától hétfő reggel 7 óráig HÉTVÉGI ORVOSI ÜGYELET: Szőreg, Tiszasziget, Újszentiván, Deszk, Kübek­­háza községek részére dr. Forgách Klára (Deszk, Felszabadulás u. 51., telefon: 71- 071), lesz az ügyeletes. SZEMÉSZETI ÜGYELET: Szombaton reggel 8—12 óráig a II. Kórház szemészeti rendelésén (Tolbuhin sgt. 57 ). 12 órától hétfő reggel 7 óráig a központi ügyeleti szolgálaton (Hunyadi J. sgt 1.) történik GYERMEKORVOSI: Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermek­­orvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜG­YELETEK: Ma este 8 órától 12 óráig az Újszegedi Gyermekkórház (Odesszai krt. 37., telefon: 22-655, szombaton 12-től hét­fő reggel 8 óráig a Fül-Orr-Gégeklinika (Szeged, Lenin krt 111) Telefon 10-233 a 1265-ös mellék FOGORVOSI ÜGYELET: Hétfőtől pén­tekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Sze­ged, Zöld S. u. 1 -3. Telefon 14-642 S. O. S. LELKISEGÉL­Y-SZOLG­ÁL­AT: Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon 11-000. IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54-773 Minden munkanapon 8-16 óráig hívható. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szombaton reggel 6 órától hétfőn reggel 6 óráig Szőreg, Tiszasziget, Ujszentiván, Deszk, Klárafalva, Kübekháza, területén ügyeletes dr. Tóth Tamás Szeged, József A. sgt. 140/B. Telefon: 23-006. Algyő, Tápé, Petőfitelep és Baktó terüle­tén dr Krajcsovics László Szeged. Göndör sor 23/B, telefon: 27-773. Szeged város egyéb közigazgatási terü­letén dr. Haraszti Péter Szeged, Kossuth L sgt. 55., telefon: 24-601. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. , T . r Teve BUDAPESTI. 8.30. Tévétorna gyerekeknek 8.35. Az élővilág egysége — Amerkai ismeretterjesztő filmsorozat — XV/3. — Bioritmusok - ism. 8.50: Képújság 8.55: Kapkodd a lábad! - Sport, játék, mozgás gyerekeknek 10.25: A korona ékköve — Angol tévéfilm­­sorozat - XIV/8. — A skorpió nap­jai — ism. 11.15 Unser Bildschirm - A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi magazinja 11.45: Képújság 15.35: Képújság 15.40: Ötórai tea az MTV­A stúdiójában 16.00: Betüreklám 16.05: Van benne valami - Barkochba játék 16.50: Pier Paolo Pasolini passiója — Spanyol balettfilm 17.40: Reklám 17.45: Jogi esetek 18.30: Szomszédok - Teleregény - 65. fejezet -­ism 19.05: Reklám 19­10: Esti mese - A nagy ho-ho-ho hor­gász — Nászajándék — Magyar rajzfilm 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Vers mindenkinek - Berda József Elégia 20.10: Kósa Ferenc: A másik ember — Magyar film — (1987) — 11/1. 21.40: Reklám 21.45: Roxinpadon, Kentaur 22.35: Tornász világbajnokság - Női férfi szerenkénti döntő — Közvetítés Stuttgartból, felvételről 23 55: Híradó 3. BUDAPEST 2. Tv 2 Kudlik Júliával és Antal Imrével 14.00 Képújság 14.15: Tv 2 - Benne: Nyelvlecke - Spielt mit! — Német nyelvlecke — XX/7 rész: Obst und Gemüse sind ge­sund - Riportok - Időjárás — Zene - MOVI Krónika 15.00 Szép hangok özöne - Angol film­sorozat 16:27: Tv 2 - Benne 16,35: Kölyökidő — Tizen innen, tizen túl.­ 17 00: Tv 2 - Benne Reklám — Időjárás — Riportok - Zene 18 00: Telesport 18 25 Gyerekeknek! — Hupikék törpikék — Belga rajzfilmsorozat - 1. A törpmágus­­ 2. A palack szelleme 18 49: Tv 2 19.00: Bonyodalmak egy bundás nő körül — Angol bűnügyi film 19­50: Tv 2­­ Benne. 20.00: Rockstúdió 20.40: Tv 2 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv 2 BELGRÁD 2. 9.00: Éjszakai program Ism. 10.00: Gyer­mekműsor. 11.00: Sportprogram. 19.30: Tv-napló. 20.15: Zenei est. 21.50: A kul­túra berkeiből. 22.20: Sportszombat. 22.40: Az Idő képei - kulturális maga­zin. SUPER 7.00: Rajzfilmek gyermekeknek. 11.00: Egyveleg. 15.30: Nagy Völgy. 16.30: Dick Powell színháza. 17.30: Slágerlista. 18.30: Hegyi kerékpározás. 20.30: Bili­árd. 21.30: Paradicsommadár. 23.10: Szökés a D. S. 3-ról. 00.00: Egyveleg. «, TV 5 12.00: Elles, avagy a megtalált távolság - 11/1. 13.15: TV 5-klub. 15.30: Irodalmi műsor. 17.00: Gyors- és gépíróbajnok­­ság. 17.30: Carabine dosszié. 18.00: A világ állatai. 18.30: A szabadság gyer­mekei. 19.00: Ösvények. 19.40: Öregkor — filmsorozat — 1. 22.00: Tv-híradó. 22.30: A forradalom alsószoknyái. 00.00: Komolyzene. VASÁRNAP BUDAPESTI. 8.25: Családi torna 8 30 Kéménymesék — Óvodások film­­műsora 8 55: Thomas és Thomas bácsi — Hol­land kisfilmsorozat — XI/2. 9.25: Cigánykerék 9.55: Játsszunk színházat! — Kádár Kata 10.15: Tűzre, vízre vigyázzatok! — Játé­kos tűzvédelmi vetélkedő 11.15: Hazanéző 12 00: Képújság 15 30: RTV Közönségszolgálat 15.35: Képújság 15.40: Családi vasárnap — Mikor? 16.50: Reklám 16.55: „Egy kis romantika..." — Korda György műsora Balázs Klári közre­működésével a Fővárosi Operett­­színházban 17.40: Telis-tele video — A Televideo ajánlata 17.45: Betüreklám 17.50: A kölcsönkapott Föld­­ XV/3. - Tavak pusztulása KÜLFÖLDI TÉVÉADÓK MŰSORAIBÓL BELGRÁDI. 8.30: Barázdák — faluműsor. 9.20: Hí­rek. 9.30: Gyermekeknek. 11.00: A tudás - vagyon - mezőgazdasági műsor. 12.00: Oktatóműsor. 13.00: Filmsorozat. 13.50: Vasárnap délután. 16.30: Útleírás. 17.05: Játékfilm. 18.45: Animációs soro­zat. 19.10: Tv-Fortuna. 19.30: Tv-napló. 10.00: Drámasorozat. 21.00: Az elége­dettség játékai — francia játékfilm. 22.30: Tv-napló. 22.50: Éjszakai műsor. 8.00: Éjszakai program ism. 10.00: Ma a holnapért - A leírottak visszatérése - játékfilm. 13.00: Sportdélután. 19.30: Tu­dományos ismeretterjesztő-sorozat. 20.45: Tegnap, ma, holnap. 21.00: A kultúra berkeiből. 21.35: Sportszemle. SUPER 7.00: Rajzfilmek. 11.00: Slágerlista. 12.00: Egyveleg. 13.00: Egyházi műsor. 13.30: Egyveleg. 15.30: Rock. 16.30: Bili­árd. 17.30: A világ holnap. 18.00: Üzleti hírek. 18.30: Nemzetközi hírmagazin. 19.00: Honey West — bűnügyi filmsoro­zat. 19.30: Show. 20.00: Slágerlista. 21.00: A mélyben — amerikai film. 22.30: Show. TV 5 15.00: A világ legszebb vasútjai - 4. 16.10: Varieté. 18.00: Állatbarátok maga­zinja. 18.30: Gyermekműsor. 19.00: A római stílus Franciaországban. 19.40: Öregkor - 2. 20.30: Varieté. 22.30: 7-ről 7-re. 23.30: Kulturális műsor. 00.20: Jazz In. KOSSUTH 8.30: Családi tükör. 9.05: Színes népi muzsika. 10.05: Ismét — a javából. 12.30: Az alkalmazkodás határai. 13.00: Klasszikusok délidőben - Zeneparádé. 13.49: Énekeljük együtt! Középhul­lámon: 14.20: Mindennapi Irodalmunk. 14.50: Verdi: Az álarcosbál. 15.00: A világlíra gyöngyszemei. 15.10—15.54: Új Zenei Újság. URH-sávon: 14.20—15.54: Körkapcsolás Bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről — Bp. Hon­­véd —FTC, Veszprém-MTK-VM. 16.00: 168 óra. 17.30: A szülőföld muzsikája. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Hírek — Időjárás — Sport. 18.50: Szemle. 19.15: Remekírók hangszala­gon — Mire megvénülünk. 20.45: Nép­szerű dallamok. 21.05: 225 éve született a „Magyar Orfeusz" — Bihari János élete és munkássága. 21.45: „Hajszál­­gyökerek". 22.10: Sporthíradó. 22.25: Európa hangversenytermeiből. PETŐFI 8.08: Népszerű muzsika - világhírű elő­adók. 8.40: Öt kontinens hét napja. 9.05: Világirodalmi Dekameron. 10.00: Oxi­gén. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Daráló. 13.35: Hangok és vissz­hangok. 14.00—16.55: Magunkat ajánl­juk. 14.00: Hallotta? 14.45: Hetet egy csapásra! 15.05: „Hodl-hodl" - „Karl­­bunl" — Afrikai vadászotthon Balaton­­edericsen. 16.05: Nemcsak zene. 17.05: Újdonságainkból — Külföldi slágerek. 17.30: Túl az Óperencián... — Magyar Színház Dél-Amerikában. 18.30: Sláger­lista. 19.05: A Rádió Dalszínháza — Le­hár Ferenc: A mosoly országa. 21.05: A Rádió Kísérleti Stúdiójának műhelyéből — Hippivilág. 21.36: Szimfonikus dalla­mok. 22.10: Rockzene CD-n. 23.15-0.14: Éjszakai koktél. BARTÓK 8.13: Sztereo beállító. B.19: Új Kompakt­lemezeinkből. 9.00: Mi újság a magyar­­országi operaszínpadokon. 10.00: Hangfelvételek felsőfokon. 11.37: Nagy mesterek kamarazenéjéből. 12.30: Fol­low me! — Angol társalgás középhala­dóknak. 12.45: Kommt ml­l - Alapfokú német társalgás. 13.00: Kívánságműsor szombaton. 14.00: Csajkovszkij-művek. 14.40: Magyar zeneszerzők. 15.05: Le­mezbörze helyett. 16.05: Richard Stra­uss operáiból. 17.04: Budapesti Művé­szeti Hetek — Bemutató. 18.24: Nagy­apám Richard Wagner és dédapám Liszt Ferenc.... (IX/8­). 19.05: Felejthetetlen hangversenyek. 20.32: Mindennapi iro­dalmunk. 21.02: Holnap közvetítjük. 21.20: Két Auber-operanyitány. 21.37: Magyar Színház a két világháború között — Vőlegény. SZEGED Szeged 94.9 MHz - Szentes 66.29 MHz 1989. október 22., vasárnap 8.00—11.00: Vasárnapi magazin. — Ze­nés összeállítás. Szerkesztő: Kozó At­tila. (A tartalomból: Anyanyelven.­­ A nemzetiségi szerkesztőségek hétvégi magazinja). 8.00: Román nyelvű műsor. Szerkesztő: Fretyán István. 8.30: Szlo­vák nyelvű műsor. 9.00: Élő­szó. — (Mű­sorismertetés, hírek, útinform, meteoro­lógia, az ügyeletek jelentik, programok.) 9.15: Hallanak engem? — Sz. Simon István jegyzete. 9.20: Vállalkozunk? — körkérdés a gazdaság jövőjéről. 10.00: Zene-szó-tár. 10.30: Lemezmustra, ve­zeti Kutas János. 18.30-19.00: Zenés sporthíradó­ - összefoglaló a Dél-Al­föld hétvégi sportjáról. VASÁRNAP KOSSUTH 8.30: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Ne­veletlenek. 10.05: Népdalkörök pódi­uma. 10.30: Örökzöld dallamok. 10.54: Édes anyanyelvünk. 11.00: Gondolat­jel. 12.30: Harminc perc alatt a Föld körül. 13.00: Rázós úton. 13.10: Szíj­ártó Jenő: Zoborvidéki lakodalmas. 13.20: Mit üzen a Rádió? 14.10: Művészleme­­zek. 15.05: Budapesti Művészeti Hetek. 16.05: Komolyzenei lemezlovas. 17.00: Választó. 18.00: Bartók: Gyermekeknek. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.50: Remekírók hangszalagon - Mire meg­vénülünk. 19.53: Cimbalom és klarinét­­muzsika. 20.05: Diszkotéka — Lemezba­rátok órája. 21.00:1956 - mai szemmel, külföldről. 22.15: Zenei műsort kérünk! 23.27: Figaro házassága. PETŐFI 7.05 A görögkatolikus egyház félórája. 7.35: Vasárnapi orgonamuzsika. 8.05: A Gyermekrádió bemutatója — Nagyapa nagyapja. 8.36: Két utca közt a rét... — Kompozíció Pardi Anna verseire. 9.05: Lemezek a tegnap slágereiből. 9.50: A Magyar Rádió Karinthy Színpada - Sze­gedország játékai. 11.10: Vasárnapi koktél. 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Mikrofon-próba. 14.00: Szerpen­tin — Az Ismeretterjesztő szerkesztőség órája. 15.05: Táskarádió - Az Ifjúsági Rádió műsora. 16.00—21.00: Poptarisz­­nya. kb. 17.08-17.13: Sporthírek. 18.45: Sportösszefoglaló. 21.05: A kolorádó­­bogár — Rákosy Gergely regényének rádióváltozata. 21.29: Társalgó. 22.25: Figaró házassága. 23.25: Nincs ág töret­len. 23.40: Régi fúvósmuzsika. 24.00 -0.14: Francis Goya gitározik. 0.15-4.20: Éjfél után. BARTÓK 6.03—7.59: Népszerű muzsika­­ korán kelőknek. 8.13: Monteverdi: Vesparo della Beata Vergine. 9.45: Schubert: Be­vezetés és változatok az Elszáradt virá­gok c. dal témájára. 10.05: Új Zenei Újság. 10.50: Eszperantó híradó. 11.00: Szimfonikus zene. 13.00: Kis magyar néprajz. 13.05: Szemle. 13.30: Fritz Wun­derlich operaáriákat énekel. 14.10: Rockújság — VI. évfolyam 17. szám. 15.05: Ránk­ Dezső zongorázik, a Bartók vonósnégyes játszik. 16.05: A Rádió­színház bemutatója — Finom kis tragé­dia. 16.46: Magyar zeneszerzők fúvós­­műveiből. 17.14: Klasszikus operettek­ből. 18.15: Dvorzsák: Cigánydalok. 18.30: Na maternjem Jeziku — A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 19.05: In der Muttersp­rache. A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 19.35: Bu­dapesti Zenei Hetek, közben: kb. 20.20: Családi örömök, kb. 21.40: Évszázadok hangszerszólóiból. 22.18: Kódexek ze­néje - XV/11. rész. 23.00: Nevek ürü­­gyén. SZEGED Szeged 94.9 MHz - Szentes 66.29 MHz 1989. október 23., hétfő 5.55: Műsorismertetés, hírek, meteoro­lógia, útinform. 6.00: Krónika (Kossuth). 6.15: Hírek, tudósítások a Dél-Alföldről — az ügyeletek jelentik. 6.30: Hírek, lap­szemle (Kossuth) - Miről ír a Békés Megyei Népújság, a Petőfi Népe, a Csongrád Megyei Hírlap és a Délma­­gyarország. 6.45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Krónika (Kossuth), sport. 7.25: Körzeti időjárás-jelentés. 7.30: Dél-al­földi hírek, tudósítások, programajánlat. Műsorunk tartalmából: - Okt. 23.-a. — MDF-kongresszus. — Pártbizalom. - Sport. — Programajánlat. Szerkesztő Vajda Horvát Péter. 1989. OKTÓBER 22. VASÁRNAP - NÉVNAP: ELŐD A Nap kel 6 óra 12 perckor, nyugszik 16 óra 45 perckor. A Hold kel 23 óra 37 perckor, nyugszik 14 óra O0 perckor. SZÁZHETVENÖT ÉVE született Obernyik Károly (1814—1855) író, a magyar társadalmi dráma úttörője Első jelentős drámája, a Főúr és pór (1844) már címével jelzi a mű konfliktusát, a „palota és a kunyhó" szembeállítását 21.40: Fred Zinnemann-sorozat - A hete­dik kereszt — Amerikai film — (1944) - ism. - FF Kb. 23.30: Tv2-Napzárta KÜLFÖLDI TÉVÉADÓK MŰSORÁBÓL BELGRÁDI. 10.30: Elmulasztották — nézzék! 14.20: Műsorismertetés. 14.30: Játékfilm, gyer­mekeknek. 16.00: Kritikus pont. 16.45: Tv-napló. 17.00: Népzenei műsor. 18.30: Svenk - dokumentumműsor. 19.18: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 20.05: A mai sport. 20.15: A pozitív nulla - humorisz­­tikus sorozat. 21.00: A telefon - ameri­kai játékfilm. 22.45: Tv-napló. 23.00: Éj­szakai műsor. 18.05: Reklám 18 15: Delta - Tudományos híradó 18.45: Reklám 18.50: Esti mese — A legkisebb ugrifüles — A napóra - Magyar bábfilm 19.00: A HÉT 20­00 Híradó 20.15: Az én műtárgyam 20.35: Az egy halálraítélt vallomása című dokumentumfilm 21 30: A másik ember - Magyar film -11/2­­ (1987) 23.35: Képújság BUDAPEST 2­­9.00—12.00: Tévémagiszter — A műve­lődési főszerkesztőség műsora Tv 2 Endrei Judittal és Dombóvári Gáborral 14.00: Képújság 14.15: Tv 2 — Benne: Nyelvlecke — Zdravsztvujtye — Orosz nyelvlecke — XV/7. rész: Riportok — Időjárás — Zene - Röntgen - Szociális és egészségügyi híradó 15­00 A Forsyte Saga - Angol családre­gény - XXVI/16. - Családi es­küvő — ism — FF 15.50: Tv 2 16 00 Szindbád nyolcadik utazása - Té­véfilmsorozat - XII/7 16.43: Tv 2 Benne: 16.50: Álljunk meg egy szóra! — Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora 17.00: Tv 2 — Benne: Wurlitzer - Dionne Warwick — Reklám — Időjárás — Zene — Életfa — Balogh Márton, a Honvéd Művészegyüttes tagja, az 1980-as televíziós Röpülj páva ver­seny nagydíjasa beszél életéről és népzenei élményeiről, sok dallal 18­25: Gyerekeknek! — 1. Benedek Elek meséi: A szegény ember hegedűje — Magyar mese — 2. Kétbalkeze­sek — A hintaszék — Csehszlovák bábfilm — 3. Mátyás, a házimanó — Mátyás bánata - Angol rajzfilm­sorozat 18­45: Tv 2 19.00 Premier — A művészeti főszer­­kesztőség műsora 21.45: Tudósítás a Magyar Demokrata Fó­rum Il.országos gyűléséről 22.30: Telesport: a tornász vb női, férfi szerenkénti döntő közvetítése Stuttgartból — felvételről 23.30: Napzárta RejtvényNéha ez is kell! VÍZSZINTES: 1. Szóösszetételekben a re­püléssel való kapcsolatot jelenti. 5. Molnár Ferenc darabja. 11. Heinrich Heine mondása, (folyt, a függ. 11. sorban). 13. Falusias női név. 14. A hitvesi szeretet egyiptomi isten­nője. 15. Erdélyi város. 17. Karakter. 19. Fényes felületű nehéz vászon. 21. Néma jós. 22. Csuklyás rövid viharkabát. 25. Szóössze­tételekben őskorit, ősit jelent. 26. A nitrogén régi neve. 28. Szereplő a Bánk bánból. 30. Török autójel. 31. Ide-oda jár. 32. Lyuk a jégen. 33. MMY. 34. Szóösszetételekben el­lentétet jelent. 35. Suta. 36. HEÉ. 37. Zu­hany. 38. Szeszesital. 39. Erika. 41. Autonom terület. 43. Nyíregyháza fürdője. 46. Kará­csonyfadísz. 47. Műkorcsolyaszám. 50. Be­szélne. 52. Orrdarab! 53. Pest megyei község. 55. Orosz hosszmérték. 57. Ural nagyobb része. 58. Ilyen lábú a pók. 61. Szünet. 64. Fővárosa Damaszkusz. 65. Spanyol főúri csa­lád. FÜGGŐLEGES: 1. Amely helyen. 2. Erő­szakos faggatás. 3. Ehhez hasonló. 4. Duna­­szakasz. 5. Nem töri magát a munkával. 6. A jód és a titán vegyjele. 7. Utalási útmutatás. 8. Tó fenekét borítja. 9. Részben romlott! 10. Nem népi énekszám. 11. A mondás folytatása. 12. Kettőzve Colette regénye. 13. Katolikus író volt (Antal). 16. Eset angolosan. 18. Ruhát tisztít. 20. Földbe vetik. 23. Gyorsan hat. 24. Alföldi állóvíz. 27. ... tarda: a túzok rendszer­­r­tani neve 29 Többet 33. Ételsor 35 Szo­morú. 36. Ezt megelőzően. 37. Ormányos állat. 40. Főverőér. 42. Lakoma. 44. Mondta volt. 45. Olvasni kezd! 48. Titkon megfigyel. 49. Tudományos-fantasztikus. 51. Ázsiai or­szág, ékezethiánnyal. 54. Széthullajt. 56. Pásztoröltözet. 59. Becézett Enikő. 60. Ket­tőzve szerencsejáték. 62. Géza egyneműi. 63. A fatu egyik fele. 11. HÁZY LÁSZLÓ Beküldendő: vízszintes 11. és a függőleges MEGFEJTÉSEK - NYERTESEK Az október 14-én megjelent rejtvény helyes megfejtése: KÉT IDEGEN FÉRFI VAN AZ ÁGYAM ALATT. KÉREM SZÉPEN. VI­­TESSE KI AZ EGYIKET. A helyes megfejtést beküldők közül sorso­lással könyvjutalmat nyertek: Csömör Balázs, Dorozsmai u. 104., Mészáros Imre, Szeged, Arany János u. 15., Rigó Krisztina, Szeged, Kisfaludy u. 50., Ugrai Tivadar, Szeged, Gát u. 5/B, Kökényesiné Aszalós Klára, Szeged, Kukovecz Nana u. 18.,Teimel István, Szeged, Dugonics u. 20/B. A könyveket a nyerteseknek postázzuk. A megfejtéseket postai levelezőlapon kér­jük beküldeni. Beküldési határidő: a megjele­néstől számított hat nap. Címünk: Délma­­gyarország, 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10.

Next