Délmagyarország, 1991. február (81. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-18 / 41. szám
1991. február 18., hétfő A helyzet A beteg lenne a munkaadó... Az orvos is „taxizik” Az orvos nem sztrájkolhat, mert a munka megtagadással egyszersmind megtagadná a hippokratészi esküt. Az orvos, még ha őt is ugyanúgy sújtja a benzinárrobbanás, nem nyúlhat a munkabeszüntetés ellehetetlenülésünket segítő, ámde megfélemlítő eszközéhez. Az orvos egyet tehet — miközben teszi a dolgát —: betartja a hivatalos utat, s így próbálja megértetni: helyzete romlásának a beteg látja kárát. Az orvos — kivált, ha körzeti — nem követel gépkocsiátalányt, sem benzinköltség-térítést — bár számára az autó munkaeszköze, mert tisztában van azzal, hogy erre nincs pénz. A körzeti orvos, kiből hamarost családorvost „faragnak”, s kinek nettó bérébe bekalkulálják a borravalót, országgyűlési képviselői útján adresszálja kérését a Parlamentbe. A Magyar Orvosi Kamara szegedi körzeti orvosi szekciója ama követelésének közvetítésére kérte Szeged egyik országgyűlési képviselőjét. Interpellációjában mondja el: ha már az orvosok béremeléséről szó nem lehet, legalább adóalapjukból írhassák le a benzinköltséget, a gépkocsiamortizációt, illetve a szakmai továbbképzésükre fordított költségeiket. — Nem csak a szegedi körzeti orvosokat sújtja a munkájukat közvetlenül befolyásoló benzináremelés, hanem az ország valamennyi körzeti orvosát, és rajtuk keresztül a betegeket — mondja a kérés-követelés jogosságát indoklandó dr. Pördi Nándor, a körzeti orvosi szekció küldötte, ezért körlevelünkkel az ország valamennyi körzeti orvosát felhívjuk arra —, képviselőik útján — ők is csatlakozzanak hozzánk. — Fejtené ki bővebben követelésük jogosságát? — A fizetésünkből — ami nettó tízezer forint körül mozog — képtelenek vagyunk a pillanatnyi benzinárak mellett munkánkat a kívánt módon, az elvárt színvonalon ellátni. Köztudott, hogy a körzeti orvos elengedhetetlen munkaeszköze a gépkocsi, hiszen a városban és falun egyaránt csak autóval juthatunk betegeinkhez. Mi ennek fedezésére sem gépkocsiátalányt, sem benzinköltséget nem kapunk. Saját tbből fizetjük. — Ilyenkor mondják: ne panaszkodjanak az orvosok, hisz kapják a hálapénzt, a fizetésüket jócskán kiegészítendő. — Szégyen a paraszolvenciára hivatkozni, mert szégyen a betegek borítékolt pénzére apellálni. Nemcsak azért, mert a hálapénz az elszegényedéssel együtt csökken, hanem azért, mert ha a beteg fizet a társadalombiztosításnak az orvosi ellátásért, akkor milyen alapon számítunk még egyszer a pénztárcájára, milyen alapon természetes a (körzeti) orvos fizetésének ily módon történő kiegészítése. Csak legális úton-módon lehet és szabad megteremteni a létbiztonságot az orvos számára, és az alapvető feltételeket munkája kifogástalan ellátására. Különben tovább romlik a már most sem ideális orvos—beteg viszony, ami szükségszerűen az orvostársadalom ellen hangolja az embereket, és a bizalom teljes hiányához vezet. Nem véletlen kórtünet az sem, hogy tömegek fordulnak el a medicinától, és várják gyógyulásukat a kuruzslóktól, a svédcseppektől és a csodáktól. — Az ön által felvázolt helyzeten azonban gyökeresen nem változtat követelésük teljesítése sem. — A benzinköltség leírása az adóalapból átmenetileg és némileg javítana a helyzeten. A végleges megoldás az egészségbiztosítás megteremtése lesz. — Erre vár orvos és beteg évek óta, csak hát hiába, hiszen nem mozdul ez ügyben semmi. Bár nem a körzeti orvosok feladata az egészségbiztosítási rendszer kidolgozása, érdekelne, hogyan képzeli? — Igen-igen vázlatosan a következőképpen festene — a kórház-rendelőintézetektől hamarosan függetlenné váló alapellátás. A beteg vagy a biztosítója lenne a munkaadó, az orvos, a családorvos pedig a vállalkozó. A biztosító fizetné a gyógyítást, ellenőrizné, hogy az orvos hatékonyan, eredményesen gyógyít-e. Az egészségügyi önkormányzat biztosítaná az igényeknek megfelelően az orvoslás feltételeit, így például adna adókedvezményt, olcsó bérű rendelőket, kedvezményes kamatozású kölcsönöket műszervásárlásra. Az orvost elvégzett munkája, teljesítménye arányában dotálnák a biztosítók. A lényeg tehát egy jól kidolgozott egészségbiztosítási rendszer mihamarabbi megteremtése, de addig, amíg ez megvalósul, kénytelenek vagyunk apró engedményekkel beérni. Kíváncsian várjuk tehát adóalap-csökkentési kérelmünk — ha úgy tetszik, követelésünk — parlamentbeli fogadtatását. , K. K. Nád a házam... A két fiatalember a faluszéli tó kövérre hízott jegén nádat vágott. Inkább igyekezettel, mint szakértelemmel csapkodták a kaszaszerű eszközzel a nád tövét. Szóbaelegyedésünk után röviddel ki is derült, hogy nem végeztek még ilyen munkát. Hogy akkor most miért csinálják? Mert náddal akarja befedni egyikük a házát. Adódna ugye, ebből a következtetés, hogy „népieskedni” akar. Ám azt mondja, nem ez adódik. Hanem pénze nem adódik elég, hogy modernebb, divatosabb — mondjuk hódfarkú cserépből készülő — tetőt rakjanak a feje fölé. Magyarázza, ez lesz a legolcsóbb megoldás .É> még úgy is, hogy a nádfedelet rakó mesterember tudományát jól meg kell fizetnie. A nád azonban majdnem ingyen van, maguk aratják, szállítják, és személyesen lesznek segédmunkásai a tetőfedőnek. Egyikük azzal a szándékkal is, hogy ellesse, megtanulja tőle a szakmát. Mert úgy véli, ilyen tudású mesteremberekre ismét szükség lesz — no, meg a városi gyár, ahová dolgozni jár, nem ad már sokáig biztos és elégséges családravalót neki. Mondja: váltani kell. S úgy gondolja, ha szükségből is, de divatba jövő szakmára vált. Az építkezőknek ugyanis lassan csak a vágy és a szándék marad, elégséges pénzük nem lesz a megvalósításra. Aki eladósodni, s ezáltal fél életében kiszolgáltatottá válni nem akar, az azon jöri a fejét mostanában, minél s miként válthatná ki a méregdrága építőanyagokat. Hogyan, miből húzhatná fel olcsóbban a saját életteret adó otthona falait, tetejét. Pénz nincs, igény van. S úgy tűnt az alkalmi nádvágókkal folytatott beszélgetésből, van a látszólagos ellentmondást feloldani kész lelemény is. A józan paraszti eszük kereke régi nyomokba fordul: nádtetőt készítenek, s arról győzködnek, lehet vályogból is jó házat építeni Ha nagyapáik tudományai valami mostani fifikával éleszthetnék újra, szerintük mindenki jól járna. Állítják, itt az ideje ennek: a hagyományos építőanyagokat (a pelyvás sárból készített vályogtéglát, a terméskövet, a nádat, a plafontartó sárléceket, a tapasztósarat, a kohósalakból házilag készített blokktéglát) ismét fel kell fedezni, és ildomos alkalmazni. Nem szégyen, s az sem biztos, hogy eme „posztmodern” építőanyagokból csak szegényes árnyékait lehetne építeni a modern kor emeletes, klinkertéglás, faragott teraszos házainak... Az viszont biztos, hogy segítségükkel, alkalmazásukkal nehezedő körülményeink között is sok fiatal család számára tennék elérhetővé az önálló otthon, a saját ház vágyálmát. Amit persze lehetne kalákában végzett építkezéssel is megvalósítani: családi, baráti összefogással, segítséggel — mint a modern kor előtti időkben ... Amikor a közös munka az adómentes anyagi hasznon túl még az emberi kapcsolatok szorosra fonódásában is kamatozott. Alakítva az értékrendet, miben igazi rangja annak volt aki jól tudott dolgozni — s nem annak, aki gangos házat építtetett ...Lehet, hogy a nádvágó fiatalemberek csak látszólag váltanak visszafelé? Valójában talán a múltra építkező jövő vállalkozói ők? Valószínűnek látszik. Az is, hogy meg fogják találni a számításukat — s lesznek követőik is. Ha nem is zsindellyel és zsúptetővel — mert ahhoz drága a faanyag, s nincs kézzel csépelt, rozsszalma . . . Szabó Magdolna Milyenek a Royal Kávéház Azért vállalkoztunk jugoszláviai karsztexpedíciónk nyilvános felidézésére, mert tapasztalataink szerint a szegedi emberek többségének semmi, vagy legfeljebb csak nagyon homályos és bizonytalan fogalma alakult ki arról, milyen is úgy istenigazában Jugoszlávia? Csaknem háromhetes karsztexpedíciónk során mi úgy találtuk, hogy egyszerűen csodálatos. Az ország területének egyharmada különleges mészkőhegység. Kilencvenezer négyzetkilométer. Vagyis éppen annyi mint egész Magyarország területe. Tele van ez a táj rejtett óriásbarlangokkal, felderítetlen földalatti folyórendszerekkel, kihalt városokkal. Igazában még az ott lakóik sem ismerik valamennyi titkát. Hát még a szegedi polgár, aki Szabadkáig és Újvidékig jár át vásárolni, jobb esetben pedig az Adria selymes kék vizével hűsíti le bronzvörössé pirult kánikulai bőrruháját karsztok ? Jugoszlávia földrajzi titokzatossága, tájainak sajátos izgalmassága azonban éppen legrejtettebb belső hegyekben és poljéiben tárulkozik elő, ahová alig vetődik el jó szándékú idegen. Hacsak nem a JATE földrajzszakos hallgatói öncsoportosulásának tagja, akit éppen az érdekel egy országról, amit még nem lehet könyvekből olvasni. Elzárt kértük hát fel Jakucs professzor urat, Jugoszlávia furcsa mészkőhegyeinek neves kutatóját, karsztexpedíciónk megszervezésére. Sátrainkkal és saját felszereléseinkkel hatvanan vágtunk neki a háromhetes útnak. Merre jártunk és mi mindent láttunk 3500 km-es emlékezetes utazásunk során? Erről beszélgetünk ma 18 órakor a Royal Irodalmi Kávéházban, ahová az expedíció tagjai és dr. Trogmayer Ottó házigazda szeretettel várnak minden érdeklődőt. Levetítjük diafelvételeinket, s Vida Mihálynak, az expedíció tevékenységéről készült televíziós filmjét is. A karsztexpedíció nevében: Várnagy József— Barlay Mónika egyetemi hallgatók Mesereklám— reklámmese Gyanútlanul vetítjük otthon a Holle anyó című diafilmet. Fölélegzünk, a lusta lány elnyerte méltó büntetését, ráömlött a szurok. Már húznám ki a gépből a filmet, amikor kiderül, hogy a meglepetés még hátravan. A „Vége” után jön még egy kocka, rajta (mesebeli környezetben) a postamackó, meg a hozzá való felirat (A gyerek még nem tud olvasni, ezt a részt nem mesélem el neki, nehogy hozzákapcsolja a történethez, és, később úgy gondoljon vissza rá, hogy tulajdonképpen nem is a Home anyó itt a lényeg) Persze, az ötlet nem rossz. Miért ne tudhatná meg az a gyerek már három-négy éves korában, hogy melyik bank áll hozzá a legközelebb? A sor folytatható. A felhasználható mesék korlátlanul kínálják reklám felületüket. Például a szállítómunkás változat finomabb formája lenne, amikor Hófehérke felsül az üvegkoporsóban, és a királyfi — aki most ugrott le fehér lováról — rögtön egy pohár Her-Hót töltene neki. Ugyanebben a történetben a gonosz, mostoha nem a tükrét kérdezné meg, hanem egy ITT Nokiát (,,a dobozba zárt világ”, az csak adja, ki a legszebb). Jancsit és Juliskát a boszorkány egy tábla távirányítós Nestlé csoki segítségével csalná a házhoz, ahol a gyerekek (fityiszt mutatva a vasorrúnak) előhúznák Kenguru-zsebigazolványukat (ami biztosítja őket minden baj ellen), aztán leennék a banya falé fölül a házat. De ha megmaradunk az eredeti reklámnál, akkor kézenfekvő segítségül hívni Csipkerózsikát, aki az új betéti kamatok hallatán szenderülne erőteljes koppanással százesztendős álomba. És micsoda kamatok várják, ha majd fölébred ...! (nyilas) Önkormányzati felügyelettel Döntést nem hozhat a bizottság Volt tanácsi vállalatok: e titulussal illethető Szegeden a fonalfeldolgozó, a városgazdálkodási, a közlekedési és az ingatlankezelő vállalat, továbbá a vízművek és fürdők. Most önkormányzati tulajdonba kerültek. A város vagyonának racionálisabb kezelését szorgalmazva, törvény adta lehetőségével élve, a polgármesteri hivatal az említett vállalatok gazdálkodását ellenőrző felügyelőbizottságok felállítását határozta el. A bizottságokban négy önkormányzati képviselő, négy független, felkért szakértő, és egy, a kérdéses vállalat által delegált alkalmazott vesz részt. A tanácsi rendszerben a bizottságok jelenlegi feladatát egy-egy szakreferens látta el, aki észrevételeit, tapasztalatait évente egy alkalommal tárta a tanács elé. A most felállított bizottságok feladataként a vállalatok eredményesebb és hatékonyabb működésének elérését jelölték meg. Evégett joguk van a vállalatok gazdálkodási terveibe, számlakönyveibe betekinteni, illetve azok ügymenetét minden szinten ellenőrizni. A bizottságok tagjai természetesen nem hozhatnak döntéseket, erre — nagy horderejű ügyekben — az önkormányzati közgyűlés, valamint az erre felhatalmazott vagyonkezelési és privatizációs, továbbá városrendezési, -fejlesztési és -üzemeltetési szakbizottságok jogosultak. A városok tulajdonát képező öt vállalatnál természetesen e döntésnek nem örülnek túlzottan — az augusztus 16-i minisztertanácsi rendelet ugyan lehetőséget kínál a bizottságok létrehozására, ám nem teszi kötelezővé azok felállítását. Az önkormányzati vállalatok vezetői a független szakértők „kotnyeleskedésétől”, az ott dolgozók pedig a racionalizálástól tartanak, hiszen például a monstruózus méretű adminisztráció leépítése nyilvánvalóan elbocsátásokat eredményez majd. A munkájukat a kölcsönös bizalmatlanság légkörében végző bizottságok május végére készülnek el első döntés-előkészítő javaslataikkal. (varga) Kübekházi csúfondáros Az utóbbi esztendőkben megszokhattuk, hogy Forráskút községben évről évre felelevenítik a farsangi folklórkörhöz tartozó huskóhúzás szokását. Idén először, Molnár Róbert szervezésében, szombaton Kübekházán is elindult a különös esküvői menet. Elől a furcsa pár: a menyasszony, aki férfi, a akit szamárháton vezet a vőlegény — aki nő — és nyomukban a jelmezes násznép. Az uszály legvégén pedig a házasságtól húzódozó, megbüntetett legényeknek kell ágas-bogas fatuskót végighúzniuk a falun, mert a népszokás úgy tartja, ha a tavasz közeledtével eddig nem választottak párt maguknak, hát legyen övék a tuskó, és vonszolják csak a csúfondáros gyülekezet nyomában. Persze a jó mulatság bállal folytatódott. Jab Nándor, a kübekházi képviselő-testület fiatal tagja — aki a tuskó húzásából nemkülönben kivette a részét — estére bált rendezett, s ennek bevételét 4 község sportkörének újraalapítására fordítják majd Kübekházán. 5. P. 5. Somogyi Kérolyné felvételei