Délmagyarország, 1993. február (83. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-26 / 48. szám

PÉNTEK, 1993. Febr. 26. ■ Tükör­­ magunkról, magunknak Párt-párviadal Győztes: a Fidesz? Minden harmadik szegedi aktívan bekapcsolódik a helyi közéletbe. Minden második polgár az arany középúton jár, azaz ami körülötte történik, az érdekli is, meg nem is, abban részt is vesz, meg nem is. A lakosság 16 százalékát nevezi passzívnak a Szonda Ipsos fel­mérése. Arra a következtetésre jutottak a szakemberek, hogy minél magasabb pozíciót foglal el valaki a társadalmi hierarchiában, általában annál gyakoribb, hogy potenciális vagy tényleges résztvevője a szegedi közéletnek. Az újszegediek a legaktívabbnak, a város peremkerületeiben élők tűnnek a legpasszívabbaknak A legjobb anyagi körülmények között élők politizálási hajlama a legnagyobb. A nők nagymérvű közéleti passzivitását is igazolta a felmérés. A helyi politizálás tájékozottságot követel. Kimutat­ható: a helyi ügyekben jártas polgár aktívan részt is vállal a történések formálásában. Felejtünk. Retusáljuk a múltat. Legalábbis erre utal, hogy a megkérdezett 500 szegedi 65 százaléka úgy emlékszik, részt vett 1990 októberében az önkorányzati választásokon, holott csak 25 százalékos volt a részvételi arány. Felejtünk, vagy a je­lenhez igazítjuk a múltat. A megkérdezettek 46 százaléka nem tudja, melyik párt nyerte Szegeden a helyhatósági vá­lasztásokat. Akik tudni vélik, azok közül minden harmadik válaszolt helyesen. A többiek úgy gondolják: a Magyar De­mokrata Fórum lett a vá­lasztások győztese. Hiába, a szegediek egy része is hajla­mos úgy emlékezni: az a párt nyert, amelyikre ő szavazott. A klasszikus kérdésre, ha most vasárnap újra önkor­mányzati választásokat tar­tanának, ön mit tenne, a meg­kérdezettek csaknem fele azt válaszolta: elmenne szavazni. Elsősorban a diplomások, a vállalkozók, a vagyonosabbak és magas keresetűek vennének részt a választáson. A leg­fiatalabb korosztályhoz tarto­zók és a szegényebbek érdek­telennek mutatkoztak. Az MDF korábbi szimpati­zánsainak kétharmadát elve­szítette 1990 ősze után. Ma a legtöbben (45 százalék) a Fideszre voksolnának. A Fi­desz az MDF korábbi híveinek köréből gyarapította támo­gatóinak táborát. Ám a Fidesz mégsem számíthat a fentebb jelzett szavazati arányra, mert a pártot leginkább támogató 18-30 éves korosztály jóval passzívabb, mint a többi. A szegediek jelentős része úgy véli: a várost az MDF vezeti. Ennek oka, hogy a helyhatósági választások szo­ros eredménnyel zárultak, de az is, hogy emberi „gyar­lóságunk” miatt az ország­­gyűlési választások eredmé­nyét az önkormányzatra is rávetítjük. A közvélemény­kutatók következtetése: a lakosságnak a szegedi önkor­mányzatról kialakult véle­ményét jelentősen befolyásolja a széles körben elterjedt hie­delem: a várost az a párt vezeti, amelytől választói nagyobb része elfordult, s amelyről az országos köz­véleményben is negatív kép alakult ki. 0.1. Az SZDSZ és az Agrárszövetség tárgyalása Az SZDSZ központja csü­törtökön közleményt bocsátott ki arról, hogy a Szabad De­mokraták Szövetsége és az Agrászövetség vezetői felső­szintű találkozót tartottak. Kicserélték véleményüket az időszerű politikai kérdésekről és elhatározták, hogy ezt rend­szeressé teszik. Mindkét pártot nyugtalanítják a közéletben megjelenő szélsőséges tenden­ciák, és az, hogy eközben a gazdaság súlyos, megoldandó kérdései, az emberek minden­napi gondjai nem kapnak kellő figyelmet. Az agrárgazdaság válságára vonatkozó vélemé­nyük közel áll egymáshoz. Az Agrárszövetség támogatja az SZDSZ 15 pontjában foglalt agrárpolitikai javaslatokat. A válságból való kilábalást szol­gáló programjaik szakmai egyeztetését folytatják és ja­vaslataikat a közeljövőben nyilvánosságra hozzák - tu­datja az SZDSZ közleménye. Az út és az utak Az MDF országos elnöksége döntött a Magyar Út Alapítványról (Folytatás a I. oldalról.) Arra a kérdésre, hogy Csur­ka István kezében van-e a további döntés, Katona kijelen­tette: ilyen helyzetben mindig annak a kezében van a döntés, aki választhat. Az ülésen kü­lönben senki, maga Csurka sem vetette fel, hogy esetleg lemondana MDF-elnökségi tagságáról - mondta el Katona Tamás egy újabb kérdésre válaszolva. Ifjabb Fekete Gyula elnök­ségi tag beszámolója szerint az elnökség arról is döntött, hogy ezentúl­­ szervezetileg is külö­nüljenek el az MDF-től a különböző alapítványok, így az is felvetődött, hogy a Li­berális Fórum Alapítványnak se lehessenek helyiségei a pártszékházban vagy a megyei szervezeteknél. Ennek indoka, hogy sok nem MDF-tag is részt vesz az alapítványok munkájában. Fekete Gyula szerint a Magyar Út Körök még csak olyan kezdeti ala­kulat, amelynek nem rajzoló­dott ki az arculata. Az elnök­ség döntése ebből a szem­pontból még idejében jött - fejtette ki Fekete Gyula. Az ülésről távozó Csurka István nem kívánt válaszolni a sajtó kérdéseire. Für Lajos arról is beszámolt: az elnökség­ foglalkozott a kormányátalakítással, amelyről Antall József miniszterelnök, pártelnök tájékoztatta röviden a testület tagjait. Az MTI kérdésére válaszolva az ügy­vezető elnök kijelentette: nem lesznek újabb változások, de hozzátette: „legalábbis egye­lőre biztos nem”. Für Lajos megerősítette, hogy Medgyas­­­szay László más elfoglaltsága miatt lemondott szóvivői tisztéről, de utódjáról még nincs döntés. Áprilistól gázos autók A tervek szerint áprilisban már megnyílik Budapesten az első gázüzemanyag töltőállo­más - hangzott el az Autó-Híd Részvénytársaság által rende­zett, csütörtökön megkezdett budapesti nemzetközi konfe­rencián. A töltőállomáson az autósok az elképzelések szerint propán-bután gázt és földgázt egyaránt tankolhatnak. Ezt követően országos hálózatot építenek ki, elsőként nyolc-tíz töltőállomást kívánnak átadni. Mint ismeretes, Magyaror­szágon már készülnek a Köz­lekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumban, valamint az Ipari és Kereskedelmi Minisz­tériumban a gázüzemű gép­kocsik használatát, vizsgáz­tatását, a töltőhelyek, a szer­vizek feltételeit meghatározó biztonsági előírások, szabá­lyok. Feltehetően a rendeletek néhány hónap alatt kiadhatók. Számításokat végeztek a költ­ségekről, s eszerint amíg 7,50 forint kilométerenként a 10 literes fogyasztású benzin üzemű jármű üzemanyagkölt­sége, addig propán-bután gáz­zal mintegy 5 forint, földgázzal 4 forint a költség. A gépkocsik átalakítása propán-bután gázra például Ladáknál körülbelül 35 ezer forint, földgáz hajtó­anyagra 65 ezer forint, plusz 25 százalék áfa. Ezekkel az átalakítási költségekkel tehát mintegy 20-25 ezer kilométer után térül meg a beruházás. Belügyeink 3 fs| Fidel Castro hosszúságú beszédek ideje lejárt, ÜL­­mondaná nagy folyónkról elnevezett kereskedelmi bankunk szlogenje, ha rövid, lényegretörő felszólalások­­kal, ünnepi szónoklatokkal is üzletelne. Nálunk a kubai politikust talán soha nem sikerült utolérni, azért egy-két újságoldalt még a közelmúltban is telebeszéltek nagyjaink. A rendszerváltás után ezek természetesen megritkultak, kiveszni azonban nem tudtak. Szőkébb hazánkban két polgármestert is felemlegetnek mostanában, az egyik külhoni delegáció előtt kanyarított egy órás szónoklatot mindenki - de leginkább a vendégek - elképedésére, a várt, vagyis a protokollhoz illő néhány perc helyett. A másik nagy elragadtatás alkalmából egy kisváros európai rangú vizes sporteseménye előtt kerekedett túl hosszúra és sokszínűre a polgármesteri beszéd. Az utóbbit egyebek között azért is furcsálotta a publikum, mert olimpiai játékot is nyitottak már meg egy percen belüli időered­ménnyel. Sok beszéd az is, amikor nem egy ember követi el, hanem több, szorosan egymás után. Mindéről a szombat délelőtti hódmezővásárhelyi mezőgazdasági fórumon volt időm gondolkodni, miután három órán keresztül követték egymást a beszédek. Anélkül, hogy tartalmilag értékelném az elhangzottakat az önmagukban többnyire kerek, összefogott felszólalásokat, sajnálom, hogy a lényegi, az igazán gyakorlati kérdések a végére maradtak. Mondom ezt, mint kívülálló, aki a számokat, a hitelkamatokat, a konkrét támogatási feltételeket, a pályázati lehetőségeket tartja megfoghatónak és nem az általánosabb jellegű útmutatást. Azt nem állítom, hogy a hierarchia volt a felszólalók sorrendiségének alapja, mindenesetre az elmélet ilyen - de korántsem szokatlan - módon megelőzte a gyakorlatot. VT? icsit sajnáltam a hallgatóságot, a túlfűtött, zsúfolt Ú­j terem hosszú széksorainak közepéről nem volt menekvés. Persze az is lehet, hogy aki otthon volt, nem érezte a zsúfoltságot és menekülni sem akart. Mint ahogy Kupa Mihály sem, aki az elnökségi asztalnál, fokozott fény és hőhatás közepette óriási nyugalommal és váltakozó figyelemmel hallgatta végig az összes felszólalót. Pedig ő nem is volt otthon, csak jött valahonnan és ment valahová. ■ Ez a latolgatás, amely a pártok elvi, ideológiai különb­ségeit fenntartva szigorúan csak programegyüttműködést irányoz elő, megint csak meg­felel a Fidesz és Orbán Viktor sokszor ismételt álláspontjá­nak, miszerint a Fidesz a prog­ramok egyeztetése alapján kész bármely kormányképes párttal együttműködni - ha ez szük­séges. Igaz, Pető most azt is­ kifejtette, hogy nem csak a szilárd parlamenti többség biztosítása teheti szükségessé a (két liberális párton túlnyúló) koalíciót, hanem az is, hogy ne lehessen számottevő parlamen­ti támasza a jobb- vagy/és bal­oldali szociális demagógiának. Orbán ebből a gondolatme­netből következtetett arra (vagy tett úgy, mintha), hogy az SZDSZ balra csúszik és a Fidesz helyett az MSZP-vel való koalíciót választja. Félté­kenységét azzal indokolta, hogy a Szocialista Párt elnöke, Horn Gyula a szerinte illendő­nél nagyobb lelkesedéssel üd­vözölte Pető utalását a libe­rális-szocialista koalíció lehe­tőségére. Nincs okunk feltételezni, hogy a profi politikusként megismert Fidesz-vezető meg­gondolatlanul nyilatkozott és teljesen feleslegesen kénysze­rítette ki a liberális egyeztető tanácskozást. Orbán Viktornak legalább két nyomós oka volt a kemény reagálásra, egy elvi és egy taktikai. Az elvi, hogy Or­bán nem ért egyet azokkal, akik a magyar politikai életet két frontra akarják osztani, s a mai parlament kormánykoa­­líciós-ellenzéki megoszlását megváltoztathatatlannak és általános érvényűnek tartják. Nem hiszi, hogy szükség lehet valamiféle „antifasiszta nép­frontra”, a „demokratikus erők összefogására”, ezért gyanak­vással tekint a Demokratikus Chartára, amelyet az „SZDSZ és az MSZP közti együtt­működés trójai falovának” nevezett. Sőt, újabban már valamiféle értelmiségi összees­küvést lát kibontakozni a bal­oldali-liberális együttműködés kikényszerítésére. E ponton Orbán Viktor szóhasználata meglepően hasonlít Antall Józsefére, sőt Csurka Istvá­néra. Orbán Viktor ugyanis pont azt a helyzetet igyekszik elke­rülni, amit az MDF - és ál­talában a jobboldal - sugallni igyekszik a közvéleménynek: azt tudniillik, hogy 1994-ben két oldal, két „blokk” között lehet és kell majd választani. A Demokratikus Chartáról és a szélsőjobboldali veszély elleni - hangsúlyozottan alkalmi - összefogás szükségességéről ma (Csurka augusztusi fellé­pése óta) eltér az SZDSZ és a Fidesz véleménye. A politika három pólusú értékelésében azonban egyetértenek, azaz, hogy a mai magyar politikai küzdőtéren három alapvető erő található: a konzervatív, a szocialista és a liberális. Korábban az SZDSZ-en belül hangosabb volt az a vélemény - Tölgyessy Péteré, Kőszeg Ferencé, s még tavaly nyáron Tamás Gáspár Miklósé -, hogy lényegében az MSZP is konzervatív ideológiát, po­litikát képvisel, tehát közelebb áll az MDF-hez, mint a libe­rálisokhoz. A szélsőjobb meg­erősödése, a kormány erősza­kos hatalmi politikája - példá­ul médiaügyben - és a szociá­lis feszültség növekedése azon­ban közelebb hozta egymáshoz a szocialistákat és a liberá­lisokat. Mégpedig nemcsak az MSZP-t és az SZDSZ-t, hanem az MSZP-t és a Fideszt is. Ennek jeleként az utóbbi hóna­pokban megszaporodtak azok az alkalmak, amikor a két párt vezető politikusai közös fellé­pést, például nyilvános politi­kai vitát vállaltak. A Fidesz - mindenekelőtt Orbán Viktor - azonban e kapcsolatban is önmagának kívánja fenntartani az irányító szerepet. A meg­határozó politikai súly igényét egyelőre csak a közvélemény­kutatási „szépségverseny” adatai támasztják alá. Orbán egész politikai stratégiája arra épül azonban, hogy ha a Fidesznek sikerül megőriznie a politikai-ideológiai harcokon felül- és kívülállás pozícióját, akkor jövőre ő lehet az a „nyugodt erő”, amely a leg­szimpatikusabb a választók­nak. Ehhez hozzátartozik, hogy a Fidesz, ha lehet, egyedüli centrumpártnak tűnjék, s ez Orbán Viktor második, taktikai indítéka a Pető Iván vezette SZDSZ-szel szemben. Ezért akarja a baloldaliság gyanújába keverni, s megmutatni, hogy ő képes onnan visszarángatni. Pető a jövő felvázolásában az SZDSZ-t helyezte a magyar politikai élet centrumába, amikor is hangsúlyozta egy­részt pártja kettős - szociális és liberális­­ kötöttségét, más­részt a jobb- és baloldal irá­nyában való nyitottságát. S ez a jövőben nemcsak az MSZP-t jelenti, hanem a - most már mind Antall, mind Csurka akaratából - „csurkátlanodó” MDF-et is, mint a választások után valószínűleg gyengébb partnert. E koalíció ellen Or­bán Viktornak valójában nincs kifogása, de ő akarja vezetni. Hajdú András Ki kit szeret? Az SZDSZ-Fidesz-MSZP- háromszög Azon a napon, amikor Csurka István meghirdette, hogy a Magyar út Mozgalom „a magyar élet teljes birtokbavételéig" folytatja harcát, furcsa miniháború robbant ki az ellenzéki pártok között. Lehet, hogy in­dokoltabb lenne színjátékról beszélni. Komédiáról pél­dául, a tévedések vígjátékáról, hiszen Pető Iván érthe­tetlen és alaptalan féltékenységi jelenetnek minősítette, hogy Orbán Viktor azzal vádolta az SZDSZ-t: megcsalja a Fideszt a szocialistákkal. Lehet azonban, hogy ennél komolyabb a dolog: egy ilyen félreértés ugyanis nem in­dokolta volna, hogy sürgős tanácskozásra üljön össze a két liberális párt vezérkara, elég lett volna, ha valaki odaadja Orbán Viktornak a vitát kirobbantó Pető-inter­­jút, hogy szép nyugodtan olvassa­ el (még egyszer). A Magyar Hírlap február 13-i számában megjelent terje­delmes interjújában az SZDSZ elnöke ugyanis pont arról beszélt, amit másnap a Fidesz-vezér tragikus hangon számon kért: az SZDSZ és a Fidesz stratégiai szö­vetségéről, arról, hogy szerinte a mai kormány­­koalícióval szemben csak a két liberális párt képvisel ideális - sőt reális - alternatívát a '94-es választásokra s utána a kormányzásban. S csak a várható közös liberális győzelem magaslatáról latolgatta a még szóba jöhető ko­alíciós partnereket: elsőként az „esetleg MDF-ből eredő" demokratikus politikai erőt, utána a hasonlóan átala­kulásra szoruló kereszténydemokratákat, s harmadik­ként - ha szükséges, de csak akkor! - az MSZP-t.

Next