Délmagyarország, 1998. november (88. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-16 / 268. szám
Hétfő, 1998. Nov. 16. csörög a Pannon GSM Kedves olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, panaszaikat az elmúlt héten Kéri Barnabás újságíró munkatársunkkal oszthatják meg, ezen a héten Kormos Tamás várja telefonjaikat, aki munkanapokon reggel 8 és 10 óra között, vasárnap 14 és 15 óra között hívható a 06-209-432-663-as rádiótelefon-számon. Elveszett tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld számon, illetve személyesen a Sajtóházban és a hirdető irodákban. Buszmegálló: Sz. L. a Sárkány utca 2. szám alól telefonált, és az illetékesek figyelmét arra a tényre hívta fel ezúton, hogy a házuk előtt található buszmegálló éppen az utca kanyarulatának bejáratánál van. A Mátyás tér felé közlekedő buszok a megállóban feltartják a forgalmat, a beláthatatlan kanyar miatt ugyanis rendkívül veszélyes előzni. Vannak, akik mégis megpróbálják, őket az lepheti meg, hogy a szembejövők csak elvétve tartják be a 30- as sebességkorlátozást. Olvasónk szerint a veszélyforrás megszűnne, ha a megállót legalább néhány méterrel arrébb helyeznék el. Járda: Sz. V. nem érti, miért nincs járda a Klebelsbergtelepi vasúti átjárónál, így a rendkívül veszélyes helyen a gyalogosoknak az úttesten kell átkelniük, miközben a vasúti kereszteződésen áthaladnak. A telefonáló szerint csak a szerencsének köszönhető, hogy - főképpen éjszaka - épségben átér-e valaki a vasúti töltés túloldalára. Szerződés. Nemcsak vállalkozói igazolványát és bankkártya-kivonatát, de egy lakás-adásvételi szerződést is elveszített szombaton a Tescoban Juhász Józsefné. Peches olvasónk kéri a megtalálót, hogy értesítse őt a 251-371-es számon. Pályakezdők a fesztiválon Több százan tekintették meg a nemzetközi PR-fesztivál keretében, pénteken rendezett kiállítást, amelynek a Belvárosi mozi adott helyet. A kiállítás keretében mindenekelőtt pályakezdő képzőművészek mutatkoztak be - hosszú szakmai múltú alkotók mellett. - Nagy sikerként jellemezhető a kiállítás - mondta Molnár Franciska, a fesztivált szervező Prince Award ’98 szervezőbizottságának a titkára. A rendezvényre meghívott PR-szakemberek és más vendégek nagy számban tekintették meg az osztatlan tetszést arató alkotásokat. Bozsó Melinda festményei, grafikái, Dobrotka Csilla kerámiái, Dönczi András intarziái, Farkas Katalin batikképei, Hódi István fafaragásai, Marosi Katalin tűzzománcmunkái, kerámiái s Papp Tibor szobrai egyaránt elismerésre késztették a megjelenteket. Fehér László műveivel a helyszínen bemutatott kötet segítségével ismerkedhettek meg a jelenlévők. Kimondottan e formában először adott otthont a kiállításnak a Belvárosi Mozi galériája - így Molnár Franciska -, és, a nagy sikerre való tekintettel, fölvetődik a lehetőség: érdemes volna minél gyakrabban hasonló jellegű kiállításokat, tárlatokat rendezni itt. Úgy tűnik, művészetek nélkül a public relations sem elképzelhető. F. Cs. • Nemzetközi PR-fesztivál volt Szegeden A világfalu tolmácsai Bebizonyosodott, hogy jó döntés volt Szegedre telepíteni a Prince Award nemzetközi PR fesztivált: otthonos légkörben lehettek a külföldi és hazai kommunikációs szakemberek, mert személyre szabott vendéglátásban volt részük, egyedülálló élményeket kaptak, hiszen például a Feszty körkép igazi kuriózum, ugyanakkor a színvonalas szervezésnek, rendezésnek köszönhetően úgy érezhették magukat, mint bármely világvárosban - értékelt egy „informális" beszélgetésben Barát Tamás, a neves PR- szakértő, aki a szakma nemzetközi szövetségében a magyar tagozatot vezeti. A Public Relations történetével foglalkozók készséggel elismerik, hogy ezt a szakmát az amerikai üzleti élet hozta létre, hogy a PR jelenét és jövőjét is alapvetően a biznisz világa határozza meg. De meggyőződéssel mondják azt is, hogy a faluvá zsugorodott világban, a globalizáció körülményei között a PR az emberek közötti kölcsönös megértés eszköze. Híd, amelyen a PR szakemberei a tolmácsok. A rendszerváltás után, a piacgazdasággal Magyarországon is gyors fejlődésnek indult ez a kommunikációs tevékenység, s tulajdonképpen évtizedek lassú előrehaladását „spórolta meg” a szakma, hiszen a világ legnagyobb PR ügynökségei pillanatok alatt megjelentek az országban, magukkal hozva a legkorszerűbb eszköztárat és kifinomult módszereket. Mindazonáltal a hazai kommunikátorok korábbi tevékenységét is elismerte a nemzetközi szakmai szövetség (IPRA) azzal, hogy pár éve Magyarországon tartotta konferenciáját; ebből az alkalomból született az ötlet, hogy a filmszemlékhez hasonlóan legyen a PR alkotásoknak is nemzetközi versenyfóruma. így lett Magyarország a Prince Award fesztiválok hazája, s Budapest után mostantól, e fesztiválok harmadik évétől Szeged a nemzetközi találkozó helyszíne. A szervezés jogát elnyert Galéria Akadémia az elmúlt hét végén megrendezett első szegedi fesztiválon újítóit, rokonszakmák képviselőit is vendégül látta, így lettek a mostani fórum népszerű eseményei a filmszakmai találkozók, sztárja pedig Kottás Róbert, akinek forgatási kulisszatitkokat felfedő werkfilmjei a játékfilmjeihez hasonló sikert arattak. A fesztivál egyik védnöke és díszvendége volt Bunyik Béla, aki az idén októberben már másodszor rendezte meg a magyar filmek fesztiválját Los Angeles-ben és bizonyította egy álom realitását: a magyar film nyerhet Amerikában közönséget és piacot. Vendégek voltak a PR fesztiválon egy másik rokonszakma, az újságírás képviselői is: az eurorégiós tömegkommunikációs fórumon aradi, újvidéki és magyarországi médiumok vezetői beszélték meg az együttműködés lehetőségeit. Ugyancsak fórumot kaptak a helyi, szegedi PR-esek, cégek, nonprofit szervezetek, intézmények szakemberei cserélték ki tapasztalataikat a napi gyakorlatról. A PR világszövetség, az európai és a hazai konföderáció vezető szakemberei voltak a versenymunkákat elbíró zsűri tagjai. A kategóriánkénti díjakat és a fesztivál fődíját a szombat esti nagyszabású gálán adták át. Ez utóbbit, a Prince Award Gyémánt-díjat a Szlovénia’98 című multimédia alkotás készítői kapták, s ugyanez a számítógépes mű nyerte el a multimédia kategória-díjat is. A gála díszvendége volt az Olaszországban élő világhírű filozófus, László Ervin professzor, a Budapest Klub elnöke. A világ neves tudósait, művészeit, gondolkodóit, összesen 100 nemzetközi tekintélyt tömörítő, a „globális falu” emberies viszonyaiért és szellemi értékeiért dolgozó elit társaság Planetáris Világtudat-díjakat ítél oda arra érdemes személyiségeknek, így a nemzetközi kommunikáció kiválóságainak. Az idei Planetáris Világtudat PR-díjat a szegedi fesztiválon vehette át László professzortól Göran Sjöberg svéd PR szakember. A Los Angeles-i Magyar Filmek Fesztiváljának igazgatója, Bunyik Béla a nagyszínházi fesztiválzáró gálán jelentette be, hogy meghívta a szegedi Prince Award Fesztivált a Los Angeles-i filmfesztivál testvérrendezvényének. Sulyok Erzsébet László Ervin professzor a Budapest Klub PR-díját adta át Goran Sjöbergnek. (Fotó: Nagy László) Szeged 5 Evangéliumi esték • Munkatársunktól A ferences evangéliumi esték keretében november 16-án 19 órától Török Endre nyugalmazott egyetemi tanár tart előadást az alsóvárosi ferences kolostorban. Az est témája: milyen legyen a mester és tanítvány viszonya? Hungaricakutatás • Munkatársunktól November 16-án 18 órától a Virág Cukrászdában a Sao Pauló-i hungaricakutatás kapcsán a Közéleti kávéház rendezvénysorozatának vendége Pongrácz Attila egyetemi hallgató. Az est házigazdája: dr. Altorjai Kinga fogorvos. Házimuzsika • Munkatársunktól Berecz András énekesmesemondó szereplésével indul újra a „Házimuzsika” programsorozat november 17-én 18 órakor a Radnóti Miklós Gimnázium énekzene tantermében. Az est házigazdája: Illés Mihály. Rejtvényfejtő mestercsapat • Munkatársunktól Szegedi rejtvényfejtő csapat nyerte a novemberben Pécsett rendezett versenyen a Dr. Aczél László Kupát és ezzel első helyen végzett az éves országos pontversenyben is. Az Erdész István, Horváth István, Klein Anna és Savanya István által alkotott szegedi csapat jövőre a mestercsoportban folytathatja a versenyzést. Bár az évadból még két egyéni verseny hátravan, várható, hogy Savanya István mester fokozatot szerez, Klein Anna pedig mesterjelölt lesz. Olyan a képviselőnk, amilyet megérdemlünk. A szkeptikusok, az örök hitetlenkedők e megállapítása a társasházi közös képviselőre is igaz. Mert az egyik öntudatos tulajdonosként a jó gazda gondosságával intézi a ház ügyeit, a másik „jó bolondként" rohangál a számlákkal, meg hogy a legolcsóbb vállalkozókat hajtsa föl, a harmadik a maga hasznát keresve kiskirályoskodik. A gyakorlók keserveit Regdon Józsefné, a több mint másfél ezer szegedi közös képviselő egyike érzékeltetik. A másik oldal, a társasházi közösség mozgásterét dr. Győry András ügyvéd segítségével vázoljuk föl. A rátermett közös képviselő a jó gazda gondosságával igyekszik gazdálkodni a tulajdonosok pénzével. De az igyekezet nem mindig elég, lépten-nyomon falba ütközünk - mondja Regdonné, aki szerint e falat „a társasházak vámszedői ” alkotják. E csoportnév alá Regdonné szótárában az önkormányzati szolgáltató cégek, továbbá a kéményseprők, a liftkarbantartók, a kábeltévések, a társasházi közös helyiségeket és/vagy lakásokat bérlők némelyike, a vállalkozóként ügyködő botcsinálta közös képviselők, esetenként az ügyvédek tartoznak. A hosszú felsorolásból most a társasház közös képviseletével foglalkozó cégeket, vállalkozókat emeli ki. Regdonné elbeszélése szerint házuk közös képviseletét azért vette át 1997 júniusában, mert a posztot addig betöltő Épületkezelő és Fenntartó Kft. törvénytelenül intézte az ügyeket, saját hasznára dolgozott. Példaként azt említi, hogy a házban lévő két önkormányzati tulajdonú lakás közös költségét tíz hónapon át nem fizette ki, amiért Regdonné perre ment, s a bíróság a minap a társasházat „hozta ki” nyertesnek. Egy másik, a Jósika utca 30. ház pedig azért önállósította magát az EKF Kft-től, mert az a házat csődbe juttatta. De arról is van története Regdonnénak, mikor a több házban is közös képviselősködő „vállalkozó” néhány százezer forintot sikkasztott. Ilyen esetben is az a legrosszabb, mondja, hogy - bár az adott házban senki sem venné át e cseppet sem népszerű és könnyű feladatot, mégis - minden lakó kritikai megjegyzéseinek célpontja: az aktuális közös képviselő, aki csak önképzéssel és a maga kárán tanulhatja meg, mi a dolga, akinek senki nem segít, akinek vitás esetben egyetlen eszköze a polgári per.Az új társasházi törvény lehetőségei azoknak is szólnak, akik a közös képviselő körmére akarnak nézni. Nem lehet elégszer ismételni, hogy a közösség legfőbb döntéshozó szerve: a tulajdonostársakból álló közgyűlés. A tulajdonosok figyelmébe ajánlható lehetőség, hogy a közgyűlésen a közös képviselő helyett intézőbizottságot is választhatnak, sőt számvizsgáló bizottságot is. (Ez utóbbi testület megválasztása kötelező az ötven lakásnál többet magukba foglaló épületekben.) A közgyűlés dönt a közös képviselő (illetve a megválasztható két bizottság tagjainak) felmentéséről és díjazásáról, de minden olyan más ügyben is, amelyet az alapító okirat vagy a szervezeti és működési szabályzat nem utal a közös képviselő hatáskörébe.Közös képviselőnek célszerű olyan személyt választani, aki valóban intézi is a ház ügyeit - szól az ügyvéd jó tanácsa. A közös képviselő jogosult a közösség képviseletének ellátására a bíróság és más hatóság előtt is. A közös képviselő köteles a közgyűlés határozatait előkészíteni és végrehajtani, gondoskodva arról, hogy azok megfeleljenek a jogszabályok, az alapító okirat és a ház szervezeti és működési szabályzata rendelkezéseinek. Dolga, hogy minden szükséges intézkedést megtegyen az épület fenntartása és felújítása érdekében. A közös képviselő feladata közölni és beszedni a tulajdonostársakat terhelő közös költséghez való hozzájárulás összegét és érvényesíteni a közösség ezzel kapcsolatos igényeit. Évente egyszer a közös képviselő (illetve az intézőbizottság) költségvetési javaslatot, majd éves elszámolást készít. Az utóbbiban részletezi a tervezett és tényleges kiadásokat, költségnemenként, a közös költség megosztásának az alapító okiratban vagy a szervezeti és működési szabályzatban megállapítottak szerinti bontásban, ezen belül a karbantartásokat az elvégzett munkák részletezésében. Ugyanígy a tervezett és tényleges bevételeket, források szerint. Majd a záróegyenleget, a pénzkészletek kezelési helye szerint részletezve. Az elszámolásban föl kell tüntetni a tárgyévhez tartozó, a közösség egészét terhelő kötelezettségeket, a közös költséghez való hozzájárulás előírását és teljesítését tulajdonostársanként. Ha az éves elszámolást elfogadja a közgyűlés, nem jelenti, hogy lemond az esetleges kártérítési igényről is. Mindehhez csak annyit fűzhetünk hozzá: jó, ha jó a közös képviselő. Újszászi Ilona • A társasházi békéért (2.) A közös képviselő és a keservek Kiskirályok... ? Végső elkeseredésükben fordultak a nyilvánossághoz a Tarján egyik tízemeletesében élő lakók. Pontosabban az ott élők egy kis csoportja, melyben egyébként többségben vannak a kisnyugdíjasok. A közös képviselő ugyanis valóságos kiskirályként viselkedik, udvariatlan, terrorizálja a lakókat. Ráadásul nem sikerül elszámoltatni a pénzekkel, hiába lennének kíváncsiak arra, miért rokonok végzik a felújítási munkákat, miért magas a közös költség, mennyiért adták ki a közös helyiségeket... A havi fogadóórán kívül meg sem szabad szólítani őt, ha mégis, rendreutasítás lesz a vége. Ügyvédi felszólítással indult a történet, rövidesen bekapcsolódik az APEH is, a vége pedig még mesebeli távolságban. Mint említettük, jónéhányan - hiszen azok, akik a földszinti közös helyiségekből maszek boltot csinálhattak, érthető módon nem panaszkodnak. Az eset nem egyedi, hiszen több hasonló kortörténetet ismerünk, megoldásról azonban még nem számolhattunk be. A kicsiny falvaknak beillő panelóriásokban csődöt mond a demokrácia, mert sosem lesznek elegendően egy határozatképes lakógyűléshez, a megosztottságról nem is beszélve. így betonozódik be a hatalom, s lesz a közös képviselőből valódi kiskirály. T. V.