Délmagyarország, 2001. május (91. évfolyam, 101-126. szám)

2001-05-07 / 105. szám

4 Kapcsolatok Novák István könyvpremierje Munkatársunktól Térérzések, életterek cím­mel reprezentatív, színes al­bumot jelentetett meg Pacsi­ka Emília és Tóth Attila tollá­ból, Szögi Lackó fotóival No­vák Istvánnak, Szeged Ybl-dí­­jas, DLA-főépítészének 40 éves munkásságáról a Bába és Társai Könyvkiadó. A kötet bemutatóját ma délután fél 4- től a városháza dísztermében tartják. Köszöntőt mond dr. Ványai Éva alpolgármester, a kötetet a közönség figyelmé­be ajánlja dr. Trogmayer Ottó Széchenyi-díjas régész és Fin­­ta József Kossuth-díjas épí­tész. Közreműködnek: Fekete Gizi­­ színművész, Vajda Júlia operaénekes, Gyimesi Kálmán operaénekes, Szöllősi József hegedűművész, a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncert­mestere és Dombiné Kemény Erzsébet zongoraművész. Horthy Istvánná Szegeden Kedden, május 8-án, 16.30 órakor a Móra Ferenc Múze­um dísztermében gróf Edels­­heim Gyulai Ilona, Horthy Ist­ván kormányzóhelyettes öz­vegyének Becsület és köteles­ség című emlékiratkönyvének bemutatója az Európa Könyv­kiadó és a Sík Sándor köny­vesbolt rendezésében. A szerzővel dr. Marjanics László történész beszélget. Rendőr, hamis diplomával Hamis egyetemi diplomá­val jelentkezett rendőrtisztnek a szegedi Zoltán. A 28 esz­tendős férfi önéletrajzában, amelyet a Szegedi Rendőrka­pitányságon jelentkezéséhez csatolt, azt állította, hogy a pé­csi Janus Pannonius Tudo­mányegyetemen szerzett mér­nöki diplomát. Az okiratot át is adta a személyzeti osztá­lyon, ám ott azonnal észrevet­ték, hogy valami nem stimmel a bizonyítvánnyal. Szakértőt hívtak, s a vizsgálat bebizo­nyította, hogy hamisítványról van szó. Az egyetem is közöl­te, hogy J. Zoltán számára so­hasem adtak ki diplomát. Az általa bemutatott oklevél ere­detileg egy másik, két éve vég­zett fiatalember nevére szólt. A hamis papírokkal rendőrtiszt­nek jelentkezett férfi ellen ma­gánokirat-hamisítás vétsége és közokirat-hamisítás bűntette miatt indítottak eljárást. K. B. Nem csak az ifjak vére forr Május és szerelem Oknyomozó és tényfeltáró sétámon örömmel vettem észre, hogy május van. Ebből kifolyólag napsütés, madár­­csirip, virágeső, frissen nyírt fű illata keveredik a motoros fűnyíró kipufogógázával. Új életre kel a remény, hogy a hidegebb napokon virtuálisan szövődő internetes kapcsola­tok is fényt kapnak, s a tejfe­hér bőrű, pufók programozó matematikusok is felkeresik a város klasszikus randevú­zóhelyeit. Most azért ne sza­ladjon vissza senki a géphez, hogy megtudja, melyek ezek, a válasz nyilvánvaló: a láb magától visz az Anna-kút­­hoz, a Széchenyire, a Nagy­postához, a Nagy Ahoz, a ki­csit direkt nevű Dugó térre, a szökőkúthoz, a rakpart egye­temista kiülőjére. A helyszín kedv és ízlés szerint változ­hat. Fagyizni, mondjuk, a Vi­rágban még nem lehet, de a pár röpke év eltelik hamar, s minden olyan lesz, mint rég. Kellőképp reprezentatív voltam, mikor én felmértem, hogy manapság is nehezen böki ki a férfiú, hogy szíve­sen meghívná a leányt egy Bambira. Pedig abban nincs semmi rossz! A bambizás még nem kötelez semmire, egyszerűen bizsergetően jó - mert, ugye szénsavas üdítőitalról van szó. Azt tu­dom tanácsolni csak tehát: bátorság, urak. Úgy tűnt ki beszélgetéseimből: minél fia­talabb valaki, annál nagyobb hangsúlyt kapnak cselekede­teiben a lélektani megfonto­lások. Nem menő ma már a méhecskesztori, meg a „fi­gyeljük meg a parkban ker­­getőző kutyák viselkedését” sem, de akkor is vegyük tu­domásul: a fajfenntartás kö­zös ügyünk. A korral nő a ra­­fináltság, a rámenősség, s a hölgyek is jobban értékelik a sármot. Tizenéves korban, úgy tűnik, ezt még pótolhatja a márkás sportcipő, később viszont kellemetlen meglepe­tések érhetik a csupán a kül­csínre hagyatkozó párke­resőt. Mindenkinek van le­hetősége randevút kérni és adni, ha igazándiból eltökélt az ügy iránt. Főleg tavasszal, mikor még az érettebb kor­osztály tagjainak is meggyor­sul a vérkeringése. Aki nem kívánja igénybe venni a spe­ciálisan erre a feladatra szü­letett megoldási lehetősége­ket (randi-rovat, telefonos hirdetés, klubok etc.), az még mindig lekocoghat a térre, a panel aljába a kisbolthoz, ku­­tyival a Tisza-partra, napozni a Laposra, s ha elég jók az idegei, akkor levetkőzve gát­lásait, kiöltözve, végig­­sasszézhat a Kárász utcai épí­tési területen is. Egyetlen rossz megoldásról hallottam: ha valaki otthon marad. Bár egy ismerősöm máig is bol­dogan él az egykori antenna­szerelővel... W. A. A kezdeti nehézségeken régebben átsegíthetett a hegedűszó. (Fotó: Schmidt Andrea) Konzervatóriumi sikerek A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által rendezett Philip Farkas Országos Kürt Versenyen Szabó László IV. évfolyamos hallgató harmadik helyen végzett (tanára Szilágyi István főiskolai adjunktus). A XXIV. Debreceni Rézfúvós Versenyen kategóriájukban második helyezést értek el: Schmidt László III. évfolyamos trombita szakos egyetemi hallgató (oktatója Újvári István főiskolai adjunktus), Réthy Zsombor III. éves főiskolai harsona szakos hallgató (tanára Lauer Zsolt főiskolai tanársegéd), valamint Sztankovics Sándor I. éves főiskolai tuba szakos hallgató (felkészítője Nagy Zsolt főiskolai docens). Marihuána az ülés alól Három kiló húsz deka marihuánát találtak tegnap a röszkei vámosok egy jugoszláv állampolgárságú, 21 éves fiatalember Mercedesének ülése alatt. A Né­metországba tartó férfi azt vallotta, hogy Belgrádban jutott az „anyaghoz", amelyet a nyugati piacon kívánt értékesíteni. A lefoglalt kábítószer feketepiaci értékét ötmillió forintra becsülik. A csempészt őrizetbe vették. (Fotó: Karnok Csaba) MA A SOMOGYI-KÖNYVTÁR gyermekkönyvtárában Dóm tér 1-4., 15 órakor: Német gyermek­­irodalom a német nyelvoktatás­ban - szeminárium. Előadó: Szász Csilla tanárnő. A PIARISTA DIÁKSZÖVET­SÉG (Bálint Sándor u. 14.) 17 órakor tartja összejövetelét a gim­náziumban. KÖZÉLETI KÁVÉHÁZ a Ro­yal Szállóban 18 órakor: Magyar­­ország a Hannoveri Világkiállítá­son. Gémyi Gáborral, a világkiál­lítás miniszteri biztosával dr. Wa­­yer Péter jogász beszélget. AZ ALSÓVÁROSI FEREN­CES KOLOSTORBAN (Mátyás tér 26.) 19 órakor: Élet a remény öröméből - Roska Péter főiskolai tanár előadása. AZ ÚJ ZSINAGÓGÁBAN (Gutenberg u. 20.) 19 órakor Star­ker János csellóművész szonáta­estje. Zongorán kísér: Dennis R. Davies. AZ ALSÓVÁROSI TEM­­LOMBAN 19.30 órakor a Canti­­cum Novum és az Al Fresco ének­­együttes hangversenye. Westel-üzenet Kedves Olvasónk! Szer­kesztőségünk a levelek, a telefonhívások mellett szívesen fogadja a 06- 30/218-11-11-es számra az SMS-üzeneteket is! Ész­revételeiket, véleményei­ket köszönjük! Térdig érő fű. Tarjánban sok helyen térdig ér a fű és a gyom, ezeket le kellene vág­ni, mert sok allergiást zavar a szálló virágpor - üzem­ 20/9830-034 számú mobiljáról olvasónk. Újra térnév. Balogh Zol­tán szegedi olvasónk üzent a szegedi térkeresztelővel kap­csolatban, mert katolikus lété­re is felháborítónak tartja, hogy a polgármesteri hivatal másfél éve elvetette Luther Márton nevét, most pedig el­fogadták a Glattfeldert. (in­­gyensms.hu) Illessel a Kapcsolat Ma A SZOCIALISTA PÁRT irodájában (Tisza L. krt. 2-4. 1. em. 122-es szoba) dr. Bálint János ügyvéd ingyenes jogi tanácsadást tart az ér­deklődőknek, 15-16 óra kö­zött. KATONA GYULA, a 13- as választókerület (Móravá­­ros) képviselője fogadóórát tart 17—18 óráig a Móra Ferenc Általános Iskolában (Kolozs­vári tér­­). Holnap TOTH ANDRAS, a 19-es választókerület (Felsőváros, Fodor-kert) képviselője fog­adóórát tart 17-18 óráig a De­ák Ferenc Gimnáziumban (Jó­zsef A. sgt. 126.) GILA FERENC, a 24-es választókerület (Petőfitelep, Baktó) képviselője fogadó­órát tart 17 órától a Balaton Utcai Iskolában. A FÜGGETLEN KIS­GAZDA, FÖLDMUNKÁS ÉS POLGÁRI PÁRT, Sze­ged, Teleki u. 3. szám alatti irodájában kedden du. 16-17 óráig dr. Kopasz Rudolf ügy­véd tart ingyenes jogi ta­nácsadást. napló Hétfő, 2001. Május 7. csörög a Pannon GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémái­kat, észrevételeiket, tapasztalataikat Illyés Szabolcs újságíróval oszthatják meg, aki 9 és 13 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon. Elveszett tárgyaikat ke­reső, illetve talált tárgyakat visszaadni szán­dékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehe­tik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel: 8 és 18 óra között a 06-80-820-220-as zöld szá­mon, illetve személyesen a Sajtóházban és hirdetőirodáinkban. Inkább Nagy Imre tér. Ábrahám Bertalan, az 1956- os Csongrád Megyei Világ­­szövetség elnöke a 317-007- ről telefonált. Bár a döntés már megszületett, a szegedi térkeresztelő vitához kap­csolódva kifejtette, hogy szerinte a volt Komócsin Zoltán teret inkább Nagy Imréről kellett volna elne­vezni, mert a mártír minisz­terelnök nevét szerinte mél­tánytalanul kevés közterület viseli. Közgyűlés kritikája. Nyári Ferenc József olva­sónk a 426-613­ telefon­­számról fűzte véleményét a csütörtöki városi közgyűlés napirendi pontjaihoz. Sze­rinte ok nélkül nem kellett volna bezárni az általános iskolákat. Bosszantónak tartja még az elhangzott személyes megjegyzéseket. A bűnös bűnhődjön! A 444-084-ről telefonált Sar­­nyai István, a nyugdíjasok pártjának elnöke, a­ki a desz­­ki plébános ügye kapcsán fejtette ki véleményét. Sze­rinte felháborító és megen­gedhetetlen, hogy bárki is gyerekeket verjen, és véle­ménye szerint az egyháznak sem kéne védelmeznie pap­ját, ha bebizonyosodik a bűnössége. nrrrrrrr 75 éve Mint ismeretes, Makó és Hódmezővásárhely példá­jára a szegedi társadalom a város hatóságával karöltve a nyári hónapokra művész­telepet létesít. Az akció ar­ra irányult, hogy a budapes­ti képzőművészeti főiskola művésznövendékei közül a legkivállóbbak és azok ke­rüljenek Szegedre, akiknek nincsen módjuk külföldön, vagy távol a fővárostól el­tölteni a kéthónapos szü­nidőt. Szegedre Rudnay Gyulának, a világhírű mes­ternek növendékei kerül­nek. A szervezési munkála­tok teljes eredményesség­gel folynak, így júliusban 17 művésznövendék érke­zik majd Szegedre. (1926) Nyári művésztelep 50 éve Tanulmányi A Szegedi Ruházati Bolt MSZT-szervezetének tag­jai tanulmányi kirándulás keretében meglátogattak egy szegedi termelőcsopor­tot. A csoport udvarán meg­lepő rend és tisztaság fo­gadta a látogatókat. A cso­porttagok barátságosan jó­ kirándulás­ g adták őket. Mindnyájan boldogan mondták el, hogy nem bánták meg a csoport­ba való belépést, mert már az eddigi eredmények is mutatják, hogy sokkal gaz­daságosabb a közös gazdál­kodás. (1951) 25 éve Úgy tűnik, máris mutat­koznak a játékfilmgyártás átszervezésének első ered­ményei: a Filmfőigazgató­ság gyorsmérlege szerint az első negyedévben csaknem félmillióval több nézője volt a magyar filmnek, mint az előző év hasonló idősza­kában. Összesen négy és fél millió jegyet váltottak a magyar filmalkotások­hoz. (1976) Többen a mozikban —•v // // /A\­i—I / / //____ / \ I-----» 1 N­­ í ' i­l— ....J LJ VA a Hóbiárt Bisztró és Pizzériában. Május 7-től 9-ig! engedmény, / a ha helyben fogyasztja! KÓSTOLJA MEG ÚJ PIZZÁINKAT! Nagy sonkás-gombás Ft! ^ÖS'fJT helyett Nagy magyaros 2188=£ í; helyett

Next