Délmagyarország, 2001. november (91. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-22 / 272. szám

2 BELFÖLD - KÜLFÖLD GLÓBUSZ Derült égből segélycsomag Négy lakóház kapott amerikai segélycsomag-találatot az afganisztáni Herát városában. Az égi csapásnak nem voltak emberáldozatai. Golam Szedik, egy állástalan mérnök, hatalmas dör­renésre ébredt kedden hajnali háromkor, majd bosszúsan konstatálta, hogy segélycsomag érkezett­­ a tetőn át. An­nak viszont nagyon örült, hogy ő és héttagú családja túl­élte az amerikai segítséget. Héráiban további három ház kapott „égi áldást”, melynek nyomait beszakadt tetők, betört ablakok, össze­tört bútorok bizonyítják. A segélycsomagokon jól olvas­hatóan a következő felirat áll: „Ajándék az Egyesült Ál­lamok népétől". OLT A LÉPFENE. Szerdán minden orvosi erőfeszítés ellenére a kór­házban meghalt az a 94 éves connecticuti asszony, akinek a szervezetében anthrax (lépfene) kóroko­zókat mutattak ki. Ő volt a megbetegedés-sorozat ötö­dik halálos áldozata. Meg­­fertőződésének körülmé­nyei nem ismeretesek, ked­den szállították őt kórház­ba. A korábbi négy halále­set októberben történt, és e connecticuti eset előtt az elmúlt három hétben nem vált ismeretessé újabb anthrax-megbetegedés az Egyesült Államokban. OROSZORSZÁG­BAN IS HIVATÁSOS KATONASÁG? Vlagyi­mir Putyin orosz elnök egyetért azzal, hogy foko­zatosan hivatásos hadse­reg váltsa fel a sorkötele­zettségen alapuló jelenlegi rendszert Oroszországban. A hivatásos hadsereg meg­teremtésének távlati tervét az orosz kormány dolgoz­ta ki az elnök mellett mű­ködő nemzetbiztonsági ta­nács megbízásából. Orosz­országban rendkívül nép­szerűtlen a­­ két-, illetve a haditengerészetnél a háro­méves - sorkatonai szol­gálat. Aki csak teheti, kibú­jik a szolgálat alól a rossz körülmények, a csecsen­­földi háború és az idősebb katonák kegyetlenkedései miatt. MEGÁLLAPODÁS KUBÁVAL: Közel négy évtized után amerikai cé­gek először írtak alá ke­reskedelmi megállapodást Kubával. Három ameri­kai mezőgazdasági válla­lat mintegy 20 millió dol­lár értékben szállít mező­­gazdasági terményeket - úzát, kukoricát, szóját és rizst - Kubába, ahol a kö­zelmúltban komoly káro­kat okozott a Michelle hurrikán. MEGHALT MAL­AJZIA SZULTÁNJA Hetvenöt éves korában elhunyt Salahuddin Ab­dul Aziz Shah, Malajzia szultánja. A dél-kelet-ázsi­­ai ország uralkodója szívelégtelenségben halt meg szerdán. Az államszövetség új, alkotmányos ural­kodója valószínűleg a 39 éves Mizan Zainal Abi­din lesz. (MTI Telefot&AP Artusan Melayu) ’&VYf!5>r igin».­Itezno sA Záhir Sah volt király „jelképes elnök" lesz? Újra bombázták Kunduzt Kabul (MTI) Amerikai harci gépek szer­dára virradó éjjel bombázták az észak-afganisztáni Kunduz városát, ahol a feltételezések szerint a szeptember 11 -i ter­rorcselekményekkel vádolt Oszama bin Laden rejtőzik. A tálibokhoz közelálló AIP hír­­ügynökség közlése szerint az amerikai gépek támadták a környéken fenntartott tálib ál­lásokat is, valamint Kandahár városát. A tálibok szerint bin Laden nincs az általuk el­lenőrzött területen, és az is le­het, hogy már nem is tartózko­dik Afganisztánban. Tommy Franks tábornok, az amerikai hadműveletek ve­zetője, aki kedden a Kabultól északra fekvő bagrami légi bá­zisra látogatott, hogy tárgyal­jon az Északi Szövetség veze­tőivel, úgy nyilatkozott, hogy a tálibok és a „terrorista erők” heves ellenállást fejtenek ki Kunduzban és nem tudni, hogy mennyi időt vesz igény­be a város bevétele. Közben Mohammed Daud tábornok, az ellenzéki egységek egyik vezetője tárgyalt a tálibok kun­­duzi parancsnokával és a meg­bukott kormány volt védelmi miniszterével, Fazil Muszlim­­jar mohával, hogy adják meg magukat, majd hozzanak lét­re egy demilitarizált övezetet a Kunduztól keletre lévő front­vonalaknál. Az Északi Szövetség egyébként nem ellenzi, hogy az ENSZ által felügyelt átme­neti rendezés keretében Mu­hammad Záhir Sah volt ki­rályt „jelképes elnöknek” ne­vezzék ki. A tálibellenes szövetség in­diai képviselője, Maszud Ha­lili jelentette ki: amennyiben a világszervezet jó választásnak tartja az idős uralkodót, akkor a fegyveres ellenzék nem tá­maszt ellenvetést. Megerősí­tette, hogy az Északi Szövet­ség kész a hatalom megosztá­sára. „Küldöttséget menesz­­tünk a berlini konferenciára, amely reményeim szerint az átmeneti hatóságok létrehozá­sára alkalmas lója dzsirga (a törzsi és vallási vezetők ha­gyományos gyűlése) mihama­rabbi összehívását szorgalma­zó összegzéssel zárul” - mondta Halili. Oszama bin Laden­­ hoz­zá közel álló hírforrások sze­rint - megparancsolta egyik fiának, illetve legközelebbi munkatársainak, hogy lőjék agyon, ha az amerikai kom­mandósok körbevennék rej­tekhelyét, és nincs remény a menekvésre. Korábban Colin Powell külügyminiszter beje­lentette, hogy a bin Laden fe­jére kitűzött vérdíjat 25 millió dollárra emelték. Az emelésről szóló hírt már napok óta ter­jesztik Afganisztánban rádión és röplapokon keresztül. • Mégsem a német főváros­ban, hanem a Bonn közelében fekvő Petersbergen rendezik november 26-ával kezdődően az Afganisztán jövőjét meg­vitató nemzetközi ENSZ-ér­­tekezletet - közölte szerdán este a német külügyminiszté­rium szóvivője. Tájkép csata után, avagy: Kabul belvárosának látképe napjainkban. (MTI Telefoto CPA/AFP/Alekszandr Nyemenov) Dán parlamenti választások Jobbközép siker Koppenhága (MTI) Dániában a keddi parlamen­ti választások nem hivatalos végeredménye szerint a jelen­legi baloldali vezetésű kor­mánykoalícióval szemben a jobbközép pártok szövetsége kerül hatalomra, miután a libe­rális párt nyolcvan év óta nem látott sikert ért el a voksoláson. Poul Nyrup Rasmussen kor­mányfő hivatalosan benyújtot­ta lemondását II. Margit ki­rálynőnek, bár ügyvezetőként még marad a jelenlegi kor­mány. Utódja egy másik Ras­mussen, Anders Fogh Rasmus­sen, a liberális párt 48 éves ve­zetője lesz. A liberálisok az első találga­tások szerint a konzervatívok­kal és a kicsiny Keresztény Néppárttal kötnek koalíciót. A jelenlegi kormánykoalíció összesen 77, a jobbközép párt­­szövetség 98 képviselői helyet szerzett a 179 fős parlament­ben. A szavazási részvétel 1943 után az idén volt a legma­gasabb, 89,3 százalék. Göran Persson svéd minisz­terelnök szerdán aggodalmá­nak adott hangot amiatt, hogy a szélsőjobboldal előretört a dániai parlamenti választáso­kon A svéd kormányfő nyug­talan amiatt, hogy a dán kon­zervatív kormányt idegengyű­lölő eszméket valló pártok tá­mogatják majd. Rendkívüli EDDSZ-kongresszus Készek a demonstrációra Budapest (MTI) A jelenlegi kormány ígéretet tett arra, hogy a polgároknak odaadja mindazt, ami számuk­ra jár, az 1998 óta történtek sze­rint azonban az egészségügyi­ek nem tartoznak a polgárok közé - mondta Cser Ágnes, az Egészségügyben Dolgozók De­mokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke a tömörülés szerdai budapesti rendkívüli kongresszusán. A helyzetértékelő kong­resszusnak meghirdetett tanács­kozáson Cser Ágnes úgy véle­kedett: öt hónappal a választá­sok előtt nem az EDDSZ és az ágazat állapotának elemzésére, hanem azoknak az 1998-as kor­mányzati programoknak az ér­tékelésére van szükség, ame­lyekben többek között 41X­ szá­zalékos bérnövekedésre kaptak ígéretet az egészségügyi dolgo­zók. Cser Ágnes felháborító­nak mondta, hogy a kormány minden felelősséget az ágazat­ban dolgozókra igyekszik áthá­rítani a személyi és tárgyi felté­telek hiányával működő egész­ségügyben. Az EDDSZ elnöke szerint az egészségügyi intézmények tervezett privatizációja azt jelen­ti, hogy profit érdekeltségű „ál­tőkések" közpénzekből garan­tált extrajövedelmekhez jutnak az ágazatban. Hozzátette: a pri­vatizációval megszabadul az ál­lam attól a kötelezettségétől, hogy finanszírozza az egész­ségügy működését. Mikola István egészségügyi miniszter, aki Cser Ágnes be­szédét követően érkezett meg a kongresszusra, a küldöttek hoz­zászólásaira reagálva kijelen­tette: nem baj, hogy az ágazat­ban dolgozók „fölkapják a fejü­ket” és szembenéznek az egész­ségügyben évtizedek alatt fel­gyülemlett gondokkal. A mi­niszter szerint az egészségügy nincs katasztrófahelyzetben, az ágazat működőképes és az is marad. A rendkívüli kongresszus zárt üléssel folytatódott, ame­lyen az EDDSZ további tenni­valóit határozták meg a küldöt­tek. Egyebek között döntöttek arról, hogy az EDDSZ­ támogat minden egyéni és csoportos de­monstrációs kezdeményezést, amely etikus és törvényes, s amelynek célja az egészségügyi és a szociális ágazat működőké­pességének helyreállítása. A kongresszus felhatalmazást adott az EDDSZ országos veze­tőségének, hogy szakszerveze­tekkel, szakmai szervezetekkel, kamarákkal és civil szervezetek­kel működjön együtt akciók szervezésére. Cser Ágnes közlése szerint a rendkívüli kongresszus köve­teli az EDDSZ 2000. decem­ber 9-i 26 pontos petíciójában foglaltak teljesítését a kormány­tól és az országgyűléstől. Az EDDSZ elnöke közölte: a kongresszus határozata fel­hívta a figyelmet arra, hogy a munkavállalókat megillető sztrájkjog az 1989. évi 7. tör­vény rendelkezései, valamint az e törvény alapján született EDDSZ elnöki és népjóléti mi­niszteri 1994-es nyilatkozat alapján gyakorolható. CSÜTÖRTÖK, 2001. NOVEMBER 22. Orbán Viktor Mexikóban Mexikóváros (MTI) Orbán Viktor miniszterelnök helyi idő szerint kedden es­te Mexikóvárosba érkezett, hogy pártja képviseletében részt vegyen a Kereszténydemokrata Internacionálé ülésén. A kereszténydemokrata pártok találkozója alkalmából Or­bán Viktor több kétoldalú megbeszélést is folytat. Tegnap például az Európai Unió bővítéséről, ezzel kapcsolatban a spa­nyolországi munkavállalás feltételeiről tárgyalt spanyol kol­légájával. Madrid eddig még nem nyilatkozott arról, hogy Ma­gyarország felvétele után miként alakítja ki a magyar mun­kavállalókra vonatkozó szabályozásokat. Orbán Viktor azt mondta, igyekszik rábírni José María Aznart arra, hogy a fel­tételek minél kedvezőbbek, a kvóta minél nagyobb legyen. A konzervatív pártok világszövetsége várhatóan alelnök­­évé választja Orbán Viktort, akinek pártja, a Fidesz-Magyar Polgári Párt csak egy éve lépett ki a Liberális Internacioná­­léból. A magyar kormányfő helyi idő szerint szerdán este (ma­gyar idő szerint csütörtökön hajnalban) szólalt fel a Keresz­ténydemokrata Internacionálé plenáris ülésén. RÖVIDEN ORBÁN A KEDVEZ­MÉNYTÖRVÉNYRŐL­ Or­bán Viktor miniszterelnök szo­kásos szerda reggeli rádióinter­jújában kétségtelenné tette, hogy jövő év január 1-jével ha­tályba lép az úgynevezett ked­vezménytörvény, egyúttal azon­ban jelezte: a jogszabály „iga­zi tartalmát és értelmét” a vég­rehajtási rendeletek adják majd meg, amelyekről a szombati kormányülésen is tárgyalni fog­nak. Tájékoztatása szerint a szomszédos államok közül a horvátokkal már megállapod­tak a törvény végrehajtásának kérdéseiben, a szerbek részéről óvatos támogatást tapasztaltak, Szlovénia soha semmilyen ki­fogást nem vetett fel, és vélemé­nye szerint Ukrajnában sem lesz akadálya a törvény érvényesü­lésének. Orbán Viktor elmond­ta, hogy Románia esetében is bi­zakodó, Szlovákiával pedig a napokban tárgyalnak majd a törvényről. AZ SZDSZ AZ EGÉSZ­SÉGÜGYRŐL. A magyar egészségügy ecseteléssel tovább nem kezelhető, radikális beavat­kozásra van szükség - jelentet­te ki az SZDSZ elnöke szerdai, Budapesten tartott sajtótájékoz­tatóján. Kuncze Gábor a Fidesz, illetve Orbán Viktor 1998-as vá­lasztási ígéreteit, illetve a kor­mányprogram elemeit felidéz­ve leszögezte: a kormány az egészségügy területén megbu­kott. Ma a GDP-ből az egészség­ügyre fordított mérték alulról súrolja az 5 százalékot - mond­ta Kuncze Gábor, aki hozzátet­te: ez 1997-ben 7 százalék volt. MEDGYESSY FELJE­LENT. Medgyessy Péter szoci­alista miniszterelnök-jelölt sze­mélyiségi jogainak Polgári tör­vénykönyvbe ütköző megsérté­se miatt pert indít a személyével, illetve a tulajdonában álló taná­csadó céggel kapcsolatos alap­talan rágalmakat terjesztő la­pok, a Magyar Demokrata és a Magyar Nemzet ellen. NÖVEKVŐ BIOTER­MELÉS. Az idén megkétszere­ződött, mintegy 90-100 ezer hektárra nőtt Magyarországon az ellenőrzött ökogazdálkodás­ban művelt terület nagysága - közölte Márai Géza, a Biokul­túra Egyesület vezetőségi tagja a XIV. biokultúra tudományos napok szerdai sajtótájékoztató­ján. Jelenleg a magyar bioter­mékek 85 százaléka külföldön, elsősorban az EU-országokban talál gazdára Négy-öt év alatt a biotermelésbe fogott földek nagysága Magyarországon elér­heti a művelt területek 5-6 szá­zalékát, azaz mintegy 300 ezer hektárt. A budapesti tőzsdén egy nem túl mozgalmas napot tudhatunk magunk mögött, az index folya­matos napon belüli erősödés után végül 0.4%-kal zárt ma­gasabban, 3.6 milliárd forintos részvényforgalom mellett. A MOL árfolyama 1%-kal, a Ma­távé - a nap végi felhúzásnak köszönhetően - 0.3%-kal emel­kedett, a Richter és az OTP nem változott. Továbbra is aktív volt a Graphisoft, de most némi pro­fitrealizálást láthattunk az el­múlt napok erősödése után - 3.5%-ot esett a részvény. Szin­tén 100 millió forint feletti for­galmat produkált a Pannonplast, az árfolyam pedig közel 5%-kal emelkedett. Vegyesen alakultak a főbb európai részvényindexek a kereskedés során, a FTSE-100 fél százalékos emelkedést, a CAC 40 fél százalékos csökke­nést mutat jelenleg, míg a DAX közel nullában van. Jól teljesí­ TŐZSDE tettek a gyógyszergyártók vala­mint az olajtársaságok, utóbbiak az olajár emelkedésének köszön­hetően. A várakozások szerint az OPEC hamarosan megegyezés­re juthat a nem OPEC-tag­orszá­gokkal a kínálat összehangolt csökkentéséről. Gyengült viszont az 5 milliárd eurós részvényki­bocsátást tervező KPN, valamint a France Telecom is, miután 3 milliárd euró értékben bocsátott ki átváltoztatható kötvényt. A ma megjelent német Ifo üzleti bizal­mi index a szeptemberi nyolcéves mélypontról tovább csökkent ok­tóberben, így az euró beesett 88 dollárcent alá. Amerikában a Há­laadás előtti utolsó kereskedési napon valószínűleg mérsékelt lesz az érdeklődés. A Dow Jones és a Nasdaq a nyitás után egy órával fél-fél százalékos mínuszban van annak ellenére, hogy a holnapi munkaszünet miatt a megjelent heti munkaerőpiaci adatok job­bak lettek a vártnál, és a Univer­sity of Michigan novemberi fo­gyasztói bizalmi indexét is felfe­lé módosították. ConCorde_irect Tel.: (62) 484-222 Szeged, Kossuth L. sgt. 10-12., www.cd.hu A Concorde Értékpapír Rt. szolgáltatása 2000, 1999, 1998 „Az év brókercége" (Budapesti Értéktőzsde) Délmagyarország Délvilág Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZF­R GABRIELLA (életmód, kultúra, mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotó), OLÁH ZOLTÁN (hír és információi: SÜLI JÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10.. Sajtóban. Levélcím: 6740 Szeged. PL: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu,www.delvilag.hu. E­mail: szerkesztoseg@delmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Deák F. u. 6. Tel.: 62/213-391. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. Kiadói titkársági fax: 62/442-958 • Hirdetésfelvétel: 62/567-832. 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847 • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06-80/821-821 • Előfizetési díj egy hónapra 1059 (Délmagyarország). 940 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarország). ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. •

Next