Délmagyarország, 2002. május (92. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-16 / 113. szám

16 Ki kapjon virágot2. BAKOS ANDRÁS Majdnem tíz éve dolgozott idegenvezetőként. T­udta, mit érdemes megmutatni este Veronában, mit szabad mondani, amikor az utasok életükben először pillantják meg hajnalban a tengert a busz ablakán kinézve, Nizza előtt, és mi újság a berni medvék háza táján. A spanyol határ után az első pihenőnél mindig ismerősként köszöntötték, s bár ú-nak ejtették az út, a nevét is tudták, és mo­solyogva kiáltozták felé mindenütt. Egy új rendel­kezés miatt azonban neki is el kellett végeznie egy tanfolyamot, amelynek végén megkaphatta a szükséges papírt. És az első foglalkozások után nem csalódott: sok érdekességet hallott, és nem szánta meg, hogy kifizette a tanfolyam díját, mégis gyakran érezte úgy, mintha olvasni akarnák meg­tanítani. Azért egy pillanatig sem éreztette, hogy könnyen tanul, figyelt, és csöndben élvezte a las­san növekvő figyelmet, ami körülvette. Úgy ter­vezte, csak akkor mondja meg, mi a foglalkozása, ha megkérdezik. Aztán egy nap Budapestre utazott a csoport, és ő a nap végén úgy érezte, mintha ezért a heteken át tartó csendes örömért most kellene megfizet­nie. Az történt, hogy az oktató elvitte őket a híres temetők egyikébe. A buszon mindegyikük kapott egy szál virágot. „Most pedig mindenki annak a sírjára teszi a virágját, akit tisztel", mondta az ok­tató, és a temetőn végighaladva rögtönzött törté­nelemórát tartott a tanfolyam hallgatóinak, még­pedig úgy, hogy finom utalásai révén egyértelmű­en kiderült: szerinte ki érdemel virágot, és ki nem. Ez megzavarta a társaságot. Ő is csak most döbbent rá, hogy igaza volt egyik ismerősének, aki azt bizonygatta, a mostani vá­lasztási kampány nem múlik el nyom nélküls nem egyszerűen csak a baráti kapcsolatokról van szó. Mert bár neki eredetileg nem jutott volna eszébe, most elhatározta: ő bizony Antall József sírjára teszi le virágját, s aztán kíváncsi lesz, mit szól az oktató. A csoport azonban, amely termé­szetesen az oktatót követte, látványosan messzi­re kerídte az első szabadon választott miniszter­­elnök sírját, s az oktató beszédéből egyértelműen kiderült, miért. Miközben a csoport az egykori ál­­lampárt tekintélyes vezetőjének sírja mellett ha­ladt el, ás az ott időző idős nénik morogva kérték számon a csoporton, miért nem állnak meg egy pillanatra fejet hajtani, ő már szomorú volt. Ho­gyan képzelheti egy tanár, hogy nekik, akik végté­re is felnőtt emberek, nincs önálló véleményük? Miért gondolja, hogy nekik ezért is fizetniük kell? Közben a csoport a séta végére ért­, elfogytak a hírességek, s neki még ott volt a kezében a virág. Hová tegye? Végül rátette a legközelebbi sírra, amely bizony gazos is volt egy kicsit. „Itt nyugszik Szűcs Istvánné, született ...." Azt vette észre, hogy a többiek közül néhányan az övé mellé te­szik a virágjukat. Egyikük félénken megkérdezte még: ki volt Szűcs Istvánné ! Szomorúan felelte: „Hát, a Szűcs Pista bácsi felesége. ” - Izidja, ezek mennek mostanság! Németh György karikatúrája Süket bíró kellene WOLVERHAMPTON (MTI) A legfrissebb tudományos kuta­tások szerint csak teljesen süket futballbírák biztosíthatnák, hogy a bajnoki meccseken pártatlan döntések szülessenek. Sportsta­tisztikák szerint az angol bajnoki meccseken a hazai csapat általá­ban kétszer nagyobb eséllyel in­dul a győzelemért, mint a ven­déggárda. A wolverhamptoni egyetem munkatársai a hazai csapat győzelmi esélyeinek ala­kulását vizsgálva arra döbbentek rá, hogy a végeredmény legin­kább a focidrukkerek által keltett hangorkán függvénye. Alan Ne­val és munkatársai kísérletükbe 40 bírót vontak be. A játékveze­tőknek 47 videofelvételt mutat­tak, amelyekről azt kellett eldön­teniük, hogy történt-e szabályta­lanság vagy sem. A bírók közül azok, akik a felvétel alatt hallhat­ták a hazai csapat szurkolótábo­rának őrjöngését, 15 százalékkal kevesebbszer ítéltek a hazai játé­kos ellen, mint azok, akik a fel­vételeket hang nélkül látták. A wolverhamptoni kutatók vizsgá­lódásai alapján kijelenthető: a hazai pálya előnye többé már nem mítosz, hanem valóságos tény, amely egy zengő torkú szurkolótáborban rejtőzik. Esküvő a klinikán. A szekszárdi Ottófi Mária és Garay Előd a pé­csi egyetem nőgyógyászati klinikáján esküdött örök hűséget. A hét és fél hónapos várandós menyasszony vérnyomási problémák miatt nem hagyhatta el a kórtermet, ezért Balázs Károlyné anya­könyvvezető „kiszállt" a helyszínre... MTI Telefotó: Kálmándy Ferenc ■MOZAIK" Az ördög kísértése LUGANO (MTI) A luganói kaszinóban feltűnt, hogy valaki minden játékosnál nagyobb szerencsével fosztogatja a kasszát. Egy olasz papnak volt ördöge. A kísértő ördög nem vá­logat sem az eszközökben, sem a személyekben. Ezt a tanulságot vonhatta le a luganói játékkaszi­nó vezetősége, miután a svájci törvény előírásának megfelelően a személyzet jelentette, hogy egy vendég már 20 ezer frank - mint­egy 3 millió 360 ezer forint - nyereménynél tart. A biztonsági szolgálat tehát elvégezte az elő­írásos ellenőrzést: ki ez a titokza­tos játékos, aki ilyen szerencsé­vel fosztogatja a kaszinót? A kér­désre, hogy mi az ön foglalkozá­sa, tömör választ kaptak. „Pap vagyok." Tréfának vélték. Aztán a szerencsés játékos - akiről ki­derült, hogy a ruletten és a félka­rú rablón egyaránt nagy haszon­nal forgatta a pénzét - valóban igazolta, hogy az olaszok lelki gondozója. A nevét természete­sen nem hozták nyilvánosságra. A NAP VICCE Nekem nagyon tetszik a lakás,­­ nem tudom, hogy a felesé­­emnek tetszik-e majd...­­ Ahogy gondolja, uram ij 0rge­­­gyzem, ma sokkal könnyeh jrtley­­séget találni, mint másik la ást... Duke órája GENF (MTI) Másfél millió dollárért kelt el egy genfi árverésen az az arany karóra, amely egykor a néhai dzsessz-zenészé, Duke Ellingto­­né volt. A Patek Philippe márka­nevű óráért nagyjából kétszer annyit adott a vevő, mint amennyire az aukciós cég előze­tesen számított. A karórát egy svájci magánmúzeum vette meg - jelentette a Reuter. Duke El­lington 1974-ben hunyt el. A betörő ágyra járt EUGENE (MTI) Pucéran menekült el egy betörő a tetthelyről Oregon államban. A férfi talán túl sokat olvasgatta Bocaccio Dekameronját, mert igen sajátos akcióba kezdett: be­tört egy hölgy lakásába, ott pu­cérra vetkőzött, majd belopó­dzott a hálószobába és becsus­­­szant a nő ágyába, amelyben ott aludt - a hölgy másik oldalán - annak barátja is. A nő azonban megérezhette, hogy „vendég" ér­kezett, mert felébredt, sikoltozni kezdett, mire a barátja is felriadt. A betörő ezek után ha­nyatt-homlok elmenekült, hát­rahagyva ruháját, benne egyebek közt a jogosítványával. Kereket oldott a férj LONDON (MTI) Kétnapi házasság után hűtlenül elhagyta 23 éves feleségét egy 75 esztendős, tolókocsis angol nyugdíjas. Miután férje „kereket oldott", az újdonsült menyecske telefonon felhívta, ám az idős úr már másik, szintén fiatal oldal­bordára lelt. Laura Griffiths, az elhagyott feleség, aki tolókocsi­ban tolta vőlegényét az oltár elé, tagadta, hogy csak a pénzéért ment hozzá a 75 éves mozgássé­rülthöz. L­ottószámok SKANDINÁV LOTTÓ_____________ A: 3,5,8,10,20,23,27 6,5,6,7,14,17,24,35 ISTEN ELTESSE! MÓZES, BOTOND A Mózes bibliai eredetű név, je­lentése egyiptomi nyelven: víz­ből kihúzott. A nyelvtudomány mai állása szerint az egyiptomi mes(u), fiú szó származéka. A Botond régi magyar személynév­ből keletkezett, ez a buzogány je­lentésű bot szó származéka, je­lentése tehát: buzogányos har­cos. Egyéb névnapok: Hannibál, Nepomuk, Pellegrin, Simon, Szi­­monetta, Ubul, Ugod. CSÜTÖRTÖK, 2002. MÁJUS 16. Frontmentes idő Ma sok napsütésre számíthatunk Az időnként erősebben megnövekvő felhőzetből zápor, zivatar nem lesz. Az északnyugat szél már csak kissé élénkül meg. További kilátások Kezdetben túlnyomóan napos időre van kilátás, majd egyre több felhő érkezik felénk. A hét legvégére változékonyra fordul időjátásunk. Az erősebben megnövekvő felhő­zetből több helyen valószínű eső, zápor, zivatar Kissé visszaesik a hőmérséklet A sírba viszel, fiam! TURKU (MTI) Gyakran hallani elkeseredett édesanyák szájából: „A sírba vi­szel, drága fiam!" Finn kutatók szerint ez az állítás nem „költő­női" sóhaj, van valós alapja: a fi­úk több mint fél évvel rövidíthe­tik meg anyjuk életét. A lányok viszont hosszabbíthatnak rajta. Samuli Helle, a turkui egyetem biológusa a lapp népesség között végzett kutatást annak kideríté­sére, milyen hatással van a sok­­gyermekes család az édesanya életkilátásaira. A várakozással ellentétben az összegyűjtött ada­tokból az derült ki, hogy nem a család nagysága, hanem az utó­dok neme befolyásolja az édes­anya életkilátásait. Minden egyes fiúgyermek átlagosan 34 héttel rövidítette meg édesanyja életét. A lányok esetében éppen fordított a helyzet, ők átlagosan 23 héttel hosszabbították meg az anya életét. Azok a lapp asszo­nyok éltek legtovább, akik sok le­ánygyermeknek adtak életet. Helle szerint a fiúk esetében ta­pasztaltak mögött biológiai okok állhatnak. Egyrészt a fiúmagzat által termelt tesztoszteron (hím nemi hormon) gyengítheti az anya immunrendszerét, és ezál­tal fogékonyabbá teszi őt a beteg­ségekre, másrészt a magzati kor­ban gyorsabban növekvő és na­gyobb testsúlyú fiúk megszülése a lányok világrahozatalánál lé­nyegesen nagyobb igénybevétel­nek teszi ki őket. - ASER Enciklopédia FURTONFURT Klagenfurt­tal szomszédos osztrák város, amelynek lakói minduntalan ugyanazt csinálják. GALAMBOSZ: Földühödött tubica. VÉRMES: Bővérűség verse­nyen dobogós helyezést elérő személy (teljes alakban: arany-, ezüst-, bronzvérmes). ODAZ: Halogatási célzattal hosszú verset mond. VÉNA: 1. A „vén" nőnemű alakja. 2. Elaggott gyűjtőér. Gazdaságos üzleti aranyszabály Rejtvényünk vízszintes 1. és függőleges 4. számú soraiban egy, üzletembereknek szóló mondás olvasható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. 12. Kutricám. 13. A földdel tedd egyenlővé! 14. Rizses, borsós étel. 16. Görög „é" betű. 17. Számtan diáknyelven. 18. Vés. 20. Névelő. 21. Sértetlen. 22. Sporteszköz. 23. Törte a fejét. 25. Kibicsaklik (a boka). 28. Fejére. 29. Athéni sportklub, röviden. 30. A ha­ladás iránya. 33. Győzelmi jel. 34. Magánfeljegyzések köny­ve. 36. Ide-oda mozog. 37. Argon. 39. Nikkel. 40. Kettősbe­tű. 42. V.S. 43. Redő. 45. Tolat a végén! 46. Előkelő. 48. Hí­zeleg (régi). 51. Ehelyt. 52. Jótékonykodik. 54. Tempus rövi­den. FÜGGŐLEGES: 1. Végtelenül csóró! 2. Világverseny. 3. Hon. 4 A megfejtés második sora. 5. Egyen! 6. Férfinév. 7. C.O.Z. 8. Dörzspapír. 9. Intéző Bizottság. 10. Bibliai hajós. 11. Egy kalap alá vesz. 15. Bejegyez. 19. Ó.Y. 21. Egyszerű gép. 23. Közlekedtél. 24. Matematikailag viszonyul. 26. Élet. 27. Tombolya mratva.^l^i^ff. 32. Y.G. 33. Régi cipész. 35. 41. Szekundum. 44. Némán néz! :\■ gäftgöfen íttíf9bTme. 47. Tiltás, tűrés, tagadás rövi­den. 49. Megelégel. 50. L.N. 53. Névelő (n. magyar). SZERDAI rejtvényünk helyes megfejtése: Tilos egyetlen virágot szeretni, minden virágot szeretni kell.

Next