Délmagyarország, 2003. október (93. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-18 / 244. szám

SZOMBAT, 2003. OKTÓBER 18. ■ E MEGKÉRDEZTÜK AZ OLVASÓT S­zereti-e a dzsesszt? FLEISZ ZOLTÁN nyugdíjas: - Szeretem, hiszen ezen nőttem fel. A régi zenészeket és zeneka­rokat kedvelem igazán, az újakat alig ismerem. Robson-féle klas­­­szikusok muzsikája kellemes, megnyugtató. Esténként jó leül­ni és hallgatni egy kis dzsesszt, csak most már egyre nehezebb minőségi lemezekhez hozzájut­ni. KRISTÓ PÁL természetvédelmi őr: - Őszintén szólva, szeretem is, meg nem is. Amikor a televízió­ban adnak ilyen koncertet, ak­kor meg szoktam nézni, hall­gatni, de nincsenek dzsessz CD-k a gyűjteményemben. A kedvenc zenekarom a TNT, el­sősorban az ő zenéjüket kedve­lem. A dallamos slágerzene kö­zelebb áll hozzám. NAGY IVÁN ISTVÁNNÉ hivatalsegéd: - Kedvelem a dzsesszt. Elsősor­ban a ritmusa miatt szeretem, és a hangszerek is, amin játs­­­szák, kellemes hangzásúak. Saj­nos a rádiókban és a tévékben nagyon ritkán vannak olyan műsorok, ahol dzsesszt adná­nak. Élő koncertekre viszont nem szoktam eljutni, általában későn értesülök róluk. OROSZI RÓBERT vállalkozó: - Szívesen meghallgatom a dzsesszt is, mindenféle zenére ve­vő vagyok. Nincs igazából kiala­kult irányzat, amelyet kedvelek. Minden ritmusos, jó muzsikát szeretek és a dzsessz műfajában is van egy pár ilyen szám. Louis Armstrong trombitajátéka lenyű­göző, és a Molnár Dixieland Band­­nek is vannak jó zenéi. Következő kérdésünk: IGEN NEM Egyetért-e a bicikliúttal a régi hídon? Küldje el válaszát a kérdés napján 17 óráig, SMS-ben! (IGEN vagy NEM)! Az SMS számozása normál tarifa szerint történje­n 6-30/30-30-921 Szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu -MAIL ÜZENETEK Kapacitásbővítés gondokkal Állandósuló forgalmi dugók vagy hídrekonstrukció címmel figyelemre méltó írás jelent meg a Postabontás rovatban. A Belvárosi híd manapság népszerű téma, sokan próbálnak ötleteket adni a közlekedéstervezők­nek, de ezek az ötletek sokszor nem vesznek figyelembe fontos tényező­ket. A cikk szerint a déli közúti híd sem javítana sokat a helyzeten, mivel a közlekedési irányok és szokások megváltoztatása nehéz. A közlekedési szokásokat megváltoztatni valóban nem könnyű, de a déli híd megépíté­se után valószínűleg nagyon gyorsan átrendeződne a forgalom. A Berta­lan hídra azért nem lehet jelenleg az autósokat átterelni, mert úti céljuk­hoz így csak nagy kerülővel jutnának el. Az új híd azonban ezzel ellentét­ben rövidebb utat kínálna. A lágymányosihoz hasonló közös közúti-vas­úti híd nehezen képzelhető el, mivel egyrészt a vasút várhatóan több kilo­méterrel délre fog elhaladni, másrészt a közúti és vasúti nyomvonal ös­­­szeegyeztetése és elhelyezése is szinte megoldhatatlan lenne. De nézzük az elsőre jónak tűnő ötletet a Belvárosi híd háromsávossá tételéről. Rögtön ott kezdődik a gond, hogy - amint dr. Balogh Géza, il­letve két oldallal előrébb a szakember is írja - a lámpás csomópont kapa­citása (is) kevés. Egy körforgalom talán segítene a dolgon (még el is fér­ne, legfeljebb a mészkő támfalat kellene kicsit kiszélesíteni) és az is meg­oldható lenne, hogy a járművek ne a Deák Ferenc utcába, hanem köz­vetlenül a Kelemen utcába kanyarodjanak. Méghozzá két sávból az egy­sávos Kelemen utcába, így a több százmillió forintos beruházással elér­nénk, hogy reggel „beállna" az 1 -es villamos is, valamint egy helyett két sávban állna a forgalom a hídon. Szűk kapacitást jelent ugyanis a Kele­men utca, azon nem lehet segíteni. Lehetne persze másfelé is vezetni a járműveket. Például kétirányúsítani az Oskola utcát (a parkolósáv vagy a kerékpárút megszüntetésével) és visszaengedni a gépjárműforgalmat a Dóm térre, valamint a Széchenyi téren és a Károlyi utcán át a Tisza La­jos körút felé is mehetnének az autósok. Kérdés, hogy tényleg ezt akar­­juk-e? Bele kell törődni, hogy csak a déli közúti híd lesz a megoldás. Mert az, hogy az autósok egy része tömegközlekedésre vagy kerékpárra szálljon, az sajnos elképzelhetetlen. És az nem is lenne baj, hogy lassan jutnak át a hídon, de az annál inkább, hogy akadályozzák a troli- és autó­buszokat is, amelyeken összehasonlíthatatlanul többen utaznak. NAGY GÁBOR, SZEGED HOROSZKÓP KOS: Ideje nagy részét most társas érintkezéssel tölti. Jó kommunikáci­ós készségének köszönhetően ez egy ked­vező időszaknak ígérkezik mindenféle üzleti ügyek,tárgyalások intézésére. BIKA: Teljes energiával veti bele magát az otthoni munkába, nem törődik senkivel­ semmivel. Elgondolkodhat­na azon, hogy néha a kevesebb több. Össz­pontosítson a lényegre, jobban jár.­­ IKREK: Problémák adódhatnak­­ párkapcsolatában, ha időben loka­lizálja a baj, megoldódhatnak anyagi prob­lémái is, pedig minden áron meg szeretne felelni mindenkinek. Ez nehéz feladat lesz. RÁK: Ön szép, okos, tehetséges, őszinte, önzetlen és nagystílű. Ha netán mégsem ezt érzi magáról, ne kesereg­jen. Mindenki többet szeretne, mint ami adott. Értékei felismerésével máris okosabb. OROSZLÁN: Az egész heti csaló­dásai és kudarcélményei elől a flör­tölésbe menekül. Úgy véli, hogy a hódítások biztos sikerrel ajándékozzák meg, ami önbi­zalmát is növeli. Nem biztos, hogy jó taktika. SZÚZ: Életében az eddigieknél is is sokkal nagyobb szerepet kap a pénz, az anyagiak. Emiatt apróbb nézetelté­rése alakulhat ki ön és partnere között. Le­gyen kicsit nagyvonalúbb.­­0­JJ MÉRLEG: Izgalmas hét következik, hHlbár a pozitív dolgok folyton kerülik az ön társaságát. Ennek ellenére nem sza­bad nekikeserednie, különben az a kevés öröm is elpártol a háza tájáról. [SKORPIÓ: Kicsit nagyobb biza­lommal tekintsen a jövőbe, ne hagyja, hogy negatív történések eltérítsék a boldogság felé vezető útról. Jobb, ha maga­biztosan veszi kezébe sorsa irányítását.­­ BAK: Mérje fel belső erőtartalékait! ! Figyelje meg, mit tesz, mit érez és mi történik ön körül, így olyasmit is észre­vesz magán, aminek általában nincs tuda­tában. Ha kell alkalmazkodjon. VÍZÖNTŐ: Lendülete a mai napra megsokszorozódik. Mindenkihez van egy kedves szava és még szerettei sem ismernek önre. Jól áll önnek ez az új szerep, csak vigyázzon a következményekre. HALAK: Önre hamarosan nagy fel­adat vár. Egy, a környezetében ki­bontakozó konfliktust kell megoldania. Ne tévessze szem elől, hogy ennek a biztonsá­got kell nyújtania, és erre képes is. I­n NYILAS: Társasági élete aktívvá válik, eddigi nyugalmas napjai fel­pezsdülnek. A pénz miatt ne aggódjon, ha olyan dologra költ, amit nagyon kíván, vagy érdekli. Önnél úgyis a józan ész diktál. ü ■KAPCSOLATOK» ■ POSTABONTÁS Vigyázzunk a környezetünkre Szegedi vagyok, és mindenekelőtt a Bartók térről szeretnék szólni. Nagyon szépen parkosították ezt a játszóteret, de az emberekkel már megint probléma van. Reggelente üres üdítősüvegekkel és mindenfé­le papírokkal van tele a környék. Felháborító! Ha már ennyit áldoztak a pénzünkből a parkosításra, akkor arra vigyázni is kellene. Ha ez nem megy magától, talán meg kellene tanítani az embereket a rend­re. Annak idején mikor mi iskolások voltunk, rendszeresen mentünk parkokat takarítani. És bizony csak jó volt valamire az a módszer, fő­ként nevelési szempontból. Azokat a felnőtteket pedig, akik szemetelnek, meg kell büntet­ni. Nekik is meg kell tanulniuk, hogy vigyázzanak a környezet tisztaságára. Erre is kellene áldozni pénzt, pl. biztonsági őr kutyá­val biztosan jó megoldás lenne. Persze nem úgy, ahogyan azok a kutyasétáltatók teszik, akik ott fe­lejtik a másik ember háza előtt azt, ami az övék: a kutyájuk ürülékét. Vigyázva arra, hogy ebük ne a saját házuk elé vagy a küszöbükre pisz­­kítson. MOLNÁR LÁSZLÓNÉ, SZEGED Közlekedjünk, de hogyan ! Már régóta szerettem volna írni egy igen fájó ügy kapcsán. A Jó­zsef Attila sugárúton lakom és elég sokat járok a Makkosházi, a Rókusi körúton. Félig-meddig elkészült az algyői, a vásárhelyi - csaknem uniós szintű - út. Azt erőltetik, pedig eddig is tudtunk rajta közlekedni. Azt viszont senki nem akarja tudo­másul venni, hogy egy Szegedet elkerülő út sokkal fontosabb lenne. Áldatlan állapotok van­nak a fentebb említett utakon. A József Attila sugárúton perce­ket kell várni a gyalogátkelőnél kismamáknak, nagymamák­nak, gyerekeknek a száguldó kamionok, autócsodák között, amelyek vezetői sajnos a KRESZ-tudásukat nem itt fi­togtatják. Gyorshajtás, füstö­lés, erőszakos dudálás, ez jel­lemzi ezt a környéket. Ha valaki Vásárhelyről, Al­­győről Budapestre, Röszkére, Bajára menne, kénytelen ezen a városi útvonalon közlekedni, pedig egy elkerülő út levegő­höz juttatná ezt a városrészt is. A dicső honatyáknak erre is oda kellene figyelni, nem csak arra, hogyan tudják egymást szidni, feljelentgetni, saját zsebüket tisztességtelen úton megtömni. Ma pedig „még kér a nép", de követelni nem köve­telhet? S2ÁZI LÁSZLÓ, SZEGED 7 C­SÖRÖG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat N. Rácz Judit újságíróval, a Kapcsolatok oldal szerkesztőjével oszthatják meg, aki­­ hétfő­től péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltele­fonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. E-mailt a kapcsola­­tok@delmagyar.hu címre küldhetnek. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve ta­lált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat a 62/567-835-ös telefonszámon. TITOKGAZDA S. Anna, négy gyermek édesany­ja úgy véli, a gyermekek bizalmá­nak elnyerésében nagy szerepet játszhat, ha a pedagógusok nem tudathatnak minden informáci­ót a szülőkkel. A tanár pedig jó tanáccsal láthatja el a fiatalt. HÁTIZSÁKOK H. József szerint olyan hátizsá­kokat kellene gyártani, amelye­ken nincsenek kiálló csatok, fémdíszek, mert a zsúfolt buszon kiszakították a kabátját. Dras­­kóczy István, a Tisza Volán Rt. helyi tömegközlekedési üzlet­ág-igazgatója elmondta: a Volán minden utasát biztosítja. Ez nemcsak balesetre, hanem az ilyen károkozásra is vonatkozik. Ezért a helyszínen jelezni kell azt a sofőrnek és a biztosító a kár­enyhítést megadja. TÁPÉ M. L. jelezte, hogy Tápén, az Ás­ványház utca környékén, az Ádám, Éva utcák torkolatánál ***** Az élvonal, nagy gödrök éktelenkednek az úttesten. HÁZSZÁMOK Szeged több utcájában nincsenek kiírva a házszámok. Sőt az utca­nevek sem olvashatók le a rozs­dás táblákról, kifogásolta a 70/2826-096-os telefonról kül­dött SMS írója. SZENTM­UHÁLYTELEK T. Tibor panaszolta, hogy a Petőfi utcában az óriási gödrökbe zök­kenő autók miatt már a házfalak is repedeznek. Jó lenne a tél be­állta előtt feltölteni azokat. MAKÓ Szégyen, hogy Makó főterén kó­bor kutyák támadnak a járóke­lőkre. Egy ekkora városnak ele­gendő nagyságú helyet kellene biztosítani a befogott kutyák el­helyezésére, jelezték a 30/333-6396-os telefonról. «■■■■■■■■■■■■HM iAAAAAA PANNON GSM M EGJÖTTÜNK SZEGED TÉGLÁS BORBÁLA ZSUZSANNA Október 16., 15 óra 25 perc, 3300 g. Sz.: Bús Zsuzsanna és Téglás Botond (Buda­pest), TÓTH ESZTER Október 5., 11 óra 39 perc, 1410 g és TÓTH KATA Október 5., 11 óra 40 perc, 1180 g. Az ikrek szülei: Jura Joanna és Tóth Henrik (Szeged) RADNÓTI KAJVULLA ANGYALKA Október 16., 6 óra 0 perc, 2200 g Sz.: Tö­rök Mónika és Radnóti Béla (Kiskunfélegy­háza), NAGY KRISTÓF BENCE Október 16., 12 óra 20 perc, 3740 g. Sz.: Weiner Mónika és Nagy Herbert (Kelebia). BERCZELI GABRIELLA Október 15., 17 óra 10 perc, 3460 g Sz.: Börcsök Éva és Berczeli Zsolt (Röszke). KOROM KEVIN Október 16., 13 óra 20 perc, 3300 g Sz.: Kovács Anita és Korom István (Baks). MANGÓ FERENC ÁKOS Október 16., 13 óra 45 perc, 3500 g Sz.: Nagy Andrea Beáta és Mangó Ferenc (Sze­ged). VARGA DIÁNA Október 16., 14 óra 35 perc, 3200 g Sz.: Hangya Veronika és Varga Balázs (Szeged). FARAGÓ NORBERT ISTVÁN Október 16., 15 óra 15 perc, 3780 g Sz.: Pölös Annamária és Faragó Norbert (Kis­­kundorozsma). TÓTH LEVENTE Október 16., 14 óra 50 perc, 3700 g Sz.: Deli Zsuzsanna és Tóth Sándor (Kistelek). SZÍVÓS VANDA Október 17., 0 óra 5 perc, 3900 g. Sz.: Kraj­csovics Andrea és Szívós Szabolcs (Csor­vás). SÁNDOR BEATRIX MIATT Október 17., 1 óra 15 perc, 3200 g Sz.: Laj­­kó Gabriella és Sándor Attila (Kistelek). FORRAI KRISZTIÁN Október 17., 3 óra 3 perc, 2800 g Sz.: Bár­­kányi Piroska és Forrai Szabolcs (Forrás­kút). VÁSÁRHELY__________________ THICLICKE TILDA Október 17., 7 óra 45 perc, 3830 . Sz.: An­nus Andrea és Thiclicke Olivér (Békés­­sámson). Gratulálunk! O­RVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL SZOMBATON A balesetet szenvedett személyeket Szege­den az SZTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem balese­ti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kór­ház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérül­tek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. VASÁRNAP A balesetet szenvedett személyeket a II. kórház, Kálvária sgt. 57., veszi fel, sebé­szeti (nem baleseti!!) ügyeletet a Sebészeti Klinika, Pécsi u. 4., urológiai felvételi ügye­letet a II. kórház tart. A balesetet szenve­dett gyerekeket a II. kórház baleseti sebé­szeti osztályán, az egyéb sebészeti gyer­mekbetegeket a Sebészeti Klinikán látják el. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig tart. Helye: Sze­ged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel: 62/474-374, vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 13 órától másnap reggel 7.30-ig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon: 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374, vagy 104. Súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. SZEM­­ÉSZETI ÜGYELET a szemészeti klinikán kizárólag sürgős esetben, Pécsi u. 4. s. o. s. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 06-62-548-294. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 8-tól reggel 7 óráig. Tel.: 547-174. Csak sürgős esetben! Vezessenek óvatosan! Csongrád megyében az idén 296 könnyű, 238 súlyos és 27 halálos baleset történt. Négyszáznyolcvankilencen könnyű, kétszázhetvenegyen súlyos, huszonkilencen pedig halálos sérülést szenvedtek! Az elmúlt héten a megye útjain hat balesetben hatan könnyű, három balesetben négyen súlyos sérülést szenvedtek. Egy balesetben egy ember életét vesztette. CSONGRÁD MEGYEI BALESET-K­­EGELŐZÉSI BIZOTTSÁG

Next