Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-10 / 186. szám

14 ■ SPORT» Vásárhelyi BMX-es sikerek KERÉKPÁROZÁS Nagy közönségsikert aratva rendezték meg Hódmezővásár­helyen, a stadion mögötti pá­lyán a BMX kerékpárosok or­szágos bajnokságának ötödik és hatodik fordulóját. A hazai ver­senyzők kitettek magukért az erős mezőnyben. Szombaton és vasárnap Hódme­zővásárhelyre „költöztek" a BMX-szakág legjobbjai. A házi­gazda Hód Kerékpáros SK spor­tolóin kívül budapesti, soproni, gencsapáti­, veszprémi, valamint német és román versenyzők szálltak harcba az érmekért, a helyezésekért. Egyéniben ez volt az országos bajnokság 5. és 6. fordulója - az előző megmérette­téseknek Sopron és Gencsapáti adott otthont -, csapatban pedig a 3. kört bonyolították le. A hó­dosok, elsősorban az ifjabbaknak köszönhetően, remek eredmé­nyeket értek el (a szép számú kö­zönség nagy örömére), és az ös­­­szetettben is kedvező pozíciót foglalnak el. A 8 esztendős fiúk­nál Lázár Mihály az 1., a serdü­lőknél Dezső Barna a 4., az ifjú­ságiaknál Török Dániel az 5., a felnőtteknél (+17 éves kategóri­ának is nevezik szakberkekben) pedig Hódi András a 8. helyről várhatja a soproni folytatást, il­letve a budapesti befejezést. A Hód Kerékpáros SK ver­senyzőinek az eredményei: Szombat, 5. forduló. Amatőr kategória: 1. Kiss Dániel, 2. Pat­kós Zsolt, 3. Zsoldos Gergely. Cruiser kategória: 1. Móricz Gergely, 2. Hódi András, 3. Szél Gergő, 6. Becsei Sándor. Nyolc­éves fiúk: 1. Lázár Mihály, 2. Fu­­lai Csongor. Serdülők: 4. Bujáki Bence, 5. Dezső Barna, 11. Sztat­kovszki Anett, 12. Paku Szilárd. Ifjúságiak: 5. Török Dániel, 6. Ozsgyáni Attila, 7. Facsar Gergő, 11. Facsar Adrián. Felnőttek: 9. Hódi András, 10. Hódi Zoltán, 12. Takács Dávid, 15. Fejes Dá­vid, 17. Kiss Nándor. Vasárnap, 6. forduló. Amatőr kategória: 1. Sile Adrián, 2. Kiss, 3. Zsoldos, 4. Koczka Tamás, 5. Patkós. Cruiser kategória: 1. Hó­di, 2. Móricz, 3. Szél, 8. Becsei. Nyolcéves fiúk: 1. Lázár, 2. Fulai. Serdülők: 4. Bujáki, 5. Dezső, 11. Sztatkovszki, 12. Paku. Ifjú­ságiak: 4. Török, 5. Facsar G., 6. Ozsgyáni. Felnőttek: 9. Takács, 10. Hódi A., 13. Hódi Z., 16. Kiss, 17. Fejes. Csapatbajnokság, 3. forduló: 1. Hód Kerékpáros SK, 2. Sop­ron, 3. Budapest, 4. Gencsapáti, 5. Veszprém, 6. Németország. A románok nem vettek részt a csa­patviadalban. I.P. A Vásárhelyen rendezett BMX-es vb minden futama nagy küzdelmet hozott Fotó: Tosik Attila KEDD, 2004. AUGUSZTUS 10. A LEN-kupa selejtezőjében Hollandiában szerepel a Szeged Beton VE Kötelező a továbbjutás VÍZILABDA A női junior vízilabda Euró­­pa-bajnokság helyszínén, Bari­ban megtartották az európai ku­pák sorsolását. A férfi LEN-ku­­pában érdekelt Szeged Beton VE Hollandiában október 13. és 17. között száll vízbe. Egy évvel ezelőtt a Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapata ki­emeltként csak a csoportkörben kapcsolódott a LEN-kupa küz­delmébe. Ebben az esztendőben már a selejtezőben vízbe kell szállnia, akárcsak az összes töb­bi résztvevőnek. Idén nincs ki­emelés. Varga Péterék október 13. és 17. között a hollandiai Amersfoortban szerepelnek. A C csoportot hat gárda alkotja: a házigazda AZ & PC Amers­­foort, a szerb-montenegrói Par­tizan Beograd, az olasz RN Sa­vona, a német SV Cannstatt, a román Steaua Bucuresti, vala­mint a Szeged Beton VE. A cso­portból az első négy helyezett jut tovább a 32 közé. - A Kásás Tamással, Märcz Ta­mással, valamint a szerb-monte­negrói Szapiccsal felálló Savona számít a csoport favoritjának - jegyezte meg Körtvélyessy Péter, a Szeged Beton VE elnöke. - Az olaszok kiemelkednek a me­zőnyből, de, ha jó napot fognánk ki, nem tartanám lehetetlennek, hogy megszorítsuk őket. Jól iga­zoltunk a nyári szünetben, véle­ményem szerint legalább a har­madik helyen illik továbbjut­nunk. - Tovább kell lépnünk, ez nem is lehet kérdéses - helyeselt Gyöngyösi András vezetőedző. - A Savona nagyon erős, a Partizán Beograddal viszont nem vagyok teljesen tisztában, de biztosan jók, a legutóbbi Euroligában meg­szorították még a legjobbakat is. A szegediek szerettek volna rendezni selejtezőkört, de az Eu­rópai Vízilabda-szövetség ver­senybizottsága a másik magyar LEN-kupacsapatnak, az Újpest­nek kedvezett. A lilák a horvát Jadran Debtron Split, a görög Pa­­nionis, a német Neukölln, a dán Odense, a portugál Erdesinde és a szerb-montenegrói VK Sabac ellen pólóznak a budapesti B cso­portban. Az Euroligában a címvédő Domino-BHSE csak a legjobb 16 között, a Vasas pedig a 2. körben kapcsolódik be a soro­zat küzdelmeibe. A harmadik magyar résztvevőnek, az Fe­rencvárosnak selejtezőt kell vívnia, könnyítés viszont, hogy mindezt rendezőként Budapes­ten. A zöld-fehérek ellenfelei: Leonessa Brescia (olasz), NC Patras (görög), AZC Alphen (holland), Triglav Kranj (szlo­vén), Galatasaray (török), SZÉLPÁL LÁSZLÓ Hazaérkeztek a Tata-hegységből LABDARÚGÁS Az egyhetes szerbia-monteneg­­rói edzőtábor után mától hazai pályán folytatja a felkészülést az FC Szeged NB I/B-s labda­rúgócsapata. Késő éjszaka érkezett haza a szer­­bia-montenegrói edzőtáborából az NB I/B-s FC Szeged. A csapat­nak napi három tréninget tartott Marko Milosevics, aki az eltelt egy hétben a gárda Tara-hegységben elvégzett munkájával maximáli­san elégedett volt. Egyébként nem csak ő, hanem a helyi újságok is dicsérték és méltatták a Ti­sza-parti gárda fegyelmezett visel­kedését. A minden igényt kielégí­tő sportközpontban eltöltött hét napba három edzőmeccs fért bele: mint már beszámoltunk róla, az elsőn az Uzsice ellen 1-0-ra ki­kaptak a szegediek, a következő két találkozót azonban sikerrel vették. Előbb az Uzsicével szem­beni reváns (1-0-ás siker Turján 18 méteres lövésével), majd a baj­noki címre hajtó, jelenleg másod­­osztályú Sabac elleni, szintén 1-0-ás (gólszerző: Bartyik) győze­lem következett. A játékosok a sok munka, vala­mint a kései hazaérkezés miatt hétfőn pihenőnapot kaptak. Az első szegedi foglalkozáson, ma 10 órától már feltűnhet a görög első osztályból igazolt, ballábas középpályás, a brazil Freitas. A 29 éves labdarúgó 167 cm magas és 65 kg testsúlyú. A papírok rendezése után az FC Szegedben folytathatja a pályafutását. Ezen a tréningen feltűnhet a diósgyőri négyes is: Faragó István, Kenesei Zoltán, valamint az FTC nevelt­je, Gajda Zoltán, és az egykori váci, székesfehérvári labdarúgó, Udvari Tamás is. Velük a klub megkezdi a tárgyalásokat, meg­egyezés esetén pedig szerződést is ajánl nekik. Az FC Szeged csütörtökön 18 órától az Algyővel játszik edző­mérkőzést. A helyszín egyelőre még kérdéses. M. J. 5-ös GRATULÁLUNK A KITŰNŐ BIZONYÍTVÁNYHOZ! BIHARI BARBARA Osztály: 3/A. Osztályfőnök: Kincsesné Kis Ágnes Kossuth L­ajs>s Általános Iskola KISPÁL DOROTTYA Osztály: 1/A. Osztályfőnök: Szöginé K. Ágnes Bálint Sándor Műv. Ált. Iskola: Domaszék TÓTH VIKTOR Osztály: 1/B Osztályfőnök: dr. Szabóm* Máthé Ibolya Madách Imre Általános Iskola STUMPF ROLAND Osztály 4/B Osztályfőnök Kuiuml/K­ní Geis/l Zsuzsanna . Jemey János Általános Iskola Iványi Máté Osztály: 9/Z. Osztályfőnök: Szí­ Márton Katalin Illyés Gyula Általános Iskola, Hévíz STARF.RKI­Z BARBARA Osztály: 2/A. . Osztályfőnök: Borsodi Ágnes Klauzál Gábor Alt. Isk . Szentes Generációmul­ai DtI M u.V VKirRS/. U. P! IMI ÍG MIHÁLY MIRTILL Osztály: 4M Osztályfőnök:Máthé Éva Szent Erzsébet Kat. Áll. Iskola: Szentes SZÁNTÓ CERCKI.Y OMtily: VB. OvlilvfW*: Nagy Zmn—H Rókusi Általános Iskola Osztályfőnök: Önyöghné Illés Emese Magyar László Aht Isk.: Öttömös GYURIS DÁVID Osztály: 4/B. Osztályfőnök: Kurupdicné Geis­t Zsuzsa Jemey János Általános Iskola HADLACZKY MÁTÉ Osztály: 7/B. Osztályfőnök: Német Györgyi Madách Imre általános iskola Osztály: 2. o. Osztályfőnök: Páfinkóné Herpai Zs. Baksi Általános Iskola ilv: 2/K Osztályfőnök: Barna Károlyné diaatÉMrifti Műv. Iskola KASZA BLANKA Osztály: 5/C. Osztályfőnök: dr. Franciáné Kellő Mariann SZTE JGYTFK Gyak. Alt. Iskola KISS CSENGE KATA Osztály: 2/A. Osztályfőnök: Ács Eleonóra Béke Utcai Általános Iskola Osztályfőnök: Szanyiné Marton Edit Mindszenti Általános Iskola KIRILLA FRUZSINA Osztály: 3/B. Osztályfőnök: Nagy Piroska József Attila Általános Iskola. Hmv -hely ÖRDÖG VILMOS Osztály: 2/B. Osztályfőnök: Szabóné Dankó Csilla Orczy István Általános Iskola A beküldött fényképek a megjelenést követően átvehetők a legközelebbi DÉLMAGYARORSZÁG-DÉLVILÁG ügyfélszolgálati irodában. (A játékra benevező diákok fotóit folyamatosan közöljük. A szegedi iskoláknál a helységnevet külön nem tüntetjük fel.) KISS ANNA Osztály: 3/D Osztályfőnök: £arlins­ki Tihorné Mindszenti Általános Iskola BODNÁR Rl . Osztály: 2/B. Osztályfőnök: Lógó Andrea Tarjáni Magyar-Német Kéttannyelvű Ált. Isk. Osztályfőnök: Blaskó Jánosné Székkutasi Általános Iskola TANÁCS ÉVA Osztály: 8/A. Osztályfőnök:, dr Molnár Miklósné Gedei Általános Iskola nf) n A nyereményút szervezője: SZEGED, Kárász u. 15. Tel.: 62/552-552

Next