Délmagyarország, 2004. augusztus (94. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-18 / 193. szám

SZERDA, 2004. AUGUSZTUS 18. MEGKÉRDEZTÜK VÁSÁRHELYI ÉS MINDSZENTI OLVASÓINKAT Kiköltözne-e falum ? FARKAS MIKLÓSNÉ nyugdíjas fényképész: - Én nem. Hozzászoktam a vá­roshoz, s nem hiányzik a vidék csöndje. Jelenleg is abban a ház­ban lakom, ahol születtem. Bár egy ideig éltem Nyíregyházán is. Az nem falu, hanem nagyváros, mégis visszahúzott a szívem szü­lőhelyemre, mely nyüzsgését és szépségét, másutt - falun meg fő­leg - nem találnám meg. JÁRY KÁLMÁN építőipari technikus: - Húsz évvel ezelőtt kiköltöztem a város szélére, s most is szívesen mennék bármelyik környező kis­településre, akár Szikáncsra, akár Batidára. Akkoriban jobb­nak, nyugodtabbnak találtam az életet a város és a külterület szé­lén, s helyesen döntöttem. Élve­zem a békét, s ugyanakkor a vá­ros előnyeit. SZELES BÉLÁNÉ egészségügyi dolgozó: - Nem költöznék ki falura sem­miképpen sem, hiszen úgy gon­dolom, nehezebb ott az élet. Hi­szen teher lenne az ingázás a vá­rosba, de a bevásárlás is. Tapasz­talatból beszélek, hiszen eredeti­leg falusi vagyok, ám sokkal job­ban szeretek a városban élni. Minden ideköt, s a csöndet itt is megtalálom, ha akarom. MAGYAR ANETT főiskolai hallgató: - Én ugyan Mindszenten lakom, mely város, ám úgy érzem, hogy olyan szinten van, mint egy falu. Több szempontból is hátrány­ban vagyunk, így a fiataloknak nincs szórakozási lehetőségük, s a bevásárlás is előnyösebb a na­gyobb városokban, mondjuk Vá­sárhelyen is. Előnye viszont a csönd és a nyugalom. ■ POSTABONTÁS A tulajdonos jogainak védelme A Délmagyarország és Délvilág 2004. augusztus 17-én Papucs­ban a rendőrségre című e-mail üzenetre az alábbiakban kívá­nunk reagálni: A levél írója - aki műtéten esett át - arról számol be, misze­rint az egészségügyi intézmény­ben, ahol kezelték, több betegtár­sával együtt az ő mobiltelefonját is eltulajdonították. A kiértesí­tett és a helyszínre kiérkező rendőr tájékoztatását - miszerint ilyen esetben meg kell tennie a feljelentést, és a telefon papírjait a rendőrség rendelkezésére kell bocsátania - sérelmesnek találta, hiszen véleménye szerint magá­tól értetődő lenne, ha a tettes el­fogását követően az ellopott ké­szülékeket elvennék tőle, és a tolvajt - „Mátyás király idejé­hez" hasonlóan — rögvest meg is büntetnék. A rendőrség tevékenységét szigorú törvényi szabályozás alapján végzi. E szerint bizo­nyos eljárások megindításához, illetőleg lefolytatásához tör­vényben meghatározott feltéte­leknek kell megvalósulnia. Ez azt jelenti, hogy a nyomozó ha­tóság (jelen esetben a rendőr­ség) csak akkor tud eljárást in­dítani büntetőjogi szankcióval fenyegetett jogsértés miatt, ha arról tudomással bír, illetőleg a hatóság előtt feljelentést tesz­nek. Vagyis ez esetben akkor in­dul eljárás, ha a sértett - illető­leg akinek az értékét eltulajdo­nították - feljelentést tesz a rendőrségen, és tulajdonjogát a lopással érintett tárgyra kellő módon igazolja, mely később az esetlegesen megtalált tárgy azonosításában és a jogos tulaj­donosa részére történő vissza­szolgáltatásban is elengedhe­tetlenül fontos. E nélkül ugyan­is akár illetéktelen személyek birtokába is kerülhetne - tulaj­donjog címén - a megtalált tárgy, azaz összességében ez az eljárási mód - még ha a levélíró sérelmezi is - az ő érdekeit vé­di. Azt természetesen nem várjuk el, hogy valaki frissen műtötten a kórházból személyesen keresse fel a rendőrkapitányságot, felje­lentést ugyanis írásban is tehet, és a mobiltelefon papírjait ké­sőbb is megküldheti. Őszintén bízunk abban, hogy a levélíró mi­re e sorokat olvassa, már jó egészségi állapotnak örvend, és ügye rendezése mindenki számá­ra megnyugtató módon folya­matban van. DR. TUCZAKOV SZILVANA R. SZDSZ, SAJTÓREFERENS HOROSZKÓP­ ­ KOS: Az öltözködés terén gyere­ i kés énje nyilvánul meg. Nézzen mélyen magába, döntse el, mit is akar a mai napon! Este legjobb, ha otthonában marad! (BIKA:Szervezzen be valami kü­lönleges programot mára. Testi­leg-lelkileg felfrissítheti az újdonság varázsa! Szüksége van egy kis pezsgés­re. Ilí IKREK: Anyagi biztonságát ala­­­­pozhatja meg. Legyen észnél, be­fektetéseit többször gondolja át. Átutalá­sait csak akkor hagyja jóvá, ha biztos bennük! IRAK: A pénzügyeknek, az utazás­nak kedvez a mai nap. A kedvező csillagállás miatt a különböző szerződése­ket írja alá most! Kedvese kiléphet életéből egy rövid időre. OROSZLÁN: Ha nemrég kölcsön­­t kértek öntől, igyekszenek elsu­mákolni a fizetést. Tegyen róla, hogy visszakapja, ami az öné. Lépjen fel eré­lyesen! ISZŰZ: Új háziállattal lephetik meg barátai, akik igencsak fel akarják vidítani. A kis jövevény betölti az ürességet. Töltsön vele sok időt, had melegedjenek össze! ! MÉRLEG: Nem veszi észre, mikor megbánt másokat. Ez nem jel­lemző a Mérlegre, ma azonban szokatla­nul érzéketlen. Este maradjon szerettei körében! SKORPIÓ: Ma nehezen hoz dön­téseket és ítéleteket. Előfordul­hat, hogy kénytelen igent, vagy nemet mondani. Fontolja meg a dolgot, hiszen komoly a tét! ! NYILAS: Ha mélyponton érzi ma­gát, keresse fel barátait. Szüleivel is nyugodtan megbeszélheti esetleges prob­lémáit. Ismerősökkel, idegenekkel ne ossza meg azokat. I­RAK: Ma a pénzügyek foglal­koztathatják. Érthetően nagy figyelmet szentel az anyagiaknak. Odafigyelése leköti, nem is jut másra ideje. I VÍZÖNTŐ: Vásároljon magának va­lamit, amit már régóta kinézett! Ju­talmazza meg magát teljesítményéért, ha más nem teszi! Este vacsorázzon egy kelle­mes helyen! HALAK: A pénzügyeknek kedvez a mai nap. Befektetéseit rendezze le most. A tranzakciókat is időzítse erre a napra, dőljön hátra, és élvezze a kellemes perceket. • KAPCSOLATOK* Küldje el válaszát a kérdés napján 17 óráig, SMS-ben! (IGEN vagy NEM)! IGEN ■ NEM Az SMS számozása normál tarifa szerint történik. 0­6-30/30*30-921 Vagy szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu E-MAIL ÜZENETEK_____________________ Tisztelt olvasóink! Leveleiket a jövőben a következő e­mail címen is fogadjuk: kapcsola­­tok@delmagyar.hu. Adományokkal segítsük a szabadkai gimnáziumot! Tisztelt Honfitársaim! Tisztelt Művésznő! Tisztelt Művész Úr! Új magyar gimnázium épül Sze­ged testvérvárosában, Szabad­kán, amely várhatóan szeptem­berben nyitja meg kapuit. A nagyszabású beruházást idén tavasszal Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése delegáci­ójának tagjaként személyesen is megtekinthettem. Megható volt számomra a Bácskai és Bá­náti Magyar Közösség azon ös­­­szefogása, élni akarása, töretlen hite, melynek segítségével elin­dították és végzik az oktatási intézmény építését, megvalósí­tását. A szeptemberben nyíló iskola „felöltöztetéséhez", mint Szeged város egyéni képviselője, valamint a Kulturális, Közmű­velődési és Idegenforgalmi Bi­zottság tagja, felajánlottam ak­kor a segítségemet. Olyan ado­mányok gyűjtésére gondoltam, amelyek a leendő iskola diákjai­nak, vezetésének munkáját, komfortérzetét javítják, segítik­ (könyvek, képzőművészeti al­kotások, irodaszerek stb.). Véle­ményem szerint az adományok átadásával az anyaországi ma­gyarok, Szeged város lakossága a Szabadkán élő magyarság sor­sa iránti nagyfokú együttérzé­sét, nemzeti szolidaritását fe­jezné ki. Azzal a kéréssel fordulok a mű­vészekhez, hogy nemzetünk bé­kés egyesítése és a határon túli kapcsolatok ápolása érdekében szíveskedjenek 1 -1 db képzőmű­vészeti alkotás felajánlásával, le­hetőség szerint egyéb adomán­­nyal hozzájárulni az épülő sza­badkai gimnázium életre hívásá­hoz. Amennyiben számíthatok segítő közreműködésükre, ké­rem, hogy a felajánlott műtárgy méretét, technikáját, saját adata­ikkal együtt szíveskedjen eljut­tatni 2004. szeptember 15-éig cí­memre: Apró Juhász János egyé­ni képviselő, 6720 Szeged, Szé­chenyi tér 10. Az adományok ünnepélyes át­adására ezúton szeretettel meg­hívok minden segítőt. Az ese­mény helyéről, időpontjáról idő­ben értesítéssel leszünk. Az ado­mányok fogadásában, regisztrá­lásában segítségemre van Szeged Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sportiroda, vala­mint a jegyzői (képviselői) iroda több munkatársa. Részletesebb felvilágosítás az alábbi telefon­számokon kérhető: 62/564-253, 62/564-135. Várom mielőbbi jó szándékú értesítésüket. Előre is megköszö­nöm a megtisztelő figyelmet, az önzetlen támogatást, további eredményes alkotómunkát kívá­nok! APRÓ JUHÁSZ JÁNOS EGYÉNI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ E-MAIL: APROJUHASZ­JANOSCn SZEGEDVAROS.HU HTTP://WWW. SZEG­ED­VAROS.HU/APROJUHASZJANOS 7 CSÖRÖG A TELEFON Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat N. Rácz Ju­dit újságíróval, a Kapcsolatok oldal szerkesztőjével oszthatják meg aki - hétfőtől péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 30/218-1111-es mobil­telefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. E-mailt a kapcso­­latok@delmagyar.hu címre küldhetnek. •NEM AZ ORVOS A HIBÁS Gy. M. F. a 30/206-4463-ról úgy fo­galmazott, nem meglepőek a be­tegcserék, hiszen az orvosok és a nővérek is túlterheltek. Ez azok hi­bája, akik keveset fizetnek munká­jukért. Emiatt működésképtele­nek az egészségügyi intézmények. DÁVID IBOLYA Ábrahám Bertalan, az 56-os el­ítéltek nevében sajnálatosnak tartja, hogy Lezsák Sándor olyan merész kijelentést tett, hogy Dá­vid Ibolyát esetleg eltávolítanák az MDF éléről. SZEGEDI OLIMPIKONOK Impozáns kiállításra hívta fel a figyelmet dr. Ács Anna, aki gra­tulál a Bartók Béla Művelődési Központban megrendezett olim­piai összeállítás létrehozóinak és úgy véli, jobban kellene propa­gálni ezt az eseményt. ÉLETVESZÉLY Elamin Imád Eldinné figyelmez­tet: életveszélyes a szegedi Csongrádi sugárút 61. szám alatt zajló tetőfelújítás, mivel a nyom­tatványbolt előtti részt nem zár­ták le. A napokban járt arra és mindössze néhány méterrel mel­lette ért földet egy betondarab. Gyorsan kellene cselekedni, hogy ne történjen tragédia. DÓM H. I. azt sérelmezte, hogy a sze­gedi dóm megtekintéséért 400 forintos belépőt kértek. FAÁGAK V. I.-né azt tette szóvá, hogy Sze­geden, a Sziliért sgt.-on - a cipő­gyárral szemben - a buszmegál­lónál a biciklisek nagy örömére levágott faágakat közel két hó­nap alatt sem sikerült elszállíta­ni. PARLAGFŰ A szegedi körtöltés Csongrádi és József Attila sugárút közötti sza­kaszán rengeteg parlagfű zöldell, napokon belül virágzik. A töltés szomszédságában lakótelepek vannak. Ki a „jó gazda", aki tesz is az allergia ellen, nem csak nyi­latkozik? - kérdi olvasónk a 20/938-9988-as számról. H. I. szerint pedig a Sziksósfürdő-Kis­­kundorozsma-Bajai út három­szögben néhol már embermagas­ságú a parlagfű, ugyanúgy, mint a Felső Tisza-parti stadion mö­gött. NINCS CÍMKE Garamvölgyiné a 416-525-ról je­lezte, a szegedi Tejdiszkontban nincsenek feltüntetve az árak a termékeken, pedig sok vásárló­nak nem mindegy, mennyit fizet. MEGJÖTTÜNK SZEGED_______________________ BORDA LILI Augusztus 16., 10 óra 54 perc, 2170 g és BORDA KITTI Augusztus 16., 10 óra 56 perc, 2000 g Az ikrek szülei: Szerető Csilla és Borda Máté (Csanytelek). SZTANÓ DORKA Augusztus 16., 20 óra 30 perc, 3320 g. Sz.: dr. Gráner Nóra és dr. Sztanó Balázs (Sze­ged). MUCSI BALÁZS Augusztus 16., 21 óra 44 perc, 3620 g Sz.: Tóth Mónika és Mucsi Krisztián (Szeged). ULRICH SZILÁRD Augusztus 16., 22 óra 25 perc, 2840 g Sz.: Varga Rita és Ulrich József (Szeged). FENYVESI MEDÁRD Augusztus 17., 6 óra 13 perc, 3860 g Sz.: Farkas Ágnes és Fenyvesi László (Kiskun­halas). MOHÁCSI NAGY CSABA NIKOLÁSZ Augusztus 16., 18 óra 40 perc, 2850 g Sz.: Lantos Alexandra és Mohácsi Nagy Csaba (Szeged). BERTA DÁNIEL JÓZSEF Augusztus 16., 22 óra 21 perc, 3310 g Sz.: Tóth Erika és Berta József (Szeged). JÁNOS ROLAND GERGELY Augusztus 17., 4 óra 24 perc, 3160 g Sz.: Csorba Emese és János Péter (Szeged). VÁSÁRHELY NÉMETH ISTVÁN Augusztus 13., 11 óra 55 perc, 3270 g Sz.: Török Mónika és Németh István (Vásár­hely). SIMON GERGŐ ZALÁN Augusztus 13., 19 óra 20 perc, 3800 g Sz.: Barta Ildikó és Simon Gábor (Földeák). PAPP NÓRA LILLA Augusztus 15., 1 óra 30 perc, 3850 g Sz.: Somodi Ágnes és Papp Róbert (Vásárhely) KOTORMÁN MÁRIA MIMI MARGÓ Augusztus 15., 9 óra 33 perc, 3370 g Sz.: Varga Mariann és Kotormán Norbert (Vásár­­hely,Judapest). MAKÓ________________________ MEZEI MARTIN EMIL Augusztus 16., 14 óra 48 perc, 2950 g Sz.: Mezei Ágnes és Kolompár Lajos (Makó). SZENTES____________________ MÉSZÁROS KAMILLA KATA Augusztus 13., 9 óra 10 perc, 3650 g Sz.: Dékány Katalin Piroska és Mészáros Béla (Tiszasas). VARGA SZONJA MARIANNA Augusztus 13., 12 óra 55 perc, 3220 g Sz.: László Marianna és Varga Attila (Cserké­szők. SZABÓ MÁTÉ Augusztus 14., 19 óra 0 perc, 3060 g Sz.: Csomó-Kovács Katalin és Szabó László (Csongrádi MÁTÉ ERIK Augusztus 15., 19 óra 32 perc, 3190 g Sz.: Szabó Heléna és Máté András (Fábiánse­­bestyén), NÁDUDVARI DÓRA Augusztus 16., 9 óra 20 perc, 2710 . Sz.: Jónás Anikó és Nádudvari Tibor (Öcsöd). Gratulálunk! ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) ve­szi fel, sebészeti (nem baleseti!!) felvételi ügyeletet a sebészeti klinika, Pécsi u. 4., urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a II. kór­ház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti kli­nikán látják el. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszáma: 62/474-374 vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 16-tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti na­pokon reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszám: 62/474-374 vagy 104 SZEMÉSZETI ÜGYELET A szemészeti klinikán kizárólag sürgős esetben. Pécsi u. 4. s. o. s. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 62/548-294. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 62/249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 62/212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 10-től reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! Tel.: 62/547-174.

Next